Vállalkozás bejelentve a lakásba: ugorhat a rezsicsökkentés?

Emlékszünk még, amikor a kormány ingyenessé tette a kéményseprést a lakosságnak? Nem, nem arra, hogy aztán minden kéményseprő cég tönkrement és az államnak kellett megoldani a keletkezett trágyah problémát a katasztrófavédelem bevonásával.

Hanem arra, hogy ha bármilyen vállalkozás vagy egyesület, alapítvány volt bejelentve az adott lakcímre, akkor bizony fizetős lett a kéményseprés, mert az indoklás szerint csak a lakosság kapta ingyen a szolgáltatást, a vállalkozásnak fizetnie kellett. Függetlenül attól, hogy az csak egy székhely volt, nem is végzett ott semmilyen tevékenységet a vállalkozás. Hiába mondtad, hogy itt semmilyen vállalkozás a valóságban nem üzemel. Ha ott volt a székhely, fizettél, mint a katonatiszt.

Nos, ugyanez a veszély fenyegethet július elsejétől is, amikortól csak a lakosság kaphatja a valódi ár ötödéért a rezsit, minden cég ezentúl teljes áron kapja az áramot és a gázt. Ez alól kivétel a mikro-mikrovállalkozás, amelyik még tavaly decemberben bejelentkezett a kedvezményes tarifa hatálya alá és amelyiknek éves fogyasztása gázból nem több, mint 1.489 köbméter és villanyáramból 4.606 kWh. Az efölötti mennyiséget már piaci áron fogja kapni ez a mikrovállakozás is.

(Azoknak a cégeknek, amik most esnek ki a kedvezményes tarifából, nyilatkozatot kell tenniük, hogy továbbra is kaphassanak áramot, bővebben erre. Update: másik cikk itt. Olvasd el, ha vállalkozásod van.)

Ha a cégnek külön telephelye van saját mérőórákkal, akkor a törvény világos: ha ennél többet fogyaszt évente, akkor teljes áron kapja a gázt és a villanyt. Ha ennél kevesebbet fogyaszt, akkor maradhat a kedvezőbb tarifánál.

A fő gondot az jelenti, ha a mikrovállalkozás egy lakásba vagy családi házba van bejelentve és nincs külön mérőórája, akkor mi a teendő.

Ebben az esetben csak akkor maradhat a kedvezőbb tarifában, ha a családi fogyasztással együtt sem lépik át az éves maximális keretet. Ekkor azonban már nyilatkozatot kell tenni legkésőbb július elsejéig, a szükséges nyomtatvány megtalálható a helyi szolgáltató(k) weboldalán.

Itt a fő gond az, hogy a család kiesik-e a kedvezményes rezsiből csak azért, mert egy cég van bejelentve az ingatlanba?

A törvény így szól:

Lakossági fogyasztó az a fogyasztó, aki saját háztartása fogyasztása céljára vásárol villamos energiát és az így vásárolt villamos energiával nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet.

Nem lennék meglepve, ha a kéményseprőkhöz hasonlóan járnának el a közüzemi szolgáltatók is és minden ingatlant, ahol cég van nyilvántartva, átsorolnának a piaci árszabásba. (Ha nem most, akkor esetleg fél év múlva, ha már túl nagy teher lesz a rezsicsökkentés.)

Ha ez megtörténik a közeljövőben, akkor hogyan lehet ez ellen védekezni?

A kérdés, hogy történik-e munkavégzés az adott ingatlanban, ami által ott telephely keletkezik? Műkörmösnél, kutyakozmetikánál, a garázsban nyitott kisboltnál ez nem kérdés, hiszen ezeket a tevékenységeket valahol fizikailag végezni kell.

Itt az egyetlen kibúvó az lehet, ha le lehet választani mondjuk a ház 10%-át erre a célra (külön bejárat, stb.) és csak arra a 10%-ra engedni felszámolni a piaci árat.

Azonban ha otthonról dolgozom, e-maileket írok, excel táblákat gyártok vagy telefonálgatok, máris telephelyet keletkeztettem az otthonomban is. Akkor is, ha egyébként egy székhelyszolgáltatónál vagyok bejelentve.

Ha olyan a munkám, hogy nekem kell kimenni (vagyis nem hozzám jönnek, mint a fodrásznál vagy esetleg a gyógytornásznál), akkor ezt megúsztam. Ilyen az üzletkötő, a biztosítási ügynök, a villanyszerelő, az ács, a humorista és így tovább. Ekkor megoldás, ha gyorsan keresnek egy székhelyszolgáltatót.

Szokás szerint másfél hete kitalálták ezt a dolgot, írtak róla egy törvényt, amit senki nem ért és július elsejéig kellene nyilatkozni a vállalkozásoknak, akik nem is tudnak róla vagy ha mégis, fogalmuk sincs, hogy ez most őket érinti-e.

Nem tudom, hogy mit fognak lépni a szolgáltatók a jövő hónaptól azokon a címeken, ahol van bejelentve cég, vállalkozás vagy egyesület, alapítvány. Lehet, hogy feleslegesen aggódnak most százezrek és nem fognak élni ezzel a lehetőséggel a szolgáltatók, minden marad a régiben, ha a szerződés magánszemély nevén van, nem vizsgálják, van-e cég bejelentve oda.

De ha te is aggódsz, akkor még holnap gyorsan beszélj a könyvelőddel.

Ha többet tudsz a kérdésről, mindenképp oszd meg a hozzászólásokban, mennyire kell tartani attól, hogy sok százezer család átkerül a piaci árazásba az akaratuk ellenére.

Köszönjük Zoltánnak a téma felvetését és a könyvelője által írt levél megosztását.

Share

92 hozzászólás

  • bela
    KATAsokra is vonatkozik ez a kellemes változás?
  • Mammut
    Mi a helyzet egy társasházi lakásban, ahol házközponti fűtés van? Magyarul egy kazán a pincében.
  • Kiszamolo
    bela, a kata csak egy adózási forma, attól még ugyanolyan vállalkozó vagy, mint akárki más.
  • Kiszamolo
    mammut, valahogy csak felosztja a rezsit a lakóközösség maga között, nem?
  • Roller
    Ez a gáz és áramfogyasztás egy átlagos, 100 négyzetméteres korszerűsített kocka házra igaz, tapasztalatból mondom.
  • messin
    Tevékenységét szüneteltető katás egyéni vállalkozó remélem nem számít… Ugye?
  • sn
    > KATAsokra is vonatkozik ez a kellemes változás?

    A kérdés gondolom az, hogy egyéni vállalkozókra vonatkozik-e?

  • Kiszamolo
    Nem tudom a választ, várunk nálam okosabbak megérkezésére. De a legtöbb könyvelő is csak maximum a saját véleményét tudja elmondani, ami hol ez, hol az.
  • Ordad
    “éves fogyasztása gázból nem több, mint 1.489 köbméter és villanyáramból 4.606 kWh.
    (Ez konkrétan egy kis lakás takarékos fogyasztása.)”

    Ez nem.tudom.honnan.gondolod, de ez.bőkezű é ves fogyasztás egy kis lakésra. Az én 100 nm-es ikerházunk, amely 2005-ben.épült és visz szarul van.szigetelve korántsem fogyasztunk ennyit. 4 tagú család, klímás fűtéssel (és kazánnal) 1100 m3 gáz és 2900 kWh áram.Tehát a kis lakás, inkább egy 150 nm-es, öttagú család.

  • Doze
    Ismerős, tigáz, majd mvm, nkm… na mind1 milyen nevű cégnél van… egyébként pl 5000-6000m3 meghaladó gázfogyasztást így is felülvizsgálatra küldik a számlázás miatt… pl egy 600nm ház tulajnak nem egyszerű már most sem az élete…. hiába nincs ott semmilyen cég.
  • Gábor
    Törvényt tudod linkelni?

    217/2022 kormányrendelet a Magyar Közlönyben.

  • Attila
    pont ugyanezt szerettem volna kérdezni. Mert akkor most szüntetem meg az egészet..
  • VLaci
    Mi a kéményseprónek adtunk anno egy nyilatkozatot, hogy a lakásba bejelentett cégnek nincs gázkazánja, így nem termel égésterméket. Ennek jópár éve, és azóta sem zaklattak.
    A villanynál és a gáznál meg nincs fogyasztó, akire vonatkozna a jogszabály, mert sem áramot, sem gázt nem vásárol senki. Szerintem az számít, ki a szerződött fél, ki fizet.
  • Györgyi
    A HVG-ben ezt írták: Bár hivatalos állásfoglalás a cikk készültekor még nem jött ki a témában, lapunk érdeklődésére az MKIK már azt írta: “azon önfoglalkoztatók, akik a saját lakásukban vagy az abban kialakított műhelyben dolgoznak, mint magánszemély kötnek szerződést, így őket ez a változás nem érinti.”
  • messin
    Én úgy értem ezt a rezsis kormanyrendeletet, h a kkv törvény 2004. évi XXXIV. törvény 3 paragrafus alanyaira vonatkozik.
    Azok a kis, közép és mikro vállalkozások.

    Az önálló vállalkozók (pl katás egyéni vállalkozó) a 4. paragrafus a tartoznak.
    Tehat szerintem őket nem érinti ez a para.

  • kata
    Nemrégiben került napvilágra, hogy az év elején bevezetett KKV rezsicsökkentésből mégis kiveszik a vállalkozásokat.

    “Kérdésként merült fel, hogy mi van a KATÁ-s egyéni vállalkozó székhelyével?

    Itt az a mérvadó, hogy a mérőóra kinek a nevén van. Amennyiben a mérőóra a vállalkozás nevén van, akkor kiesik a rezsicsökkentésből, amennyiben magánszemély nevén van, akkor marad a rezsicsökkentés.

    Vagyis csak azért nem kell magasabb rezsit fizetni, mert az adott cím székhelycím is.”

    katakonyveles.hu
    /2020.06.10./

  • kata
    Elírtam, természetesen 2022.06.10.
  • KL
    Villanyból egy 60m2-es lakás takarékos éves fogyasztása konkrétan kevesebb, mint feleennyi (a miénk): klíma nincs, sütő, tűzhely erről megy, melegvíz nem.
    A melegvíz és a fűtés társasházi, ott a lakásra jutó fogyasztás a kkpv friss elszámolása szerint 1106 m3, ez nem annyira takarékos, mert télen állandóan 25 fok van. Viszont gondolom egy társasházi vízmelegítés takarékosabb, mint az egyedi, szóval ezt passzolom.

    “mennyire kell tartani attól, hogy sok százezer család átkerül a piaci árazásba az akaratuk ellenére.”
    Ebből a mondatból aztán teljesen világosan kiderül, hogy Kádár, vagy izé vagy hogyishívják, az a másik ötbetűs kommunista, miért és hogyan nyer meg minden választást itt.
    Úristen, nehogy már valaki akarata ellenére(!) piaci árat fizessen valamiért.

  • Körtefa

    Egy sima KATÁs KKV-nek minősül, méghozzá mikrovállalkozásnak tudtommal.

  • bubbento
    Azt hol tudom megnézni, hogy jelenleg van-e vállalkozás, cég stb. bejelentve a címemre?
  • villany
    A rezsicsökkentés úgyis rossz ötlet volt teljesen, legalább elkezdik leépíteni, ahogy a katás adócsalókat is.
  • messin
    jogos, beneztem, valóban az ev is kkv.
  • dinnyésbácsi
    “Itt a fő gond az, hogy a család kiesik-e a kedvezményes rezsiből csak azért, mert egy cég van bejelentve az ingatlanba?”

    nem, a fő gond az, hogy egy kib***** populista unortodox tündérmesét kezdtek el írni 12 éve… és mindennel örökké trükközni kell, meg elgörbíteni a valóságot. mindig mindennel.

  • Gunnerwatter
    Egy társasházi lakásba van bejelentve (távfűtés van) két kftm székhelye. Mérnöki cégek, 100 mft fölötti forgalommal. A lakás az én és a feleségem nevén van, jelképes összegért bérlik a cégek.
    Ilyenkor most mi a helyzet? A könyvelőm se tudja….
  • gepetto
    Villamosenergia törvény:
    “Lakossági fogyasztó: az a felhasználó, aki saját háztartása … fogyasztása céljára vásárol villamos energiát …, és az így vásárolt villamos energiával NEM FOLYTAT JÖVEDELEMSZERZÉS CÉLJÁBÓL GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGET.”

    Ez így teljesen egyértelmű. Az otthoni egyéni vállalkozók, KATA székhelyek nem jogosultak a lakossági rezsicsökkentésre, soha nem is voltak. (A mikrovállalkozásira igen, ha 2021. decembere óta bejelentkeztek.)

    A kérdés az, hogy ennek a szolgáltató mennyire ment utána. De ha korábban nem is, most jó eséllyel utána fognak menni. (Amire szerintem az lesz a válasz, mint a CSOK-nál, hogy kijön egy rendelet, hogy bocs, mégsem így gondoltuk. De ez már csak spekuláció.)

    A nem telephelyköteles tevékenységeknél akárhol dolgozhatsz, attól nem lesz az otthonod telephely, mert ott is használod a laptopodat. Tehát a székhelyszolgáltató elvileg megoldás.

    Köszi, utánanéztem, tényleg így szól a törvény. Bele is írom a cikkbe.

  • gepetto
    Otthonra bejelentett egyéni vállalkozó a rezsi 30%-át elszámolhatja költségként. Lakossági tarifával leírni a rezsit a vállalkozói adóbevallásban?

    Jelen állás szerint az az otthoni székhelyű egyéni vállalkozó jár jól, aki decemberben bejelentkezett a KKV-s rezsicsökkentésbe, mert 1. bent maradhat a mikrovállalkozási tarifában 2. még el is számolhatja a 30%-át költségként.
    Aki viszont nem foglalkozott vele, és simán a lakossági tarifát fizette tovább (amire amúgy korábban sem volt jogosult, csak senkit nem érdekelt), annak most elvileg július 1-ig önként piacira kell váltania az egyetemes szolgáltatásból, különben ötszörös büntetőáron számlázzák majd ki neki az aug. 1. utáni fogyasztást.
    Mivel utóbbi valószínúleg a mezei KATA-sok 99%-ára vonatkozik, valószínúleg dobnak majd utánuk is egy mentőövet. Esetleg az érkező KATA-módosítás részeként? Meglátjuk.

  • Zoli
    Jó értem, hogy a lakossági fogyasztóknak és a mikrovállalkozásoknak (= 10 fő és 800m Ft árbevétel alatt) nem kell nyilatkozni?

    Mi = cégtől bérelt lakás, saját (mikro)cégnévre írt villanyóra, eddig egyetemes tarifával.

  • TG
    Nem is Magyarország lenne ha valami nem lenne a végletekig bonyolítva.
  • Kard
    A napelemes házak hirtelen felértékelődnek ebből a szempontból.
  • Endre
    Amelyik mikro cegz nem jelentkezett be a kedvezményes tarifa hatálya alá annak még van esélye belekerulni ha megfelel a feltételeknek?
  • Matteo
    Sziasztok. Nem erre mondta Viktorunk a Kossuth rádióban?

    „közel 100 ezer kicsi cégre is” érvényesek lesznek a rezsicsökkentés szabályai, azaz „ők benne maradnak” az egyetemes szolgáltatásban. „mintegy 100 ezer kkv-t jelent, ők benne maradnak a védett körben.”

  • Ballada
    Vicces, ahogy az állítólagosan milliós jövedelmű emberek itt kaparnak, hogyan tudnák kikerülni a cégükben a piaci ár megfizetését…
  • gepetto

    Nem. A KKV-s rezsicsökkentés június 30-ig élt, csak a már bent lévőknek hosszabbították meg (de csak a mikróknak és csak megadott fogyasztásig). Hasonlóan egyébként a törlesztési moratóriumhoz, ami még él, de csatlakozni már rég nem lehet.


    Ha december óta bejelentkeztél a KKV-s egyetemes tarifába, akkor igen, nincs teendő.
    Ha viszont lakossági egyetemes szolgáltatásban vagy (azaz nem adtál be papírt december óta), akkor július 1-ig ki kell jelentkezned az egyetemes szolgáltatásból.

    Utóbbi helyett én inkább áthelyezném a székhelyemet egy székhelyszolgáltatóhoz, ha tényleg csak adminisztratív székhelyről van szó. Erre augusztus 1-ig van idő. Az otthoni telephelyre (műhelyre, vagy telephelyköteles tevékenységre) ez nyilván nem működik.

  • gepetto

    A saját mérőórás rezsire (áram és víz, ha van óra) egyértelmű a helyzet: nem vagy jogosult a lakossági rezsicsökkentésre, soha nem is voltál. Augusztustól viszont már meg is büntethetnek érte. Július 1-ig emailben kell beküldeni a kilépő nyilatkozatot.

    Ahol viszont a társasház a fogyasztó (távhő, szemét, esetleg gáz és víz, ha nincs lakásonként külön óra), ott a társasház egésze jogosult a lakossági tarifára.

  • Mia
    És mi van akkor, ha a ház csak villannyal működik? Azaz a fűtés, melegvíz -a bojler fogyaszt legtöbbet- a sütő, főzőlap és minden egyéb. összesen nem fogyaszt többet, mint egy gáz plusz villany kombináció, de mivel nincs a gáz bevezetve, nyilván a villanyszámla magasabb egy 5 tagú családnál. Őket hogy számolják?
  • Puffogok
    Legalabb kormanyozni tudnak. En a valasztasok utan marha sokaig kattogtam, hogy lehet en vagyok helikopter, probaltam meglatni mi a fenet latott a fel orszag ebben a bandaban, de nem, ezek tenyleg full retardaltak, egy torvenyt keptelenek rendesen megfogalmazni.
    Szerintem jobban jarna az orszag ha mindegyik kapna 1-1 10 milliardos jachtot, elethosszig tarto qrva/kokain adaggal ha cserebe nem mennek a parlament kozelebe es nem mekkmesterkednek a torvenyekkel.
  • örök körök
    Én azt nem értem, miért nem kap egyszerűen egy felső korlátot a rezsicsöki, max x fogyasztás (amibe az átlag magyar belefér) kedvezményes, afelett piaci ár. És akkor nem adófizetői pénzből menne a medencefűtés, meg nem kéne szarakodni külön a vállalkozásokkal, ha energiaigényes úgyis fölé megy a fogyasztásnak, ha nem akkor meg úgyis mindegy, nem tétel.
  • ZX71
    Azt gondolom, ez jól tükrözi a mai Magyarország képét: holnapig kell nyilatkozni “jogvesztő” hatállyal (jelentsen ez bármit) egy olyan témában, amiről senki nem tud egyértelmű állásfoglalást adni. Tényleg tanácstalan vagyok.
  • Végh Béla
    Ez szégyen. Magyarán ismét jön a bűvészkedés meg jogászkodás, hogy kinek a szőnyege alá söpörjék a saját szutykukat. Nehogy már „ócsított” dolgot kapjon a kulák, akarom mondani vállalkozó!

    Majd jól bejelenti mindenki a vállalkozás telephelyét a parlagon álló telkére, aztán kenjék a hajukra. Ügyeskedésre mindig ügyeskedés a válasz. Egy vállalkozó se fog hirtelen felköhögni ötször annyi pénzt havonta.

  • Zs
    Endre, es tobbiek. Ez a legfontosabb kerdes szerintem azok szamara, akik egyebkent megfelelnek es a fogyasztasuk nem haladja meg a leirtakat (vagy ha meg is haladja, csak a tobbletre kell fizetni a piaci arat)

    mvmnext.hu/egyetemesvaltozasok/gyakorikerdesek-aram

    Itt az 1. kerdes b) pontjaban meg van hatarozva, hogy mi a feltetel. Ezek kozul ez az erdekes (mert a tobbi teljesen egyertelmu feltetel): “ÚJ! 2022. június 18-án egyetemes szolgáltatótól vásárolta a villamos energiát.”

    Az a mikrovallalkozas, aki nem jelentkezett be a kedvezmeny ala, jo esellyel az is egyetemes szolgaltatotol vasarolta az ugyanugy kedvezmenyes tarifat, tehat papiron megfelel ennek is. Az viszont nincs itt reszletezve, hogy ennek a jogosultsagat kulon ellenorzik-e? Tehat, ha papiron meg is felel ennek a pontnak, a gyakorlatban lehet emiatt buko a dolog?

  • Zsolt
    Nekem otthoni székhellyel működik egy kft-m és egy Ev-m is, de nem nagyon vagyok otthon. Üzletkötő vagyok, többnyire az országot járom.
    Egy laptopot és egy telefont használok, ezért nincs külön villanyóra a cégek nevén és nem számolok el egyáltalán rezsiköltséget. Mindent magánemberként fizetek.

    Ha jól értem amit írtok, duplán megszívtam…

  • MichaelKnigh23
    Nem kell tulgondolni. Ha maganszemely neven van az ingatlan, akkor kedvezmenyes ar ervenyes. Tok egyszeru.
  • Németh Marcell
    Az idézett szöveg az első rezsicsökkentési törvényben van, nem új. Tehát ha a székhely számítana akkor eddig is piaci árat kellett volna fizetnie a székhelyjel rendelkező lakásoknak. Másrészt nem július 1-től, hanem augusztus 1-től.
  • VK
    Gáz:
    – ha 06.18.-án nem voltál egyetemes szolgáltatásban, már nem is léphetsz vissza legalább 12.31.-ig szabadpiacról, hiába lennél jogosult, mint egyéni vállalkozó.
    – akkor kell nyilatkoznod, ha most veszíted el az egyetemes szolgáltatásra való jogosultságodat, és nem fordítva. kilépésről szükséges nyilatkozatot tenni 07.01.-ig.
    – ha egyetemesben vagy, mikrovállalkozó vagy, de a fogyasztásod magasabb, mint 1.489 m3, akkor sem kell nyilatkozni, maradsz egyetemes szolgáltatásban, csak az efölötti fogyasztásodat ezután versenypiaci áron számlázzák.
  • Róbert
    MVM-től származó információ: Itt az a mérvadó, hogy a mérőóra kinek a nevén van. Amennyiben a mérőóra a vállalkozás nevén van, akkor kiesik a rezsicsökkentésből, amennyiben magánszemély nevén van, akkor marad a rezsicsökkentés.
    Vagyis csak azért nem kell magasabb rezsit fizetni, mert az adott cím székhelycím is.
  • Kastély Ferenc
    Nagyon helyes.

    Ha meg n végez ott semmilyen tevékenységet, akkor töröltesse a címet.

    Mint amikor áfás számlát kér, aztán meg csodálkozik, hogy nem a fogyasztói jogok vonatkoznak rá.

  • pumpedjano
    friss cikk:
    telex.hu/gazdasag/2022/06/30/a-kkv-k-es-a-rezsiar-hogy-jarhatnak-most-a-legjobban-a-vallalkozasok
  • a
    Szomszéd lakása a cége nevén van. Ő papíron visszabérli mint magánszemély, hogy járjon minden földi jó.
  • NAR
    “és az így vásárolt villamos energiával/földgázzal nem folytat jövedelemszerzés céljából gazdasági tevékenységet.” –

    Szerintem tanácsadást/könyvelést/stb. nem földgázzal meg villannyal folytat az egyszeri vállalkozó, ez inkább azokra a helyzetekre vonatkozik, ahol nagy gépeket használnak – különben az összes home office-ban dolgozó is beleszámítana. Egyébként ha én vagyok a felhasználó, de a feleségem folytat jövedelemszerző tevékenységet, akkor is lakossági fogyasztó maradok (ha jól értem). Különben mi is szívunk, az éves gázfogyasztás közel 2000 m3 (gázzal fűtűnk és a család 80%-a teli kád forró vízben szeret fürdeni).

    Nagyon naiv vagy. Szénné büntethettek, ha a CSOK-kal vett lakásba jelentettél be vállalkozást, mert annak ugyanez volt a kitétele: nem folytat ott pénztermelő tevékenységet.

    Ott se az volt a szempont, hogy fröccsöntő gép van-e a garázsban vagy csak otthonról könyvel valaki.

    A nagy felháborodás miatt később módosították a törvényt.

  • Hello
    Szerintem ha mikrovallalkozás vagy, és nem éred el a határértékeket, akkor nem kell nyilatkozni. Később, ha ellenőrzik, és mégsem felelsz meg, akkor gondolom büntetéssel számlázzák ki.

    217/2022. 1. § (5) Aki nem jogosult az (1) és (4) bekezdés alapján egyetemes szolgáltatásra vagy a (3) bekezdés szerint az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó árképzési szabályoknak megfelelő áron az egyetemes szolgáltatóval villamosenergia-vásárlási szerződést kötni, köteles az egyetemes szolgáltatója részére 2022. július 1-jéig az érintett felhasználási hely megjelölésével erről nyilatkozni, amennyiben e rendelet hatálybalépésének napján egyetemes szolgáltatás keretében vagy egyetemes szolgáltatásra vonatkozó árképzési szabályoknak megfelelő áron vételez villamos energiát.