Megélni blogírásból 3. rész frissítve

2021-04-14
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Már többször írtam róla, hogy jól meg lehet élni abból, ha elkezdesz blogot írni. Ennek két formája van, amikor ügyfeleket szerzel a blogoláson keresztül, mint tanácsadó, ügyvéd, de akár ács, kertész vagy bármi hasonló, esetleg a blogon keresztül adod el például az online oktatásodat vagy egyéb termékedet.

Megélni blogírásból

A másik lehetőség, amikor önmagában csak a blogból élsz meg, annak a forgalmából és nem kapcsolt szolgáltatásokból vagy termékekből. (S persze lehet kombinálni is a kettőt.)

Sebestyén ez utóbbi modellt választotta, a blogon elhelyezett reklámokból él s volt olyan jó, hogy megosztotta a tapasztalatait. Amit érdemes tudni, hogy angol nyelvű blogokat ír illetve írat.

Amint az írásából kiderül, szépen meg lehet élni ez utóbbi modellből is, de messze nem annyira könnyű, mint sokan gondolják vagy éppen hirdetik. ("Vedd meg a meggazdagodni blogolásból tananyagomat, most csak 199 dollárért.") Azonban ha van egy legalább néhány száz cikkből álló, a Google által is szeretett és folyamatosan karbantartott blogod, az már önmagában is egy jó megélhetést biztosíthat. (Még egyszer: angol nyelvű blogról van szó, magyarul ennek a töredékére érdemes számítanod.)

Mielőtt átadom neki a szót, miért írok erről ennyiszer?

Azért, mert látom, hogy ez sok embernek jó lehetőség lenne, sokan tudnának akár megélni blogírásból, akár csak egy kis plusz bevételre szert tenni vagy a saját vállalkozásukat felfuttatni néhány hatékony cikk megírásával. Azonban sokan nem hiszik el, hogy ez tényleg működik. Az ilyen írások talán segítenek nekik, hogy ők is bele merjenek vágni. Írhatsz azért, mert adni akarsz (értékes információkat, tudást), mert emellett kapni is akarsz (a vállalkozásod sikerét növelni), vagy a látogatók megszerzésének célja pusztán a bevétel-generálás.

Következzen Sebestyén alapos és jó hosszú írása:

(Update: Sebestyén ingyen írt egy hosszú írást azért, hogy segítsen mindenkinek, akit érdekel a téma. Igen, nem szerkesztett, igen, sokkal többet dolgozhatott volna annál a néhány óránál, amit ingyen beletett, te biztos így csináltad volna. De hagyjuk már abba a fikázást, hogy hány helyesírási hiba van benne, meg hogy te másképp szerkesztetted volna. Ha majd te különb cikket írsz ingyen, hogy a saját esetleges konkurenciádat segítsd elindulni, majd akkor meghallgatunk efelől. Addig köszönd meg, hogy ennyit dolgozott vele. Ha pedig nem érint vagy nem érdekel a dolog, akkor elolvasni is felesleges, nemhogy hozzászólni.)

Update 2: Sebestyén frissítette az írását, több kérdésre is válaszolt a hozzászólásokból.

Meg Lehet Élni Blogolásból III – A Számok

Meg lehet élni blogolásból? Igen, viszont a közhiedelemmel ellentétben sajnos egyáltalán nem könnyű kenyér.

Kezdjük mindjárt a legelején, hogy miért akarsz írni. Ha csak úgy hobbiból, akkor abból jó eséllyel sose fogsz megélni. Hogy felfuttass egy oldalt napi sok óra fókuszált munka szükséges, mindig monitor előtt, teljesen egyedül. Ez miatt szerintem már igazából kettévált a blogolás, én blognak inkább azt tekintem mikor csak hobbiból ír valaki. Viszont amit én csinálok az már inkább tartalomszolgáltatás.

Először is azt emelném ki, hogy online és offline biznisz között nincs nagy különbség ezen a téren. Vagy beleraksz pár év munkát hogy elérj valamit, vagy az egészből nem lesz semmi. Mint alább látni fogod, ha rendes bevételt szeretnél, akkor meghatározott témákról kell írni, amiken jó reklámbevételekre számíthatsz.

Ha már van egy értelmezhető forgalom az oldalon, akkor lehet foglalkozni a monetizációval. Túl hamar nem érdemes, mert visszafogja az oldalt.

Pénzt több mindenből lehet csinálni, a legjellemzőbbek:

  • Egyéb üzlet támogatása a bloggal (webshop, tanácsadás, stb.)
  • Digitális termékek eladása/havi előfizetés
  • Affiliate (amazon termékeket linkesz, ha átkattint a látogató és vesz valamit, kapsz %-ot)
  • Hirdetések

Illetve ezek keveréke.

Az egyik gyakori megoldás hogy a bizniszed támogatása céljából írsz, hogy újabb ügyfeleket szerezz, mint például sok webshop. Ez egy külön világ, mivel itt nem kimondottan a forgalomból van a bevétel. Ilyen oldalaknál sokkal kevesebb forgalomnak is van értelme, hiszen a blog tulajdonképpen egy reklám, valamint építi a közösséget/hitelességet. Mivel itt nem a blogolásból élsz, lépjünk is tovább arra a modellre ahol csak az oldalmegtekintésekből van a pénz.

Sokan operálnak amazon affiliate-tel is, tengernyi hülyeséget összehordva. A tipikus haszontalan affiliate cikk így néz ki: „Az 5 Legjobb Akármilyen Termék 2021-ben” . A legtöbb esetben nyilvánvalóan a termékeket az írók sose látták. Simán a gyári leírásokat meg használati utasításokat átírják cikk formájában. Én ezeknek nem vagyok a híve, ezért én csak hirdetésekkel monetizálok. Ez a legkényelmesebb és ez igényli a legkevesebb figyelmet.

Hogy hirdetésekkel pénzt szerezz, a létező legjobb megoldás ha az oldaladon bizonyos felületeket „bérbe adsz” egy brókenek  („ad. network”) mint pl. az Adthrive, Mediavine, vagy Ezioc. Ha velük szerződsz, gyakorlatilag az oldalad egy részét átengeded nekik ahová ők hirdetéseseket tesznek. Főleg a szövegbe, sidebarba, illetve a footerbe, de vannak videós hirdetések is.

Az óriási előnye ezeknek a cégeknek, hogy a hirdetéseket 100%-ban ők kezelik. Teljesen automatizált az egész, 10-én jön egy utalás tőlük és ennyi. Sőt, licitáltatják is a hirdetőket, és a legtöbbet fizető hirdetések jelennek meg az egyes cikkeken. Mondjuk el is kérnek potom 25%-ot, de bőven megéri.

A hátrány, hogy nem kevés kritériumnak kell megfelelned hogy felvegyenek.

Például nem vesznek fel, ha a forgalom jelentős része nem az USA-ból jön. Ha nem a Google-ből vagy más keresőből jön a forgalom, akkor se.  Sőt, ha bármi erőszakos tartalom van az oldalon, akkor is kapásból elutasítanak. Például többek között vadászatról sem írhatsz, de vannak kifejezetten tiltó listás szavak mint pl kill, gun, stb. Ezen elég könnyű elcsúszni, elég egyszer leírnod bármelyik cikkben hogy pl. „killer muffin recipe”, vagy „kill two birds with one stone”, ráküldik  a scannert az oldaladra, és máris elutasítanak mert leírtad hogy kill vagy killer. Továbbá ezeken kívül is van egy csomó egyéb dolog, aminek meg kell felelni. Ha jól tudom még indoklás sincs ha elutasítanak, szóval korrigálni sincs esélyed.

Ha felvesznek, akkor végre keresel is az oldallal, ami akár a megélhetésre is elég lehet. Persze már az is relatív, hogy kinek mennyi bevétel kell a megélhetéshez. Egy biztos, ha a megélhetés a cél, akkor ahhoz rengeteg PV kell. (PV = pageview - oldalmegtekintés)

Mikor elkezdtem ezt a bizniszt, havi 100k PV volt a kitűzött célom, mert az Adthive-nál az a limit hogy felvegyenek. Mikor anno sikerült elérnem ezt a limitet, sajnos be kellett látnom, hogy ebből a bevétel nem túl sok, kb. 2000 USD volt. Mínusz a költségek, adók, könyvelő, nyugdíjmegtakarítás, stb. (ha KATA-val adózol nyugdíj ugye nem lesz). És ez a létező legjobb brókernél, ettől csak mindenki csak kevesebbet fizet.

Sajnos lássuk be, ma már havi 2000 USD - kb. 600e - Ft árbevétel már nem sok, még itthon sem. Havi költségek nagyából: KATA: 55e, könyvelő 5e, szerver, domain, banki költségek, IT cuccok egyben mondjuk 40-60e. Összes költség (íratás és editor nélkül): kb. 100-120 eFt /hó. Ha íratsz is cikkeket vagy van editorod, az megdobja rendesen a kiadásokat, kvázi a 600-ból túl sok nem marad. Ha meg hozzávesszük az idei KATA változást (3M felett 40% adó!), akkor lényegében az adót meg a költségeid sikerült a 100K PV-val kitermelned.

És költségek mindig vannak. Amit érdemes tudni, hogy top bloggerek, youtuberek mögött sokszor egy egész csapat van, akik támogatják. Ezért nem megy sokaknak, akik egyedül szeretnének a nulláról youtube csatornákat vagy nagyobb blogokat felfuttatni, mert rendkívül limitált az ember ideje. Tehát ha valami nagyobbat akarsz, akkor tulajdonképpen egy céget kell elképzelni, még ha kiszervezéssel is megy minden. Sokszor ezért megtévesztő hogy egy youtuber vagy blogger mennyit keres, mert abból neki az egész brigádot ki kell fizetnie, mínusz az egyéb költségei és az adók.

Meg azt is érdemes szem előtt tartani, hogy sok oldalnak hullámzik is a forgalma és a bevételei, nem is kicsit. Nekem például a téli forgalmam a nyári harmada, és a 100k+PV természetesen nyáron volt. A költségeid meg állandók. Az RPM meg januárban úgy szakad be, hogy nem hiszed el.  (RPM: 1000 PV-ra jutó bevétel, USD-ben) Decemberben $25 körül volt az RMP és januárban ez simán lement $15-ig.

Sajnos be kellett látnom, hogy nem 100k PV kell ha ezzel a modellel akarok pénzt keresni, hanem sokszázezer. Mondjuk havi átlag 250-300k+ PV-tól látom ennek értelmét, abból már marad valami látható pénz is. Persze ha meg céget csinálsz rá, akkor meg megugranak a költségeid is.

Egy példa, Adthrive-nál 750,000 PV-tól már bekerülsz egy prémium kategóriába, ami számos előnnyel jár. Aki már ennyit elér, az nyilván komolyan gondolja. Ekkora forgalmat összerakni nem olyan egyszerű, mert rengeteg cikk kell hozzá.

Hogy fel is fusson egy oldal 150-200 cikk alatt nem is érdemes gondolkozni egy oldalnál, de inkább 300 hogy valami maradjon is a bevételből. Ahogy látom a kis oldalak meg rövid cikkek hosszútávon nem tartósak. Lehet egy micro-niche oldalnak elmegy valami nagyon eldugott témában egy kis oldal is, de több ilyen kis oldallal vacakolni nagyon nem ajánlott. Tehát hogy valamire menjen is az oldal kell legalább 200-300 cikk, mindegyik legyen mondjuk 1500-2000 szó. Ez nagyjából 300-600k szó, ezt megírni nem egyszerű feladat. Ezért sokan kiadják az írást, részben vagy egészben.

Az íratásra számos lehetőség van. Az árak 1500-2000 szóra kb:

  • Profi író, aki ismert és szakmailag elismert: sokszáz $ /cikk (pontos összeg irreleváns, mert túl drága)
  • Egy átlagos író aki valami értékelhetőt ír, és legalább már hallott is a témáról: $75-$100/cikk. Témától erősen függ.
  • Egy gyengébb írótól egy „enyhe katyvasz” (értsd: témáról fogalma nincs): $30-$60/cikk
  • Afrikai /ázsiai $5 horror „contect mill”-ek cikkei: $5-$10/cikk
  • AI tartalom generátor szoftverek: $0/cikk (igen, vannak akik ezzel operálnak, katasztrófa.)

Ahogy az várható, azt kapod, amiért fizetsz.

Tehát ha valami értelmes tartalmat akarsz íratni, minimum a második opció kell sajnos. Egy jobb író, cca. 40-50 USD/1k szó tarifával. Persze ha valami könnyed téma, akkor lehet, hogy már találsz írót $30-$40-ért is per cikk (ha 1500-2000 szavas). De épp ezeket a témákat írja mindenki, mert olcsó és könnyű írni/íratni. Ahol több a pénz, ott nagyobb a verseny is. A legdrágább és legkompetitívebb niche-k egyébként nem meglepő módon a hitelek, személyes pénzügyek, ingatlan, stb. Ahol sok pénz mozog. Szóval ha valamibe mélyebben bele akarsz menni ahol nincs verseny vagy összetettebb a téma, ott jobban a zsebbe kell nyúlni.

$50/1k szóval számolva a költségvetés így nézne ki:

200-300 cikk x (1500-2000 szó) x 0.05 USD = 15k - 30k USD = 4,5 - 9 M Ft (plusz sallang: domain, szerver, laptop, meg editor ha van, stb.)

Ha van ennyi pénzed befektetni, akkor is ottvan még a másik probléma, az idő. Az írók ugyanis több ügyfélnek dolgoznak, ezért egy író heti 1, maximum 2 hosszabb cikket fognak írni neked. Ez viszont semmire nem elég, 300 cikk megírása 150-300 hónapig tart. Több író kell tehát, akiket menedzselni kell. Ehhez megint csak sok idő és türelem szükséges.

Viszi az energiát meg a fókuszt, és még a kezüket is fogni kell. A kutatást meg a cikk vázát muszáj vagy magad megcsinálni, különben csak valami összecsapott vackot kapsz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy még ha meg is vaszed a cikkeket, neked még ott van vele többi teendő. Többek közt neked kell előkészíteni, feltölteni, képet szerkeszteni, videót keresni, beágyazni, belső linkeket építeni, ajánlott cikkeket hozzáadni, stb. Szóval még így is van vele munka bőven, azon felül, hogy pár milliót beleteszel. Vagy még erre is kereshetsz/fizethetsz pluszban editort, remélve hogy nem okoz kárt az oldalban.

Ha nem akarsz/tudsz íratni, akkor neked kell írni. Ezt nehéz elképzelni milyen kemény munka amíg nem csinálod. Én átlag 8 órát szoktam írna naponta. Pomodoro technika, 1 órás blokkok, stopperrel mérve. Általában 250-650 szó/órával írok, de ez nagyon függ a témától, meg hogy mennyi kutatás kell a cikkhez. Hosszabb cikket mindig nehezebb és lassabb is megírni. Ez egyébként olyan napi 1500-3000 szót jelent, ami legtöbbször 1 ritkán 2 cikk.  Nem tűnik soknak, de az írás maga nem csak a karakterek leütögetéséből áll, hanem sok egyéb teendő is van a keyword és snippet gyűjtéstől kezdve a kutatás és a formázáson át a helyesírás ellenőrzésig.

Sokaknak már az sem könnyű hogy rávegyék magukat a munkára. Egyszerűen mindig van valami, hogy éppen miért nem tudsz aznap dolgozni. Mivel nincs külső nyomás, nagyon sokan írás helyett elkezdenek más fontos dolgot csinálni. Nincs határidő, nincs ügyfél vagy főnök aki zaklat, ezért sokan nem is erőltetik annyira.

A legnehezebb az egészben az, hogy az oldalból jó ideig nincs pénz. Sokan feladják, mert nincs bevétel, meg nem jön a forgalom. Nehéz így motiváltnak maradni ezért nagyon sokan kiégnek, és inkább abbahagyják. Egyébként pont ezért még sose volt ilyen könnyű még előre kerülni a Google-ban mint most, viszont még sose tartott ilyen sokáig. Ez azért van, mert a Google minden erővel igekszik az ügyeskedőket meg az amatőröket kiszűrni. Erre is van a „Google Sandbox”, ahonnan sok hónapig nem engedi ki az oldalad.

De nem szabad azt hinni, hogy az offline világban gyorsabban mennek a dolgok. Egy rendes bizniszt felépíteni évekbe telik. Aki csinálta/csinálja, tudja.

Ha szorgalmasan dolgozol 1- 1,5 év alatt már értékelhető forgalma lehet az oldalnak. Mennyit hoz?

1 cikk = 500 PV/hó = 8-12 USD/hó átlagosan, ha már felfutott az oldal.

Az egyszerűség kedvéért forintban 300 Ft-os USD-vel számolva, havonta erre lehet számítani: (árbevétel)

  • 100 cikk (kb. 50k PV): 240-360 eFt
  • 200 cikk (kb. 100k PV): 480-720 eFt
  • 300 cikk (kb. 150k PV): 720-1080 eFt
  • 500 cikk (kb. 250k PV): 1,2-1,8 MFt
  • 1000 cikk (kb. 500k PV): 2,4-3,6 MFt
  • 1500 cikk (kb. 750k PV): 3,6-5,4 MFt
  • 2000 cikk: (kb. 1M PV): 4,8-7,2 MFt

Ezek csupán ökölszámok, de sok bloggernél ki is jönnek. Lehet, hogy te még többet is ki tudsz venni az oldalból, de elég valószínűtlen. A pontos RPM egyébként minden cikkre más, és naponta változik. Függ attól, hogy miről szólnak a cikkek, milyen hosszúak, meg hogy honnan jön és meddig marad a visitor.

Ahogy néztem másokat olyan $15-$30 közötti RPM-mel lehet kalkulálni átlagban, de tényleg nagyon változó.

Átszámolva így a bevétel olyan 5-9 Ft között van egy PV-ra, de ugye ebbe már a dollár árfolyama is beleszól. Nekem 5-6 Ft/PV körül van egy PV, de van több termék összehasonlító/kereső tool is az oldalon amik sok PV-t generálnak viszont ezeken az oldalakon nagyon alacsony az RPM. Szerintem a toolok nélkül olyan 7-8 Ft körül lenne RPM csak a cikkekből, nyilván kevesebb PV mellett. De ez csak becslés.

Egy magyar nyelvű oldalon nem tudom hogy menyi lehet az RPM, de az biztos hogy nagyon kevés. Fejlődő országokban nem ritka az 1-5$ RPM sem. Ez kb. egy PV-ra olyan 0.3-1.5 Ft. Azaz ha van 100k PV akkor abból olyan 30.000-150.000 Ft lenne. De irreleváns is, mert a brókerek nem vesznek fel, ha nem USA-ból jön a forgalom.

Mi az a jó minőségű cikk? Láttam a kommentekben elég sokan fejtegetik, hogy milyen cikkek számítanak spamnek és mi ad értéket. Ez egy érdekes kérdés, ugyanis ez relatív.

Meglepő módon az, hogy ez cikk milyen mértékben hasznos, nagymértékben függ az olvasó tájékozottságától a témában, illetve hogy mire kíváncsi pontosan.

Nyilván ha valaki tartalomgenerátor szoftverrel összezagyvál valamit, az spam. De ha már értelmesen meg van írva egy cikk, akkor hogy az mennyire értékes az relatív és az olvasótól is függ.

Mondjuk írok egy cikket arról hogy mennyibe kerül egy Samsung TV.

Leírhatom 200 szóban, hogy milyen jók a Samsung TV-k és kb. 100e Ft és 2M Ft között kaphatók, de a legtöbb nagyjából 150-és 500e ft között van. Aki még életében nem vett TV-t és tudni akarja, hogy mennyibe kerülnek, annak még ez is értékes lehet.

Viszont leírhatom 2000 szóban is, hogy milyen kategóriák és méretek vannak, azok mit tudnak, és nagyjából mennyibe kerülnek. Tennék a cikkbe egy táblázatot is, hogy kb. melyik méret mennyibe kerül. Ha valaki kíváncsi hogy melyik méretet mennyiért veheti meg, neki ez ad értéket.

Ha igazán precíz vagyok, írok egy jó hosszú cikket, amibe beleteszem az összes aktuális modellt, az árakat pedig egy táblázatba összeszedem. Ez nem lenne két perc, de aki pont vétel előtt áll annak ez a leghasznosabb, mert ő már a pontos árakra kíváncsi.

A másik ami elképesztő az internetben, hogy sok minden le van írva, de az olyan tudományosan, hogy az olvasók többsége nem érti meg. Az író sokszor magából indul ki, és feltételezi, hogy amit ő tud azt nyilván az olvasó is tudja. Eddig nagyon sokan azt hitték csak az olvas cikkeket adott témákról, akik benne vannak évek óta. Gyakorlatilag úgy futott rengeteg site, mintha offline magazinok. Közben pont hogy a teljesen kezdőknek van rengeteg kérdése. És be is írják a Google-ba. Innen jön az igazi forgalom. Ez a „kezdőknek írunk” hullám egyébként csak pár éve indult el, és még rengeteg jó lehetőség van ebben. Nem a 2021-es TV modellekről kell írni, az a cikk jövőre már semmit nem ér.

A másik fontos elem hogy az írásban ma már a „plain English” az alap. Rövid mondatok, szakszavak nélkül ha lehet, minél egyszerűbben. Ha mégis szakszót kell használni, azt rögtön meg kell magyarázni. Különben nem értik meg az olvasók és bezárják.

Ettől függetlenül nem szabad átesni a ló túlsó oldalára sem, és „fluff”-al tömni ki a cikket. A „fluff” az szó szerint „bolyhosítást” jelent, itt a blogolásban olyan tartalmat amiből semmi újat nem tudsz meg, csak tölti a szószámot. Biztos Te is olvastál már számtalan ilyen cikket, elolvastad, de nem olvastál semmit. Írnak mindenről, hogy szép kék az ég meg csiripelnek a madarak. Az ilyen tartalom arra utal hogy aki írta fogalma nincs a témáról, vagy olyannal íratta akinek szintén nincs.

Ma egy gyakori „minta” az hogy fognak egy snippet kérdést, megválaszolják (úgy-ahogy) a cikk elején, utána meg jön 1000-2000 szó fluffing. Magam is utálom az ilyen tartalmat az emberek idejének ez elrablása. Nem is írok semmi fluffos szemetet, hanem törekszem arra, hogy minél több releváns és hasznos tartalmat zsúfoljak egy cikkbe. Ez több longtail kulcsót jelent, ami nagyobb forgalmat hoz, ettől lesz az ilyen cikk erősebb.

Mert egy cikk nem egy kulcsszóra versenyez, hanem az összesre ami benne van. Legelöl lehetsz akár kulcsszavak tucatjára is. Viszont az a cikk ami „ki van lúgozva” és tiszta fluff, ott nincs longtail amit felhozzon a google. Tehát már csak ezért is megéri jót írni.

Én egyébként azért írok hosszú cikkeket, mert ha valamibe jobban belemegyek, párszáz szóban nem sok mindent tudok kifejteni. És bőven van miről írni. Naponta jelennek meg új termékek, technológiák tucatjai. Továbbá régebbi dolgokról is hihetetlenül kevés infó van fent a neten. Nem kevesen használnak könyveket is forrásként, kvázi felviszik a nyomtatott tartalmat a netre.

A másik érdekes téma, hogy egyes bloggerek milyen célból jelenítik meg a bevételeiket. Ha rákeresel arra, hogy mennyit lehet keresni blogolással, gyakran ezekbe fogsz belefutni. Kezdjük azzal, hogy sokan kozmetikáznak, de nem ritkák a teljesen kamu számok sem. Ez hatványozottan igaz akkor, ha oktatóanyagot, tanfolyamot vagy bármi hasonlót árul a blogger. Nyilván jól néz ki ha sokat keres vele, hitelessé teszi. Simán elhallgatnak kiadásokat vagy hogy mekkorát tud szakadni a bevétel. Előadják milyen egyszerű ez az egész, csak vedd meg az oktatóanyagot, és akkor step-by-step végig vezetek azon, hogy mit és hogyan kell csinálni. Aztán csak dől a pénz. Így kell az álmokat eladni, mint a fogyasztó tablettát.

A másik, amire ezek a guruk pofátlanul építenek, hogy te, mint kezdő blogger otthon teljesen el vagy szigetelve. Biztonságosabb lenne egy nyájban másokkal együtt haladni. Hát tessék, itt az instant megoldás, a professzionális „blogging community” ahol majd segítenek. Nagyon ki van ez találva, nem véletlen hogy most már sokan nem csak oktató anyagokat kínálnak, hanem lehetőséget hogy „beléphetsz a közösségbe”. (Értsd: gyakran ez valami csenevész fórum ahol egymásnak irkálnak a kezdők). Ezekért a havidíjakért személyes tanácsokat a bloggertől a legtöbb esetben nem kapsz. Gondolhatod, hogy nem fog többszáz/ezer embernek a dolgaival foglalkozni naponta.

Egyébként is szinte mindig igaz, hogy akinek oktatóanyagok meg tanfolyamok kellenek ehhez az íráshoz, azoknak ezekkel se fog sikerülni. Minden fent van a neten ami kell, teljesen ingyen.

Miklós cikkében itt volt a példa a blogger aki havi $15k-t csinál. https://fourpillarfreedom.com/website-math/

Azt írja az oldalán, hogy a bevétel 70%-a Mediavine hirdetésből van. (Ez kicsit kevesebbet fizet mint az Adthrive, de nagyságrendileg ugyanazt tudja a kettő.) Tehát neki is jórészt ugyanaz a modellje, mint nekem. Azt írja neki havi 600k PV-ja van, ami kb. 1200 cikkből jön össze. Reálisak is az összegek amiket ír, jól is hangzik minden.

Viszont néhány fontos részlet, amiről azért szemérmesen hallgat. Többek között ezekről:

  • Milyen hosszúak a cikkek? (Egy cikk 300 szótól 10k+ szóig lehet bármi.)
  • Ez a 15k éves átlag, havi min. vagy havi max. bevétel?
  • Mennyire szezonális a forgalom? (Nekem pl. a tél töredéke a nyárnak-tehát csak éves átlagnak van értelme)
  • Milyen költségei vannak? (Ezek az összegek szinte mindig bevételek, tehát a költéségek és adók ezekből lejönnek)
  • 3rd party kuki kivezetés után hogy monetizál majd? (erre később még visszatérünk)

A másik nem kevésbé fontos, hogy mennyi idő alatt tudsz te 1200 cikket megírni. Hoz egy példa oldalt a blogger is, ő heti 2 cikket tett ki erre a példa az oldalra. Az átlag kezdő blogger ír 2 cikket hetente, neki ez a történet olyan 12 év lesz, de inkább 15, mert úgyis lesz némi csúszás. Még heti 10 cikkel is 2,5 évig tartana 1200 cikket kitenni, ami normális minőséget feltételezve nem egyszerű.  Ez a tempó még íratással is csak akkor menne, ha te lennél az editor teljes munkaidőben. És még akkor is rengeteg munka lenne.

Mi a reális? Heti 3-5 korrekt cikk az már egész jó teljesítmény, ezzel az 1200 cikk olyan 5-8 év lenne. Igaz, ha nagyon rövid cikkeket írsz, akkor sokat ki tudsz tenni hetente. Viszont hosszútávon ez ebben a méretben ahol mi mozgunk ez a modell szerintem nem az igazi. Mert ide nem 300-500 szavas kis szösszenetek kellenek amit ebédidőben összeüt valaki, hanem időtálló hosszú cikkek. Nem véletlen, ha például ha íratsz, akkor a hosszabb cikk gyakran arányosan nem hogy olcsóbb, hanem drágább!

Hogy pörgessék, sokan rövidebb cikkeket írnak, ahogy szerintem a minta blogger is. Egy cikket említett az egyik oldalról, ami 312 szó volt. Sajnos ez nagyon rövid, és nem túl valószínű, hogy egy ilyen rövid cikk az időtálló is lesz. Miért? Mert könnyű préda!

Az igaz, hogy egy ilyen cikk is könnyen előre jön ha nincs verseny, még ha csak 300 szó is.  De majd ír valaki a témára egy 600 szavast, és már lehet írják mások 1000 szavast is. Ez a „skyscraper technika”. Egyszerűen a hosszabb cikk mélyebb, több benne a kulcsszó, nagyobb eséllyel lesz elöl. Ma már a legtöbben nem írnak 1000 szó alatt, de akik komolyabban veszik, azoknál inkább 1500-2000 szó a minimum cikkenként.

Ez a kis cikkes modell szerintem akkor működik csak hosszú távon, ha nagy a volumen. Akik ezt nagyban csinálják, azok kitesznek napi több tucat cikket is egy oldalra, az év 365 napján. (Igen ezek nagyobb cégek már, rengeteg íróval/editorral. Meg jó pár weboldallal). De az egy más liga. Viszont ha kicsi vagy, akkor simán előfordulhat, hogy valaki fogja az oldalad és az egészet átírja/átíratja.  Legfeljebb amit még érdemes kipróbálni, az a kevert technika. Rövid + közepes + hosszú cikkek vegyesen. A röviden érts minimum 1000 szót, a hosszabb postok meg kb. 2500-4000 szó. Közte meg vegyesen.

A másik nagy kamu amit olvashatsz a blogolásról hogy ez passzív bevétel. Gyakorlatilag mindenhol ezt látod „passzív bevétel weboldalból”. Sajnos ez a valóságban semennyire se passzív. Annyit tud, hogy elmenj pár hétre vagy hónapra nyaralni, és ne kelljen nagyon ránézni, ez igaz. Egyrész egy idő után viszont sok cikket illene már frissíteni. Másrészt ahogy a cikkek egyre öregebbek lesznek a frissebb tartalom elkezd eléjük kerülni. Ahogy jön fel a konkurencia te úgy mész hátra, és szépen lassan elkezd csökkenni a látogatottság. Ráadásul ez egy öngerjesztő folyamat, felfelé is lefelé is. Hogy ezt elkerüld, két dolgot tudsz tenni. Vagy folyamatosan bővíted a régi cikkeket, vagy írsz újakat a csökkenés ellensúlyozására.

Egy fontos dologról érdemes még szót ejtenünk, amiről sok blogger guru hallgat, ez a 3rd party kukik megszűnése. Ami sajnos nem túl jó hír. Mit jelent ez?

Röviden, az egész eddigi netes hirdetési rendszer a lényegében kukikon alapult. Ha Te Samsung TV-ket nézegettél a gépen, akkor utána Samsung TV hirdetéseket dobott fel neked szinte bármelyik weboldalon, témától függetlenül. Tehát megérte szinte bármiről írni, mert akkor is volt esély, hogy jó hirdetéseket ajánlott fel a rendszer a látogatóknak. Ennek sajnos vége, mert 2022 elejétől a Google Chrome sem fogja már tovább támogatni a kukikat, és visszajön helyette a régi jól bevált kuntextusos hirdetési rendszer. Ez annyit tesz, hogy BMW-t azokon a cikkeken fognak reklámozni, amik BMW-kről szólnak, és Samsung TV-t meg azokon ahol arról ír a blogger. Tehát azok a cikkek, amik nem szólnak semmi eladható dologról vagy szolgáltatásról, s nem néznek túl fényes jövő elé.

Sajnos nekem is könnyen meglehet, hogy visszaesik majd a bevétel. Ez van, itt semmire nincs garancia. Kijöhet egy Google update, és töredékére eshet a forgalmad. Csődbe megy az ad. network akinél vagy. Kevesebbet fizetnek a hirdetők.

Vagy pont a niched tűnik el a süllyesztőben. Pár példa:

  • Utazásról írsz? Bejött a Covid.
  • Síelésről írsz? Lassan eltűnik a hó.
  • Saab-okról írsz? Csődbe ment.

Amint ma megírsz, pár év múlva már lehet hogy nem igaz, vagy éppen senkit nem érdekel. Ezért érdemes örökzöld témákat keresni.

Sajnos szembe kell nézni vele hogy ez egy vállalkozás, aminek megvannak a maga kockázatai, mint minden más vállalkozásnak. Csak itt gyorsabban történnek a dolgok, legalább is lefelé mindenképp. Gyakorlatilag egy nap alatt is borulhat minden. Mikor kijött a Panda update, bloggerek tömegei néztek 8 órás állás után. Érdemes utána olvasni.

Mennyi az esélye hogy befutsz mint blogger? Elolvasod a gurukat, és egyszerűnek tűnik a dolog. Az igazság az, hogy egyszerű is, de nem könnyű. De még ha minden feltétel is adott ahhoz hogy összerakd az oldalt, mint:

  • Van időd és/vagy tőkéd.
  • Tudsz fókuszáltan dolgozni napi jó pár órát.
  • Van egy nyugodt helyed, hogy írj (már ez sem egyszerű!).
  • Tudsz értékelhető cikkeket írni vagy íratni angolul.
  • Találsz egy vagy több jó niche-t meg cikk ötleteket, ahol nincs nagy verseny és van benne pénz és érdekel és örökzöld.
  • A konkurencia/google updatek/kuki törlés/piaci változások/stb. sem nulláz le már menet közben.

Még akkor is nagyon nehéz nap nap után motivált maradni, hogy folyamatosan írj.

Lehet, hogy megvan a lendület pár hétig, vagy akár hónapig, de egy idő után nagyon sokan kiégnek. És itt évekről van szó.

Ha valakinek megvannak a skilljei, és van pár éve meg tőkéje biznisz építeni, akkor szerintem máshol ettől nagyobbat szakíthat. Ha valakinek tőkéje nincs csak ideje, akkor neki inkább opció ez a műfaj, mert ha semmit nem szervezel ki, akkor költséged nem sok van. Fizetsz a domainért meg a szerverért ami nem sok, adózol, és lényegében ennyi.

Eddig kiveséztük a hátrányokat, viszont méltatlanul kevés szó esett ennek a műfajnak az előnyeiről.

Meglepő módon, van azért néhány előnye is ennek a munkának, ezek közül a legfontosabbak:

  • Itt tényleg nincs főnök, sem ügyfél, se senki más aki zaklat. A tömeg arctalan és nem tud kontaktálni.
  • Nem csörög a telefon, nem jön email.
  • Nincs alkalmazottad, alvállalkozód, vagy beszállítód, aki miatt bosszankodnod kell. (Ha nem szervezel ki semmit)
  • Nem kell félend, hogy nem fizetnek ki.
  • Bármikor dolgozhatsz, akár hetekre/hónapokra is magára lehet hagyni az oldalt.
  • Teljesen anonim, el tudsz rejtőzni.
  • Térben sem vagy kötve, bárhonnan dolgozhatsz. Lakhatsz falun, vagy akár kitelelhetsz Ázsiában.
  • Eladható.

Ezek azok az előnyök, amit nagyon kevés biznisz ad meg.

Ha kedvet kaptál hozzá, itt van pár jótanács hogy kell egy oldalt felfuttatni:

  • Kialakítod a munkakörnyezetet
  • Kitalálod a niche-t. [a piaci rést, ahol még nincs nagy verseny.]
  • Regisztrálsz egy domaint.
  • Fogsz egy ingyenes wordperss oldalt - csak gyors legyen annyi a lényeg.
  • Teszel rá egy ingyenes logót valahonnan.
  • Foglalsz egy szervert az USA-ban, ide felteszted az oldalt.
  • Google-nél beregisztrálod az oldalt, analytics, search console feltesz.
  • Írsz vagy íratsz hasznos és értelmes cikkeket angolul, csak amerikai olvasóknak (amire keresnek). Amennyit csak tudsz! Snippet és longtail kulcsszó menjen bele, de csak természetesen.
  • Kicsit foglalkozol a belső linképítéssel ha van rá kapacitás.
  • Megvárod, mire megjön a forgalom
  • Regisztrálsz egy brókerhez: Limitek: Adtrive 100k PV, Mediavine: kb. 60-70k PV, Ezoic: 30k PV. Adsense-t én nem ajánlom.
  • Számolod a bevételt, és karbantartod/bővíted az oldalt.

Ami NEM kell az oldal felfuttatásához:

  • SEO hókusz-pókusz
  • Külső linképítés, vendégposztolás, és hasonlók
  • Semmilyen social jelenlét
  • Kommentelési lehetőség az oldalon
  • Semrush, Ahrefs, Spyfu, és társai
  • Oktatóanyagok, tanfolyamok, fizetős „community”-k és egyéb csoda pirulák

Az első kettő nemhogy szükségtelen, hanem egyenesen káros.

Bármit próbálsz bűvészkedni külső linkekkel, meg az oldal black hat „SEO-zásával” annak egy vaskos Googe-büntetés lehet a vége. Ma gyakorlatilag a SEO ennyi:

Írsz egy értelmes és hasznos cikket ami lehetőleg Snippet kérdéseket válaszol meg (amire az emberek keresnek) és a cikk tartalmazza a fő illetve kapcsolódó longtail kulcsszavakat a témában. De ha írsz egy normális cikket akkor az utóbbiak kvázi maguktól is belekerülnek.

Snippet és longtail kereséshez csak és kizárólag a Google keresőt használom, semmi mást. Be kell állítani simán egy proxy-t és akkor látod hogy mikre keresnek az amerikaiak. A snippeteket mutatja magától a google, ha egyre rákattintasz, jön a többi sorban. Ezeket összeszeded, ebből lesz a cikk váza. Ha belemész mélyebben egy témába rájössz hogy mennyi minden nincs leírva. És az egyik cikk írása közben jönnek az újabb ötletek, mert meglátod a „lyukakat” ahogy keresel a témában. Ezeket kigyűjtöd és megvannak az új cikk témák.

Semrush, Ahrefs, meg ezek teljesen haszontalanok, sőt teljesen félrevisznek tehát egyenesen károsak.  Google trends-et csak a niche-választásra használtam, hogy lássam a trendeket.

Pár szót ejtenék a munka környezetről, látom most ezen pörög a blog. Ha ennyit kell gépelned, akkor ez kiemelten fontos.

Nekem ez vált be:

  • Asztal: masszív, 90 cm mély és 200 cm széles, megfelelő magasságban
  • Lábtámasz
  • Elektromos padlófűtés az asztal alatt
  • 2 nagy monitor, megfelelően beállítva (a szemed a monitor felső élére nézzen!)
  • Gép: szinte bármi megteszi, laptop, mini PC is akár
  • Ergonomikus sokgombos egér, zselés csuklótámaszos alátéttel
  • Szék: a legfontosabb! A labda/térdelőszék/párna és társai útvonal után én a 7201-UFO irodai széknél kötöttem ki. Szerintem teli találat. (Figyelem NEM támogatott tartalom!) Kényelmes, jól támaszt, hatalmas ülőlap, és sok irányban állítható, és jó áron van. A karfát leszedem, mivel az asztalon van a kezem.
  • Hangszórók, művirág, és társai.

Továbbá ha komolyan gondolod szerintem egy külön dolgozószoba a minimum, de ha megengedheted, akkor a legjobb egy teljesen külön iroda, minél közelebb az otthonodhoz.

Ha minden megvan, már csak dolgozni kell. Ha megvannak a skilljeid és beleteszel pár év kemény munkát és tanulást (meg némi tőkét) és még szerencséd is van, akkor bármiből jól meg fogsz élni.

De minél magasabb az elvárt bevétel, annál tovább tart felépíteni és annál nagyobb a kockázat is, amit futsz. De ez így van offline bizniszek esetében is, nincs különbség.

Disclaimer: Nem vagyok orákulum, nem látok a jövőbe. Amit itt leírtam lehet, hogy holnap már nem igaz. Szóval erre üzleti tervet senki ne építsen. Egyébként is több mint 600 millió blog van a neten, ebből 2 az enyém. Minden blog más, ezért nem is írtam le a saját számaim. Egyszerűen nem számít, én pontosan mennyit keresek. Ettől te sokkal többet vagy sokkal kevesebbet is kereshetsz.

---------------------------

Kiegészítés

Köszönöm az kommenteket illetve a kritikákat. Elnézést, talán ezzel kellett volna indítanom: nem vagyok profi újságíró, se szakértő. Ez volt az első magyarul írt cikkem, de valószínűleg az utolsó is.

Azt szeretném még kiemelni, hogy eredetileg azt terveztem, hogy a cikkeket csak előkészítem és íratom, tehát én csak menedzselem az oldalt. De be kellett látnom, hogy ez mennyire komplikált, főleg a jobban bele akarsz menni egy témába.

Pár mondatban reagálnék még a felmerült kérdésekre illetve hozzászólásokra:

- “De ezt betudom annak, hogy ezzel nem keres pénzt és a napi cikkírások mellet csak gyorsan leírta amit tud. Köszönöm, hogy megosztotta a tudását. Megértem, hogy nem írja le az üzlete részleteit.”

Köszönöm, igen nagyjából ez le is fedi a cikket. Tudok jobbat is, most időhiányban ez fért bele.

Anno mikor kezdtem, én például nagyon örültem volna egy ilyen cikknek. Ehelyett a saját bőrömön kellett mindent megtapasztalom, na meg keményen megfizetnem a tanulópénzt. Pedig mielőtt elkezdtem, nagyjából fél évet töltöttem azzal, hogy kitanuljam mit hogy érdemes. Saját árgép-szerű toolokat fejlesztettem az oldalra komoly pénzekért (mint kiderült, ezek nem hoznak sokat sajnos), konkurenciát elemeztem, üzleti tervet írtam, stb. De sajnos sok mindenre csak akkor jössz rá, mikor már benne vagy.

-Blog elérhetőség/bevétel/stb. – sajnos ezeket nem szeretném kiadni, de egyébként is irreleváns. Ettől bárki kereshet sokkal többet vagy kevesebbet is. Meg egyébként is nagy az ingadozás. Majd ha én is oktatóanyagot árulok, mint a nagyok, akkor majd bizniszelek Miklóssal hogy tegye ki a Kiszámolóra linkemet pénzért. Csak hogy a trollok is örüljenek 🙂

- Hosszú lett a cikk: igen, ahogy említettem próbáltam több dolgot megválaszolni amik a korábbi cikkekben meg kommentekben feljöttek. Meg ez kicsit egy véleménycikk is lett. Nyilván tudok jobbat is írni, de az még több idő lett volna. Elnézést, ez így sikerült, így sem 2 perc volt megírni. Most vissza is vágtam vagy 5000 szóval.

- nem jók a hosszú cikkek (nem olvassák végig): “Vagyis a blogírás célközönsége azok, akik szinte a funkcionális analfabetizmus szintjén állnak, mégis képesek 15-20 percet eltölteni egyetlenegy cikk elolvasásával?” Ezekből a kommentekből látszik, hogy sokan nem értik ez a biznisz hogy működik, meg úgy a google kereső általában. Ez lehet régen hogy igaz volt, de ma már sokkal jobb a google. Ha snippet kérdésre jön be az olvasó – amire jó az esély - akkor rögtön ott nyitja meg a cikkedet ahol a válasz van. Mi több, ki is emeli sárgával az oldaladon. Itthoni oldalakat nem nagyon nézek szóval itt nem tudom mi a helyzet, de kinti kereséseknél ez már alap. Persze a választ a google meg is jeleníti a snippetben, tehát kvázi lopja a tartalmat, de ez egy ilyen játék. Ezért kell a snippet válasz köré lehetőleg ugyanabba a fejezetbe releváns és hasznos és értelemes infót besűríteni. Aki ezt elolvasta, és még más is érdekli, több mint valószínű hogy olvas tovább. Ráadásul ott a TOC (table of contents) is ami segíti a navigációt. Nagyon sokan már „scannelik” a cikkeket vagy kapásból a TOC-ból ugranak valahová. Sok cikknél nem látsz ilyet mert rövidek, és nincsenek headingek ami szétdarabolja a cikket. Ahogy ezen a blogon sem.

Egyébként ha érdekli az olvasót, akkor elolvassa az egészet, akár többször is. Volt egy nagyon jó cikk egy SEO szakértő honlapján TF/IDF analitikáról, kb. 10k szó. Ha jól emlékszem olyan tízszer legalább elolvastam lassan és aprólékosan. Közben mindig keresgéltem rá mi micsoda. Minden olvasásnál többet értettem meg belőle. Utána a cikk alapján két konkurens oldalnak minden cikkét kielemeztem szoftverekkel. Többszáz cikk. De már tudom, hogy ez az egész jórészt haszontalan volt. Mert nem a konkurens cikkeket kell elemezgetni, hanem olyan dolgokról kell írni ahol nincs, vagy csak minimális a verseny.

- Mondatonként új sor: ez ma már alap, mert több mint a 70%-a az embereknek mobilon olvassa a cikket és muszáj így írni hogy olvasható legyen. Bár úgy tűnik itt jópáran a blogot inkább munkahelyről olvassák – munkaidőben. Nézz rá mobilon és megérted a különbséget. Plusz: Keress rá Niel Patelre hogy milyen cikkeket ír és hogy. Nem hiszed el hogy milyen hosszú egy cikke, hogy szét van tördelve, és mennyi grafikon/kép van benne. De működik.

- “Belegárgyult az írásba”: köszönöm a kritikát, de rendkívül jó mentális egészségnek örvendek 🙂 Amibe én anno belegárgyultam az a napi 2 óra metrózás meg a multis irodai környezet volt.

- Szintén elnézést hogy nem írok háborús bűnökről (?!). Kövezzen meg aki szerint ezzel rohasztom a netet. Családot kell eltartanom, és ehhez pénz kell. Bárki elmehetne gyerekeket ápolni a háborús övezetbe, de inkább bemegy a dolgozóba, hogy pénzt keressen a családnak. Ez szerintem normálisnak tekinthető.

- Elütések, vesszőhibák, PV-PW, 3th-3rd és társai: igen, mind jogos, elismerem. Mindenki hibázik, biztos ti is. Mentségemre legyen szólva hogy éjjel írtam, több részletben munka után. Offon voltam, és igen, az editor se nézte át. Most átfutottam ismét, igyekeztem javítani. De nyugodtan fogjatok egy követ ti is!

(A blogokra a cikkek mindig nagyon alaposan át vannak nézve, mert ez a Google-nek is ez egy indikátor az írás minőségéről.)

- Editor: nem akartam ilyen mélyen belemenni ebbe, de látom hogy többeket érdekel a téma. Valójában nem egy hanem két editorral dolgozok. Az egyik amerikai, kiküldöm a cikkeket és ő átolvassa és javítja. Szerencsére régóta dolgozik nekem szóval a nyelvtani hibákon és elütéseken kívül az esetleges logikai hibákat is kiszúrja. Hagy egy rövid kommentet ha valamire még rá kell nézzek.

Kicseréli azokat a szavakat amiket kint esetleg nem használnak, stb. Ezért kell, hogy amerikai legyen aki javít, sajnos ebben magyar editor ebben nem tud hatékonyan segíteni. Visszaküldi, és megint átnézem a javítások miatt, és utána a másik editor tölti fel meg foglalkozik a sallanggal.

Tehát egy cikkírás így néz ki: kutatás – írás - átolvasás - javítás  grammarly-vel – amerikai editor átnézi – én megint átnézem – másik editor: feltöltés és utómunkák (képek, videó, belső linkek, stb.) Nem egyesével küldöm a cikkeket hanem nagyobb csomagokban, így gördülékenyebb meg egyszerűbb. Ezt azért nem részleteztem az eredeti cikkben mert ez opcionális, nem mindenkit érint. Ha teljesen magabiztos az angolod és magad töltöd fel a cikkeket akkor természetesen egy editor se kell. Csak megírod, feltöltöd, és kész.

Tudnék még sok mindenről írni, hogy nem szabad YMYL témákról írni, vagy hogy minek hogyan kell utánamenni, de abból már tényleg egy könyv lenne.

- Autószerelők/gépészek: Elnézést az autós példáért, kivettem.

- “és engem rettenetesen bosszantott a tartalom-lopás is (khm, ismert és “mértékadó” oldalak részéről)” Épp az előbb futottam bele az adott szegmensben piacvezető “hivatásos” oldal egy cikkébe. Szó szerint volt a Wikipédiáról átmásolva a tartalom. Nem átírva, hanem simán átmásolva. Két mondatot ha írtak elé maguktól. Még be is linkelték a wikit mint hiteles forrást! Sokan meg fórumokról vagy redditről másolnak szó szerint bekezdéseket. Naponta látom.

- “nettó 250 eFt felett elképesztő luxus” (?!) hát ez azért elég relatív, lehet egy nulla lemaradt. Családot eltartani 250-ből szerintem kissé szűkös. Még vidéken is. Plusz a megélhetés nem egyenlő kaja + rezsi. Kocsi csere, háztartási gépek, ingatlan csere/felújítás, nyugdíjalap? Ezek is mind beleférnek a 250-be? (De volt erről pár cikk itt ha jól emlékszem…)

- Oldal “SEO-zás”: Ismét feljött, természetesen nem a tartalomra gondoltam, hanem hogy egyéb okosságokkal (“black hat SEO”, linképítés, meg nem tudom mik) hogy lehet mesterségesen tolni előre az oldalt a Google-ban. Régen mentek ezek, de ma már káros. Jó tartalom kell és kész. Szerintem egyedül a technikai dolgokra van értelme még figyelni. Az kiemelten fontos hogy gyors legyen az oldal, de egy jobb ingyenes WP oldal is 98-99%-ot tud a Google PageSpeed Insights-ban. Tehát ingyen kapsz egy gyors oldalt, más meg nem kell.

- Ahrefs, Semrush és társai: teljesen haszontalanok. Alaposan kielemeztem a saját oldalam ezekkel, és összevettettem a valós analitikával. Köze nem volt a kettőnek egymáshoz. Ha nem hiszed el, próbáld ki, de sokan leírták már. Ezeket már csak a konkurencia megtévesztésére használom. Hogyan? Megírok X cikket olyan kulcsszavakra, amire óriási a keresés, de nyilvánvaló az életben nem jövök előre. Megnézem a fenti az honlapokkal az oldalam és azok azt mutatják, hogy ezek a cikkek hozzák nekem a nagy forgalmat. A konkurencia is megnézi, és szépen ezeket a cikkeket írják át. Sorban. Közben a “normális” cikkek, amik az igazi forgalmat hozzák, azok eltörpülnek így nem annyira ugrik rá a konkurencia. Nem rossz, mi?

- Medium.com és társai: nem annyira vagyok ezekben benne, de szerintem jobb, ha a saját oldaladra írsz.

- Google Adsense monetizációra: Nem az igazi, ha jól tudom alig fizet valamit, és igénytelenek a reklámok is. Rendes pénz abból csak óriási forgalom mellett lesz.

- Egyéb bevételi források (webshop, tanácsadás, stb): sok minden mással lehet több pénzt kivenni, csak akkor azzal is dolgozni kell. Azoknál a modelleknél a blog támogatja az eladást, itt meg a forgalomból magából van a pénz. A kettőnek köze nincs egymáshoz. Persze vannak szponzorált linkek, posztok, miegymás, de ha valami nagyobbat akarsz rájössz hogy ezek mennyire viszik az időt meg a fókuszt. Kommunikálsz, próbálod felhajtani az ügyfeleket, stb. Nálam jön egy utalás a hónapban és kész. Ettől egyszerűbb a világon nincs.

- „magyar nyelven blogol és a reklámokból szeretne megélni, az mennyire életszerű?” – Van aki így is összerakja, ahogy a kommentekben is leírták. De az is biztos, hogy csak reklámbevételre alapozva itthon sokkal nehezebb. Itt írta valaki, hogy havi 56K PV = 36e Ft bevétel: 0.6 Ft/PV. Másik példa: havi 10-15M PV = 1M Ft bevétel: 0,1-0,07 Ft/PV. Nekem ez olyan 5-6 ft körül van, de a nagy átlag is olyan 5-8 Ft ha USA a forgalom. Tehát 10, akár 100 szoros a különbség is lehet. Amúgy is kicsi az esély hogy fel tudod futtatni, de ha magyarul írsz, akkor meg garantált hogy tized vagy század annyi bevételed lesz.

- „40 cikk egy oldalon”: sajnos az nagyon kevés, de ha magyar akkor 200 se fog segíteni. Abból szerintem nem lenne 100k PV se. De ha lesz is, akkor is kb. 10-50e Ft jön ki belőle a fenti példák alapján. Sok cikk azért kell, mert egy oldal indulásánál gyakorlatilag a 22-es csapdájában vagy. Nem hoz előre a google, mert nincs forgalmad. De hogy lesz forgalmad, ha nem jössz előre? Ezért kell a sokk cikk, mindegyik hoz egy kicsit. Aztán megjön a forgalom és fut fel az oldal, onnantól minden cikk jön egyre jobban előre.

Láttam még Miklós is meglepődött a bloggeren akinek hoz az oldala napi 300-500k PV-t. Mivel a net tejesen arctalan, nem tudhatod, kinek mekkora forgalma van meg mennyit keres a neten. Aki valaki mégis megmondja, akkor mindig fennáll az esélye hogy füllent, vagy simán félre akar vezetni érdekből.

Tudok egy fiatal srácról itthon vidéken akinek van több millió feliratkozója Youtube-on, a legnézettebb videóján a megtekintés például 600-700 millió között van. Egy videón. Ráadásul meg se jelenik a videókon semmilyen szinten mert teljesen el van rejtőzve ő is. Simán lehet, hogy ő most a legnézetteb youtuber az országban, de nem lepődnék meg, ha lennének még tőle is nagyobb halak. Ők azok, akik a “top 100 magyar youtuber” listán valószínűleg soha nem fognak megjelenni. Nem erre a piacra dolgoznak, plusz élvezik az anonimitást.

 - „Ki az, aki manapság nem használ adblockert?”  - Még elég sokan nem használnak. Megszokták már az emberek itt is a reklámokat mint a TV-ben.

„- amíg nincs meg a 100K oldalletöltés addig egy fillért se fogsz látni”: Monetizálhatsz előbb például Ezoic-kal, azt hiszem 30K PV-tól felvesznek. Mediavine azt hiszem 50k de az visitorra van, ami olyan 60-80k PV nagyjából. Viszont azt tudni kell, hogy ha monetizálsz, az eléggé rontja a statisztikád. Nagyobb visszapattanási arány, rövidebb oldalon maradási idő, a hirdetésre kattintanak nem belső linkekre) Ha kicsi az oldalad ez nagyon meg tudja fogni, ami a felfutást lassíthatja. 30k PV-ból van mondjuk 200e Ft bevétel, ebből levonod az adót meg a költségeket, nem sok marad. Én inkább az asztalon hagyom ezt minthogy belassítsa az oldalt mikor éppen felfutó ágban van.

Igaz, 60k-nál már 400e Ft, és így tovább szóval felfelé haladva egyre több lenne a havi bevétel ami bejönne. Lehet így összesen néhány milliótól elesek mire elérem a 100k-t egy oldallal, de ez van. Tudom, hogy legtöbben előbb monetizálnak, de nekem ez a stratégiám. Viszont ennek a pénznek egy részét biztos buknám mert a rosszabb mutatók miatt később lenne rendes pénz az oldalból. Ráadásul hallottam pletykákat hogy ad.network-ök között ugrálni sem a legjobb ötlet, és csak akkor szabad váltani ha elkerülhetetlen. A legjobb pénzt meg támogatást pedig Adthrive-nál kapsz, és oda 100K a limit. Egyébként jó tudni hogy fejlesztettek egy saját AI-alapú rendszert ami a kukik megszűnése után fogja kiválasztani a hirdetéseket a cikkekbe. (igen 3rd party kukik ha még valaki ezen rugózna 🙂

Már most is van különbség a networkök között, de lehet hogy jövőre ez már sokkal radikálisabb lesz a változások miatt. Adsense-t szerintem meg végképp nem szabad rákapcsolni ha külföldi forgalomra mész rá. Ha nem Adthrive, akkor Mediavine vagy Ezoic, bár utóbbira itt írták hogy csekkeket küld meg hasonlók.

- “a cikk undorító bulvárlap, stb.”: Ha nem tetszik, akkor minek olvasod? Egyébként ha valaki valamiért nem fizet akkor miért is támaszt igényeket? Akinek nem tetszik amit írok, az ne olvassa. Bátran fizessen elő Washingtonpost-ra vagy bármelyik másik fizetős oldalra és olvassa azt.

- “kell, hogy legyen valami egyszerűbb módja a pénzkeresésnek” – van nem is kevés, ki is emeltem hogy aki érzi az erőt és szeret emberekkel foglalkozni, inkább építsen fel valami más bizniszt. Azt azért be kell látni, ha egy normálisabb bevételt szeretnél, az sose egyszerű. Bele kell tenni a munkát, mindegy hogy vállalkozol vagy alkalmazott vagy.

Végül még egyszer elnézést, lehet hogy nem jött át, de se profi újságíró, se perfekt nem vagyok angolból. Nem is mondtam sehol hogy az vagyok. De mint említettem, az internet mindenkié. Rengetegen írnak/videóznak akiknek nem ez a szakmájuk, és nem profik angolból vagy az adott területen. Egyik kedvenc példám egy “Chandoo” nevű indiai fazon aki Excel-tutorialokat csinál. Tömegek nézik. Elárulom, ha valakinek kell valami információ, akkor nem érdekli, hogy azt milyen nemzetiségű ember írta vagy vette videóra. Hozzá akar jutni az információhoz és kész.

Napi szinten elég sok cikkbe nézek bele és rengeteg borzasztó rossz. Sokkal, de sokkal rosszabb, mint amit én kiteszek. Tudom, mert látom. Ha belemész egy témába mélyebben, láthatod te is. Mások meg profin írnak, de direkt hazudnak hogy vegyél terméket, szolgáltatást, vagy oktató anyagot. Becsapnak, megy a fake-news gyártás meg posztolják a tartalomgenerátoros cikkeket tömegével, hogy bevonzza a látogatót.

Miközben én keményen dolgozok, hogy valami értéket állítsak elő. Igen, nem én vagyok az internetes tartalomgyártás csúcsa, ez biztos. De nem is gondolom hogy spam lenne az amit kiteszek.

Egyébként sem kell, hogy profi legyek ahhoz hogy írhassak, nem láttam sehol hogy ehhez újságírói képesítés kellene! Neked se kell a blogodon szekértőnek vagy valami veterán szakmabelinek tűntesd fel magad. Leírod az igazat: egy rajongó vagy, érdekel a téma és írsz róla és ennyi. Ez így igaz, és ezzel egyébként hiteles is leszel. Én se írtam bele még soha egy cikkembe se hogy szakértő lennék bármiben is.

Egyébként nyugodtan kritizálhat bárki, teljesen hidegen hagy. Itt van ez a cikk is. Azoknak akiket érdekel a téma láthatóan hasznos, akinek meg nem tetszik, ne olvassák. Ennyi.

Mint az várható volt, sokan lehúzzák, belekötnek, ahol lehet. Ahogy mondani szokták “Kritizálni könnyű, alkotni nehéz.” Ha te perfekt vagy angolból, vagy esetleg újságíró a szakmád, akkor előnnyel indulsz. Hajrá.

Az elején még volt kint elérhetőség az oldalamon, jött is pár hálálkodó email hogy mennyire jó ez az oldal meg a toolok. Más meg írt egy jó hosszú levelet elmondva engem meg az oldalt mindennek. Köszönöm, de egyikre sem vagyok kíváncsi, ilyenekre nem pazarlom az időm.

Kommentelés ugyan ez. Nekem nem hiányzik hogy a kommentekben oltogassanak, meg moderálnom kelljen a sok trollt. Viszi az időt, felviszi a vérnyomást is, és nem halad az írás. Meg azt kell megérteni, hogy ezek az oldalak nem közösséget építenek. Direkt látogató nem túl sok van. Leírom, hogy mennyibe kerülnek a Samsung TV-k kategóriánként. Te idejössz, elolvasod, aztán bezárod. Nagyjából egy ilyen oldal így működik, ezért sincs értelme a kommenteknek.

A statisztikából úgyis látom, hogy milyen sokáig maradnak a cikkeken, és ezek szerint annyira nem lehetnek rosszak.

Egyébként a Kiszámolón megjelenő kommentekből látszik, hogy azokat túlnyomó többségben 8-5ig irodában dolgozó alkalmazottak írják. Tipikusan ők érnek rá munkaidőben ilyesmire, meg ők olvasnak monitoron.

A kommentelés nem más mint “USG-user generated content”, ami annyit tesz hogy más oldalára gyártod a tartalmat. Ingyen és önként. Gyakorlatilag erre épül az egész social media. Gyártod másnak a tartalmat, ő meg keres rajta. Elképesztő. (Miklósnak is biztos visszaesne a látogatottsága ha lekapcsolná a kommenteket.) Akinek nem inge ne vegye magára, de páran már komoly blogokat összerakhattak volna annyi karakterből amit ide a blogra kommentekben megírtak. Social mediát ne is említsük. Azzal a saját szekerüket tolnák, itt meg Miklósnak gyártják a tartalmat.

Remélem ez a kiegészítés is hasznos lesz pár embernek. További kommentekre sajnos nem tudok reagálni, megértéseteket köszönöm.

Previous Post
Degiro változás

Hozzászólások:

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram