Két ábra a Visualcapitalisttól (Dupla kattintásra a képek nagyobbak lesznek).
Az egyik az államok eladósodását mutatja 2025-ben:
A másik ábra a 2000-es állapotot hasonlítja össze a tavalyival:
Valami nagyon megváltozott az elmúlt 15 évben, a kormányok a lovak közé dobták a gyeplőt, még a szándékot sem lehet felismerni, hogy valamit tenni akarnának az államadóssággal.
Ma már csak az olajban fürdő államok között van néhány, amelyiknek 30% alatti az államadóssága, egyébként a legtöbb fejlett (és sok fejlettlen) ország is 100% körüli adóssághegyet görget maga előtt. Ezelőtt 25 éve még fenntarthatatlannak és finanszírozhatatlannak tartották a 70% feletti államadósságot és valószínűleg igazuk is volt.
Aztán jött a 0% kamat évtizede, az államok azt látták, hogy gyakorlatilag ingyen vehetnek fel hitelt, úgyhogy nem fogták vissza magukat.
Most meg már nem is tudják. Melyik politikus vállalna be egy olyan mértékű megszorítást 15 év pénzszórás után, ami szükséges lenne ahhoz, hogy elkezdjen érdemben csökkenni az adóssághegy? Még a nullás költségvetést sem tartják fontosnak az államok, nemhogy egy erősen pluszosat.
Érdemes megnézni sok afrikai és dél-amerikai országot is az első ábrán, erősen kérdéses, hogy lesz ott visszaút?
Végső konkluzió nincs, de érdemes belenagyítani az ábrákba és nézegetni az országok adósságait.
Jó, jó, mindenki tartozik, na de kinek, a Marsnak? 😀
Befektetőknek, saját állampolgároknak...
Tulajdonképpen a szegények tartoznak a gazdagoknak, pár közbeiktatott extra lépéssel:
1. A tájékozatlan, rendszerint kevésbé gazdag szavazók megválasztják a leghangosabban legszebbeket ígérgető politikusokat.
2. Ők ezzel a felhatalmazással szétbarmolják a gazdaságot és a költségvetést, így az államnak egyre több hitelt kell felvennie egyre magasabb kamatokkal. (Az államot hitelezni, azaz állampapírt venni az tud, akinek van megtakarítása, vagyis a gazdagabbak.)
3. Az állam vagy egyre többet költ az adóbevételekből törlesztésre (tehát kevesebbet közszolgáltatásokra), vagy megpróbálja lefaragni az adósság valós értékét az infláció felpörgetésével.
4. Ezek legjobban az 1. pontban említett szavazóknak fájnak, ezért az ő befolyásolásukra is egyre többet kell költeni.
5. Emiatt négyévente bemutatják az Osztogatás, Választás, Megszorítás című háromfelvonásos színdarabot.
"Melyik politikus vállalna be egy olyan mértékű megszorítást 15 év pénzszórás után, ami szükséges lenne ahhoz, hogy elkezdjen érdemben csökkenni az adóssághegy?" - Ez nem pont az, amit Javier Milei csinál Argentínában? Amennyiben igen, akkor minden országba kellene egy kócos hajú politikus, aki motoros fűrésszel hadonászik.
Nem kellene ám olyan messze menni, mert azért a legtöbb ország nem Argentína.
Megszüntetni a 13. 14. havi nyugdíjat, a lopást és korrupciót, a futballba és egyházakba öntött százmilliárdokat évente, kicsit emelni az adókon és csökkenteni a rezsitámogatást, itthon ennyi is éppen elég lenne.
Csak ehhez kellene egy nem populista politikus és egy értelmes nép, amelyik megértené, hogy ez neki is jó lenne, mert például lenne elég nővér a kórházakban.
A nyugdíj (egyeseknek) sajnos - az elmúlt 15-30 évnek köszönhetően - így is alacsony.
De egyetértek hogy nincs 13. meg 14. hónap. De akkor mi lesz a kisnyugdíjasokkal?
A kisnyugdíjasokkal kapcsolatban valamiért mindig elfelejtik az emberek, hogy ők a munkáséveik alatt is minimálbér körül kerestek. (Vagy adót csaltak és nem voltak bejelentve vagy nem rendesen.)
Egy minimálbéres, negyven évet ledolgozó ember kapjon annyi nyugdíjat, hogy minimálszinten továbbra is meg tudjon élni. De annál többet miért? Ennyit tett be a rendszerbe, ennyit kap vissza.
(Ha lerokkant vagy értelmi vagy egyéb fogyatékos, az más kérdés, a szerencsétlen sorsú embereket támogatnia kell a közösségnek, attól közösség. Külön frusztráló, amikor a művész úr milliókat keresett aktív élete során, de nem volt bejelentve csak minimálbérre, miért kellene neki többet adni, csak mert nem tudja a budai házat meg az eddigi életszínvonalát fenntartani havi kétszázezer forintból?)
A nagyon sok forintos kérdés pedig az, hogyan adta el Milei a megszorításokat az Argentínoknak? Mert 2023-ban választották elnöknek, és 2 évvel később, most októberben a választásokon a pártja több, mint 40%-ot kaszált. Márpedig biztosan sok ember megszenvedte ott az átalakításokat, amiket eszközöltek. És mégis.
Ezt a kommunikációs stratégiát kellene megtanulni/fejébe verni néhány magyar politikusnak (vagy inkább Magyar politikusnak, hehe), és elindulhatnánk egy okosabb jövő felé.
A kérdés pedig tényleg csak az, hogy hogyan maradhatott ilyen népszerű Milei? Ez nem költői kérdés, én nem tudom a választ, aki igen, kérem írja meg. 🙂