Írtam már róla egy éve, hogy 2021-től eltörlik az eddigi 22 eurós határt és minden egyes külföldről érkező csomagot vámkezelésnek vetnek majd alá. Nem is az egydolláros vacakra fizetendő 27 centes áfa lesz a nagy érvágás, hanem ha lesz költsége a vámkezelésnek. (Bár ígérik, hogy automatizált lesz a rendszer és közvetlen lehet majd bankkártyával fizetni a NAV-nak, így a Posta jelenleg 3.000 Ft-os vámkezelési díja talán kiesik. Update: állítólag nem fog, fizetni kell továbbra is a vámügyintézésért is.)
Mivel nem hallottam róla, hogy halasztanák a rendszer bevezetését és már csak néhány hónap van januárig, ha akarsz még venni valami vackot Kínából, most érdemes megrendelni, hogy idén be is érjen. (Közben kiderült, hogy a járvány miatt jövő év nyár közepén lép életbe a szigorítás.)
S ha már Kína: vettem az Aldiban aranyáron szájmaszkot 300 forintért darabját, egyszerű sebészeti maszkot. (Szerencsére tavaly betankoltam a normális maszkokból ugye, de azokat elraktam komolyabb járvány esetére, mert olyan sok azért nincs és most 4.500 forintot kérnek egy olyan maszkért, amit tavaly még 800 forintért vettem.)
Na, a legtöbb maszk szimplán szétszakadt, volt, amelyik még hordás előtt, a fül ragasztása kritikán aluli.
Berágtam a gagyi, hulladék minőségre és az arcpirító árakra, rendeltem inkább az Aliexpressről maszkokat. 40 darab volt 17 dollár, vagyis 127 forint darabja. (Ma láttam teljesen hasonlókat a Rossmannban 1.200 Ft-ért darabját.) Tartós, kényelmes, fényévekkel jobb, mint az itthon kapható 300 forintos maszkok. A KN95 vagyis európaiul FFP2, ami rá van írva, biztos nem igaz, mert van igazi FFP2 maszkom is, abban sokkal nehezebb levegőt venni. De ennyi pénzt megér és biztos többet véd, mint egy sebészi maszk. Rendelés után egy héttel már az országban volt, persze az utolsó 30 kilométer tartott három hétig, de relatív gyorsan megkaptam. S tartós is, még egy sem szakadt szét hetek után sem.
De ez csak úgy eszembe jutott. A lényeg: még néhány hónap, utána valószínűleg nem fogsz akarni semmit rendelni Kínából, ami eddig vámmentesen bejött.
Update: A helyzetre való tekintettel halasztják a rendszer bevezetését július elsejére.
Ez Svájcra is vonatkozik majd vajon?
miss, az nem Unió, így biztos nem. (Persze attól még ők is léphetnek.)
OFF topic
de lehet tényleg olvassák a cikkeidet odafenn... és rájöttek, honnan is lehet még elvenni:
index.hu/belfold/2020/09/01/igazgyongy_alapitvany_l._ritok_nora_iskola/
Tehát ha az ali nyit egy raktárat mondjuk spanyolországban tegyük fel saját légifolyosóval esetleg a Volga-Dnepr Group szállításával, akkor meg is oldódott a probléma?
mento, az Ali nem fog, mert az csak a platformot adja. De sok kínai kereskedő már nyitott raktárat és még több fog is.
A gond az, hogy Spanyolországból nem ingyen van a posta, hanem sokkal több lesz a postaköltséged, mint maga a termék.
Kedves Miklós!
A sebészi maszkról leírt kritikád jogos lenne, ha figyelmen kívûl hagyjuk annak rendeltetésszerű használatát. Sterilitási szabályoknak megfelelően 1x használatosak, nem arra lett tervezve hogy hetekig lihegjünk bele és a párás anyagban gombákat tenyésszünk. Egyébként is a sebészi maszk csak a terjesztést gátolja valamennyire, belélegett levegőt nem szűri. Tehát nem téged véd hanem a közösséget ha esetleg beteg lennél. Az FFP maszkok valóban hatékonyabbak és a használóját is védi, DE! maximum 4-6 óráig nyújt védelmet és ha rensesen veszed fel egyáltalán em kényelmes. Az Alibabás is simán lehet bógli, nagyon könnyû ezeket hamisítani és nagyon sokan hamisítják is az áremelkedésnek köszönhetően. A filter anyagát/minőségét csak laborban lehet ellenőrizni. Nem mindig az olcsóbb a jobb, de a megèrtem a felháborodást az irreális árakkal kapcsolatban.
Medikus, mint írtam, tuti NEM KN95-ös. Viszont többet ér, mint egy sebészi maszk, tartósabb, sokkal minőségibb, majdnem harmadannyiért.
Az aldis "sebészi maszk" sem igazi sebészi maszk, mert egyáltalán nem steril, csak így hívják. Egy darab két-három rétegű papírmaszk, selejtes ragasztással.
"... ha akarsz még venni valami vackot Kínából..."
Aki valóban szokott Kínából vásárolni, az pontosan tudja, hogy nem csak vackok kaphatóak, hanem nagyrészt ugyanolyan cuccok, mint itthon csak töredék áron.
Mobiltelefon (pl. Xiaomi), Google TV box, kábelek, fülhallgatók, autós telefontartók, divatos gyerek játékok (slime, DIY cuccok), automata csatos nadrágöv, pendrive stb.
Nekem az elmúlt 10 évben minden rendelésem megjött és minden működött.
Hááát, Endre bá...
Én is sok mindent veszek Kínából, egyszerűbb megrendelni valamit Kínából, mint felállni a székből és megvenni itthon. Elektromos csengő kerékpárra, USB C-A átalakító, meg a többi biszbasz 1-3-5 dollárért.
De azért sok mindent nem veszek onnan. Mobiltelefon vagy pendrive nem egyszer beépített vírussal érkezik, amit a viszonteladó tölt rá és az oprendszerben van, nem is törölhető. A divatos gyerekjátékok is legtöbbször (szinte mindig) olcsó utánzatok. Ahogy sok minden más is csak nevében emlékeztet a valódi termékre.
Szóval lehet rendelni Kínából, de azért nem kell semmit elhinni, amit mondanak a termékről.
A kereskedelem egy nulla összegű játék, ha Kína nyer, Magyarország veszít.
Ezért is érthetetlen, h miért nincs postaköltség: a kínai állam veszít, viszont a magyar is. Lose-lose.
A protekcionizmusban az EU is erős, miután eltörölték a kínai solar panelekre kirótt különadót, Spanyolországban a napenergia termelés 2év alatt 7000 MW-ról a 14000 MW-ra nőtt, Magyarországon pedig több, mint ötszörösére bővült.
Nem a piacgazdaság miatt alacsony a növekedés Európában, hanem annak a hiánya miatt. Éljen a világ legversenyképtelenebb mezőgazdasága.
Nem kell kétségbe esni! Banggood-ról például már most is lehet EU raktáras termékeket rendelni Kulcsszó: EU Stock. A Kínaiak figyelnek a vásárlókra és azok visszajelzéseire, ezért az értékesebb termékek legtöbbjénél kiválasztható egy olyan szállítási mód, amiben a terméket EU-n belül adják postára. Kulcsszó: EU Priority Line. Az igaz, hogy EU raktáras termékekből sokkal kisebb a választék és nem biztos, hogy amit te szeretnél, az éppen elérhető EU raktárból. Az is igaz, hogy az EU Priority Line szállítás nem minden terméknél érhető el és 4-5 USD költsége van, de ha azzal rendelsz akkor már most sincs rárakódó plusz költség. Se vám, se áfa, se vámügyintézés, se semmi. Ráadásul ez a tervezett változások után is így marad.
taxathand.com/article/15016/Austria/2020/EU-VAT-e-commerce-package-postponed-until-1-July-2021
Ha ugyanarról van szó, akkor bizony halasztják.
Igen nagy tapasztalattal rendelkezem e téren. A Kínából rendelt termékeim között valóban vannak olyanok, amiket nem volt érdemes megvennem, mert a kép alapján jobbnak tűntek, mint amilyenek valójában. (15-20%) Mentek a kukába. Olyan is volt, ami nem érkezett meg. (3-4%) Azok árát minden esetben visszakaptam. Hibásan érkezett is volt néhány. Azoknál hiába reklamáltam, nem kaptam kompenzációt. (2%) De a legtöbb rendelt termékkel nincs több bajom, mint az itthon vásároltakkal. Sikeres garanciális ügyintézésem nem volt, de nem is számítok rá. Ha elromlik valami, akkor vagy megjavíttatom itthon, vagy leírom és veszek másikat. Nagyon nagyon sok olyan termékkel találkozok itthon, amit Kínából is meg lehet rendelni. Pontosan ugyanaz, csak az itthoni kereskedelmi láncon végigfutva négy-ötszörös áron lehet hozzájutni. Nem utánzatokról van szó. Pont ugyanaz.
Oké nyilván a fogyasztók nem járnak jól, nekem is volt már hogy valamit csak ott találtam meg, egész európában sehol vagy max valami teljesen irreális áron (egy hézagoló alátét 40 Euróért szállítással). De azért a másik oldalról az sem teljesen normális hogy 1 dolláros cuccokat rendelgetünk a világ másik feléről (környezetszennyezés), meg pláne miért is kéne a mostanra kvázi szuperhatalommá vált Kínát támogatni a kereskedelemben amikor az itthoni kkv-nek meg ki kell fizetnie az 1000-2000 Forintot a futárnak?
Ha 3 db. 2 dolcsis cuccot rendelsz majd egyazon kereskedőtől még akkor is majd megéri kifizetni a vámot, mert a magyar kereskedők gusztustalan haszonkulccsal dolgoznak és még vámkezelési költséggel is olcsóbb lesz mint itthon megvenni!
Alig vásárolok itthon, mert még kiszállítással is olcsóbb megvásárolni valamit Európából mint itt megvenni!!!
Tehát, Eu az elmúlt évtizedekben Kínába vitte a "gyártást". Ha én a jövőben onnét akarok "vackot" vásárolni, mert azt az EU-n belül nem gyártják azt a "vacakot", akkor Áfa + Vám.
Logikus.
Kíváncsi leszek a megvalósítására, és igen, tudatosan az év eleje óta rendelem a "vackaimat", amit csak Kínából lehet beszerezni és szükségem lehet rá a jövőben.
Kínai értékesítők majd megoldják valahogy, tuti egyre több lesz az EU raktár.
Ezek az áruk hajóval jönnek Kínából? vagy esetleg repülővel?
@mentocsomag
Nem egészen értem a logikádat.
opció_1: EU-n belül nyit egy normál raktárat, sima ügy, a helyileg illetékes vámhivatalnál leperkálja a vámot, majd EU-n belül vámmentesen elküldi neked a csomagot. (Mivel tömegesen érkezik az áru, ezért a 22 eurós határ most se vonatkozik)
opció_2: EU-n belül, de vámmentes övezetben hoz létre raktárat. Ez esetben ugyanúgy mintha közvetlenül Kínából jött volna, a vevőt terheli a vámolási kötelezettség (tehát 2021-től nincs 22 eurós határ).
Persze lehet ügyeskedni (átcsomagolni, szét- és összeszerelni ...) de az más téma.
Ezt nem értem, a kínai exportőr miért nem tudja Kínából lebonyolítani a vámkezelést? Ő fizet az eu-s vámhivatalnak, a tétel ára pedig pont a vám+áfa összeggel lesz magasabb.
Én csak azért sajnálom, mert apró, de nem vagy nehezen helyettesíthető dolgokat így nem lesz egyszerű pótolni (pl. speciális objektiv sapka volt ilyen az elmúlt években). Ugyanakkor ha itthon a postához került és nem futárhoz (amire ráhatásom nincs mindig), akkor volt egy 50%-os megérkezési rátája, úgyhogy tényleg csak akkor rendeltem Kínából, ha nagyon szükséges volt. Maszkot a járvány elején sok hét alatt meghozták UK-ből, a másik adagot Kínából 4 hónap alatt.
Gyógyszertárban 229ért vettem maszkot, de pennyben láttam 150ért is. 300at sokallom. Szerintem egyre olcsóbb lesz, ha utoléri a kínálat a keresletet. Sajnos csak párat vettem a járvány előtt, de 22 forint volt. Annyi már nem lesz...
@henriksen
Változó hogy mivel szállítanak: repülővel, vonattal, hajóval, de a teljes útvonalon is változhat.
@rosen A kínai exportőr szívesen lebonyolítaná Kínából a vámkezelést, de akkor minden Nike póló gépronyként jönne be, a csúcs mobilok meg 2 dolláros játékként. Így is minden második csomagon "gfift" felirat szerepel.
El kéne gondolkodni, hogy mit csinálunk a Földünkkel és magunkkal, miközben mindenféle haszontalan dolgot rendelünk a világ másik feléről, amit aztán repülővel idehoznak.
Azért mert valami olcsó, nem biztos, hogy kell neked egyáltalán. Ha kevesebbet dolgot veszel, eleve jobbat teszel.
És most jöhet a szokásos szöveg, hogy a cikk nem erről szól, meg ilyesmik, de bizony ezt is figyelembe kell vennünk, ha nem akarjuk, hogy a gyerekeink vagy az unokáink homoksivatagban vagy jégkorszakban próbáljanak majd túlélni. Lehet, hogy annyi időnk sincs.
Mi is szoktunk vásárolni, részben ár, és részben elérhetőség miatt.
ok, környezetvédelem: tönkrement egy hősugárzóm. Szétkaptam, kiderült, hogy a borulásvédő kapcsoló ment tönkre.
opció 1. megnéztem itthoni boltokban, felhívtam őket, cikkszám is rá volt nyomtatva. Nem volt.
opció 2. kidobom. Aha, környezetbarát hozzáállás.
opció 3. cikkszámra alin rákeresve 2 db-ot vettem asszem 79centért.
Biztos nem egyedi postával jött, hanem konténerben, ami leosztva nem olyan sok CO2 lehetett.
Ez azért hiányozni fog, mert 3000 Ft ügyintézés helyett veszek közel ennyiért egy szokásos gagyi hősugárzót.
Örülök, ha kicsit majd csökken az 1-3-5 dolláros, rendkívül nélkülözhetetlen, egyenként csomagolt bizbaszok, kütyük, bigyók rendelgetése a világ túlsó feléről. Szerintem agyrém, ami most megy.
@gabor köszi!
Wolframmal értek egyet! Furcsa olvasni, hogy aki nemrégiben (teljesen egyet értek vele egyébként) még felszólalt a légi közlekedés burjánzása miatt (pl. kiröppenek Milánóba egy cipőért és társai) évek óta simán rendelget Kínából mütyüröket, sőt még ajánlja is másoknak!
A konténerben behajózott 5 dekás akármihez mi köze ahhoz, hogy ki mennyit repül? Az körülbelül annyi, mint ha egyszer gyalog mész az öt percre lévő boltba autó helyett.
Egyébként is bármit veszel, az a Távol Keletről jön vagy készen, vagy csak az összes alkatrésze külön-külön.
S olyan nagy különbség nincs, hogy 10 ezer egyforma cuccot szállítanak egy konténerben vagy 10 ezer különbözőt. Hogy Kínából hozza ki a posta egyenesen, vagy a magyar importőr-nagyker-kisker webáruház vonalon kerül be az országba majd ugyanúgy becsomagolásra és házhoz szállításra. Persze biztos ki lehet mutatni valami különbséget, de nagyon-nagyon kell akarni.
Egyébként örülök neki, hogy vége lesz ennek a mindent elárasztó dömpingnek és egyenlő is lesz a verseny, mert most a kínaiak felé lejt nagyon a pálya az adómentességgel, az állami támogatásokkal meg a szinte ingyen postázással. Mert az gáz, hogy az európai cég ötször annyit fizet csak postaköltségre, mint amennyiért a kínainak megéri ugyanazt a világ másik végéről elküldenie.
Amiről sokan úgy gondolják, hogy ő nem rendel, inkább megveszi a helyi boltban. Csak szólók, hogy az is Kínában készül és onnét el kellet hozni az EU-ba, a Magyar, a Német és Osztrák boltok polcaira.
Hogy egy hálózatlánc hozta be, nagy tétel miatti olcsóbb áron, vagy a kiskereskedő egy Holland raktáron, már más kérdés.
Vannak biszbasz termékek amit nem kapni, max a helyi boltban is megrendelik a vásárlónak, de akkor már miért ne rendelhetné meg a vásárló saját maga Kínából?
Léteznek speciális termékek, amiket pedig egyáltalán nem lehet itthon kapni.
De lehet változtatni, gyártsunk ismét mindent az EU-ban, jobb áron, jobb minőségben mint Kína, ja, hogy ez nem megy?, Hogy nem elég olcsó hozzá a munkaerő és a gyártónak vagy nem érné meg gyártani, vagy a kis profit reményében bele sem kezd a gyártásába.
Ugye az mindenki szamara vilagos, hogy a Magyar Posta alkalmazottai nem ingyen juttatjak el cimekre ezeket a kis csomagokat? A millionyi kis csomag kezbesitesenek koltseget a posta egyeb szolgaltatasait igenybe vevok es az adofizetok alljak.
A masik oldalon pedig a kommunista orszag napi 2 dollart kereso gyari munkasa all.
Ezt a szep rendszert tamogatjuk az Aliexpress es tarsaival.
Tény, hogy vettem haszontalan dolgot, mert olcsó, de a rohadt élet csak azért ne legyen 1000ft egy usb kábel, hogy ugyanaz kínából rendelve meg 90 cent, 280ft legyen. 700 ft áfa meg kisker, nagyker haszon nem pofátlan egy kicsit?
OFF:
Megbízható boltból maszk, 65Ft-ra jön ki darabja: edigital.hu/egyeb-higienia/haromretegu-szajmaszk-keszlet-50dbcsomag-egyhasznalatos-kek-p786581
Remélem legalább olyan egyszerű lesz mint most kártyával befizetni a KATA-t
Ez amúgy EU-s vagy hazai rendelkezés? Ha az utóbbi, határmenti településeken nem lesz nehéz kikerülni, csak valamelyik túloldalon lévő ismerős címére kell feladatni a csomagot. Sokan ingáznak, naponta jönnek át.
Hivatalos közlemény: nav.gov.hu/data/cms515466/A_kis_ertek__kuldemenyek_afamentessegenek_megsz_nesevel_kapcsolatos_tudnivalok.pdf
A Covid miatt csúszik 2021 július 1-re a bevezetése
Környezetvédelem: az itthon megvett telefontartód, tokod, usb kábeled, fülhallgatód meg a többi vackod ugyanúgy kínából jön.
Itthoni vállalkozások támogatása: mikor szükségem van valamire az az első, hogy megpróbálom itthon beszerezni. Sokáig bújom a netet, utánanézek van-e valahol olyan szaküzlet (nem áruházlánc!), ahol meg lehetne venni. Kerüljön az Alin kapható 500 forintos cucc mondjuk 1500-ba itthon, megveszem, rögtön megkapom és magyart támogatok. De azért hagy ne érezzem már magam rosszul, ha a 4500 forinton, Magyarországon megvehető kütyüt kínából lerendelem 600-ért.
vettem telefont, sürgősen kellett rá tok, mert gyakran elejtem. nagykörúti boltban mondják lesz 3 hét múlva 3000-t. Jó, hát én is meg tudom rendelni 800-t, ugyanúgy 3 hetet vártam rá, csak házhoz jött. Ennyit arról, h "agyrém" meg "vacak".
Danhadnagy, persze, ha ugyanazt veszed meg négyszer annyiért, az ugyanolyan minőség lesz.
De azért ne mondogassuk már, hogy egy aliexpresses minőség ugyanolyan jó, mint egy márkás termék.
Telefontok: sokat rendeltem már én is Kínából, mert olcsó és kényelmes, illetve van választék.
De amíg a Samsung meg a Huawei gyári tok annyit bír, mint a telefon, addig ezek fél év után már elkezdenek hámlani meg szétesni.
Igen, nagyon fáj hatezer forintot adni egy nyavalyás tokért, de azért az annyival jobb is.
Ózongenerátor: egy másodpercig sem gondoltam, hogy az tényleg olyan teljesítményű, mint ami rá van írva és nem leszek meglepve, ha három év múlva (vagy még hamarabb is) kuka lesz.
De amennyit adtam érte, annyit megért. Akkor is, ha negyedannyi ideig él, mint egy márkás darab és a valódi teljesítménye jó esetben a harmada.
KISZ: "Mobiltelefon vagy pendrive nem egyszer beépített vírussal érkezik, amit a viszonteladó tölt rá és az oprendszerben van, nem is törölhető."
-- Le tudnád írni, hogy itt konkrétan miről van szó. Ha van vírus, mit csinál, hogy veszed észre? Én rendeltem drivokat, telefont is (1+), s semmi különös nem tűnt fel, a telót pedig routoltam is.
Más: mostanában a $20 feletti rendeléseim nem érkeznek meg. Visszafizetik, de nem tudják megmondani, hogy hol tűnt el.
Sivatag, többen írták, hogy adware-eket meg malwareket tartalmaz a telefon és hiába törlik, visszajön.
Többen is mondják, hogy túl nagy haszonkulccsal dolgoznak a - szemét - magyar importőrök, de azért gondolkozzunk már el. Egyrészt helyetted dolgoznak, hogy a boltban ott legyen a termék, azt ki kell termelni, méghozzá magyar adóval, járulékkal együtt. Másrészt ha Kína nem dotálná a gyárakat meg állná a postázási költséget, nem harmadáron tudnád megvenni, hanem csak mondjuk feleáron vagy 70%-os áron. Magyarán az Ali-ról rendelt cuccok Kína piactorzító rendelkezései miatt olcsók, nem pedig a magyar importőrök irreálisan drágák.
Környezetvédelem 🙂
Ha 1dekás csetresz utazik 10.000km-t, az kb annyi energia mintha a 2tonnás autóval mennél 50métert. Nem mondom hogy nem számít, csak ha a környezetvédelem a cél, akkor valaki nem látja a fától az erdőt?
"Kiszamolo
2020-09-02 at 09:58
De amíg a Samsung meg a Huawei gyári tok annyit bír, mint a telefon, addig ezek fél év után már elkezdenek hámlani meg szétesni."
Pedig nem gyári tokot kell rá venni. Tudod, cipőt a cipőboltból. Sosem láttam még pl. jó minőségű Ford/KIA/Ferrrari gumiabroncsot.
A tokot sem a Samu és tsai gyártják.
De az igaz, hogy mint ahogy gumiabroncsból is van jó és rossz, tokból, cipzárból és kisbiszbasz23-ból is van jó és rossz minőségű/márkájú. Innentől dönthetsz, hogy gyári, túlárazott, és nem feltétlenül a legjobb minőséget veszed, vagy megnézed, Neked mit ér a minőség, amit viszont akkor kifizetsz, de várhatóan jobb és olcsóbb telefontokot is kaphatsz, mint a gyári.
Bizony, Szabolcs, majd két napig túrom a netet, hogy megtaláljam a gyártó céget, ahol 800 forinttal olcsóbb ugyanez a tok.
@endre-ba - Előkerültél? A 4%-os bejegyzés kommentjeiben nagyon várják az ingatlanpiaci tapasztalataidat. Tényleg szeptemberre elfelejtettük a válságot?
@Kiszamolo
"Bár ígérik, hogy automatizált lesz a rendszer és közvetlen lehet majd bankkártyával fizetni a NAV-nak, így a Posta jelenleg 3.000 Ft-os vámkezelési díja talán kiesik."
NAV-os családtag szerint nem esik ki, alapdíj lesz az új megnevezése és szintén 3000Ft lesz.....
"Kiszamolo
2020-09-02 at 11:24
Bizony, Szabolcs, majd két napig túrom a netet, hogy megtaláljam a gyártó céget, ahol 800 forinttal olcsóbb ugyanez a tok."
Félreértettél.
Tudod, hogy a pl. goodyear a legjobb gumiabroncs a Te méretedben, akkor azt keresed a Te méretedben.
Ha tudod, hogy cipzár kell, akkor rákeresel, hogy YKK, 20cm. És megkapod, olcsóbban, mintha a Guccitól vennéd a cipzárat, és tutkó jobb is. Pont nem az árat, hanem a minőséget tudod megválogatni. ÉS megLEHET, olcsóbban is megkapod.
És nem, nem kell a gyártótól venned, van rá kereskedő, de lehet, hogy pont a gyártó is fent van kiskereskedői szinten is, passz.
@Kiszamolo
Első-másod vonalas gyártóknál nem találkoztam (nem is olvastam..) még olyan telóról amit a kinai boltos meghackelt és telerakta mindenféle ártalmas kóddal (kivéve a gyártó álltal belepakolt szemét ugye, illetve olyan esetről már olvastam ahol a gyártói romba került "véletlenül" valóban ártalmas kód, de hogy valami kici kínai bótósz játszon ilyennel..!?)
Következő vonalban tevékenykedő gyártók (Doogee, Ulefone, stb) meg nem szokták túl bonyolítani google AOSP+Launcher azt jó napot.
A pendrive az már más tészta, de amig töredék áron megvehetem ugyanazt a gyártói hologramos-matricás pendrivot mint idehaza, nem a 2TB-os occsó noname miatt fogok sírni, hogy milyen jó áron van....
@tumpara
Az átlagember két okból rendel kínából:
- olcsó
- az aliexpress/hasonlók jól kitalalált felületek, sok eladó választékát összesítik. A többségnek se kedve, se ideje neten/telefonon/személyesen keresgélni pár (ezer) forintos dolgokat.
Tetszik vagy sem, a legtöbb terméknél számomra minimális az itthoni kereskedő hozzáadott értéke (kb. a jótállás).
Ha filléres, hozzáértést nem igénylő vackokat itthoni kiskereskedőtől szerezzük be drágábban, azzal csak konzerváljuk azt a helyzetet, hogy ő nem igazán termel hozzáadott értéket. Rossz kimondani, de valahol ez olyan, mint az üzemen belüli munkanélküliség.
(Tudom, hogy a kínai termékek állami támogatás miatt is olcsóbbak, de az nem érvényteleníti a leírtakat.)
@Kiszamolo
Nekem is kínából van telefonom, még nem volt vele baj, de fura is lenne, mert a boltoknak az értékelése nagyon fontos, nekik sem éri meg rosszat adni.
Viszont a láthatatlantól (adathalászat) jobban félek, még akkor is, ha a magyar szavakat nehezebb kibogozni...
Kérdés lehet persze az is, hogy mennyire akarsz támogatni egy olyan diktaturát, ami koncentrációs táborokat épített az ujguroknak. Tibetben kegyetlenkedett és Hong Kong-ban sem finomkodik...
engem az zavar baromira ebben a csomag sztoriban, hogy ha feladnek valamit a postan, mint level (mini csomag) akkor kezdodik a merlegezes, meg a vonalzozas, meg a kalkulator majd kikohogi a dolgozo h hany ezerert megy el eun belulre. tavolabbra semmi nem megy el otezer alatt.
ellenben minden postan van bejovo boritek 1200-1800 kozott, amiben barmelyik eu orszag azt kuld nekem amit akar, tomeg nelkul.
szerintem a postanak az a mottoja: ugysincs mas (beszivtad)
#nembiromapostat
@szakerto
Ez a rendeljkínait.hu-ról van:
"FONTOS!
Nem létezik tökéletesen 100%-os áfamentes szállítás, mindnél akadnak ritka kivételek, amikor megfognak egy-egy ilyen csomagot, de ez elenyésző. Ilyenkor írni kell a webshop supportjának, hogy áfamentes szállításos csomagot megvámoltak, legtöbbször adnak részleges vagy teljes kompenzációt.
A tapasztalatok szerint a Gearbest és a Geekbuying áfamentes szállítási módjai, illetve Banggoodon az EU Priority Line működnek a legjobban, ezeket szinte sosem vámolják."
És ez csak az ÁFÁ-ra vonatkozik. Ha lesz vámkezelés, akkor tök mindegy, hogy milyen szállítással jön, ha az EU-n kívüli, akkor vámkezelni fogják. Persze, lehet, hogy ez az EU Priority Line valamit tud trükközni, de gondolom a feladó országot fel kell tüntetni.
Az meg nem vigasztal, ha minden 10. csomag akad fent a rostán és pluszban kifizetek sokezret egy párszáz forintos vacakért...
Telefon- és tablettokok, képernyővédő fóliák, írószerek, lakásdekorációk, konyhai kiegészítők, strandcuccok, mind párszáz forintos tételek - ilyeneket rendelünk az Aliról, teljesen megfelelőek. A tokok is bírják, semmi bajuk.
Ugyanezeket a vackokat árulják itthon is, sokszoros áron, ugyanonnan beszerezve.
És a kínainak még így is megéri, akkor bocs, de kihagyom az egész értekesítési láncot, és megrendelem direktben, és várok kicsit.
Inkább azt szoktam, hogy egy helyről próbálom meg a cuccokat megrendelni, az kevesebb csomag, és ha kb. 2-3 ezer ft-ot eléri a rendelési összeg, akkor könyvelt csomagként jön, és lehet látni az alkalmazásban, hol tart.
Papírmaszkot én is 3000 ft/100 darab áron rendeltem, tökéletes. Rendeltem textilmaszkokat meg biciklis maszkokat is, utóbbit a gyereknek, mert másra nem tudom rávenni hogy hordja. Ezek is 2-300 ft/db áron.
Kíváncsi leszek a szigorításra
A magyar üzletekkel van jó pár gond.
- sokról úgy tűnik, hogy talán nem is akar igazából kereskedni, lehet csak pénzmosásra tartják fenn?
- semmi sincsen készleten. De még egy nyomorék készletinfós weblap sincs a legtöbbnél. Személyesen járjak körbe több üzletet, hátha véletlenül van valami áru is náluk?
- még szakboltokban is gyászos a választék. Volt, hogy kifejezetten csavarokkal és szereléstechnikával foglalkozó szakboltba mentem. Az általam keresett fajta csavarok felénél valami hasonló helyettesítő terméket kellett választanom. Volt amiből egyáltalán nem volt még hasonló sem. Sőt, volt, hogy azt sem tudják mit akarok, pedig iparági standard. A csavarokat pedig darabra adták, fél órán át számolgatta a 20 féle csavart, pedig amiből lehetett már elve előre kiporciózott zacskókat választottam. Gyerekkoromban nem szórakoztak, hanem súlyra adták az ilyesmit.
A magyar boltok problémái kapcsán vannak kifejezetten szakosodott boltok, amelyek különböző termékcsoportokból összeszedik azokat, amelyeket amúgy sima vasboltban is meg lehetne elvileg kapni, ha tartanának készletet. De ha például "3d nyomtatós" boltból veszem őket, akkor nagyon sokszoros áron van darabja. Egy görgő csapágy 2 ezer forint itt, kintről 10 darab kevesebb, mint 3e.
Nozzle - hűdemárkás 1 db 8ezer. Kinn 20db 500 forint.
Szóval vagy csak valami drága márkás cucc van, vagy a kínai fillrést adják százszoros áron.
A magyar boltok többsége életképtelenek. De meg sem próbálnak jobbak lenni az ilyenek.
De nem csak kínával vagyunk ám így. Van hogy a németektől jobban megéri továbbküldős szolgáltatóval rendelni onnan valamit ide. Vagy mert itt drága, vagy mert itt nem megvehető.
@Kiszamolo Nillkin márkájú tokot keress, első osztályú gyártmány. Frosted shield típusút használok, jobb minőség, mint amit a telefonhoz adnak. Gyártanak kijelzővédő üveget is, szintén a legjobb amit kapni lehet.
Gyártanak a kínaiak is minőséget, csak meg kell találni.
Jó a felvetés, hogy rendeljünk most, csak hát olyan gyorsan változik a technika, hogy "holnap" majd olyan termékeket szeretnék rendelni "ma" még nem is létezik, ergo nem tudok betárazni belőle. Főleg egészségügyi vonalon vannak kitűnő és elérhető fejlesztések.
Másrészt itthon termékstop-ot hirdettünk családon belül, mert a home office alatt rájöttünk, hogy tele vagyunk nem használt cuccokkal. Nem feleslegesen vettük, hanem egyszerűen eljárt felettük az idő, már nem használjuk és előbb meg kell szabadulnunk tőlük. 🙂