Hány évig leszel nyugdíjas?
Már többször volt szó a blogon a nyugdíjra való felkészülésről, amit nem lehet elég korán elkezdeni. Csináltam egy kalkulátort is, amelybe megadod, hogy mennyiből szeretnétek megélni nyugdíjasként, hány éves vagy, milyen vagyonotok van, a befektetéseidtől milyen hozamot vársz el és ebből kiszámolja, hogy mennyi pénzt kell eltenned mától a nyugdíjas éveidre. (Itt találod a cikket: Nyugdíjkalkulátor Ha még nem olvastad el, tedd meg, érdemes.)
A kalkulátor a KSH átlagadatával számol, miszerint egy ma 65 éves férfi még 14,3 évig él, egy ma 65 éves nő pedig 18,3 évig és ez az időtáv évente mintegy 0,1 évvel növekszik.
Azonban az átlagszám sok mindent elfedez, hiszen ebben éppúgy benne van az alkoholista segédmunkás, mint a rózsadombi professzor. Márpedig ha te az átlagot várhatóan akár 10 évvel is túléled, már mindjárt felkészületlen leszel a nyugdíjas időszakodra és fordítva, esetleg túl sok tartalékkal fejezed be a földi pályafutásodat.
Ezért ebben a cikkben ezt a mindent elfedő átlagszámot szeretném egy kicsit korrigálni.
(Megjegyzés: írtam a KSH-nak, hogy szükségem lenne néhány adatra a cikkhez. Két nap telt el és egy remekül szerkesztett levelet küldtek, linkekkel, mellékletekkel, elérhetőségekkel, ha még maradt volna kérdésem. Igazán profi volt, teljesen meglepődtem, hogy idehaza ezt így is lehet csinálni.)
Min múlhat, hogy meddig élsz?
– Egyik ilyen tényező a végzettség. A magasabb végzettségűek általában egészségesebb munkát végeznek, a magasabb kereset miatt jobban és tudatosabban táplálkoznak, illetve jobb orvosi ellátásban részesülnek.
A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) egyik tanulmányában az alábbi ábra található a végzettség és a várható élettartam összefüggésében:
Amint azt láthatjuk, egy diplomás férfi nem csak tovább él 15 évvel, mint egy nyolc általánost végzett társa, de ebből az időszakból is csak mintegy harmadannyit él betegen. Ebben a tekintetben az érettségizett társánál is sokkal szerencsésebb helyzetben van.
Ugye mondtam már, hogy szerezz diplomát? Már csak ezért is megéri. 🙂
–Lakóhely: minél nagyobb városban élsz, annál tovább tart az életed és az egészséged is.
A Budapesten élő férfi megint csak majdnem öt évvel éli túl a községben lakó társát és tovább is marad egészséges.
De az sem mindegy, hol élsz az országban:
Sőt, még az sem, hol élsz Budapesten belül:
Természetesen ezek az országos és budapesti grafikonok nem függetlenek az anyagi helyzettől, ami nem független a végzettségtől. Így nem meglepő, hogy minimum 5 évvel túléli a második kerületi, jómódú lakos a nyolcadik kerületi, aluliskolázott szegény polgártársát. Tehát nem annyira a lakhely határozza meg az életkilátásokat, mint inkább az anyagi helyzet a lakhelyet. (Forrás)
– Családi állapot. Bármilyen meglepő, a családi állapot is komoly befolyásoló tényező.
Még ötvenéves korban is egy házas férfi várhatóan hét évvel tovább él, mint egy egyedülálló. (Úgyhogy nem igaz az a népi bölcsesség, hogy nem él tovább, csak sokkal hosszabbnak érzi a napokat. 🙂 ) Forrás
– Dohányzás. Bár minden dohányos ismer egy Józsi bácsit, aki láncdohányos volt, mégis 95 évig élt egészségben, a statisztika azt mutatja, hogy ez ritka, mint a fehér holló. (Valószínűleg minden dohányos azt az egy Józsi bácsit ismeri.)
Sajnos releváns magyar adatot nem találtam, (Itt egy magyar tanulmány, de sajnos pontos végkövetkeztetést nem ad, bár anélkül is elég elrettentő), de a nyugati felmérések elég egybehangzóan 10-13 év körülire teszik azt, amennyivel egy átlagdohányos kevesebb ideig él a nemdohányzó társainál. Ha szeretsz hosszú angol tanulmányokat olvasni, itt van egy a témában. Egy másik tanulmány előzékenyen kiszámolta, hogy minden egyes szál cigi 11 perccel rövidíti meg az életed. (Meg még azzal az öttel, amíg elszívod.)
– Elhízás, rossz táplálkozás. Egy 3.500 emberen ötven éven át tartó vizsgálat szerint 40 éves korban a túlsúly átlag 3 évvel rövidíti meg a várható élettartamot.
Szólhatnék még a genetikáról és sok minden másról, de amint az látszik, rengeteg tényezőtől függ, hogy te a nagy átlaghoz képest mennyivel élsz tovább (vagy éppen kevesebb ideig.)
Ha szeretnéd kiszámolni, várhatóan hány évig élsz, van egy kalkulátor, amely nagyon felkapott az Egyesült Államokban és állítólag a magyar adatokat is ismeri.
Csak válaszolsz negyven olyan kérdésre, mint hány éves vagy, mi a végzettséged, milyen sűrűn sportolsz, a rokonaid meddig éltek és hasonlóak és már ki is adja a végeredményt, hogy hány évre számíthatsz még.
Természetesen a kérdőív angolul van, de egy átlagos angol tudással gond nélkül elboldogulsz.
A kérdőívet itt találjátok: Várható élettartam kalkulátor (Előfordulhat, hogy lejárt tanúsítványra panaszkodik a böngésződ. Ez a https kiterjesztés miatt lesz, nem is értem, miért használja az oldalt. Mindegy, nem káros a tartalma.)
Ha szeretnél többet tudni a pénzügyekről, gyere el az Akadémiára, hamarosan indul a következő.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
(Csak utána akartam nézni, miért fehér folt a Bp-térképen a IV. kerület, így tűnt fel.)
Kicsit sokallom….
🙂
Lehet vmit félreértettem.
Üdítő bejegyzés, köszi érte. Érdekesek a statisztikák is. Most megyek is a nyugdíjkalkulátorra, anno nem adtam ennyit magamnak… 🙁
Kezdhetem az újraszámolást…
De még ha létezik is ilyen példa valakinek a környezetében, nagyon sok körülményt akkor is figyelmen kívül hagynak. páldául hogy Józsi bácsi egy táskányi gyógyszerért áll sorba minden héten a patikában, illetve hogy Józsi bácsin kívül már minden más rokon vagy ismerős régen a temetőben van.
Egyébként tényleg profin összerakott a teszt, például a testsúlynál rákérdeznek a testösszetételre, hogy a magasságodhoz képest mennyire vagy izmos/zsíros. Szóval hiteles a cucc, amennyire az lehet egy ilyen kalkulátor.
Érdekes.
Kíváncsi vagyok a többiekre akik megosztják majd az eredményt.
évet.
Nem meglepő, ha sok a hasonló eredmény, az lenne a furcsa, ha homlokegyenest más jönne ki hasonló embereknek.
Ha minden igaz, legjobb esetben 108 évet ad, és még akkor is van +1,25 évnyi tippje.
De szerintem ezzel mindenki tisztában van.
Ez a kalkulátor szerintem eléggé gáz, mert egy csomó tudományos tévedésre épül. Például azt mondja, hogy egyek aszpirint csak úgy, hogy ne legyen szívrohamom. Szóval szedjek gyógyszert a semmire… Remek tanács. Kiváncsi lennék kik a szponzoraik?
Szerintem Maveryck meg Kiszámoló nem mond igazán ellent egymásnak. Ez a kis játék valóban akkor igazán hasznos, ha biztosító használja (használnak is ilyet). Az egyes ember számára csak a saját egyedi esete releváns. Az pedig valóban igen nagy kilengést mutathat a statisztikai várható értéktől, ami a biztosítónak számít, és amit a teszt eredményez. Kb. mint a lakásbiztosításnál. A biztosítónak az számít, hogy a környékeden átlagosan 100-ból 2 lakásba törnek be. De neked az a fontos, hogy a 2-ben vagy a 98-ban vagy-e benne.
Amíg írtam a statisztika blogot, sokszor kértem én is segítséget a KSH-tól, és nekem is mindig szívesen segítettek. Érdemes hozzájuk fordulni.
Nagyon meglepő. Pedig bejelöltem napi 1-10 szál cigit és heti 2-3 alkalommal 3 pohár alkoholos italt, édességet minden napra, stb. 😮
Ha ez valóban így lenne (bárcsak), akkor én is vehetem elő újra a nyugdíjkalkulátort.
time.com/574/google-vs-death/
Ma van Magyarországon az adószabadság napja.
444.hu/2014/07/16/unnepeljen-matol-nem-az-allamnak-dolgozik/
Kemény.
Hol lehet aláírni?
Dohányoztam, néha iszom, súlyfeleslegem van, stresszes munkám, stb.
Mi lennek ezek nélkül? Végtelen :D?
Pedig a rokonokat azzal szoktam ijesztgetni, hogy 100 évig szeretnék élni 🙂
Lehet, hogy kicsit vissza kell venni a nassolásból?
Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy azért (is) jó ezt kitölteni, mert szembesülsz azzal, hogy mit is teszel vagy nem teszel a saját egészséged/hosszú életed érdekében.
Az meg hogy statisztikai valószínűségekkel dolgozik az teljesen természetes. Nem DNS mintát adtunk, csak válaszoltunk pár kérdésre.
Kiszamolo Uram!
Leírhatnád azokat a könyveket, amiket olvastál pénzügyi témában. Köszi. A Gazdag papa, szegény papa címűt most fejeztem be. 🙂
Ha naponta mondjuk négy percet fogselymeznék, egy évvel tovább élnék. De ebből a plusz évből két hónap rámenne csak a fogselymezésre!
Hasonló a helyzet a heti 6-7 edzéssel.
🙂
Egyes kutatások szerint pedig épp azok élnek tovább akiknek van egy kis túlsúlya.
index.hu/tudomany/egeszseg/2013/01/03/par_kilo_plusz_a_hosszu_elet_titka/
VAP
Modern vállalati pénzügyek.
És hasonlóak. 🙂
Azért jó, h. erről is írsz. Nem is olyan régen, a nyugdíjjal ijesztgettek minket a brókerügynökök és sózták ránk Indiát, Kínát és ültettek a unit-linkes életbiztosításnak “álcázott” kifektetésbe..
Jó lenne ezt a kérdést helyre rakni.. Pl. hova/mibe érdemes fektetni, h. nyugdíjra is jusson vlmi.. Vajon jó ötlet a magánnyugdíjpénztár?
Azért ezt a blogot nem átlagemberek olvassák, pl. kétlem, hogy érettségi nélküli egyáltalán jár-e erre.
Kiszámoló, nincs vmi statisztikád az olvasókról? csinálj egyet!
Gyanítom édesapám infarktusának és édesanyám rákjának van köze hozzá.
Amúgy konklúzióként, mint CHF-károsult, szerinted jó, hogy kivárom az őszt?
Pert indítani/kiváltani gondolom most már nem érdemes… Vagy?
Nyilván ez a statisztika csak az 50-et már betöltött korosztályra vonatkozik.