Műszaki cikket veszel? Alkudj nyugodtan

Írtam múltkor a termékbiztosításokról. (Cikk itt)

Az lett a konklúzió, hogy olyan drága a műszaki termékek biztosítása, hogy ablakon kidobott pénz a vételár negyedéért-harmadáért további egy-két év garanciát vagy balesetbiztosítást vásárolni.

Főleg telefonra, tabletre, notebookra drága móka ez. Pont azokra, amik könnyen elromlanak és amiket megérné baleset ellen is biztosítani.

Ez alól egy kivétel volt: az Euronics termékbiztosítása, ami 5 év teljes garancia és balesetbiztosítás, 150 ezer forintig mindenre csak 9,990 Ft. Telefonra éppúgy ennyi, mint tévére vagy mosógépre.

Ennyit szerintem megér, hogy öt évig nyugodtan tönkremehet a tévéd, vagy elejtheted a telefonodat, kapsz helyette egy másikat. (A mai tévéket állítólag nem nagyon lehet javítani költséghatékonyan, a panelcsere sem sokkal olcsóbb, mint egy új tévé.)

Úgyhogy amikor az anyósomék tévét akartak venni, evidens volt, hogy az Euronicsnál fogjuk megvenni.

Csakhogy a kinézett tévé az Auchanban pár ezer forinttal olcsóbb volt. (Ezzel együtt is jobban megértve volna az Euronicsnál a sokkal olcsóbb biztosítás miatt.)

Mivel már jártam így máskor is, most sem aggódtam az ár miatt, hanem vittem magammal az Auchan reklámújságát.

Megnéztük a tévét és kerek-perec megmondtam az eladónak, hogy nézze meg, az Auchanban ugyanez a tévé ennyivel olcsóbb, ezért csak akkor viszem el, ha ők is odaadják ennyiért.

A szeme sem rebbent, mondta, hogy semmi akadálya, csak adjam oda az újságot, hogy lefénymásolhassa az oldalt, mert meg kell mutatnia a főnöknek, miért adta oda olcsóbban.

Mint mondottam, nem ez volt az első eset, hogy azért engedtek a műszaki cikkeknél, mert a konkurenciánál olcsóbb volt ugyanaz és ezt tudtam bizonyítani is.

Ezért te is nyugodtan alkalmazd ezt a technikát, ha valamiért az adott boltban akarod megvenni a terméket, de máshol olcsóbb. Persze azért azt tudd, hogy műszaki cikkeken nincs 20-40%-os haszonkulcs, így túl sokat nem tudnak és nem is akarnak engedni.

Share

54 hozzászólás

  • Zabalint

    Anno volt olyan, hogy valamelyik műszaki cikk lánc, azt hiszem a MediaMarkt, eleve hirdette, hogy ha máshol olcsóbban árulják, akkor elengedik a különbözetet, X napon belül utólag is. Mondjuk webshopra nem vonatkozott és valahány km-en belül kellett lennie, és eleve az áruházakban egy 200 ezres termék átlagosan 20-assal drágább, mint egy megbízható webshopban (tehát nem a legolcsóbbakban), ha akció van, akkor csak 10-essel.

  • bg

    MediaMarkt-ban is működik a dolog: Ugyanaz a termék különböző üzleteikben akár 10% eltéréssel is lehet. Ha nincs kedvem végignézni, hogy az adott termék hol a legolcsóbb, akkor általában elég azt mondani az eladónak, hogy úgy emlékszem ezt a cuccot a Pólusban olcsóbban láttam, nézzük már meg a gépben. Ha már úgyis megnézzük, akkor látni fogom hol a legolcsóbb és jó eséllyel itt is megkapom ugyanennyiért. Ha nem, akkor legalább tudom hova kell menni.

  • Kiszamolo

    Azért az áfacsaló webshopokat a bolti garanciájukkal ne keverjük ide, inkább kifizetem azt a plusz 20 ezret, mint valami ismeretlen helyről behozott elcsalt áfás cuccot vegyek.

    A nem áfacsalósak meg nem tudnak 20 ezerrel olcsóbbak lenni.

    Vettem egy telefont ilyet az egyik legismertebb GSM boltban, muszáj volt, mert az LG (ahogy a Samsung és a többi sem) idehaza nem forgalmaz kétkártyás készüléket (fogalmam sincs, miért.), nekem meg az kell.

    Na, az konkrétan Kazahsztánból vagy Kirgizisztánból(!!!!) jött be az országba áfamentesen, használtnak hazudva.

  • Balage

    A MediaMarkt webshopot amúgy sem ajánlanám, pont most szívtuk meg velük (1 hónap alatt sem bírták kideríteni, hogy egy terméket nem szállít a gyártó, közben nulla kommunikáció, 1 billentyűleütés / nap intézési sebesség, stb.)

  • szocske

    A MM webshoppal nekem is negatív tapasztalataim vannak.
    Rendeléskor kiírja, hogy az egyik üzletben raktáron. OK, megveszem, kifizetem kártyával, személyes átvétellel. Várok, nem jön az email. 2 nap után rákérdezek, majd szólnak ha szállítják??? WTF?? azt írtátok raktáron van. Töröltem a rendelést, visszautalták a pénzt, megvettem máshol ugyanannyiért. Kíváncsiságból ránéztem, még ekkor is azt írta az MM webshop, hogy az adott üzletben raktárról átvehető a termék.

    Vissza a témához: szintén MM-ban jártam már úgy, hogy kiállított terméket vettem, amin volt egy apró karcolás (nem látható helyen). Kaptam is rá párezer Ft árengedményt.
    Köv. alkalommal hibátlan, de szintén kiállított termék volt, kérdeztem az eladót, nem tud-e adni engedményt. Sajnos nem. Aztán halkan: ha mégis felezünk? Mondom ok, gondoltam kapok 2ezer Ftot, semmiség. Aztán kiderült, hogy a 80 ezres termékből 20 ezret enged.

  • Szabó Pál

    ez hasznos infó köszi
    lassan csere érett lesz a 2004-es TV-m 🙂

  • Zabalint

    @kiszamolo
    Az áfacsaló webshopok 30-40 ezerrel is olcsóbbak egy 200 ezres termék esetében, mint az áruházak, direkt nem velük vetettem össze őket.

  • Zabalint

    Amit írok, azt főleg laptop keresés során szerzett tapasztalataim alapján írom, telefont nem tudom. Mondjuk nem értem telefonnál mitől lenne érdemes Samsungot venni az olcsó kínai gagyik helyett, mert minőségben nincs különbség, ugyanakkor a Samsung rootolás nélkül használhatatlan a sok bloatware miatt.

  • Józsi

    Megerősítem a cikk tartalmát. Mi legutóbb kávéfőzőt vettünk így. Jó, most biztos olcsójánosnak tűnök, de én szeretem piacon érezni magam pl. egy Euronicsban is, ha olcsó dologról is van szó 🙂 Szóval, a kiszemelt kávéfőző (magyar Szarvasi) a Tescoban 15.900 Ft volt, vagyis lett volna, de az utolsó darab is elfogyott, már csak a viharvert kiállított darab volt. Elmentünk hát az Euronicsba, ahol volt belőle bőven, viszont 18.900 Ft-os áron. Mondtam is az eladónak, hogy a Tescoban mennyibe kerül ugyan ez. Végül nem adta pont annyiért, de szemrebbenés nélkül kérdezte, hogy: “16.500 Ft-ért jó lesz?”. Jó lett 🙂

    Aztán, simán megy az a dolog is, hogy drágább cucc esetén ajándékot kérni, ha nem akarják/tudják olcsóbban adni az adott dolgot. Pl. egy 150-200ezres TV-nél egy ajándék mikró * simán megy, tapasztalat! (* tetszőlegesen behelyettesíthető, vagyis lehet próbálkozni ezt-azt kérni).

  • ztoldy

    Én anno a firstphone-nál vettem gyári garanciával S4 mini-t 82-ért szállítással, ami akkor majdnem a legolcsóbb ár volt. Sufnigsm-nél 70-75 volt akkor a telefon.

  • Tys

    ha megkotom a garit, es mielott lejar a biztositas egy kalapaccsal beverem a TV-t akkor vehetek/kapok egy ujat?

  • Kiszamolo

    Van önrész a balesetnél. Lásd az erről szóló cikket.

    Amúgy ezt hívják biztosítási csalásnak.

  • Kiszamolo

    Amúgy hányinger, amikor a hirdetett árról kiderül, hogy ja csak akkor annyi, ha doboz és töltő nélkül veszed, akkor is egy hónap alatt kapod meg.

    HHa kell hozzá minden, akkor plusz 10 ezer forint. Pl. XXXL GSM

  • Tys

    az onresz 30%. Annyiert vennek mar TV-t. 🙂
    De ping-pongozhatok is vele, nem kell kalapacs.

  • nooormális?

    Miért vesztek olyan drága TV-t aminek a tönkremenetele fájna? Biztosítást elektronikus cikkre? Ti is szívlapáttal szórjátok a pénzt fölösleges dolgokra…

  • Kiszamolo

    köszönjük, Emese.

    Mutatnál új tévét 20 ezer forinért? Akármilyet?

    Szövegértés is gond, ki mondta, hogy fájna 100 ezer forint? A kérdés az volt, 5 év garancia megér-e 10 ezer forintot. Mekkora eséllyel romlik el, vagy sérül meg 5 éven belül. Ha ez nagyobb, mint 10%, megéri a biztosítás.

  • bigjoe

    De ez a lealkudom, nem csak műszaki cikknél működik, én például elő szezonban szerettem volna egy bizonyos szállodában egy hetet eltölteni. Kaptam egy ajánlatot, írtam nekik vissza, hogy én max. ennyit tudok erre szánni, meg különben is egy hét és előszezon és megkaptam annyiért. Azt hozzá kell tenni, hogy nem szemtelen árat mondtam…

  • gerzoli

    Visszatérve az eredeti témához, én is hasonlóan jártam el euronics áruhátban néhány éve. Egy 120e forintos főzőlapra mondtam, hogy a beviszik az árát 100eFt alá, akkor elviszem. Kis idő múlva visszajött az eladó, hogy 99.999Ft-ért vihetem 🙂 Nem mondom, hogy mindig, és minden termékre beválik, de egy próbát azért megér, ha nagyobb értékű terméket vesz az ember.

  • Jano

    Mi sütőt vettünk Euronicsban. Alkudással nem sokat engedett belőle, de saját online áruházukban 15 ezer forinttal volt olcsóbb mint a boltban….

  • Kíváncsivá tettél

    Vajon ez pesti specialitás a hasonló kínálatú műszaki üzletek koncentrált előfordulása miatt, vagy vidéken is járható, sikerült már valakinek?

  • Gejza

    Eddig sem voltam nagy véleménnyel az Euronicsról, de ezután? Egy eladó lazán engedhet az árból, mint a használt piacon? A vevőszolgálat még ok lenne. De nem értem, 3 éve kerestem nagyobb LED TV -t, azt nyilván jobb helyről veszem meg, még ha drágább is, megér annyi pluszt. Volt TV náluk jó árban nagy számokkal, alatta kis számokkal a kp. ár. Érdekes az több volt, nem pedig kevesebb mint ahogy az ember gondolná. Aztán hátul apró betűkkel: Hitelre 16% kezelési költség … Érdekes módon pont megegyezett a kp. árral és drágább volt mint máshol. Valahogy nem szeretem ha át akarnak verni. A garanciában, főleg a kiterjesztettben nem nagyon hiszek, annyi rosszat olvasok róla. Ha szerencséd van talán.

  • Attila

    @jeno : most vettem LG L90 dual telefont. A jelenség valós: az arukereso es argep legkobb 10 találatánál:
    – a kinézett telefon pont elfogyott, de van egy tizessel drágábban, mert másik beszállítótól lesz
    – 0% os áfa tartalmú számlát kapsz, mintha magánszemélytől vennéd.
    – ha 27%-os afa tartalmú számlát kérsz, kb. Duplája az ár!
    – csak forgalmazói garamciát kapsz, “gipsz” kft-től
    – az olcsó készülék csak német oprendszerrel érhető el, átállítani nem lehet.
    – az első 10-15 találat kb. 3 különböző társaság cégeit takarja. Különböző weblap, más mobil elérhetőség de ugyanaz veszi fel a telefont.

  • Ordas

    Mobilok… 2000 óta van telefonom.

    Siemens S35, 4 év
    NOKIA 6230, 9 év
    Samsung S7562 (dual), 2 év
    SONY Xperia Z3 dual, fél éve.

    Mint látható ált. hosszútávra veszek telefont. A Samunál sóherkedtem és 55körül vettem meg. De bántóan lassú, szar volt. Ezért vettem 200k körül rendes telefont. Ha 5 évig meglesz (és miért ne lenne?), akkor havi 3000 Ft-ba van ez a drága kütyü.

    Míg egy átlag konzumidióta olcsójános 1-2 évente telefont cserél, így a 60e körüli telefonvételével simán pariban vagyok. Csak nekem mindig rendes telefonom lesz.

    Egy rizikó: mennyit fejlődik a mobilipar? Gyorsaságban nem nagyon lehet überelni a SONY-t. Ilyan tekintetben reális az 5év.

  • Kiszamolo

    Azért én arra mérget nem vennék, hogy egy mai okostelefon a rengeteg érzékeny alkatrészével addig bírja majd, mint a régi féltégláid, amibe volt egy SIM kártya foglalat meg egy antenna, azt annyi. 3-4 év már elég necces kor ezeknél.

    Ha rendes telefont vennék, egy generációval korábbit választanék féláron. LG G3 most volt az Euronicsnál 105 ezer, a G4 220 ezer. De ugyanez az összes márkánál.

  • Zabalint

    @jeno
    Az emag saját forgalmazású termékei között rengeteg a nem magyar lokalizációjú, tehát itthoni nagykerek által biztosan nem forgalmazott termék, laptopoknál például olyan változatok, amelyek csak más hírhedt webshopokban fordulnak elő (pl. radium, digiprime), amelyekről tudni lehet, hogy szürke importban utaznak. És nem, ma sem fogja a gyártó garanciálisan javítani, ha közvetlenül velük veszed fel a kapcsolatot, ha nem hazai forgalmazású terméket veszel, rengeteg ezzel kapcsolatos panaszt lehet olvasni erről ma is a neten. Ezeknél gyakorlatilag bolti garancia van, ami totál lutri.

    Pedig van egy termék, amit emagról megvennék, mert csak náluk van, viszont az említett okból még nem szántam rá magam.

  • jurta

    Vélemény: Szerintem kiszámolósabb ismerni a csilivili műszaki cuccok árgörbéjének jellemző menetét (miként az autókénál is, boltból kivíve 2/3-ára esik az ára, első karcoláskor/kopáskor – addigra már kijön az újabb modell is – 1/2-ére), és hiénaként felszívni a trendkövető fogyasztók hibátlanul működő használtcikk-állományát. Rendben, legyenek ilyen bejegyzések is, mint ez, de írhatnál hasonlót a használtakról is (melyek a leggyorsabban értékcsökkenő termékek, hogyan érdemes külföldről rendelni és hogy nem, áfa- és vámszabályok, garancia átruházása / melyik készüléknél szívás ha a gyártó regisztrálta a vásárlót; és hasonló tök természetes kérdések, amelyek csak megválaszolva nincsenek sehol).

    Most vettem Kindle Keyboardot (2010-es generáció) USA-beli magánszemélytől, szerintem jól jártam, és annak is örülnék, ha az emberiség nem fulladna/mérgeződne bele az elektronikai hulladékába.

  • csizkek

    @gejza “Eddig sem voltam nagy véleménnyel az Euronicsról, de ezután? Egy eladó lazán engedhet az árból, mint a használt piacon?”

    Ez miert baj? Nemetorszagban elek, egyik haverom meselte, hogy o barmikor barhol megprobal alkudni a bolti termekekbol:) Es sikerul vmi mindig:) Ez a kapitalizmus:)
    A multkor egy profibb kavefozot akartam venni. Elmentunk a boltba, szakbolt. Bolti arak mindig dragabbak mint a netes ar. Mondtuk, hogy ez kell, de a netes aron. Mondtak vegulis ok. Majd kertuk, hogy jo jo de akkor mar egy jobb kv is legyen benne, mondjuk 1 kg:) Majd vegul belekerult meg 2 eszpresszos pohar is. Es ez nem a sohersegrol szol. Vevoelegedettseg. Igy biztos vissza megyek meg hozzajuk vasarolni!! Sot oket fogom preferalni! Es ezt ok is tudjak..
    (En mondjuk nem nagyon tudok alkudozni. ezert jott velem ahaverom:) )

  • kridli

    @jurta “miként az autókénál is, boltból kivíve 2/3-ára esik az ára” na ez akkora urban legend mint az állat. Legalábbis a mértéke.

    Egyébként elektronikai cikkeknél a használttal azért vigyázni kell. Pl. nem tudod leellenőrizni az akkumulátor állapotát, és egyre több a nem cserélhető aksis termék. És olyan bonyolultak már ezek, hogy simán lehet valami hibája, ami a próba alatt nem derül ki, csak pár hét múlva, de utána az agyadra megy miatta. Én ilyesmiből inkább olcsóbb modellt de újat veszek, garanciával. Telefon esetében az eddigi telefonjaim legalább fele, de inkább 2/3-a járt garanciális szervízben. És ezt az arányt a régi telefonok javítják, “okos” telefonból eddig kettőből kettő megjárta a szervízt. Ja és ezeket a szervizelések elég nagy része olyan volt, hogy ha használtan el akartam volna adni, nem vette volna észre a vevő.

  • Ordas

    Valóban, a kísérlet elejénél járok, 8 hónapja van meg. Ilyenkor a Samu már belassult.

    Ha a környezetemben lévő iPhone 4-esek már 4 év körüliek és ált. mennek, semi baj velük, valamint egy alap 3 éves SONY Xperia Z is rendben van, akkor nem aggódok.

    Az a kérdés, hogy lesznek-e olyan igényeim, ami kényszerítene egy telefonváltást. Samsungot sem cseréltem volna le, ha lett volna zöld gomb, hogy felvegyem, amikor csörög. 🙂 Vagy az izzadság ne marta volna le a műanyagok festését (tudom, fürödjek 😉 )

    Van, amikor értelmes a drága telefon (vagy műszaki cikk). Persze évente 200k-s kütyüt cserélni: hát ez bíz hobbi. Pénzbe kerül és külső szemlélőnek értelmetlen.

    Csak lehet ráció egy drága cucc megvétele is. Saját tapasztalatom szerint egy 55-60k-s telefontól nem várható el, hogy sokáig jó és újnak fog kinézni.

  • Ősmágus

    @jurta
    “miként az autókénál is, boltból kivíve 2/3-ára esik az ára, első karcoláskor/kopáskor – addigra már kijön az újabb modell is – 1/2-ére”
    Szerintem ez már a múlté, de ha nem így van javítsatok ki.
    Most keresek autót, a 11 éveset cserélném le egy 5 évesre, de egyszerűen nem találom ezeket a hiper-szuper amortizációkat. Amit észre vettem, hogy az általam igényelt kiegészítők elindultak a felszereltségi listák alsóbb összeállításai felé, így míg egy 5 évesből majdnem a legjobb felszereltségűt kell keresnem, addig egy újból már a lista második, harmadik szintjén ott van amit szeretnék. Az egyik márkánál az 5 éves 100 ekm-et futott autó és az új ára (nem a listaár, hanem amennyiért tényleg odaadják) között 27% a különbség. A másik márkánál 31%. Még a 2/3 sincs meg, nemhogy a félár.

  • Zabalint

    @csizkek
    Az a baj a bolti alkudozással, hogy a valódi árverseny ellen hat.

  • csizkek

    “Az egyik márkánál az 5 éves 100 ekm-et futott autó és az új ára (nem a listaár, hanem amennyiért tényleg odaadják) között 27% a különbség. A másik márkánál 31%. Még a 2/3 sincs meg, nemhogy a félár.”

    Ez eleg erdekes. Szinten Nemetorszagi arakat neztem esetleges auto cserehez. Jelenlegi autonk uj aron kb. 40-45e EUR, 3,5 evesen 65e km-el volt 19eEUR, 6,5 evesen 110e km korul kb. 13e EUR korul. Ezek valos arak es nem 30% al olcsobb..

  • Györgyi

    Szomorú, hogy a kormányok nem emelik a kötelező garancia idejét. A háztartások világításával szórakoznak (hagyományos izzók kivonása), miközben az energia oroszlánrészét az ipar pocsékolja el teljesen feleslegesen. Ha a 80-as években tudtak olyan mosógépet gyártani, ami majdnem 30 évig működőképes volt, akkor kizártnak tartom, hogy 21. századi technológiával muszáj lenne pár évente újat termelni. Nyugodtan kötelezővé tehetnék a 15 év garanciát minden műszaki cikkre, jót tenne a Földnek és az emberiségnek.

  • csizkek

    @zabalint
    Mint ugyfel lehet. Mint vallalkozo aki a termeket adja annak viszont ez igy nem rossz. Ugyis kialakul a balance..

  • csizkek

    @gyorgyi
    Jo elkepzeles, csak te ezt mint fogyaszto nem fizetned meg. Raadasul ha osszehasonlitod a viz es aramfogyasztasat egy 15 evvel ezelotti meg egy mostani A+++ mosogepnek, meglepodnel:) Siman megeri lecsereli tobbszor is.

    Egyebkent Miele gyart ilyen hosszutavon is mukodokepes, kvazi ipari minosegu haztartasi gepeket. Megveheted, 1000EUR-tol kezdodoen, de inkabb 1200-tol mar kapsz is egesz jol hasznalhato mosogepeket pl.:)
    Mo.-on megis inkabb a 200EUR-s Caddyt veszik foleg..

  • Ősmágus

    @csizkek
    Javítok egyet, mert amit az első márkáról írtam az egy hónappal ezelőtt volt, az új ára feljebb ment (gondolom az árfolyamok miatt), használtból meg lett olcsóbb, úgyhogy az első márkánál a különbség 36%-ra módosult, így megvan a 2/3 ár. De nem egy frissen a szalonból kihozottra, hanem egy 5 évesre!
    Megnéztem a mobile.de-n, ott ugyanez az autó 1500 euro-val drágább használtan.
    Nem vonom kétségbe, hogy ha ma veszek egy újat, akkor azt öt év múlva kicsivel félár fölött adom el, de ha konkrét felszereltséget akarsz venni (pl. legyen benne bluetooth-os gyári fejegység, esőérzékelő, stb.), akkor jelen pillanatban 36% a különbség.

  • jurta

    @kridli @osmagus @csizkek
    Ezek szerint az “autó / elektronikai készülék / egyéb presztízstermék értékcsökkenése ma, valós piaci adatok alapján” elég témát adna egy külön cikknek. 🙂

  • Dávid

    @gyorgyi: én akkor még nem éltem, de az Energomat az 1980-as évek elején kb. 10e Ft-ba került. Az mondjuk két-háromhavi fizetés volt. Mindezek mellé jócsán >100 l vizet használt egy mosáshoz. Energomat már nincs (újonnan), de Miele-t vehetsz hasonló haviFizu/vételár arányban. Én egy 12 éveset vettem két éve, 13 683 üzemóra volt benne akkor (szerviz mód szerint). 150 volt, de lealkudtam 120-ra (nem kértem a fél év garit). “Hülye-e vagyok?” Majd kiderül.

  • csizkek

    “Nem vonom kétségbe, hogy ha ma veszek egy újat, akkor azt öt év múlva kicsivel félár fölött adom el, de ha konkrét felszereltséget akarsz venni (pl. legyen benne bluetooth-os gyári fejegység, esőérzékelő, stb.), akkor jelen pillanatban 36% a különbség.”
    Amortizaciot adott termekre kell nezni. Ha te veszel egy autot, azert fizetsz egy osszeget es fog erni valamennyit x ev utan. Elbukod ezt az osszeget. (Pl. ha kitolod a szalonbol). Az vajmi kevesse fog vigasztalni, hogy 5 ev mulva mar nem kell a premium felszereltseget megvenni egy BT fejegysegertm hanem eleg a fapad is, ami olcsobb.
    Ez igy eleg hibas megkozelites, hogy 3-5 evvel ezelotti felszereltseget hasonlitasz egy mai ujhoz. Az nem az amortizacio. Az amortizacio az lesz amit te majd el fogsz bukni a sajat magad vasarolt autodon..

  • Zedder

    @jurta

    Habár az elv dícséretes, de biztosan megérte az a kindle? Az akku élettartam egy dolog, ebooknál nem vészes. Ellenben az e-ink az öregszik, az a szűk keresztmetszet.

    Nem tudom mennyit fizettél érte (+postázás), de én a legutóbb 49 euróért vettem az amazonon zsír új modellt… Szóval lehet pont ennél annyira nem jártál jól.

  • KPÁ

    Elektronikai terméknél itthon a használt ár a nettó (ÁFÁ-tlan) árról indul lefelé. Vajon miért. 🙂

  • Ősmágus

    @csizkek
    “Az nem az amortizacio.”
    Ebben igazad van.
    “Ez igy eleg hibas megkozelites, hogy 3-5 evvel ezelotti felszereltseget hasonlitasz egy mai ujhoz.”
    Csakhogy én autót akarok venni. Meghatároztam a számomra szükséges paramétereket (legalább négy személyes legyen, minimum 350 literes csomagtérrel, legyen négy kereke, meg kormánya, …., meg esőérzékelős ablaktörlője, …). Ez alapján akarok vásárolni. Amit megveszek az kb. 45-50 százalékot fog amortizálódni 5 év alatt.
    De.
    Az általam most vásárolni szándékozott új és 5 éves autó ára között messze nincs 50% különbség, mert az 5 éves Trabant 817 “Fapad”-ban nincs meg a szükséges felszereltség, csak a Trabant 817 “Csillagoség”-ben. Az új Trabant 818-ból viszont már elég a “Fapad szivacsbetéttel” felszereltség.

  • Ősmágus

    Folyt.
    Ha most megveszem a Tarant 818-at, akkor az nekem kerül 400 petákba, amiből 10 év alatt veszít az értékéből kb. 300 petákot. Ha a 817-et veszem (a nagyobb felszereltséget), az kerül 260 petákba, amiből 5 év alatt veszít 130-at, de öt év múlva kell vennem egy Trabant 818-at 200 petákért, ami 5 év alatt amortizálódik 100 petákot, az összesen a két autóra 230 peták amortizáció. A különbség 70 peták, ami az új autó árának 17,5 százaléka. Szerintem ennyit lehet spórolni azon, hogy 5 évente 5 éveset veszel, akkor ha 10 évente vizsgálod felül, hogy milyen autóra van szükséged. Ha 5 évente emeled az igényeidet, akkor ennyit sem. Ha soha nem emeled az igényeidet, mert neked a 701-es Trabant is pont elég jó volt, akkor többet.

  • L70

    Ha műszaki cikket veszünk, akkor először is besoroljuk magunkat, hogy milyen életciklusban levő termékkel érezzük komfortosan magunkat ár/érték arányban.

    1. Vadiúj fejlesztésű top kategóriát aranyáron.
    2. Ugyanezt néhány hónap/év múlva 50-75% áron.
    3. Középsz.rt féláron.
    4. Gagyit tizedáron (én ezt nem javasolnám).

    Nem összehasonlítható az érzés, de nem is biztos, hogy fontos nekünk a vadiúj top kategória.

    Hogy meddig használjuk? Valaki az újabb olyan pillanatig, amikro kijön a vadiúj top vagy középsz.r, vagy gagyi. Valaki (én is) amíg szét nem esik, tönkre nem megy. Nálam egyébként a középsz.r a nyerő.

  • GabenHUN

    Nem tudom mennyi lehet az árrés a műszaki cikken, de vettem én már a a MM-ban 289.0000-ért hirdetett TV-t a neten 210.000-ért kiszallitva, számlával.
    Az azért nem tűnik apropenznek.

  • Kiszamolo

    Gaber, rengeteg az áfacsalt termék. A webshopok igen nagy része így működik. 27% áfánál behozhatatlan előny, ha valaki nem fizeti be.

  • István

    Az eredeti témát illetően. MM-ben vettem párásító ventillátort. 40.000 Ft volt az ára. Előtte direkt megnéztem a webshopjukban mennyi. Ott 36.000 Ft volt. Odahívtam az eladót a boltba, mondtam, hogy engem ez érdekelne, de a webshopos áron. Azt mondta megkérdezi. Visszajött 2 perc múlva és már vihettem is 36.000 Ft-ért.
    De egyik munkatársam szárító gépet vett ugyanígy, olyan 20.000 Ft-tal olcsóbban.

    Az már más kérdés, hogy milyen mocskos egy bolt, mert most amikor beütött a kánikula, a bejárathoz van kipakolva vagy 10 ilyen gép és hatalmas táblán hírdetve, hogy akciós, 42.000 Ft!!!

  • L70

    @istvan

    Miért lenne mocskos a bolt? Ilyen a piac. Most ennyit ér, és minden második betérő ezt keresi, ezért tették oda. Még a reklámban is írják, hogy nem hülyék, ha ennyiért is eladható, akkor nosza, adják el. Ha nem tetszik, lehet rendelni olcsóbban webshop-ban, és 3 nap múlva meghozzák, igaz, addig megfő az ember.

    Lehet, hogy most épp az olajradiátor igazán akciós, mégse érdekel senkit.

    A balatoni büfés is 36 fokban jó drágán adja a hideg sört, és mégis megveszik. Lehet, ő is adta előszezonban 18 fokban olcsóbban is.

  • GabenHUN

    @kiszamolo
    Ezt értem, de számlát kapok róla. Mit tegyek ne vegyem meg az ilyen terméket, mert “gyanus”?

  • GabenHUN

    @istvan
    én mosógépet vettem 10.000 olcsóbban a webshopjukban és még ingyen házhoz is hoztak. 🙂