Benyújtották az "egyes adótörvények módosításáról" szóló indítványt a parlamentnek.
Aki szeretné átbogarászni, itt megteheti.
Ami talán sokakat érint: a KATA értékhatárát a duplájára tervezik emelni, vagyis 12 millióig nagyon megéri majd a legtöbb embernek katázni.
Az áfahatárt is emelik, de persze csak módjával, évi 8 millióig lehet csak áfamentességet választani, felette könyörtelenül be kell fizetni a világelső 27%-os áfát is a költségvetésbe. Jövőre az lesz, hogy a legtöbb katás csak 7,99 milliót fog keresni, nehogy beleessen az áfakörbe.
A környező országokban 15 millió forint ez az áfamentességi határ, sokkal nagyobb is a kisvállalkozók adófizetési kedve. (Van, ahol a "KATA" felső határa is 30 millió forint: Cégalapítás Romániában. De hát ne legyünk annyira telhetetlenek, legalább enyhítettek és nem szigorítottak a feltételeken. 🙂 )
A KIVA felső határát is emelik, de mivel jóformán azt senki nem választja, annyira nem fontos hír.
Ami még érdekes, hogy eltörlik a pár éve bevezetett EHO-t a megtakarításokra, vagyis újra 15% lesz a kamatadó minden pénzügyi terméken elért haszonra.
(Mindezek még csak tervezetek, de aligha fog a parlament változtatni rajtuk.)
Nem most nyújtották be, de szintén jövőtől él a cafeteriában ingyen adható lakhatási, vagy egyszerűbben lakásbérlési támogatás.
Ha 36 órában dolgozol egy cégnél, 60 kilométernél vagy három órai utazásnál messzebb laksz (papíron) és nincs is lakóingatlan a neveden annál közelebb és nem is volt az elmúlt évben, akkor az első öt évben kérheted ezt a támogatást. Ennek mértéke folyamatosan csökken az öt év alatt, cirka 45 ezerről két év után már csak 30 ezer, majd az utolsó évben szűk 20 ezer forint lehet.
A támogatás célja a mobilitás elősegítése (ezért is az első öt évben kérhető) és nem a lakbér kifizetése adómentesen.
Ha te beleférsz a feltételekbe, hívd fel rá a munkáltatód figyelmét, hátha így adómentesen kaphatod a fizetésed egy részét.
Ennek tükrében még inkább felértékelődik a Cetelem számla.
Nem vagy megkötve, kamat elvileg ugyanannyi lesz 2,5 misi felett és még tranzakciós adó sincs, ha visszautalod.
A KATA-nál úgy tudtam eddig sem estél ki a KATA-ból 6 millió felett, csak az volt a különbség, hogy a 6 millió feletti rész 27%-os áfával ment. Ehhez képest mit jelent, hogy eddigi egy helyett most van egy 8 milliós meg egy 12 milliós limit? Ha már 8 millió felett megjelenik az ÁFA pluszban, akkor mi történik 12 millió felett az eddigiekhez képest?
10% helyett 40% lesz adó és még fizeted a 27% áfát is, vagyis 60% felett lesz az adó. De már 8 millió felett is 30% felett leszel az áfa miatt.
De a legnagyobb szívás, hogy utána 2 évig úgy is maradsz benn az áfakörben, ha egyszer átléped a határt akár egy forinttal is.
@Kiszamolo köszi, így világos
"De a legnagyobb szívás, hogy utána 2 évig úgy is maradsz, ha egyszer átléped a határt akár egy forinttal is."
De ha jól értem, akkor csak az értékhatár feletti részre kell többet fizetni, vagyis ha valaki 1 forinttal átlépi, akkor az még nem olyan vészes, mert elhanyagolható a plusz pénz, amiért pluszban kell fizetni, inkább gondolom csak a plusz adminisztráció az ÁFA miatt terhes.
Az a gond, hogy onnantól még két teljes évig és a maradék tört évig minden egyes számládra fel kell számolnod az áfát.
Nem mindegy, hogy például az oktatásom 25 ezer forint vagy 32 ezer, noha én mindkettőből ugyanannyit kapok és még adózok is belőle.
Ilyenkor kell megszüntetni az áfakörbe esett céget vagy egyéni vállalkozást és alapítani egy másikat, mert az is sokkal olcsóbb, mint évi másfél millió áfát befizetni éveken át.
Sajnos ez az adorendszer ezt a torvenyes/jarhato, de nem hiteles megoldast szuli, hogy vallalkozas bezar, nyit egy masikat. Soha nem fogod tudni kiirni, hogy since 1901. De nem is szamit ez a magyar fejekben 🙂 Sot egy 15 eves ceg mar biztos elavult es 14 eves kocsikkal jar. A hiedelem szerint... 🙂
Ha ésszel akarnák csinálni, itt se lenne áfa 15 millióig és a katának se lenne egy éles határa, hanem folyamatosan és lineárisan nőne 6 és 15 millió között, mondjuk 10-ről 25%-ra. Ekkor az emberek zöme nem trükközne és a legtöbb ember szívesen be is fizetne 25% adót.
Nem azt kérdezné mindenki, hogy számla nélkül mennyivel lenne olcsóbb.
De amikor a teljes bevételem felét azonnal lenyúlja az állam, a maradék másik felét akkor, amikor elköltöm a pénzem, nem csoda, hogy adót csal szinte mindenki, aki csak teheti, akár vállalkozó, akár alkalmazott.
Ezt kellene már egyszer felfogniuk, de eddig még nem sikerült. Hogy a kisebb adóterheléssel sokkal több adó folyna be,
2. éve vagyok KATA-s, és épp gondolkodtam, hogy legyek-e "sima egyéni vállalkozó".
Havi 3000 km. autózás saját kocsival, tehát szervíz, üzemanyag, telefonszámla, internet.. (szóval tudnék költségelni)..
Egy szélszes tevékenységről van szó, és jó lenne kiszámolni, hogy pro/kontra mikortól éri meg ez a KATA, ill. honnantól érdemes váltani esetleg.. A termék amit értékesítek nem én számlázom, hanem a cég akit képviselek. Így is megéri Katásnak maradni?
Kenrich, ha nem tudod kiszámolni, erre vannak az adótanácsadók. Egyszeri 10 ezerért kiszámolja neked, mikor melyik formát érdemes választanod, mellyikkel mit nyersz és mit veszítesz.
@Kenrich: céges autó már nem olyan mint régen, megunta az állam, hogy mindenki naponta járt papiron Záhonyból Szombathelyre. Drága és elég sok vele a macera. Ráadásul a TA 10%, sokszor nem is éri meg.
Ha felemelik a KATA bevételi értékhatárát 6-ról 12 millióra, akkor az utána fizetendő adó is emelkedik 50-ről 100 ezerre?
Ha így lesz, akkor nem feltétlen lesz könnyebbség.
@kenrich
Kocsit felejtsd el, leirhato, de az afabol csak a fele, ha szerviz. Ha targyi jellegu (sibox, telikerek!!!) akkor semmi. Meg a nyilt vegu lizing jatszik afa levonasnal, egy ideig meg talan.
Az adorendszer az oka hogy minden csaladban lenne egy kis bt, aminek van 5 kocsija es pelenkatortakat gyart nagy haszonnal. 🙂
@Ahlan: linkelt pdf, 132-oldal, alulról a második bekezdés: "A kisadózó vállalkozások tételes adójában 6 millió forintról 12 millió forintra nő az a bevételi
értékhatár, ameddig az adózó az egyszerű adózási módot választhatja. A javaslat ezen túlmenően az
adókötelezettség teljesítésének egyszerűsítését célzó javaslatokat, illetve kisebb enyhítéseket
tartalmaz. Így például 24 hónapról 12 hónapra csökken az az időtartam, amelynek elteltével ismét
választható az adóalanyiság. Nem minősül továbbá főállású kisadózónak a vállalkozó, ha
egyidejűleg nevelőszülői jogviszonyban is áll."
Ennyi, szó sincs a havi befizetendő növeléséről. Ráadásul két év helyett már csak egyet kell várni, ha kicsúsztál és vissza szeretnél kerülni. Én úgy látom, hogy csak lazítottak a konstrukción, nincs szigorítás. Nekem is fura, mert nem ehhez vagyunk szokva :).
@zsolti:
Kampanyidoszakban lazitani szoktak:) majd a 2019es lesz szigorubb:)
Pedig egyszerű, a KATA-ból évi fix 600.000 bejön bevételként az államnak, egy hasonló forgalmú Bt/Kft/EV-től semmi, vagy minimális a kreativ könyveles miatt.
@Janos82: igen, bennem is felmerült, hogy nem lehet-e, hogy esetleg ez már egy kis választás előtti pénzszórás, de hát ez azért mégsem egy nyugdíjemelés :).
Zsolti: az majd jovore jon:) ez meg csak a bemelegites:)
Az EHO megszűnés és a 15%-os kamatadó hogyan fog érvényesülni? A lekötés kezdetétől számolják és csak a 2017.01.01 után lekötött betétekre lesz érvényes, a kamatkifizetés számít, így ami átcsúszik 2017-re, az már kedvezőbben adózik, vagy a egyenként számítják majd a naptári napokra, így csak 2017.01.01 dátumról a kamatkifizetésig terjedő napokra adózik kedvezőbben?
Egyébként így már tovább csökken az állampapír vonzereje. Szerintem tudhatnak valamit és előre készülnek arra, hogy itt is be kell majd vezetni ha a svájci negatív kamatot nem is, de a 0%-os alapkamatot mindenképp.
A 6%-os EHO-t nem csak a kamatjovedelemre törölték el? Azaz árfolyamnyereség es osztalék után ugyanúgy kell 14%, adott esetben 27% EHO-t fizetni. Azaz maradnak a vállalati kötvények, amikbe épeszű ember Magyarorszagon nem fektet, a betétek, amik ma nem hoznak semmit (semmi +6% ugyanúgy semmi), és az állampapírok, amik így vonzóbbá vállnak. Nem erre megy ki az egész?
ugye jól látom, hogy a lakáskiadás adózásának rebesgetett változtatásából nem lett semmi.
Az SZJA-t érintően lesz változás ?
Tudtátok, hogy a KATA-nál van egy óriási joghézag, amire még a vaskapu utcai hivatalban sem tudják a választ? Történetesen KATA-sként nem adhatunk ki lakást.. Vagy mégis?? És ha igen, akkor hányat? Nekem van egy amit kiadtam, DE(!!!!) mint magánszemély. Jah, és adózom utána, rendesen bejelntve. A megtermelt adót meg szépen visszaigénylem egészségpénztáron keresztül. Tettem mindezt a könyvelőm javaslatára, pedig a NAV-nál feltették a kezüket..
Most akkor mi van? Vehetek még egy lakást, és kiadhatom mint magánszemély?? Vagy akár 10-et is?
@Tamás mivel a kommented végén nyilvánosan elérhető befektetési és megtakarítási formákat írsz, így gondolom, hogy a komment eleje is arra vonatkozik.
Árfolyamnyereségre kell EHO-t fizetni?
Osztalékra csak ha nem nem OECD, hanem pl. USA, nem?
Az EHO megszűntetés a TBSZ-re is (így minden imént felsoroltra is vonatkozik)
@kenrich
Szerintem sincs akadálya annak, hogy magánszemélyként kiadd úgy, hogy KATA-s is vagy, hiszen Gipsz Jakab magánszemély nem egyenlő Gipsz Jakab egyéni vállalkozóval.
@Kenrich, igen, ez így legális.
Azt nem is tudtam, hogy EP-be vissza lehet igenyelni az alberletbe kiadot lakas SzJA-jat. Azt hittem, hogy az kulon adozik. Koszi, ez igy hasznos nekem:)
Őszintén szólva nem tartom ezt jó iránynak, hogy ezután havi 1 millióból egy katás 50 ezret adózik, egy alkalmazott meg 500 ezret. Társadalmilag ez nagyon igazságtalan.
@Körtefa, Kálmán, hát nem tudom, hogy egy ellenőrzéskor mit szólnának, ha KATA-sként, 2 lakás után is termelném a passzív jövedelmet, a befizetett adót meg mint magánszemély visszaigényelném. Amúgy még az az érdekes, hogy számlát viszont nem tudok adni a bérlőnek, pedig mondjuk kéne neki, mert úgy tudja elszámoltatni... Kata-sként nem adhatok számlát, ez 100% de nem vehetek még egy számlatömböt sem. SZÓVAL ENNYIRE hülyék! A fracnak rakják bele ezt tiltásként, így mindenkit megértek aki nem adózik (80%?) semmit!!
Az a baj, h. olvassák a Nav-nál is a blogot, és ahelyett, h. kivennék ezt a tiltást, inkább majd jól bezárják a kiskaput.
@janos82 hajrá, kopasszuk meg őket, ha már ők is nyúznak minkezt. Igazából EP-ra nekem már nem éri meg, mert nem nagyon használom ki. Mire lenne érdemes még szerinted?
Kata lakaskiadás: ha van adószámod, akkor számlát kell adni azzal a számmal. Tehát KATA alatt, magánszemélYként nem megy olyenkor.
"Azt nem is tudtam, hogy EP-be vissza lehet igenyelni az alberletbe kiadot lakas SzJA-jat. Azt hittem, hogy az kulon adozik."
ez hogy működik pontosan? valaki valami basic példával le tudná vezetni?
pl havi 50k-ért kiad vki egy lakást..
Köszönöm
@Kenrich:
Működik KATA-sként is a bérbeadás, csak hát ugye ahhoz nem neked, mint magánszemélynek, hanem neked mint EGYÉNI VÁLLALKOZÓNAK kell tulajdonolnod a bérbe adandó ingatlanokat. De át is játszhatod a vállalkozásodba, igaz ott azonnal befigyel majd egy 4%-os illeték, de ettől most tekintsünk el.
Amint ez megvan szépen bejön majd az ingatlanadó (oppardon, ha másképp hívjuk mondjuk építményadónak, akkor már nincs is).
Szóval ha egy 20 milliós ingatlant áttolsz a vállalkozásodba, akkor 800 ezer illeték megfizetése után, ahol én lakom még jön éves 260 ezer ingatlanadó, a bevétel után KATA-sként is jön még a HIPA, illetve a KATA 300/600 ezre évente. Ha ingatlan van a vállalkozásodban, akkor már nem tuti, hogy még KATA-sként is te csinálod az adóbevallásodat stb. Ez így egyszeri 800k+kerekítve 600k/év fizetendő.
Ha magánszemélyként 100k/hó kiadod, az SZJA 120k/év.
Tuti üzlet KATAsként 😮
@piccola
Ezt gondold végig. A KATA-s ott áll egy csomó költséggel (vállalkozástól függő mértékben) és bevételi plafonnal. Ezt direktben nem tudod összehasonlítani az alkalmazotti léttel.
Ettől még nem kevés persze az elvonás az alkalmazottól, de már sokkal jobb, mint pl. 2009-ben. Akkor duuurva volt. Most inkább a munkáltató által fizetendő járulékok azok, amik megérnének egy revíziót.
@tamás árfolyamnyereség után nincs eho ! csak 15% árfolyamnyereségadó és ennyi ! ( amennyiben a nyereség ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származik )
@Én is: többszörösen nem helytálló, amit írsz.
1. KATÁs vállalkozóként nem adhatsz bérbe, mert a jogszabály erre a tevékenységre nem engedélyezi a KATA választását.
2. Nincs olyan, hogy magánszemélyként vagy EV-ként tulajdonlod a lakást, mert az EV magánvagyona és vállalkozási vagyona nem választható ketté.
Ettől függetlenül KATÁs EV magánszemélyként adhat bérbe, lásd pl. nav.gov.hu/egyeni/print/nav/ado/kata/kiadozo_vallakozasok.html "egyéni vállalkozás keretén kívül bérbeadói tevékenység"
Arra azonban vigyázni kell, hogy ÁFA szempontjából a KATÁs és a bérbeadásból származó bevétel összeadódik. Idén 5MFt KATÁs bevétel és 1.5MFt bérleti díj már ÁFA-körbe tolja az illetőt..
@piccola: ha csak a számokat nézed, akkor valóban úgy tűnik. De nem kötelező senkinek alkalmazottnak lenni. Katás vállalkozást indítani ingyenes és bárki előtt adott a lehetőség. Csak persze kell egy életképes koncepció, ügyfeleket szerezni, adminisztrálgatni és minden "kényelmetlenség", ami egy vállalkozással jár.
Az motivál vállalkozásindításra, ha jóval többet lehet keresni, mint alkalmazottként... különben miért sz*patná magát az ember...
@Én is akarok kommentelni nem egészen. A KATA explicite tiltja az ingatlan bérbeadási tevékenységet. Tehát KATAs egyéni vállalkozóként nem adhatsz ki ingatlant. De attól, hogy egyéni vállalkozó vagy, adhatsz ki lakást magánszemélyként (azt hiszem, nyilatkozni kell, hogy ezt a vállalkozásodtól függetlenül végzed). Elvileg azt sem tiltja szerintem semmi, hogy adószámos magánszemély legyél. Csakhogy akkor két adószámod lenne olyan tevékenységre, amiről SzJA keretében kell adóbevallást csinálnod. Két adószámot meg nem tudsz beírni az SzJA bevallásba.
@Kenrich jobban utánaolvasva arra jutottam, hogy az EV adószámoddal tudsz számlát adni a bérbeadásról is, nem lehet két adószámod. De valóban külön nyilatkoznod kell, hogy van magánszemélyként bérbeadási tevékenységed, amit nem vállalkozóként végzel.
Amúgy miért ne adhatnál ki még egyet? Ha egynél működik, többnél miért ne?
De hogy ÁFA szempontból összeadódik a kettő, az durva. Köszi az infót, @Mikorka!
@Tamás “Azt nem is tudtam, hogy EP-be vissza lehet igenyelni az alberletbe kiadot lakas SzJA-jat....ez hogy működik pontosan? ...pl havi 50k-ért kiad vki egy lakást.."
Ha havi 50k-ért kiadod, akkor van 600k bevételed. Van egy halom költséged, amit levonsz, marad mondjuk 400k jövedelmed, mit önálló tevékenységből származó jövedelem. Aztán van valamennyi bérjövedelmed is. Ezeket összeadd az adóbevallásban, és kiszámolod a 15% adót.
Másfelől fizetsz be pénzt az EP-be. Év végén kapsz egy kimutatást, hogy mennyi adót tudsz visszaigényelni. Ha ez kevesebb, mit a számított adód, akkor visszakapod az egészet.
Tehát nem kifejezetten az ingatlanozásból származó jövedelem utáni adót tudod visszaigényelni. @Kenrichnél valószínüleg nagyjából azonos mértékű a bérbeadás után fizetendő, meg az EP-re visszaigényelhető adó, ezért fogalmazott így.
Az ugye megvan mindenkinek, hogy a havi minimum 50k befizetésével a minimális táppénz és nyugger járulék befizetés történik. Nem mintha lenne majd nyugdíjunk.... Van 75k befizetés lehetőség is ha jól rémlik az összeg.
KATA-nál a havi 50k befizetés változott vagy csak a bevétel összege emelkedett?
Kortefanak van igaza,az ingatlant maganszemelykent adod ki,vallalkozokent meg kata-s vagy.
Igen, a KATA évek bizony nem számítanak teljes szolgálati idônek.
A KATA összege nem változik. Másodállásban 25e, főállásban 50, vagy 75e/hó. Ez utóbbi választási lehetőség, ha többet fizetsz, akkor nyugdíj és táppénz szempontból lesz előnyöd. Nem számoltam utána, mennyire éri meg, állítólag elenyésző, aki a 75e-t fizeti.
@Kiszamolo
"De amikor a teljes bevételem felét azonnal lenyúlja az állam, a maradék másik felét akkor, amikor elköltöm a pénzem, nem csoda, hogy adót csal szinte mindenki, aki csak teheti, akár vállalkozó, akár alkalmazott."
Lesz valaha is olyan cikk a blogon, hogy hogyan tudunk adót csalni? Ahogy elnézem az itthoni reménytelen adózási rendszert, hiánypótló lenne az az írás, különösen alkalmazottként lenne érdekes...
@zsolti "nem kötelező senkinek alkalmazottnak lenni. Katás vállalkozást indítani ingyenes és bárki előtt adott a lehetőség" - ja, meg gázszerelő is lehet bárki, meg stadionépítő vállalkozás is, de ettől nem lesz igazságos a kivételezés. A világ nem olyan, hogy akkor holnap mindenki KATÁs vállalkozó lesz, és ezzel helyreállt a rend. Egy ilyen bődületes aránytalanság teljes joggal csípi az alkalmazottak szemét.
@tip:
Annyira nem aranytalan, mert a kiadasok nem leirhatok, valamint nem nagy osszeg. Ez inkabb arra jo, hogy el lehessen indulni.
Az különösen nagy bunkóság, hogy ingatlan bérbeadás után is EHO-t kell fizetni, azt nem törölték el.
Ez is pont ugyanolyan befektetés, mint bármi más, így pont ugyanúgy értelmetlen, mint a kamatadó melletti EHO volt.
OK, tudom van EHO maximum, és azt sima alkalmazottként is meg lehet ugrani, de nem mindenki éri el, enyhén szólva...
Ja, és azt se felejtsük el, hogy ártunk és kormányunk Varga Mihály nevű szája az elmúlt 6 évben kb. harmadszor hazudta azt, hogy mostmáraztán talán lehetne egy kis járulékcsökkentés, de aztán megint nem csináltak semmit...
@Krisztián
Ilyen cikket Kiszámoló biztosan nem fog írni, sem tippet adni! Ezt tudnád, ha elég régóta olvasnád. Ajánlom egy régebbi írását: //kiszamolo.hu/megeri-e-adot-csalni/
Szerintem adózni muszáj! Az igazságos(nak érzett) mértékén lehet vitatkozni... Mindenki kapott már a Zállamtól ingyen valamit (iskola, orvos, tűzoltó, múzeumi diákjegy, nyugdíj stb.) ezekből a befizetésekből.
Van döntési, választási lehetőséged, járj hát utána a szabályoknak és válassz a számodra kedvezőbbek közül! Ha időt akarsz spórolni, keress egy tanácsadót! Itt van mindjárt KISZÁMOLÓ, vállal személyes tanácsadást is 🙂
@lacabácsi
El vagy tévedve egy kicsit. Az állam ingyen nem adott semmit. Az államot MI tartjuk el. Meg a szüleink tartották el. Nincsen semmi sem ingyen... Adózni akkor adózok szívesen, ha látom, hogy az állam arra fordítja, amire kellene, tehát ellátja a közfeladatait. Ami itthon úgy valósul meg, hogy minden 4-szer annyiba kerül, ha az állam a kivitelezője. :))))
@janos82 Ha mondjuk csak az első 2-3 évben lehetne választani, akkor megállna az érvelésed.
A részvény árfolyamnyereség adózásánál változik valami ?
@Krisztián: így van... másrészt akkor ha pénztáros lőrinc és takony kopter tóni nem lopja el...