Gergő osztotta meg az igen kellemetlen tapasztalát az államkincstári eurós vásárlásról, hogy más ne járjon így.
Már egy éve követem a blogod és sikerült is szépen rendbe rakni a pénzügyeim, amit köszönök is szépen. Nemrég viszont belefutottam egy nagyon érdekes helyzetbe amiről eddig nem olvastam nálad és talán másokat is érinthet.
A Magyar Államkincstár webes felületén vettünk volna a nevelőapámnak Prémium Euro Magyar Állampapírt. A fizetésnél a bankkártyás fizetést választottuk mivel van az eurós bankszámlámhoz kapcsolódó eurós Mastercard bankkártyája a Raiffeisen banknál. A bannkártyás fizetés pedig ingyenes. Kifizettük a 6000 eurót az állampapírokért.
A Raiffeisen számlatörténetben viszont könyvelés után már 6300 eurót vontak le a vásárlásért. Először az államkincstárhoz fordultunk, hogy miért kértek plusz 300 eurót. Ők biztosítottak minket róla hogy csak 6000 eurót kértek a papírokért.
Utána a Raiffeisennél kértük az eset kivizsgálását. Mint kiderült mivel magyarországon fizettünk eurót ezért USA dollárt használnak köztes devizaként függetlenül attól hogy mi eurót fizettünk euróval. Így oda vissza váltották az összeget és így keletkezett a 300 euró plusz költség. Ami szerintük teljesen természetes. Így gyakorlatilag a 3 éves állampapír teljes hozama el is úszott. Ha más is tervezi ilyen papír vásárlását akkor eurós bankkártával biztosan ne rendezze az összeget ha Raiffeisen számlája van.
Köszönjük a megosztást, erre tényleg érdemes lesz figyelni. Aki látta a Kiszámoló Akadémia második részét a youtube-on, tudja, miért járt így Gergő.
Update: Fél év múlva az Államkincstár minden további üzenet nélkül visszatérítette a 300 eurót.
Én helyszínen akartam euró kötvényt venni, de az euró készpénz felvételnek számított volna a forint számláról, ami valószínű hasonló nagyságrendű költséggel járt volna.
Végül forintról euró számlára utaltam, majd aztán onnan az államkincstárnak, így se volt olcsó.
Ha valaki tud olcsóbb megoldást ossza meg.
Amúgy ami nagyon nem szép a dologba, hogy nem is tudod előre, hogy mennyibe fog az egész kerülni és ezek szerint ez érdekük is a bankoknak, hogy ne nagyon tudd pontosan, majd csak a végén.
Ezt nem gondoltam volna, meg fogom nézni a kiszámoló videót.
De szoktam hasonló megoldásokat csinálni és tuti csinálok először egy 20 eurós tesztet és nem kapásból küldöm meg a 6000 eurót...
Mert bankban nem bízunk ha a pénzünkkel végzett tranzakcióról van szó, bármennyire is szomorú ezt leírni.
Szóval szerintem ennyi a tanulság, tesztelni kell.
De jókor jött ez a bejegyzés! Pár héten belül szerettem volna ugyanezt megtenni.
Nekem dombornyomott Mastercard bakkártyám van a Raiffeisennél, mely a forintban vezetett bankszámlámhoz van rendelve. Ugyanakkor van egy eurós devizaszámlám is, melyhez 623 Ft-ért hozzá lehet rendelni ugyanezt a bankkártyát. Így szerettem volna fizetni az Államkincstárnál euróval.
Vajon ez a forgatókönyv is így járna? Lenne konverzió dollárba?
Az itthoni bankokat el kell felejteni devizaszámlánál. Revolut, Transferwise (tudom, nem bankok), de van osztrák, német bank is egész normális kondíciókkal EUR számlához. Ez itt vadkelet.
Nem ide tartozik de eszembe juttatta a cikk. Azt kérdezném valaki hozzáértőtől, hogy nem magyar állampolgárként tudok-e vásárolni ilyen prémium magyar államkötvényekeket, és ha igen azt milyen módon, közvetlenül az államkincstártól vagy postán? Előre köszönöm a választ
Ide most majdnem írtam valami üzenetet a Raiffesen Bank Magyarország részére, de inkább visszafogtam magam.
Nagy összegek utalása/vásárlása előtt ki kell próbálni az adott tranzakciót élesben kis összeggel. 5% tranzakciós költség extrém, de nem meglepő devizánál.
Devizánál nagyon kell figyelni.
Ahogy én csinálom - nem feltétlenül ez a legjobb és erősen bank függő:
Célországban nyitni egy "olcsó" banknál egy bankszámlát helyi pénzben.
Nyitni mellé egy fogadó számlát az utalandó pénzben.
Elutalni a forrás országból a forrás ország pénznemében a célországba az összeget.
Átváltani az összeget a két bankszámla között normál v. nagy összeg esetén egyedi árfolyamon.
Ennek van a legkisebb költsége, de mindig kipróbálom €100-val előtte és nyilván elolvasom a kondíciós listát.
A fenti tranzakciónál a javaslatom az
- váltsa át az EUR-t forintra és azt utalja
- Készpénz - az 1% költség (de nézz utána!!!)
5% költséget azért nehéz csinálni...
Bocsi én ezt nem teljesen értem. Nem is vagyok nagy lekötögető,de jól értem a dolgot?
3 évre lekötsz 2 millát és ezért kapsz a végén 100k forintot?
Ez nevetségesen kevés. Bármibe kezdesz, ettől többet fogsz keresni. Évi 33k forint, ez ostobaság.
Ennyiért akkor is jobban jársz, ha most magadra költöd az egészet.
Úgy tudtam eddig, hogy ilyen csak bitcoin vásárláskor fordulhat elő.
A Raiffeisen-től tartsd távol magad. Én tavaly-vagy tavajelőtt- visszaadtam nekik a hitelkártyámat, amikor megnyirbálták a visszatérítést. Felhívott az ügyfélmegtartási managerük, hogy rávegyen, hogy tartsam meg. Felajánlott 10 e ft egyszeri bónuszt plusz egy évi teljes ingyenességet, ha a felmondási szándékom ellenére mégis megtartom a kártyát. Mondtam neki, hogy már apró darabokban van a kártya. ( A fiókban nem vették át a kártyát tőlem, amikor le akartam adni, de a fióki ügyintézőtől kölcsönkért ollóval szabdaltam szét teátrálisan. Ezt a szétszabdalást csak nektek írom le, a telefonban nem mondtam, nehogy megsértődjön. )
A következő ajánlata az volt, hogy a kártya újragyártásáért sem kell fizetnem. Mindezekkel együtt határozottan mondtam neki, hogy köszönöm szépen, nem kérem. 10 ezer ft azonnali bónusz, plusz 1 év teljes ingyenesség plusz kártya ingyenes újragyártással együtt SE.
Elmész a pénzváltóhoz és váltasz eurót. Beviszed az államkincstárba és befizeted cash. Pont. Magyarországon, ha nem akarsz problémát ezt csinálod!
Aki euróban takarít meg az nyilván a forint gyengülésére is spekulál (és szerintem jól teszi)
üdv
Az elszámoló valuta használatának jogszerűsége a konkrét esetnél szerintem véleményes. EUR számlához kapcsolt kártyáról történő EUR fizetésnél jogos elvárás lenne az, hogy ne iktassanak be közbenső valutát. Annak kizárólag akkor van létjogosultsága, ha eltérőek a pénznemek.
Nekem is van EUR számlám és vásároltam is vele külföldön. Itthon még csak netes rendelésnél használtam, de sose alkalmazott a bankom -ami nem a Raiffeisen- közbenső árfolyamot.
Eddig csak külföldi kp felvét esetén próbáltak meg levenni a bankok úgy, hogy EUR számlás kártyával EUR-t vettem fel, de az ATM megkérdezte, hogy kívánom-e azt, hogy az országkód alapján felismert pénznemben könyvelődjön a tranzakció. Nagyon leleményesek a bankok és a lehető legkönnyebben félreérthető módon kérdeznek rá az automaták erre. Megy az angol + a német is, de többször át kellett olvasnom, hogy rájöjjek melyik a "nekem jó" választás.
Ajánlom mindenkinek a Transferwise számla nyitását és utalással rendezni az összeget.
Euró utalása államkincstárhoz:
allamkincstar.gov.hu/hu/gyik/tartalom/4890/
vagy mindenki legyen tisztában, hogy a bankja milyen devizás vásárlásnál milyen konverziókat alakalmaz, van-e esetleg dupla konverzió, netalántán nem a VISA/Mastercard árfolyamát használja, hanem a bank saját (rendkívül rossz) váltási árfolyamát.
Ez nem fog sokaknak segíteni, de én német számláról utaltam direkt az államkincstárhoz. Mivel se számlavezetési, se utalási költség se váltás.
Az még opció lehet, hogy nyitsz valami ingyenes vagy olcsó számlát külföldön, ahol euró van, oda kiküldöd a pénzt mondjuk transferwisevel és onnan utalod az államkincstárba.
De lehet, hogy transferwise kártyával vagy számlával is lehet trükközni, érdemes megnézni.
Mondjuk az ilyen transferwise és hasonlóknál én óvatos vagyok, nem küldeném egyben az összes pénzem.
"Bármibe kezdesz, ettől többet fogsz keresni. Évi 33k forint, ez ostobaság."
Mi az ami nulla munkával hoz évente 33 ezret garantáltan?
Sziasztok!
Én pont tavaly vásároltam PEMÁK-ot, és rafis kártyával fizettem be rá az eurót előre. Teljesen normális eladási árfolyamon váltották, pedig sima lakossági számlához rendelt, közönséges okoskártya volt (331Ft, akkor nem volt rossz); normális eurós vásárlás volt, mintha fizettem volna ausztriában egy boltban. Nem lepett ez meg, mert tudtam előre, hogy mire számítsak. Viszont az államkincsár 7-10 nap alatt írta csak jóvá a befizetést. Érdekesség, hogy a rafis forint lakossági számla/kártya a vásárláskor középárfolyamon zárolja, majd csak napok múlva terheli be az eladásival.
Mondjuk, így is fájt egy kicsit, talán euró kp. befizetéssel jobban járnék. Annak van díja a kincstárnál? A valutaváltó díja és árrése elég kicsit is tud lenni.
Szerintem hülyeség az indok. A MasterCard euró elszámolású. Nem is értem hogy jött a képbe a dollár. Inkább a forint volt a köztes deviza. A bankkártyás fizetési rendszer szoglaltató bankja az eurót forintra váltotta, és így továbbította a MasterCard felé. A MasterCard pedig forintként küldte tovább a Raiffaisen felé. Ők pedig - mivel deviza a célszámla - visszaváltották euróra.
Visa kártyánál működik ha eurós alszámlához van rendelve, akkor itthoni euró fizetesnél nem konvertál. Ha nagyobb összegről van szó akkor érdemes lehet egy VISA kártyát igényelni. Egyébként a kártyatársaság szabályozza, hogy milyen fizetést hol/hogyan számol el, nem a bank.
Wow, ezen most meglepődtem, hasznos infó.
Nagyobb összeget vásároltam már el EUR számlához kapcsolódó bankkártyáról a MÁK-ban, szerencsére nekem nem csinált ilyen trükköt a rendszer. #kösziOTP
@toth-ferenc "Ez itt vadkelet." Azért keletebbre, Romániában egy sima belföldi bankszámlaszám is ugyanúgy néz ki, mint egy nemzetközi IBAN szám, merthogy nincs is különbség. 68.oldal:
swift.com/sites/default/files/resources/swift_standards_ibanregistry.pdf
Díjak tekintetében nem tudom, de mint ahogy a mobil percdíjak tekintetében sincs igazán különbség, hogy belföldi vagy külföldi hívásokra használod el a perceidet, el tudom képzelni, hogy a bankoknál sem megy az a lehúzás nemzetközi átutalásoknál mint ami itt. Túl optimista vagyok? Nem biztos, ott van Szlovákia is példának.
Ha már Államkincstár és kártya: tegnap pont beléptem a rendszerbe és jött egy üzenet, hogy ideiglenesen nem fogadnak el AmEx-et. Ha valaki azzal fizetett volna az készüljön fel erre a kellemetlenségre.
@bucbuc Check24.de -n 1,47% a legmagasabb éves kamat euróra 3 évre. Ha a forint legyengül, vagy az euró erősödik, biztonságban van a pénzed euróban és simán járhatsz jobban is, mintha a 4,2%-os forint kamatot kapod kockázatmentesen. Ezt azért érdemes végiggondolni.
@alfa Anno pont az ilyen eshetőségek elkerülése végett csináltam egy 30EUR tesztet Transferwise-on keresztül. Két dologra kellett figyelni a P€MÁK vásárlásakor: 1) a MÁK gyűjtőszámlát fel kellett venni saját számlának az app-ban, 2) a közlemény pontos megadása (8 karakter számlaszám, teljes név, értékpapír neve). A Transferwise transzparens módon, kiszámítható átutalási díjjal dolgozik, a számlavezetés pedig ingyenes. Ráadásul még azelőtt megtudod, mennyit kell fizetned, mielőtt jóváhagyod a tranzakciót.
OTP devizaszamlas Euros bankkartyaval fizettem. 1:1-ben ment.
Lehet, hogy en vagyok tul ovatos, de jellemzoen minden dolgot kiprobobalok kis cimletekkel, hogy lassam hogy mukodik. Pont az Allamkincstarnal beutaltam 100 forintot meg az elejen, hogy tenyleg rendben a penz, majd vissza is utaltam. Fel is hivtak, hogy mit szerettem volna es tudnak-e segiteni. Mondtam, hogy csak a tranzakciokat tesztelem. Az Euro befizetest is 1 euroval kezdtem.
Tavaly a TW kartyamat pont ezert fuggesztettek fel. Befizettem parezeret atvaltottam, elutaltam, utaltam ra, fizettem, kpt- vettem fel, fizettem forintban, dollarban, euroban, fontban, de csak kis tetelelket. Volt vagy ket tucat tranzakcio hirtelen es ez gondolom szokatlan volt a rendszerbe. Miutan irtam nekik, hogy csak teszteles volt, visszaallitottak.
Egyebkent ez az eset megerne egy MNB-s vizsgalatot.
1. Én VISA-val (erste-s) szoktam volt egy kevés PEMÁK-ot vásárolgatni, mivel csak EUR->HUF váltás van, talán egy fokkal jobb a váltási arány, mint MC-dal.
2. Ha tényleg EUR számlához volt rendelve az adott kártya, akkor ez szimpla átverés.
A legszebb, hogy amikor tavaly dolláralapú számláról fizetve vásároltam dolláralapú termékért, akkor meg euróba váltogatták oda-vissza, merthogy európában vagyunk!
Szóval akármit fizetsz akármivel, lesz 1-1 oda-visszaváltásod a bank szerint tetszőlegesen usd/eur, ahogy épp jobban jár a bank.
A másik, hogy amikor pontosan 1000 dollárt akartam utalni máshová és ezt így megmondtam a banknak, hogy most vonják le amit le kell, de tényleg. Le is vágtak 17 dollárra... erre 977 dollár érkezett meg.
Konkrét bankot nem írok, mert mindegy, az összes ilyen. Egyébként ez két különböző bank volt.
Nem tudom, hogy ismerik-e itt az emberek a Curve nevű mobilos applikaciót, de elképzelhető, hogy ha az általuk biztosított kártyával fizettél volna a bank nem "ügyeskedett" volna a váltással. Igaz nem az az applikáció fő profilja, hogy kedvezményes váltást biztosítson a különböző pénznemek közt, hanem hogy több kártyáját összevonhatja és helyettesítheti egy kártyával a felhasználó.
Érdekes lenne róla egy cikk itt a kiszámolón is, szívesen olvasnék véleményt róla.
Felhívtam a Raiffeisen Bankot ebben a kérdésben, és arról tájékoztattak, hogy dinamikus devizakonverzió esetén áll elő a cikkben leírt helyzet.
Amennyiben az elfogadó hely (Államkincstár) devizanemében történik a vásárlás (és ez EUR), akkor kizárólag a vásárlás összegével terhelik meg a számlát (nincs konverzió).
Az ügyintéző szerint fel szokták kínálni a választás lehetőségét a fizetéskor, hogy a vásárlást az elfogadó bank devizanemében (HUF) rögzítsék, vagy az elfogadó hely devizanemében (EUR). Az utóbbit kell választani.
Nemrég nyitottam számlát a MÁK-nál, kifejezetten felhívták a figyelmemet, hogy eurót gyűjtőszámlára kell utalni, minden más megoldás drága vagy bonyolult.
nekem egy dolog tünt fel itt
"mivel van az eurós bankszámlámhoz kapcsolódó eurós Mastercard bankkártyája"
tehat valoszinüleg ha van neki akkor hasznalja is külföldön, igy viszont nem ertem hogy ez eddig hogy nem derült ki?
Barmely nemet vagy eurozona vasarlaskor mar kibukott volna hogy fizettett a lidl-ben 23 EUR-t aztan a szamlan meg 24.10 EUR lett terhelve.
Bar lehet hogy meg uj a kartya, vagy pont emiatt hoztak letre ezt a raiffeisen konstrukciot
Szerintem az történt, hogy idehaza vásárolt, ezért forintra váltották, de mivel eurót, ezért vissza euróra. A Mastercard nem dolláros.
Nyitsz egy szlovák számlát, itt a blogon meg van hozzá minden infó. Ha teljesítesz pár feltételt, még ingyenes is lesz.
Transferwise, Revolut, stb-n keresztül kiküldöd rá a pénzed. Ingyen beutalod az eurót. Már ha ezek után még vissza akarod hozni a pénzedet az országba...
a múltkor bankkártyával fizettem a webkincstáron, hogy elkerüljem az utalás tranzakciós díját, nem volt gond.
Én Transferwise kártyával eurós egyenlegből töltöttem fel az államkincstári egyenlegemet Webkincstáron keresztül, pontosan annyi eurót vontak, amennyit feltöltöttem. A forintos értékpapírokkal ellentétben itt nem lehet azt csinálni, hogy előbb kiválasztjuk, mit vásárolunk, és azt fizetjük ki bankkártyával, hanem előbb kell feltölteni az eurós egyenleget, és csak utána tudunk abból vásárolni. Ráadásul a forintos bankkártyás fizetésekkel ellentétben az eurós bankkártyás befizetéseket az Államkincstár csak 5-6 munkanappal később írja jóvá, úgyhogy az első feltöltésemnél hiába számolta ki centre pontosan, hogy mennyiből tudok megvenni adott darabszámú PEMÁP-ot, 5 munkanappal később már csak eggyel kevesebb darabszámút tudtam megvenni, a maradék pedig ott maradt a számlán.
2019.01.29-én inditott 80195 Ft-ért kaptam 247db PEMÁK-ot 249,71 Euró értékben.
2019.02.02-án inditott 79755 Ft-ért kaptam 247 db PEMÁK-ot 249,83 Euró értékben.
Azért vettem, mert volt egy kis árfolyam gödör. Az Otp-és mastercard bankkártyás vásárlás indítása és az, hogy megjelent a papír a TBSZ számlámon 10 nap volt. A számla lekérdezés alapján más költségem nem volt.
Bruttó 321 illetve 319 Ft/Euróért van PEMÁK-om.
Tuti nem terhelt több EUR-t, mint az eredeti tranzakció. Csak ilyen szar az árfolyama. Rafinal nem váltunk pénzt. Alap.
Auchan kártya. Vagy cetelem, vagy OTP.
Én ezt a görcsölést nem értem.
1: a banki ÁSZF-ben meg kell nézni hogyan konvertálnak, le kell legyen írva, olyan nincs hogy nincs leírva. Ha nem aszerint ment, akkor panasztétel. Szerintem ez nem olyan hogy a mastercard így meg úgy konvertál. Bankonként lehetnek eltérőek attól függ melyik bank hogy állapodott meg az MC-vel. Ha másképp, akkor tökmindegy az MC hogy számol, mert amit a bank művel az lesz a mérvadó. De ez mind benne van az ÁSZ-ben.
2: igényelsz TW debit card-ot. A MÁK-ban pedig sima bankkártyás vásárlással fizetsz be eurót a TW-s kártyával. MÁK 6 munkanap alatt írja jóvá, de ha a TW-n belül előtte átváltod HUF-EUR-ban, akkor baromira mindegy hány nap alatt írják jóvá, hiszen te már beváltottad az ismert árfolyamon.
"idehaza vásárolt, ezért forintra váltották, de mivel eurót, ezért vissza euróra" - azért az egy vicc lenne, ha egy EUR alapú, EUR-os számlához kötött kártyánál ez így lenne.
Másik magyar banknál EUR számlához kötött kártyával én is minden konverziós költség és átváltások nélkül, direktben tudok EUR tranzakciót fizetni. (Bár MÁK-tól még nem próbáltam EUR-ban venni, de szerintem menne minden további nélkül.)
Én bemennék a bankba és kiverném a balhét, hívnám a fiókvezetőt és megkérdezném tőle, vajon mi a fészkes fenére való egy EUR számlához kötött kártya, ha nem arra, hogy átváltás nélkül tudjak EUR-ban fizetni vele???
És ha nem írják jóvá a plusz költséget, akkor kérném a tranzakció részleteit, és azonnal szüntessék meg az EUR bankszámlát, a hozzá tartozó bankkártyával, és közölném, hogy most azonnal elkezdek keresni egy másik bankot, úgyhogy valószínűleg bankváltás ügyében visszajövök.
Sziasztok! Én pont most akartam utalni euro-t a MÁK-hoz hazai értékpapír számláról. Elméletileg egyszerűen lehetséges, a MÁK honlapján is van GYIK, de ebben az esetben is esetleg számíthatunk meglepetésre? Köszi
TW, Revolut jo dolog, de elobbivel pont ma futottam bele egy hibaba, egy nekem utalt osszeg duplan lett vegrehajtva, azaz a szamlamon az eredeti osszeg duplaja csucsul. Irtam a supportnak, meglatjuk, mi lesz, de eleg ijeszto, hogy ilyen szintu hibak tudnak elofordulni. Ahogy mar javasoltak masok, ezeknel is fontos, hogy eloszor egy kisebb tranzakcioval leellenorizzetek a koltseget mielott ezreseket utaltok/fizettek!
Azt bírom a South Parkban, hogy amit viccnek szánnak, az utána valóra is válik:
forexklub.hu/tozsde/video/sout-park-a-mai-bank-es-penzrendszer
Kedves Miklós! (kiszámoló)
Lehetne egy tisztelet teljes kérésem:
Nem lehetne csinálni egy összefoglaló 2-3 oldalas leírást a NYESZ és TBSz számláról cakum - pakli értem alatta:
- Mondjuk 1 millió forint TBSZ , költségek, adózás hova mikor és mennyit állam papír esetén várható nyereség , stb. Mert a fenti eset is mutatja - és video ide vagy oda - hogy nagyon sok info van a TBSZ -ről és NYESZ-ről is de igazi minden aspektusában teljes anyag közérthetően nincs.
Gondolok itt arra, hogy pl: nekem -lehet én vagyok a pénzügyi analfabéla - de a keletkező osztalék, kamat, stb. minden évben kifizetésre kerül vagy Tbsz számla melleti pénz számlára és az már tbsz-n belül nem fektethető be, és még pár ilyen kérdés amiről soehol nincs semmilyen info.
Előre is köszönöm
U.I.: A bankártyás vétel különben azért juthatott eszébe a "sértetnek" mert az államkicstárnál direkt ajánlják, mert az ingyene
Nekem is parkolt Raiffeisen Euros számlámon egy kisebb összeg (600), amiről nem költöttem rég óta a jelentős költségek miatt. Nyitottam egy Transferwise borderless számlát, és átutaltam a teljes összeget, úgy hogy csak 1,5€ maradt rajt. Először átment minuszba a számla, majd átvezették a hiányzó költséget forintba, kb. 1% volt a költsége, de ezt is nagyon sokallom, mikor egy évre sem fizetnek ennyi kamatot. SEPA átutalásként utaltam, nem olvastam teljesen át mi ez, de úgy vettem ki, ez a legköltségkímélőbb megoldás. Kötelezhetné végre az Unio, hogy Euro számlát nem Euro-s országok is költségmentesen használhassák.
A bankok minden devizás tranzakciónál durva árfolyamokon számolnak. Nyaralni is azért viszek mindig készpénzt, mert a pénzváltóban sokkal jobb áron kapok eurót, mint ahogyan a bank konvertálja, ha a kártyámmal fizetek.
Olcsó, működik:
1. Revolut-on vásárolsz eurót forintos Mastercard kártyáddal. Ennek semmi plusz költsége nincs, többször csináltam ilyet többszázezer forintos tételben is
2. Revolut-ról beutalod ingyé' az államkincstárba, ami szintén díjmentes.
Azt hiszem az ingyenes revolut számlán 6000€-nyi devizaváltást csinálhatsz egy hónapon belül.
Az lemaradt, hogy bankkártyám a K&H-tól van. Ott ezeknek a manővereknek semmi költségük nem volt. Más bankról nem tudok nyilatkozni, de mivel a Revolut feltöltés internetes vásárlásnak minősül és a mastercard euró alapú (vagy mi) ezért szerintem a többi banknál is működik.
Kár Eurós állampapírral bajlódni, ha a fizetésed amúgy is Forintban van. Vegyél PMÁP-ot azzal semmilyen kártyás trükközés van. Az eurót merg tartsd a számládon, ha váltottál, és félsz, hogy mi lesz a forinttal. Kár bohóckodni a PEMÁP-pal! 🙂
Tudtommal PEMÁKot nem is lehet ÁĶ-nál kártyával fizetni csak ha utalsz számára eurót. Amúgy ahogy én csinálnám: Transferwise-ra utalni forintot, Revolut topup, a TW bankkártyával euróban (így csak a TW átváltasi díja van, kártyás topup Revolutnál ingyenes, ezt ki is próbáltam, természetesen kis összeggel). Majt Revolutról ingyenes utalás ÁK-nak. Kifizetés (elvileg) mehet Revolutra hiszen névre szóló számlád van (de ezt inkább meg kell kérdezni vagy ki kell próbálni)
2016-ban én is ráfáztam erre. Először a banknál utána a PSZÁF-nél, nyújtottam be panaszt.
A PSZÁF megkeresésére a bank azzal védekezett, hogy amikor megnyitottam a számlát nem kérdeztem rá külön az ilyen tranzakciókra, és a szabályzat az írja, hogy az elszámolás történhet euróban és dollárban is, így nem hagyták jóvá a panaszomat.
Ezekután fellebezhettem volna, bírósághoz fordulhattam volna, de az azzal járó hercehurcát inkább kihagytam.
Nagyon gusztustalan húzásnak tartom ezt a feltételes módot ("...az elszámolás történhet") mert naívan azt gondolnám, hogy minden tisztességes pénzintézt az eurós számlámon az eurós vásárlásokat euróban fogják elszámolni és nem trükközgetnek a kétszeres átváltással. Csehországban van egy hasonló euros számlám (Mastercard), és érdekes módon az ottani pénzintézet felesleges átváltások nélkül meg tudta oldani a PEMÁK vásárlást.
@almastaska
A 2. ponttal kapcsolatban: " A MÁK-ban pedig sima bankkártyás vásárlással fizetsz be eurót a TW-s kártyával."
Nekem a bankkártyás fizetésnél csak forintban befizetés lehetőségét kínálta fel a pénzszámla feltöltésnél.
Valamit át kellett volna állítanom valahol?
Gergő!
Ha nem találod meg a banknál nyilvános, írásos, hivatalos formában, hogy ez miért történt (a pontos kondíciókat), akkor jelentsd fel a Raiffeisent és követelj kártérítést! De legalább az MNB-nek írd meg a történetet!
mnb.hu/felugyelet/bejelentesek