Ez történt a héten a gazdaságban

2022-01-09
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Rekordszámú ember mondott fel az Egyesült Államokban novemberben, 4,52 millióan. Július óta már folyamatosan négymillió felett van a számuk, de ilyen sok még soha nem volt. A legtöbben a sok nyitott álláslehetőség (másfélszer annyi állásajánlat van, mint hivatalos munkanélküli) és az emelkedő bérek miatt keresnek máshol munkát. Már neve is van a jelenségnek, a Great Resignation.

A Guardian grafikonján látszik, melyik munkakörben van a legnagyobb hiány:

Eközben december utolsó hetében mindössze 198 ezer ember jelentkezett be új munkanélküliként, ilyen alacsony szám még nem volt az elmúlt 52 évben.

Az Egyesült Államokban a pandémia miatt csak 0,1%-os lett a népességnövekedés 2020 és 2021 júliusa között, ez a legkisebb érték 1900 óta. Ennél még az első világháborúban és az 1929-33-as gazdasági válságban is többen születtek vagy vándoroltak be. (0,5 és 0,6%-os növekedési ráta)

Kis mértékben újra drágult az olaj, 80 dollár felett van a Brent jegyzése.

Idén az Egyesült Államokban nagyobb lehet a gazdasági növekedés, mint Kínában, amire nem volt példa az elmúlt három évtizedben. Kínában a GDP harmadát adó ingatlanpiac problémái és a totális lezárásokat okozó COVID elleni védekezés okozhat jelentős visszaesést a gazdasági növekedésben. Az idei előrejelzés Kína számára 4,3%-os növekedést jelez. (Indiában pedig 8,5%-ot várnak idénre.)

Közben az egyik, pénzügyileg a legegészségesebbnek tartott kínai ingatlanfejlesztő sem tudott kifizetni egy kicsit több, mint 100 millió dolláros esedékes törlesztést, ami elég rossz jel a kínai ingatlanfejlesztő cégek anyagi helyzetével kapcsolatban.

Az Apple elsőként elérte a 3 ezer milliárd dolláros cégmértéket a hét elején, vagyis a jelenlegi árazás mellett ennyit ér a cég a befektetők szerint. Ez a cég volt az első, aki az ezer milliárd dolláros értéket is elérte 2018-ban.

Hat év alatt lett az Egyesült Államok a világ legnagyobb LNG (liquified natural gas) exportőre, ehhez hozzájárult az európai gázár-robbanás is. De Katar sem pihen, az új fejlesztésekkel lehet, hogy hamarosan visszaveszi az elsőbbséget a világpiacon.

Az euró inflációja elérte az 5%-ot, a maginfláció maradt 2,6%. Az európai jegybank továbbra sem tesz semmit, majd lesz valahogy, majd valaki megoldja a problémát.

Nem maradt büntetlen a török líra ilyen mértékű leértékelődése, amit a kamatcsökkentés okozott. A legújabb inflációs adatok szerint 36% feletti lett a decemberi inflációs adat.

2008 után most újra úgynevezett ikerdeficit lett Magyarországon, ugyanis az államháztartás hiánya mellett a külkereskedelmi mérleg is negatív lett a termelés akadozása, a dráguló energia, a túlköltekező költségvetés és a túl nagyot bővülő kereslet miatt.

Nem csak az Egyesült Államokban, de itthon is rekordmennyiségű új lakáshitelt folyósítottak a bankok, a 2021-es adat 40%-kal haladja meg az előző évi adatot. További adatok az MNB jelentésében.

Az MNB közlése szerint eddig 22 milliárd forint értékben kötöttek zöld hitelre szerződést a bankok, vagyis január elsején még a keret szűk 80%-a rendelkezésre állt.

Közben egyre több önkormányzat szigorítja az építési szabályokat, most éppen Zsámbéknak lett elege a zsebkendőnyi telkekre felrántott ikerházakból, mostantól a legkisebb telekméret, amire ikerházat lehet húzni, kétezer négyzetméter lesz.

2021 novemberében tovább száguldott a magyar termelői árak inflációja, 21,6%-kal voltak magasabban az árak, mint egy éve, ezen belül a belföldi árak 31,2%-kal, az importárak 16,8%-kal. Ez az áremelkedés, mint a neve is mutatja, most még csak a termelőket sújtotta, de ne legyen senkinek illúziója, hogy néhány hónapon belül ennek az áremelkedésnek egy jelentős része meg fog jelenni a normál inflációban is.

Nem elég, hogy a kormány kivett cirka 30 milliárdot a bankok zsebéből a változó kamatozású hitelek kamatemelésének megakadályozásával, most még levelet is írat velük minden ügyfélnek, hogy fillérre pontosan mennyit spórolnak ezen az ügyfelek és természetesen mindezt a kormánynak köszönhetik.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje közben arról beszélt, ha győznek, nagyon komoly energetikai felújításról és napelemekről szóló állami támogatást terveznek, amit az Unió is támogat. Ha ilyenen gondolkodsz, akkor figyelj a tavaszi választásokra.

Az MNB először nem emelt kamatot a héten, ennek ellenére a forint némileg magához tért, 359 forintot kell adni egy euróért. Két éve 330 forintot, négy éve még csak 308 forintot kellett adni egy euróért.

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
115 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

"a kormány kivett cirka 30 milliárdot a bankok zsebéből a változó kamatozású hitelek kamatemelésének megakadályozásával"

Itt kicsit továbbmennék: feltételezem, hogy a bankok kompenzálják ezt a kiesést pl. díjak növelésével, tehát összességében a kormány ezt a 30 milliárdot "mindenki" zsebéből veszi ki a bankokon keresztül és rakja a hitellel rendelkezőkébe. Persze az első lépés ebben a bankok sarcolása.

Ahhoz képest, hogy itt sokan 400 meg 5-600 Ft-os eurot vizionaliztak meg hogy a forint meg sem áll már a lejtőn, visszaerősödött azért.
A kormány kamatstop programja, én értem, hogy közgazdaságilag káros. De ha azt nézzük, hogy így sokan tudnak váltani fix törlesztőre, sok embernek segítenek, akkor viszont akár egy szociálisan jó lépésnek is nevezhetjük. (a szociális érzékenység meg gyakran előkerül itt pl. az adók kapcsán) (bér tény ezt a lépést most inkább a választásoknak köszönhetjük)

Az ellenzék miniszterelnökjelöltjére ha figyelünk, azt is észrevehetjük, hogy mond hatalmas sületlenségeket is, illetve minden második mondatával megsért valamilyen társadalmi csoportot. Nem véletlenül már nem is engedik nyiltakozni. Politikailag amatőr az ember. Mozgástere meg semmi nem lenne a parlamentben ha nyernének, 2010 előtti emberek kerülnének vissza fontos poziciókba. Nem tudom ez kinek kell

@emberes Igen, sőt, ha én bank lennék, a várható váratlan jövőbeni költségeket is belekalkulálnám az árba.

Régi barátomék Kanadában élnek, azt mondták az USA-ban "csak látszólag" van minden rendben éppen sodródnak egy 2-ik polgárháború felé. Elég nagy feszültségek lapulnak a mélyben a különböző faji/ társadalmi rétegek között, de főleg a fehér és a kékgallérosok nem egyeznek. A tavalyi Capitolium ostromával meg végleg eltört valami, több gazdag állam (pl. Florida, Kalifornia) próbál utat keresni, hogy minél kevesebbet kelljen befizetni a központi költségvetésbe. Előbb-utóbb konfliktusokhoz fog vezetni. Az államadósság soha nem látott magasságban, részben az Afganisztáni, részben a túlköltekező kormányzat és pénzbőséget biztosító FED miatt. Sokan csúsznak le a középosztályból, általában véve egészségbiztosításod csak akkor van, ha baromi jó helyen dolgozol és fizetik(pl. Google, Microsoft), az átlag amerikainak megfizethetetlenné vált és többeknek szúrja a szemét....szóval nem fényes annyira..

Egy hét és újra 370-nél fog járni.

Jók ezek az összefoglalók, köszönet érte!

@Miklós: olvastam a ház vásárlós cikkeid és en is hasonló irányba gondolkodom. Talán egy kommentben mintha azt írtad volna válaszként, hogy megoldódott a helyzet. Ha így van, nagyon klassz lenne egy záró cikk. Milyen kompromisszumot hoztál meg? Többe került-e a váltás, mint tervezted...? Előre is hála érte!

Tehát Zsámbék jelentősen leértékelte a telekeket. Mostantól jóval alacsonyabb áron lehet eladni a 2000m2-nél kisebb telkeket, ha egyáltalán el lehet. Érdemes erre is felkészülni ezek szerint minden telekbe fektetőnek.

A változó kamatozású hitelekben jelentős a korábbi devizahiteles állomány, akik fix szavazók, ezt várták, hogy újra megmentsék őket, most megkapták, és erről tájékoztatja is őket a kormány, nehogy elfelejtsék.

@vitatkoznek szóval akkor ezekszerint bölcs döntést hozott pártunk és kormányunk, hogy az imperialista bankok extraprofitjának, így pénzéhségének megálljt parancsolt. Megnyugtatásképp mondom, hogy ezt nem a bankok nyelik be, hanem a megtakarítók. Újfent. Megtakarítóként ez külön öröm számomra, hisz akkor így nem kell csekken adakoznom OV22-nek.

Én is emlékszem amikor 318-as euro árfolyamon töltöttem 5 napot Szicíliában. Hálisten most csak 360. Ujjongva zeng itthon a nélküled és Tóth Gabi Mennyből az angyal feldolgozása. Épp most számoltam ki, hogy a szignifikáns fizunövekedésem euróban nézve 1,01-1,02/éves szorzóra volt elegendő az elmúlt két évben

Én MZP helyében még Sinopharm60+ pólóban járnék. Acsávó legalább nyilatkozik, OV meg ül az elefántcsont tornyában és a fél várat lezáratja, nehogy valaki rosszat kérdezzen tőle.
Éljenek a fiatal lánglelkű demokraták!

@vitatkoznek Tehát a történelmi mélypontról a 2,5 százalékos korrigálás az már visszaerősödés. Jó tudni...
A többihez is ennyire értesz úgy látszik.

"Rekordszámú ember mondott fel az Egyesült Államokban novemberben, 4,52 millióan. Július óta már folyamatosan négymillió felett van a számuk, de ilyen sok még soha nem volt. A legtöbben a sok nyitott álláslehetőség (másfélszer annyi állásajánlat van, mint hivatalos munkanélküli) és az emelkedő bérek miatt keresnek máshol munkát. Már neve is van a jelenségnek, a Great Resignation."
Én azt nem értem, hogy több tízmillió alkalmazott tud összevissza felmondani és akár otthon ülni, anélkül, hogy anyagilag padlóra kerülne bevétel hiányában. Ha jól értem, a gyenge cégek jelenleg még mindig nem mennek csődbe, mert a hitelkamatok még mindig olcsók és az infláció még mindig nem törte le a fogyasztói keresletet, különben már ugrana a munkanélküliség és ezáltal ismét a munkáltatók kerülnének helyzetbe, így viszont az alkalmazottak válogathatnak és kérhetnek számukra megfelelő bért.

Máshol is követni kellett volna Zsámbék példáját.
Egy fele ilyen szigorú szabály is sokat jelentene, 1000nm-es minimalis telekmerettel.

400-500nm-s telkekre húznak fel most ikerházakat vagyonokért. Élhetetlen… de nyilván amíg légy addig ezek is elmennek. Csak épp horror árra verik fel a telekárat.

Remélem hamarosan helyére kerülnek a dolgok, a kamatok rendesen megemelkednek és a zombicégek eltűnnek, a befektetők érdemi kamatot kaphatnak az évek óta tartó módszeres kifosztás helyett, a brutális túlkereslet visszamérséklődik egy optimális kereslet-kínálat arányra és a fogyasztás is mérséklődik az esztelen béremelkedések visszafogásával. Nem hiszem, hogy jó dolog, hogy ma már egy kibaszott vízforralóra is kölcsönt vesz fel az átlagpolgár, miközben felmond és rohadtul nem érdeke újra munkába állni... egy Vicc ami manapság történik mindenhol...

@vitatkoznek javítok a mondatodon: A miniszterelnökre ha figyelünk, azt is észrevehetjük, hogy mond hatalmas sületlenségeket is, illetve minden második mondatával megsért valamilyen társadalmi csoportot. Szívesen segítettem neked, nincs mit!
Amúgy egy pár napig tartó forint erősödésből vontad le ezt a több éven át tartó erősödést vagy néha ránézel az éves trendre is? Lesz az 400+ nem kell sokat aludni már addig.

@gaborr "Tehát Zsámbék jelentősen leértékelte a telekeket."

Tehát Zsámbék elejét vette a meglevő házak értékének erodálódását a tömeges átgondolatlan "fejlesztések", a túlterhelt infrastruktúra, a gettószerű telepek létrejöttének akadályozásával.

Követendő példa sok más önkormányzat számára.

@vitatkoznek Az a baj, hogy ezeknek az embereknek eddig is többször fel volt hívva a figyelme hogy ideje fix kamatozású hitelre váltani. Csak hát az ugye drágább...

Valaki szavaz ígéretek alapján..?
Érdekes, az állás interjún fordítva működik, ott arról beszélünk, mit tettünk le ezidáig az asztalra, jo esetben, értelmesen összefoglalva, ami jelenleg nem mindig sikerül, hallgatva az ,,új” politikai ,,erőt”

Nagyon jó cikk, Miklós!

off:
A kriptovalutákról nem ismerem a véleményedet, tudnál írni egy kicsit róla? Köszi!

A bankok nyilván buknak a kamatfixáláson, de a nettó mérleg nem olyan rossz, hiszen látra szóló betéteken sokkal többet tudnak keresni mint eddig, és a bankok többségének a betéti állománya nagyobb, mint a kamatcsökkentésnek kitett jelzáloghitel állomány. Aki itt bukni fog előbb-utóbb az a jegybank és az állam, hiszen sokkal magasabb lesz a kamatkiadásuk, mint eddig. A jegybanknak most nagyon jól jönne az alapítványoknak átadott vagyon, helyette majd a költségvetésnek kell kompenzálnia jövőre a veszteségét.

"Az Egyesült Államokban a pandémia miatt csak 0,1%-os lett a népességnövekedés 2020 és 2021 júliusa között, ez a legkisebb érték 1900 óta. Ennél még az első világháborúban és az 1929-33-as gazdasági válságban is többen születtek (0,5 és 0,6%-os növekedési ráta)"

Szerintem ez nem kapcsolódik szorosan a válsághoz/járványhoz, hanem egy hosszabb távú trend része. Az USA mindig is bevándorló ország volt (erről leginkább az indiánok tudnának mesélni), de 1972 óta (2 év kivételével) 2,1 alatt van a TFR, vagyis népességnövekedés már csak a migrációból adódik.
en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_the_United_States

Köszi ismét az összefoglalót!
Szépen alakulnak a feszültségek a világban (Kína, Oroszország, Törökország, USA -egyik sem kicsi - és akkor mi van még Afrikában, D-Amerikában...).
@vitatkoznek Kb. mindegy, hogy kik (korábbi/új) emberek kerül(né)nek hatalomra a választások után, csak a mostani szájhős, eszetlen, hozzá nem értő, de legalább végtelenül éhes, bugris banda menjen, aztán jópár év ismételt összevisszaság után(útján) kezdjünk végre fejlődni! El lett pazarolva (a temérdek pénzen és lehetőségen túl) vagy 20 év...
@Kiszamolo: jó lenne már tényleg egy rövidke tájékoztató cikkecake, hogy milyen ház lett végül! Akár számok és pontos cím nélkül, csak a kb. hely, telek/ház mértetek, állapot, felszereltség, ilyesmi. Meg, hogy az otthonná változtatásig még milyen melók/átalakítások vannak tervben. Köszi!
Ja! BÚÉK! - ha még nem volt.

"Tehát Zsámbék jelentősen leértékelte a telekeket. Mostantól jóval alacsonyabb áron lehet eladni a 2000m2-nél kisebb telkeket, ha egyáltalán el lehet. Érdemes erre is felkészülni ezek szerint minden telekbe fektetőnek."

Jajj, szegény telekspekulánsok... 🙁

@eliseo kerdesehez / keresehez en is csatlakoznek.
A felesegem is idorol idore rakerdez, "nem irt a kiszamolo a hazukrol? Hogy megy vajon a felujitas?" 🙂

Tok jo lenne egy beszamolo, hogy vegul milyen lett, mennyiert, mik a felujitasi (eddigi es tervezett) koltsegek.
Azt persze nem kell megirmi hol van, kepek sem kellenek 🙂

Jól számolom hogy ha a lakossági gázár tartósan marad a mostani piaci szint alatt 150-200 Forinttal köbméterenként, az 3,2 milliárd m3 éves lakossági fogyasztással számolva kb. 480-640 milliárd Ft veszteség az állami tulajdoni gázszolgáltatónak?
Ez azért már a költségvetésben jelentős tétel így a választások után már biztosan nem tartható fenn a rezsicsökkentés.

"Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje közben arról beszélt, ha győznek, nagyon komoly energetikai felújításról és napelemekről szóló állami támogatást terveznek, amit az Unió is támogat. Ha ilyenen gondolkodsz, akkor figyelj a tavaszi választásokra."

Az a gond az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével, hogy már sok mindent mondott.
Én meg eközben pályázok a "Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva" programra. Ott ígéret, itt valóság (nevű Nagybátyám) 🙂 Van különbség!

@vitatkoznek
Mi köze kamatstopnak a fixesítéshez? Eddig is bárki áttérhetett volna fix kamatozásúra, de nem tette, mert alacsonyabb volt az 5 éves kamatperiódus kamata. És most mi lesz? Ajánlatot kell tennie a bankoknak a fixre. De ez nem kötelező érvényű senkire nézve. Szerinted hányan fognak váltani? Valamint a pár hónapnyi fixált kamat nettó banki veszteség, és nyilván így vagy úgy, de át lesz hárítva. Hidd el, nincs olyan, amit ne az adófizetők fizetnének meg így vagy úgy, előbb vagy utóbb.

"Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje közben arról beszélt, ha győznek, nagyon komoly energetikai felújításról és napelemekről szóló állami támogatást terveznek, amit az Unió is támogat. Ha ilyenen gondolkodsz, akkor figyelj a tavaszi választásokra."

Erről az jut eszembe, hogy az az igazán szegény politikus, aki már ígérni sem tud.

Vitatkoznék
2022-01-09 at 12:57
"A kormány kamatstop programja, én értem, hogy közgazdaságilag káros. De ha azt nézzük, hogy így sokan tudnak váltani fix törlesztőre, sok embernek segítenek, akkor viszont akár egy szociálisan jó lépésnek is nevezhetjük."

Lehetne, ha nem magán szerződésekbe piszkálnának éppen bele. Ráadásul egy hitel fixálás, ha jókor csinálja az ember, kb. 3 hét alatt megvolt eddig is, megfelelő banki akcióval az előtörlesztési díjért. Nem egy agysebészet azért...

OFF

Tudtok infót az OTP Smartbank kivezetéséről és az új OTP digitális szerződéssel kapcsolatosan felmerülő új költségekről? Lehet, hogy megérne egy cikket Miklós. Köszönöm

"Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje közben arról beszélt... " - láttam én már karón varjút, meg be nem tartott politikai ígéreket jobbról - balról-középről. Utóbbiból jóval többet, pedig itt vidéken sok a varjú. Majd ha konkrétan meg is csinálják, és még is lehet igényelni, akkor elhiszem.

Vajon ha én is beírom, hogy engem is érdekel Miklós új háza, akkor lesz cikk róla? 🙂

Nézzétek meg, hogy milyen ütemben nőt az MNB deviza tartaléka. Szerintem a választásokig akár 340-350-es árat is tudnának belőle... Év végén nem "startoltak arra", hogy erős legyen a forint, mert a választások előtt azt is lehet kommunikálni, hogy lám-lám a forint is erősödésnek indult. Aztán, hogy mi lesz utána az egy másik kérdés. Mert az ikerdeficit az kemény dió. De ezt úgysem érti az emberek 95%-a... Csak azt látja, hogy igen! Minden oké. Van pénz mindenre...(Hitelből - deviza hitelből)

@henriksen Megjegyzem, ebből a pályázatból még senki sem látott egy fillért sem, viszont menet közben folyamatosan és irracionálisan módosítgatják a szabályokat és tologatják a határidőket. Remélem csak a szokásos kormányzati balfaszság és a támogatási döntéseknek a választások előttre időzítése van a háttérben. De nagyobb rá az esély, hogy a program forrása az EU által visszatartott helyreállítási pénz lett volna, amitől ugye ádáz szabadságharcban megmentettük az országot.

@andras

A lakossági fogyasztással megegyező mennyiségre kb 3 milliárd m3re hosszútávon szerződés van az oroszokkal. Azt nem árulták el mennyiért , de tuti kevesebb mint most a piaci ár.

@cryptoguy
Kiszámoló nem volt túl jó véleménnyel a kriptókról, aztán persze jött a sok okos és megmondta, hogy az milyen tuti befektetés. Most meg persze visszabújtak a föld alá, miután a BTC 2 hónap alatt több mint 30%-ot eset. Szerintem Kiszámoló ezt direkt meg sem említette már, mert földön fekvő emberbe nem rúgunk bele.

@pléhboy

"Én azt nem értem, hogy több tízmillió alkalmazott tud összevissza felmondani és akár otthon ülni, anélkül, hogy anyagilag padlóra kerülne bevétel hiányában."

Úgy, hogy nagy részük gyorsan újra elhelyezkedik. Nincs több tíz millió munkanélküli. Átrendeződés van.

Milyen lett a ház?
Felújítás volt?
Vételi ár?
Felújítási költségek?

Miklós valószínűleg azért nem ír semmit a házról és nem reagál, mert nem szeretne róla beszélni. Ehhez teljes mértékben megvan a joga, de az érdeklődők nagy száma miatt, és ha az elejét így bemutatta, akkor legalább annyit reagálhatna, hogy "nem fogok róla cikket írni", vagy "fél éven belül várható róla a cikk". És akkor mindenki megnyugodna.

@Máj kell Dzsekszon
választás megnyerése nélkül nehezen tudja megcsinálni

Végül miért lett ház? Kívülről szemlélem a dolgokat, de sokáig azt mondtad hogy bérelni éri meg, most hogy megduplázódtak az árak, mégis beruházni éri meg?

@pampalini
igen, amit írsz, azzal teljesen egyetértek. én sem költöznék ezekre a helyekre, ahol ráadásul nincs is semmi és nem is annyira idilli ott lakni. de ez én vagyok.
@tt nem mondanám magamat kriptósnak, bár van a portfolióban, de azért vedd figyelembe, hogy nem csak a kripto, hanem sok minden más is hatalmasat esett. A bitcoin 1 éves időtávon továbbra is +14%-nál tart, 2 éves távon +412% 3 éves időtávon +949% (amúgy ha bárki is vett bitcoint, valszeg nem a mindenkori csúcson, ami tartott kb 2 napig). Én nem gondolom, hogy nagyon stresszelnének a kriptósok. Ráadásul egy 30-60%-os esés a részvényekben is bármikor benne van, legalábbis el kell tudnia viselni egy befektetőnek.

“Rekordszámú ember mondott fel az Egyesült Államokban novemberben, 4,52 millióan.” … “ Eközben december utolsó hetében mindössze 198 ezer ember jelentkezett be új munkanélküliként, ilyen alacsony szám még nem volt az elmúlt 52 évben.”

Great resignation. Tetszik a neve. Az a helyzet hogy a felmondo embereknek csak egyik resze az aki munkahelyet valt. A jegybankok altal pumpalt eszkozarbuborek felerositette a korai nyugdijas (fire) mozgalmat. A legtobbjuknek volt egy “celszama” netto vagyonban es az utobbi idoben eleg durvan mentek a reszvenypiacok meg az ingatlanok is. Mindossze az tortent hogy hirtelen sokan elertek azt a vagyont ahonnan ugy velik hogy mar nem kell dolgozniuk. Ez persze pozitivum a munkaero piacon maradoknak es egyben inflatorikus hatasu

trends.google.com/trends/explore?date=today%205-y&q=FIRE%20retire%20early

@vitatkoznek
"Mozgástere meg semmi nem lenne a parlamentben ha nyernének, 2010 előtti emberek kerülnének vissza fontos poziciókba. Nem tudom ez kinek kell"

Ha szabad ilyet mondanom, akkor én egy (ex) tősgyökeres fideszes vagyok, az egész rokonsággal együtt, de most már ott tartunk pár éve, hogy tök mindegy ki, csak valaki más kerüljön kormányra. Tényleg: bárki....

Lehetne egy olyan cikket írni, ahol nem jelennek meg a kriptósok és nem osztják az észt. szóljon bármiről is a cikk?

Olyan jó lenne már örökre megszabadulni ettől.....

Ebben a gazdasági környezetben 6 hónapos időtartamra hol érdemes tartani a bankszámlán levő (40M) forint megtakaritast? A MAP+ továbbra is a legcélszerűbb megoldás? (Euroba nem tenném, ki tudja mennyit erősödik a HUF addig). Szóval MAP+?

@andras @akos Tegyük fel a gáz fixálva van az oroszokkal és nem lesz akkora emelés a fűtés terén. Viszont tudtok valami megközelítést mondani mi lesz/lehet az árammal? Sejtem, hogy egy nagy részét az hazai áramhasználatnak Paks adja (kb 40-45%), egy másik részét az áramnak biztos gázból állítják elő hőerőművekkel, de milyen nyersanyagokból jön a többi (szén?!), illetve a nyersanyagok áramelkedése mennyire hat majd ki esetleg az áram árára?

Mindezt azért kérdezem mert nekem tavalyhoz képest kb duplázódott az áramszámlám, amit elég szomorúan konstatáltam január elején 🙁

+1 a ház beszámolóra

TT
30%-ot esett a btc?
És ha ránézel a 2 éves chartra akkor mit látsz?

Az mondjuk engem is érdekelne, hogy mennyibe fáj egy felújítás.
Mondjuk egy lakás, legyen 70nm.
Nyilaszaro csere, burkolás, vezeték csere, festés, konyha felszerelése, esetleg beepitett szekrény, ilyesmi.
Minosegi, de neml luxus anyagokból.
Neg nyilván valami olyan lenne jó ahol egyben meglennének rá az emberek.
Esetleg Pesten tud valaki ilyet ajánlani, aki mondjuk pár hónapon belül elvállal ilyesmit?

Szerintem sokkal unalmasabb a 10 éve folyamatosan "temetjük a crypto piacot" kommentek mikor a trend azóta is bullish.
Viszont egy befektetési "ötlet" a papírkezű olvasóknak: stablecoin-t is lehet stakelni (kockázatmentes [so-so, mivel az adott fiat pénz árfolyamához igazodik], jobb mint bármelyik közkedvelt MÁP opció és legalább nem huf-ban van a pénzed. USD szerintem idén szinte biztosan erősödni fog a kamatemelések miatt.). Nem pénzügyi tanácsadás, saját tapasztalatból beszélek.

Gondolom az emberek átértékeltek dolgokat a pandemic alatt és sokaknak elege lett abból, amit kapnak és ahogyan bánnak velük. Ráadásul ez egy spirál, egy lavina indul ilyenkor. Felmondt egy tíz fős csoportban 2-3 ember, majd rádobják a munkát a maradékra, annak is elege lesz, az is felmond és ez így megy tovább. Aki teheti váltson most munkahelyet, vagy legalább próbálkozzon, mert most meg lehet alapozni a jövőbeli bért.
Vendéglátás, eü tipikusan olyan szektor ahol rossz pénz és rossz munkafeltételek vannak. Hát ha az utábbin nehéz is segíteni, az előbbin lenne mit. Megértem aki feláll és azt mondja, hogy elég.

Szerintem a kamatstop a fix törlesztős hitelesek szempontjából a legigazságtalanabb. Ők évekig magasabb törlesztőt fizettek a biztonságukért, majd most, amikor lenne értelme, hirtelen mindenki megkapja ezt a "kedvezményt". Ez kicsit (sarkítva) olyan, mintha fizetnék évekig egy biztosítást, majd mikor lenne valami haszna, mert mondjuk történik valami káresemény, akkor azoknak is fizet a biztosító, akiknek nem volt biztosításuk.

Én nem látom, ez miért terelné a fix hitelek felé az embereket, sőt, még azt is el tudom képzelni, hogy eltántorítja attól az átlag hitelfelvevőt, mert hát azt látja, hogy minek fizessen többet, mikor kevesebbért is ugyanazt kapja. És ez szerintem hosszabb távon káros, hogy az emberek elveszthetik a bizalmukat az elvileg biztonságosabb kondíciókban...

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram