Bankszámlanyitás Ausztriában, friss tapasztalat
István most akart számlát nyitni a Burgelandi Banknál, amit többen javasoltak neki. Ő írta meg a tapasztalatát, amit ezúton is köszönünk.
“A számlanyitással kapcsolatos érdeklődésemre az alábbi választ kaptam:
“Köszönjük érdeklődését bankunk iránt! A számtalan megkeresés miatt jelenleg nem tudunk új ügyfeleket fogadni. Kérjük Önöket, hogy amennyiben szeptember végén még aktuális a kérésük, keressenek meg minket újra.”
Bank of Burgenland összes fiókjának írtam, ugyanezt a formaválaszt kaptam, de egyetlen ügyintéző mégis felhívott. Negyedórát beszéltünk, és az derült ki, hogy ausztriai kötődés (munkavállalói, lakcím, bármi) nélkül nem nyit nekem számlát, akkor sem, ha százezer eurót fizetnék be.
Az a tapasztalat, hogy a magyarok egy-két éven belül lelépnek, a negyedéves számlavezetési díjat pedig nem tudják levonni, mert náluk ez utólag esedékes, ez kvázi veszteség a banknak. Az ügyféllel kötött szerződést compliance jogászok vizsgálják, akik nem örülnének nekem. Sem a pénzemnek, mert ők hosszú távban gondolkodnak, maga az összeg nem számít.
Rákérdeztem, és pár másodperc gondolkodás után hajlandó volt válaszolni: az utóbbi időben nagyon megszaporodtak a magyar igénylések, mindenki menekül, legalábbis pénzügyileg.”
Eddig a levél. Ha te ugyanezt tapasztaltad, esetleg ennek pont az ellenkezőjét, esetleg tudsz másik bankot, ahol szóba álltak veled, írd meg a hozzászólásokban.
Semmi gond nem volt, vártak volna minket, de -részünkről- közbejött valami, így nem jött össze a dolog.
Kicsit off: az ibkr számlák mennyire lennének veszélyben, ha itt elkezdenék bármi okból a bankszámlákat csapolni, zárolni?
Es teljesen megertem, en is ismerek magyar arcot, aki szepen osszehozott meg egy utso £300 koruli tartozast gyorsan a kartyajan, mielott hazakoltozott volna, es csak ugy lepett le, hat nehogyma’ ne! 🙂
2021 végén eladtuk egy Mo.-i ingatlanunkat és annak az árát (180.000 €-t) most 2022 januárjában átutaltam az osztrák számlámra. Na ennek nem örültek! :O Felhívtak a bankból hogy igazolást kérnek a pénz eredetéről. Nem értettem a dolgot, hiszen banki utalás volt, nem egy zsák pénzt vittem be… Elkérték az adásvételit, majd második körben hiteles fordítást kellett készíttetnem az adásvételiről. Így végül “elfogadták” a pénzt. Nagyobb összeg kiviteli szándéka esetén érdemes lehet ilyesmire felkészülni!
Még valami: a számla/kártya díjak kb a Mo.-i duplája átlagban.
A linken, ha lejjeb görgetve megnézitek, van 2 magyar tanácsadó, ők csak a magyarokkal foglalkoznak. Őket kell hívni!
raiffeisen.at/stmk/region-fuerstenfeld/de/meine-bank/bankstellen/grosswilfersdorf.html
Kérem, mondja el valaki, hogy miért menekítik az emberek Ausztriába a pénzüket!
Dolgoztam, banki, befektetési szolgáltatónál ügyfélszámlát kezelő szoftverekkel, ez csak egy beálltás – el kell határolni a számlán az esedékes költségeket. Amatőrnek tartom, hogy 2022-ben ilyen választ ad egy pénzintézet.
: nézz rá az EUR/HUF árfolyamra, és megérted, miért. Persze Mo-n is lehet EUR-os számlát nyitni, de az esetenként még drágább is, mint Ausztriában, akkor meg már miért tartanád egy banánköztársaságban a pénzt. Diverzifikáció.
Nem a reklám helye, de ott van például az Oberbank, akiknek osztrák betétbiztosítása van, ha dőlne a rendszer.
@Tamás #2: Dadat és Easy pont nem jó, mivel ők on-line bankok, Meldezettelt mindenféleképpen kérnek. Tapasztalat, bár én itt élek.
Vésztartalék egy része.
Igazából önmagában az euro miatt nem feltétlenül érdemes. Azt is csinálhatnám, hogy wise-al váltok, és wise-on mondjuk nem tartom, de külföldi értékpapírszámlán ráteszem valami 0-1 (esetleg 1-3) éves külföldi állampapírt tartó ETF-re (a kp-t tartok otthon verziótól tekintsünk el). De egyébként befektethetem bármibe külföldön.
Én inkább úgy látom, hogy vész esetén az osztrák számla egy vésztartalék, illetve azon keresztül külföldi értékpapírszámláról is leszedhetek pénzt, még akkor is, ha nem lenne Wise.
Félnek hogy ha rosszabbra fordul a helyzet Orbán elveszi, mint pl a magánnyugdíj vagyont, a közműcégek, bankok, élelmiszerboltok, benzinkutak profitját / vagyonát. Ausztria egy fejlettebb demokrácia, itt nagyon biztonságban van a magántulajdon.
De miért tennének ilyet? Teljes bizalomvesztéssel járna, és nincs is ilyenre példa Európából mostanság.
Az ibkr amúgy a devizát külföldi számlákon tartja, szóval afelett nincs magyar hatáskör.
Miért nyit valaki kint számlát?
Két oka lehet.
Az egyik, hogy hirdettünk ilyen versenyt, aki év végéig a legtöbb országban nyit mondhat egy naugyét.
A másik, hogy azt mondták akkor lesz rezsiemelkedés ha visszajön Gyurcsányi. Ha meg visszajött, ő azt mondta el lehet menni.
A becsődölő ausztria támogatását a magyar fairytale mellett nem érzem elég indoknak.
Megnyugodtatok?
Most akkor Miklós tévedett, vagy
mégsem annyira rossz a helyzet?
Azért, mert egyre többen tartanak tőle, hogy miután a Fidesz-KDNP (okleveles nagynemzeti nagymagyar nagykeresztények) egyrészt lemond az EU pénzek nagy részéről, másrészt a nyakukba borul az elmúlt 12 év 2/3-os gazdasági ámokfutásának gyümölcse, senki sem szeretné, ha ez a kádárista banda “megvédené” a pénzét MNYP mintára.
Részemről minden megy devizába, ezek meg egyék meg azt, amit kifőztek maguknak. A szavazótáboruknak pedig magas rezsiszámlákat kívánok, ugye kinek mit intézett a kormánya…
Alternatíva:
fio.sk – személyesen
bunq.com – online
Bankaustriánál nyitottam számlát, mert valahova érkezni kellett a munkanélküli segélynek. A dolog bejelentett lakcímmel sem ment simán. Legalább egy megtakarítási számlát kellett csatolni a számlámhoz, hogy szóba álljanak velem. Gondolom az ügyintézőnek fel kell mutatni némi bevételt amit az ügyfélen keresztül behoz a bankba. -> There is no free lunch.
Szóval nem lep meg hogy nem sima ügy bankszámlát nyitni, ha nincs Ausztriai kötődése valakinek.
Nem éppen egy olcsó számlacsomag (~80 eur évente + 20 a kártya), de ezt elkönyveltem mint “peace of mind” költség.
Nincs se osztrák lakcímed, se munkahelyed, se életed, tehát nem fog tudni neked eladni az osztrák bank semmit. Elsősorban hitelt, hitelkártyát ugye.
Ezért úgy vannak vele hogy inkább ne parkoltasd a pénzed náluk, csak növeled az adminisztrációt meg a gondot.
Tipikus balfék viselkedés, 400 felett all-time-high árfolyamon akarják a forintot euróra váltani. Ha felmegy 450-500ig, a balfékek megerősítést kapnak hogy mekkora királyok, meg ők megmondták már fél éve is hogy O1G. Ha meg visszamegy 350re, akkor mindenféle kifogás jön, hogy mindenki összefogott ellenük, meg különbenis O1G.
A hölgy beszélt magyarul, mint kiderült szlovák neve ellenére magyar.
Azt mondta, hogy nagyon sok magyar ügyfelük van, sokan mennek hozzájuk számlát nyitni, minden korosztály.
Hárman mentünk, édesanyámmal és a hugommal.
A számla teljesen ingyenes és ha jól emlékszem a bankkártya is, azt nem kértem mert wise, revolut, curve, CIB és Erste hitelkártya mellé huszadiknak minek, nincs rá szükségem. Szóval ingyenes a számlavezetés, a ki és beutalás, lehet nyitni azt már később akár online is az appon keresztül más devizában például dollárban is és az is teljesen ingyenes!
Hárman kb. fél óra alatt mindent elinteztunk, úgy, hogy közben kedélyesen elbeszélgettunk másról is. Egy teljes erdő kipusztitasa helyett két papírt kellett aláírni. A számla úgy indul, hogy mínusz 10 euró, a számla megszüntetés esetén visszajár. Az appangol nyelvű, űzik szlov
A Mattersburg-i telephelyen van egy 3-4 magyar banki emberből álló csapat, akik a magyar ügyfelekkel foglalkoznak.
Rendesen kell viselkedni, először (a nyitásnál) személyesen megjelenni, és utána nem eltűnni, és stabilan fizetni a kb. havi 10 EUR-s számlavez. díjat.
Vagyis egy volatilis árfolyam-környezetben a bankcsőd után még heteket várhatsz a megtakarításod utalására és közben számolgathatod, mennyit buktál. Ugyanez megtörténhet persze Ausztriában is 😉 Az a kérdés, hogy milyen forgatókönyveket futtatsz a fejedben. Volt Sberbankos ügyfélként én kissé paranoid lettem és nemcsak a bankok, hanem az országok között is diverzifikálom a kockázatot (vagyis azóta nekem is lett osztrák EUR-bankszámlám).
A magyar CIB-ben meg nincs 1 EUR a számlavezetés havonta. Mondjuk a fogadásért AD nostro díj 2 EUR, de itt még vitázok velük és ez még mindig nem 7 EUR. Igen, jó lenne több helyen tartani, de azért 7 EUR-t nem ér meg a dolog havonta.
Szóval, ki mennyiért bankol Ausztriában?
És tényleg 12,51 EUR a havi számlavezetés?
Az OTP-nél 66 Ft a forint számla mellé EUR/USD/CHF stb
Nem Ausztriaba, hanem egy megbizhatobb kulfoldi orszagba, csak Ausztria pont kozel van es adja magat.
Ha rosszabra fordul a helyzet, senki sem akarja hogy beragadjon itthon a penze.
Persze ha a te bizalmad rendithetetlen a magyar kormanyban, akkor erdemes forintban tartani a penzd 😀
(Bar ha vasarnap megvonjak tolunk azt a 6400 milliardot, akkor azert egy 500as euro igen csak kinez)