A legtöbb ember számára a munka egy szükséges rossz. Elvégzett egy iskolát valaha, utána kikerült a munkaerőpiacra és elvárja, hogy valaki eltartsa, cserébe hajlandó eladni neki az idejéből napi nyolc órát.
Ebből adódóan a legtöbb ember számára a munka nem más, mint egy kényszer. Pont csak annyit dolgozik, hogy ki ne rúgják és pont csak annyit keres, hogy ne mondjon fel.
Az ilyen ember élete egy unalmas és fárasztó rutin. A teljesítménye, a tudása nem haladja meg a szükséges minimumot és nem is szeretne ennél többet adni, mert "ennyi pénzért mit akarnak". Nem veszi észre, hogy azért keres annyit, mert annyit nyújt. Az ilyen ember az egész életét így fogja jó eséllyel leélni.
A következő lépcső, amikor az ember azt csinálja, amit szeret. Így már a munka nem is munka feltétlen, hiszen az ember örömét leli benne. Ahogy a mondás tartja, ha utálod a hétfő reggeleket, akkor jusson eszedbe, hogy nem a hétfő reggelben kell keresned a problémát. Hanem olyan munkát csinálsz, amit gyűlölsz.
Tele van minden szakma olyanokkal, akik csak kényszerből vagy csak az anyagi előnyökért dolgoznak azon a pályán.
Sokan elmennek orvosnak, ügyvédnek, programozónak csak azért, mert azzal jól lehet keresni.
Aztán rájönnek, hogy az orvos beteg emberekkel dolgozik és hogy az embereket nagyon nehéz elviselni nagy tömegben, ennél már csak egy rosszabb van, a beteg embereket elviselni ugyanekkora tömegben.
Az ügyvéd azzal szembesül, hogy az anyagi siker érdekében előfordulhat, hogy az igazsággal szemben és annak ellenére kell megnyerni egy ügyet, s ez komoly lelkiismereti válságot okozhat.
A programozó munka közben jöhet rá, hogy ő tulajdonképpen jobban élvezi az emberekkel való kommunikációt, mint programsorok gyártását egy számítógép társaságában magányosan, annak ellenére, hogy a képességei meglennének arra, hogy programozó legyen.
Az ilyen emberekből lesznek a frusztrált és kiégett emberek, akik tényleg gyötrelemnek élnek meg minden hétfő reggelt. Sőt minden további reggelt is egész szombatig.
Nem a szakmájukkal van baj, hanem egyszerűen nem nekik, az ő beállítottságuknak való az adott szakma.
Ezen segít az, ha valaki inkább csak azt csinálja, amit szeret is.
Azonban ebben a szeretetből dolgozásban is van egy nagy csapda: könnyen a legkisebb ellenállás felé mész.
Kertész leszel, vagy történész, ami hobbinak jó, de könnyen lehet, hogy ennél sokkal több van benned. Ekkor lehet, hogy szereted, amit csinál(gatsz), de semmi ambíciód nem lesz, hogy valami nagy dolgot érj el az életben.
A benned lévő tehetségnek a töredékét fogod használni egész életedben, tulajdonképpen el fogod tékozolni az életedet, mert elmész könyvtárosnak, vagy hobbizenésznek.
Ezért olyan munkát válassz, amiben sok dolgot meg tudsz oldani és sokat el tudsz érni.
Ha történész leszel, legyél olyan történész, aki korszakalkotó munkákat ír. Ha kertész, akkor olyan, akit kézről-kézre adnak, mert olyan kerteket tervezel olyan szakértelemmel, amire csak nagyon kevesek képesek.
Soha ne engedd, hogy a rosszul értelmezett szerelem kifogás legyen arra, hogy miért elégedsz meg a minimummal, vagy esetleg a középszerűvel. Ahogy a mondás tartja, a legjobbnak a legnagyobb ellensége az elég jó.
Ne dolgozz csak a pénzért, mert az nagyon nem örömteli dolog. De ne is engedd, hogy a kvázi hobbi elfoglaltságod kiölje belőled az ambíciókat, hanem érd el azt a maximumot, amire csak képes vagy az adott területen. És sokkal többre vagy képes, mint azt elsőre gondolnád. 🙂
(Természetesen ez a maximumot ott kell megtalálnod, ahol még nem megy más, legalább ennyire fontos dolog rovására, mint család, gyereknevelés és hasonló területek. Ehhez kell a bölcsesség, de ez már egy másik téma.)
Jó cikk, köszönöm.
Ez a könyv pont erről szól, most olvasom!
hvgkonyvek.hu/elemedben-vagy
Nyilvan oda megy az ember, ahol jol tud keresni.
Ez nem azert van mert annyira penzehesek vagyunk, hanem azert, mert nem minden szakma fizet annyit amibol meg lehet elni es egy csaladot eltartani.
Pl en nem azert programozok mert annyira szeretem. Jobban szeretnek olyat csinalni ami az eredeti vegzettsegem (vegyeszmernok) egy laboratoriumban, vegyiparban, stb, de ott nem talaltam allast, hat marad ez. Jobban szeretnek olyan allast, ahol a nyelvtudast jobban kell hasznalni (nemcsak a franciat es idonkent az angolt, hanem az oroszt is, es szeretnem fejleszteni a nemetet).
Az almom egy olyan allas lenne, ahol rendszeresen uzleti utakra kell menni pl Oroszorszagba, valami erdekes vegyipari dolog, es rendesen megelek belole minimum a mostani szinvonalon. Amig ez nem jon szembe, addig viszont marad a mostani 🙂
Azt hogy mit csinálsz fontos, hogy hol csinálod. Pl szerethetsz te programozó lenni, ha az egyik helyen minden reggel gyomorideggel mész be, aztán egy másik helyen már nem (saját tapasztalat). Szóval ezt a szerelmet jó helyen is kell élni.
nem akar mindenki nagy dolgot véghezvinni az életben 😉 ezt is meg kell tudni érteni
blu, az emberek 98%-a nem nagy dolgot nem akar véghezvinni az életében, hanem konkrétan semmit.
Ők azok, akik beállnak a gépsor mellé, vagy beülnek az irodába aktákat gyártani egész életükben és közben sóhajtoznak, hogy milyen keveset keresnek.
A masik alom: ugyanezt csinalni de fuggetlenkent es otthonrol. Akkor lakhatnek akarhol a vilagban, hazamehetnek Magyarorszagra nyugati fizetessel, es elnek mint hal a vizben 😀
A munkához való viszony szempontjából nagyon sok változat van az "utálom és nem fizet"-től az "imádom és jól megfizet"-ig....az utóbbi azért elég ritka. Ha nekem értékelni kellene egy tízes skálán, akkor munka szeretet: 6 pont, fizetés 10 pont, ez 8-as átlag. A te átlagos mennyi, Miklós?
Nagy vonalak, engem hívtak ügyvédnek, mondták, hogy mindenben támogatnak végig az egyetemen és utána is, mert szerintük van érzékem hozzá.
Örülök, hogy nemet mondtam.
Lehettem volna programozó, mert az elemzőkészségem és a matematikai alapon megvan hozzá, hamar átlátnám a problémát.
Viszont beleőrülnék, ha csak én lenne meg a számítógép. Nem tudna annyit fizetni, hogy ne utáljam meg fél év alatt.
Lehetnék mérlegképes könyvelő, végzettségem megvan hozzá. De én lennék a legpocsékabb könyvelő messze földön, egész egyszerűen nem nekem való, hogy fél napot keressem, hová lett egy 600 forintos tétel.
Erre gondoltam, nem feltétlen arra, hogy hány százalék szerelem a jó fizetés mellé.
@tibor nekem úgy tűnik ez a 2. álmod simán csak rajtad múlik, a komfortzónádból kilépve simán megvalósíthatod, ha tényleg akarod.
Más kérdés, hogy ha benne vagy már kiderül, hogy a szabadúszó/vállalkozói létnél bár ott a szabadság, cserébe sok egyéb problémával találkozol, egyrészt eltűnhet az a biztonság, hogy ha épp lazulnál vagy szabadságra mennél pár hétre, akkor is biztosan megkapod ugyanazt a havi fixet, másrészt komoly csapda, hogy nem tudsz leállni amikor letelt a 8 óra munkaidő, sokkal inkább jár az agyad tovább, akár éjjel-nappal.
Ez egy ideig érdekes és izgalmas, de egy idő után kimerítő lehet.
Persze akkor még mindig vissza lehet menni valahová fix 8 órás állásba...
A munkaszeretetre csak azért adok magamnak 6 pontot, mert sok, és ezèrt már fárasztó, illetve egy része már napi rutin, ésezért unalmas.......van olyan része a munkámnak, amit nagyon szeretek, és egyre inkább ezt a rèszét próbálom előtérbe helyezni.
@Kiszamolo: _Mindig_ elfelejted, hogy nem lehet mind a 7 milliárd ember különleges, átlagon felüli. Akik nem azok, azokat hívjuk "átlagos embereknek". Nem tervezhet minden kertész gyönyörű angolparkokat, mert akkor nem lesz olyan kertész, aki egyszerűen csak levágja a füvet - és örömét leli benne!
És ha nem lennének könyvtárosok (akik szerinted eltékozolják az életüket), akkor nem lennének könyvtárak se.
Én tehát inkább azt mondanám, hogy aki nagyot akar alkotni, alkosson nagyot (mindig ők lesznek kisebbségben, még akarat szintjén is!), aki meg _tényleg_ boldog azzal, hogy könyvtáros vagy füvet nyíró kertész, az had lehessen az, és ne akarjunk már valami világmegváltó feladatot ráerőszakolni.
Azt pedig meg se kérdezem, hogy a hobbi terén ugyan miért ne lehetnének ambícióink? Én olyan világot szeretnék látni, ahol _mindenki_ a hobbijának él - az uncsi munkát meg robotok végzik. 🙂
Tibor: itthon is meg lehet keresni informatikuskent a nyugati bert, de nem alkalmazottkent. Sokan dolgoznak otthonrol es munka utan marad ido es penz a csaladra, hobbira. Nezz szet az itthoni piacon. Ha egy nagyvallalat teged kiberel, hatalmas osszeget fizet a cegednek.
@Tibor én ezt csinálom, és hidd el, 6 év után rohadt unalmas itthon ülni, és a gép előtt dekkolni... Nincs szabadság, mert ha nem csinálod, az ügyfél elmegy, így nonstop tolod, napi 10-12 órában... A jó fizetés pedig „börtön”, nem nagyon tudsz mást csinálni, mert nem fogsz 5-öd annyiért melózni olyat, amit bár jobban élveznél, nem hoz a konyhára, mert el kell tartani a családot, és az ember nehezen kezd mindent nulláról... legalábbis én így érzek, most már a gyerekek érdekét is nézem. Talán ha lesz annyi tartalék, hogy pár évet meg tudjak finanszírozni, akkor belevágok másba, ami eleinte kevesebbet hoz... De Miklósnak abban igaza van, hogy bármit csinálhat az ember, a lényeg az, hogy azt kimagasló módon tegye... hmm, lehet kerteket kéne építenem, de k*rva gyönyörűeket 🙂
remek összefoglaló, hogy milyen lelki csapdákba eshet az ember a saját útkeresése (építése?) közben. saját tapasztalatom mondatja, hogy nem szabad a középszerűséget, a "végülis jó így nekem"-et elfogadni, beletörődni, mert bizony, az egy lápvidék, és benne lehet ragadni, utána pedig elsorvad az a tudás, az az ambíció, ami még korábban megvolt.
a váltás biztonságát jó megalapozni némi tartalék pénzzel, így könnyebb egyik ágról a másikra lendülni. nem lesz könnyű, de az örömmel végzett, elmélyült munka sokkal többet ad a boldogsághoz, mint a félévi bónusz
erről ez a könyv jutott eszembe:
libri.hu/konyv/hova-lett-a-sajtom.html
@Kiszamolo "Ők azok, akik beállnak a gépsor mellé, vagy beülnek az irodába aktákat gyártani egész életükben és közben sóhajtoznak, hogy milyen keveset keresnek."
Szerintem ettől sokkal érdekesebb a helyzet, ha valaki nem keres rosszul, de nem szereti a munkáját...
Akkor ott a dilemma, hogy szenvedjek minél tovább, mert anyagilag egyértelműen megéri, vagy váltsak olyanra, amit örömmel csinálnék, élveznék, de töredékét keresem vele?
"olyan kerteket tervezel olyan szakértelemmel, amire csak nagyon kevesek képesek"
hogyan legyen mindenki olyan, amire "csak nagyon kevesek képesek"?
okoska, az emberek úgy 98%-a nem akar több lenni a szükséges minimumnál. Nem lesz nehéz túlszárnyalni őket.
46 éves vagyok,
1,5 éve vagyok az első munkahelyemen (mint alkalmazott) programozóként,
előtte 25 évig vállalkozó voltam,
a programozás a hobbim volt,
most utálom a programozást, bármit megadnék, ha újra egy olyan vállalkozásba tudnék kezdeni, amiben nincs programozás.
Nevezzetek sznobnak, de én nagyon utálom a "hétfő reggel" témájú poénokat. Jellemzően vasárnap délután árasztják el a Facebook-ot, most legutóbb valami macska alá volt odaírva valami ilyesmi hogy "látom a hétfőt és kurva közel van". És amikor valaki ilyet oszt meg mindig arra gondolok hogy ez az ember miért dolgozik azon a munkahelyen, ahol? És hogy szerinte egy ilyen olcsó poénnak mi keresnivalója van a Facebook falán? És egyáltalán, mi olyan rohadtul felkavaró egy hétfő reggelben? Bemész dolgozni mint mondjuk szerdán teszed és kész. Semmi különbség.
@szocske : a gond ott van, hogy szabaduszo vallalkozokent total mas dolgokhoz kellene erteni mint eddig. Pont hogy a technikai tudas a legkevesebb, arra akar felvehetsz embert ha muszaj.
Probaltam sajat szakallamra kicsit nekiallni (persze munka mellett) hogy csinaljak hasonlot (honlapok stb). Ra kellett jonnom hogy fogalmam sincs hogy talaljak ugyfeleket... Itt akadt el a dolog, lehet hogy jo vagyok programozonak, de ugy latszik vallalkozonak nem, ahhoz mas dolgokat kellene tudni, amiket nem tudom honnan lehet megtanulni.
Konnyu irigyelni a vallalkozokat, meg szidni oket, de nem olyan egyszeru dolog az, csak az tudja aki csinalja (vagy csinalni akarta), nem veletlenul nem tudjak olyan sokan utanuk csinalni.
@tibor Lehet gondolkoztál már ezen, de eszedbe jutott már esetleg, hogy neked valamilyen vegyészethez köthető program fejlesztésén kellene dolgoznod? Mert én azt látom a világban, hogy tök jó hogy vannak kimagasló tudású emberek 1-1 szakmában de a legtöbben képtelenek akár csak minimálisan is érteni egy másik szakmához. És ez a programozásban hatványozottan jelen van, mikor valaki megrendel egy programot és a programozó alapvető baromságokat kódol bele, mert nem ért ahhoz a területhez, amit az a program támogatni fog. Szerintem neked tök jól feküdne egy vegyészi programon való dolgozás, persze ehhez meg kell találni azt a munkáltatót aki ilyet készít. Vagy mész magánba, ez kicsit nehezebb mondjuk.
Amióta dolgozom, olyan még nem fordult velem elő hogy undorral gondoljak a hétfő reggelre. Amikor másoktól ezt látom/hallom, magamban csak mosolygok. Ezen a téren azt gondolom, szerencsém van az életben mindenképp.
Közben eltűnt egy másik kommentem: a lényege az volt, hogy nem értem hogy miért gondolják az emberek viccesnek a "hétfő reggel" témájú "poénokat". Általában vasárnap délután kezdik elárasztani a Facebookot és azon agyalok hogy ezeknek most mi bajuk van a munkájukkal hogy ilyeneket raknak ki. És ha nekik nem jó hétfőn bemenni dolgozni akkor meg mit keresnek még mindig ott. Nekem egy hétfő reggel pont olyan mint egy szerda reggel: bemegyek és kész.
@marcsi : itt is ez van, en egy kis cegnek dolgozom, aki kikuldott egy nagyhoz (aki az ugyfele) a helyi support csoportba (2-en vagyunk, plusz a fonok aki itteni).
500 eurot szamlaznak ertem naponta... En meg kapok kezhez havi 3100-at kb (ebbol 2500 netto fizu es 600 euro kiszallasi dij), vagyis mondjuk hogy napi kb 150 20 munkanappal szamolva.
Elmerengtem rajta milyen szep is lenne, ha en kapnam mind az 500-at :)) jo, nyilvan le kene adozni stb, szoval ugy se maradna 3-400-nal tobb, de megis, tobb mint a duplaja lenne a fizetesnek...
Szerintem a szerelemnek azt a szegmensét kell megkeresni, ami jól is fizet.Elég könnyű odaférni, mert tényleg nem csinálnak az emberek semmit, hogy tökéleteset alkossanak. De semmit 🙂 Egyszerűen nincs felelősségük a saját munkájukért, a hivatásuk nem a személyiségük része, nem tekintenek úgy rá, mint valamire, ami a sajátjuk. Pont tegnap kommentelte valahová egy asszony, hogy nem kapott másutt állást pár éve, csak irodaházak takarítójaként. Lenézték, ő meg gyűlölte az egészet. Aztán elkezdett úgy takarítani, mintha övé lenne az egész épület. Ma már tizenvalahány főt foglalkoztató takarítócége van, s ha úgy vesszük, övé az épület: ő takaríttatja.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a hozzáállás hiányzik a leggyakrabban.
@tibor akkor olyan munkaadót keress, aki támogatja az otthoni munkavégzést, biztos vagyok benne, hogy lehet ilyet találni egy olyan munkakörben, ahol az embernek egyetlen laptop és egy internet kapcsolat minden munkaeszköze.
Egyébként megrendelést találni csak eleinte nehéz, ha jó vagy, később megy magától.
Igaz az én vállalkozásom nem IT terület, de már évek óta nem kell reklámmal vagy ügyfélszerzéssel foglalkoznom, mert a kapacitásom bőven leköti néhány visszatérő ügyfél.
Innen növekedni nem feltétlenül akarok, mert nekem épp azzal van/volt gondom, amikor próbáltam olyan embereket találni, akikre nyugodtan rábízhatom a munkát, mert határidőre és megfelelő minőségben elkészülnek.
Munka lenne bőven, de még olyan embert is nehéz találni, aki a saját maga által megadott ütemezést képes tartani 🙁
Persze megeshet, hogy csak nekem nincs szerencsém ezzel, de már nem is küzdök vele egy ideje.
@Kiszamolo
A probléma létezik, hozzátéve azt, hogy manapság a cégek szeretik 4-5 ember munkáját 1 fővel végeztetni, és megszakadhatsz, de a bónuszokat akkor is a csókosok meg a rokonok kapják, még multinál is többségben. Ezért van az, hogy a nagy irodákban a többség csak annyit dolgozik amennyit feltételnül kell, hiszen úgysem azon múlik az előmenetel. A másik pedig amit Tünde ír: ha mindenki különlegessé válna, akkor sem lenne értéke a tudásának. A harmadik pedig, hogy lehet ugyan elmélkedni a boldogságról meg az elvekről, de a vilanyszámlát minden hónapban követelik, újabban már a felszólító hamarabb megjön, mint a számla maga.
Itthon sajnos az történt, hogy nyugati árszínvonal van, keleti bérekkel, és a derék kamara meg a politikusok nem értik, hogy a betanított/szakmunkás réteg miért dologzik már szinte teljes létszámban külföldön.
Tömör, velős pályaválasztási / karriertervezési tanácsadás. Majd x év múlva, mikor a gyerekem nem tudja, merre akar továbbtanulni, akkor előveszem és a kezébe adom 🙂
"Ahogy a mondás tartja, a legjobbnak a legnagyobb ellensége az elég jó."
Ez csak ott bukik meg, hogy a legtöbb értéket előállító piacon nem csak vagy nem elsősorban a kínálati oldal határozza meg az igénytelenséget. Hanem az, hogy a keresleti oldal, azaz a vevő direkt az olcsó, gagyi szutykot keresi, azt szeretné megvenni tőled. Ennek változatos okai vannak, pl. a Kiszámolón is volt már poszt arról, hogy mikor mivel jár jól az ember, az olcsó bóvlival vagy a drágább minőséggel (pl. fapados-rendes repjegy). Viszont tény, hogy a jelenség mindenhol ott van és eladóként alkalmazkodni kell hozzá. Azaz hiába alkotnék én legjobbat, ha a vevőnek csak az elég jó kell (és nem is hajlandó többért fizetni).
[Pontosabban nagyon is értik, kifejezetten tetten érhető a szándék, hogy a gondolkodni tudó emberek húzzanak el, itthon pedig maradjon egy agymosott, robot-réteg, akik azt csinálják, amit beolvasnak nekik a Tényekben. Értelmiségből maradhat, aki ugyanazt fújja.]
Pár dolgot tudtam már kamaszkoromban is: nem akarok nyakamba lihegő főnököt, nem akarok korán kelni,nem akarok munkahelyre bejárni, és egy bizonyos dologgal akarok foglalkozni, hivatásszerűen. Tíz évig hallgattam, hogy ilyen munka nem is létezik, és ezért nekem senki nem fog fizetni. Elkezdtem csinálni, pár év alatt elértem mindent, amire vágytam.
Ehhez persze az kellett, hogy régóta készüljek rá, és ne sajnáljam az időt, az energiát a látszólag hobbizgatásra, és hogy legyek annyira perfekcionista, amennyire vagyok, már-már mániákusan 🙂
Bejött. Azt csinálom, amit szeretek, elismernek ott is, ahol nem is hittem volna. Sokszorosát kaptam vissza annak, amit beletettem. Egy pillanatig nem érzem azt, hogy dolgoznék, miközben azt teszem.
"Táncolni kell, uram! A zene majd megjön magától"-mondta Zorba. Ám az emberek lusták elkezdeni azt a táncot.
@szocske: es te hogy kezdted a vallalkozast? honnan tanultad?
Elobbutobb kenytelen leszek rafanyalodni, mar ha novelni akarom az eletszinvonalam, berbol/fizetesbol mar van egy hatar ahonnan nehez feljebb vinni.
Sajnos a rokonsagban, ismeretsegi koromben nincs egy vallalkozo se, en abban a (nem banto szandekkal irom) "paneli" milioben nottem fel, hogy az a "tisztesseges munka" amiben az ember izzad, a vallalkozo meg mind csalo gazember es egyebkent is gazdag rohadt burzsuj 🙂
Igaz, egyszer volt egy uzleti otletem amire utolag buszke vagyok: gyorujbarati taborban nyaraltunk, 6 eves gyerekek, a szocializmus utolso eve volt talan, mindenesetre kolat mar lehetett kapni a taborban de csak lent a boltban. A fahazak meg font voltak. Kb 70ft volt egy uveg kola, en vettem egyet, es mindenki kert egy poharral... Lattam hogy hamar el fog ez igy fogyni, hat kitalaltam hogy egy pohar tiz ft (folyt.)
Mivel egy uvegbol kijott vagy husz pohar, igy eleg jol indult az uzlet, es arra gondoltam hogy orulnek majd a szuleim, ha tobb zsebpenzzel megyek haza, mint amennyit adtak 🙂
Masodik nap mar nem is en mentem kolaert, csak adtam egy szazast egy gyereknek, hogy hozzon nekem egy uveg kolat, es ove a visszajaro 🙂
Csak aztan masnap este a tanero fulebe jutott a dolog, es rettentoen le lettem tolva, hogy micsoda alja dolgot muvelek en, hogy ez "uzerkedes" meg mittudomenmi, nem is ertettem a felet se amit ramzuditott csak pislogtam megszeppenve es nem ertettem mi rosszat is csinaltam 🙂
igy utolag nezve egy jo uzleti terv volt, mert ket dologra epitett:
-az emberi lustasagra (lusta lemenni 300m-t a boltig)
-az emberek azon hajlamara, hogy a mas penzet konnyen koltik (gyerek a szulotol kapott zsebpenzt pl)
@szocske megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozol? Mert én ugyanebben a cipőben járok. Lehetne bővíteni a területemen, de egyszerűen nem találok megfelelő embert, aki tényleg minőségi munkát adna le. Szakfordítással foglalkozunk, és az emberek többsége nemhogy a szakmai részhez nem ért, de még a magyar nyelvet sem ismeri... Így viszont marad a mikrovállalkozás, mert nincs kedvem sz@rt gyártani tömegtermelésben... 🙁
@tibor én egyetemen kiegészítő képzésként is tanultam ezt, de olyan dologról van szó, aminek alapjait az ember megtanulja, utána pedig tudja magát menet közben is képezni.
Eleinte internetes szakmai keresőkben regisztrálva (fizetős, az ingyenes nem sokat ér) kaptam munkákat.
Eleinte nem is volt sok munka, de ez nem is volt gond, mert másodállás volt számomra, nem ebből éltem, viszont eleinte ha a munkaóra-forint árfolyamot nézem fillérekért dolgoztam, de ez egy gyakorlási, betanulási időszak volt.
Mindig törekedtem a jó minőségre, de ami még fontosabb volt: a határidőket akkor is betartom, ha 2 éjszaka sem aludtam miatta (nyilván ami teljesen irreális, azt el sem vállalom, de ami vállalhatónak tűnt, csak nehezebb volt, azt megoldottam).
Kb. 5 év alatt értem el oda, hogy nem kell hirdetnem és akár főállás is lehetne, de nem szeretném kizárólag ezt csinálni, ezért még mindig másodállás.
Szerintem az a baj, hogy a nagy dolgot véghezvinni dolgot sokan úgy képzelik el, hogy relatív a társadalomhoz képest. Pedig relatív magunkhoz képest kell. Mert elöbbi azt jelenti, hogy korlátozott azon emberek száma, aki véghezvihet nagy dolgot, utóbbi pedig az, hogy bárki megteheti.
@tibor
Én középiskolában hordtam a tanároknak az írott cd-ket (játék).
Sosem kellett zsebpénzt kérnem otthon. 🙂
Bár az akkor is a kapcsolatokon múlott (volt akinek volt játéka és volt akinek írója én meg ismertem mind a kettőt). 🙂
@stimpy ráhibáztál, fordításról van szó nálam is.
Olyan embereket találtam, akik nagyon jó minőségben dolgoznak, de vagy túlvállalják magukat, vagy csak nem stresszelnek a késés miatt, viszont az ügyfél felé nekem kéne tartani a hátam.
Olyat is találtam, aki akkor dolgozna, ha felveszem alkalmazottnak (mivel nem egyenletes a terhelés, ezt én nem vállalom, + fix fizetéssel mivel motiválnám úgy, hogy néha éjjelnappal van munka, máskor meg lazaság)
Olyat is találtam, aki feketén elvégezné a munkát, de ezt sem akarom.
Olyat viszont nem sikerült, aki alvállalkozóként számlázna, és a munkája minőségére és a határidők betartására is kényes.
Annyira jól fizető ügyfelem nincsenek, hogy csak szervezzem és ellenőrizzem a munkát.
Így már nem is töröm magam. Ami időm van rá, azt (bőven) leköti a munka, csak így számomra nem nagyon van előrelépési lehetőség, hisz 1 nap 24 órából (najó, max. 26:) áll.
Én szeretem a munkámat, de nem szeretem a hétfő reggeleket. Ugyanis a hétvége kizökkent a ritmusból, hétfőn ezért sokkal fárasztóbb felkelni, munkába menni, stb. Egyébként péntek este is van hogy nehéz átkapcsolnom "hétvégi üzemmódba".
@marcsi : erröl a "itthon is meg lehet keresni informatikuskent a nyugati bert, de nem alkalmazottkent" reszröl irhatnal bövebben, mert sokaktol hallom, akik hallottak rola, hogy valaki ismerösenek siekrült...
Nekem nem sikerült otthon havi 1M föle menni, ertelmes mennyisegü munkaval, vällalkozokent. Ez azert messze van a mostani "nyugati" fizetesemtöl. Tudom, hogy az ilyen-olyan közvetitö cegek sokat leszednek, de ahogy en latom, azok vissza is adnak ältaläban a cegben valami vezetönek feketen belöle. Nem volt olyan az utolso idöben, hogy közvetitö nelküls szoba älltak volna velem.
Hogy a temahoz is szoljak, videki fösulit (mernök-informatika) vegeztem, de asszem a 15 ev alatt egyszer kertek el a diplomämat. Legtöbbször programozo matematikusok meg BME-sek toltäk velem egy csoportban kevesebb fizetesert. Szerintem IT területen, ha fösulit vegzel, es a megmarado energiät nyelvek tanulä
- sära forditod, sokkal jobban järsz.
Miota külföldön dolgozom (ami ugye a mostani fiatalok egyik fö celja), akär rajzolhattam volna is a diplomämat. Ugysem tudjäk kiejteni a väros nevet, ahol vegeztem 🙂
@okoska
...hogyan legyen mindenki olyan, amire “csak nagyon kevesek képesek”?...
Tudod, nem a medvenel kell gyorsabban futni, hanem a masik embernel.
Miklos nem azt mondta, hogy MINDENKI legyen kulonleges, hanem hogy TE legyel az...
@szocske, nem akarsz nekem is dolgozni másodállásban? 😛 Én főállásban csinálom, valahol félúton az iroda és a freelancerkedés között, és mindig azzal jön mindenki, hogy miért nem csinálok nagyobb irodát, több nyelvet stb... De így, hogy ennyire nincs ember, nagyon nehéz lenne felvállalni... Egyébként ez is gond, hogy sokan másodállásban csinálják, és ezért nem tudnak mondjuk bevállalni nekem 6000 szót 3 napra, mert nem érnek rá csak hétvégén...
@szocske : en nem ertek hozza, de felveszed minimalberrel, aztan teljesitmenyaranyos premium. Neki nem kell a szamlakkal veszodni, de gombokon kivul akkor kap csak penzt, ha van melo (sok).
Tibor, én rengeteg embert ismerek, akik külföldre dolgoznak itthonról kinti fizetésért.
Kimennek fél évre, látják, hogy jó és tud egyedül dolgozni, aztán hazaengedik.
Nem egy és nem kettő ilyen ügyfelem volt.
Na meg azok, akiknek bejött a freelancer.
@Kiszamolo : na valami ilyet szeretnek en is 🙂 pedzegettem mar a fonoksegnek hogy jo volna tavmunkaban dolgozni, de egyelore nem vevok ra...
A freelancerrel meg mint mondtam csak az a bajom, hogy nem talalok vevot, kepezni kene magam marketingben, mert nem tudom magam eladni
@tibor A minimálbér is elég szép összeg minden adóval befizetve havonta.
@stimpy ha lesz szabad kapacitásom jelentkezem, de most aug. végéig egészen biztosan nem fogok unatkozni. Pedig néha szeretnék egy kicsit 🙂
@tibor azért a local supportot nehezebb távmunkában csinálni, mint a szoftverfejlesztést, vagy akár a server supportot.
@parizer-jozsi "a bónuszokat akkor is a csókosok meg a rokonok kapják" na látod, ezt a felfogást kéne gyökerestül kiirtani az emberekből. Azért mert te nem kaptál bónuszt, már biztos hogy egy csókos kapta? Nem lehet, hogy pusztán csak nem dolgoztál kimagasló minőségben? Mindig mindenki a másikra mutogat, de egy percre nem ülne le magában megkeresni a hibát.
@zabalint Ezt nagyon jól megfogalmaztad, csak egyetérteni tudok vele. Én még annyit raktam ehhez hozzá magamban hogy igyekezni kell túlszárnyalni a szülőket karrierben. Így akkor azt lehet mondani, hogy a család önmagához képest fejlődött. Pl. a putrisorból munkanélküli szülők mellett már a szalag melletti meló is túlszárnyalás. Az azért nem valószínű, hogy ilyen emberből milliárdos vállalkozó lesz (most nem a bűnözőkről beszélek). De ha normálisan nevel egy gyereket, ő már előbbre viheti, mint ő maga. Csak hát a gyerekek nagyon sokszor a szülőktől tanult mintákat követik, ezért nagyon nehéz a túlszárnyalás.
Nagyon jól hangzik a cikkben, hogy "Nem veszi észre, hogy azért keres annyit, mert annyit nyújt." de ez nem igaz manapság. Közvetlen környezetemből 2 példát is tudok. Mindkét rokonom imádta a munkáját, a csoportjában messze kiemelkedő volt, és mi lett az eredménye? Amikor jöttek az előléptetések, rendre az ismerősöket/ tövig benyaló, de egyébként munkához alig értő kollégákat léptették elő, mert kellett valakit hagyni a csoportban aki dolgozni is tud. Hagyják ott a munkát? Vidéki város: túl sok lehetőség nincs, költözés a család miatt nem jön szóba. Szóval az, hogy szereted-e a munkádat, és értesz-e hozzá, az messze nem számít annyit, mint a kapcsolataid és hogyan helyezkedsz.
Én a lelkem mélyén régebben bíró szerettem volna lenni, de egyrészt akkoriban nevetséges volt a fizetésük, másrészt pedig azért elég kötöttségekkel terhelt pálya, ezért soha nem tettem semmit hogy megvalósítsam.
A foglalkozásom a szinte teljes függetlenség eszköze, nem is a munka maga hanem az általa elért jövedelem révén, ezért elégedett vagyok.
A jövedelemszerzés szerencsére már rég nem kényszer, azt vállalok amihez kedvem van ( és persze meg is éri 😀 ), és a hülyéket is nyugodtan kivághatom.
Ismét egy újabb jó cikk. Egyébként én úgy gondolom, hogy sok esetben nem is a monotonitás, hanem az időhiány üt oda sok embernek. Amennyiben az átlag napi 8 órás munkaidőt nézzük, akkor abból áll a legtöbb ember napja, hogy 16-17 óra felé vége a munkaidőnek, utána elrohanni a gyerekekért, majd haza. Alsó hangon 18 óra, mire otthon vannak, majd foglalkozzon a gyerekkel/kajával/magával/kikapcsolódással/sporttal/hobbijával/férjével-feleségével. Aztán 22-23 óra felé alvás. Ebbe a kis időbe egyszerűen túl sok dolgot kell belezsúfolni és szerintem ez problémát jelent sok olyan embernél is, aki szereti a munkáját.
Nekem bármelyik ismerősöm aki a munka=hobbi szintet tudja hozni, napi 10-12 órát is dolgozik, akkor még kevesebb jut más dolgokra.
(Én amúgy legszívesebben kamionsofőr lennék, de kifogás vagy sem, hiába szeretném, ha kevesebbet kapnék érte és havi ~5 napot lennék a családommal)
Ez az "emelkedj ki, legyél a legjobb, alkoss nagyot stb." számomra egy axióma. Mindenki mantrázza, ebben pezseg, ebben ég. És sokszor ezzel nyomasztja magát... De ki teszi fel a kérdést, hogy miért? Miért alkossak valami nagyot, valami különlegeset? Miért legyek valamiben a legjobb? Mi történik, ha úgy halok meg, hogy nem lettem semmiben a legjobb, legnagyobb, legegyedibb, legkülönlegesebb? Rágósnak fognak ítélni a kukacok? Vagy még jobb kérdés: mi van, ha sikerül és a fentiek közül valamelyik "leszek"? Mit ad? Szakmai hírnevet? Ismertséget? Anyagi megbecsülést? Jobban fog szeretni a feleségem? Magasabbra fog felnézni rám a gyerekem? Díszesebb, látogatottabb lesz a sírom?
Azért kérdezem, mert voltam már kiemelkedő, legjobb, alkottam már elismerést kiváltó egyedit és különlegeset, nem is egyszer. Éreztem a "siker" ízét, elégedett és büszke voltam. Szóval tudom, mit jelent...
nem, kedves Dénes.
Van, aki mantrázza, van aki csinálja és van egy hatalmas tömeg, aki megmagyarázza magának, hogy miért inkább úgy jó minden, ahogy van.
Senki nem mondta, hogy ez csak a pénzben fontos, vagy a karrierben. Ez ugyanúgy fontos a családi életben, a szellemi életben és minden másban is.
A legtöbb ember úgy kerül a sírba, hogy igazán senki nem jön rá, miért is született meg. Szimplán semmit nem tett ebben a világban a létezésen kívül.