Új gyászos rekord
Ezt is elértük, ma már 404,7 forintot kellett adni egy euróért.
Ezek után izgatottan várjuk, hogy holnap az MNB a kamatdöntő ülésén tovább fog-e töketlenkedni a fél százalékpontos kamatemelésekkel vagy végre értelmes módon fogja-e emelni a kamatokat.
2003-ban és 2008-ban is 3 százalékponttal emelték az alapkamatot egyszerre, sikerült is megmenteni a forintot.
Most meg már annak szurkolhatunk, hogy vajon megáll-e az euró 410 forint alatt.
Ezúton is gratulálok minden döntéshozónak, akiknek soha el nem múló érdemük van ebben a tragikus pénzromlásban. Sok év kemény munkája van benne, de végre beért a gyümölcse, a forint lett a második leggyengébb deviza a török líra után egész Európában az elmúlt években.
Majd amikor az 1600 Forintos lángosért nem áll kígyózó sor, a kőművesek meg az ácsok kínjukban kimennek külföldre hátha kapnak munkát mert a kutya sem építkezik (ahogy az volt mondjuk 2009ben),az lesz a válság.
A covid kitörésekor pedig Miklós tényleg arról cikkezett,hogy eljött a válság (nem lett igaza).Mentségére szóljon, ember nem volt a földön, aki tudta 2020 elején hogy mi fog történni.De (világ)válság nem lett,még a háború következtében sem.
Az, hogy a válság még nem ért ide, nem jelenti, hogy nincs úton.. már kezdem hallani a kollégáimtól is, hogy nyáron még ez az oké, aztán utána már ennyiért nem veszik meg
Az, hogy a földönkívüliek még nem igázták le a teljes bolygónkat, nem jelenti, hogy nincsenek úton..
Lehet ilyesmi értelmetlen mondatokat kreálgatni, csak semmi értelme, amit eddig tudunk az az, hogy a nagy-nagy-nagy beharangozott hatalmas óriási világválságból 2+ év covid és fél év háború után (ahol már nem számít elmekórtani esetnek aki azt állítja hogy pár hónapon belül kitör a 3. világháború) semmi nem lett, a nagy megfejtések+elemzések+jóslatok ellenére.
Szerintem meg holnap az ötöslottón a 7,24,31,83,90 számokat fogják kihúzni. Ugyanannyira nem fog bejönni ez a jóslatom, mint akik a covid kitörésekor gazdasági világválságot jósoltak.
Eddig az alapkamat emeles max a hitelkamatokra volt, van, lesz rossz hatassal…
Tudom Miklos most jon a valasz, hogy ha meg nem emelik ennyire az elmult x honapban akkor meg meg tobb lenne az eur huf stb. Erre volt egy jo marvel sorozat : What if …? 🙂
Tovabbra is tartom azt, hogy semmi koze az alapkamatnak az Eur Huf arfolyamhoz.
Lehet en vagyok a hulye de pl a hitelek dragulasa az alapkamat miatt nem epp a beruhazasok csokkenteset es a gazdasagi motor lassulasat fogja inkabb elosegiteni?
Rosszul látod, de mindegy. Nem mindenre jó csodafegyver, mert ha a kormányzás ön és közveszélyes, önmagában a magasabb alapkamat nem segít. (Ezt látjuk most.) De normális környezetben erősíti a devizát.
“2010.04 hó óta
imgur.com/a/PyrDgtM ;
266,945 ről indultunk
FO$rint +49,73% 399,710
zlotyi +20,99% 322,97
Korona -1,83% 262,14
leva +0,32% 267,79
Kuna +3,65% 276,68
2010.04. óta a%-os változás látható és mögötte, ha az adott régiós társsal együtt gyengültünk volna, h mennyi lenne a hazai fizetőeszköz. ha a 4 régiós társ átlagában maradtunk volna, akkor most 282,39 lenne 1 FO$rint. De nem maradtunk így alig 117,31 FO$rinttal többe kerül egy euró és minden amit meg szeretnénk vásárolni euró egységenként!!
Ekkora népfosztást tényleg sehol nem végeztek a törökökön és dél amerika egyes országain kívül!!!! Ahogy látszik továbbra is ezt a taktikát folytatják tolják tovább és ezzel a módszerrel akarják itt a recessziót elkerülni.”
Durva, hogy mennyire elszakadt a forint a régiótól.
Ami az oktatásban és az egészségügyben megy, arra tényleg elfogytak a szavak.
Miközben a globális felmelegedés feedback loop folyamatai beindultak? Miközben chip- és energiaválságtól szenved a fél világ? Miközben nyakunkon volt egy világjárvány ami rávilágított a globalizált világ sebezhetőségeire?
Te normális vagy? Tisztelettel kérdem.
Lehet hogy láttál válságot, de azok nem ketyegtek ennyit a felszín alatt.