Jogi oktatás, ha ti is úgy akarjátok

2015-07-20
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Barnabás újabb és újabb cikkekkel tágítja a hiányos jogi ismereteinket.

A jog éppúgy nagy fehér folt a legtöbb ember életében, ahogy a pénzügy is, miközben ugyanúgy része a mindennapi életünknek, mint a pénz.

Nem tudjuk, melyik kifejezés mit jelent, mihez van jogunk és milyen kötelezettségeink vannak, mint fogyasztó, bérlő, szerződő és sok más esetben.

Mit jelentenek a kifejezések, amivel minden nap találkozunk?

Feltettem az igen kézenfekvő kérdést Barnabásnak, miért nem csinál ő is egy hatalkalmas oktatást az alapvető jogi tudnivalókról, mint amilyen a Kiszámoló Akadémia a pénzügyek területén? Ugyanúgy esténként két és fél órában elmondaná azt, amit a jogról mindenkinek tudni kellene.

Mivel egyetemi oktató, ez nehezére nem esne, terem van, szükség van rá és remélem érdeklődés is.

Megbeszéltük, hogy tartunk egy próbaoktatást szeptember elején. A kezdeti ára 15 ezer forint lesz a hat alkalomnak (két és fél óra egy alkalom). Később várhatóan 25 ezer forint lesz az ára, mint a pénzügyi oktatásnak. Számlát egyéb oktatásról kapsz, a számla áfamentes.

Az oktatás életszerű és érdekes lesz, csak olyan témákat érintve, amire szükségetek van a mindennapi életben és úgy elmagyarázva, hogy az átlagember is értse és megértse.

Barnabás első körben ezekre a témákra gondolt, de ha mást szeretnétek, még nem késő jelezni.

1. óra Általános rész. Mi a jog? A magyar jog rossz?! Pereskedés; felülvizsgálat és perújítás. Az igazságszolgáltatás szereplői. Vélelmek, fikciók, jogi tények. Végrehajtási eljárás.

2. óra Személyi jog, családjog, öröklési jog. Élet és halál. Cselekvőképesség, gondnokság. Házasság,házassági vagyonjog, szülői felügyelet. Törvényes és végintézkedési öröklés. A hagyatéki eljárás.

3. óra Tulajdonjog. Birtoklás, birtokvédelem. Ingatlanokkal kapcsolatos ügyek. Tulajdonszerzés, közös tulajdon. A társasház jogviszonyai. Haszonélvezet.

4. óra Munkajog. Próbaidő, kényszervállalkozás, határozott idejű szerződések. A munkáltató és a munkavállaló kártérítési felelőssége. Jogellenes felmondás. A munkaügyi per.

5. óra Kötelmi jog. Kártérítés. Szerződés, ÁSZF, előszerződés. Szerződés megerősítése. Egyes szerződések. A fogyasztók.

6. óra Vállalkozások. Milyen vállalkozási formák vannak? (előnyök és hátrányok) A vezető tisztségviselő felelőssége. Vállalkozások közötti ügyletek. Felszámolás, végelszámolás, csődeljárás.

Ennyit szerintem bőven megér, mind pénzben, mind időben, hogy ne legyél teljesen töklámpa a jogi alapfogalmakhoz. Ha kevés lenne a hat alkalom, lehet, hogy bővítjük, még minden képlékeny.

Ha szeretnél jönni, írj egy hozzászólást. Az e-mail címedet csak én látom, oda fogok írni, ha lesz oktatás.

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram