Offtopic: mobil külső akkumulátorok
Az okostelefonok egyre fejlettebbek és gyorsabbak. Lassan már több mag van a processzorukban, mint egy szántóföldön, a képernyőjük felbontása pedig veri a nappaliban álló televízió felbontását.
Egy dolog nem változik csak: aktív használat mellett az akkumulátoruk nem képes ellátni a feladatát 3-4 óránál tovább. Márpedig ez édeskevés, ha nem csak az otthon-munkahely viszonylatot kell kibírniuk töltés nélkül.
Erre a problémára adnak megoldást a külső akkumulátorok, vagy “powerbankok”
Miután én is gyakran szenvedek a rövid élettartamú akkumulátoroktól, amikor egész nap úton vagyok, rendeltem az e-bay-ről három különféle típust és alávetettem őket egy tesztnek. (Ha nem szoktál interneten vásárolni, itt egy útmutató: Így vásárolj az interneten, további infókat pedig ebben a cikkben kaphatsz. Amit itthon árulnak 4-5-6.000 forintért a boltokban, azok zöme is ugyaninnen való.)
Mindhárom pótaksinak egy 2700 mAh-s telefont kellett feltöltenie teljes lemerülésből.
(A milliamperóra vagy mAh az aksi kapacitását jelöli, hogy hány milliampert tud leadni egy óra alatt. Egy átlagos okostelefon 1800-2000 mAh-s aksival, a Samsung S5 például 2.800 mAh-s aksi-val, egy Samsung S4 mini 1.900 mAh-s aksival rendelkezik, egy Iphone S5-öt 1.440 mAh-s aksi hajt. Előfordulhat, hogy a mAh helyett mondjuk 3,7 V/4.44 Wh megjelöléssel találkozunk. Biztos emlékszünk még az “1 amper = 1 watt/1 volt” képletre az általános iskolából, így gyorsan rájövünk, hogy ez az akkumulátor 1.200 mAh-s, vagyis nem túl izmos.)
Az első versenyző egy magát 5600 mAh-snak mondó “power bank”, vagy külső aksi. Filigrán alkatú, mindössze 70 gramm súlyú, könnyen zsebre vágható. A csomagolásban megtaláljuk a töltőkábelt is, cserélhető végekkel, így micro USB-s telefont éppúgy tölthetünk vele, mint Iphone-t.
Az ára 1.700 forint ingyenes házhozszállítással. Itt tudsz hasonlót rendelni.
Sajnos a túl csekély súly nem a legjobb ómen egy akkumulátornál, ez a versenyző is csak 64%-ra tudta feltölteni a lemerült 2.700 mAh-s telefonaksit.
Ezzel végszükség esetén egy pár órát hozzáad a telefonunk használati idejéhez, de ez egy egész napos úthoz még nagyon kevés.
A második versenyző a minimáldesign megtestesítője, nem más, mint egy négy tölthető ceruzaelemet magába fogadó zsebaksi. Semmilyen tartozék nem jár hozzá, nemhogy elem, de még töltőkábel sem.
Az ára 800 forint, itt találsz ilyeneket.
Már ha mindenképpen pénzt akarsz kidobni az ablakon. Az elmés kis szerkezet négy vadonatúj, 2.000 mAh-s, egy napig töltött ceruzaelem behelyezése után az igen szánalmas 23%-ot tudta rátölteni a teszttelefon akkumulátorába. Ez még viccnek is rossz. E csodás szereplés után rádugtam egy 1.100 mAh-s zsebtelefonra, de abba sem tudott egy fikarcnyi elektront sem átadni.
Ez a töltő egy tökéletes pénzkidobás, használatra alkalmatlan.
Ezek után izgatottan vártam, mit tud a teszt utolsó versenyzője, a magát 12.000 mAh-snak mondó szerkezet. Ennek súlya már jelentősebb, mint az előző versenyzőknek, 188 gramm, de attól még okozhat csalódást. Újra lemerítettem a telefont és elkezdődött a teszt.
Ez a szett 2.500 forintba került pár hete, de most már csak 3.200-3.500 forintért látom az ebayen.
Nos, 68%-ra tudta feltölteni a telefont. Ez annyira szánalmas eredmény lett egy ekkora nehéz, magát 12.000 mAh-snak tituláló akkumulátortól, hogy még egyszer megpróbáltam, de másodjára is ugyanez az eredmény jött ki.
Mivel ez egy hajszállal több csak, mint a jóval olcsóbb és harmadannyi tömeget képviselő első külső aksi, ennek a versenynek biztos nem lesz győztese ez az akkumulátor.
Mi a konklúzió? A kínai powerbankok által ígért teljesítmény köszönő viszonyban sincs a valósággal, tulajdonképpen a teszt minden résztvevője csalódást okozott.
A másik oldalról viszont egy 1.700 forintos befektetéssel egy átlagos telefont egyszer fel tudunk tölteni napközben, így megduplázhatjuk a telefon üzemidejét. Sajnos ez még nem túl sok komoly használat mellett, de sokaknak elég lehet ahhoz, hogy a telefont üzemkészen tartsák, amíg nem találnak egy konnektort. Ennyit befektetést talán megérnek a plusz órák, amit egy ilyen “powerbank” tud nyújtani. (Idehaza 6 és 12 ezer forint között kaphatóak az 1.800 mAh-s külső telefonakkumulátorok, ez nagyjából megfelel az 1.700 forintos aksi valódi teljesítményének.)
prestigio.com/catalogue/MultiPhones/MultiPhone_5503_DUO
Havi 2-3 alkalommal kell cserélni, olyankor viszont életet ment 🙂
3000 körül van samsunghoz.
youtube.com/watch?v=10h48cTIieo
youtube.com/watch?v=RDTTz_ftj3E
Ez a ház:
ebay.com/itm/5V-1A-3x-18650-Battery-USB-Charger-Case-Box-Mobile-Power-Bank-For-Cellphone-MP3-/261267984983?ssPageName=ADME:L:OC:GB:3160
Bele az aksi:
dx.com/p/genuine-samsung-icr18650-26f-3-7v-2600mah-protected-li-ion-rechargeable-batteries-purple-2-piece-146756
A házba 3db aksit kell tenni. Mivel a fenti link alapján 2db rendelhető ezért érdemes összeállni valakivel vagy 2-t rendeleni és 1 aksi pluszba megmarad.
A töltő nem kicsi, de 2-2.5x feltölti a Galaxy S4 mini telefonomat totál lemerült állapotból. Egy táskában elfér. Az aksik teljesen megbízhatóak, ilyeneket tesznek a Lap-top aksikba is.
Elektronikai cuccoknál szerintem ésszerű kompromisszumot kell kötni, kerülni kell az agyondizájnolt trendi és a legújabb csúcstermékeket, de egy neves gyártó átlagos, esetleg belépő termékére nem kell sajnálni a felárat a névtelen kínai gyártók helyett.
(Mondjuk külső akkuból én is részben mellélőttem: pár hónapja vettem egy top device TDP-220BL típusú 2200mAh cuccot a tescoban kb. 2500-3000 Ft volt. A 3 éves HTC incredible S telefonom nulláról egyszer simán feltölti.
Hátrányai:
– őt magát rendszeresen tölteni kell, mert álltában lemerül.
– Samsung telefonokat el sem kezdi tölteni, vszínű azokhoz nem megfelelő a kimeneti feszültsége.
nálam pl. elég ritka amikor nincs nálam laptop, amiről tölthetek telefont. Sajna a mostani gépemnek sleepben kell lenni, hogy legyen áram az USB-n. Az előző DELL gépem egyik USB-je mindig áram alatt volt, ez szerintem nagyon jó ötlet ilyen célra.
+ kocsiban alap a szivargyújtós töltő.
hobbyking.com/hobbyking/store/__17267__Turnigy_nano_tech_5600mah_1S2P_65_130C_Hardcase_Lipo_Pack_ROAR_APPROVED_.html
Egy kommersz 5600mAh-os lipo aksi….a tömege 150+ gramm.
A 12.000mAh-s töltő 180+grammal hasonló módon nevetséges.
Nekem ez a kombináció jött be legjobban.Ja és a Samsung úgy rémlik 20 ezer körül volt,az Asus 44 ezer.
utána rá kell szánni két napot, megtanulni hogyan, majd kigyomlálni belőle a sok felesleges appot, tűzfalat és vírusírtót telepíteni. és érezhetően gyorsabb és kevesebbet fogyasztó telefon lesz belőle, amely még az internetet sem zabálja le. és ehhez csak egy kis angol nyelvtudás kell, mert szájbarágósan le vagyon írva az interneten minden lépése.
* cserélhető akku és root-olható.
Eddigi tapasztalat: Hálózatról kb 4 óra alatt sikerült feltöltenem, majd a feltöltött akkumulátor egy Samsung Galaxy S3-nak (2100 mAh) 69%-nyi töltést tudott átadni.
Kicsit óvatosan ezzel az olcsóbb is jó lesz mentalitással jelen esetben. Akksiknál nagyon nem mindegy hány volt tölt milyen áramerősséggel, sőt változnia kell a töltendő akku töltöttsége szerint. Túláram védelem, visszatöltés elleni védelem és hasonlók miatt komplett elektronikára van szükség, vagy azt kockáztatod, hogy megsérül/tönkremegy a drága telefonakksid.
Ha jót akarsz a pénztárcádnak és az akksidnak, akkor érdemesebb befektetni egy jó minőségű töltőbe/powerbankba, mint a fent vázolt alternatíva, vagy mondjuk az, hogy felére csökkented az élettartamot. (Minden töltésirány fordulás csökkenti az élettartamot függetlenül attól, hogy ~100% töltöttségnél fordult meg, vagy 20%-nál.)
http://batteryuniversity.com/
Olyat kell venni, amibe 2-3-4 18650-es akkuelem kell. A kutyut lehet pl alirol rendelni, az elemekkel viszont nem erdemes kiserletezni, rengeteg fake van, a megadott mAh toredekevel.
Viszont ez az akkutipus valo az ecigis keszsegek egy reszebe, ezert magyar ecig shopbol tudsz rendelni valos kapacitasu elemet.
A helyzet az, hogy sok “okos” telefon, (élükön az i betűs készülékekkel) az USB adatlábakon töltés közben egy gyártóspecifikus feszültség szintet néz, kb 2 Volt környékén. Ha nincs meg az adatlábakon a névleges feszültség, akkor a telefon a legkisebb töltőáramot fogja felvenni a töltőből, függetlenül annak terhelhetőségétől. Ez valahol érthető a gyártó részéről, hogy a hülye juzer ne okozzon kárt a telefonban mindenféle himihumi töltővel.
Ez igaz lehet a power bankokra is.
De még nem próbáltam így ki, amikor kellett töltött rá szépen.
Letesztelem, és leírom a tapasztalatomat.
+1 tipp: ha autóval is szoktál menni napközben, egyszerűbb lenne venned egy invertert, és a saját töltőjét használni. Az való neki.
Ráadásul az inverter másra is jó lehet.
Én éppen ezért, mint ahogy régen a PDA korszakban, 2 készüléket tartok magamnál, egy egyszerű Nokia-t, meg egy okostelefont (régebben PDA-t). Ha lemerítem az okostelefont, így nem dől össze a világ.
Akinek meg cserelheto annak vagy tartalekakksi vagy pedig nagyobb kapacitasu, ami nekem pl a galaxy s3-ban van 7 font volt es 6000 mah-s. Megy is vele rendesen a telefon 😀
Egy apró műszaki tévedést kérlek tegyünk tisztába. Az akkumlátorban tárolt energia mennyiségét pont nem a mAh határozza meg, hanem a Wh. Ismerős lehet a villanyszámlánkról, ahol kWh-ban mérnek, ami pontosan az 1Wh 1000-szerese.
A Watt a teljesítmény mértékegysége 1W=1 J/s. Ha visszaszorozzuk az idővel, akkor 1W*1h = 1W*3600s = 3600J (joule). Vagyis a kütyünk hiába 12000mAh (azaz 12Ah), hogyha mondjuk csak 0,1V a feszültsége. Ezesetben van egy 1,2Wh akksink. Mondok egy másik példát: a laptopom 6300 mAh-s, ugye mostmár senki nem gondolja, hogy ez kb. 2db S5-ös akkuval egyenlő?! A laptop akksi feszültsége ugyanis 12,8V jelen esetben, ami így valamivel 80Wh feletti kapacitás. Míg az S5 2800mAh-s akksija 3,85V-os, ami így 10,78Wh. Így már jobban látszik a különbség. Bizonyíték: samsung.com/us/mobile/cell-phones-accessories/EB-BG900BBUSTA
Veled példálóznak:
digitalbridge.hu/blog/blogs/blog4.php/vegyunk-egy-peldat-a-kiszamolo
:-DDD
A 20.000 mAh-s power bank csak 75 %-ig töltötte fel a S4 mini-t (7,22 Wh). Eközben full lemerült.
Írhattad volna hamarabb is a cikket…
gsmarena.com/samsung_galaxy_note_8_0-5252.php
Ehhez vettem itt kinaban egy 10500mAH-s powerbankot, es repultem vele kettot. Ugyan pontos mereseket nem vegeztem, de ugy 4 ora hasznalat utan a tabletem 100%-on, a tolto 65%-on volt; ez alatt a tablet siman lemerult volna.
DE. Ez a powerbank kb. 250 yuanba (10000 HUF) kerult.
Ha 2-3000 forintos cuccokat veszel, ne csodalkozz, hogy vackot kapsz. Itt kinaban nem lattam meg ennel olcsobb, hasonlo parameteru eszkozt – pedig Hong Kongban is nezegettem ezeket – ott pedig 0% a vam es az AFA, azt nehez uberelni.
A kinai arukrol alkotott magyar koncepcio – hogy olcso sz*rok, mar bocsanat – csak magyarorszagrol nezve igaz. A kinaiak csak kielegitik az igenyeket – aki olcsora vagyik, annak olcsot gyartanak, ami olyan is. Itt nem arulnak ilyen vackokat.
Bocs, szerintem ez inkább user error. Az eszköznek nem az a feladata, hogy 3-4 óráig világítson rajta minden, mint egy karácsonyfán:
apple.com/batteries/maximizing-performance/#ios
(A jó tanácsok értelemszerűen nem csak Apple eszközökre értelmezhetők)
– Másrészt amennyit elköltöttél 3 selejt kínai cuccra, ahelyett, vehettél volna egy jót; akár itthon is. Been there; done that. Én már megtanultam. De szerintem egy másik hasonló poszt alatt ugyanezt le is írtam. 😛
Persze, telefonálni és mp3-at hallgatni lehet képernyő nélkül is.
Csakhogy ezt már a legolcsóbb butatelefon is tudja, akkor miért veszel okostelefont? Vegyél egy ötezer forintos butatelefont sd kártya bővítéssel. Soha nem értettem azokat, akik 250 ezres iphone-t vesznek, aztán telefonálnak, meg sms-t küldenek rajta.
Direkt vettem hármat, kíváncsi voltam, mit tudnak. Elköltöttem rájuk annyit, amennyiért itthon kapok egy fél aksit és összességében bőven többet tudnak, mint egy teljes aksi. Plusz megírtam egy cikket, sokak okulására, amit nem tudtam volna megtenni ennyi beruházás nélkül. Bőven megérte.
Ha csak simán rádugsz a telóra egy USB microUSB kábelt, kb 100mA-el tölt, egész nap nem tölti fel a telót.
Az USB mikro-nak 5 lába van: GND;ID;D+;D-;+5V
A gyors-töltő kábelhez össze kell kötni a D+ és D- vezetékeket, az ID és a GND közé 220kOhmot kell tenni, így 0,5A-el tölt, ha 47k-t teszel 1A-el akar, etz sok töltő/laptop nem tudja. Nem minden telónál működik, de a legtöbbnél igen. Persze az átalakítás miatt USB kommunikációra nem lesz alkalmas a kábel.
Köszönöm az észrevételeket.
Egyrészt szó sem volt iPhone vs. Android hitvitáról (ne feledkezzünk meg a tech újságírók kedvencéről, a Windows Phone-ról sem). Csak a szabatos infó miatt linkeltem az iPhone-t (‘straight from the horse’s mouth), vs. “indulj el egy úton” google.com/search?q=prolong+android+battery
Amúgy ráhibáztál pár dologra: Androidom kettő is volt; tönkrementek, butatelóról nyomom (eszem ágában sincs zenét hallgatni róla), de legközelebb iPhone-t tervezek (a legolcsóbb pont jó; kiszámoltam! handras.hu/?p=8528)
Filmnézésről ennyit: youtube.com/watch?v=wKiIroiCvZ0
Emailről ennyit: fourhourworkweek.com/2007/03/22/how-to-check-e-mail-twice-a-day-or-once-every-10-days/
A ‘sok minden mást’ tervezem, de 48 óráig minimum ki fog tartani nálam egy új aksi.
Másrészt nem akarok elektromos kütyüket hordozó idióta lenni: kinowear.com/man-bag/ (1. bekezdés)
Ezt jól látod, mert tényleg nem volt szó semmi ilyenről.
Emailről ennyit:
Aki 10 naponta akarja megnézni az e-mailjeit, annak nagyjából még az e-mail cím is felesleges, nem hogy az okostelefon.
Akinek kétnaponta merül le az okostelefonja, annak teljesen felesleges, hogy legyen.
(Pk-val volt kemény 4e)
Én átlagosan kétnaponta töltök egy okostelefont (ráadásul 3,5+ éves normál akksival; lehet kapni dupla kapacitásút is), de nehezen tudnám elképzelni, hogy ne legyen.
Túl sok egyéb eszközt helyettesít: telefon, térkép, navigátor, menetrendek, enciklopédia, szótár, zseblámpa, mp3 lejátszó, naptár, határidőnapló, jegyzettömb, flashcards, számológép, karóra, ébresztőóra, pendrive, security token, távirányító, bizonyos szempontokból számítógép vagy a fényképezőgép, és még sok egyéb más amire nem naponta/hetente van szükségem). *
Sok kényelmi szolgáltatást nyújt: útvonalat tervez és navigál, figyelmeztet amikor kell, bárhol másodpercek alatt hozzáférek a kívánt dokumentumomhoz vagy egyéb információhoz, félig helyettesít egy asszisztenst – jó lenne ha főzne kávét is, és az ételt is elém rakná :).
* Nem birtoklom a számítógép kivételével felsorolt tárgyakat.
Azt jelöli, hogy egy mA áramerősséget hány órán keresztül tud leadni. (Ez így nagyon nem szakszerű, de talán érthető)
[Ezt a hozzászólást nem kell publikálnod]
Erre mondtam azt, hogy semmi olyat nem tudsz csinálni egy okostelefonnal, amihez nem kell világító képernyő, illetve amit mégis, azt meg a legolcsóbb butatelefon is tudja, akkor minek okostelefont venni.
Ezen besértődtél, a reakciódra meg csak úgy tudtam volna válaszolni, hogy még jobban besértődsz, ezért inkább töröltem. Mindenkinek jobb volt így.
Ja én nem sértődtem meg, meg semmi, csak textben nem jönnek át az élő kommunikáció nüanszai.
Kikapcsolt képernyőről per se nem beszeltem, viszont továbbra is tartom, hogy pl. az Apple mérnökei, dolgozói egy csomó GDP-t tudnak termelni (nagyon nagy valószínűséggel pótakkuk meg egyéb kiegészítők nélkül); elvégre a világ legnagyobb tőzsdei cégértékű cégében tevékenykednek.
A termékeket maguknak is legalább ugyanannyira tervezik:
– Steve Jobs a Keynote prezentációs programot
– Tom Cook munkája 80%-át iPad-en végzi (nyilatkozta; Google it)
A telefon is gondolom pont ezen elvek alapján.
Béke
OK, lehet, hogy a karácsonyfás hasonlatnál félreértés volt; nem a képernyőre gondoltam, hanem a 24/7 bekapcsolt wi-fire, 3G-re, GPS-re email, Facebook, stb. szinkronizálásra.
10 000 helyen le van írva a neten magyarul, angolul, hogy nem ‘best practice’ ezeket mind állandóan bekapcsolva tartani; a telefon operációs rendszerétől függetlenül.
Esetleg érdekes, érdemes lett volna egy ilyen ráközelítés is ebben a – kacsolódó – posztban.
gsmarena.com/gsmarena_labs_introducing_the_battery_life_table-news-8159.php
gsmarena.com/battery-test.php3
Random példa: cdn.gsmarena.com/vv/reviewsimg/nokia-lumia-630/gsmarena_108.jpg
Ami telefonokat néztem, mind 50-60 óra körül vannak; 50 óra > 3-4 óra.
Viszont van, amikor tényleg nagyon jól jön a pótaksi vagy külső aksi. Görög szigeten GPS-el navigálva egész nap, bizony rákényszerültünk. A magas számitási igény és a folyamatos képernyővilágitás megteszi a magáét.
-hogy utazás közben, azaz napi 80 percen át netezek vele 3G hálózaton
-otthon folyamatosan lóg a wifin
Meg vagyok elégedve vele.
Igaz, ez papíron is csak 1500 mAh, de azt tudja is kb. Egy nokia lumia 520-at fel tud tölteni. Van rajta micro usb és régi nokia csatlakozó is, így egyszerre tud tölteni 2 mobilt, vagy headsettet és mobilt.
Egy töltésre telefonhoz, ebookhoz, bluetooth fülhallgatóhoz tökéletes választásnak tűnik.