A Financial Times-ban jelent meg egy érdekes írás arról, hogy milyen változások vannak a gyerektelenség hátterében világszerte. (Megjegyzés: az eredeti cikkben sok tanulmányra hivatkoznak, ezeknek kihagytam a linkjét, akit érdekel, olvassa el az eredeti cikket, csak a lényeget foglalom össze magyarul.)

A fejlett világban már közel ötven éve megfigyelhető a gyerekszületések számának csökkenése (ez az egyik oka), azonban az elmúlt 15 évben már a fejlődő világban is hatalmasat zuhant a gyerekvállalási kedv, amit nehéz megmagyarázni olyan indokokkal, amik néhány évtizede még megállták a helyüket.

A világ 195 országának több mint kétharmadában az egy nőre jutó átlagos gyermekszám a 2,1-es „reprodukciós ráta” alá esett, amely bevándorlás nélkül stabilan tartaná egy ország népességét. 66 országban az átlag ma már közelebb van az egyhez, mint a kettőhöz, sőt egyes országokban az egy nőre jutó leggyakoribb gyermekszám a nulla.

A csökkenés üteme és mértéke egyaránt felülmúlja a várakozásokat. Mindössze öt évvel ezelőtt az ENSZ azt jósolta, hogy 2023-ban 350 000 születés lesz Dél-Koreában. Ez 50 százalékos túlbecslés volt: a valós szám 230 000 volt. Vagyis még öt év távlatában is sokkal durvább lett a visszaesés mértéke, mint azt előre jelezték a modellek.

A népességi adatoktól a Google-keresésekig terjedő adatok elemzése azt mutatja, hogy bár számos tényező járul hozzá a születési arány csökkenéséhez, a legutóbbi visszaesés a technológia használatához kapcsolódik.

S ahogy mondtam, a születésszám zuhanása egyre több, eddig stabilan növekvő fejlődő országot is durván érint, ami sokakat meglepett.

2023-ban Mexikóban először esett vissza a születési ráta az Egyesült Államoké alá – ahogy azt később Brazília, Tunézia, Irán és Srí Lanka esetében is tette.

A nyugdíjakra és gondozásra fordított növekvő kiadások miatti költségvetési nyomás az infrastrukturális beruházásokat is kiszorítja, ami hanyatlásérzetet kelt, és ez táplálja a rendszerellenes politikát .

A születési ráták gyakran az emberek vágyai ellenére zuhantak be. A legtöbb fiatal férfi és nő még mindig arról számol be, hogy körülbelül két gyermeket szeretne – még Dél-Koreában is, ahol a legtöbb nőnek ma már egy sincs .

Ehelyett „termékenységi szakadék” tátong a célok és az eredmények között, a modern életmóddal – beleértve az otthonainkat és egyre inkább a telefonjainkat is – összefüggő súrlódások és frusztrációk miatt.

Az előző évtizedekben a világ termékenységi rátája azért csökkent, mert a pároknak kevesebb gyermekük született. Most a fő ok az, hogy kevesebb a pár.

Ha az Egyesült Államokban a házasságkötések és az együttélések aránya az elmúlt évtizedben állandó maradt volna, az ország teljes termékenységi rátája ma magasabb lenne , mint 10 évvel ezelőtt.

Az elmúlt 15 évben azonban meredeken csökkent azoknak a nőknek az aránya, akiknek egyáltalán van gyermekük.
Az ehhez a trendhez gyakran kapcsolódó sztereotípiák közé tartoznak azok, akik a karriert helyezik a gyermekek elé, vagy azok a párok, akik a bőséges rendelkezésre álló jövedelem ellenére sem vállalnak gyermeket.

De számos országban a születések és a párkapcsolatok számának csökkenése sokkal meredekebb a legalacsonyabb iskolai végzettséggel és legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők körében. Ezzel szemben az egyetemi végzettségűek aránya, akik párokat alkotnak és gyermeket vállalnak, stabil, sőt egyes esetekben emelkedik is.  Vagyis a magasabban iskolázott párok nem vállalnak kevesebb gyereket, mint néhány évtizede. A gond az, hogy kevesebb pár van, mint néhány évtizede.

A gazdag országok állami szerepvállalása sem állította meg a tendenciát. Az 1980-as évek óta a fejlett országok reálértéken megháromszorozták az egy főre jutó családi pótlékot, a támogatott gyermekgondozást és a szülői szabadságot, miközben az apák által végzett gyermekgondozás aránya folyamatosan emelkedik. A születési arány ennek ellenére csökkent – minden szüléskorban való nőre vetítve 1,85-ről 1,53-ra.

Számos gazdag országban, köztük az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban, az elmúlt évtizedekben a családalapítás egyik fő akadálya a lakhatás volt.

Az FT elemzése szerint az említett országokban az 1990-es évek óta bekövetkezett termékenységi rátacsökkenésnek akár a fele is magyarázható a lakásvásárlás csökkenésével és a szüleikkel élő fiatal felnőttek számának növekedésével, ilyen helyzetekben a hosszú távú lakhatás hiánya akadályozza más hosszú távú kötelezettségvállalásokat.

De ez nem magyarázza meg a legutóbbi meredek visszaesést vagy annak globális mértékét. Az északi régióban például a termékenység a gazdasági stabilitás és a szülőkkel vagy lakótársakkal való lakás helyett egyedül élő fiatal felnőttek számának növekedése ellenére is csökkent.
Még akkor is, ha a párok megengedhetik maguknak, hogy külön lakjanak, egyre nagyobb a valószínűsége a különválásnak. Számos országban az összeköltözők ma már nagyobb valószínűséggel válnak el, mint hogy gyermeket vállaljanak, ami a történelmi norma drasztikus megfordulása.

Más gazdasági tényezők sem magyarázzák meg a születésszám ilyen mértékű csökkenését.

A közelmúltbeli demográfiai csökkenés a globális pénzügyi válság által súlyosan sújtott országokban, valamint az általa gyakorlatilag nem érintett országokban is megfigyelhető volt, mind a lassan növekvő Nyugat-Európában, mind a gyorsan növekvő Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában.

Sokan a fiatal felnőttek gazdasági bizonytalanságára mutatnak rá. De míg a fiatalok keresete később éri el a csúcspontját, mint az előző évtizedekben, és relatív gazdasági helyzetük romlott , ezek fokozatos eltolódások, amelyek nem illeszkednek egy hirtelen visszaeséshez.
Egy másik lehetséges tényező a fiatal férfiak és nők változó relatív helyzete . A lányok ma már sokkal nagyobb valószínűséggel járnak egyetemre, mint a fiúk, és az alacsonyabb iskolai végzettségű fiatal férfiakat ma már gyakran jobban keresik, mint női társaikat, ami megváltoztatja a letelepedés kritériumait. De ezek is többnyire lassú változások, amelyek a világ egyes részeire sokkal inkább vonatkoznak, mint másokra.

Mivel a kutatók elégedetlenek a pusztán gazdasági magyarázatokkal, egy új bűnösre kezdenek rámutatni – a digitális eszközökre és platformokra, amelyek világszerte túlméretezett szerepet játszanak a fiatalok életében.
Nathan Hudson és Hernan Moscoso-Boedo a múlt hónapban publikáltak egy tanulmányt , amelyben a születési arányokat vizsgálták az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a 4G mobilhálózatok kiépítésének fényében.

A születések száma azokon a területeken csökkent először és leggyorsabban, amelyek legkorábban kaptak nagysebességű mobilinternetet. A szerzők azzal érvelnek, hogy az okostelefonok átalakították a fiatalok egymással töltött idejét, jelentősen csökkentve a személyes szocializálódást és a termékenységük összeomlásához vezetve.

Az FT kutatása szerint ugyanez a tendencia más országokat is érintett.

Például az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Ausztráliában a tizenévesek és fiatal felnőttek születési aránya nagyjából stagnált a 2000-es évek elején, de 2007-től jelentősen csökkenni kezdett.

Ugyanez a csökkenés Franciaországban és Lengyelországban 2009 körül, Mexikóban, Marokkóban és Indonéziában pedig 2012 körül kezdődött. Ami Ghánában, Nigériában és Szenegálban a termékenység folyamatos csökkenését jelentette, az 2013 és 2015 között meredek zuhanássá vált.

Mindezek a fordulópontok egybeestek az okostelefonok tömeges elterjedésével a helyi piacokon – a Google mobilalkalmazás-keresései alapján mérve.

Az amerikai , brit és ausztrál születési arány viszonylag stabil volt a 2000-es évek elején, de 2007 körül jelentős csökkenésnek indult.

Ugyanez a visszaesés Mexikóban és Indonéziában is 2012 körül kezdődött.

Iránban , Egyiptomban és Szenegálban a csökkenés 2015 körül következett be .

Ezek egymástól eltérő eseményeknek tűnnek, de ha elmozdítjuk őket, hogy összhangba kerüljenek az okostelefonok térnyerésével az egyes országokban és ha figyelembe vesszük, hogy mi történt a születési arányokkal a telefonok megjelenése előtt, akkor egységes trendet látunk. Országról országra zuhant a születési arány az okostelefonok megjelenése után, függetlenül attól, hogy mi volt az előző trend. Minél fiatalabb volt a korcsoport, annál hangsúlyosabb volt a visszaesés – az okostelefon-használati minták tükörképe.

Melissa Kearney, a Notre Dame Egyetem közgazdaságtan professzora szerint „egészen valószínű, hogy a modern digitális médiakörnyezet mélyreható hatást gyakorolt ​​a társadalomra, ami a romantikus párkapcsolatok hanyatlásához vezetett”.

Hudson és Moscoso-Boedo tézisét, miszerint a kulcsfontosságú tényező a személyes találkozásokkal töltött kevesebb idő, több tucat országból származó bizonyítékok is alátámasztják. Dél-Koreában a fiatal felnőttek személyes találkozásai 20 év alatt a felére csökkentek.

„Ahhoz, hogy megtaláld azt a személyt, akivel házasságra készülsz, sok embert kell átszűrnöd magadban” – mondja Lyman Stone demográfus . „Ha sokkal kevesebbet jársz társaságba, sokkal tovább tart megtalálni a megfelelő embert, ha egyáltalán megtalálod. Ha sok időt töltesz a kortársaiddal a való világban, akkor a [potenciális partnerrel szembeni] elvárásaid a való világban gyökereznek. Ha az idődet Instagramon töltöd, akkor az elvárásaid a normális mibenlétének mesterséges érzékeléséhez kötődnek.”

A párok körében a szexuális diszfunkció magasabb azoknál a fiatal felnőtteknél, akik a legtöbb közösségi médiát használják, jegyzi meg Anna Rotkirch finn demográfus . Azt állítja, hogy a közösségi média – és az ezeken a platformokon megjelenő értékek és életmódok – által elfoglalt idő megnehezítette a fiatal felnőttek számára az elkötelezett kapcsolatok kialakítását.

A Stanford Egyetem munkatársa, Alice Evans hozzáteszi, hogy minél hagyományosabb egy kultúra a nemi szerepek tekintetében , annál nagyobb hatással vannak az okostelefonok a születési arányokra.

Az adatok ezt alátámasztják: a Közel-Keleten és Latin-Amerikában az elmúlt évtized legnagyobb születési aránycsökkenése figyelhető meg, és egy friss tanulmány szerint a közösségi média használata összefüggésben áll az alacsonyabb termékenységi rátával a szubszaharai Afrikában. Dél-Ázsiában, ahol a nők internet-hozzáférése gyakran korlátozottabb, kevesebb ember marad egyedülálló.

Az FT kutatása azt is kimutatta, hogy a fiatal férfiak és nők között kialakuló ideológiai szakadék az okostelefon-korszak jelensége, amely a főiskolai végzettséggel nem rendelkezők körében koncentrálódik. Ebben a csoportban a nők balra tolódtak, a férfiak nem, és a párkapcsolatok, valamint a születések száma is jelentősen csökkent.

Az egyik lehetőség az, hogy a közösségi média felerősíti és megszilárdítja az emberek reakcióit olyan trendekre, mint a lakhatási nehézségek vagy a férfiak és nők változó gazdasági helyzete, évtizedekig tartó folyamatokat hirtelen hullámoknak érzékeltetve, felerősítve a gazdasági aggodalmakat, és tartós bizonytalanság- és aggodalomérzetet keltve, amely megelőző intézkedésként működhet .

Valójában, az új médiatechnológiák párkapcsolatokra és termékenységre gyakorolt ​​hatásáról szóló elméletek nem újak és nem csak az okostelefonok korszakára korlátozódnak.

2001-ben Robert Hornik és Emile McAnany kutatók felfedezték, hogy erősebb összefüggés van a csökkenő születési arány és a televízió-tulajdonlás között , mint a jövedelem vagy az iskolázottság között.

Egy évtizeddel később Eliana La Ferrara és mások tanulmánya kimutatta, hogy a kis családokat ábrázoló tévés szappanoperák nézése miatt a nők kevesebb gyermeket vállalnak, 2018-ban pedig Adrienne Lucas és Nicholas Wilson azt találták, hogy a televízió birtoklása miatt a párok kevesebb szexuális életet élnek .
Tekintve, hogy az okostelefon-használat intenzívebb és magányosabb, mint a tévénézés, a hatások sokkal nagyobbak lehetnek.

Ezért is hatástalanok a kormányzati intézkedések szerte a világon. Hiába emelik a többszörösére a családtámogatásokat, ha nincsenek párok, amelyek igénybe tudnák venni azt. A megoldás a techológia szabályozása és még inkább az emberek edukációja lenne, hogy felismerjék az emberek a veszélyt, amit az jelent, hogy a való világ helyett a képernyők előtt töltik szinte minden idejüket.