Inflációs adat: nincs vége a rekordoknak

Kijött a novemberi inflációs adat, újra rekordot ünnepelhetünk (ha van még kedvünk hozzá): 26 éve nem volt ilyen magas az infláció.

Az éves infláció 22,5% lett novemberben, az egyhavi emelkedés pedig 1,8%. A maginfláció 24%-ig szaladt fel, a nyugdíjas-infláció pedig 25,2% lett.

Az élelmiszerek már a KSH szerint is közel 44%-ot drágultak, a háztartási energia pedig 65,9%-ot emelkedett egy év alatt.

S ezzel máris a legelsők lettünk Európában! A többiek már sehol nincsenek, pedig a sok árstop miatt lefelé csal a magyar adat. De ez sem gátol meg bennünket, hogy mindenkit leelőzzünk. Ha majd az elengedett benzinár is megjelenik jövő hónapban a magyar adatban, messze el fogunk húzni a mezőnytől, főleg azért, mert máshol már csökken az infláció.

Bár a decemberi adat még nem ismert, az idei átlagos infláció valahol 14,5-15% között lesz. Az infláció tetőzését most éppen valamikor 2023 első felében várják, valahol 25%-os érték mellett. A 2023-as átlaginfláció is valahol az idei környékén fog alakulni az előzetes várakozások szerint.

(A sok jó hír hatására a forint is 416 forintig gyengült az euróval szemben. De ezt már csak zárójelben.)

Share

108 hozzászólás

  • G-man
    Akkor érdemes belevenni az infláció fölött fizető államkötvénybe? Amellett csak 10%-ot fog veszíteni a pénzünk jövőre az értékből 25% helyett!
  • Mr.RTFM

    2022 a novekedes eve, Magyarorszag ebben is jobban teljesit!
    Aldja meg a joisten a doktorminiszterelnokurat!
  • Látnokzsálya
    Győztünk!
  • zoli
    Elfogadhatatlan ez az adat, azonnal módosítani kell az inflációs kosarat!
  • BlaZember
    Külön széppé teszi ezt az eredményt, hogy még Nagy Márton szerint is a decemberi ezt a 22,5%-ot is jelentősen felül fogja múlni. Mindeközben a szankcióktól roskadozó nyugaton (és nem csak ott) csökkenésnek indult az infláció. Az itthon várhatóan szépen megugró üzemanyagár se sokat fog segíteni. Kinek mit intézett a kormánya, ugye 🙂 Lehet fogadásokat kötni, hogy már decemberben, vagy csak 2023Q1-ben fogjuk utolérni az ukrán inflációt. A maginflációnktól már csak 2,5%-ra vannak. Szépen zárkózunk, na.
  • Barics
    Ja és ebben még nincs benne a benzin ársapka kivezetése miatti plusz 2%.
  • Thistimeitsdifferent
    Óóó… azok a ’90-es évek. Tinédzserkorom időszaka. G’n’R, Metallica, Pearl Jam, Soundgarden, koripálya, csajok…
    Micsoda Szomszédok épizódot lehetne kerekíteni ebből!! A fenti mondatok simán elmennének egy Lenke néni – Taki bácsi beszélgetésben. :)) Tanársztrájkban aktívkodó Jutka. Ádám az egészségügy romjain. Julcsi már rég kivándorolt a gyerekekkel együtt. János hümmög az erdészetben eladott/lopott sok tüzifán. Feri beszállt a bitcoinba és most bukóban van. De azért biztos lehetne találni egy lelkes origo olvasót is a lakótelepen. Gábor Gábor persze elmondaná, hogy mindegy, csak a szalon pörögjön.
  • Dani
    … Mindeközben az euró inflációja 10%ra csökkent 10.6%rol, az se kevés mondjuk.
  • András
    , ha Redditen lennénk, és lenne awardom, már neked adtam volna. 😀
  • J
    Láttok arra bármi esélyt, hogy jövőre kitaláljanak valamit az ellen, hogy a PMÁP 20% körüli kamatát ne kelljen kifizetniük?
    Tudom, hogy mennyit rengetne a befektetői bizalmon, de már nem lepődnék meg semmit ezektől…
  • Cartman
    Inflációkövető állampapíron kívül van bármi más, ami legalább az inflációt kivédené?
  • tumpara
    Cartman: az usd és a chf is 20% fölött erősödött 1 év alatt. Az euróval karöltve kisebb-nagyobb késéssel (vagy elébemenve a történéseknek) lekövetik az inflációt. És még likvid is; fontos lesz az, ha így haladunk.
  • Tekintetes úr
    Kinek mit intézett a kormánya, libsikéim!

    …vagy mi, nem nézek M1-et.

  • videkrol-jott-ember

    Mindjart jonnek a tobbiek is az extra feltetelekkel, ugysmint

    – inflacio feletti hozama legyen
    – kockazatmentes
    – nincs itthoni erdekeltsege

    Ez utobbi kulonoskepp vicces annak fenyeben, hogy amig magyar adorezidens az illeto, addig a magyar adorendszernek van kiteve a befektetese, barhol barmibe is fektet (legalisan).

  • faithhealer
    Vajon mi a legjobb lehetőség, hogy szegény forint megtakarítás a legkevésbé olvadjon el?

    1) inflációkövető értékpapír?
    2) bankbetét? rövid lejáratúra, friss tőkére vannak egész jó ajánlatok;
    3) átváltani a 3.14csába euroba / dollárba?

    Ti mit csináltok a pénzetekkel, azon kívül, hogy futtok utána?

  • Látnokzsálya
    “Inflációkövető állampapíron kívül van bármi más, ami legalább az inflációt kivédené?”
    Persze! Orbán Viktor…
  • Csóró
    Itt az ideje albérlet árat emelnem.
  • Gary

    Keményvaluta/keménydeviza akár párnacihában/bankszámlán aszalva?
    Inflálódik az is, de a forinthoz képest kb semmit.

    Rendesen bevásárolni elálló, értelmes dolgokból?
    Most még minden olcsóbb és jobb, mint a jövő héten.
    Többmillió forintot értelemszerűen nem fogsz babkonzervben és fogkrémben tárolni, de párszázezer forintot meg tudsz így védeni az elinflálódástól.

  • Geza

    nekem is ugyanez fordult meg a fejemben, hogy tuti nem fogjak hagyni a 20%kamat fizetest. (hirtelen megno a visszavaltasi ar, vagy kamatado visszajon, vagy kitalalnak vmit ami egy pillanatra jobb uzletnek tunik es az emberek egy resze atvalt arra).
  • Attecte
    nagyon régóta vár a hűtőben egy üveg pezsgő nálam a 2020-as évek Bokros-csomagjára. 🙂
  • Anon
    kockázat nélkül? Nincs. Kockázattal, hosszútávon? Van, bőven. S&P500, NASDAQ-100, vagy bármely világpiac követő ETF.
  • Maccs
    Az árak emelkedése tavaly novemberben már szépen megindult, úgyhogy ha ahhoz képest 22,5% az infláció, akkor az eléggé sz.r helyzet…
  • BlackandDecker

    És Janka nénivel mi (lenne) a helyzet? 🙂

  • lakásárcsökkenés2022
    Két fontos helyesbítés: ‘szankciós’ infláció és az euró már 417. 😉
  • spidy
    Elfogadhatatlan ez az adat, azonnal módosítani kell az inflációs kosarat!

    Hát azt már megtették, azért *csak* ennyi. Az megvan, hogy a számítástechnikai alkatrészek és a mobiltelefonok folyamatos deflációban voltak kb júliusig? Csak közben ugyanazt a videókártyát 2-3x annyiért árulják a COVID kezdete óta, és a telefonoknál sem érzem az olcsósodást.

    ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0041.html
    424-es sor, de lehet csemegézni

  • Alfa
    : inflációkövető állampapír nincs.
    Hamisított inflációs statisztikát követő állampapír van.
    Ez persze csak az én véleményem, enyhén szólva Miklós sem mindig értett egyet vele, mindenki azt vesz amit akar 🙂
  • Szabolcs
    “J
    2022-12-08 at 13:45
    Láttok arra bármi esélyt, hogy jövőre kitaláljanak valamit az ellen, hogy a PMÁP 20% körüli kamatát ne kelljen kifizetniük?
    Tudom, hogy mennyit rengetne a befektetői bizalmon, de már nem lepődnék meg semmit ezektől…”

    ÁTLAGOS inflációt néznek… pl. teoretikusan: januártól minden hónapban 0% december +50%: átlagos (11×0+1×50)/12=4,16%. Hát a y/y 50%, de ez van 🙂 következő én uez. És mégis, az átlagos éves infláció 4,16 évekig. Na, ehhez mit szólsz? 🙂 Kicsit parázok is tőle, hogy tényleg így számolják majd, kissé sokat buknék rajta, de nincs perpill jobb alternítívám/ötletem mint a PMÁP.

  • Hunt3r

    Ebben az országban? Ahol egy éjszaka alatt 40%-ról 95%-ra emelik az extraprofitadót?
    Itt, ahol hazugságokra, és csúsztatásokra építve egyik napról a másikra beszántják a háztartási kiserőművek engedélyeztetését, amikre hónapokkal korábban kiosztottak X milliárd támogatást?

    Biztos hogy nem! Ezek nem olyanok!

    #legalábbkormányoznitudnak #manyup #miértgyurcsányjobbvolt

  • Hunt3r

    Szerintem nézd meg a rövid lejáratú dolláros, vagy eurós állampapírokat. Főleg a dollárosat.
    Ott kapsz kamatot a pénzedre, és a forint gyengüléséből fakadó inflációtól megvéd a befektetésed.

    Én tuti nem tenném magyar állampapírba a pénzemet, azok után, ami ámokfutást idén leműveltek.

  • tp
    Sziasztok, tudatlan vagyok. Mit jelent tulajdonképp az éves/havi/éves átlagos infláció? Ha az éves infláció novemberben 22% akkor hogy lesz az éves átlagos 15%?
  • Szabó Gábor
    amire én tippelek az az lesz, hogy aki lejárat előtt akarja visszaváltani, annak nem 99, hanem 90, vagy 85%-on fogják visszaváltani. De a kamatot szerintem ki fogja fizetni a kamatfordulókor.

    ekkora kockázattal, mint az állampapír? (alacsony kockázat) nem hiszem, hogy bármi tudna 100%-ot hozni évente.

    Tudom, hogy hivatalos adat 15%, de én érdekes módon mosógépet ritkábban veszek, mint élelmiszert, balga ember vagyok. Az élelmiszer meg a kétszeresére drágult…

  • naa
    EURHUF most 418, 420-at nyaldosta ma alulról.
    De hát kinek mit intézett a kormánya.
  • Örülünk
    Ennek örömére Vezérünk el fog menni a qatari világbajnokság elödöntöire és a döntöre is. Hiszen bajnokok vagyunk nem?
  • Bence
    ez a 22,5% infláció ne tévesszen meg, ez nem az éves átlagos infláció 2022-re. Ez csak a 2021. november és 2022. november közötti infláció. A 2022-es éves átlagos inflációt úgy kapjuk meg, hogy átlagoljuk ezt a 12 db számot, amik az adott havi inflációs értékek. Ezért ahogy a cikk is írja, 2022-ben az éves átlagos infláció nem 22,5% lesz, hanem kb. 15%. Prémium magyar államkötvény tájékoztatója: “A kamatbázis – az első kamatperiódus kivételével – megegyezik a
    megállapítás évét megelőző naptári évre vonatkozóan a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves átlagos fogyasztói árindex-változás százalékos mértékével, azzal, hogy amennyiben ez az érték nulla vagy negatív lenne, akkor a kamatbázis 0%-kal, azaz nulla százalékkal egyenlő.”

    Tehát neked az éves átlagos infláció a lényeg.

    Tehát jövőre a prémium állampapír kb. 16-17% kamatot fog fizetni összesen.

  • Vrbán Oiktor
    dollár meg euró etf vagy bármi? ezen a ponton már a készpénz is lol
  • Addam
    hülyeségeket beszélsz, ráadásul túltagadod a mondatot
  • Allampapirba se
    En nem fektetnek semmi allamhoz tartozoba mar…kitudja mikor nyulnak hozza jobb esetben visszakapjuk a toket rosszabb esetben meszaros lorinc egyik szallodaja par teglaja lesz belole,semmi nem lepne mar meg….csak kintre sot koltozni is innen…..
  • Álomország
    En elhiszem,hogy 26%-os az inflacio,de megis,az embereken es ugy altalaban sem igazan latni a szegenyseget(egyelöre) A90es evekben is hasonlo volt az inflacio,megis akkor sokkal szegenyebbek voltak az emberek.
    Vagy akkor altalaban mindenki egy szinten volt,es sokkal kevesebben voltak a kirivoan gazdagok?
  • Álomország
    es tenyleg
  • Thistimeitsdifferent
    Janka néni csak legurítja a felest. Már ha van otthon és megkínálják, mert ha nem, akkor nem sokáig marad. 🙂
  • Cartman
    Köszönöm a válaszokat mindenkinek. Alacsony kockázatú befektetést szeretnék, nekem elegendő lenne, ha nullára kijönnék. Inflációkövető forintban illetve dollárban/euróban gondolkodnék. Tudom, hogy mindenhol azt hallani, hogy az állampapír az kvázi nulla kockázatú befektetés, de valóban így van? Mennyi az esélye annak, hogy egy szép keddi napon este 11kor bejelentik, hogy lenyúlták az állampapírba rakott összegeket? Reális ilyesmitől tartani vagy túlgondolom a dolgot? Az a baj, hogy a bankszámlán se érzem már biztonságban a megtakarításom, mert ott is bármikor lenyúlhatják, ha meg párnacihába rakom, akkor meg elveszíti az értékét néhány év alatt. Ez a benzinárstopos bejelentés, a 95%os adó egyik napról a másikra meg a többi eléggé aggaszt, úgy érzem bármit megtehetnek és ha esetleg nem jön pénz az EUtól, akkor logikus lehetne, hogy a megtakarításokhoz nyúlnak.
  • Csaba_
    Nagyon erős évtized van mögöttünk ahol nagyjából mindenki gyarapodott (ez a kormánypárt népszerűségének az elsődleges oka is), valószínűleg még ezek a tartalékok tartanak ki egy ideig. De a mostanihoz képest jósolnak jövőre még 20%-ot, az azért már meg fog látszani.
  • Belavoltam
    Az allampapir max. arra jo, hogy best scenario eseten szinten tartsa a befektetesed real erteket. De mint tudjuk, a papirok eseten kiszamolt inflacio mindig kevesebb, mint a tenyleges inflacio, igy azt mondanam, hogy a pmap inflacio + 1,5% kamata eseten is lesz egy enyhe real ertek bukas.
  • attila
    “Külön széppé teszi ezt az eredményt, hogy még Nagy Márton szerint is a decemberi ezt a 22,5%-ot is jelentősen felül fogja múlni. Mindeközben a szankcióktól roskadozó nyugaton (és nem csak ott) csökkenésnek indult az infláció” Éppen azért csökken ott, itt meg nő mert Brüsszel ideküldi az inflációt ezért itt több lesz belőle…..azért ezt már illene tudni, ami itt rossz van az mind onnét jön, ami meg jó kint, azt tőlünk lopták….
  • Darkosia

    Na de ha folytatod a számolást, kövi januárra nem emelkednek az árak a +50%-os decemberhez képest, de január vs. január akkor is +50% lesz az emelkedés. És így tovább minden hónapban. Szóval ami történik, hogy az átlagos éves infláció az éves simítás miatt egy évvel késik. Amihez képest késik még egy évet az inflakövető papír, tehát a valósághoz képest az kettőt (vagyis hát a megadott kosárhoz képest, nem feltétlen a valósághoz, amit te vagy én költünk…).
    Pl. a mostani prognózis (szvsz kétes, nem az enyém) szerint jövő év végére 10%-ra csökken az infla, de az átlagos éves infla azért akkor is 16-18% lesz, vagy valami hasonló.
  • Darkosia

    Valamelyik másik cikk alatti kommenthez épp kikerestem, hogy a magyar cds 245 pont, úgyhogy számszerűsítve a piac most 2,45%-ra árazza 5 éven belül a csődünket.
    De ugye csőd helyett máshogy is le tudják nyúlni ha van valamid, írtak erre itt ötleteket mások, ez csak az, hogy állampapír esetén a végén nem azt kapod vissza ami a nyilvános ajánlattételben volt. Amit meg számlán kell tartanod és arra lehet fincsi díjakat felszámolni meg adókat kivetni… Ebben az országban nincs olyan, hogy alacsony kockázat, fél pillanat alatt kikiáltanak közellenségnek bárkit, és ahogy a legújabb MOL-os törvény mutatja sokadjára, akár személyre szabottan is el is vesznek bármit egyik napról a másikra. Mert extraprofit, soros, vagy az űrgólyhók, mikor mi.
  • csizkek
    “En elhiszem,hogy 26%-os az inflacio,de megis,az embereken es ugy altalaban sem igazan latni a szegenyseget(egyelöre) A90es evekben is hasonlo volt az inflacio,megis akkor sokkal szegenyebbek voltak az emberek.”

    Nemeto.-bol persze hogy nem latod. PAr hete meg azt bizonygattad itt, hogy Mo nincs 40% elelmiszer infla, pedig mar akkor is latszott. Most mar az arstoppolt elhazudott szamokon is latszik:)
    A valsagok meg ugy jonnek, hogy elobb minden szep es jo, csili vili szamok, mindenki jol el, infla alacsony, munkanelkuliseg a minimumon. Aztan kb. ebben a sorrendben is romlik el minden. LAtod a gazdasagi mutatokon, tozsden, beindul az infla, utoljara meg a munkanelkuliseg. Es onnan jon minden. Egyelore kitart az ev eleje penzboseg, elmult 10+ ev penzontese es az EUs penzek hatasa.

  • mgpx

    “Akkor érdemes belevenni az infláció fölött fizető államkötvénybe? Amellett csak 10%-ot fog veszíteni a pénzünk jövőre az értékből 25% helyett!”

    Ezt nem tudhatjuk. A novemberi 22.5% a múlt: azt mutatja, hogy aki 1 évvel ezelőtt PMÁP-ot vett, az befektetése értékének 17%-t elvesztette. MÁP+-szal még többet.

    Azért tudjuk, hogy a következő hónapok 12 havi visszatekintő inflációs számai nagyon magasak lesznek, mert azon számok jórészt a már megtörtént eseményeket mutatják.

    A befektetési döntés viszont a jövőről szól. Ha most 7 éves PMÁP-ot veszel, azon a következő 12 hónapban ~14.8% hozamod lesz. Azt, hogy egy év alatt hogyan változnak az árak, majd a 2023. novemberi inflációs adatból látjuk.

    Ha jövő év végére egyszámjegyű lesz az infláció, mint a kormány reméli, akkor a 14.8% szép hozam lesz.
    Ha viszont marad a jelenlegi árnövekedési ütem, akkor valóban negatív lesz a reálhozam

  • NGergő
    3 gondolatom lett a felvetésedre:

    – a 90-es évekhez képest az EU (meg úgy általában a világ) eléggé felfele ívelt, fejlődött, épült szépült (voltak hullámvölgyek, de általánosságban)
    – magamról tudok beszélni, a 90-es években tényleg iszonyat szegények voltunk, azóta egyrészt kereső lettem jó szakmában, másrészt azért a szülők is többet keresnek arányosan, mint akkoriban, a munkahely is több, változatosabb
    – azért ez is egy elég vastag része az igazságnak: youtu.be/g02Fs_GrHbg csakhát mi velük nem találkozunk, pedig sajnos egész nagy százalékát teszik ki a magyar társadalomnak – na ők megérzik az inflát kőkeményen

  • Kiszamolo
    A reálbér a többszörösére nőtt a kilencvenes évek óta, semmi értelme azzal összehasonlítani.

    https://kiszamolo.hu/regen-minden-jobb-volt-2/