A Binx cégeknek nyújt bankszámlaszolgáltatást, eddig nem volt alanya a tranzakciós adónak. Azonban most kiszúrtak vele és július 20-tól a hozzá hasonló emoney szolgáltatóknak is fizetnie kell a tranzakciós adót.
Tegnap jött egy levél a Binxtől, amiben arról értesítettek, hogy nem fogják áthárítani a tranzakciós adót, maradnak az eddigi fix utalási díjak.
Hogy őszinte legyek, szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez meddig marad így. Akkora teher a tranzakciós adó (minden egyes utalás 0,45%, akár 20 ezer forint) s egy átlagos cég átlagos számlaforgalma mellett ez százezer forintos tételek havonta, ezért nem vagyok biztos benne, hogy túl sokáig tudná vagy akarná a Binx fizetni ezt a terhet. Az egyesületünknek kettő darab utalásra kell havonta 40 ezer forintot, azaz évi közel félmillió forintot kifizetni csak tranzakciós adóra. Mi lenne, ha lenne több száz utalásunk havonta?
(A költségvetésben 589 milliárd forintot várnak idénre a tranzakciós adóból, a cégek által fizetett társasági adóból pedig ennek csak a dupláját. Csak hogy érzékeljük az adó nagyságát.)
Mindegy, egyelőre örüljünk neki, ha csak pár hónapot is nyerünk, már jó. Közben vágjuk a centit a választásig, hátha véget ér ez a gazdasági rémálom jövőre, ami itt tombol ebben az országban már másfél évtizede.
Örömmel olvasnék az egyes versengő pártok programjairól, gazdaságpolitikai terveiről egy részletesebb elemzést, akár pártonkénti, akár témánkénti bontásban. Tervezel esetleg ilyet?
Mihelyst lesz nekik olyan....
Nagyjából most az a választék, hogy marad ez az egyre szélsőjobboldalibb, egyre kártékonyabb, egyre nagyobb gazdasági pusztítást végző rendszer, vagy jön valami másik, ami ennél rosszabb nem lehet és reméljük, hogy jobb lesz.
Azért óvatosan az "ennél rosszabb nem lehet" kijelentésekkel.
Én is szeretném, hogy a Tisza mindegyik elődjénél jobb legyen.
Viszont, eddig mindig "ennél rosszabb nem lehet" kijelentések után jött mindig rosszabb.
Kérdés az, hogy MP mennyire lesz szellemileg, lelkilek, emberileg, testileg roncs egy ilyen "kampány" után.
Mennyire fogja a bosszú vezérelni vajon.
Nem, nincs jobb alternatívám.
Csak ezzel ("ennél rosszabb nem lehet") érdemes óvatosan bánni.
Még békeidőben is 2+ év egy tárgyalás.
Ide meg ügyészségi vizsgálat + tárgyalás kell.
Egy sokkal kisebb crpyto ügyletben 3 éve várjuk a bírósági határozatot.
Az rengeteg idő és addig nem ölbetett kézzel fogják nézni ahogy megpróbálják felszámolni a rendszert.
"Még békeidőben is 2+ év egy tárgyalás."
Ha nyer a Tisza, es tegyuk fel, hogy nagyot, akkor az nem bekeido lesz, hanem rohamtempoju igazsagszolgaltatas kulonleges ugyesszel, gyorsitott eljarasokkal. Legalabbis nagyon remelem.
Attól, hogy a Tisza nyer, nem lesz hirtelen (értsd egyik napról a másikra) 1.5x több ügyész, bíró, igazzságügyi szakértő.
Attól, hogy a Tisza nyer, nem lesz hirtelen kevesebb Fidesz ember az alkotmány bíróság, ügyészség, bírói hivatalok, NAV, rendőrség, stb. élén.
Alkotmány bírát nem is tud leváltani.
Ha Magyarország hivatalait cégekre bontjuk és cégekként kezeljük, akkor 20-30 OTP nagyságú cég élén kell a teljes vezetést lecserélni, hogy el tudjon indulni Bármi.
És ezek csak a hivatalok, a tényleges állami cég struktúra azerintem 500-1000 cég lehet.
1 cég élére is nehéz jó CEO-t találni, hát még 30 cég élére teljes boardot, akiknek jól kell tudniuk együttműködniük.
Ha fogadnom kellene, az első évben az európai ügyészséghez csatlakozunk nagy bejelentéssel, majd a következő választás évében kezdenek lezárulni az ügyek.
És szeretném, hogy ne legyen így.
Szerintem se fogják sokáig húzni. Aztán reméljük a végén nem az ügyfelek pénzével tűnnek el. Ha nem lesz semmijük amiből jön profit, akkor vége lesz.
A mai Millásreggeliben beszélgettek a Binx képviselőjével. Nagyon magabiztosan hivatkozott arra, hogy "eddig is veszteségesek voltunk, ahogy a Revolut is 10 évig veszteséges volt, minket nem a nyereségesség érdekel, így nem okoz gondot átvállalni a tranzakciós illetéket".
Hogy miből, hogyan és meddig fenntartható ez, arra nem tértek ki.
Binx ugye a Szamlazz.hu mellektermeke. De ha egy ceg elkezdi hasznalni utalasokra akkor par utalas utan tobb lesz a tranzakcios illetek mint a legnagyobb csomag havidijja. Biztosan nem fenntarthato ez a modell.
Dolgoztam ilyen cégnél, másik országban, hogy a tulajdonosnak van egy sokkal nagyobb, sokkal jövedelmezőbb másik biznisze (azt a céget/projektet többen ismerik egyszerűen a mérete miatt, mint ahányan tudják, hogy az is az övé), amihez képest az egyelőre életképtelen vállalkozás, ami egyébként egy neki való tartozás fejében szakadt a nyakába, csak egy kis lyuk egy nagy medence falán, amibe ömlik a víz. Minek számolja fel, amikor 10 év múlva - persze időben megtéve legalább egy-két alkalmazkodó lépést - még szerencsésre is fordulhat neki a széljárás, és akkor még ez az apróság is pozitívan fog termelni. Mondjuk az ügyfelek felé kénytelen volt úgy csinálni, mintha próbálna nyereségességet elérni (ahogy a Binx-et is itt kaparásszátok), de tudta, hogy valójában nagyon ráér.
Lehet, hogy azzal számolnak, hogy a Tisza nyer és a tranzakciós ileltéket kivezetik.
Befektetői oldalról 2 lehetősége van:
- Tranzakciós illeték, azonnali biztos halál. (Megyek vissza Wise-ra.)
- Tranzakciós illeték áthárítása nélkül megpróbálja megúszni a 2026-os adóévet, abban reménykedve, hogy majd a Tiszának nem kell egy TAO/2 adóbevétel és elengedi a tranzakciós illetéket.
Eleg nagy naivitas azt varni, hogy egy olyan adonemet fog megszuntetni a Tisza ami ellen akkora tarsadalmi lazangas nincs, mert a tobbseg nem erti. Viszont rengeteg bevetelt hoz. Ha bukik Viktor attol nem lesz egycsapasra rendbe minden. Koltsegvetes romokban, hatalmas kolcsonok, magas allampapir kamatok amiket fizetni kell.
"Úgy tudjuk, hogy idén tavasszal már a legmagasabb döntéshozói szinteken lobbiztak a bankok azért, hogy a Revolut és a Binx – a bankok közvetlen kihívói – is fizessenek ugyanannyi tranzakciós illetéket, mint ők."
https://www.portfolio.hu/bank/20250623/lecsap-a-kormany-a-revolutra-a-magyar-startupok-is-megisszak-a-levet-a-dontesnek-769927
A remény hal meg utoljára...
Nem tudom mennyire megnyugtató, de ma hallgattam egy beszélgetést (millásreggeliben) az egyik fő binxessel és kb. azt mondta hogy a költségeik olyan szinten nincsenek pariba a bevételeikkel, hogy a tranzakciós adó nem számít, hosszú 10 év körüli távon ha nyereségesek lesznek az elvileg elég nekik, szóval van remény, hogy még jódarabig ez tényleg így maradjon.
Persze, ez szépen hangzik egy nyilatkozatban, ha nem kell mögé valódi számokat tenni. De azért nagyon nem mindegy, hogy a tervezett veszteségek hányszorosát kell kifizetni évtizedes távon - meg hogy az amúgy is évtizedes távra tervezett megtérülésből mi lesz akkor, ha a tervezett veszteség sokszorosát halmozzák fel ilyenek miatt.