Újabb gazdaságvédelmi programot jelentett be a kormány

2020-12-20
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Tegnap újabb gazdaságvédelmi programot jelentett be a kormány.

Az első, hogy a hitelfizetési moratórium újabb fél évvel meghosszabbodik automatikusan. (Ennek a költségeit továbbra is a bankok állják.) Ha te szeretnél elkezdeni fizetni törlesztőrészleteket, azt külön kell jelezned. Ha szeretnéd, hogy az adósságod tovább halmozódjon a meg nem fizetett kamatok miatt, akkor továbbra sem kell tenned semmit.

A második, hogy a bejelentett 3 milliós lakásfelújítási támogatás önrészéhez 3%-os állami támogatott hitelt is lehet igényelni. Hogy ez mennyiben segíti a gazdaságot, nem annyira világos, az amúgy munkaerő-hiányos, csúcsra járatott építőiparba tol még nagyobb keresletet, ha egyáltalán lesz bármi hatása, hiszen 4% alatt is van már elérhető hasonló normál banki hitel, így olyan nagy robbanás azért ettől nem várható. Ez inkább olyan semmibe nem kerülő, de látványos pont.

A harmadik, hogy decemberben és januárban a bezárni kényszerült vendéglátóhelyek és a buszos cégek bérköltségeinek kétharmadát elengedik, illetve átvállalják, ha azok nem bocsátják el az embereket.

A negyedik pont váltotta ki a legnagyobb vitát, a KKV szektor iparűzési adóját lefelezték a következő évre, vagyis megint az önkormányzatok kárára intézkedik a kormány. Az elvesztett önkormányzati választások után látványosan szívatják az önkormányzatokat, de csak a nagyokat, ahol ellenzéki győzelem született: megemelik az általuk befizetett adót, elveszik tőlük a gépjárműadót, a parkolási díjat, megtiltják nekik az adóemelést és most utolsó szögként a koporsóba lefelezik az utolsó megmaradt bevételi forrást, az iparűzési adót. (Egyetlen könnyítés, hogy csak a KKV szektorra és az egyéni vállalkozásokra vonatkozik a kedvezmény.) Aztán majd jövőre a kormány maga eldönti, melyik önkormányzatnak segít a kieső bevételek miatt.

Néhány éve, ellenzékben még kicsit másképp gondolták ezt. Ami mostanában az önkormányzatokkal történik, az minden, csak nem elegáns. Izgatottan várom, hogy az ötlet gazdája, az Iparkamara elnöke mikor ajánlja fel, hogy jövőre ne kelljen kamarai tagdíjat fizetni a vállalkozásoknak, ha már úgysem csinálnak érte semmit és a pénzzel sem hajlandóak soha elszámolni, mire is ment el az az évi nagyon sok milliárd forint. Mert ez így mind a kamara, mind a kormány részéről az a bizonyos csalán hadművelet mások testrészeivel.

Még a válságban is repkednek a százmilliárdok, amiket a kormány elkölt a saját szája íze szerint, de azokból nem enged, a nagyon fontos sportberuházásokat sem szüneteltetik egy-két évre legalább a látszat kedvéért, ellenben néhány tízmilliárdért ellehetetleníti az önkormányzatokat, amit egyre nehezebb nem büntetőhadjáratnak látni az önkormányzatokkal szemben.

Hiszen a kormány maga is csökkenthetné a vállalkozások adóját vagy mérsékelhetné az áfát, ahogy azt tették mondjuk Németországban, ami egyszerre segítség a vállalkozásoknak és élénkíti a keresletet is. Esetleg bevezethetne vagyonadót a leggazdagabbak terhére és még sok lehetősége lenne akár bevételszerzésre, akár adóelengedésre. De nem, valamiért csak az önkormányzatok adóját emelik meg és az ő bevételeiket veszik el szisztematikusan.

Mindezektől függetlenül is a "gazdaságvédelmi intézkedések" olyan vajúdtak a hegyek és egeret szültek dolog. Látszik, hogy az volt a cél, hogy legyen valami, de a kormánynak lehetőleg ne kerüljön komoly pénzbe.

A hitelmoratórium jó lenne, de csak akkor, ha tényleg a rászorulók élnének vele és nem mindenki, aki egyébként tudná fizetni a hitelt, mert egyszer vége lesz és akkor majd bő egy év kihagyás után hirtelen újra be kell tudni tenni a család költségvetésébe a hiteltörlesztőt. Az iparűzési adó lefelezése is főleg azoknak segít, akiknek amúgy is van bevételük, hiszen forgalomarányos adó. A vendéglátás támogatása túl későn jött és túl kevés a két hónap részleges segítség. Ez olyan csináltunk is valamit, de ne is kerüljön semmibe dolog. A 4% alatti banki kamatok mellett 3%-os támogatott hitel sem olyan nagy, eget rengető bejelentés, ami komoly hatással bírna a fogyasztásra.

Mindenesetre most ez van, ha bármelyik pont érint a fentiek közül, olvass utána, hogyan tudod a javadra fordítani.

Next Post
Heti hírek

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram