Itt a fogyasztóbarát lakásbiztosítás

A Nemzeti Bank meghirdette a fogyasztóbarát lakásbiztosítást.

A fogyasztóbarát lakáshitelek mintájára kialakított lakásbiztosítás sok előnyt kínál a fogyasztóknak.

Az egyik ilyen, amivel sok biztosító élt, az önerő kizárása a fogyasztóbarát lakásbiztosításokból. Az ilyen lakásbiztosításokban nem lehet önerőt kikötni, amitől látszólag olcsó lesz a biztosítás, de az első kár esetén rájön a fogyasztó, miért is volt ez olcsóbb, mint a többi lakásbiztosítás. Ha te fizeted az első ötvenezer forintot a kárból, mindjárt nem lesz olyan vonzó az az évi pár ezer forintos kedvezmény, amit kaptál a díjból.)

A másik, hogy az alap káreseteket (15 káreset, mint földrengés, vízkár, tűzkár, stb.) kötelező szerepeltetni a biztosításban, de ezen túl további, igen gyakori és költséges, ezért legtöbbször csak kiegészítőként kínált káreseteket is, mint vízkár, betöréses lopás vagy rongálás. Eddig nagyon sokan egy kár esetén döbbentek rá, hogy például a csőtörés miatti kárra nem fizet a biztosító, mert az csak külön díj ellenében lett volna elérhető.

További előny, hogy nem évente, hanem negyedévente lesz felmondható a biztosítás az ügyfél részéről, így bármikor válthatunk biztosítót, ha találunk egy olcsóbbat, illetve hogy a kártérítés összegét a biztosítónak indokolnia kell az ügyfél felé.

Egyszóval érdemes lesz keresni 2020-ban a fogyasztóbarát lakásbiztosításokat a biztosítók kínálatában.

A lakásbiztosításokról itt volt szó az Akadémián, ha még nem nézted meg, tedd meg most:

(A teljes, 15 órás pénzügyi Akadémiát itt találod meg a Youtube-on)

Share

37 hozzászólás

  • mzsombor
    Szuper, évek óta halogatom a lakásbiztosítás megkötését, többek közt a feltételek átláthatatlansága és nehéz összehasonlíthatósága miatt. Végre… 🙂
  • Sanyi
    Negyedéves felmondás csak ezekre vonatkozik vagy a normál biztosításokra is?
  • xyz
    “Az egyik ilyen, amivel sok biztosító élt, az önerő kizárása. Az ilyen lakásbiztosításokban nem lehet önerőt kikötni, amitől látszólag olcsó lesz a biztosítás, de az első kár esetén rájön a fogyasztó, miért is volt ez olcsóbb, mint a többi lakásbiztosítás. Ha te fizeted az első ötvenezer forintot a kárból, mindjárt nem lesz olyan vonzó az az évi pár ezer forintos kedvezmény, amit kaptál a díjból.)”

    Ezt most csak én nem értem? Szóval nem kell önerőt fizetni, ezért olcsóbb a biztosítás, de mégsem olcsóbb, mert aztán önerőt kell fizetni a kárnál?!?

  • goodniel
    A negyedéves felmondhatóság nem biztos, hogy olcsóbb díjakat fog eredményezni, pont hogy magasabbakat.
    A szezonális hatás elég erős Magyarországban (pl nyári viharok teszik az éves kárszükséglet nagy részét), ezért az ügyfelek megtehetik most azt, hogy csak a legkritikusabb időszakra kötnek biztosítást, utána felmondják, így a biztosítóhoz csak negyedévnyi díj kerül az eddigi éves helyett, ergo ha nem akarnak csődbe menni a biztosítók, akkor meg kell emelniük a díjakat. Szóval ez a negyedéves felmondhatóság elég hülyeség…
  • Kiszamolo
    Csak ezekre.
  • Kiszamolo
    xy, 20 ezer helyett fizetsz 18 ezret, de minden kárból az első 50 ezer a te károd.
  • Laney
    Az onerotol lesz olcsobb, nem attol, hogy nem lehet kikotni. Attol epp, hogy dragabb 🙂 Valoban felreerthetore sikerult a mondat az eredethatorozo miatt.
  • Grza
    Én még azt a csodát vezetném be, hogy jelzáloghitellel terhelt ingatlanokra ne kelljen bűvészkedni, hanem legyen automatikus az egész fittyfene. A biztosítóhoz se kelljen banki papírokkal rohangálnom, de a bankba se kelljen a biztosítós papírt hordozni… Legyen egy nyamvadt közös nyilvántartás, hogy az adott HRSZ-ű ingatlanon mekkora jelzálog van, a biztosító vegye figyelembe a biztosítási összeg számításkor minimum értéknek, és szépen jegyezze be ugyanide hogy akkor ő ezt az ingatlant erre és erre az értékre biztosítja.
    Tekintettel arra hogy a földhivatali adatok ma is nyilvánosak, nem gondolnám hogy ez akkora adatvédelmi csoda lenne, ellenben csodálatosan egyszerű lenne az egész.
    Ha már fogyasztóbarát lakáshitel meg fogyasztóbarát lakásbiztosítás…
  • valaki
    Miklós!
    Nincs egy olyan kapcsolatod kockázati biztosításokra (mondjuk lakás) mit a hiteles emberke?
    Én már régóta tervezem a lakásbiztosításom felülvizsgálatát, de baromi nehéz átlátni a biztosítók ajánlatait. Konkrétan a mostanit sem sikerült kibogozni; még a hiteles időszakból van, anno azt írta elő a bank.
  • sifarr
    Kiszámoló!
    “Az egyik ilyen, amivel sok biztosító élt, az önerő kizárása. Az ilyen lakásbiztosításokban nem lehet önerőt kikötni, amitől látszólag olcsó lesz a biztosítás, de az első kár esetén rájön a fogyasztó, miért is volt ez olcsóbb, mint a többi lakásbiztosítás. Ha te fizeted az első ötvenezer forintot a kárból, mindjárt nem lesz olyan vonzó az az évi pár ezer forintos kedvezmény, amit kaptál a díjból.)”
    Nem önerő kizárása, hanem önerő kikötése.
    Kikötése, azaz a biztosító kötelezi az ügyfelet, hogy önerőt vállaljon.
  • S1M0N
    Nekem eddig is sikerült kb. ilyen biztosítást összelegózni magamnak a negyedéves felmondhatóságon kívül (annak nem érzem szükségét), de azért támogatom a dolgot, hátha segít pár digitális analfabétán, akik hagyták magukat az ügynökökkel lehúzni.

    Bár ha nem ez lesz a kötelező minimum, hanem csak egy plecsni, akkor kb. mindegy. Akik figyelnének rá eddig is összeszedték maguknak neten, a nagymamára meg a 8 általános Jóskára meg ugyanúgy rátukmálja az ügynök 18 rugó helyett 13 rugóért a semmire se jó csomagot. Emberünk meg örül, micsoda bomba üzletet kötött.

    Remélem azért az újrahúzott biztosítási csomagok jövőre nem fognak egyben áremelkedéssel indítani erre hivatkozva…

  • Szabó Gábor
    Online kötött házbiztosítást, megadtam az adatokat, fizetem a díjat, minden rendben, káresemény még nem volt.
    Egy ismerősöm ijesztett meg azzal, hogy jobban járok, ha kihívok egy alkuszt és ő köti a szerződést, mert káresemény esetén a biztosító mindenbe bele fog kötni. Például ha én 75 nm-et írtam lakóterületnek és szerintük 77 nm, vagy egyéb.

    Ez igaz lehet?
    Vagy van más előnye, ha kihívok egy alkuszt és nála kötöm meg? (Azon kívül, hogy éves díjban kb 25-50 százalékkal több lesz, tippem szerint)

  • Csutak
    Ezt a felmondhatóságot régen sem értettem. Nekem amikor váltani akartam, azt mondták a réginél, hogy szimplán ne fizessem a díjat, és akkor megszűnik. Közben kötöttem egy másikat máshol.
    Kétlem,h behajthatnák a díjakat. Vagy mégis?
  • sporolos
    nekem sok (10+) év ota önerö nelküli van, es ugy is fizettek (pl. mikor felettünk lakotol kis beazas volt a plafonon, vagy csötöres a föld alatt)
  • Peti
    Ez jó hír, köszi! Őszintén szólva, ezt az önerős biztosítást soha sem értettem. Pontosabban értem, hogy mi a lényege, csak azt nem, hogy hogyan lehet létjogosultsága. Meg az olyan átveréseknek, mint pl. a vízkárra való biztosítás…ahol a kisbetűs részben derül csak ki, hogy hiába lesz mondjuk milliós károd, mindössze aprópénzt fizetnek rá.

    Ami engem nagyon érdekelne még, az a lakásra és ingóságokra történő felelősségbiztosítás. Főleg úgy, hogy most már itt a gyerek is, aki egy rossz pillanatában óriási károkat csinálhat. Pár napja például majdnem kilyukasztotta az onmidirekcionális hangsugárzóm membránját. 🙂 De persze nem ilyenekre gondolok, hanem például tűzeset, hasonlók. Tele van a híradás egy csomó olyan esettel, ahol gondatlanság miatt lett lakhatatlan egy-egy család otthona. Na, ezt szeretném én elkerülni.

  • Zabalint
    Én mondjuk előnyben részesíteném az önerőt az önerő nélküli konstrukcióval szemben. Ugyanis nem azért kötök lakásbiztosítást, mert mondjuk átlagosan 10 évente egyszer betörik az ablak, vagy más kis értékű kár keletkezik, arra tudok félretenni pénzt, a különbözetből ki is jön. Hanem azért, mert van az életem során mondjuk 1:1000-hez esélyem, hogy leég a ház, elmossa egy árvíz vagy összedönti egy földrengés, stb., stb., és akkor részletkérdés, hogy 20 millióból 19 950 000-et fizet ki a biztosító, viszont ha nincs biztosításom, akkor teljesen tönkre is mehetek anyagilag. Amikor meg kis értékű kár van, amúgy is egyszerűbb, ha nem kell a biztosítóval kínlódni.
  • Kiszamolo
    Csutak, ez nem így van. A biztosító egy éves díjat állapít meg, amit ha engedi a biztosító, havi részletekben is fizethetsz.

    Tehát te mindig egyéves díjjal tartozol, akkor is, ha részletekben fizeted.

    Én már láttam ilyen miatt végrehajtás-bejegyzést egy házon. Átment másik biztosítóhoz év közben, a régit nem fizette, a leveleket el sem olvasta. Aztán hopp egy végrehajtás.

  • Kiszamolo
    Szabó Gábor, szerintem nem. Az alkusz is csak azt írja a szerződésbe, amit te diktálsz.

    Egy lakásbiztosításon keres kb. 3 ezer forintot, így annak megfelelően is áll hozzá. Még kimenni sem érdemes egy ilyen biztosításért.

    A lakásbiztosítást úgy hívják, hogy kopogtató termék, csak arra használják az ügynökök, hogy valamivel betehessék a lábukat az ajtóba.

  • Kiszamolo
    sifarr, a mondat az előzőre utal: a fogyasztóbarát biztosításokból zárta ki az MNB az önerő lehetőségét.
  • Kiszamolo
    Valaki, kellene szerezni valakit, már évek óta téma, de még nem találtam olyat, aki tényleg keni-vágja a piacot.
  • jami

    Nem nagyon kell kínlódni. Nekünk évekig nem volt semmi esemény, viszont idén 2 is a nyári nagy viharok miatt. 1 meglepő helyen beázás (bejelnető űrlap, fényképek mellékelve – 2 nap múlva pénz a számlámon) és 1 villám miatti elektromos kár (bejelntő űrlap, számlákkal igazolni a szükséges vásárlsát, elvégzett munkát – erre lett volna 1 naptári évem, benyújtás után másnap pénz a számlámon). Kevés emberük van, kisebb károkhoz eszükbe sincs kimenni/közepesnél is lehet videózni.
  • Családfő
    Szabó Gábor,
    valóban semmi szükség rá, csak időpocsékolás – illetve csak próbálna behúzni további termékekbe.
    Ha elolvastad a biztosítási feltételeket alaposan, illetve jól adtad meg az adatokat, minden rendben lesz. Ha még mindig bizonytalan vagy, hívd az ügyfélszolgálatot, egyeztess, szükség esetén emailben megerősítés.
  • Családfő
    Szerintem is jobb önrész nélkül. Illetve fontos a részletek ismerete, és normális csomag választása. Nem egy hatalmas költség ez a biztosítás, inkább legyen 5-10-15 ezerrel drágább, de aludjunk nyugodtan.

    Sajnos igaz, hogy sokan csak az ár alapján dönthetnek. Eddig akárhányszor hívtak lakásbizosítás ügyben, mindig arra hegyezték ki, hogy csak X ezer lenne a termékük egy évben, illetve, hogy most mennyit fizetek. Amikor kérdezem, hogy mit tartalmaz, illetve milyen opciók vannak, akkor jön a csodálkozás, hogy “de hát ez egy lakásbiztosítás, olyan mint a többi, csak ez milyen olcsó, most éppen Y ezerrel kevesebb, mint a jelenlegim, miért hagynám ki, kössük meg gyorsan”.
    Az egyetlen jó hír, hogy minden ötödik, hatodik hívó végül ért hozzá, és amikor túllép a meglepetésen, akkor érdemben tud információt adni.

  • Zabalint

    Jó, de minek, azok a károk, amelyek kis összeggűek, de időnként elő is fordulnak, nem pedig nagyon kis esélyű hatalmas károk, kigazdálkodhatóak, és így olcsóbban is jön ki, feltehetőleg az önrészes és a nem önrészes közti résnél is, hiszen a biztosító megél valamiből. Emiatt nem látom értelmét az ilyen telefon, más műszaki cikk vagy szemüveg biztosításnak sem. Biztos lesz, aki azt mondja, neki mennyire megérte, hogy volt, de összességében minden biztosítással a biztosítónak kell megérje, tehát csak az jár jobban, akit többször ér káreset az átlagnál. Na de kis érték – nagy esély kombónál ez sokkal kiegyenlítettebb, mint nagy érték – kis esély esetében, emellett a kis kár nem vág földhöz.
  • jami

    Nekünk nincs önrész, a kisebb izék mellett fizetne a nagyobbakra is; amikor felkerültek a napelemek, online pár perc alatt kiterjezstettem azokra is a biztit.
    Amit írtam az arra volt, hogy mennyire macerás kisebb baj esetén. Semennyire. Mi a fentiekkel, ha nem történik semmi, még 2,5 évig veszteség vagyunk a biztosítónak.

    Viszont biztosítás nélkül ingatlan, szerintem, ne legyen.

  • nyman
    Egyetértek. A kötés előtt nem csak az árat, hanem egyéb dolgot is célszerű nézni.

    Pl. van ahol a viharkár esetén a szélsebességgel játszanak. Lehet, hogy egy széllökés lekapja a fél tetőt, de ha a kilóméterekkel arrébb lévő meterológiai állomáson 1 m/seccel kevesebb a hivatalos mérési eredmény, már takarozik a biztosító. Mig a 2 ezerrel drágábbnál lényegesen alacsonyabb ez az érték.

    Célszerű biztosítási broker oldalakon számolni és a feltételeket összehasonlítani.

  • Zabalint

    Szerintem nekem macerás lenne az, ami neked nem az, rettenetesen gyűlölök bármiféle ügye intézni 🙂

    Igen, a legfontosabb, hogy legyen biztosítás. Mikor árvíz meg más katasztrófák vannak, akkor derül ki, hogy mennyi embernek nincs. Pedig a lakások értékéhez képest nem nagy tételről van szó, meg amúgy sem jelentős összeg a biztosítási díj.

  • Karcsika
    Évek óta halogatom a lakásbiztosítás megkötését, egy átláthatatlan katyvasz az egész.

    Biztosítási bróker oldal? Azt hiszem a netrisket néztem, de elég felületesnek tűnt, és feladtam azzal, hogy nem lehet a termékeket összehasonlítani. Látszólag de, de az apróbetűs részeket nem láttam, csak utólag derül ki, hogy nem fizet a csőtörésre…

  • Döme
    A kezdeményezés azon része, hogy fixen benne kell lenni a fontosabb dolgoknak, nagyon jó.
    A minimális önrész (lehetősége) szerintem jó lett volna. Egyrészt érezze az ügyfél is, hogy kár történt, ne csak feltegye a kezét és a biztosítóra mutasson. Másrészt hogy Marika néni büszkén megy be a 2.000 forintos törött üveg számlájával, mire azt berögzítik, ellenőrzik, utalják több vele a költség, mint a kár. Azt hiszi azt nem ő fizeti, pedig igen, a biztosítás díjában. Nekem meg eszembe se jutna ezért rohangászni.
  • Kiszamolo
    Karcsika, nem lehet kalkuátort írni lakásbiztosításra.

    Nem mindegy, hogy például betöréses lopásra mennyit és mire fizet. Az egyik max 300 ezret, ebből csak 100 ezer lehet a műszaki cikk, a második 500 ezret, de avultatja a műszaki cikkeket, a harmadik teljesen fizet. Ezt hogy írod bele egy kalkulátorba?

  • Karcsika

    Igen, erre utaltam én is. Az egész egy dzsungel, nem lehet kezelni. Ez talán nem is véletlen, nem tudom.

    Csak fentebb említette valaki, hogy online megkötötte valami hasonló (vagy pont ezen, nem tudom) oldalon és milyen jó. Erre válaszoltam igazából, hogy szerintem meg nem jó. Max. azt hiszi, hogy jó, de nagy eséllyel nem tudja, pontosan mit kapott.

    Nagy vágyam egy ember, aki megmondja, hogy „ez kell neked Karcsikám” és nyílván nem arra gondolok, hogy rámsóznak valamit drágán. Olyan, lakásbiztosítós kiszámoló lenne. 🙂

  • Zozo
    Kettő évvel ezelőtt lakáshitelhez kötöttem biztosítást és nem is az olvasót, hanem a legdrágább alatt egyel. A biztosító felmondta indoklás nélkül egy év után S nem tudtam náluk újrakötni S nem indokolták, hogy miért. A bankom ki volt akadva S kérte kössek újat mert felbontja a lakás hitelt. Kötöttem máshol, itt eddig semmi gond. Jó lenne ha indoklás köteles lenne a biztosító részéről a lakás biztosítás amennyiben hitelhez van kötve. Így eléggé ki van szolgáltatva az ember és érheti hidegzuhany a semmiből …
  • dmry
    tényleg érdemes képben lenni.
    közeli, idős rokonom a végtelen indexálásnak “hála” ma, lényegében pont annyit fizet hasonló biztosítás után, mint én, miközben az ingatlanok piaci értéke között manapság közel 10x-es a difi. ezért, most szívós munkával próbálom egy idős “mindigiscsináltuk” embernek elmagyarázni, hogy van választási lehetőség (már csak azért is, mert közvetve én pénzelem a “bulit”…
    sajna, órabérben számolva olcsóbb, ha nem vált(unk) 🙁
  • egonkrenz

    Csakhogy egy ablakcsere nem 2000 forint, hanem 35-50.000. Mivel az ügyfél nem tehet a kártól, miért is kellene pluszban egy biztosítás mellett felelősséget vállalnia?

  • Tűzoltó Szem
    Most van itt az ideje, hogy mindannyian megnézzük az összes mobiltöltőnket és kíméletlenül kiszórjuk azokat, amelyek tűzveszélyesek.
    Akik olvassuk/írjuk ezt a blogot mindannyian felelősséggel viseltetünk otthonunk és családunk iránt. Biztosítást is kötünk. Nekem is van. A tűz nagyon nagy kárt tud okozni, olyat, amit sokkal jobb megelőzni, mert nem kárpótol a pénz egy esetleges emberéletért.
    A tűzveszélyes mobiltöltőket onnan lehet felismerni, hogy :
    – Nagyon melegszik. -Ha töltés közben van olyan pontja, amit nem tudsz kézzel megfogni, mert éget, akkor az az amitől még ma meg kell szabadulnod !
    – Olcsó kínai. Mindegy, hogy hol vetted! Akár külföldről rendelted, akár itthon egy mobilos boltban.
    Lásd, hogy valós veszélyről van szó: “Újratervezés” c. tv műsor egyik családjának háza is egy tűzveszélyes mobiltöltő miatt égett le! Ne a te házad/lakásod legyen a következő!
  • Gábor
    A biztosítónak is meg kell élnie, ezért az általa ismert, becsült kockázatokat árazza be.
    Egy mai lakásbiztosításnak rengeteg opciója van, végig is lehet olvasni, ill. értelmezést is lehet kérni alkusztól. De a végén nem tudsz teljesen szabadon válogatni, mert csomagokban adják a kiegészítőket (mint a kábeltévé csomagok), ill. nem lehet bármelyik opciót bármilyen értékre kérni.
    Kb. 1,5 óra alatt átolvasható a részletes leírás, amit aztán fél órában pontosítasz az alkusszal.
    Ez kb. 3-5 évig érvényes, azalatt érdemes indexálni.
    3-5 év múlva újra elő kell venni, mert új dolgok vannak.
    Szerintem nem éri meg az összes biztosító összes cuccát átnézni, nem hoz annyit a “legjobb” kiválasztása. Többet nyerhetsz pl. egy KGFB kedvezménnyel, ha azonos a biztosítód.
  • Feri
    Betörésnél ellopott műszaki cikkért fizetett már valakinek biztosító?
    Több lakásbiztosításunk volt, de soha nem kellett tételesen felsorolni milyen nagyértékű eszközeink vannak, amikor rákérdeztem az üzletkötőnél hogy ez hogy megy, annyit mondtak legyen róla vmi papír (nem feltétlenü számla, jó pl használati utasítás) és ez nekik elég.
    De számomra ez teljesen hihetetlen, hogy kb bemondásra kifizetik ezeket….

    Amúgy jó tapasztalatom volt már csőtörésnél. Tönkrement a csapunk, ömlött belőle mindenhol a víz. Szerencsére otthon voltunk, szóval felfigyeltünk rá hogy jön a víz a fürdőszobából. Igy csak a szekrény ázott el, elég rusnya lett. Biztosítós kijött, azt mondta ad 120 ezret, ha esetleg több a javítás számlára adnak még. 1 héten belül pénz a számlán. Én lepődtem meg a legjobban 😀