Gyakran előfordul, hogy a tanácsadások fő témája egy ingatlanvásárlás, építkezés illetve annak anyagi oldala. (Mennyire reális a cél, vállalható-e ekkora hitel és így tovább.)
Bár nem általános, de rendszeresen visszatérő elem, hogy egy már meglévő telek vagy egyéb ingatlan az, ami az egyetlen biztos sarokköve a tervezésnek.
Vettünk egy zártkertet vagy nyaralót öt éve, örököltünk egy telket a világvégén, hogyan tudnánk oda felhúzni egy házat.
Ilyenkor a legnehezebb kizökkenteni a kérdezőt abból az alaptézisből, hogy csak ebből az ingatlanból lehet kiindulni és minden megoldásnak ide is kell torkolni. Mindössze csak azért, mert ez már megvan és másban már nem is tudnak gondolkodni.
Igaz, hogy zártkert, messze van az aszfaltos úttól, hogy nyaralóövezeti, hogy messze van a munkahelytől, kicsi a beépíthetőség, nincs jó óvoda a környéken, nyáron túl forgalmas, télen túl kihalt, meredek és járhatatlan az utca, télen aztán meg főleg, de már a miénk.
Mi van akkor, ha a tiétek? Nem lehet eladni és venni egy másikat, ami nem ennyire kompromisszumos?
Zártkertre, nyaralóra nem csak te nem tudsz hitelt felvenni, de az se, akinek majd el szeretnéd adni 15 év múlva. Ahogy a CSOK-ot sem lehet igényelni. Így már mindjárt kiesett a potenciális vásárlók fele. Csak olyan embernek tudod eladni, akinek készpénze van és zártkertben akar lakni. De legyen sok pénze, hogy árában megvegye tőled a házat. A baj az, hogy akinek sok pénze van, az jellemzően nem zártkertben szeretne lakni.
Szép-szép, hogy a jelenlegi munkahelyed éppen most engedi a home office-t, ezért az sem baj, ha 120 kilométerre költözöl, a világ végére. De mi lesz, ha munkahelyet kell váltanod vagy újra be kell járni a mostani munkahelyedre? Ha nincs home office, vagy ingázol napi 240 kilométert vagy beéred a mostani 900 vagy 600 ezres fizetésed felével-harmadával a környező cégeknél az új lakóhelyeden.
Nagyon szép a madárcsicsergés, de hamarosan a most még óvodás gyerekeid majd egyedül akarnak iskolába járni és az iskola után elmenni a barátaikkal moziba. Ha az utolsó busz tízkor indul és a megállótól még 25 perc gyalog hazáig a kivilágítatlan mellékúton, gyorsan gyűlölni fogják, hogy ott kell lakniuk. Te meg azt, hogy naponta izgulhatsz a kamasz lányaid miatt, épségben hazajutnak-e a kihalt környéken.
A világ végén, a szőlőhegyen, a földút végén felépíteni egy házat pont annyiba kerül, mint egy felkapott vagy legalább is nem olyan eldugott helyen. Viszont az eladhatósága a két ingatlannak ég és föld és az eldugott helyen épített ház felét sem fogja érni a másiknak, miközben a telek esetleg csak 20 millió forinttal volt kevesebb. De lehet az a telek belterületi is, ha például vasút vagy autópálya mellett van, esetleg egy járhatatlan, meredek szűk utcában, szintén a töredékét fogja érni az itt felépült ház.
Mi lenne, ha elfelejtenénk, hogy van ez az ingatlan és keresnénk hasonlóakat a környéken? Mivel zártkerti, eladhatatlan, legalábbis annyiért biztos, amennyibe került felépíteni. Legyél te a másik oldalon és vedd meg féláron mástól, aki ilyen helyre épített.
A meglévő ingatlant pedig add el. Akkor is, ha a nagypapáé volt, vagy hat éve vettétek ifjú házasként, esetleg a környéken nőttél fel.
Felveszel egy ilyen ingatlanra akár 50-70 millió forint hitelt (szabad felhasználásút anyu házára, hiszen zártkertre jellemzően a bankok nem adnak pénzt), aztán beleragadsz az ingatlanba, eladni nem tudod, vagy csak évek alatt, nyomott áron, bármi változik (munkahely, egészség, stb.), nem tudsz rá mit lépni, mert ott a ház és a hetvenmilliós hitel.
Ilyen esetekben érdemes hátralépni egy lépést és egy kívülálló szemével nézni a helyzetet.
Tedd fel a nagy kérdést: ha már nem lenne a te tulajdonodban ez az ingatlan, akkor is ezt vennéd meg és ide építkeznél?
Vállalnád, hogy óránként jár a busz, hogy nincs normálisan fizető munka a környéken, gyér a közvilágítás és a többi?
Ha mindenképp a környéken szeretnél lakni, nem érné meg jobban megvenni egy már kész és a hasonló körülmények miatt eladhatatlan házat nagy árengedménnyel?
Hiába a tiéd már valami, mindig úgy tekints rá, hogy ha még nem lenne a tiéd, akkor is ez lenne a legjobb választás? Ha a válasz az, hogy nem, akkor máshol vennék telket vagy házat, akkor a bölcs döntés eladni a mostani ingatlant és venni egy olyat, ami igazán jó neked.
(Ha pedig nincs pénzed jobbat venni, akkor se biztos, hogy az a bölcs dolog, hogy még mindig erőn felül, de legalább egy rossz ingatlan miatt adósodsz el. Akkor lehet, hogy egyszerűen még korai a vásárlás vagy az építkezés.)
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.
40 millió forintos életbiztosítás havi 5.990 Ft-ért, életkortól függetlenül
Lehet naív kérdés de az említett 70 milló Ft hitel értem hogy csak példa de túlzás is ugye? Tehát nincs olyan ember aki ennyit vesz fel házra hitelre (amiben lakni akar)
Sajnos nem feltétlen. Ha találsz 600 ezer Ft/nm áron dolgozó kivitelezőt, akkor nagy szerencséd van. Egy nettó 100 nm az bruttó 125, az szorozva 600 ezerrel és ez még csak maga a ház, térkő, kerítés, kert és minden egyéb más nélkül.
Ha nem is a konkrét esetben, de tudok sok 70-80 milliós hitelről, igaz, ott nem 100 nm épült.
Jó a témaválasztás. Láttam pár hasonló melléfogást a tágabb ismeretségi körben. Valóban előzetesen kell gondolkodni, mert építkezés után már bukta több szempontból is
Ez semmi. Ma láttam egy szakmai csoportban: youtube.com/watch?v=6WqdnoQH5ko
A panelt tilos horonymarózni, erre minden töki ezt csinálja, mert falban akarja vezetni a kábeleket. Utólag visszagondolva, amikor panelben laktunk, mindig volt olyan, hogy napokig verték szét valamelyik lakást. Hány ilyen statikailag meggyengített panel lehet országosan, és hány olyan, ahol még valamelyik falat is kivették okosban? Ráadásul ezeknek a paneleknek a tervezett életkora most jár le vagy már le is járt. Erre ezeket adják-veszik 30 milliótól? Hülyék az emberek?
Akkor igaz ez, ha nem arra terjeszkedik a város. Én 3 éve lakok zártkertben, de már lett aszfalt, gáz, többféle internet, nemsokára közeli buszmegálló lesz és aláirás gyűjtés volt a városi víz bevezetésre is. Szóval viszonylag gyorsan alakulnak a dolgok. És ugye ez a ház árát is felviszi rendesen.
Meg össze lehet szedni azért a központi lakás árnyoldalait is, pl parkoló árak, hatalmas dugók, hajléktalanok stb stb.
Aztán meg kuporgatja az ember a pénzt egy éven át, hogy utazzon egy természetközelibb helyre 1 hétre. Én inkább a saját nagy kertemben teremtem meg ezt helyet egész évben, mert zártkertnél lehet venni nagy kertet is.
Budaörs is tele van ilyen házakkal. Lajtos kocsi viszi a vizet, gáz nincs, csatorna nincs, a buszmegálló minimum két kilométerre, meredek, télen gyakran járhatatlan utak.
Kilincselnek az önkormányzatnál, hogy ez legyen meg az legyen, meg legyen belterület, de az önkormányzat sem hülye, akkor neki lesz sokkal több a kiadása, ezért nemet mond. Ha akkor jó volt, hogy nincs még víz sem, amikor megvetted, akkor most is jó.
Ennek ellenére drága házakat is felhúznak oda.
Az ingatlanosok dumája, hogy hamarosan belterület lesz. Ja, persze.
Nem is kapkodják el az ott lévő házakat, annyiért meg végképp nem, amennyit kérnek értük.
Persze, lehet olyan szerencséje valakinek, hogy pont arra fejleszt a város öt év múlva, de erre én nem mernék építeni.
S ettől még lehet jó itt lakni bizonyos tekintetben, de érdemesebb vásárolni házat féláron, mintsem építeni ugyanannyiért, mint bárhol máshol. Legalább is szerintem.
Így van, egy házon sok mindent meg lehet változtatni, egyet kivéve: hogy hol van. Ez pedig általában megadja a jelenlegi és a jövőbeni (20 évre biztosan) értékét is.
Ha valaki pont zártkertjétől szabadulna Budapest 50km körzetében, keressen bátran 🙂 sarlentrek(kukac)gmail(pont)com
Story of my life. Édesanyám még mindig a szőlőhegyen lakik és most már ő is utálja, de eladni és elköltözni természetesen nem tud mert csak telekárban talál vevőt az ingatlanra amiből mindenki kitalálhatja hogy mit lehet venni az ország többi részén. Hozzátenném még, hogy van olyan embertípus aki kifejezetten szeret a saját hibájából tanulni.
Off
Olyan problémám van. Két házban vagyok tulajdonos, az egyikben 100% a másikban negyed rész. Ami teljesen a nevemen van, még gyerek voltam, amikor az enyém lett. Anyukám és mamám elcserélték nagynénémmel a másik ház negyed részére. Viszont szerződést nem írtak. Ez már legalább 18 éve történt. Persze anyu tesója jól járt, hisz negyed házért kapott egy egészet, amit most szépen lelakott. Lassan 1 éve alig lakik benne, nem fűt télen, omlik a vakolat kívül az utca fronton. Átépítette belül csak úgy szó nélkül, úgy 10 évvel ezelőtt. Persze átíratni sosem volt pénze. Hogyan tudnám megoldani, hogy átkerüljön a nevére az a ház. Vagy fizessem ki a másik háznak a negyed részét és tegyem ki a lelakott házból? A családi háború így is, úgy is elkerülhetetlen. Viszont sajnálnám azt a házat, ha le kellene bontani. Még talán menthető lenne.
Budapest határánál van 200 mèter, amire semmit nem lehet èpíteni (17.kerület)
Csak óvatosan...
A kérdést tovább gondolva igazából csak Balaton partra vagy belbudai panorámás telekre szabad építkezni, mert ott minden tégla arannyá válik.
Copywriter,
a linkelt videóban levő horonymarás pont nem ront jelentősen a statikai tulajdonságokon. Ha ez rontana, akkor egy konyhabútor felszerelése is gáz lenne. Ismerem a fószer videóit, marni ő is legtöbbször csak függőlegesen szokott, a vízszintes az, ami tiltott. A panelek FŐ tartófalai 15-17 cm vastagok vagy még vastagabbak. Sokszor acélrudak is futnak bennük, ami szintén erősítés. Na azokat a falakat valóban nem szabad kivenni, de egy 2-3 cm mély marás vezetéknek pont nem oszt, nem szoroz.
@alfoldibetyar add el a 100%-os részű házat egy idegennek, ő majd megoldja a kilakoltatást.
Egy jó tanácsot tudok adni minden építkezni vágyónak: NE TEDD!
Életek, házasságok mennek rá arra, hogy mindenki most akar építkezni, aztán ha nem jönnek a melósok, azért ideges, ha meg jönnek, akkor azért rándul görcsbe a gyomra, mert tudja, hogy valamit megint el fognak rontani, megint veszekedni kell velük és közben fizetni kell nekik, különben legközelebb el sem jönnek.
Persze úgysem hallgat rám senki, mert a saját ház az kell, ráadásul ha az ember már benne van, úgy érzi, hogy már nincs más út, csak előre, és még több pénzt öl a projektbe, ami aztán 20 évre meghatározza az életét.
Nálunk totál lehal a város naponta min. 2x amiatt, hogy az elmúlt 4 évben, aki csak tehette, ment kertesbe. Amit meg bírt fizetni. Ez utóbbi azt jelentette a gyakorlatban, hogy a város szélét, a közeli falvakat.
Ééééés itt a szeptember: ovi, suli, kevesebb ho. És a dugók. Mert hát olcsóbb a ház, belefér a kocsi megvétele/fenntartása. Aha, de utat nem vett senki... Parkoló sem lett több. A munkahelyemnél már reggel 8 előtt körözni kell, pár éve ez csak napközben volt (mellesleg munkahelyi terület, sorompóval, de több telephely, közös bérletkiadás). (Nekem most ok, még biciklizem, de mikor munka miatt muszáj a kocsi, akkor azért szentségelek.)
Ismiék a szülőkhöz költöztek, de jó megoldás, nem kell albit fizetni, anyu vigyáz a gyerekre. Aha, csak épp muszáj a kocsi, mert kertség. Mivel nincs pénzük, hát egy bontószökevény. Mivel az, az albitól többe kerül a fenntartás/javítás/benzin..
szerintem a gyakorlatban az utolsó zárójeles mondatod az igazi mondanivaló itt
elképzelem akár magamat is: 2019, vidék, félre tudok tenni mondjuk jó esetben 200.000-et havonta, összeszedtem 50 hónap alatt 10M-t
kitalálom, hogy veszek telket 3M-ért (cikkben leírt zártkert lesz ennyiért csak), meg építtetek rá könnyűszerkezetest, 7M (20% önerő + 28M hitel = 35M-ért
szembesülök vele a telek vétele után, hogy a könnyűszerkezetes 45nél kezdődik, ami ugye 9M önerő, azaz gyűjtenem kell még 2M-t, ami még 10 hónap - ennyi idő múlva felugrott 50re ugyanaz a ház, gyűjthetek még 5 hónapig
ezen a ponton építhetek a gagyi telkemre, vagy eladhatom 3M-ért a telket, és vehetek normálisat mondjuk 10M-ért, ami még 35 hónap, HA nem romlik tovább az ingatlanpiac
értem hogy az okos döntés az, hogy hátralépek, de a fenti példában én már beletörődnék, és építtetnék a béna kertemre...
(a számok stimmelnek?)
Életem legjobb döntése volt megvenni egy 2007-ben épült házat (nyomott áron az előző gazdasági válságban).
Nem tökéletes, sőt sosem lesz az, de sokkal inkább élek együtt ezekkel a kompromisszumokkal, mint végigszenvedjek egy építkezést.
@panelos Ezt te most biztosan tudod vagy csak úgy gondolod, hogy nem oszt, nem szoroz? Én nem vagyok villanyszerelő, de az egyik legnagyobb Facebook csoportban gyakorló fiatal villanyszerelők mondják, hogy panelt tilos horonymarózni. Vagy azt kell használni, amit beépítettek a falakba, vagy kábelcsatornákat felszerelni. Ugye azért van különbség aközött, hogy szerintünk mi nem oszt, nem szoroz, és mit engedélyezne egy statikus, ha kihívnánk.
Ettől függetlenül erősen reménykedem benne, hogy nem vet az élet újra panelbe. Ausztriában ahol albérleteket néztem, ott csak 10-15 éves társasházak vannak, amúgy meg Burgenland egy nagy parasztházas-családi házas vidék. Meg is lepődtem, amikor a 7000-es Oberwartban a város közepén van 1-2 panel. Oda sem költözöm, az tuti 🙂
Magyarországon, főleg Budapesten szopás. Mert az 50 éves, 5 szintes téglaházak sem néznek ki jobban.
Bocs, kicsit off, Kiszamolo ház/laksávásárlási írásaihoz ötlet: A `70-80-as években divat volt a sok kis helyiségű ház/panel építése egész Európában. Ezeket aztán még ajtók behelyezésével súlyosbították. Sok ember elmegy egy ilyen (adott esetben: jól megépített) objektumba, s mivel "tiszta lyuk, meg tök sötét" azonnal menekül is belőle. Pedig már ajtók kivétele sokat segithet : Nálunk pl. volt egy 2 m2 előszoba + ajtó + 8 m2 hall + ajtò + szalon. Ezek az ajtók repültek, csak a konyha+WC+szobáknál maradt. A "lyukak" sokszor vékony közfalak betoldásával épültek (ha 10 cm vastag arra biztos nem raktak terhet) amiket kis barkácsgyakorlattal is sercperc elbontani. Tapasztalat: 2 lyukbòl màr egy tisztességes szoba is kialakítható, - na bumm csak 2 s nem 3 szobád lett - vagy hatalmas garázsból szobát leválaszthatsz. Tehát mikor veszel azt is nézd, hogy mik az olcsón megvalósítható lehetőségeid.
Én is egy ilyen külterületen lévő zártkertben nőttem fel '95 óta... hát én sem szerettem. kb 15-20 éve is megígérték, hogy belterület lesz, azóta se. Földút, közvilágítás nincs, vezetékes tv internet nincs, pedig csak 2-300 méterre van a faluhatártól ami már Kecskemét belterülete, ahol már van civilizáció. Vezetékes víz és csatorna lett tizenvalahány éve, meg 2 éve utcanevek(!! még a mentőnek is magyarázhattad, hogy mikor hol kell befordulni különben nem talált oda !!), de azelőtt sokáig villanyon kívül semmit nem lehetett bekötni. Volt (van) fúrt kút meg egy engedély nélkül álló faház amire ezért még támogatást se lehet felvenni (papíron nem is létezik a ház). Szóval így 26 év távlatában szerintem nem volt egy acélos döntés anyától és apától odaköltözni azért, mert akkor ott baromi olcsó volt a telek.
Panelos,
Ez nem úgy megy, hogy van a tökéletes betonfal és abba rakják a 3cm horotnyt, ami nem sokat számít. Lehet nem is tökéletes a betonfal, eleve 40 éves vagy még régebbi, a sok tulajdonos lekapart 30szor a vésővel, és lehet tényleg egy két szomszéd még kiszedett falakat is. Na abban a 3cm horony már elég komolyan számíthat.
Itt ugye a terhelést sem néz senki, lehet valaki jól megrakodja tölgyfabútorokkal, vagy berendezte a kis otthoni edzőtermét, vagy 1000w hangszóróról hallgatja a zenét stbstb.
Ha bármi megroskadás, összedőlés lesz, az biztos, hogy ilyen nehezítő tényezők miatt is. Word trade centernél is, belement a repülő és meggyengített egy emeletet. Alatta levő sok sok emeletnek kb. semmi baja nem volt, viszont ahogy összedőlt a sérült, adott egy löketet, amitől az alsó is dőlt, utána az az alatt levő stbstb.
Mi kiránduláskor mindig kissé perverzen szoktunk szörnyűlködni azon, hogy emberek hova építenek fel NAGYON drága és ÓRIÁSI (és néha tényleg szép) házakat: világvége, út sehol, ha van valamilyen eső esetén holtbiztos, hogy nem tudsz feljutni a házhoz, a környék (és a közbiztonság) siralmas...
De a nosztalgiával nehéz mit kezdeni. Ismerek olyat aki kizárólag az ország legjobb helyein, a városon belül is a legjobb kerületben vásárolt házakat, lakásokat - és a szüleitől örökölt házhoz ami a putri kellős közepén áll, ragaszkodik (és költ is rá).
Személy szerint Én is egy zárkerti ingatlan felújítása előtt állok, 130 nm, masszív grófi vadászház, 3 hektáros kerttel, saját kúttal és forrással. Városi életmóddal szemlélve nem vág bele ilyen felújításba. Az itt éleltvitelhez teljesen más szemlélet kell. Azt már most látom, hogyha nem égetően gyorsan kell felújítani és berendezni, a kalkulált költségvetéshez képest 30 százalékkal olcsóbban kihozható. Az tény és való, hogy abefektetett munka és pénz nem térül meg. De szerintem aki ilyenbe gondolkodik az nem is ingatlanspekuláns.
Copywriter,
habár gépészmérnök vagyok anyagtechnológus szakiránnyal, ezért inkább ez a saját véleményem. Az viszont biztos, hogy a 6-7 cm falak panelben statikus véleménye után(!), de legtöbbször gond nélkül vágható, kivehető. A vizesblokk is kb 6 cm, de mivel "hozzá se ér" a plafonhoz a legtöbb lakásban, konkrétan meg is szüntethető. Ha valaki főfalat szanaszét vés az nyilván bajos, de ha jelentősen gyengítene, akkor gyári hornyok se lennének a falakban. Egy dologtól én is meg szoktam ijedni: ha a lakótelepen flexet hallok. Akkor csak reménykedek, hogy a fűtést vagy fürdőt építik és nem a teljes magasságon végigfutó erősítő szálat vágják...
"Ráadásul ezeknek a paneleknek a tervezett életkora most jár le vagy már le is járt."
Ilyen légből kapott dolgokat honnan veszel? A panelházak tartószerkezeteinek legalább 80-100 évet kibírnak, amik korábban elhasználódnak (nyílászárók, szigetelés) azokat meg úgyis cserélik/cserélték.
Nálunk a 70-80-as években épült a panelek többsége szerintem szóval még van jó 30-50 évük minimum.
Érdekességképpen, "vidéken" is van ilyen. Jó ideje hirdetik, természetesen nem hitelezhető. Az ára önmagában nem vészes, csak akinek van ennyije, az most olcsó hitellel ki tudja egészíteni es vesz rendeset.
dh.hu/ingatlan/HZ089057/elado-haz-baranya-megye-pecs-patacson-felujitott-panoramas-medences-haz
Copywriter : 1. :ahogy irtak tobben is a panel lakasokban a falba mar alapbol bent volt vezeték amikor megepitettek, az szted hogy került bele?...
2.: es ez nem csak neked szol hanem mindenkinek aki a panelt kritizalja es azt irja hogy 50 évre voltak tervezve (akkor az enyemnek meg van 8 eve, haha),hogy jo lenne vmi konkretumot irni vagy egy komoly reszletes szakmai cikket belinkelni, mert csak ezt az 1 mondatot szajkozza mindenki. Elporlad a beton? Illeszteseknel szetdol? Nalunk a haz szep szigetelest kapott (futesnel a radiator telen elzarva 24 fok), vizcsovek vegig kicserelve, villany is a hazban kicserelve. A sajat lakását belulrol meg mindenki kb ujepitesu szintre tudja varázsolni. A belvárosi 50-100 eves majdnem osszeomlo es buzlo korfolyosos, belso udvarosak sokkal rosszabbak. Laktam mindenfeleben es koszonom szepen a panel a legjobb ar ertek aranyu es meg itt lesz 50 ev mulva is
Alföldibetyárnak:
Egy ingatlanjogban jártas ügyvédet keress fel minél előbb. A tulajdonosváltozáshoz szükséges lesz ügyvéd által ellenjegyzett szerződésre, ha a tulajdonostársak nem tudnak megegyezni, peres úton lehet megszüntetni a közös tulajdont.
Akik attól vannak betojva, hogy a panelok összedőlnek, azok gondolkodjanak már el, hogy a keleti blokkban hány millió panelt építettek a '60-'90-es években, és ezekből mennyi dőlt össze eddig. Szinte nulla.
Vannak a panelnak igen erős hátrányai, pláne egy kertes házzal szemben, de amilyen ingatlanárak vannak, jelenleg azt hiszem az egyik legvállalhatóbb ár-érték arányú ingatlan a panel. Budapesten főleg. Pláne, ha kicsit nagyobb, 60+ m2.
A 100 éves körgangos szutykokhoz képest meg egyenesen űrtechnológia a panel.
Panelben élek, nézzük a tényeket: soha, egyetlen panellakás sem omlott még le Magyarországon szerkezeti meggyengülés miatt, aki tud ilyet az mondja. Reméljük nem is lesz ilyen.
Meg tudom erősíteni Miklós írását. 5 éven át hirdettem egy örökölt telket a világ végén, nem kellett senkinek. Olcsón árultam, de olyan se volt, aki azt mondta volna, hogy a feléért vagy egy rekesz sörért megveszi.
Mivel nagyon sokáig árultam, rengetegszer elgondolkodtam, hogy oké akkor jó lesz nekünk nyaralónak, számolgattam mi lenne a legolcsóbb megoldás, hogy le tudjunk oda járni a családdal (se kerítés, ház, víz, villany, semmi). Mire ezeket megcsináltuk és bekötöttük volna, abból vehettünk volna egy balatoni nyaralót (ha nem is túl fancy-t).
Végül nagyon örültem, hogy sikerült eladni, a vételár ment az egyik befektetési ingatlan hitelébe. Jó döntés volt nem megtartani.
@panelos-2-0
Felejtsük már el a panelban horonymarást, NEM LEHET, TILOS! Egy statikus nem ad erre ki papírt a domino effektus miatt, mivel P A N E L!!! Gyakorlatilag az egész házat fel kellene mérnie, mert mi van ha a kedves szomszéd is horonymarózott ész nélkül?? Az már 15cm - 2x3cm....
A bűzlő körfolyósós épületben max leszakad a födém/folyósó, kiborul EGY fal, de az épület áll! Ha egy panel megborul, akkor kb. vége az egész tömbnek...
A panel tartósságán aggódóknak:
Mint utólag megtudtuk, nálunk az újépítésű lakópark mélygarázsát erős mínuszokban betonozták.
Most, pár évre rá, itt is-, ott is szivárog a víz befele a garázsba. Ennek valyon mennyi lesz az élettartama?
Panelos 2.0:
Eredetileg 50 évre becsülték a panel élettartamát, de jelenleg (második cikk szerint) már úgy látják, hogy 100 évig is állhatnak.
qubit.hu/2020/01/03/tarsadalmi-kiserlet-ketmillio-resztvevovel-ma-60-eves-a-magyar-panel
dla.epitesz.bme.hu/appendfiles/855-tk%20-%20tatrai%20adam%20-%2015.01.13.pdf
Tudtommal egyébként azok az idomok kritikusak, amivel a paneleket összekapcsolták.
A következő szerintem a helyzet: maga a szerkezet kibírja a hosszabb időt (100 év), de a gépészetet (víz, gáz, lift, fűtés) és az elektromos hálózatot 30-40 évente cserélni kell, viszont itt van egy előnye a régi házakhoz képest: a panel sokkal jobban szerelhető.
(más kérdés, hogy itthon a lakóközösségek nem költenek a házukra)
Szarajevóban nem egy panelnek lőtték ki a délszláv háborúban oldalát. Azóta felhúzták a falat téglából, és laknak benne. Nem dőltek össze.
@p-g Azért ezt a 65 m2-es zártkerti lyukat 35 milláért árulni nettó pofátlanság szerintem. Bár kinek mi a "nem vészes" kategória. Egy éve nézegetek házakat a városban, de nem vagyok hajlandó 40 millát fizetni egy olyan kádárkockáért amire 20 éve nem költöttek, dem vályogházért közel ennyit. Ez az ingatlanhelyzet ami Pécsett van nettó katasztrófa. Mindegy, spórolok tovább, nézelődök, reménykedek...
@panelos-2-0 off "A sajat lakását belulrol meg mindenki kb ujepitesu szintre tudja varázsoln" Itt a házban és a környéken is ahogy sétálok, sok helyre belátok, szép gipszkartonos süllyesztett spotos, LED-es nappalik, meg a hirdetésekben a képeken látszik hogy nagyon ki vannak penderítve, na de attól az még egy panel marad, az áthallással, azzal hogy - ahogy itt is írjátok - elvenni nem nagyon, max hozzáadni lehet elválasztókat, egy kép felfúrása is nyűgös, a közös területek és a lakóközösség minden baját nem is említve
Kedvencem hogy a mi épületünk pl déli fekvésű, napi MINDEN fényes órában IS idesüt a nap, a felújított lakások nagy részén ahogy látom, nincs redőny (trendi? a berendezés milliós de ezen spóroltak? nem tudom), persze minden szobában van felrakva külön klíma... hogy mondjam, nem túl átgondolt, legalábbis nálunk full lehúzott redőnnyel is 25-26 fok van - most, szeptemberben
Példa:
alamy.com/residential-building-in-sarajevo-with-bullet-holes-and-marks-of-the-war-in-sarajevo-bih-image402220785.html
@panelos-2-0 Volt feltárás és mindent rendben találtak. A nagy kérdés, amúgy pont a szigetelésnél van. Mit okoz a bezárt pára? Volt olyan építész, aki szerint ez nem vezet jóra és el is adta a panel-t. Viszont most nem látszik, hogy valamelyik is összedölne. Még 50 év... Abban nem vagyok biztos.
Panelos2.0: teljesen egyetértek veled. Nem a panelok, hanem a belvárosi bérházak fognak hamarabb összedőlni.
Panelokat divat lett utálni, pedig - ellentétben rengeteg akár újépítésű ingatlannal - ezeket hosszútávú lakhatásra tervezték és építették.
Szerintem a technológiai fejlődést követve egyre élhetőbb a külterület. Elektromos roller/összecsukható kerékpár gyorsan felvisz a szőlőhegyre is a buszmegállótól. Gyors internethez sem kell már kábel. Víztisztítóból is széles a választék. Áram legyen, az a a lényeg.
Kicsit off. Régóta olvasom a blogot és visszatérő téma a kommentekben, hogy mennyire szörnyű dolog panelben élni. Én jelenleg is panelben élek, amikor vettem még nem volt pénzem másra, most viszont lenne kertes házra pénzem, csak nem látom értelmét a költözésnek. A panelben semmivel sem kell foglalkozni, nincs fűnyírás, nem kell érdekeljen mikor viszik a szemetet, télen nagyon meleg van, nyáron klímával hamar kihűl a lakás Szigeteléssel egy percet nem kellett foglalkozni csak ki kellett fizetni. Elég távol van a belvárostól, hogy mindig legyen parkoló, de a metró gyalog 10 perc, éjszakai busz a közelben megáll. Gondolkodok, hogy a 60nm már nem lenne elég 2 gyerekhez, viszont olvasva, hogy mennyi gond lehet szakemberekkel vagy ház építéssel én nagyon afelé hajlok, hogy maradok panelbe, csak veszek egyel nagyobbat. Mi az amit nem veszek észre a dologban? Őszintén kérdezem.
Én is ismerek egy ilyen embert, nagyjából ugyanazok az érvei, mint neked. Ha neked megfelelő, nehogy költözz csak azért, mert más nem szeret panelben lakni.
Személy szerint örülök, hogy nincs négy szomszédom két méter távolságban, de sokat laktam lakásokban, szerintem sokkal inkább panel, mint például egy ötödik kerületi bérház borzalom.
Panel felújításában pont benne vagyok, villamos hálózat is részben újra lesz húzva(világításnál marad az alu).
Tudtommal tartófalak függőbe marhatók,vízszintesen nem. Közfalak akár bonthatóak is,mivel nem teherhordó elemek. Ettől függetlenül én nem vésem a tartófalakat semmilyen irányban.
Amit eddig biztosan tudok:
Fürdő,wc külön egységként lett legyártva és utólag beemelve. Semmi statikai feladat,véshető rendesen. Nálam a konyhában a vezeték gyári kialakitott horonyban fut(ott),a szobákban viszont alsó saroknál a fallal párhuzamosan futnak a 2 elem között. Terv szerint vagy parkettához olyan szegélyléc lesz,amiben vihető kábel,vagy a padlóra ragasztva a fal mellé,parketta+alátétfólia mellett elfér.
@panelos-2-0 Alapvetően előre kialakított helyekre kellett behúzni a vezetékeket, nem fúrni-faragni. A te eseted már megint az, amikor az ember se szép nem lehet, se okos. Nekem nem fáj, ha te panelban laksz, ha neked megfelel, akkor érezd jól magad. Az azonban vicc, hogy 30 milliós összegekben kell gondolkozni már lassan a panel lakásoknál is, de még a 20 millió is nagyon sok értük. De pénzügyi tanácsadó sem vagyok, úgyhogy abba sem szólok bele, hogy ki, mire költse a pénzét.
Sziasztok!
Mivel pont egy ilyen telket vettem nemrég nagyon jó áron, ezért igyekeztem körüljárni a témát. Bizonyos helyeken a zártkert 30%-ban beépíthető, illetve lakóingatlan építhető rá, miután 5 métert a telek elejéből leadunk az önkormányzatnak (a földmérő ezt elintézi, telekalakításnak hívják, kb mindennel együtt 150k körül van). A bankok is adnak hitelt, CSOK-ot és LTP-t is fel lehet rá használni, ha az önkormányzattól kapunk egy igazolást arról, hogy a telekre építhető lakóingatlan. Adásvétel előtt azért érdemes a bankoknál is jól körüljárni a témát.
Annak amit én vettem, két hátránya van: 1) földút, de az aszfaltos út 200m-re van 2) nincs csatorna (de pl gigabites optika van a telek előtt). Ezzel valaki vagy együtt tud élni, vagy nem. Még nem döntöttem el, hogy építkezek-e erre (mostanában biztos nem), de szerintem hosszútávú befektetésnek megfelelő.
A panelek szigeteléséről hallottam, hogy dunsztként viselkedhet (talán a polisztirén a veszélyes ilyen szempontból), a vas elrohadását segítheti elő.
Erről ki-mit tud?
@panelos-2-0
Egy frusztrált panellakó szavait hallottuk ismét, aki maga is tudja, hogy egy felújított békebeli belvárosi tégla vagy egy újépítésű minden tekintetben százszor komfortosabb, esztétikusabb….
Nem hiába a panel volt mindig a legolcsóbb és lesz is.
Ár érték arányban már kifejezetten rossz egy panel…
@copywriter "Magyarországon, főleg Budapesten szopás. Mert az 50 éves, 5 szintes téglaházak sem néznek ki jobban."
BUda tele van ezekkel a 60-70es evekben felig kalakaban epult tegla tarsashazakkal. Neha nem tudtam eldonteni hogy a felettunk lako maszkal vagy bejott vki az eloszobaba hozzank. Wc-n egy rottyentes es rohansz megnezni, ki jott be hozzatok a klo-ra. Panel ehhez kepest semmi.
Es ezek mennek siman 1mioert per nm. Kivulrol szigeteletlen, gepeszetileg az egesz lerohadva, saletromos budos nedves pincek, garazsok. Futes ossze vissza, kinek hogy sikerult kidobni a konvektort. HA sikerult.
Elvből nem költözök olyan helyre ahonnan a napi ingázás 45-60 percnél több (egyirányba) ÉS/VAGY a napi bejárás csakis kizárólag kocsival lehet megoldani normálisan. Igen, lehet magyarázni, hogy márpedig én csak egy órát utazok XY eldugott helyről Budapestre, de általában az ilyen emberek valami alternatív valóságban élnek és úgy értik, hogy egy órát utazok a busz/vonat pályaudvarig és onnan még BKK. Ez úgy valóságban inkább 1,5 óra lesz (egyirányba), tehát 3 óra naponta, tehát 15 óra hetente. Majdnem 2 napnyi munkaidőt erre tesznek fel.
Baráti társaságomban, akikkel hasonlóan keresünk sok embernek van vidéken kúriája, nekem hasonló összegből egy takaros kis tégla lakásom Budapesten, jó környéken. Nem akarjátok tudni, hogy mennyit költenek benzinre és autóra. Csak észre sem veszik.
Nagyon jó a cikk, mert jól megfogja a lényeget. Ha örökölsz, az első gondolatod az legyen, hogy eladod.
@szocske
"Életem legjobb döntése volt megvenni egy 2007-ben épült házat (nyomott áron az előző gazdasági válságban).
Nem tökéletes, sőt sosem lesz az, de sokkal inkább élek együtt ezekkel a kompromisszumokkal, mint végigszenvedjek egy építkezést."
Én is így vagyok. Minimális kompromisszum volt, azokkal kibékültem.
Építkezni SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN!!
@nn
" Sok ember elmegy egy ilyen (adott esetben: jól megépített) objektumba, s mivel “tiszta lyuk, meg tök sötét” azonnal menekül is belőle. Pedig már ajtók kivétele sokat segithet"
Mi is így voltunk a (nem panel, hanem csúszózsalus) lakással.
Félszoba+konyha egybenyitva: szuper jó étkezős konyha.
@BBalázs
"világításnál marad az alu"
Tudtommal rossz ötlet az alu és réz vezetékeket összekötni. Szerintem gondold meg, hogy biztosan ezen akarsz-e spórolni!