A Világgazdaság szerint marad a hitelmoratórium, de most már nem lesz automatikus.
Azonban kérhetik a nyugdíjasok, a gyereket nevelők, azok a magánszemélyek, akiknek akármennyivel csökkent a jövedelme tavaly óta és azok a vállalkozások, amelyeknek 25%-kal csökkent a bevétele.
Magyarra fordítva a magánszemélyek elég nagy része maradhat a moratóriumban, ha szeretne, de legalább most már igényelni kell, nem lesz automatikus.
attól tartok, hogy menteni kell majd a moratóriumosokat, mer' a szemét bankok vissza akarják kapni a hitelbe adott pénzt 🙁
remélem nem, de kituggya?
Valaki magyarázza már meg, h egy nyugdíjasnak mitől lesz több pénze hitelt fizetni júliustól? És meddig lehet kitolni a törlesztést, 89 éves korig?
-nb-
2021-09-07 at 18:19
Most csalódásként ért, hogy Orbán nem engedi a bankoknak mindenükből kiforgatni azokat az adósokat, akik bíztak Orbánban és az ő kormányzása idején vettek fel kölcsönt?
Majd aki Orbán után jön, az bedönti a kölcsönöket, vagy ha nem, akkor viselni fogja a kormánya a terheket.
Visszaadni? Minek? Úgy is meg leszel mentve.
Tért már vissza valaki a moratóriumból? Jól tudom, ugye, hogy csak az elmaradt kamatokat számolják fel, arra nem kell plusz kamatot fizetni? Mert ha valaki elrakja az éppen meg nem fizetett kamatokat, akkor végülis jól járhat vele.
-nb-
Ne aggódj miattuk. Magyarországon nem kell visszafizetési a hiteleket. Legalábbis nem annak aki felvette.
félek hogy meg kell menteni.. megint a herék és a tücskök járnak jól.
én, aki spórol és ül a pénzeszsákon meg megint hoppon marad - szeretném végre egyszer jóárasítva kicsavarni a kis ingatlanokat a felelőtlenek mancsaiból.
Lépésről lépésre engedik ki a túlnyomást a palackból.
Először csak egy kis rétegnek ér véget, majd másik 20%-nak, aztán megint az egyharmadának, utána a maradék felének, majd két lépésben az is végetér.
Így nem egyszerre jelenik meg tömegével több száz ezer család, hogy hoppá, szemét állam, bank, kormány, bármi, hanem akik ekkor kapnak majd észbe, már nem lesznek marginális szelete a társadalomnak.
Így nem lesz egyszerre egy nagy robbanás, hanem csak sok kisebb pukk.
Persze az is lehet, hogy véletlen a dolog és csak segíteni szeretnének minél nagyobb néprétegnek, de sajnos egyre kevesebb a mozgástér így ezeket folyamatosan szűkíteni kell.
Vajon ha nekem EV-ként csökkent a jövedelmem (mert csökkent, igaz nem a COVID miatt), akkor ezt hogyan tudnám "bizonyítani"? A NAV 2021-ről jövőre állít csak ki jövedelem igazolást...
Biztosan lesz kapacitása a bankoknak ezeket ellenőrizni és nem csak bemondásra megy majd az egész.
Választások előtt esélytelen volt, hogy ezt megszüntessék.
Minél később jön el az igazság pillanata annál fájóbb lesz.
Tegnap beszélgettem egy nagy banknál dolgozó elemző ismerősömmel és Ő mesélte, hogy nagyjából 1 millió magánszemély érintett a hitelmoratóriumban, amiből 10-13% tartozik a veszélyeztetett kategóriába, Ők azok, akik nem bírnának el nagyobb törlesztőrészletet, mint amit bevállaltak. Pedig elég soknak meg fog nőni, mert nincsenek tisztában a feltételekkel sem. Egyszerűen nem értem, hogy sokan miért mondják, hogy nem fognak jelentősen csökkenni az ingatlanárak, ha beömlik ez a 100-120 ezer ingatlan az ingatlanpiacra áron alul. Valaki magyarázza már el nekem legyen szíves.
@nb
Szerintem egyszeruen kitoljak a futamidot nehany evvel, 20 ev vagy 25, ugyanmindegy.
Egyik felnek sem erdeke, hogy tomegesen bedoljenek a hitelek.
Annak lesz kicsit fajdalmasabb, aki nem fix THM-es hitelt vett fel, es a moratoriumbol kilepve mar az uj magasabb THM-mel szamolt torlesztot kell fizetnie.
(Valojaban nem neztem utana, csak feltetelezem, hogy a folyamatos alapkamat emelesekkel a piaci hitelek THM-je is emelkedett.)
Ha így folytatódik akkor a bankokat kell majd menteni. Szerintem minden politizálás nélkül, az a cél, hogy a választásokig kihúzzák a moratóriumot, hogy lehessen vele riogatni.
Svajcban tényleg vagy 3-4 féle segélykonstrukcio volt a COVID miatt, de ez a hitelmoratorium-hülyeség eszébe nem jutott senkinek. Felelös pénzügyi gondolkodasra nevelés helyett ismét beficcent allambacsi a szavazatokért. -nb- nek teljesen igaza lesz. Nézem a magyar weboldalakat orrba-szajba spammelnek még mindig hitelhirdetésekkel. Ennek az "(rém)alomnak" tényleg soha nem lesz vége?
Azt valahol értem, hogy azokra a magánszemélyekre vonatkozik, akiknek csökkent a jövedelmük (nyilván ilyenkor egy futamidőnövelés - törlesztőrészlet-csökkentés jobb lenne, mint a komplett moratórium, de ez van...). Amit nem értek, hogy a nyugdíjasoknak miért jár alanyi jogon, amikor idén már volt egy nyugdíjemelés és könnyen lehet, hogy lesz még egy...
@nar
hááát, emelésnek nem nevezném az infla fényében.
Én egyszerűen csak nem értem: jelzáloghitelek nem lehetnek - szóval akkor hitelkártya/szabfel/áruhitelek? Arra minek?? Egyértelmű szavazatvásárlás, mert a pandémia alapp nyugdíjcsökkentés nem volt...
Ne várjátok amúgy annyira az olcsó ingatlanokat, mert 1. nem egyszerre fog hirtelen a piacra ömleni (lesznek, akik küzdenek/nem rögtön júl. 1-jével lesznek meghirdetve/nem olyan ingatlan, ami amúgy értelmes/nem is ingatlanhitel dől be/nem a mostani esztelen áron vették, de közel ilyenen eladják ismerősnek).
Van-e érteleme a moratóriumot meghosszabbítani? Pénzügyileg semmi, politikailag nagyon is. A mindenkori kormány - oldaltól függetlenül - politikai döntéseket kell, hogy hozzon, hiszen a szavazatoktól függ. Szóval ez így természetes. Megjegyzem a jelenlegi kormány szinte minden lépése teljesen kiszámítható és következetes (ez nem jelenti, hogy jó, vagy helyes).
Ingatlanár csökkenés bedőlt hitelek miatt? Ez valami vicc? Egy bedőlt hiteles ingatlan is kb. 5 év, mire a piacra kerülne.
Jövőre 200 ezres minimálbér, ezáltal még több felvehető hitel és infláció az én prognózisom. Ez meg a jelenlegi hiteleseket is segíti, ha a törlesztőrészlet nem nagyon emelkedik. (Nem fog, mert azért a kamatemelések is inkább jelképesek és csak hangosan harsogjuk, hogy mi küzdünk az infláció ellen.)
Szóval, ha marad minden így, a jövő világosan látszik. 50 milliós panel és 100 forintos zsemle pár éven belül.
@jami
"Valaki magyarázza már meg, h egy nyugdíjasnak mitől lesz több pénze hitelt fizetni júliustól?"
Az igazi kérdés inkább az, hogy a covid miatt miért lett kevesebb pénze egy nyugdíjasnak. Nem veszítette el a nyugdíját, sőt, most extra nagy prémiumot is kapnak majd.
@NAR
A nyugdíjasokat érintette a leginkább a COVID. Gondolj bele, nem véletlen volt az egyik első, Covid-ra adott válasza a kormánynak a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítése a választásokig.
Persze az is lehet, hogy csak meg akarják vásárolni a politikailag legaktívabb választóréteg szavazatait, de ez valószínűtlen. Csak a teljesség kedvéért írom le.
@syntax-error "Lépésről lépésre engedik ki a túlnyomást a palackból."
A ner tojik erre. Egy szamit, hogy ne legyen semilyen problema a valasztasok elott. Egyertelmu hogy nagy a problema, mert ha minden ok, akkor semmi ertelme a moratoriumnak. Tomegek ulnek benne..
A valasztasok utan ha ner veszit akkor majd a kovetkezonek a nyakaba szakad. Ha meg ner, akkor majd elkommunikaljak, vagy hosszabbitanak meg.. vagy..:)
@hollos "Ingatlanár csökkenés bedőlt hitelek miatt? Ez valami vicc? Egy bedőlt hiteles ingatlan is kb. 5 év, mire a piacra kerülne."
2007-2008? A sokkot nem a bedolt hitelesek kozvetlenul okozzak, hanem a hitelsokk ezen keresztul. Ha valoban van a piacon 100-120k rizikos hiteles a bankoknal akkor szerinted kinek fognak ujnak hitelezni es mennyiert? Az ingatlanod arat adott pillanatban uj belepok/vasarlok hatarozzak meg. Ha jon az infla odaver a THM-nekplusz a kamatfelar a sok rizikos miatt. Mennyi lesz a THM? Ha visszamegy 6-8%-ra durvan lecsokkenti a keresletet. Plusz az infla es emelkedo kamatok beszukitik a gazdasagot. Nem lesz ilyen fenyes a munkanelkuliseg se. 6-8%THM vs 3-4% THM. Mennyi a max felveheto hitelosszeg atlagfizubol?
@Hollos
Szerintem ez nem így igaz. A mindenkori kormány felelőssége, hogy mennyit áldoz fel az ésszerűségből a hatalom oltárán.
Minél többet, annál nagyobb kárt okoz gazdaságilag, és káros precedenst is teremt, ezért hosszabb távon még a politikai értéke is negatív.
(Rövid távon is neki van csak belőle politikai haszna)
"Főnök! Csökkentsük a fizum papíron, a különbözet jöhet zsebbe"
Miért kell megint belökni az embereket a szürke zónába?
@yoda Ezt én is kérdeztem, csak egyszerre ment ki a tiéddel.
És ne legyen félreértés, szerintem a nyugdíjak jelentős része szabadszemmel eleve alig látszik, a prémium és egyebek pedig pont csak porhintés, hogy jó-jó elinflálódik a nyugdíj, havonta kell kaját venni, rezsit fizetni - de majd, ha jó kedvünk van és a szél is jobbról fúj, akkor évi 1-3x kaptok valamit...
Az egész moratórium egy nagy baromság volt, kezdve az automatizmusán. Plusz mi az a keresőknél is, hogy csökkent a jövedelme? 1e-rel? 100e-rel? Az is hülyeség, h aki gyerekes az mind jogosult
Nyugdíjasokon hápogóknak: hány nyugdíjasnak lehet vajon ingatlanhitele? Szerintem nem soknak, szóval kár ezen pattogni. Ha őket nem veszik bele a "megvédettek" körébe, az túl könnyű muníció az ellenzéknek, ez sajnos kötelező kör volt.
A kérdés számomra inkább az, hogy kik azok, akikre NEM vonatkozik a moratórium és a bankok ezt mégis hogyan ellenőrzik majd. Főleg, hogy milyen rövid idejük lesz rá. Szerintem sehogy, aki kéri kb. meg is kapja.
Én is azt gondolom, hogy ha kormányváltás lesz, akkor Orbánék lesz.rják, hogy mi lesz, mert majd a hitelesek az új kormánynál dőlnek be. Cserébe a Fidesz majd szíthatja a hangulatot, meg visszajöhet 4 év után.
Ha meg nem lesz kormányváltás, akkor úgyis a ciklus elején lesz valami gebasz, a magyar meg úgyis mindent elfelejt 4 év alatt, birka nép ez. De ahogy már említettem, engem jó esetben ez már nem fog érdekelni, ha jövő tavasszal ki tudok költözni Ausztriába. A szülői házon nálunk nincs hitel, úgyhogy nekem senkiért sem kell jótállnom majd, az adómat meg úgyis Kurz költi el, nem a magyar politikai elit.
Ha meg nem költözök ki, akkor meg is érdemlem, ami Magyarországon következik, mert én is csak bégetek.
@yoda
Arról nem beszélve, hogy eltelt másfél év amíg nem fizetett, azaz kitolódik x hónappal a törlesztője.. mindezt eleve már viszonylag idős korban.. meddig emelhető a futamidő? Tudtommal max 75 éves korig, tehát ha eleve addig vette fel a hitelt, nincs hova növekednie, csak a törlesztő részlete nőhet, azt gondolom. Kérdés, erre gondoltak e azok akik kérték a moratóriumot?
Ingatlanok: most már lassan naponta látom, hogy az általam bejelölt, kb 6-9 hónapja el nem adott, max árat növelt ingatlanhirdetések ára megy le.. nem sokkal, max 2-3 %, de határozottan látszik, valami elindult... viszont csak a használtaknál tapasztalom, újaknál emelkedik még mindig.. kíváncsian várom a fejleményeket én magam is a móratóriumot befejezők miatt.
Felejtsétek már el, kérlek Benneteket, ezt a "devizahitelesek megmentése meg tücsök"-mániát egy értelmes közgazdasági blog kommentelőiként. Pár szerencsésebb kapott kedvezményt, hogy 180 Ft-on átváltsa a hitelét, a többség bennragadt, legalább másfélszeresére emelkedett tőkével, és kb. jövő századig kitolt lejárattal. Akinek még ez sem volt elég, a bank egyszerűen nyitott egy új hitelt, így bújva ki a "nem növekedhet a törlesztőrészlet" c. jogszabály alól. Szóval az átlagembert nem mentették meg akkor sem, most sem fogják, és a jövőben sem. Csak szólok...
@tibor
Igen, visszatértem. rendesen kitolták a futamidőt, nincs kamatos kamat (csak 1szeres).
Részletesen és érthetően megírták a dolgokat, és látszik, hogy havonta most hogyan oszlik el a törlesztő.
Mégmielőtt:
amiatt lett moratórium, hogy meghossszabbodjon egy (nem túl jó, 7% kamatú, szerencsére kis összegű) hitel futamideje, mert ameddig az él, a bank nem tudja fölmondani az ingyenes számlát (igen, az átutalások is ingyenesek. teljesen. a kp felvét az nem, de minden más az igen, havi 0 HUF), mert ösze van kötve szerződésileg 😀
Amúgy marhaságnak tartom ezt az AUTOMATIKUS moratórium ügyet, azért lett visszatérés, hogy ne legyen zavar a fejemben emiatt 😀
jami: mert, ha a nyugdíjas megszorul az óriási infláció miatt, elmehet dolgozni (már ha bírja még) és feltankolhat a moratórium utáni időkre. Esetleg az utódok is összekaparhatnak addig valami nagyobb összeget.
Yoda: a Covid miatt óriási az infláció (mármint az igazi), szóval a nyugdíjasnak reálértéken kevesebb pénze lett, mint ahogy mindenki másnak is. Persze szavazatvásárlás, tudom én, de azért lehet látni benne logikát.
@csizkek
@iorgoskimindigenekel
Amiket írtok, az a logikus verzió. De, mint írtam is, a kormány politizál és nagyon egzakt, jól kivehető, amit képvisel. Lassan pénzügyi stratégiát lehet rá építeni. Visszaadják a gyerekeseknek az SZJA-t, új ötlet, de szerintem a 200 ezres minimálbérig nem is lesz SZJA, amivel agyonütik a baloldal többkulcsos programját és 30 eFt-tal nőnek a jövedelmek mindenkinek. Ergo nem kell senkit megmenteni, mert mindenkit kitömünk pénzzel, így nem reklamálhat. Ha ez kevés, még több pénz és kedvezmény, aztán így tovább. Lesz még itt egy-két meglepő bejelentés, de megszorítás soha.
Persze, az infláció meg sunyiban dolgozik. De, ez céljuk is. Szerintem a fő mottójuk, hogy a bűvészen sem kéri számon a közönség, hogy csal, hanem mindeki megtapsolja.
Egy kormányváltás más tészta. De, ha egy új kormány elkezdene megszorítani, szerintem 1 év alatt megbukna.
@tumpara ebben teljesen igazad van, tényleg drágul az élet, főleg az élelmiszerek, de a kormányzatban nem látok annyi tudatosságot, hogy ezt tudták volna 2020 márciusában, amikor elkezdődött az általános moratórium.
és ne feledjük, hogy a rezsi (ami szintén nagy kiadás esetükben) be van fagyasztva.
OFFTOPIC:
ma jött a Gránit Banktól: most már ők is nyújtják ezt a platina kártyához, szinte már csak ezért megéri szerintem.
mastercard.hu/biztositas (persze elég sok az apróbetű, de igazán jól tud jönni, ha az új telódat ellopják)
Egy évvel meghosszabbított gyári jótállás
Ha vásárlás után megtalálja ugyanazt a terméket jobb áron, megtérítésre kerül a különbség
Termékbiztosítás lopás, rongálódás esetére
@tumpara azért találsz logikát, mert értelmes vagy és keresel.
Ha a kömény szerint (is) hatalmas az infláció, akkor ahhoz reálisan igazítsa a nyugdíjakat. Ugyanis az élelmiszert nemcsak az eselyesen aru/szabfelhiteles nyugdíjas vette nehezen
A pandemia jórészt elvitt a nyugdíjasokbol...
@tumpara Persze, jövő júliusig olyan defláció várható hogy sokkal könnyebb lesz újra törleszteni. Vagy 6-10 hónap alatt annyit összeszed a nyugger hogy végtörleszt?
@tibor Én éltem a moratóriummal, majd Júni végével betörlesztettem minden (kamat+tőke) elmaradt tartozásom "bünti" nélkül, így a bank adott másfél év ingyen hitelt.
@copywriter ha kormányváltás lesz, szerintem a fidesz nem 4 év múlva jön vissza, annyit ezek nem bírnak ki kormányon.
Herzlich willkommen in Österreich 🙂
Valaki hozzáértő legyen szíves világosítson fel, hogy a babaváró után ha megszületett a fiam és alapból 3 évig szünetel a törlesztés, az eddigi moratóriumokkal tovább fog szünetelni a 3 éven felül is? + marad a kamatmentesség is? Akkor logikus lenne kérni továbbra is a moratóriumot, közben kamatozik az állampapírban.
"Főnök! Csökkentsük a fizum papíron, a különbözet jöhet zsebbe"
A hosszabbítás nem azoknak jár, akiknek MOSTANTÓL csökken majd a fizetése, hanem akiknek az ELMÚLT IDŐSZAKBAN csökkent. Az pedig már lejelentett pénz.
@tibor Igen, en is visszatértem a moratóriumból. (azért voltam benn, mert az állampapír hozama több volt mint a kamat a hitelen, megfejelve azzal hogy a hitelfelvétel előtti napon építettek le a cégtől, de ez utóbbi nem indokolta, mert ilyen esettel is számoltam előre). Fundamenta lakáskasszát akartam betörleszteni. Előtörlesztés esetén viszont először a moratóriumban felhalmozott dolgokat kell kiegyenlíteni és utána jön a többi. Persze erre rákérdeztem előre és nem így mondták... De mivel mindent elrontottak a Raiffeisennél amit csak lehet, így inkább ki is léptem a moratóriumból. Fogalmuk sincs mit hogyan kell csinálni, még az úgynevezett privát bankárok se tudták a dolgukat. Hibás technikai számlák, hibás elszámolások, hibás levonások... Lesz majd sok meglepetés amikor ezeket le kell majd zárni.
Én eleve rettenetes butaságnak tartom a CSOK-ot és a hasonló juttatásokat. Olyannak adunk - ingatlanra messze nem elegendő - pénzt, akinek leginkább albérletben kellene laknia. A szerencsétlen - hogy ki is tudja használni - eladósítja magát 20-30 évre. Közben jól felnyomja az ingatlanpiaci árakat, így az is alig tud vásárolni akinek lenne rá pénze. Tökéletesen értelmetlen.
Az állami ingyenpénzekből szétosztás helyett normális minőségű és elérhető árú állami bérlakásokat kellett volna építeni. Akinek esélytelen a saját ingaltan, az lakhatott volna kedvező költségekkel normális lakásokban. Akinek pedig volt pénze ingatlanra az normális áron tudott volna vásárolni. Win-win.
Igen, az ingatlankiadásból élők nem örültek volna - de nem lehet mindenkinek jó. Másrészt akkor máshova fektettek volna be.
@hufeisen ha Gyurcsány meghal "koronavírusban", akkor könnyen lehet egy kétharmad a baloldalnak. Ha megvan a kétharmad, könnyen bebörtönezhetik a fideszeseket (ok van elég). Így hosszútávon maradhatnak.
Kristóf: 6-10 hónap alatt összegyűjthet annyit (és a családja is!), hogy a moratórium lejárta után még legalább 6-10 hónapig bírja az emelkedő törlesztőrészleteket. Aztán majd lesz valami, mindent nem oldhatunk meg, de még mindig jobb, mintha bedől a hitele. A covidot nem láthattuk előre, így erre az időszakra segít az állam (jobb esetben), de azért a végtelenségig nem lehet támogatni. Szerintem is túl van húzva, meglesz ennek a böjtje, de ahogy föntebb is írták, meglehetősen kevés a nyugdíjas hitelfelvevő, így olyan sok pénz nem megy el rájuk, az meg politikai öngyilkosság, ha pont őket hagyják ki a törvényből.
Köszi a válaszokat. Nekem lejáratkori törlesztésű hitelem van (végig fix a tartozás, és mikor lejár, egyben kell kifizetni), így a moratórium alatt, ha nem kérem, akkor se csökkent volna a tartozás), ezért inkább a kamatokból, amit a moratúrium alatt nem kell most kifizetni, veszek állampapírt, aztán majd egyben kifizetem, ha kell.
De ha így haladunk, még a végén benyeletik az egészet, vagy egy részét a bankokkal, én kb erre számítok.
Úgyhogy kifejezetten kérni is fogom a moratúriumban maradást.
Nem etikus, de logikus.
Szerintem az autómatikus moratórium egy igen jó eszköz volt arra, hogy hirtelen sok pénz maradjon az embereknél ezzel megmaradjon a fogyasztási kedv. Ami a vírus elején a pánik hangulatban biztonság érzetet adott, így a pánik helyzet nem fokozta a gazdaság lassulását. Viszont szerintem az infláció egyik fő halytó ereje. Ha egy átlag család költség vetésének 40%-éka hitelre ment el, és most azt nem kell fizetnie, akkor 40%-kal több pénze van egy hónapban csirkére, hamburgerre, mivel mindenki be volt zárva nem is tudott másra költeni. Ebből egyértelműen következik az infláció. Az értelmessebbje meg megtakarította és rájött hogy mivel 1 éve be van zárva rohadtul zavarja, hogy ronda a konyha szóval felújít, ebből meg következett az építő ipari ár emelkedés (erre ráöntötték még a támogatást). Szóval míg lesz moratórium lesz infláció szóval a matek 3% THM<5% infláció, tehát megéri bennmaradni.
/off-topic
Azért ha pár éve valaki azt mondta volna, hogy majd mi kezdünk átjárni a románokhoz a magasabb bérért, mindenki megmosolyogta volna:
nepszava.hu/3131613_csabitjak-a-magyarokat-a-magas-roman-munkaberek
offtopic, bocs érte: Revolut 75 ezres havi ingyenes kp felvétre (ami ingyen volna) ráterhelt valaki (vagy az OTP vagy a Revolut) 2%-os díjat. Revolut ügyfélszolgálattal nem jutottam zöld ágra, bár az angolom sem erős. Már pár hónapja nem vettem fel és ingyenesnek is mutatta előtte a havi 75-ig. Ha más is járt így, akkor utána lehetne nézni. Nem sok pénz, csak az eljárás nem korrekt, sok kicsi meg sokra megy.
Hagyjatok már a nyugdíjasokkal!
A nyugdíjasnak nem kell lakásra spórolnia, lakáshitelt fizetnie, a gyerekeit ruháztatnia, etetnie, tandíjat fizetnie.. ellenben betonbiztosan minden hónapban megkapja a nyugdíját.
Nincs olyan, hogy átszervezés miatt elküldik, és 6 hónapig kereshet állást.
"Tibor
2021-09-09 at 10:05"
Azért ez a "maradjunk a moratóriumban és lehet elengedik a hitelt" hozzá állással vigyáznék. Feltételezve, hogy a többség értelmes hitelfelvevő, illetve a magyar pénzpiacokon...stb is óriási bukta lenne az egészből - a népharag lesöpörné a vezetőket az asztalról!
Abban nyugodtan megegyezhetünk, hogy a piaci hiteleket 100%-hogy kamatostól előbb vagy utóbb vissza kell fizetni mindenkinek!
@rp Legyszi te tobbet ne irj kommentet, belefajdult a szemem. Koszi...
A moratoriumrol: tipikus mas f*szaval a csalant. Es ha egyszer (gondolom minimum a valasztasok utan) vege is lesz, akkor majd a bankok lesznek a k*csogok, mert visszakerik azt a penzt, amit kolcsonadtak.
Ez egyben kivalo penzugyi tudatossagra nevelo eszkoz is a kitalalok reszerol.......
Szomoru vagyok.
De a cikket koszi!
@tumpara "6-10 hónap alatt összegyűjthet annyit (és a családja is!), hogy a moratórium lejárta után még legalább 6-10 hónapig bírja az emelkedő törlesztőrészleteket."
Es ez a jellemzo? MArmint hogy gyujtenek? Nem habzsidozsi van.. Csak kerdezem