Csak a szokásos akció

2014-12-31
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Három hete vettem az egyik helyi hiperben egy Listerine egyliteres szájvizet 1.749 Ft-ért. Ennek volt a legolcsóbb az egységára a nagy kiszerelés miatt, meg aztán úgyis elfogy alapon. Ott volt a többi között berakva a polcon, semmi akció, vagy kiemelt figyelem. Mivel az akciós ára is a félliteresnek 990 forint szokott lenni, tudtam, hogy érdemes megvenni ezt normál áron is.

Mivel a feleségemnek túl erős volt az ízesítése, ma vettünk egy másik flakonnal az ő számára.

Csakhogy azóta akciós lett, kiemelt helyre került a polc végére.

Valami csoda folytán az ára felszökött az elmúlt három hétben 2.349 forintra, hogy aztán onnan meredeken leessen az igen kedvező 1.649 forintra.

Kihagyhatatlan akció, csak most, csak nálunk. Az mégis hülyén nézne ki, hogy 100 forinttal lett csak olcsóbb a nagy akcióban, vagyis mindössze 5 százalékkal.

(Ha 2.000 forint felett lett volna az eredeti ára, soha meg nem vettem volna, mert akkor olcsóbb megvenni két akciós félliterest és nem volt sürgős. Akció meg elég sűrűn van.)

Mit mondjak, nem lepődtem meg rajta. A legtöbb akció hasonló kamu. Előtte két hétben valami érdekes véletlen folytán felszalad a termék ára, így a törvény szerint lehet azt írni, hogy most mennyire akciós.

(Ha én hoznám a törvényt, az elmúlt hat hónap átlagárát kellene alapul venni és mind forintálisan, mind százalékosan ki kellene írni a kedvezmény mértékét. De nem én hozom a törvényeket.)

Kíváncsiságból átmentem a másik hiperbe, ott továbbra is 1.749 Ft az egyliteres Listerine szájvíz mindenféle akció nélkül. (Illetve az egyik, drágább fajta  2.159 Ft. De nem csak ezt hirdetik most akcióban az első hiperben, hanem az összes 1.749 Ft-osat is.)

Csak azért írtam le a történetet, mert téged is naponta hintába raknak az ehhez hasonló álakciókkal. Figyelj oda, hogy mit mennyiért veszel és nyugodtan nézd meg a nem akciós mosószereket, öblitőket, szájvizeket és minden egyebet, rá fogsz jönni hogy a szuperakciós termék egységára gyakran magasabb, mint a polcokon megbúvó hasonló termékek ára, vagy a gigaakció ellenére is semmivel, vagy csak alig olcsóbb.

Mivel tudják, hogy egy átlagember maximum 4-5 termék árára emlékszik és még magában is elbizonytalanodik, ha egy ilyen akciót lát, hogy biztos ő emlékszik rosszul, ezért nyugodtan folytathatják ezt a technikát.

Sokat dob a dolgon, ha felírod, mit mennyiért szoktál venni. Ennek egyszerű módja, ha a blokkokat lefényképezed a mobiltelefonoddal, így mindig kéznél vannak a blokkok, amin látszanak a vásárolt termékek nevei és árai is. De ha felírod a telefonodba, hogy mennyi a 4,5 kg-os mosópor, a literes öblitő és a többi, az is jó megoldás.

Previous Post
Új év, új tervek

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
42 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

azt leszámítva, hogy a 3% az több, mint 5% igazad van, így mennek a parasztvakítások és ezért kell egy férfi is a bevásárláshoz, mert mi egységáron gondolkodunk, amíg a nők "nézd akció" és már pakol is (tisztelet a kivételnek)...van is erre egy mondás, hogy a férfiak dupla árat is fizetnek azért, amire szükségük van, a nők meg megvesznek mindent, ami fél áron van...nem akarok belemenni a férfi-női háborúba, nem erről szól az egész, a nőket a színes plakátok szédítik meg, a férfiak meg a legszarabb sört is élvezettel fogyasztják, ha rajta van egy bikinis leányzó...mindenkinek meg vannak a gyengéi...aki nem elég okos az használja a telefonján a kalkulátort (vagy a címke alján a /liter /kg-os árat tessék nézni)...a fényképezésre még nem gondoltam, jó ötlet 🙂

Mi megosztott bevásárló listákat használunk az okos telefonokon, a komolyabb árú tételeknél (pl. 1kg kávé, vagy palack olíva olaj) külön feltüntetve a "referencia árat", amennyiért szeretjük megvenni 🙂

A szupermarketekben SOHA nincs akció. Majdnem mindig minden drágán van és néha normál árra csökkentve adnak ezt-azt.
Persze az utóbbi esetet kommunikálják. A megtévesztés stratégiáját alkalmaznak, olyan sűrűn kommunikálnak, hogy ne bírd követni és ne bírd összehasonlítani a versenytársakkal. A céljuk a lojalitás, hogy az a kép alakuljon ki benned, hogy érdemes oda menni, ott mindig van akciósan valami. Közben úgyis megveszed a másik 20-50 tételt is - nem akciósan.
Ezt a könyvet érdemes elolvasni, egy külön fejezet szól erről:
timharford.com/books/undercovereconomist/

Én egységárakat szoktam megjegyezni:
pl.:
50Ft/mosás, márkás mosószerrel
4000Ft/kg a jó sonka illetve szalámi
4000Ft/liter a márkás tömény ital
400Ft/liter a jó sör
1300Ft/kg a csirkemell
2000Ft/kg a jobb sajt
stb.
És mindig a kg/liter/stb. egységárat nézzétek, mert ott is van átverés! Sokszor a nagyobb kiszerelés drágább!

Ez mar igy megy miota letezik kerskedelem 🙂 csak a konkurencianak koszonhetjuk hogy nem egyszerre es mindenhol pont ugyanazok az arak vannak.

"(Ha én hoznám a törvényt, az elmúlt hat hónap átlagárát kellene alapul venni és mind forintálisan, mind százalékosan ki kellene írni a kedvezmény mértékét. De nem én hozom a törvényeket.)"

Nem vennék rá mérget, de szerintem a jelenlegi törvények sem engedik az ilyen gyakorlatot, szerintem ez simán kimeríti a vevő megtévesztését. Legközelebb bárki lát ilyet tehetne egy feljelentést a fogyasztóvédelemnél, nekem nagyon erős a gyanúm hogy bírságolás lenne a vége.

@talios Jó áron veszed a csirkemellet 😀

Egy javaslat: pl. Android-ra rengeteg program létezik a költségek akut követésére. Én pl. a Koin-t használom (magyar fejlesztés), és fel lehet címkézni egy mozdulattal az egyes költéseket.

Nem szoktam tételesen írni persze, de pl. az általános dolgokat, amikre szükségünk bizonyos időszakonként, azt követem.

A Tescoban rendszeresen "akciózzák" úgy a termékeket, hogy áremelés előtt a "régi" árra kiteszik, hogy akció...

Engem érdekelne, hogy mit ír pontosan a jelenlegi törvény, mert azt hittem végre valaki utánnajárt és erről fog szólni a cikk, de szerintem nem nézett utánna a cikkíró se. Illetve érdekelne, hogyha valaki kifogásolja a dolgot, akkor kihez érdemes fordulni, és hogy valakinek volt-e olyan tapasztalata, hogy mindez mennyi időt vett igénybe az ő részéről és volt-e bármi hatása, az ügyéet tudta-e követni, stb.

Nemrég olvastam a Tipping pointot Malcolm Gladwelltől, és pont ezt hozza fel példának arra, hogy miért olyan fontos az a kevés szakértő (az ő szóhasználatával: Maven) a társadalomban: a szupermarketek már rég megfigyelték, hogy az árat le sem kell vinni, csak ráírni, hogy akciós, és ugyanúgy megugrik az eladás. Csak azért nem merik többet csinálni, mert van az a kevés ember, aki odafigyel, ismeri a törvényt, emlékszik az árra, és ilyenkor panaszlevelet ír meg fogyasztóvédelemhez szalad. Na, ezektől félnek.

Ezt a könyvet is érdemes elolvasni, szerintem zseniális:

amazon.co.uk/The-Tipping-Point-Little-Difference/dp/0349113467

Én azt azt találtam ki, hogy kis jegyzetet írok a telefonba 30 legfontosabb termék árával. Így mindig látom az árakat. Az elmúlt egy évben 2-3 havonta Lengyelországban járok, mert ott szerzem be a cégemnek az árut. Egyszer betértem az Auchanba Katowicében és döbbenten tapasztaltam, 5-10%- al olcsóbb minden, de az alapvető élelmiszerek 20%-l. Simán az adózás miatt 3 sáv van a=23%, b=17% és c=5%. Amin nagyon kiakadtam: itthon gyártott Rauch almalé ott 20%-l olcsóbb....

Remélem mindenki tudta, hogy a teszkóban a héten minden szilveszteri dekoráció 20% kedvezménnyel volt :))
Csak jó lenne tudni mihez képest, mert ugye egész évben egyébként nem árulják.....

Bocskai úton egész évben ennyi a csirkemell filé és 900 a csontos. Igaz ez csak másodosztályú cucc.

Nem csak a multik csinálják, sajnos.
Jó példa erre a grx.hu
Itt a termékek sosemvolt árról vannak "leakciózva" évek óta!
Ráadásul kifutó és/vagy sérült termékeket árulnak, csak ezt nagyon apró betűsen reklámozzák.
Rengeteg ilyen példa van még.

Én a kedvenc sajtmárkámnak figyeltem meg ilyen típusú árváltozásait. Oda szoktam figyelni.

A rendszeresen vásárolt termékeknek fejből tudom az árát. Ha egy új terméket akarok venni, rákeresek a neten, hogy hol, mennyiért adják.
És igen, kilós vagy darabos árat kell nézni (bár nem mindig tüntetik fel), ez a lényeg.

Az akció sokszor csak átverés, valóban tudni kell az árakat és figyelmesnek lenni.
De léteznek "csendes" akciók is, amikor csak simán alacsonyabb ár van kiírva egy termékre és nincs külön kiemelve, hirdetve.

Szerencsére több különböző bolt esik az utamba, így megvan, hogy hol mit mennyiért tudok venni és mindent ott veszek, ahol a legolcsóbb és legjobb.
Tudom, a kereskedők nem az ilyenfajta vevőre vágynak, de ez engem nem érdekel. 🙂

@beszamolo
Nem férfi-nő, hanem törődés, habitus kérdése. A tipikus családmodellben a "férfi kezeli a pénzügyeket", ezért ők figyelnek ezekre a dolgokra.
Nálunk a férjem jön azzal, hogy "nézd, akciós", én meg tudom, hogy milyen terméket veszek meg és milyen kg/l áron. Kiírhatnak bármit, nem izgat 🙂
Szvsz nem nehéz tudni a tipikusan vásárolt termékek egységárait, kivéve, ha az ember állandóan a hiperekben lóg, órákig szájat tát és mindig vesz mindenféléket. Alapanyagok vásárlásánál viszonylag könnyen megy.

Azt, hogy termékenként jegyzem a kb. alap piaci árat, pár hónapja kezdtem el. De annyiféle alapanyagot veszek, hogy szerintem elég fáradságos munka. Ezért néha próbálok besegíteni magamnak a KSH táblázataival. Tudtok-e segíteni, hogy ennél részletesebb táblázatuk van-e?ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qsf005j.html Mer' ebben mondjuk sütőtök, joghurt, só meg szappan sose lesz. (Bezzeg LCD TV igen, amit biztos sokan vesznek minden héten, de én nem szoktam...)

Jó a poszt, és a hozzászólások is.
Konkrét példa: nyuszis kakaó, amiből viszonylag gyakran veszek. Szinte mindenhol 1499 az alapára, de havi egyszer "leakciózzák" 999-re, mindig kivárom és olyat veszek

Én a kávét szoktam figyelni. Körúton erre szakosodott kis közért (mars még mindig 99) Nescafe classik 1190- vagy 1290. Tescoban Auchanban ugyanez 1890 - 1900 szokott lenni. Amikor akciós a hiperben akkor általában leviszik 1590-re... egy évente kb 2-szer meg 1290-re mint a körúton a kisboltban bármikor. Másik, meg minden sor fölött az akció felirat annyira világít már a libaf.s zöld táblákon, hogy ennyi akciós terméket még a világ nem látott...

Elöljáróban annyit, hogy szerveim szerint nőből, gondolkodásomban férfi vagyok. Ennek megfelelően rühellek vásárolni, így ha lehet, boltba csak akkor teszem be a lábam, ha feltétlenül szükséges - havonta 1x. Tisztítószerekből, WC papírból - ha kifogyott, több hónapos adagot spájzolok be, ugyanígy konzervekből is, de árgus szemmel figyelem az egységárra vetített akciókat. Mosószert pl. már régóta magam készítem, max.1 óra alatt kb. 10-12 kg-t hozok ki úgy 2-3000 ft-ból (konyhasómentes :-)). A hozzávalókat - köszönhetően a kormány nefürggyéle adójának - 1 évre előre bespájzoltam, hátha addig történik valami csoda. Ami bosszant, hogy folyamatosan átrendezik az árukat, valamint hogy csillagvizsgáló kell ahhoz, hogy az ember lássa az egységárakat.Azt megfigyeltétek már, hogy néhány helyen a folyékony tisztítószereket hol kg, hol literáron írják ki, nehogy a jóember tudjon hasonlítgatni?

Ami nálam veri ki a biztosítékot ilyen témában, az Auchan gyakorlata,ahol sosemvolt árról akciózzák le a terméket. Konkrétan a Milupa 3 banános tápszer ára az elmúlt 1 évben 1600 Ft normál áron, de azt írják ki h, 2399 vagy ilyesmi árról lett leszállítva 1500-ra, tehát csak 100 Ft a kül.!
Amúgy az utóbbi 3hónapban tételesen írtam, mit veszünk, minden fontosabbnak tudom kb.az árát..

Érdemes lenne egy közösségi árfigyelő appot kifejleszteni, egy Ár-Waze-t 🙂
Egyébként B.Ú.É.K. mindenkinek!

A kávé úgy látszik tipikus eset. Legutóbb Tesco-ban néztem az Omnia 200g-os (Brazil/Kolumbia stb., single origin) kávékat, és nem vettem, mert ugyanúgy 990 ft volt, mint a Sparban. Aztán kb egy-másfél hét múlva jártam legközelebb a tescoban, mindenhol hatalmas táblák, hogy minden Omnia szemes kávé -30%... na, ez így már megéri, gondoltam, úgyhogy mentem is a polchoz - 990 ft.
@andras Az, hogy a kis közértben ennyivel olcsóbb a kávé, más okból is fakadhat... szerintem egyszerűen arról van szó, hogy náluk "áfa-mentes" az áru.

@andras: na igen, amúgy az ilyen kisboltok (meg főleg a kínai) árát úgy kell számolni, hogy az adót, meg ezt-azt, amit ő elfelejt befizetni,vagy szürkeimportban "elírja" majd SZJA-ban, vagy más fogyasztási adóban elvonják tőled, így már nem is olyan szép a kép.

csodák nincsenek, a kereskedelem is profitorientált! én egyedül a tescoba járok, sőt újabban már online rendelek (rengeteg időmegtakarítás), így az árak is könnyebben követhetőek, de igazából tökmindegy, egyik helyen olcsóbb ez, drágább az...összességében majdnem mindegy. inkább a bolttípusok között vannak különbségek: Auchan viszonylag olcsó, Tesco viszonylag drágább, Lidl/Aldi saját márkás termékek olcsók, idegen termékek drágák, Spar drága, CBA-ba meg elvből nem járok, de az a legdrágább. "Családi" "nagyon támogatandó" kisbolt, na az meg a rablás.

(amúgy egy bizonyos idő után már nem mindig az ár az elsődleges kérdés, én pl. nagyon sokáig jártam Auchanba - persze tudom, hogy áruházanként más - de bizony a körülmények, az egész vásárlási élmény és a közönség jóval a Tesco színvonala alatt volt.)

Kedves kiszámoló, örülnék ha legalább egy rövid választ adnál.
Szeretnék külföldről terméket vásárolni, de nem tudom, hogy most tegyem-e ezt meg, vagy várjak vele, mert látva a forint gyengülését és a kormány össze-visssza intézkedéseit, nehéz eldönteni, hogy lesz-e még kevesebb az Euro árfolyama, vagy sem.
Köszönöm,

MNB eddig sem titkolta hogy nincs arfolyamcel, illetve ugye a devizahitelek forintositasa miatt rossz fenyt vetne a kormanyra hogyha ~marciusra erosebb lenne a forint mint az elore meghatarozott forintositasi arfolyamok. Ezek persze csak gondolatok, majd meglatjuk a piac hol lesz egyensulyban addigra...

Én egyszerűen megoldom a kérdést. Mint a ruha, cipő vásárlásánál, az élelmiszernél sem azt nézem, hogy akciós-e valami, hanem azt, hogy amit éppen venni akarok, az azon az áron, amin éppen kínálják, megfelel-e nekem vagy sem.

Ha megfelel, megveszem akkor is, ha nem akciós. Ha nem felel meg az ár, az akció miatt sem veszem meg.

Egyébként tételesen vezetem a kiadásaim excelben, csodásan kijönnek az árak hullámzásai, ill. lehet figyelni és tudni, hogy úgy általában minek mennyi az ára. Az akciók (akár igaziak, akár hamisak) elég gyakran követik egymást ahhoz, hogy ne legyen érdemes spájzolni sem.

Egyébként pedig pár éve a házunk aljában nyílt egy bolt, amire ki volt írva nagy betűkkel, hogy "nálunk mindig minden akciós!". Fél év múlva bezártak.

"Azt megfigyeltétek már, hogy néhány helyen a folyékony tisztítószereket hol kg, hol literáron írják ki, nehogy a jóember tudjon hasonlítgatni?"

Nem hiszem, hogy megmérnék a csomagolásban lévő folyadék súlyát, egyszerűen a gyártó által használt mértékkel számolnak (térfogat vagy súly).
A JPÉ szerint a gyártó által súlymértékben mért termék árcéduláján térfogat egységárat kizárólag a súly egységár mellett lehet feltüntetni, helyette nem. És fordítva.

Nincs olyan élelmiszerbolt, ahol a korábbi vásárlások volumene után kedvezményeket adnak? Pl. nincs ilyen rendszere a Tesco-nak vagy egyéb online boltnak?

Egyébként szinte minden termékekre megéri fellapozni az Ebay-t. Mondjuk egy tölthető ceruzaelem postaköltséggel együtt feleannyiba kerül Hongkong-ból, mint itthon a legolcsóbb darab (régen néztem, de gondolom még mindig így van).

Számomra az elmúlt 1 - 1,5 év nagy tanulsága, hogy általában a nagy kiszerelések fajlagosan drágábbak, mint a kicsik, hisz alapból azt gondolja mindenki, hogy a nagyobb / gyűjtő / stb. csomagolás az olcsóbb.
Ketchupnél, savanyú uborkánál, egyéb befőtteknél, mosószereknél már áruháztól függetlenül tapasztaltam ezt.

@Zsolt_
"Egyébként szinte minden termékekre megéri fellapozni az Ebay-t. Mondjuk egy tölthető ceruzaelem postaköltséggel együtt feleannyiba kerül Hongkong-ból, mint itthon a legolcsóbb darab (régen néztem, de gondolom még mindig így van)."

ez max a gagyi, noname akkunál van így, egy normálisabbnál kizárt..
nézz meg egy 2000 mAh-s energizert, pl..

Több benzinkút előtt megyek el munkába és haza.
Azt látom, hogy némelyikek este felviszik az árat, hogy másnap - amit ugye előre bejelentenek a rádióban - ahhoz képest csökkenthessenek x forintot.

Én azzal "spórolok", hogy a lehető legkevesebb időt töltök vásárlással, mert útálom ezzel elcseszni a napomat. Továbbá, mivel szinte minden nap és friss alapanyagokból főzök, igyekszem pontosan belőni, hogy mennyit vegyek. Így sohasem kerül kidobásra semmi, sőt még kényszerből sem kell megenni semmit. Végülis, ez is egy spórolás. Meg az is, hogy nem eszünk sokat. Meg az is, hogy nincs mélyhűtőm.
A takarítószereket magam keverem mosószódából, mosogatószerből, ecetből és citromolajból. Az aldis Tandilt és a Fee-t használom mosó- és öblítőszernek, tökjók.
Ilyen alapról kiindulva, ha néha valamit drágábban veszek, mint egy másik boltban lehetne, nem érdekel.
Én is vezetem a kiadásaimat, de a decemberit nem adtam össze, fő a nyugalom:)

Az időszakosan árult termékeknél még durvább, mert mondjuk van, hogy egy gyorsan elavuló IT cikk 1 éve X Ft-ba került, aztán 1 évig nem volt abban a hiperben, majd mikor már az átlagos piaci ára X/2, akkor X/2+Y (<X) áron hirdetik nagy akcióként...

@landscape-wine Ha kifejted bővebben mire gondolsz és másnak is van rá igénye én szívesen megcsinálom 🙂

Kedves Miklós!

Ha elfogadsz egy jó tanácsot, a következő Listerint egy sokak által kevésbé ismert üzletben fogod megvenni: Eurofamily
Nem akarok butaságot mondani, hogy ott mennyi szokott lenni, de sokkal kevesebb. Emlékeim szerint a literes valahol 1000 Ft körül van.
Némelyik termék ára ott elképesztő: Pl. a Cillit Bang sok helyen akciósan 1000Ft körül van. Legutoljára ott 590Ft-ért vettem.
Én kb egy éve minden háztartási terméket ott veszek, nagyon jó áraik vannak, háztartási cikkben szerintem ez a legjobb üzlet. Egyébként a föléírt áraktól nekem is füstöl a fejem...
Ja és még egy infó, nem az Eurofamilynek dolgozom. 🙂

Persze, ha van ilyen üzlet a közeledben,persze hozzászámolva az üzemanyag és időráfordítást is, csak hogy kiszámoljuk 😛

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram