Újra itt a világvége

2025-01-30
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A héten egy olyan hír borzolta a tőzsdei befektetők idegeit, amire senki nem számított. Egy ismeretlen kínai startup bemutatta először a saját AI nyelvi modelljét DeepSeek néven, majd pár nappal később a képgeneráló szoftverjét is, ráadásul úgy, hogy állítólag összesen 6 millió dollárból, elavultnak tekinthető hardveres háttérrel hozták létre, ami a tesztek szerint méltó ellenfele a nagy amerikai alkalmazásoknak. Ráadásul mindezt ingyen elérhetővé tették.

Összehasonlításul, csak tavaly a négy nagy amerikai cég 180 milliárd dollárt locsolt el a saját megoldásaira, s idén is hasonló nagyságrendben szeretnének költeni. (180 milliárd dollár forintban 70.440.476.039.999 Ft, azaz 70 ezer milliárd forint.)

(Bár azt vitatják, hogy tényleg csak 6 millió dollárba került volna a kínai megoldás és tényleg öreg hardvereket használtak-e, vagy csak a Kínát sújtó amerikai szankciók miatt nem vallják be, hogy kerülőúton jutottak modern eszközökhöz. De akárhogy is nézzük, több nagyságrenddel olcsóbban hozták létre a saját megoldásukat, ráadásul az amerikai cégek meg voltak győződve arról, hogy rajtuk kívül ez senki másnak nem sikerülhet.)

Úgyhogy hatalmasat esett a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez chipeket gyártó Nvidia árfolyama, egy nap alatt közel 17%-ot zuhant, az Nvidia értékelésében egy nap alatt semmivé lett összeg meghaladja Magyarország ötévnyi költségvetését.

Meg is jelentek a hírek az újabb világvégéről, a cikkek az Armageddonról, a fejlett világ tőzsdei pusztulásáról.

Szeretném egy kicsit kontextusba helyezni ezt a zuhanást, amit a chipgyártó Nvidia és az amerikai nagy techcégek elszenvedtek a héten.

Az Nvidia árfolyama az elmúlt öt évben:

A rekordméretű zuhanás után most ott áll az árfolyam, mint három és fél hónapja és még így is 2000%-ot nőtt a cég árfolyama az elmúlt öt évben.

A Nasdaq az amerikai techszektor tőzsdeindexe, ennek ötéves teljesítménye így néz ki:

A világvégi esés után is még mindig 115%-os pluszban áll öt év távlatában.

Úgyhogy ennyire kell komolyan venni a baljós szalagcímeket.

Ami mondjuk érdekes téma, hogy nekem nagyon olyan érzésem van a mesterséges intelligencia által gerjesztett árfolyamnövekedéssel kapcsolatban, mint ami volt a kétezres dotkom lufi idején.

Akkor is minden részvénynek ment fel az ára ész nélkül, ami valamilyen internetes dologgal volt összefüggésben, akár hardveresen, akár szoftveresen, akár webáruház szintjén. Semmi nem volt túl drága ezekért a részvényekért. Akkoriban napi szinten csatlakoztak tíz- és százezrek az internethez, úgy tűnt, ez egy kiapadhatatlan aranybánya.

Aztán valaki feltette azt az egyszerű kérdést, hogy szép-szép, hogy az internet a jövő, de miből fognak profitot csinálni ezek a cégek?

Amikor ezen elgondolkodtak a befektetők, egyből bezuhant az árfolyam és 13 év kellett ahhoz, hogy például az S&P 500-as tőzsdeindex ott tartson, ahol tartott 2000 tavaszán. A technológia cégeket tömörítő Nasdaq index még rosszabbul járt, 2017 végére sikerült visszavergődnie a 2000 tavaszán látott értékre, hogy aztán 2019 áprilisában is ugyanott álljon megint. Azaz kicsit több, mint 19 év múlva megint ott állt, mint 2000 elején. (Most 19,632-ön áll az értéke.)

(Csak zárójelben, ugye ezeket az adatokat már megismerted, még mielőtt beraktad a pénzed S&P 500-as vagy Nasdaq tőzsdeindexbe és felkészültél lelkileg, hogy lehet, hogy 13 vagy 17 év kell csak ahhoz, hogy újra nullán legyen a befektetésed? Hát ezért nem tőzsdézünk a lakásra gyűjtött pénzünkkel, bármit is mond a sok okostojás meg tiktok guru az interneten.)

A mesterséges intelligenciára ellocsolt évi több százmilliárd dollárnak is egyszer meg kellene térülnie, de ha jönnek az ingyenesen vagy fillérekért használható megoldások, amik az embereknek megfelelő képességekkel rendelkeznek, akkor az erősen kérdésessé teszi, hogy megéri-e ennyit költeni rájuk, s vajon reális-e az a P/E ráta, amivel az ezzel foglalkozó cégeket árazza a piac a jövőbeni nagy növekedés reményében.

Így hosszútávon valóban vannak kérdések a mostani esztelennek mondható részvényár-növekedéssel kapcsolatban, de a heti történés inkább volt egy apró bukkanó a tőzsdei rallyban, mint világvége, minden szenzációs hír ellenére.

Hozzászólások:

Subscribe
Visszajelzés
83 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

A kínai csodával kapcsolatban inkább úgy fogalmaznék, hogy a kínaiak kimásolták a chatgpt tudását a saját LLM-jükbe. Szóval inkább az a szituáció, mint a generikus gyógyszerekkel -- nem véletlenül adnak 20 évet a kutatás fejlesztést végző gyógyszergyárnak arra, hogy megkaphassák a gyümölcsét a beleölt milliárdoknak, mielőtt mindenkimás olcsón, kizárólag a gyártást finanszírozva eladhatja ugyanazt a hatóanyagot.
A videókártyák pedig nemcsak a tanításhoz hanem a futtatáshoz is kellenek, és ez valószínűleg így is marad alapvetően.
Mindezekkel együtt nagy nyitott kérdés, hogy az értéklánc melyik tagja fog érdemben gazdagodni a genAI-ból, valóban nem biztos, hogy azok akiknek most az egekbe került az árfolyama. Lufi szaga mindenképpen van a dolognak.

Igen, pont ahogy az internetből sem a hálózat fejlesztői meg a kábelek, routerek gyártói gazdagodtak meg igazán.

Last edited 18 napja by rnd_5letek

Nem csak erről van szó. Két dolog derült ki:

  • Az LLM-ek nagyon könnyen "lelophatóak". (Amennyiben tényleg disztillációval tanították be a kínaiak.)
  • Az üzemeltetési költségeket drasztikusan le lehet csökkenteni, egyszerűen nem kell annyi hardver. Ez nagyon rossz hír az NVidia-nak, de az OpenAI-nak is, mert innentől nem lesz jó üzleti modell az LLM-ek üzemeltetése, hiszen azt pármillió forintból bármelyik kis cég megteheti saját szerveren. (És a pármillió forint több ugyan, mint a havi 20 vagy akár 200 dollár alkalmazottanként, de cserébe az összes adatvédelmi bonyodalom megszűnik.)
  • Eddig a mondás az volt, hogy Kína gyártja a hardvert, az USA pedig a szoftvert. (Az EU pedig a szabályokat, de ez egy másik szomorú történet.) Most úgy látszik, hogy Kína köszöni szépen, de megvan saját szoftverrel is. Ez az USA-nak ahhoz hasonló, mint amikor Gagarint kilőtték a világűrbe a szovjetek.

"Ez az USA-nak ahhoz hasonló, mint amikor Gagarint kilőtték a világűrbe a szovjetek."

Én inkább a COCOM-listához hasonlítanám, ami rákényszerítette a szocialistának nevezett országokat arra, hogy kifacsarják a legutolsó cseppet is abból a kevés csúcstechnikából, amit át tudtak csempészni nyugatról.

A Kürt Zrt. nem ebből a tapasztalatból nőtt ki?

Amennyiben tényleg disztillációval tanították be a kínaiak.

Angolul distillation, magyarul desztilláció. (Dalycs Tomi üvdözöl. 🙂 )

Pont ezt magyaráztam a napokban a redditen, hogy a pmápból felszabaduló pénzt másként kell kezelni.

  • Ha folyamatosan minden hónapban fizet be valaki hasonló reálösszeget, akkor abban a 13 évben is rengeteget lehetett keresni az sp500-on, mert egy csomót vásárolt annak az alján is. Sőt, ugye amikor olcsóbb, akkor darabra többet vesz, tehát ha folyamatosan vásárolt, akkor a papírok többségét az adott időszak átlagos ára alatt vásárolta.
  • De a pmápból felszabaduló egyszeri nagy összeget, ha berakta volna, akkor az tényleg mínuszban lett volna 13 évig.

Pontosan!

Remélem Miklós nem bánja ha árnyalom mit írt: "Hát ezért nem tőzsdézünk a lakásra gyűjtött pénzünkkel". Itt a kulcs a múlt idő. Ha már megvan a pénz, akkor nehogy részvénybe fektesd mielőtt ingatlant veszel.

Viszont ha havonta tudsz félretenni fix összeget ingatlanra (/önrészre), akkor hiba nem reáleszközbe tenni. Olyan nincs hogy évekig csak túlértékelten meg a lufi csúcsán veszel. Ha folyamatosan veszel, akkor a historikus átlagot fogod keresni, 9-10% hozam évente USD-ben. Reáleszközt pedig megfelelően diverzifikáltan és költséghatékonyan csak részvény ETF formájában tudsz venni. Egyébként meg valószínű elmegy melletted a piac, ha nem reáleszközben vagy.

Nekem ettol markansan elter a velemenyem. A befektetes, hogy van egy ertelmezheto osszeged, pl. egy pesti lakas ara, es ezt kemenyen, ferfiasan kommandirozod, veszel belole egy mozdulattal lakast, Pfeizer reszvenyt, indexet, barmit. A hasznod, a veszteseged az, amit a charton latsz.

A gyujtogetes, hogy havonta elteszel a beveteleidbol. Belathato, hogy ha egy eszkoz ara n ev alatt evente p%-ot no, akor gyujtogetve (n*p%)-ad penzed lesz a vegen ahhoz kepest, mintha az elejen befektettel volna Ha valami 30 even at evi 10%-ot no, akkor harmad annyi penze lesz a gyujtogetonek, mint a befektetonek! A gyulo penz nagy resze nem dolgozott.

Ezt kompenzalhatod, ha a piac robogasaval aranyosan noveled a havonta eltett osszeget, de ebben az esetben a fizud es az elszantsagod tartja a lepest, nem a realeszkozeid acelossaga. Az ut vegen leszel befekteto, ha megered. Ez ket kulonbozo sport.

  • Ugye az az egyik probléma, hogy nem n*p% pénzed lesz a végén, mert nem így kell számolni, pláne, ha utána 30 évet emlegetsz, akkor még közelítésnek sem jó.
  • A másik probléma, hogy nem arról volt szó, hogy gyűjtögetés vagy egyösszegű befektetés között válassz, mert ez a valóságban nem választás kérdése, hanem adott helyzet, csak annyiról volt szó, hogy a kettő másként viselkedik.
  • A gyűlő pénz az nem áll rendelkezésre előbb, mint amikor befekteted, tehát a teljes eszmefuttatásod értelmetlen.

Csak annyit kellett volna megérteni az egészből, hogy ha egyösszegben teszel be egy nagyot akkor arra nem igazak gyakran ismételt mantrák, hogy 10 éves távon mindig pluszban leszel, ezért érdemes átgondolni, hogy ilyen esetben miként diverzifikálod, hogy menedzseld azt a kockázatot, hogy egy adott árfolyamon vásárolsz.

Már kb 3 éve itt vannak az ai modellek, szerintem most peakelnek. A képgenerálók már unalmasak, most a videó generálók pörögnek egy darabig, de az is meg fog akadni egy szinten.
Én az érvelő chatgpt-től sem vagyok elájulva. Ugyanazt a semmitmondó bullshitelést nyomja mint korábban, csak már szebben artikulál. Keresésre sem használom, elég ha 10-ből egyszer halucinál, már akkor több fejfájást okoz mint hasznot.

Szerintem nagyon hasznos a chatgpt és van nyilvánvaló minőségbeli különbségek az újabb modellek között.

Nagyon sokat számít, hogy mire használod. Nagyobb kódokat egyben íratni vele nem érdemes, de nagyon ügyes abban, hogy hibát kiszűrjön abból, amit én írtam.

Matematikai számítások is ilyenek, hogy sokat tud benne hibázni és összekever dolgokat, de ha érted, amit csinálsz, csak gyorsításra használod, akkor nagy segítség.

Gyakorlatilag mióta van chatgpt már elfelejtettem a legelemibb latex parancsot is, mert vagy leírom neki, vagy kézzel leírom és a kép alapján generáltatok latexet.

Tehát fel kell mérni, hogy mik azok a feladatok, amik sokáig tartanak, de könnyű őket ellenőrizni, és azokat lehet rábízni. Egy latex formula esetében azonnal látszik a hiba, de rengeteg idő megkreálni.

Kicsit ilyen NP teljes jellegű a dolog csak emberi feladatokra.

Teljesen egyetértek, kód generálásra, vagy debugolásra *első iterációnak* nagyon jó. Ha nem érted mit csinálsz, akkor nem fog segíteni, tényleg csak gyorsít. A kreatív gondolkodás, problémamegoldás és képgenerálás szvsz eddig teljes zsákutca és nem is látom hogy ezen a téren nagy áttörés jön.

Ha precizitásra meg matematikáraakarod használni az LLM-eket, keresd a wolfram nevű plugint....

Az Nvidia-nál most biztos büszkék magukra, hogy pillanatnyi haszonszerzésből az export tilalom ellenére a kínaiaknak is adtak el csipeket (eleinte elvileg volt egy kiskapu, amit kihasználtak, később meg ki tudja, mennyire akarták tudni, hogy kihez kerül, amit eladnak).

Mi koze egy kapitalista vallalatnak a buszkeseghez? Tudod valamivel bizonyitani, hogy az nvidia kijatszotta az export tilalmat?

Nem nekem kell bizonyítanom, arra ott vannak a szenátusi meghallgatások.
Az Nvidia piacra dobta a butított A800 és H800 GPU-kat azért, hogy megkerülje az export tilalmat. Legális volt, csak kérdés, megérte-e.
Aztán hogy ezen kívül még milyen chipek és hogyan jutottak ki, az már másik kérdés.

Szerintem ebben a tortenetben nem a kinaiak a "rosszak". Az, amit az OpenAI (es az Athropic es az osszes mas ceg is) csinalt, hogy irtak a szep kialtvanyokat, hogy csak az open source AI mentheti meg a vilagot, mert csak igy kerulhetoek el a legrosszabb forgatokonyvek, aztan, mikor mar naluk volt a suska es elkezdett mukodni a cuccuk, akkor gyorsan bezartak mindent, nekialltak vamot szedni es gozerovel monopolizalni az ipart, hat, khm. minimum gyomorforgato. Legalabb a nevetekbe ne irjatok bele, hogy open akkor ...

Lehet, hogy kinai barataink ipari kemkedtek lvl99, de azert most komoly jot tettek. Egyebkent sok mas sztorival is igy van, hiaba demonizalja a nyugati corporate propaganda media Kinat, altalaban csak arrol van szo, hogy Kina nem nyugszik bele szotlanul a globalis erteklancban neki kijelolt helyebe, es ez faj ennek a vilagnak az urainak. (Lasd meg klimavaltozas.)

Még nem vettétek észre, hogy ez a 21. század üzleti modellje?

Elkezdem ingyen adni termékemet személyes és fogyasztóipreferencia-adatokért cserébe.Amikor már többet tudok a fogyasztóimról, mint ők magukról, bemutatom nekik, hogy a termék 2.0 verziója oldja meg az életük alapproblémáját (eddigre már jól tudom, ők mit képzelnek annak), havonta 499 forintba fog kerülni (fontos: "kevesebb mint egy sör/kávé/pizza").Valamilyen jutalmazó (dopamin) függőséget is beépítek a használatba.Pár év múlva, amikor már olyan függőséget hoztam létre adataik tárolásával/feldolgozásával, hogy sehogyan sem tudnának váltani, bejelentem, hogy holnaptól havonta 49 990 Ft (fontos: "kevesebb mint napi egy sör/kávé/pizza").A felhasználóim 2/3-a elpárolog, a maradék 1/3-on dagadtra keresem magam. Vagy, ha eddigre az összes lehetséges munkahelyük is az én termékemet használja, akkor a 2/3 sem tud elpárologni.

Last edited 17 napja by jurta

Egyetértek!

Bármire igaz:
kezdetben van a beetetés, utána megérkezünk a hozzászoktatás/rákényszerítés korszakhoz, majd végül megérkezünk a függővé válás időszakhoz.

Ez az elektromos autók esetén is pont így lesz….

Tegnap volt a munkahelyemen (független) pénzügyi tanácsadás, előadás. Gondoltam, hátha tud valami újat mondani, csatlakozom online.
Az első sokk akkor ért, amikor arról mesélt, hogy ő a napi Red Bull árát nyugdíjbiztosításba teszi inkább (felelősségteljesen). Voltak még egyéb érdekességek, tárgyi tévedések, de szóba került az Nvidia árfolyama is: most érdemes bevásárolni, mert épp esett kicsit, de úgyis visszahozza. Kéretlenül szóba hoztam, hogy esetleg látta-e e Nokia vagy a Cisco grafikonját, de inkább nem válaszolt.
Én nem tudom, hogy visszatér-e valaha az Nvidia árfolyama oda, ahol volt vagy sem, de a teljes piacot magukba foglaló indexeknek pont az a szépsége, hogy ezen nem kell aggódni.

OVB? Elég baj, hogy a munkáltató beengedi őket.

Az a baj, hogy többek között az itteni cikkeket és hozzászólásokat olvasva „hogy milyen hülye, aki nem diverzifikál ETF-ben” én is nyitottam egy értékpapír számlát, TBSZ-t stb.

Mikor átnéztem néhány „biztos” ETF grafikonját (iShares Core S&P 500 UCITS ETF USD (Acc), iShares Core MSCI World UCITS ETF USD (Acc)) nem tetszett, amit láttam és jól megijedtem, hogy a csúcson szállok be.
 
Most megtakarításom 15%-át Xtrackers II EUR Overnight Rate Swap UCITS ETF 1C-ben parkoltatom.
 
Maradhatott volna a MÁK-nál is, ezen az alapon. ☹

Ha folyamatosan vásárolod, akkor ha zuhan annak örülsz, hogy többet kapsz a pénzedért, amikor emelkedik, akkor meg annak, hogy többet és, amit eddig vettél.

Ha egyben bedobsz egy rakat pénzt, akkor meg azon aggódsz, hogy merre megy.

Jogos.

Nem igazán értem ezt a 15%-os diverzifikációt. Ha esik a piac mondjuk 30%-ot, akkor a teljes portfóliód értéke leesik kb. az eredeti 75%-ára (85x0,7+15), míg ha maradtál volna 100%-ban, leesett volna kb. a 70%-ára (100x0,7). Pénz, pénz, de nem ez az 5% ver oda hosszútávon, ez így nem diverzifikáció. És nem, természetesen nem kell 100%-os részvénykitettségben lenni, nem ez a mondandóm lényege, csak ha már diverzifikálunk, érdemes legalább egy permanens portfólió mintájára tenni azt.

Majd lesz nemulass még akkor is, ha Kína megszállja Tajvant és ráteszi a kezét a legfejlettebb chipeket gyártó TSMC-re és lekorlátozza az exportját. Az lenne a következő nagy tőrdöfése Kínának a nyugati IT-cégek testébe.

Ha az USA is terjeszkedhet Grönland, Panama stb. irányba, akkor a sárgák miért ne tennék ugyanezt.

Ha kina rateszi a kezet a TSMC-re annak az a kovetkezmenye, hogy a nyugati vilag belassul amig ki nem epiti a gyartasi kapacitasat. Azutan kina lassul be, mert hiaba lesz gyartosora ha nem lesznek uj chip tervek amiket le tudna gyartani. Tovabba a gyartosorokhoz szukseges berendezeseket is europaban gyartjak ami nelkul nem tudnak olyan chipet gyartani. Biztos okozna egy hatalmas fejfajast a nyugati vilagnak, de hosszutavon kina veszitene vele nagyobbat.

Kina nem fogja ratenni a kezet a tsmc-re amig az minden gyartasi kapacitasat at nem viszi az allamokba, ez epp folyamatban van.
A tsmc rendkivuli modon fugg az europai asml-tol ami biztositja szamara a technologiai folenyt, ezt kina jelenleg megkozeliteni se tudja.

Ha ez ilyen egyszerű lenne, már megtették volna.

Kína nem 2 db terméket exportál, mint Oroszország.

Oroszország egyszerűen átirányította az exportját Kínába és Indiába.

Kína aligha tudna eladni párszázezeres telefonokat Indiában.

Miért nem tudjuk már elengedni ezt az "egy nap alatt semmivé lett", "elégett a tőzsdén" és hasonló kifejezéseket?

Mindössze annyi történt, hogy néhány befektető hétfőn zsebre tette a 10x-es, 20x-os stb árfolyamnyereséget.
Aki persze pénteken vette és kedden eladta, az persze bukott, de a többség valójában nem vesztett semmit...

Ez így van. De az a pénz nem elpárolgott, hanem átkerült máshová.

Bevásárláskor sem elégetem a pénzemet, hanem elcserélem élelmiszerre, ruhára, mosószerre stb...

Rossz tévhiteket erősít és nehezíti a megértést az, ha azt sugalljuk, hogy a tőzsdén nyom nélkül eltűnhet a pénz.

"De az a pénz nem elpárolgott, hanem átkerült máshová."

Ez csak addig igaz, amíg úgy történnek az adásvételek, hogy nem változik közben az ár.

Ha változik, akkor már nagy (pénzre váltható) vagyon tud keletkezni, de eltűnni is. És ehhez még forgalom se kell.

mond neked a tozsdei volumen valamit? Ha eladoi nyomas ala kerul egy papir de emellett keves a tranzakcio, siman lehet hogy az arat tiz-husz szazalekkal lentebb jegyzik, igy mindenki aki nem adott el annak is csokkent a reszveny erteke. Ott bizony “elparolgott” a penz, ez nem olyan mint a szupermarketben polcrol levenni. Ez inkabb olyan mint mikor a szupermarketben a romlando aru fele megromlik es emiatt veszteseg keletkezik

Hogy érted, hogy nem vesztett?

Ha vettem Detroitban egy 200 milliós házat, majd 30 év múlva nem éri meg felújítani (kereslet hiányában hagyom az enyészetnek), akkor az a tulajdon csak elméletben létezik.

Ismerős a "you may lose more than your initial investment" szöveg?

Vissza fog mászni fél éven belül ugyanoda, ahogy rájönnek a népek, hogy a kínai cucc kamu.

A jövőbe nem látok, de érdekes volt ez, hogy egy nem igazolt kínai hírre ez történt. Kínai, eszem megáll.

Csak igazolja hogy a befektetőknek halvány gőzük nincs az Nvidia-nak mi a szerepe ebben az egész AI őrületben. Olyan szintű hisztéria, mintha elkészült volna az AI 1.0 végső verzió és mostantól soha semmit nem kellene futtatni GPU-n ami ennél nagyobb kapacitást igényel betanítani. Érdemes az Nvidia Cosmos-ra ránézni, az idei év a robotikáról fog szólni, amihez óriási mennyiségű vizuális információt kell generálni és betanítani. Egy LLM már önmagában kevés.
A másik hogy mindenki bekajálja azokat a költség számokat a Deepseek-nél. Hanyadik próbálkozásra is jött ez össze, addig mennyibe került? Ha nincsenek az OpenAI modelljei tanító adatot generálni, önerőből is ment volna?

De amúgy, aki temeti az Nvidia-t, esetleg nézze meg hogy a tudományos terület a CUDA-t mikor kezdte el használni. Az AI még kanyar2ban sem volt ekkor. Ha az AI befuccsolna is találnának maguknak vevőket.

Last edited 18 napja by darkbyte

Tény, hogy az NVDA 2-3 évvel az összes chipgyártó előtt jár technológiában. Viszont a kérdés, amivel eddig nem sokan foglalkoztak, hogy tényleg ennyit számít-e a vas. Utóbbit kérdőjelezi meg a DeepSeek. Ami nekem meglepő, hogy ez a kreatív munka Kínából jött, ők ugyanis ahhoz értenek leginkább, hogy valaminek megcsinálják az olcsóbb és rosszabb verzióját (szvsz ezért nem lesz soha Kína a világ vezetője).

Persze az is simán lehet, hogy valójában ők is ráköltöttek 100 Mrd USD-t, csak visszajött azzal, hogy pénteken shortolták az Nvidia-t meg az ASML-t és bemondták a 6 milliót. 😀

Az NVDA egyébként nagy profitot csinál és ennek növekedése is hatalmas volt az elmúlt pár évben, de 3000 Mrd-os market cap-nél valóban jó ha elgondolkodik az ember mennyire tartható ez a növekedési ütem és megkérdőjelezi az 50-es PE-t.

Mi az amiben az nvidia 2-3 évvel az összes chipgyártó előtt jár?

Csak mert az NVIDIA nem chipgyártó, hanem tervező, és a TSMC gyártja le neki a chippeket.

Ezen kívül elsősorban a CUDA platform miatt van monopol helyzetben, ami meg pont nem chip, hanem inkább software támogatás, ami az amd esetében botrányosan gyenge volt a hype indulásakor, így minden cudára épül, ami viszont nem platformfüggetlen.

A pletykák szerint a chatgpt-t is használták a tanításhoz, nem tudom persze, hogy igaz-e és milyen mértékben, de ugye ez elég sokat árnyal a dolgon, hiszen így kérdés, hogy az első nélkül is meg lehetett volna csinálni, vagy csak azért olcsó, mert az már rendelkezésre állt. Ettől még nagy eredmény, ha replikálható olcsón, de azért más szint.

Igazad van, ez így nem pontos - bár azt nem is írtam hogy az Nvidia chipgyártó. A kedvéért átfogalmazom: Ma az NVDA-tól lehet olyan hatékonyságú,teljesítményű GPU-kat venni, amit mástól várhatóan még 2-3 évig nem lehet.

Last edited 17 napja by rnd_5letek

Te írtad, hogy az összes chipgyártó előtt van technológiában.

Mástól is lehet venni olyan teljesítményű GPU-t, csak a tudományos számításokra specializált szoftveres támogatás teljesen a CUDA-ra lett felépítve.

Ezen kívül a nagy teljesítményű AI fejlesztés nem GPU-n, hanem TPU-n zajlik.

"ők ugyanis ahhoz értenek leginkább, hogy valaminek megcsinálják az olcsóbb és rosszabb verzióját"

Ez már a múlt. Épp az előbb néztem meg egy Zeekr elektromos autó töltési tesztjét, amerikai youtuber kiment, odaadták a kocsit, beállt a mélygarázsba, és 1%-ról 100%-ra 22 perc alatt töltötte fel. 1%-ról 80%-ra 11 perc volt asszem. Ehhez képest egy Tesla tud 10-80%-ot 28 perc alatt, a jobb európai e-autók, meg koreaiak tudnak ilyen 20-22 percet. És ez egy 75 kWh LFP akku, amiben nincs kobalt (nem úgy mint a kőolaj finomítás, ahhoz használnak mindig), nem tud kigyulladni sem, és ilyen 6-800.000 km-t simán tud még 80%-os kapacitással.

MKBHD amerikai youtuber tesztelt egy Li auto mega-t, Rolls Royce-hoz hasonlította a rugózását.

Vagy nézd meg a Huawei mate xt-t, a háromba hajlítható telefonjuk olyan vastag mint a Samsungnak a ketté hajthatója.

Az hogy egy autót egyszer fel lehet gyorsan tölteni vagy egy telefont háromba lehet hajtani, még nem sokat árul el arról, hogy pl. megéri-e a 100. töltést, meg a 100. összehajtást.
Az ilyen teszteket nem árt fenntartással kezelni, mert általában szponzoráltak, illetve csak a pozitív dolgokat emelik ki.
A "grounbreaking" újdonságokról hosszútávon gyakran kiderül, hogy azért a fizikát nem lehet megerőszakolni. Pl. Musk is mindenfélét beígér, aztán nagyon szép tűzijátékokat szállít 😀

Tűzijáték alatt mit értesz? Tényleg ciki, hogy a Teslák (más villanyautókhoz hasonlóan) kigyulladnak, de itt is igaz, hogy csak a kigyulladó autókról hallasz, a sok tíz- meg százezer problémamentes kilométerről meg nem. Ha a SpaceX-re gondolsz, na, ők tűzijátékkal együtt is olyat alkottak, amit előttük még soha senki. (Az lenne a csoda, ha mindezt tűzijáték nélkül érik el. Az megvan, hogy pár éve valami műholdakkal megrakott, régi, tehát bejáratott típusú orosz rakéta robbant fel?)

és ilyen 6-800.000 km-t simán tud még 80%-os kapacitással.

800 000 km egy töltéssel/tankolással? Biztos vagy te ebben? (Avagy Dalycs Tomi az angollal áll hadilábon, sok magyar meg a saját anyanyelvével. 😛 )

sok magyar meg a saját anyanyelvével.

hát akkor itt az ideje gyakorolni

úgy látod-e, hogy

és ilyen 6-800.000 km-t simán tud még 80%-os kapacitással.

ugyanazt jelenti, mint

800 000 km egy töltéssel/tankolással

?

én nem így látom 🙂 teljesen másról beszéltek, az nem baj?

Kína egy ideje már nem a gagyit gyártja olcsóbban, csak mi ezt Európában szererjük elfelejteni.

Melyik az a termék amiből jelenleg a kínaiak gyártják a legjobbat?

covid

(bocs muszáj volt)

Nekem elektromos fogkeféből biztosan.
Egy OralB iO10 110-120 ezertől indul, amíg egy Oclean Ultra S 150 euró vagy 55k, jelenleg épp 30-ért :O is van magyar boltban, garival.

Az mellékes, hogy mind tele van haszontalan funkciókkal is, de az egész anyagminőség és bele pakolt technikátol lefosod a bokád egy 2-4x annyiba kerülő nyugatival szemben.

De EV-ből a Nio is eléggé ott van.
Sokan tudnának mondani 1-1 olyan terméket amik töredék áron hozzák a nyugati technikát vagy sokkal jobbat.

Az egész kínai kommunizmust a hátam közepére kívánom, de nem szembenézni azzal, hogy milyen minőséget képesek lerakni ma az asztalra az önsorsrontás legjobb receptje.

Az egész kínai ipart, amerikai tőzsdén jegyzett cégeit úgy látom mint egy palackba visszafojtott szellemet.
Nyilván az egész sztori jó vagy rossz nekünk megítélése sokkal komplexebb.

Ezt a videót javaslom megnézése, mert akkor még lehet érteni, hogy mi az újdonság az o1 típusú modellekkel és miért fogunk még többet AI-t használni minél hatékonyabb/olcsóbb futtatni. https://youtu.be/eaAonE58sLU?si=UryMymyL44hS71ph

Pont minap neztem a 2019 majusaban inditott egyik portfoliomat. Eredetileg 50% fejlett reszveny, 10% fejlodo piaci reszveny, 30% usa hosszu es kozephosszu kotveny es 10% arany volt benne. Atsulyozni meg jol elfelejtettem. Mara a reszvenyek aranya 65%-ra nott, a kotveny beesett 15%-ra, az arany meg 20%-ra hizott. Ebben ugye volt egy covid bukta, aztan egy rali, majd a medve 2023 vegeig, es onnantol a brutal nagy rali. Ez +41% hozam osszesitve, termeszetesen dollarban es euroban.

Tehát 6,25%/év átlaghozamod van eddig. Az forintban szépen mutat, de dollárban gyenge a kockázathoz képest.

Forintban mar 60% a teljes hozam.
A medve csunya volt 2022 elejetol 2023 vegeig.

Miért gyenge nem teljes bika piacon(finoman fogalmaztam) kevesebb mint 6 év alatt? Ha nem dollárban/forintban költi el és jó magyar forintért vette és abban akarja elkölteni, akkor még jobban néz ki a forint árfolyamának gyengülése miatt.

Mer' "kibicnek semmi se draga, mondjak a kartyaba".

Bárhova nézek, mindenki azt mondja: hülye aki nem tőzsdei ETF-et vesz. (Jó, sokan kriptót mondanak, de az ilyen hülyeségeket már kizárja az agyam.)
Ha valaki rendszeresen, pl. havonta vesz tőzsdei ETF-et, az teljesen rendben van, nem kockázatmentes, de megfelelően hosszú befektetési idő után nem valószínű a veszteség. Ha esik az árfolyam, akkor jó áron vásároltál, ha kilő az árfolyam, akkor meg örülsz, hogy milyen gazdag lettél. Az nincs rendben, ha valaki teljesen kockázatmentesnek látja, hogy egy fix gigantikus összeget fektet a(z évek óta) bika piacba.

Gigantikus összeg nagyon kevés embert érint csodában, de ennek is van értelme. Szerintem a leggyakoribb: huszonévesen örökölsz 100 milliós nagyságrendű pénzt (oké, nem gigantikus) és azt mondod, hogy legyen megoldva a nyugdíjad 40 év múlva. A mai 6000-res árfolyam mellett sokat számít, hogy 40 éve 200 vagy 300-ért vettél? Ha a csúcson is veszel, van két dolog ami segít neked és megágyaz a későbbi jó hozamoknak:

1. Accumulating ETF-et veszel, az osztalékokból több részvényt tud venni az alapkezelő esés után.
2. A vállalatok vásárolnak vissza saját részvényt ha úgy itélik meg, hogy ez részvényesi értéket teremt. És sok jó vállalatod lesz egy ETF-ben.

Time on the market vs timing the market, utóbbi sokba kerül. 3000-en is nagyon túlértékeltnek tűnt, aztán valószínű soha nem lesz ott.

Szerinted mi a tipikus élethelyzet fix gigantikus összeggel és mibe kellene tenni?

Az a gond, hogy ez a "kockázatos/kockázatmentes" csak egy szó, nem is olyan nagyon barátságtalan. Irtó nehezen megfogható fogalom az emberek többsége számára.
Aki nem érti, hogyan is működik a tőzsde, nem ismeri a Miklós által itt mutatott grafikonokat, az nem tudja felmérni a kockázatokat, nem érzi a bőrén a súlyát. Csak azt látja, hogy egyik befektetésnél nagyobb a %, mint a másiknál és ő a nagyobbat akarja. Az meg, hogy mennyivel és hogyan is kockázatosabb a kockázatosabb nem igazán megfogható.

Ezért van hatalmas szükség az ilyen cikkekre. Olyan ez, mint a biztonsági öv, a gyorshajtás, vagy telefonálni vezetés közben. Mindenki tudja hogy kockázatosabb, mint betartani a szabályokat. Azt viszont senki nem gondolja végig, hogy a kockázat valójában azt jelenti, hogy a következő balesetben ő és a gyerekei is meghalhatnak, lebénulhatnak, elárvulhatnak.

Csak azt elfelejted, hogy az nvidia arfolyama mogott van teljesitemeny is, mig a dotcom ideje kozel semmi sem volt.
https://www.google.com/amp/s/www.statista.com/chart/amp/30077/nvidia-revenue/
es a kinai rablobanda is nvidia chipeket hasznalt, es hasznal (az most lenyegtelen hogy H800at H100 helyett).
tovabba ezt kb 2 nap alatt megvette a piac.

By Chatgpt, megkérdeztem, higy a dotkom lufi után ha havonta vettem S&P 500-at, végül mennyi lett az annyi, inflációval korrigálva:
Az inflációval korrigált eredmények szerint, ha figyelembe vesszük az éves átlagos inflációt az Egyesült Államokban 2000 és 2013 között:

A befektetett összeg mai reálértéken számolva 21 951 USD lett volna.A portfóliód értéke 2013 januárjában 19 669 USD volt.A reál (inflációval korrigált) veszteséged kb. -2 283 USD.A reál hozamod kb. -10,4%, vagyis valójában vesztettél vásárlóerőt az infláció miatt.Ez azt jelenti, hogy bár nominálisan nyereséged volt, az infláció miatt a befektetésed vásárlóereje reálértéken csökkent. Az S&P 500 ezen időszak alatt gyengébben teljesített, mint az átlagos inflációs ráta, így a rendszeres befektetés nem védett meg teljesen a pénz értékvesztésétől.

Last edited 18 napja by KandiszNóra

Ez egy tipikusan olyan feladat, amire a chatgpt alkalmatlan, illetve a promptot sem osztottad meg.

Vannak backtest oldalak, nekem ott messze pozitívra jött ki.
0 indulótőke, havi befizetés inflációval növelve, a végeredmény inflációval korrigálva, simán jó befektetés volt.

Légyszi ne kérdezd ilyenről chat gpt-t mert fájdalmasan nem tud számolni, a legegyszerűbb dolgokat sem. Vagy legalább gondold végig józan paraszti ésszel, hogy van-e értelme a válasznak mielőtt ide bemásolod. A dotkom lufi után a US fogyasztói árindex 175 volt, innen ment 315-re, ami kevesebb, mint kétszerezés. Az SP500 ugyanezen időszak alatt 850-ról ment 6000-re, ami majdnem 7-szerezés.

https://www.portfolio.hu/befektetes/20250130/deepseek-ennyi-volt-azonnali-hatallyal-betiltotta-a-kinai-ai-t-egy-eu-orszag-738145

"felkészültél lelkileg, hogy lehet, hogy 13 vagy 17 év kell csak ahhoz, hogy újra nullán legyen a befektetésed? "

Köszi Miklós, erre nem is gondoltam. Elég rosszul hangzik a 17 év.
Különösen a nyugdíjas szüleim esetében.

Nem azt szokás tanácsolni, hogy a nyugdíj időpontjának közeledtével érdemes a nyugdíjra félretett befektetéseket egyre nagyobb arányban áttenni alacsonyabb kockázatú dolgokba, hogy a korábban felhalmozott hozamok minél nagyobb biztonságban legyenek, amikorra szükség lesz rájuk?

Itt a vilagvege es meg egy kisbolygo is be fog csapodni a foldbe 2032 december 22-en 1.3%-os valoszinuseggel
https://iawn.net/documents/NOTIFICATIONS/IAWN_Potential_Impact_Notification_2024_YR4.pdf

szuper lenne, ha működne a uppolás és a minuszolás a kommenteknél, mert nyilván nem írja be mindenki hogy szerintem is vagy +1, de vannak olyan kommentváltások ahol egyértelmű a szembennállás és kíváncsi lennék a többség mire szavazna pl.: ebben a kommentfolyamban kata vs fdsger, ahol az egyik szerint nem sokra használható jelenleg az AI a másik szerint pedig igenis hasznos már most is.. itt volna up itt is ott is az biztos 🙂

Nem lehet tőzsdeindexbe pénzt rakni, maximum tőzsdeindexet követő termékbe, amik tipikusan nem követik 100%-ban a tőzsdeindexet.

Ha már Nasdaq érdemes összehasonlítani a QQQ-val:

https://stooq.com/q/?s=^ndq&d=20250131&c=20y&t=l&a=ln&r=qqq.us

tény, hogy a nasdaq composite index kb 3000 taggal rendelkezik, olyan termék nincs ami azt lekövetné, max a nasdaq100-at. (ilyen a QQQ)

amúgy persze egyet értek a lényeggel.

Borzaszto horgony-hatas ez a dotkom lufi emlegetes. Milyen cegek voltak azok anno, hol volt az uzleti modelljuk, mennyi volt a cash-flow? Mennyi most a Metanal, AWSnel, Microsoftnal? Nézd meg a tegnapi negyedéves jelentéseket, félelmetes mennyi pénz jön a felhő megoldásokról.

"Ráadásul mindezt ingyen elérhetővé tették."

Ez a kijelentes igy nem igaz es felrevezeto. A szogaltatas fizetos. A modell ingyenesen letoltheto, de meg akkor sem ingyenesen hasznalhato a futtatasahoz szukseges hardver bekerulesi es uzemeltetesi koltsegei miatt.

Amikor valami kormanyzati, stratégiai cél lesz, akkor nincs az az összeg amit be ne tudna nyelni a projekt, illetve rendelkezésre nem allna és ez nem éppen a költséghatékonysagot erösiti. Raadasul piaci verseny sincs mar. /Amikor meg mégis lesz, ld. mellékelt abra, akkor van a kobb./ Akkor legalabb lenne több, versenyzö projekt, mint korabban az amerikai vadaszrepülötenderek estében. Csak azota ezek a versengö vallalatokat fuzionaltak, igy pedig nehéz.

Nem tudok hozzászólni az orange flex-es íráshoz, úgyhogy bocsi az offért. "Előfizettem" én is rá, most volt akció hogy az első hónapban 1 zloty csak a díja. A kérdésem az lenne hogy ha az egy hónap után meg akarom szüntetni, kell valamit csinálni? Vagy ha nem fizetem be a havidíjat mi történik?

Nekem nincs orange flex-es szerződésem, de nem szórakoznék velük (nemfizetés), egyik legjobb háttérrel rendelkezik az összes telekommunikációs cég az adósságai behajtására. Mondd le amikor lehet, ha már nem szeretnéd használni.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram