123 hozzászólás

  • kovaax
    Júliusban otthagytam őket… 🙂
  • Heszusz
    Nem érzem túl korrekt eljárásnak, hogy meghirdetik a belépési akciót (nem csak a Kiszámolós kedvezmény van érvényben, hanem van egy kisebb értékű, de szélesebb körben hirdetett is!), majd egy hónappal később megemelik a számlavezetési és kereskedési díjakat. Eddigre nyilván már nagyjából mindenki szerződést kötött, akit a kedvezmény “vonzott be”, és értelemszerűen a döntését a korábban érvényben lévő díjakat mérlegelve hozta meg…
  • Szabó Gábor
    Tegyük fel hogy eddig süket és vak volt, aki itt kereskedett. De aki ezután is, annak mi a mentsége?
  • egy KBC-s
    Nem értem, hogy mi a logika ebben: árat emelnek, holott éppen csökkenteniük kellene, ha továbbra is versenyképesek szeretnének maradni. Gondolok itt amerikai részvények vásárlására, amiben már amúgy is drágák voltak.

    A random felülete igaz puritán, de az áraik így már még inkább kedvezőbbek.

    Most jön az sajnos, hogy többet már a KBCn nem költök és lassan felszámolom a számlám.

  • Ricsi
    Az 1.4-es pontba az extra havi számlavezetési díj, az kiket érint? van akinek vontak olyan díjat? Én pl amerikába bejegyzett részvény társaságokba szoktam fektetni, ha jól értem akkor az arra nem vonatkozik.
  • gamerthor
    Sziasztok! Mennyire nehézkes egy TBSZ-t átvinni egy másik szolgáltatóhoz? Esetemben KBC-től Random Capital-hez? Újat már eleve ott fogok nyitni jövő évben. Nálam most telt be a pohár. Köszi!
  • Jockey Ewing
    Eddig se volt olcsó, de most már át is viszem minden számlám a Randomhoz!
  • Andras
    Erstenel meg mindig olcsóbb 🙂
  • Gábor
    Hurrá. Amúgy nekik nem kötelező 30 vagy 60 nappal módosítás előtt értesíteni az ügyfeleket, mint általában a bankoknak?
  • NAR
    Vajon mit lehet várni egy olyan cégtől, amely így adja meg a díjtételt: “fix 349 Ft + 0,0125, max. 4900 Ft”? Az én kereskedési kísérleteimnél is lehagynák a % jelet?
  • örök körök
    Nem sokon múlt hogy 1-2 éve nem hozzájuk mentem, hanem a randomhoz, de egy pillanatig se bántam meg. 🙂
  • Ferenc
    Éppen te mondtad, hogy a biztonságot meg kell fizetni: https://www.youtube.com/watch?v=LOant8Amn2Q&feature=youtu.be&t=1648

    Szóval ezt úgy is lehet nézni, hogy drágább, de legalább van banki háttér. Az olcsóbbaknál nincs ilyen.

  • Alfa
    Csak azért nem zártam még be a számlát hogy a 2019-es adóigazolást online megkapjam.
    februárban kuka.
  • tbsz
    Viszont a tbsz-ük fix díjas lesz elsejétől (leválasztották a normál számlavazetési díjról). Vajon meddig?
  • handyman
    És tudsz javasolni megbízható, olcsóbb alternatívát, Miklós? Anno tanácsadáson te javasoltad a KBC-t, ezért van náluk számlám. Eddig elégedett is voltam velük, de most már kezd kinyílni a bicska a zsebemben…
  • gaborr
    számlát felmondani úgy lehet, hogy ha már nincs részvényed, akkor kiutalod az ott lévő pénzt, majd kitöltöd ezt a nyomtatványt is elpostázod nekik:

    kbcequitas.hu/site/dokumentumok/uzletszabalyzat/felmondasi-nyilatkozat-2019-01-01.pdf

  • Fater
    Eddig is az egyik legdrágább brókercég volt a KBC. A Peti (kereskedési felület) megszüntetése után semmi indok nincs, hogy valaki miért náluk kereskedik, mikor a Random Capital sokkal olcsóbb és ott kb. 30 millióig van garancia a betett pénzre (KBC-nél csak kb. 6 millióig!!!!), mióta átmentem a Randomhoz még nem fizettem realtime tőzsdeadatokért, mert folyamatosan van olyan akciójuk, hogy ingyen adnak 10-es könyvet (pont most van a napokban a köv. negyedévre vonatkozó akciójuk), stb. Áhh, aki lusta, az meg fizessen!
  • Laci
    Így már vigyem a pénzem inkább valami Random helyre? 🙂
    Csak hát mi a garancia, hogy akkor meg nem az fog drágulni…
  • ritkan_szolok_hozza
    Én csak azt nem tudom, mivel indokolják a drágulást. Tehát a termékük/szolgáltatásuk melyik része lett/lesz jobb? 🙂
  • TechnoViking
    Revolut trading szolgáltatásáról tapasztalat?
  • BaTu
    Gondolom ők is az ügyfelek pénzéből élnek. Ha sokat kérnek, kevesebb ügyfelük lesz. Ha kevesebb ügyfelük lesz, nincs annyi munka, tehát nem kell annyi alkalmazott, és nem kell annyi munkaerő költséget kifizetni. Csak az a kérdés, hogy a bevételük, vagy a kiadásuk csökken nagyobb mértékben. Ennek a gondolatmenetnek van értelme?
  • Péter
    Melyik broki cégen keresztül lehet még elérni a Frankfurti tőzsde certifikát szekcióját?
  • headset

    “Viszont a tbsz-ük fix díjas lesz elsejétől (leválasztották a normál számlavazetési díjról).”

    Nem akarom a lincshangulatot tovább szítani, de ez tévedés. A TBSZ-en levő értékek után is kell fizetni a havi 0,0125%-ot:
    10.1. “A számlavezetési díj számításának alapja a normál és a TBSZ számlák összesített portfólió értéke a teljes értékpapír- és készpénzállományra vetítve (határidős pozíciók nélkül).”

  • Fater
    Nem a banki háttér számít biztonság szempontjából, hanem hogy milyen garancia vonatkozik az adott cégnél elhelyezett adott eszközökre. A KBC esetében a belga, a Random Capital esetében pedig a magyar beva (befektetővédelmi alap) ad garanciát, így az értékpapírok a KBC-nél 20 ezer euróig, bármilyen befektetés (értékpapír+pénzeszköz) a Random Capitalnál pedig 100 ezer euróig biztosítottak függetlenül bármilyen banki háttértől. (Azért van ez így, mert a KBC belga, a Random pedig magyar cég és hiába Mo-on működik a KBC, de a garanciát az anyaország befektetővédelmi alapja biztosítja, Belgiumban pedig ez jóval alacsonyabb.) Tök mindegy milyen bank van mögötte, a KBC akkor is csak 20 ezer euróig térít gond esetén. Azért ez nem mindegy ugye, ha a lehetséges jövőre gondolunk… Amit a KBC csinál, az számomra mellesleg érthetelen, mintha direkt építené le az ügyfélkörét.
  • Karl
    Szépen árat emeltek. Régen én is voltam náluk, de egy korábbi áremelésük kiverte a biztosítékot és Randomos lettem és vagyok azóta is.
    Bő 1,5 éve a reál is ingyen van a folyamatos akciók miatt. Tanulhatnának tőlük, hogy miként is kell ügyfélbarát módon szolgáltatni.
    Én se értem, hogy ezek utàn ki marad a KBC-nél.
  • Indexkövető
    A Randomnak 3 kereskedési platformja van, a Randi a legjobb, az olyan professzionális szintű mint a tradingview, több éves chartok és megbízást is lehet adni, telepíthető exe file, amiről te beszélsz az a netboon, ami hasonlít a kbc korábbi webbrokerére amely 15 éven keresztül volt, persze kiegészítve hírekkel és elemzésekkel, amúgy nem másolták le, a Random alapítói hozták létre anno az Equitast amelyből lett a kbc Equitas egy felvásárlás miatt. Transzparens cég, jelenleg tőzsdére készül a Random, érdemes konzultálni Madácsi Zsolt vezérigazgatóval aki az Allianz alapkezelő portfólió menedzsere volt 17 évig.
  • Indexkövető
    A Random egyáltalán nem tervezi bevezetni a számlavezetési díjat, a tényszerű megbízhatóságot főleg azzal tudja bizonyítani h megvannak az MNB nyilvántartásban a nála lévő értékpapírok. Tőzsdére készül, ezzel szeretné még inkább elnyerni a bizalmat.
  • Lux
    Fater a beva kártalanitás mindenhol egyseges 100e euro.
  • KapitaPista
    Szóval…
    Van KBC-nél TBSZ-em, 2022. és 2023.-ig is.
    Akkor ide beragadtam, vagy át tudom vinni valahova?
    Nem szép húzás ez tőlük.
  • Elégedetlen ügyfél

    “Viszont a tbsz-ük fix díjas lesz elsejétől (leválasztották a normál számlavazetési díjról).”

    A százalékos díjat továbbra is az _összesített_ számlaegyenleg után fizeted. Ehhez csapták még hozzá a TBSZ számlánkénti 2400 Ft-os éves díjat. Öt számlával ez évente plusz 12.000 Ft sajnos az én értelmezésem szerint.

  • ttamas
    Másik bróker céghez csak úgy lehet átmenni, ha itt eladok mindent és átutalom a pénzt?
    Nincsen cégek közötti mozgatási lehetőség, még akkor sem ha csak a BÉTen jegyzett részvényeim vannak?
    (Mondjuk nem csak az van.)
  • Shadowofthestatue
    Ez a lépés még inkább megerősít abban, hogy új kötést már csak az IB-s számlámon végezzek. Igaz, ott le kell nyelni a havi min. 10 USD-t, de ebben akár 10 kötést is lehet végezni (USA részvényekre) a 10 USD-ért. Való igaz, hogy az Erste-nél még így is olcsóbb a KBC, de ha így haladunk, lassan utoléri.
  • ttamas
    Elkezdtem összehasonlítani a Randommal és az RC kondíciós lista nem teljesen egyértelmű.
    randomcapital.hu/uploads/PDF/uzletszabalyzat/14_melleklet__Kondicios_lista.pdf

    A számlavezetési díjaknál az szerepel, hogy a számlanyitás és a normál, deviza, TBSZ számla vezetése ingyenes.
    Az oldal alsó részén pedig az szerepel, hogy a Start alszámla számlavezetési díja 500 HUF / hó.
    Most akkor mennyi a számlavezetési díj?
    Kell a fő számlához tartozzon egy alszámla is?

  • Kiszamolo
    Lux, kivéve, ahol nem magyar a szolgáltató, hanem határon átnyúló külföldi.
  • nnk
    Magyar értékpapíronként 10ezer a transzfer (külföldi több). Ezzel kb azt is levédték, hogy ne is tudj elmenni tőlük…

    Máskülönben, a revolutnál volt, hogy olcsó, cserébe sz@r ügyfélszolgálat… Hát, a drága KBC-nél már vagy 20 perce hallgatom a “Minden ügyintézőnk foglalt…” szöveget… (más ügyben hívnám)

  • Zsolt
    Köszi az infot. Hát mi most nyitottunk ott, de nem értem a hozzáállást, így valószínűleg nem lesz hosszú életű az együttműködés.
  • Fater
    Lux: nem, nem igaz, hogy a beva kártalanitás mindenhol egyseges 100e euro, idézet a KBC weboldaláról: “Ügyfeleink megtakarításait a belga befektetővédelmi alap biztosítja értékpapírok esetén 20 000 EUR, míg pénzeszközök esetén 100 000 EUR összeghatárig” Azt én sem tudtam eddig, hogy “a kártalanítás mértéke egymillió forint összeghatárig száz százalék, egymillió forint összeghatár felett egymillió forint és az egymillió forint felett rész kilencven százaléka”. Ez sajnos minden beva alá tartozó pénzintézetre, brókercégre igaz…
  • Zabalint

    Én úgy értelmezem a TBSZ 150 Ft/hó díjat, hogy a TBSZ-re külön minimum 150 Ft-ot fizetsz, de ha eléri a számlavezetési díj TBSZ-re eső része a 150 Ft/hót, akkor nem fizetsz többet. Bár nem egyértelmű a megfogalmazás, az Ersténél így volt akkor, amikor megszűntettem emiatt a számlámat, csak ott 350 Ft / TBSZ számla, én meg évente kívántam nyitni néhány százezres TBSZ-t, mivel az állampapírokat, amely a befektetéseim jóval nagyobb részét tették ki, államkincstári TBSZ-re tettem akkoriban, így kiszámoltam, hogy többet leszednek rólam, mint amennyit az adómentességgel spórolok.

    Amúgy az a durva, hogy még ezen emelés után is a KBC a kettő közül az olcsóbb. A számlavezetés mondjuk pont az Ersténél olcsóbb kicsivel, de a megbízások ott drágábbak.

  • Zsolt
    Akinek van tapasztala TBSZ átvitelében máshová, az írja már meg legyen kedves, mi a menete. Az kevésbé fáj, ha mindent el kell adnom és újravásárolnom, normál számlán nem is lenne gond, de a TBSZ összeget gondolom nem lehet csak úgy elutagatni adózási problémák nélkül. Ha jól láttam, van lehetőség értékpapír transzferálásra, de ez van oda írva: “Értékpapír-fajtánként: 10 000 Ft”. Tehát ha van ETF-em meg részvényem, akkor mgvágenak 20.000HUF-al? Vagy ha van 10 fajta részvényem, akkor 100.000HUF-al? Mit jelent a “fajta?”. Nem szeretném megtartani ezt a számlát, mert már gíy is két értékpapír számlám van egyéb okokból, nem kívánok 3-at nézegetni. Köszi a segítséget 🙂
  • Indexkövető
    Nem kell alszámla, 2010 óta vagyok Random ügyfél és sosem volt számlavezetési díj, a devizaváltás is nagyon olcsó, át lehet transzferálni más szolgáltatótól is állományt.
    A jelenlegi Beva garancia helyett pedig arra lenne szükség és 2015-ben is úgy kellett volna kártalanítani az ügyfeleket h nem pénzt adni nekik hanem értékpapírokat, ha a világon bárhol csődbe megy egy brókercég, akkor az ügyfeleknek az értékpapírjait kell kiadni, nem pénzt adni nekik, hiszen a részvények megvannak, az egy vállalat saját tőkéjének a része amely ha megvan akkor máshova át kell utalni. Ez a cég az egyik legnagyobb forgalmú társaság a hazai tőzsdén, el fog jönni annak az ideje is h egy nagyobb intézményi befektető hatalmas tulajdonrészt szerez benne, nem feltétlenül bank, 1 éven belül tőzsdén lehet, remélem erős partnerre tesz szert, stabil háttér lesz itt hamarosan.
  • Róbert
    Ez a Random nekem eddig valahogy elkerülte a figyelmem. Viszont a KBC áremelése miatt én is váltani fogok, nem is értem eddig miért nem tettem. A Random már már gyanúsan olcsónak tűnik számomra.
    Ha ennyire jók, Miklós miért nem írt még róluk?
  • egy KBC-s
    Úgy látom, hogy felkészültek arra is, hogy sokan viszik a részvényeiket más szolgáltatóhoz, meg is emelték a dupljára a transzfer díjakat :))

    kondicios-lista-ervenyes-2019-oktober-14-tol.pdf :

    6.4. Értékpapír transzferálási díjak

    Értékpapírtranszfer egy, nem KBC Securities Mo-i Fióktelepénél vezetett
    értékpapírszámlára Értékpapír-fajtánként: 5 000 Ft

    ——

    kondicios-lista-ervenyes-2020-januar-1-tol.pdf :

    5.4. Értékpapír transzferálási díjak

    Értékpapírtranszfer egy, nem KBC Securities Mo-i Fióktelepénél vezetett
    értékpapírszámlára Értékpapír-fajtánként: 10 000 Ft

  • Elégedetlen ügyfél

    A díjtáblázat TBSZ sorára is vonatkozik a következő apróbetűs megjegyzés:

    “A fix díj abban az esetben is terhelődik, ha az érintett számlákon nincs értékpapír- és pénzegyenleg, a fix díjon felül vonjuk le a százalékos díjat az összesített számlaegyenleg arányában…”

    Bár a 199 Ft mellett nincs kiírva a “fix” jelző, de mivel nem arányos díj, és nem is jelzik maximumként, ezért szerintem az is ugyanolyan fix díj, mint a normál számla esetében a 349+. Ft.

  • Peti

    “ 2015-ben is úgy kellett volna kártalanítani az ügyfeleket h nem pénzt adni nekik hanem értékpapírokat, ha a világon bárhol csődbe megy egy brókercég, akkor az ügyfeleknek az értékpapírjait kell kiadni, nem pénzt adni nekik”

    Ha nem tévedek, Magyarországon eddig a brókercégek leginkább úgy mentek csődbe, hogy az értékpapírok, amiket kiadhattak volna, csak a saját hamisított könyvelésükben léteztek, vagy ha léteztek, akkor saját értéktelenpapírjaik voltak azok.

  • Péter
    “ha a világon bárhol csődbe megy egy brókercég, akkor az ügyfeleknek az értékpapírjait kell kiadni, nem pénzt adni nekik, hiszen a részvények megvannak”

    Kivéve, ha a csődöt úgy próbálták elkerülni, hogy eladogattak az ügyfelek papírjaiból, hogy betömködjék a lyukakat. Akkor nincsenek meg.

  • Ggg
    Én is fel fogom mondani januárban. Van esetleg tapasztalatotok vagy ötletetek, hogy ha nem teljesen üres a számla felmondásnál, az mennyire jelent problémát?
    – Van rajta párezer forint értékben “beragadt” külföldi részvény (felfüggesztették a kereskedését évekkel ezelőtt, kb. fél éve meg csődbe is ment a cég, de még látszanak a részvények webbrókerben). Dobható a kukába, de be fog ez valamit kavarni felmondásnál?
    – Van párszáz forint értékben devizám, amit forintra váltani csak kereskedéssel lehetne (–> kereskedési jutalék kétszer), devizaként kiutalni pedig minimum 5000 forint költség, szóval ki lehet számolni, hogy nem éri meg kivenni, szívesen lemondok róla. Ilyet lehet?
  • ttamas
    Köszi az alszámla infot.

    Más. Revoluttal utaltam 2 USD a KBCs számlára és úgy néz ki vissza nem tudok utalni.
    Gondolom ezért:
    “A számlájáról kiutalni olyan számlára tud, amely kizárólag az Ön nevén van, és amelyről legalább egyszer érkezett már beutalás is.”
    A revolutos meg ha jól értem nem a saját nevemen van, hanem ez egy gyűjtőszámla. (Jól tudom?)

    Valami ötlet valakinek, hogy hogyan tudom átutalni, kivenni úgy, hogy ne kelljen átváltani forintra és ne kelljen ezért egy drága USD deviza számlát nyissak a bankomnál?

  • MattKirby
    A transzfer ára értékpapír-fajtánként és számlánként 5000 Ft még most, utána duplázni fog. Szóval ha mondjuk 5 éve náluk vagy és van egy 4 papírból álló portfóliód, illetve évente új TBSZ-t nyitottál amire ugyanazokat a papírokat vetted, akkor 5 TBSZ számlát (+ normál, ha van rajta értékpapír) számítanak föl (szerintük a TBSZ nem alszámla, hanem számla). Szóval 20000 Ft lesz TBSZ-enként, összesen 80000 Ft a transzfer, ha van 5 számlád amin van 4 papír ugyanabból. Nem kicsit megtévesztő a kondíciós lista (logikusan a fenti számla után 4x 5000 Ft-ot kellene fizetni), de a pénzügyi felügyelet szerint ha probléma van, velük kell megbeszélni…
  • Egy Randomos
    Ketten írtátok, hogy a Randomnál ingyen van a reál árfolyam akciók miatt.
    Én nem találkoztam ilyen akciókkal, megírnátok hol találom?
  • PanelProli
    Nem tudom mikor tette ezt közzé, az én tegnap kezdtem nézegetni. De ügye az egész pénzügyi szektor ma lehúzza a rolót. Idén a jelenlegi díjakkal két nap alatt nem lehet elintézni. (Már volt szerencsém hozzá, FHB-s TBSZ-t vittem a KBC-hez.) Lassan már a pénzügyi szektor is kijöhetne ebből a középkori vallásos munkaszüneti napok betartásából, a gyárak sem állnak le csak azért mert hétvége van, éjszaka, karácsony stb…. Az épületeket is mire használják hétvégén meg este, tiszta pazarlás 😀

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.