A nyerő részvényalap

2025-11-11
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A múlt héten volt egy hölgy, aki ha jól emlékszem, az eladott ingatlan árát szerette volna befektetni. A privátbankártól remek ajánlatokat kapott, azokat néztük végig együtt.

Az egyik remek ajánlat egy Amundi kelet-európai részvény befektetési alap volt.

Megvenni drága, de kapott kedvezményt, 3% helyett csak 2%, más költséggel nem kell számolni, ahogy ezt a privátbankár többször megerősítette.

S a hozamok is fergetegesek, nem szabad kihagyni. Öt év alatt 156% hozam!!!

Kénytelen voltam felvilágosítani, hogy finoman szólva sem fejtette ki a privátbankár az igazság minden apró részletét.

Már a 2% belépési költség is bicskanyitogató, de ez a legkisebb probléma. Ugyanis még sok másik költsége is van az alapnak, csak azokat elhallgatják, mert az átlagember nem tudja, hogy hol tudná megnézni.

Az adott esetben az éves alapkezelői díj 2,48% plusz még bónuszként kilépési díj is van, ahogy ez az alap tájékoztatójából egyértelműen kiderül.

Ha húsz évig befektetnénk ebbe az alapba a példa kedvéért 10 millió forintot, mennyi lenne a veszteségünk csak a 2,48%-os éves díjon, ha a hozam mondjuk évi 8%?

Költségek előtt ennyi pénzünk lenne:

A költségek miatt nekünk kevesebb marad, de mennyivel?

A különbség 17,4 millió forint meg egy kis apró, a 2% belépési díj és az 1% kilépési díj miatt. Mindez 10 millió forint befektetésen. (Egyetlen jó hír, hogy az infláció kicsit szépít a veszteségen.)

Ha már ennyire jó ez az alap, mi lenne, ha megnéznénk, létezik-e ETF-ben?

Na nézd már, egy rövid netes kereséssel azt találjuk, hogy pont az Amundinak van egy ugyanilyen nevű ETF-je is, évi 0,5% költség mellett. (Ami egyébként ETF-nél a drágább kategória.)

Vajon miért nem mondta a privátbankár, hogy 2% költség helyett 0,35%-ért is megvehetnénk ugyanezt és évi 2,48% költség helyett csak 0,5%-ot kell fizetnünk állandó költséget? Mindjárt csak 4,2 millió lenne az összes költségünk 20 évre és nem 17,4 millió plusz a vételi díj. Persze a mi nyereségünk a bank számára veszteség, ahogy a bank nyeresége is a mi számunkra veszteség. Lehet, hogy ezért nem mondta ezt a lehetőséget a privátbankár? Sőt, azt is mondta, hogy az ETF-ek kockázatosak, azokat kerülni kell. Ez egy újabb hazugság, a kockázata ugyanannyi, csak a költsége kisebb.

Már csak egy kérdés maradt hátra. Tényleg annyira jó vétel ez a közép-európai alap, mint a privátbankár mondta?

Mi lenne, ha nem csak az utolsó öt évet néznénk?

Azt látjuk, hogy az alap ugyanott volt 2005 őszén, mint 2021 tavaszán, vagyis 16 év alatt nulla százalék hozamot hozott, de ugyanez volt az eredmény 2010 és 2020 között is. Nagyjából bármikor szálltunk be 2010 és 2020 között, alig volt hozam, ha egyáltalán.

Mint kiderült, egy méregdrága alapot akartak ránk sózni, amelyik még a hozamát tekintve sem egy nagy durranás, ha nem csak az utolsó öt évet nézzük.

Három tanulság van: az első, hogy a privátbankár nem érted él, hanem belőled, ami hatalmas különbség. A második, hogy ne banki befektetési alapot vegyél, hanem keresd meg ugyanazt ETF-ben, töredék költség mellett. A harmadik, hogy az utolsó 1-3-5 év hozama nem feltétlen jelent semmit egy kockázatos befektetés esetén.

Ha még nem olvastad, mindenképp olvasd el ezt a cikket a témában: Ne légy balek!

Hozzászólások:

Csak Disqus-felhasználók léphetnek be és szólhatnak hozzá a cikkhez.
Subscribe
Visszajelzés
2 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Ez most mitől különbözik a szimpla rablástól, amikor valaki kést szegez neked?

Elképesztő némelyik privátbankár.

A közelmúltban egy azért sértődött meg rám, mert nem kívántam csomagot váltani és azzal igénybe venni a - szerinte - megfizethetetlen szolgáltatásait. Ezeket hosszasan próbálta ecsetelni, és azért is megorrolt, mert nem hallgattam végig a bullshitet illetve felvetettem a magas költségeket. Pedig tele volt az irodája fala mindenféle oklevelekkel, szóval szerintem Warren Buffett is tőle kér befektetési tanácsokat.

Ui: Értem, hogy ez a munkája, de ennek a konkrét hölgynek az arroganciája kiemelkedett a mezőnyből.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram