Kijött a KSH gyorstájékoztatója a demográfia alakulásáról.
Mivel egyre kevesebb a szülőkorú nő, minden hónapban le lehet írni, hogy még soha nem volt ilyen alacsony a születésszám. Le lehet írni most is, soha ilyen kevesen nem születtek az elmúlt ötven évben, még tavalyhoz képest is 14%-kal esett a születések száma áprilist tekintve, az első négy hónap alapján pedig 8,1%-os a csökkenés.
Nem ez a riasztó, hanem a termékenységi arányszám alakulása, vagyis az, hogy egy szülőképes korú nő hány gyereket vállal élete során. Nos, ez az érték az év első négy hónapjában visszazuhant az 1,28-es értékre.
Ennyire alacsony legutoljára a 2008-2009-es válság után volt, a gazdasági problémák miatt elhalasztott szülések miatt, 2010-2011-ben. Se előtte, se utána nem volt még ilyen alacsony ez az érték az elmúlt húsz évben, miközben most nincs semmilyen gazdasági világválság.
Sajnos ez a régiónk többi országában is hasonlóan alakul.
"Lengyelországban 2025-ben a termékenységi ráta akár 1,03 is lehet" "2017-ben a termékenységi ráta Lengyelországban 1,45 volt, de azóta folyamatosan csökken. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2023-ban 1,16 volt, 2024-ben pedig 1,11-re becsülték."
https://www.money.pl/gospodarka/alarmujacy-spadek-dzietnosci-w-polsce-populacja-moze-sie-skurczyc-o-26-mln-7153683331160896a.html?proxied
Itt a második táblázatban a kék oszlopok mutatják a születések számát.
https://ssgk.stat.gov.pl/Ludnosc.html
Elég nehéz friss román, szlovák, cseh adatokat találni, de a trend náluk is ilyesmi.
Ez az egész egy irányba mutat. Ez is a diktatúra következménye. Milyen jövőt láttok ti még itt? EZek a kezükben tartják az országot, mindegy hogy ki mire szavaz jövőre. Hiszi valaki hogy úgy építették ki a rendszert hogy leválthatóak? Egy pesszimista
Most ennek mi köze a cikkhez?
Európában az elmúlt 50 évben (!!!) egyedül a picinyke Máltán volt 20évig egyhuzamban kományzás, mert akkor még a lakosság egy kisvárosnyi volt, mindneki ismert mindenkit.
A Fidesz támogatottsága a 35év alattiak körében jelentéktelen. Valószínű, hogy ez volt a Fidesz utolsó kormányzása.
Utálom a Fideszt. DE. A legszegényebb ázsiai, afrikai országokban van népesség boom, tehát nem a gazdasági helyzet az oka a népességfogyásnak, sokkal inkább a modern társadalom, az elkényelmesedés, az önzés, az anyagi javak-, a karrier előtérbe helyezése, a feminizmus és még sok minden más.
"nincs semmilyen gazdasági világválság"
Szerintem a születésszám csökkenése a FIDESZ kampánystratégiájának sajnálatos mellékterméke (is). (Meg persze demográfiai okai is vannak.)
A kormány félelmet generál, hogy a szavazók rá szavazzanak. 15 éve állandóan ki van plakátolva, hogy kit és mit kell gyűlölni. Ezt fokozták pár éve háborús, sőt világháborús veszéllyé. Ha az ellenzék nyer, akkor Putyin személyesen fog atombombát dobni azokra a választókörzetekre, ahol nem a Fidesz jelöltjét választották, stb.
Ez persze a szavazatok számában mérve valóban hatásos (legalábbis 2022-ig az volt), de negatívan hat a fogyasztásra, meg a jövő tervezésére. Ki akarna családot alapítani, ha tényleg bármelyik percben nyakunkon a világvége?
Nagyon messze jutottunk a "három gyerek, három szoba, négy kerék"-től. Abban legalább volt valami pozitív jövőkép.
Az egy dolog, hogy a család és a gyerekek fontosságáról papolnak, de mennyire érdekük valójában egy fiatalodó társadalom, amikor a 30 alatti korosztályban egy számjegyű a támogatottságuk (és ez 2014 óta így van), a 65 felettiben meg 50+?
Egy tanulságos videó ennek a legnagyobb demográfiai kockázatáról. (Dél-Korea példáján bemutatva.)
https://youtu.be/Ufmu1WD2TSk?si=nntosrpM6p2evrGA
Dél-Korea ha akar, beengedhet 10 millió bevándorlót.
Egyedül a szociálpolitikai (integráció, bűnözés) kockázat áll fenn.
Azt hiszem erre mondják, hogy a nők a méhükkel szavaznak. Aztán jövőre remélhetőleg a szavazólapon is. Egyébként az 1.28-as tfr az első 4 hónapra vonatkozik, de ha csak az áprilist nézzük, akkor 1.17 és még szerintem nem az alja...
Ennek semmi köze a Fideszhez, Oábán mindent megpróbált, de nulla eredménnyel.
Akkor mit szóljanak a románok?
Termékenysági ráta:
2020 1,8
2021 1,81
2022 1,71
2023 1,54
vagy a kínaiak....
1970- 6 gyerek/háztartás
2023 -1 gyerek/háztartás
Pár dolgot ehhez hozzá szeretnék tenni.
Ez nem magyar sajátosság. Az EU-ban a legrosszabb országok 1.2 alattiak. Ez azon kevés statisztika egyike, amiben mi elöl vagyunk. (2023-ban pl.: mi voltunk a harmadik legszaporább nemzet az EU-ban.)
A másik, hogy érdemes megnézni a fertiltiy rate grafikont a Hungary - Demographics - Data Commons oldalon. (Ez csak 2023-ig mutatja.) Volt egy jelentős ugrás 2015 után, aztán lapos volt sokáig a görbe, majd 2020-ban megint ugrott egyet és most esik vissza. 2015-ben a CSOK-ot vezették be, 2019-ben pedig a babaváró hitelt. Ezek valószínűleg előbbre hozták több embernek a gyerekvállalást, így most teljesen normális a visszaesés. (Valaki számolja ki, mennyi adóforintba került, hogy előbb szülessenek gyerekek...)
Reméljük majd Novák Katalin nemzetközi szinten is elterjeszti az X-Y Worldwide civil szervezeten keresztül, hogy mennyire sikeres a magyar családmodell, és minden országnak ezt kellene követnie. Esetleg a kormánynak is ad tanácsot (jópénzért), hogy hogyan tovább.
Musknak valószínűleg nem mutatták meg a számokat mielőtt a magyar családpolitikát dicsérte.
Ami ma van, az a 2008-as válsághoz képest semmi, a munkanélküliség legalább 10 éve ismeretlen. Erre futotta a "családbarát kormánynak".
Szerintem a cikk íroja hatalmas tévedésben van.
Komoly válság van, de nem világ - hanem országos és nem gazdasági hanem morális.
Akinek vannak fiatal ismerősei, akik gyermeket vállalnának, és itt nem a 20-25 évesekre gondolok mert az már régóta nem divat, hanem a 30 vagy felettiekre.
Na ezek a "fiatalok" már vagy nem jönnek haza külföldről lepottyantani max 1 gyereket, vagy már lebeszélték magukat a gyerekvállalásról.
CSOK ide CSOK oda vagy falusi otthonfelújítás vagy bármi.
A gazdaságpolitikai reform megbukott, de ez már az előző ciklusban is látszott.
Lehet itt cukiskodni, meg simulni a néphez, meg kedvező hiteleket adni, de ezt már pont telibe sz*rja mindenki.
Ez a séma más országokban is kimutatható, hogy a nép nem szaporodik jószívvel, ha kilátástalan a helyzet, vagy nem érzi jól magát a bőrében.
Fidesztől hallottam: a Bokros-csomag (elmúlt nyóc év) az oka, mert nem születtek meg azok a nők, akik most szültek volna:)
Ingatlanbefektetők figyelmébe. Olyan ingatlant vegyetek, ami akkugyári vendégmunkásokra van optimalizálva, az fog menni az évszázad maradékában. 🙂
Érdekesek a számok, nem kérdés. De nekem az már eleve fura, hogy egy politikus, saját személyes sikerének éli meg azt, hogy hány gyerek születik egy országban. Mintha mindet ő személyesen nemzette volna.
Az emberek akkor is vállaltak gyereket, amikor sokkal rosszabb volt minden kilátás, mint most. Sőt, igazándiból többet is, mint ma. Azaz jegyezzük meg bátran, hogy a deformok igenis működnek!
Számtalan külső belső tényező egy gyermek vállalása, vagy épp nem vállalása. Egyátalán, a tudatos megfogantatása, vagy elvetetése is.
Az még szomorúbb, hogy ennek a kevés gyereknek a tervezettsége milyen rossz számokat mutat. Mert egyes sejtések szerint a szaporulat egy számottevő része egyáltalán nem tervezett minden évben.
Talán ez az igazi katasztrófa.
Az idő viszont a babák ellen dolgozik. A Ratkó-unokák lassan kifelé tartanak a termékenységi korukból.
https://demografia.hu/hu/letoltes/publikaciok/Makay-Zsuzsanna/Magyar-Noorvosok-Lapja-2021-1.pdf
Nehéz vele szembenézni: miközben az ijesztő gazdasági nehézségek átmenetileg esetleg valóban csökkenthetik a gyermekvállalási kedvet, évtizedes távlatban, társadalmi szinten (tehát nem minden egyes családban vagy anyajelöltnél!) valójában a jólét növekedése miatt csökken a gyermekszám. Az egész fejlett világban, azaz Magyarországon is.
Növekszik az elvárás a kényelem szintjével kapcsolatban (és magától értetődővé, "joggá" is válik) - és egy szint fölött a gyermek, pláne több, ennek tagadhatatlanul ellene hat.
(És tény, hogy a jólét növekedésétől a kisgyermekkor túlélési aránya is drámaian megnövekedett, nem fontos morbidul szólva "tartalékról" gondoskodni a szülőknek - na de a jóval 2,0 alatti arányszámra ne ez legyen már a kifogás.)
A születésszámok és a kormányzás minősége között nincs összefüggés, legfeljebb fordítottan, de még úgy sem igazán.
A nők akkor vállalnak gyereket (ami vagy sikerül vagy nem, itt én most az elhatározásra gondolok), amikor úgy érzik, hogy már nem tudnak tovább élni nélküle.
Szegény országokban, szegény társadalmakban ez ugyebár adott, mert gyerek nélkül nem lesz férj, aki eltartja, és nem lesz gyermek, aki idős korában eltartja.
Fejlett(nek gondolt) társadalmakban nem múlik a gyerekvállaláson a nő megélhetése, ezért csak amikor már érzelmileg jut oda, hogy gyereket akar, akkor fog vállalni. És akkor vagy sikerül vagy nem. (Ez utóbbira sokkal nagyobb figyelmet kéne fordítania a kormányzatnak, hogy ezek a nők megkaphassák a lehetőséget az ezt segítő orvosi beavatkozásokra.)
Ez egy nagy tévedés. A szülési kedv egyenes arányban nő vagy csökken azzal, hogyan látják a jövőt a párok. A 2008-2009-es világválság alatt bezuhant a szülési kedv szerintem az egész fejlett világon, a tizes évek pénzözöne és gazdasági növekedése miatt pedig kilőtt minden fejlett országban (néhány kivétel persze mindig van.)
Most nem megy olyan jól egész Európában a gazdaság, csökken is a legtöbb országban a szülési kedv.
Hogy mennyire, az az adott ország gazdasági/politikai állapotán múlik.
kuss mi igy novunk
Ahogy tobben is irtak, ez egy altalanos tendencia, legalabbis az eszaki felteken. Amit en nem is banok. Eleve nem kellett volna (hasra utes alapjan) 1 milliard fole menni az egyidejuleg elok szamanak, es a Fold egy sokkal jobb hely lehetne. Sokkal lassabb felmelegedes, elhalasztott klimakatasztrofa, a bolygo nem kizsakmanyolasa, stb.
A termelékenységi ráta (fertility rate) csökkenése önmagában nem tragédia, jelenti a népesség csökkenését.
Magyarországnak régóta nyitott kapu progrmot kéne hirdetnie az Unióhoz csatlkakozni akaró országokkal szemben (Macedónia, Moldova, Öményország, Grúzia, Szerbia, Albánia).
A legnagyobb hiba, hogy az ide vándorolt Fülöp szigeteki gyári munkások, vietnami futárok letelepedését nem teszik lehetővé.