Mit akar a kormány?

Alvarez felvetette, hogy neki gyanús, hogy a kormány le akarja értékelni a forintot.

Számomra ez egyértelmű már a jelenlegi kormány első napjaitól fogva, minden nyilatkozatukból ez derül ki.

Néhány példa:

Orbán Viktor: “a magam részéről minden segítséget meg fogok adni minden devizahitelesnek, hogy át tudjon menni devizából forintba… semmilyen garanciát nem tudunk és nem is akarunk vállalni a forint árfolyamáért… minél többen igyekezzenek saját sorsukat biztonságba helyezni.”

Matolcsy György: “A következő hónapokban minden eszközt meg kell ragadni, hogy a gazdasági növekedést megerősítsük”

Mi akadályozza meg a kormányt abban, hogy leértékelje a forintot? A rengeteg devizahitel. Ezért erőlködik, hogy mindenféle jogsértő módon megszabadítsa az országot a devizahitelektől.

Miért is akarja a kormány a forint leértékelődését?

Ha valaki nem ért eléggé a közgazdaságtanhoz, akkor túl egyszerű képletekben gondolkodik. Az egyik ilyen egyszerű képlet, hogyha leértékeljük a forintot, akkor dőlni fognak ide a külföldi cégek, mert ha eddig keresett egy magyar munkás 130 ezer forintot, ami 500 euró és a leértékelés után is keres 130 ezret, de az már euróban kifejezve csak 400 euró, akkor a magyar munkaerő 20%-kal olcsóbb lett, tehát hülye az a külföldi befektető, aki nem itt alapít céget. ezen kívűl a magyar termelők is forinban kifejezve 20%-kal drágábban tudják eladni a terméküket, mint eddig, holott ugyanannyi eurót kapnak érte.

Aki foglalkozik kuncsaftokkal, legyen bár gumiszervizes, festő, építész, vagy akármi más, tudja, hogy nincs annál rosszabb ügyfél, mint aki féligazságokat tud, vagy vél tudni. Annak a legnehezebb bármit is megmagyarázni.

Nincs ez másként ebben az esetben sem.

Nézzük például a bankokat. A kormány többszázmilliárdos veszteséget akar lenyomni a torkukon egy mesterségesen kreált, a bankok számára veszteséges árfolyammal.

Ennek két eredménye lesz: az egyik, hogy a külföldi bankok beintenek, mint például az Erste és átcsoportosítják a forrásaikat más országokba. A másik, hogy mind ezek mellett a veszteségek miatt a bankokkal szemben támasztott tőkekövetelményekből eredően a bankok akár akarják, akár nem, csökkenteniük kell a kinnlévőségeiket. Mit tudnak csökkenteni? A 20 éves lakáshiteleket és a 10-15 éves vállalati nagyberuházásaikat nem egy könnyen. Hanem marad a kis és középvállalkozások folyószámla-hitele, áthidaló hitele és egyéb, gyorsan lezárható és beszedhető kisvállalati hitel. Azaz a kis és középvállalatok maradnak forrás nélkül. Ahhoz pedig nem kell sok ész, hogy belássuk, ez nem éppen a növekedés és a munkahelyteremtés irányába hat.

Ha már itt vagyunk, a kormány elfelejtkezik arról, hogy hánymilliárd forint svájci frankos hitelállománya van a KKV szektornak. Egy 20-40%-os további leértékelés törlesztésképtelenné tenné ezeket a cégeket, tönkremennek és annyi.

Nézzük az ország finanszírozását. Az állampapírok 40%-a devizában lett kibocsátva, ezek ára a leértékelés után logikusan megemelkedik. A forradalmi államadósság-csökkentés ez miatt is odáig jutott, hogy soha nem volt ilyen magasan az államadósság, mint ma(!!!!), hiába ölték bele az emberek nyugdíj-megtakarításait. Ennek részben a forint leértékelődése az oka.

forrás: egyenlítő blog, akk.hu

Vizsgáljuk meg a forint alapú állampapírokat. Ennek is nagy részét a külföldiek tartják és veszik. Ha te külföldi lennél és azt hallanád, hogy a forint alapú állampapírjaid a kormány tervei szerint euróban kifejezve hamarosan elvesztik az értékük 20%-át, te mit tennél? Na, pontosan ezt fogják tenni a külföldi finanszírozók is: eladják, amilyük van és nem akarnak többet venni.

(Bréking nyúz: hogy ez mennyire így van, itt egy friss hír, hogy elfogytak az érdeklődők a magyar állampapírra: www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/besult_a_mai_dkj-aukcio_peldatlan_eset.157539.html )

Nézzük az exportot: soha nem látott külkereskedelmi többlete van Magyarországnak erős forint mellett is. Attól, hogy leértékelik a forintot, nem lesz több az export, mert a németek csak a mi kedvünkért nem fognak több autót gyártani magyar alkatrészből. Mindössze annyi történik, hogy az a pár, legtöbbször külföldi tulajdonú cég, aki exportál (a magyar cégek 91%-a nem exportál semmit sehová), extra profitra fog szert tenni.

Nézzük a magyar munkást: a leértékelés automatikus áremelkedést fog generálni, hiszen drágább lesz az import élelmiszer, mosópor és minden nyersanyag is az acéltól a benzinig.

A magyar munkás hamar rájön, hogy a pénze sokkal kevesebbet ér, mint eddig. Ezért béremelést fog követelni és a leértékelés vélt hatását azonnal elviszi az infláció és a béremelés.

Tehát van valami semmi értelme a forint leértékelésének? Nincs. Vajon fel fogja ezt fogni a kormány? Erre inkább nem válaszolok. Sajnos eddig is a teljes dilettantizmus jellemezte a kormány gazdasági döntéseit.

A befektetőket a kiszámítható politika, a nem hetente változó adók, a tisztességes bánásmód vonza. Amikor bárki kaphat elképesztő méretű különadót a nyakába, nem egyszer visszamenőlegesen, amikor a kormány sallereket akar osztogatni a Nyugatnak, akkor egy normális befektető menekül. Odáig juttotunk, hogy ma Magyarország lett az utolsó a külföldi befektetések szempontjából a térségben.

Az emberek nem azért nem pisilnek széllel szemben, mert nem mernek, vagy mert még nem jöttek rá, hogy az jó, hanem mert aki normális, tudja, hogy mi lesz annak a vége.

A kormány tetteiről mindig az a vicc jut eszembe, amikor az autópályán a férfi a rádiót hallgatja, ahol bemondják, hogy mindenki vigyázzon, mert egy őrült szembe hajt a forgalommal. Mire a férfi: Egy? Hiszen mindenki szembe jön.

Nem akartam politizálni, a cikk lényege, hogy igen, ha a kormányon múlik, valószínűleg leértékeli a forintot. Ezzel számoljatok.

Amennyiben tetszik a blog, csatlakozz hozzánk a facebook-on, hogy értesülhess az új bejegyzésekről: http://www.facebook.com/kiszamolo

Share

29 hozzászólás

• N.N.

*Non est volentis:*
A kérdés az, hogy lehet ez ellen védekezni?

• N.N.

*Kiszámoló:*
@Non est volentis: a, reménykedsz, hogy nem sikerül nekik.

b, csökkented a megtakarításaid forint-kitettségét. (Hogy fellengzősen fogalmazzak.) 🙂

• N.N.

*Illye26:*
@Kiszámoló: Azaz, ha tegnap kötöttem Fundamentát (5 éves, haszonleső konstrukció), akkor beszoptam?:) Csak nem…:O

• N.N.

*Kiszámoló:*
@Illye26: Ejnye, hát nem tudod, hogy fundamentát csak 4 évre kötünk? Hiába beszélek már itt lassan egy éve? :-)

Egyébként nem, mert ha sikerül is nekik, akkor te a futamidő nagyját már leértékelt forintban fizeted, tehát károd nem származik belőle.

• N.N.

*Kiszámoló:*
De megmondtam, hogy nem akarnak majd venni forintos állampapírt a külföldiek! Itt egy friss hír, hogy nem volt érdeklődés a magyar papírokra: www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/besult_a_mai_dkj-aukcio_peldatlan_eset.157539.html

• N.N.

*Illye26:*
@Kiszámoló: Tudom, úgy is akartam, de azután elkezdtem számolni. Az ördög a részletekben rejlik, ugyanis a megtakarítási időszak után felvehető hitel részletei miatt döntöttünk így. Kb. 3-4 éven belül szeretnénk gyereket. Ezért elvileg 5-6 év múlva szeretnénk egy nagyobb lakásba költözni ( a mostani másfél szobás, még épp elég 1 gyermekhez). A bibi csak ott volt, hogy a 4 évesnél bár a felvehető kölcsön összege 200.000 Ft-al több, mint az öt évesnél, azonban a futamidő kevesebb, így a törlesztőrészlet is magasabb (kb. 38.000 Ft/hó/szerződés). Mivel az öt évesnél magasabb kamat, ezért a megtakarítás alatt jobban járunk (ha a végén valami csoda folytán mégsem kell kölcsönt felvennünk) és a futamidő is hosszabb, ezért a törlesztőrészlet alacsonyabb (26.000 Ft/hó/szerződés). Szóval úgy terveztük, hogy inkább fizessünk egy évvel tovább és legyünk óvatos duhajok, hiszen ha majd egy fizetésből kell élnünk és lakást váltunk, akkor nem mindegy, hogy havi 76.000.-Ft a törlesztő vagy 52.000.-Ft. Vélemény?:)

• N.N.

*Kiszámoló:*
@Illye26: nincs mese, írnom kell még egy cikket az ltp-ről. :)

a, a gyerekkel kár várni szerintem, de ez most mellékes. :)

b, Az hogy jött ki, hogy a 4 évesnél több a hitel, mint az öt évesnél? Több termék van, az egyiknél nagyobb a betét/hitel aránya. De szerintem ez nem futamidő függő.

c, a kamat is lehet 1% és 3%, megint csak nem futamidő függő.

A többit értem. 🙂

• N.N.

*Illye26:*
@Kiszámoló: A szerződéses összeg nagyobb a 4 évesnél 3.220.000. Az 5 évesnél 3.030.000.-

Valójában nem a hitel több, hanem többet kap úgymond az ember a pénzéért. Tényleg a 4 éves a legjobb akkor, ha az ember nem akar kölcsönt felvenni! A törlesztőrészletek nagysága befolyásolta a döntésünket, nem (csak) az EBKM:)

• N.N.

*Alvarez:*
Köszi a posztot, jól sikerült.

Azt mondják, hogy gazdagnak lenni se fenékig tejfel, mert ők a vagyonuk miatt aggódnak. Hát most félhetnek is. Forint, ingatlanpiac, tőzsde, esik itt minden. És az egészet tetézi (vagy megalapozza?) a teljesen kiszámíthatatlan gazdaságpolitika.

• N.N.

*Kiszámoló:*
@Alvarez: mitől lenne kiszámíthatatlan? Csak azért mert reggel kitalálják, délben alkotmányba foglalják és este már ki is hirdetik? 🙂

• N.N.

*tip:*
Az összes eddigi gazdasági lépésük az infláció felpörgetésének irányába mutat: az adóemelések a fogyasztási oldalon (ÁFÁ-tól bankadón át a hamburgeradóig: árinfláció); az SZJA-kulcs csökkentése a jövedelem oldalon (bérinfláció); ha esetleg csökkenne a nettó bére valakinek, akkor kikényszerítik a bruttója emelését; devizaadósmentés (ezzel is több azonnal elkölthető pénz marad a zembereknél, ami keresleti nyomást okoz); lakástámogatások visszahozása, amivel a lakásárak (a magyar emberek lakhatási költségei) örvendetes csökkenését kívánják megfordítani (ingatlanlufifújás 2.0) és így tovább. Az infláció felpörgetésének célja a hitelek (és ezzel a megtakarítások) reálértékének csökkentése, másképpen a betétesek reálvagyonának az adósok kezére játszása. Az fog a legjobban járni, akinek a legtöbb adóssága van. Szomorú üzenet ez a jövőre nézve: megint pofára ejtik azt, aki egy kicsit is felelősen próbált gondolkodni.

• N.N.

*Norvalent:*
Ha leértékelik a forintot, az frankhitelesek szempontjából azt jelenti, hogy mindenképp érdemes végtörlesztéssel átszállni a forinthitelbe(tegyük fel kapsz rá)?

• N.N.

*Kiszámoló:*
@Norvalent: Erre nem válaszolhatok, mert az már befektetési tanács lenne, azt meg nem adhatok sajnos a törvények miatt.

De gondold végig logikusan és hamar rájössz a válaszra.

• N.N.

*nnk:*
Nekem csak az nem világos, hogy miért jó, ha leértékelik a forintot? Özönleni fognak a befektetők? Csak ennyi?

• N.N.

*Kiszámoló:*
@nnk: mert a jelszó, hogy kinöjük a problémákat. Lecsökkentjük az adókat, ezáltal felpörög a termelés (nem jött be, ezért kellett felélni a magánnyugdíjakat), leértékeljük a forintot és özönlenek a befektetők.

• N.N.

*nnk:*
Az adósságkinövést értem. Csak az nem volt világos, hogy a leértékelt forint miért is hoz növekedést.

Szóval, a befektetők özönlése miatt. Szuper… 🙂

• N.N.

*rajen:*
És mondjuk ekkor 350-400 lenne egy euró?? Mert akkor a forintmegtakarításomat gyorsan átváltom… Nyáron, július végén vettem eurót 269,5-ért, augusztus végén 287-ért, és már az is soknak tűnt. Most 303-ért adják. 298-ért veszik vissza, ergo szerény 30 forintot már egy átlag ügyes ember is kereshetett 4 hónap alatt, ami nem rossz. (Ó, ha nem csak utólag lehetne okosnak lenni.)

• N.N.

*tip:*
A befektetők ma úgy özönlöttek a leértékelés előtt álló forintban mért állampapírok aukcióján, hogy a felkínált mennyiség felét akarták csak megvenni, azt is olyan kamatra, hogy a kincstár inkább megfutamodott. A befektetők azt se hiszik már el a kormánynak, amit az kérdez.

• N.N.

*stones:*
Tegnap délben a MR1 Kossuthon két közgazdász vitatkozott egymással az euróról. Laikusnak az a tanulság jött le, hogy nincs tuti forgatókönyv a jövőre nézve( ,de a múltra is másképp emlékeztek…)!

A “forintleértékelésnek” nincs esélye, de a külpiaci hatásokra történő leértékelődésnek reális esélye van – az eredmény ugyanaz. Drágul az import, de olcsóbb lesz a munkaerőnk. A magyar bérszínvonal nem fog olyan ütemben emelkedni, hogy ne érné meg itt dolgoztatni!

• N.N.

*Kiszámoló:*
@stones: A forintleértékelés annyiba kerül, hogy a kormány utasítja az MNB-be beültetett embereit, hogy csökkenjen az alapkamat 4%-ra. Abban a pillanatban az euró kb. 340 Ft lesz.

• N.N.

*stones:*
a kormányzó politikusaink beszédeit hallgatva – én már olyan korú vagyok, aki már az átkosban megtanult a sorok között olvasni – javaslom, hogy forintosítsátok a devizahiteleiteket illetve a párnacihában búvó forintjaitokat jóféle valutára váltsátok!

• N.N.

*stones:*
@Kiszámoló: előbb meg kell menteni az önkormányzatokat is CHF-kötvényeiktől, csak azután jöhet a forint ócsítása!

• N.N.

*Kiszámoló:*
@stones: az a gyávaság jele lenne, ahogy az IMF visszahívása is. Egy kurucos rohammal kell elintézni a haldokló Nyugatot.

• N.N.

*stones:*
@Kiszámoló: a gyávaság jele lenne

Ezek után nagy tisztelettel elszavalom a Szózatot.

hu.wikipedia.org/wiki/Szózat

• N.N.

*Kiszámoló:*
@rajen: azért nem egyértelmű a helyzet, mert a költségvetést viszont 268 forintos euron tervezték. Már 300 ftnál is elég necces a költségvetés. Persze a forradalmi kormánynál ez nem sokat jelent.

• N.N.

*stones:*
@Kiszámoló: van már 300Ft-os verzió is. Nem véletlen a jövőévi “példátlan” nagy tartalék képzése!

• N.N.

*Non est volentis:*
www.privatvagyonkezeles.hu/alapblog/37-zentuccio/753-az-euro-hamarosan-csak-nehany-orszag-fizetoeszkoze-marad

“Z. P.: Akkor Magyarország, egy erősen eladósodott ország esetében is helyesnek tartja a belső leértékelődést, illetőleg a valuta, a forint leértékelődését?

D. A.: Nincs is valójában más útjuk. A gazdaságukat, beleértve a munkaerejük árát le kell értékelni, hogy versenyképességüket növelni tudják. A valuta leértékelését a piac amúgy is elvégzi. Csökkenteni kénytelenek a béreket, a gazdaságot az eddigieknél sokkal olcsóbban kell működtetniük, takarékoskodniuk kell. Mindent egybevetve az ilyen országok inflálni akarják az adósságaikat.”

• N.N.

*300 forint fölött az euró:*
A reggeli erősödést követően délután gyengült a forint, majd ismét erőre kapott.

• N.N.

*Nem keltek el a kincstárjegyek:*
A 40 milliárd forintnyi meghirdetett mennyiségre mindössze 22,8 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges forgalmazók a mai 12 hónapos DKJ-aukción – írja a Portfolio.hu.