A lombardhitel jelentése

Kérdeztétek, mi is az a lombardhitel.

A lombardhitel egy zálogjogon alapuló hitelfajta. Ez azt jelenti, hogy valami biztosíték ellenében, jellemzően meglévő bankbetét, vagy értékpapír állomány fedezete mellett nyújt kölcsönt a bank. Ritkábban, de elfogadhatnak árufedezetet, vagy bármi egyéb piacképes kézizálogot.

Ha az ügyfélnek van a bankban megtakarítása, de megszorul és szeretne hitelt felvenni, ilyenkor kérhet lombardhitelt. A megtakarításait zárolják, azaz nem fér hozzá a hitel futamideje alatt. Jellemzően több zálogot kérnek, mint a hitel, ez értékpapírnál, főleg részvénynél elég komoly különbség lehet, például a részvényeit 30%-os mértékben számolják be a lombardhitelhez.

Alapértelmezésben a lombardhitel csak a banknak jó, hiszen garantáltan kockázatmentesen magas hitelkamatokhoz jut. Ez alól kivétel, ha egy 5 éves megtakarításod fog lejárni a jövő hónapban, vagy a 7.000 ft-ért vett OTP részvényed éppen most 1.300 forintot ér és nem akarod ennyiért eladni arra a pár hónapra, amíg kell a hitel.

Az egyik nagybank lombardhitel árazását itt nézhetitek meg. Ebből kiderül, hogy tulajdonképpen a saját pénzemet 15,7-16,4%-ért adják nekem kölcsön, miközben arra a pénzre valószínűleg nem kapok ez idő alatt 6%-nál nagyobb kamatot.

Ha részvényben fekszik a pénzem, azon is el kell gondolkodni, vajon várható-e, hogy a hitel futamideje alatt ennyire (évi 16%-os mértékben) nőni fog az ára? Főleg ha azt is figyelembe veszem, hogy egy részvény ára csökkenhet is ugyanezen idő alatt.

Ezért ha nem egy-két hétre van csak szükséged a hitelre és a lekötésed nem több éves lekötés a lejárat előtt, érdemes kiszámolni, hogy tényleg jó-e neked, ha 10%-os felárral kapod kölcsön a saját pénzedet?

Még a bankban volt egy ügyfelem, aki be akart szállni egy étterembe 20 millióval, de nem a spórolt pénzét akarta kockáztatni, ezért a betétjére lombard hitelt kért. Ötször nekifutottam, akkor sem tudtam neki elmagyarázni, hogy ugyanúgy a saját pénzét kockáztatja, hiszen a bank élni fog a zálogjogával, csak éppen évi kétmilliót bukik a kamatkülönbségen.

Úgy gondolta, sokkal biztonságosabb, ha a bank hitelét tolja be az induló étterembe. Fél óra után feladtam az ügyfél meggyőzését, ha neki megér a hamis biztonságtudat évente kétmilliót, akkor vegyen fel inkább lombardhitelt.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? A hat alkalmas tanfolyamról itt találsz további információt.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

12 hozzászólás

  • KZoltán
    Nem ezért raktak ki? Nem a bank érdekét szolgáltad, hanem az ügyfelét.
  • Kiszamolo
    dehogynem 🙂
  • Lee732
    Ennyit az ügyfélbarát kiszolgálásról…
    Sajnos ez is olyam lehet, mint pl. ügyvédnek lenni, ha nem adsz fel az elveidből, akkor nehéz érvényesülni.
  • pozsy
    Ha ez ennyire rossz konstrukció az ügyfelek számára, miért létezik egyáltalán? Hogyan képesek megmaradni ezek a termékek?
  • Zsoca
    Nem olvastad el a bejegyzés végét? Hát úgy. 🙂 Amíg tele lesz az ország pénzügyi analfabétákkal, addig bármilyen pocsék pénzügyi terméket el lehet adni.
  • afonya
    Nanana.
    A lombardhitel nem egészen erre való…
    A lombardhitelnél a következő konstrukciónál van értelme a dolognak.

    Egy vállalkozásnak – mondjuk egy projekthez – szüksége van pénzre, melyet a projekt befejezése után tud visszafizetni. A vállalkozás tulajdonosai beteszik a szabad pénzüket betétbe mint MAGÁNEMBEREK és ezt zárolja a bank. Majd erre kapnak VÁLLALKOZÁSKÉNT hitelt.
    A betét kamata magánszemély zsebében csörög majd, a hitel kamata pedig a vállalkozásnál költségként elszámolható….
    Simán megéri a dolog, még a jelentős kamatkülönbözet esetén is.
    (Csupán arra kell figyelni, hogy egy “minimálbéres” vállalkozó ne tegyen be 100millát lombardhitel fedezeteként….)

  • Kiszamolo
    Hát, ha a magánember kap a fenn nevezett bankban 5,6%-os betéti kamatot, ami kamatadó után 4,7% és fizet a cég ennek több mint a háromszorosát, nekem nem jön ki az, hogy ez megéri a 10%-os cégadónál.

    Maximum arra jó, hogy nem szúr azonnal szemet az adóhivatalnak, mint ha tagi kölcsönt toltak volna be a cégbe.

    Egyébként finoman szólva sem indokolt 3×-os kamatkülönbség, amikor a teljes hitelre ott a fedezet a bankban készpénzben. betéti kamat plusz 2-3% lenne a reális, vagy tisztességes.

  • Kiszamolo
    Kiszámolva: 10 milliónál az egyszerűség kedvéért egy évvel számolva (arányaiban egy hét is ugyanígy jön ki, tehát az időtáv most nem számít) a teljes nyeresége a cégnek az elszámolható kamatköltség (amit a cég el tud számolni, a magánember nem.)

    Tehát 10 millió 15,6%-a 1,56 millió kamatra. Ha ezt elszámolja a cég, nem fizet 10% társasági adót, 16% osztalékadót és EHO-t, ami picit is nagyobb cégnél nem jelentős. Mondjuk a teljes haszon az 1,56 millió 30%-a, 520 ezer forint.

    Ezért bukják a cégtulajdonosok a 11% kamatkülönbséget, ami 1,1 millió.

    Tehát megéri a cég tulajdonosainak a lombardhitel? 🙂

    (Eltekintve az adóhivatal kellemetlenkedéseitől tagi kölcsönnél.)

  • afonya
    Azért az a fajta kamatkülönbözet, amit írtál, nem reális. (Tudom, látom én is a hirdetményt….)
    Régen a cégünk is csinált ilyet és a kamatkülönbözet minimális volt (ha jól emlékszem, az általad emlegetett pár százalék).
    Akkor is sokkal több volt a hirdetményben, de a bankkal történt tárgyalások levitték…
    Emlékeim szerint megérte, de legalábbis 0 végösszegű játék volt.
    Ez a 16 százalék körüli nagyon gyanús, tekintettel arra hogy nulla kockázatú termék, így sokkal alacsonyabban kellene beárazni.
    És ahogy nézem a különböző bankok-takszövök ajánlatait, vannak ennél sokkal kedvezőbb árazások is.
  • Kiszamolo
    Itt egy másik, kifejezetten lakosságnak: https://www.kh.hu/publish/kh/hu/lakossag/termekek_szolgaltatasok/hitelek/lombard_hitel.html

    THM 12,8-18,1%

    Na? 🙂

  • phicapricorni
    Ez a lombardhitel az amiről Warren Buffet beszél itt?

    http://www.youtube.com/watch?v=iVOwaMWewGY#t=02m33s

    “I could spend the rest of my life – and I cloud’ve done this twenty years ago – and actually pay no federal income tax, because I could’ve taken my Berkshire Hathaway stock, borrowed some money against it every year to live on, and when I died the state would then pay off the debt on it. But I could’ve gone through my life, a good bit of my life, without paying any income tax whatsoever. And I frankly think it’s very unfair.”

  • Kiszamolo
    Valószínűleg igen, hitelt vesz fel a részvényeire, amit majd a halála után érvényesítenek a hitelezők.