Zöld hitel feltételek
Az MNB zöld hitele sokak fantáziáját megmozgatta, ami nem is csoda, mert évi 2-2,5%-os fix kamaton ad akár 70 millió forintot is bármilyen új építésű ingatlanra, ami megfelel az egyébként már régóta bevezetés alatt álló energetikai jellemzőknek.
S a CSOK-kal ellentétben még gyereket sem kell tudni felmutatni hozzá. (Ráadásul CSOK-kal kombinálva a CSOK hitel nulla százalékos lesz.)
Lett is nagy kereslet az újépítésű ingatlanokra, amiknek rendületlenül megy fel az áruk, persze nehéz megmondani, hogy most ebből mekkora áremelkedést okoz az olcsó hitel és mekkorát az építőanyagok drágulása.
Azonban nagyon helyesen van a feltételekben egy olyan kitétel, hogy csak olyan ingatlanra lehet felvenni, ahol az adós életvitelszerűen él legalább tíz évig. Ha ez nem teljesül, akkor komoly büntetőkamattal, a piacinál lényegesen rosszabb hitelkamattal kell visszafizetni a kölcsönt. (A 10 éves állampapír kamatának 1,3-szorosa plusz 3,5% lesz az új kamat, ezen kívül a banknak büntetőkamatot kell fizetni az MNB felé, amit szintén ráterhel az adósra. Ennek mértéke a jegybanki alapkamat duplája.)
Ez rendben is van, ott kell élni, befektetési célból vásárolt ingatlanra ne lehessen már ezt felvenni.
De mi van akkor, ha el akarok költözni mielőtt letelik a tíz év? Mert mondjuk gyerekem született és kellene egy nagyobb ingatlan vagy kaptam egy jó munkát külföldön.
Milyen büntetőkamatokra kell akkor számítani?
A jó hír az, hogy ha lezárod a hitelt, akkor megszűnik a kötelezettséged is.
Vagyis ha eladod a zöld hitellel vett ingatlanodat, hogy vegyél egy nagyobbat, akkor az eladás során visszafizeted a hitelt és onnantól nem vizsgálják, hogy teljesíted-e az ottélés kritériumát.
Ha pedig megtartanád a lakást, csak külföldre mennél, akkor még mindig van lehetőséged kiváltani egy piaci hitellel a zöld hitelt és onnantól megint nem fogják nézni, hogy hol laksz.
(Ez a kérdés ma merült fel tanácsadáson és gondoltam, mást is érdekel a válasz.)
S közben német tb-t fizetsz, a gyerek német iskolába jár….
Ha egy picit is komolyan vennék, a lakcímnyilvántartás össze lenne kötve az ingatlannyilvántartással (vagy a támogatást folyósító szervnél havonta összefésülnék a kettőt).
EUs koltozesnel nagyjabol mindenki ezt csinalja. De! Kozben kijelentkezel a magyar TB rendszerbol es ez megjelenik az adohatosagnal.
Egyreszrol marad az ember Mo-on elo magyar allampolgar:) (mert nincs rendes alternativa) de kozben a TB rendszerben es az adohatosagnal is latszik, higy nem elsz eletvitelszeruen MO-on.
Ha ez nem lenne risk mar vennek vmi zold hiteles lakast.
ez szerintem nem jövőálló hozzáállás, nem tudod, hogy mikor változik valami az EU adatcserében és mikor kötik össze a rendszereket akár nemzetközlieg vagy hazailag. 10 éve még nem online pénztárgépek sem voltak, ma meg már számlázni is csak online számlázhatsz… Tapasztalatom szerint amit a mutyin (bocsánat, “csavaros észjáráson”) nyersz azt kifizeted máshol vagy direkt vagy indirekt költségben.
A legújabb zöld hitelekkel 70 milliókat felvenni? Ki fogja ezt visszafizetni? Hol van az a réteg, aki ezeknek a hiteleknek ki tudja fizetni a törlesztőrészletét 10,15, 20 éven belül?
Kb 2012 ota nezik komolyabban. Mentek is a buntik az elejen.
2015-16 ota pedig megy a kozos adatszolgaltatas az adohatosagok kozott. Marmint kozos automatikus adatszolgaltatas. Magyar NAV kapja az adatokat a nemet Finanzamtol..
Persze masreszrol tovabbra is Mo-on elo magyar allampolgar a statusza kb mindenkinek aki EUban el kulfoldon. Adohatosag, TB ellenorzott. De az ovida, iskola miatt mindig van vmi hatosagi bizbaz. (Akkor is ha leadtam a szukseges papirokat)
Az új Tb. törvény egyik deklarált célja az ilyen “nyolcezret fizetek itthon, mert jól jön néha az olcsó fogorvos, de van német tb-m“ potyautasok kiszűrése. Elméletileg a Neak csekkolja az EU-s biztosítási jogviszonyokat és rakja ki a rendszerből ezeket a kamu nyolcezreseket. Mondjuk a gyakorlati működéséről ennek fogalmam sincs, de kibújhat a szög a zsákból.
Mennyivel élhetőbb lenne az ország (a világ), ha a szabályok betartása lenne a menő, nem a kiskapuk keresése.
Tudom, tudom: “Miért én tartsam be, ha más sem teszi?”. Ami egyfelől frusztráló lehet a szabálykövetőknek, olyan lúzer érzés. Másfelől viszont így hogyan lehetne valaha is pozitív változás a világban?
Ui: ez nem a személyednek szólt, hanem a jelenségnek.
Miklós, ezt honnan lehet tudni, hogy tényleg így van?
Solymosi Gábort kérdeztem, ő volt oktatáson, ezt mondták neki a bankosok.
Az hiszem, hogy ha sokan sírnak majd pár év múlva, hogy miért kell a CSOKos, zöldhiteles házban lakni, a kormány úgyis eltörli ezt a feltételt. Azt viszont tudom, hogy az árak már nem fognak visszaesni, mivel aki 50M-ért vett lakást, annak a lakás mindig 50M-t fog érni. Inkább nem eszik, de akkor is fizeti, és nem adja el olcsóbban. Akármerre is mennek a trendek. Ez alól egy kivétel lesz, ha a bank viszi el, mert akkor nem kérdezik meg a véleményét.
(Tudom, hogy itt néhány törzskommentelő már alig várja, hogy kimondja, “Copywriter mondjon le”, ezért ideszúrom: Ausztria)
Aztán ki tudja mi történt: kellett a pénz, leesett a tantusz az önkorinál, vagy esetleg odafújt a szél az adóosztályra egy hozzáértő embert, de kirajzottak hetekre helyszíni ellenőrzésre az ügyintézők (ennyit arról is, hogy úgyse ellenőrzi senki!). Az érintettet nem kérdezték (adatbázisban ott volt az adat), de a szomszédot pl. igen.
Utána hónapokig semmi mást nem csináltak, csak 5 évre visszamenőleg bevasalták az elmaradt adót, adva egy hetes fizetési határidőt, ha pedig nem fizettél, akkor jött a sokszoros bünti, és bevonták volna az akkor még APEH-et (ma NAV)
Óvatosan
Lehet az 5. évben eljut odáig valamelyik szerv hogy komolyabban ellenőrzi az életvitel szerű ottlakást.
Szerintem most az a jellemzőbb hogy ilyesztgetnek és példát statuálnak pár helyzetben.
Van annak jelentősége, hogy milyen arányban van zöld- és CSOK-hitelnek írva például egy tízmillió forintnyi (kétgyermekes) hitel?
Esetleg csak annyi szerepel a szerződésen, hogy zöld/CSOK kombinált hitel, és a teljes felvett összeg?
Egy ismerős kapott már ellenőrzést CSOK-os lakásra, és kijöttek megnézni, hogy életvitelszerűen ott laknak-e. Ha te külföldön élsz, ezt nem fogod tudni megugrani, mert az ellenőrök nem hülyék, te meg nem fogod tudni megmondani, hogy melyik magyar iskolába járnak.
S van annyi esze az ellenőröknek, hogy először a szomszédokat kérdezik, hogy ki lakik ott.
“””
… Az ingatlan összesített energiaigénye legfeljebb 90 kWh/m2/év lehet, ami miatt nem fog megfelelni az összes „BB” energetikai kategóriába kerülő új lakás.
“””
Kapcsolódó cikk: portfolio.hu/bank/20210922/megjelentek-a-25-os-zold-lakashitel-reszletei-van-nehany-meglepetes-is-501676
Mi akármennyire nézzük ezeket az új helikopterpénzeket, külföldről nem látszik, hogyan tudnánk bármit is kihasználni. Mindenhez kell magyar sok hónapra / évre visszamenőleges jogviszony, szóval bukó.
De ha valamit benéztünk, akkor szóljatok. A kivándorlás előtt fizettünk elég sok (több 10M HUF) adót életünkben, szóval szép lenne akármit is viszontlátni.
Pontosan a választás napjáig
Ráadásul aki nem 2-2,5%-os hitellel, gyerek nélkül/felnőtt gyerekkel akar bármit, az is pont azt az árat fizeti, mint ami a mindenféle kezdvezménnyel is baromira drága :/
Most azért álltam abba bele, h megcsináltatok mégis mindent, amit csak tudok, mert a totális diliházban elgurult gyógyszerrel áraznak a tüzépek, melósok – nem lesz nyugi májustól sem. Pont a hitelek még legalább 1-2 évig akkor tovább fűtik a piacot, ha lezárják az egészet jövő júniussal: mert rengeteg projekt/építkezés elindult. Ha valaminek próbálok örülni, akkor az az, hogy minden ismerősömnek van x olyan szakija, akit mindneképp kerüljek el és legalább 1, aki ok.
Aztán fél év múlva szépen visszaállok arra, hogy megcsinálom/megtanulom-megcsinálom, ami felmerül, kiv. amihez tényleg kell (szak)értelem.
Munkavállalás miatt akár külföldre is költözhetsz, de ezt be kell jelenteni és maximum 5 évig élhetsz így is máshol.
Le van írva, mikor nem kell ott laknod: börtönbe kerülsz, egyházi személyt máshová vezénylik, gyerek nagykorú lesz és elköltözik, stb. Van valami a munkahellyel kapcsolatban is, de az csak akkor, ha nincs más választásod. Ha te önként mész a magasabb fizetés miatt, az szerintem nem játszik.
Más kérdés: jól gondolom, ha most élek ezzel a kedvezményes hitellel pár év múlva pedig jönnek a gyerekek, akkor CSOK-ot erre az ingatlanra már nem használhatom, ergó kihagyom vagy költözök máshová?
Ez a zöldhitel meg egy azonnali áremelkedést generált, ahogy olvasom. A vállalkozók okosan kiszámolták, hogy mennyivel tud több hitelt felvenni így a kuncsaft és beemeltek. Meg az egy nagy kockázat, hogy meglesz-e a BB ténylegesen az építkezés végén?
Pont ma olvastam egy cikket,hogy jo par evvel ezelöttig jobban megerte vasarolni sajat lakast,most mar berelni.
Jo esetben 65-67 eves korodig fizeted ,aztan meg eladod mert nem tudod fenntartani.
Itt ugy kilöttek a gaz,villany arak,hogy csak les mindenki..5% az inflacio 28 eve!!!! volt ennyi.
Az elmúlt 10 évben Néemtországban talán 30-40%-kal lettek drágábbak az ingatlanok, nálunk háromszorosába kerülnek…
10 év távlatában csak Észtország előzőtt meg minket az árnövekedésben, de ott a bérek megháromszorozodtak.
2015-től nézve senki a poros lábunk nyomába sem ér az ingatlanok árnövekedésében egész Európában.
Nem csak elmeletileg, gyakorlatilag is. Es ha jol tudom az eü kassza belepesnel Nemeto.-ban kerik a kijelentkezesi nyomtatvanyt. Ha Nemeto.-ban bejelentkezel, akkor megy a trigger Mo.-ra.
Ezzel mar senki nem szorakozik, mert mentek a 100e-s buntik anno. Nem egy ilyet lattam ismerettsegi korben.
Legfeljebb az van, hogy kijon es amig nincs munkaja, nem jelentkezik be itteni eü kasszaba.
A lakasarak sztem nem emelkednek, csak a vallalkozok szeretnenek tobbet. De amiket mi nezunk (90M-os haz kategoria) ott pl 3-6 millioval csokkentik az arakat az elmult ket hetben – ez amirol ertesitest kaptam. Persze ezek 70et se ernek, szoval ami 95rol 89 lett azt meg csokkenthetik mire erdekes lesz barkinek. M0-tol 80meterte egy autoszerelo muhellyel szemben..
Szoval a hitel jo, csak az ujepitesu lakasok egyelore nem tul jok, vagy a 70 millio a felere se eleg
Arányar van mindenhol. 6. 9. 13. Kerületet néztem.
Őszintén szólva 90 milliót nagyon sokallom.
Minilak@st meg nem akarok.
Ez a hitel jó lenne, csak nekem nincs havi fix bevételem. Tőke jövedelmem van.
Ilyen esetben ha mondjuk önerő 50%, akkor kaphatok hitelt?
A sajatom amit 2 eve adtunk el otthon sem nött a haromszorosara 10 ev alatt sajnos ,pedig jo lett volna nagyon:-)Jo helyen jo lakas.
Viszont az energiaarak most emelkedtek 70%-al s eddig itt sokszorosa volt az otthoninak.(tudom miert olcso otthon ,gonosz Orban miatt)Most gondolkoznak hogy beavatkozik az àllam…nocsak;-) A nemetek imadnak 18 fokban ücsörögni 3 puloverben mert sporolnak,most majd felvesz meg kettöt .Egy 100nm-es gázzal fütött haz eves fütese 500€-val fog többe kerülni.Es ez csak a gáz.
Itt is kezdödik.Nyugalom minden ide vagyakozonak.
“Én továbbra is fenntartom, hogy nem az Orbán kormány az oka az esztelen áremelkedésnek, hanem a mohó emberek. Akik nem akarnak kimaradni az “ingyen pénzből”.”
en tovabbra is fenntartom hogy a galambok a hibasak, nem a nenike aki kenyermorzsat szor. Oke hogy osztogatnak, de azok meg MINEK MENTEK ODA?!?!
Ugyanis amit a banknak befizetsz, azt Miklós már leírta, hogy nem hoz neked semmi kamatot (opportunity cost), míg ha nem vennél fel hitelt, azt befektethetnéd.
1. 0 70 70*6%-70*2,5% = 2,45 millió
2. 10 60 70*6%-60*2,5%-10*6% = 2,1 millió
3. 20 50 70*6%-50*2,5%-20*6% = 1,75
4. 30 40 70*6%-40*2,5%-30*6% = 1,4
5. 40 30 70*6%-30*2,5%-40*6%= 1,05
6. 50 20 70*6%-20*2,5%-50*6% = 0,7
7. 60 10 70*6%-10*2,5%-60*6% = 0,35 (lakáshozam mínusz kamatköltség-elvesztett hozam)
7 év alatt tehát karcos 9+ milliót nyertél a dologgal, azaz több, mint havi 100.000.-Ft-ot.
Persze egy lakás kiadása macera, a macera pedig pénz.
Kérdés: lehet-e ezt legálisan megtenni? (pl a padlásszobában laksz, a az alsó szintet kiadod.
Én speciel eladományozom majd a pénzt. Szerintem az gyarlóság, ha valaki a saját esztelen költekezését erényként állítja be, majd értetlenül nézi hogy miért úszkál a Pesten vett kólás palackja az adriai nyaralója előtt 🙂
A probléma, hogy a bankok csak a földhivatalhoz érkeztetett adásvételi szerződés után kötnek hitelszerződést, viszont az adás-vételi szerződést a műszaki átadás környékén köti meg a beruházó (addig előszerződés van).
Tehát még várni kellene kb. 1 évet a hiteligényléssel, de addig visszavonhatják, vagy kimerülhet a keret (200 milliárd).
Mit lehet tenni ilyenkor?
(Vajon tényleg senki nem gondolt azokra a vevőkre, akik még jelenleg épülő társasházban vesznek lakást, de a társasház megfelel a feltételeknek?…)
Miklos nyilvan atlagot olvasott / mondott. Ahol mi elunk, szinten megvolt a 100%-os ingatlanar emelkedes, dehat Munchennel nagyobb buborek jelenleg nincs, vagy megis van? Es azt hiszem te sem egy putri helyen laksz.
Igen, a nemet szereti a hideget, de egy csaladi haznal pont tokmindegy, mert senki sem fut korbe, nemde?
Egyebkent pedig havi 40-50 euro pluszt meg mindig meger, hogy ne fazzunk. Bakker, ez a fizetesem 1%-at ss eri el, es asszony is hoz haza penzt. Hol erdekel????? Fazzon, aki csoro.
Kicsit erzeketlen vagy nem gondolod?
Nem mindenki keres ennyit(most nem is magunkrol beszelek) hanem nemetek ,millioirol.
A temahoz:öszinten szolva örültseg ez az uj hitel,es termeszetesen megint nem annak szol akinek szüksege van lakasra.De valakik szerint ezt könnyü kifizetni ,hat hajra.Bizonyos hatar felett nem eri meg ingatlant venni.Szerintem.
Már sokan leírták, hogy sokszor pont azokon nem segítenek az eszement támogatások, akiknek segíteni kellene, mert minden megdrágult. Én zsigerből nem állok sorba semmiért, nem is érzem, hogy pont engem kellene támogatnia az államnak, de fogy a türelmem, és kezd idegesíteni, hogy naponta kapok emailt pl. 100% támogatással napelemre, ablakcserére, hőszivattyúra. Csoda, hogy annyit kér a kivitelező tőlem is, amennyit akar?
“Kicsit erzeketlen vagy nem gondolod?
Nem mindenki keres ennyit(most nem is magunkrol beszelek) hanem nemetek ,millioirol.”
Az felejted el, hogy a tipikus németről beszélünk, aki jól érzi magát 18 fokban, sőt, télen nyitott ablaknál alszik. Szerinted őt mennyire érdekli, hogy nő a gáz ára? Majd felvesz még egy pulcsit. Neki emiatt totál mindegy, hogy mennyire keres, ő nem a meleget keresi.
Ez tipikusan a mi problémánk, mert mi megszoktuk K-Európában, hogy 25 fok van télen is a lakásban, és próbálunk ehhez igazodni.
Bakker, az itt született gyerekeim már úgy pancsolnak a 15 fokos helyi vizekben, hogy engem már a gondolattól is kiráz a hideg! De nekik mindegy, ők már ebbe nőnek bele.
És csak azért is ideszúrom: Ausztria
‘pont azokon nem segítenek az eszement támogatások, akiknek segíteni kellene’ – segitett viszont megannyi munkas emberen, akik az epitoiparban, vagy ahhoz kapcsolodo szakmakban dolgoznak, hiszen sosem kerestek ilyen jol mint most.
Nem tud ugy senki jobban elni, ha a munkat/szolgaltatast amit vegez nem fizeti meg senki.
Erted mire gondolok, mondhatjuk hogy vegre keressenek tobbet a pekek, de ha senki nem hajlando tobbet fizetni a kenyerert akkor nem fog menni.
Erre a problemara (megfizetheto alapszintu szolgaltatasok) a modern vilagban a bevandorlas es a kiszervezes a valasz. Itthonra becsodulne a sok roman/ukran/stb. komuves, lehet olcsobb lenne a kivitelezes.
De ezt ugye nem akarjuk, legalabbis ez derul ki a valasztasi eredmenyekbol, meg a nagynemzethy konzultaciokbol.
Erdemes meglatni a nagyobb kepet, korulnezni a vilagban, hogy hova tartunk.
Kezdesz?? Türelmes vagy 🙂
A nagyobb kép az, hogy mekkora bérfeszültséget generálunk így. Elárulom, hatalmast. Ha a nővér/tanár/akárki, ami nem NER, it, magasabb szintű pénzügyes; azt látja, h ezek mellett a szakmája, munkája értéktelen, mert a bére semmire sem jó, na, az az baj igazán. Mert pálya- és/vagy országelhagyó lesz. Még kevesebb tanár, méginkább összeszerelő-ország. Még kevesebb nővér – az eü atomjaira esik, a dolgozók hullanak/lerokannak stb.
Ford háromszorosra emete a munkásai bérét, h tudjanak Fordot venni… Nálunk elinflálják a bért/nyugdíjat.
“segitett viszont megannyi munkas emberen, akik az epitoiparban, vagy ahhoz kapcsolodo szakmakban dolgoznak, hiszen sosem kerestek ilyen jol mint most.”
Ez nagyon szép gondolat lenne, és még egyet is tudnék érteni, ha az lenne, hogy mondjuk a 8 általánossal rendelkező segédmunkások most, hogy végre lehetőséget kaptak kitörni a csóróságból, ezt ki tudnák használni.
Csak sajnos önmagában a jó kereset nem elég, ha tudatosságot nem kaptak hozzá. Ezek az emberek hiába keresnek jól, abból félre nem tesznek, a helyzetükből tartósan kitörni nem tudnak.
Amit megkeresnek még abban a hónapban elköltik piára és minden másra, és ha egyszer újra beköszönt a rossz világ, ugyanúgy csórók maradnak.
Persze tisztelet a kivételnek, de nap mint nap látom ezeket, és szomorúnak tartom, hogy “értelmetlenül” keres jól egy bizonyos réteg, a társadalmi különbségek nem egyenlítődnek ki.
Az oktatasban rejlik a legnagyobb potencial, csak sajnos tobbevtizedes tavlatokban, amiben az istenadta nep nem hajlando gondolkodni.
Ha az ellenzek azt mondana, hogy a jolkeresoktol tervezett magasabb elvonast egyenest az oktatasba onti bele az alsobb retegekben szetosztas helyett, boldogan hajtanam igaba a fejem es bevallalnam ezt.
Szerinted gondolt itt barki is barmilyen vevore vagy a “zolditesre”?
Adott penzzel vesz a ner ujra egy kis kozbeszedet uralo temat. Nehanyan jol jarnak, cserebe minden nyugdijjas tudja es szajkozza mar, hogy az osszes kisunokajanak az allam “kiutalt” egy zold lakast, majdnem ingyen:) A valosag meg nem erdekli.
H ajol emlekszem azt mondtam, valszeg kint laktok a vilag vegen (mas szavakkal). Aztan kiderult, hogy kb. igen. Stuttgarttol 50-60km ha jol emlekszem. Es a tema az egeszsegugy volt. Ujabb hasonlattal elve, nyilvan Oroszlanyban se sok menekult van, jo hely es az emberek szeretnek megkapni a Bp.-i eü-t helyben. Csak nem fog menni..
De temara.. VAloban kb. duplaztak mar itt is inkabb a lakas/haz arak az elmult 10 evben. Hazaknal meg inkabb mar az elmult 5-7 evben, legfokepp a covidos kikoltozesek miatt. A 30-40% aremelkedes az mar nem igaz itt sem, inkabb a 80-100%. Ez van. Meglatjuk mi lesz ha az itteni 1%THM felugrik ujra 3-4%-ra.
2017-ben 2-2,5%rol ment 1%-ra. At volt egy brutalis ugras az arakban. Remeljuk lezajlik visszafele is, mint 90-2005 kozott.
Hurra, mostmar a segedmunkas is Mercedessel jar:) Az osszes tanar, orvos, tuzolto is megkezdte mar az atkepzo foglalkozasat segedmunkassa. Sot a mernokok is inkabb gondrot asnak. 🙂
“Nem tud ugy senki jobban elni, ha a munkat/szolgaltatast amit vegez nem fizeti meg senki.”
Ez akkor fog sikerulni ha van egy eros es szeles kozeposztaly. Jelenleg van egy szuk reteg aki veszi a 2.-ik, 3.-ik es x.-ik kecojat, egy szeles reteg aki ezektol berel. Es ugy tunik lassan a segedmunkas godoraso a kozeposztaly.