Rezsicsökkentett tűzifa vásárlási lehetőség
Megjelent a kormány közleménye a kedvezményes árú tűzifa-vételi lehetőségről, amit itt lehet elolvasni.
A keménylombos fák erdészeti köbméter ára (ez 1,7 normál köbmétert jelent, de mivel a fa kerek és nem szögletes, ezért ez a mennyiség nettó egy köbméter fát jelent) 30 ezer forint, a lágyaké 19 ezer forint, háztartásonként 10 köbméter vásárolható. (Az erdészeti tűzifa egyméteresre vágott, nem hasított és nem aprított fát jelent, erről jobb, ha tudsz.)
Ez nagyon jó ár a mostani piaci árak mellett, a dolog egyetlen szépséghibája, hogy a szállítást a vevőnek kell intéznie. (De ezzel együtt is jó az ár.)
(Kíváncsi leszek, mennyien fognak olyanok vásárolni, akiknek kéményük sincs, csak haszonnal akarják majd továbbadni. 🙂 Nem tudom, lakótelepi lakcímre szóló lakcímkártya kizáró tényező lesz-e.)
Részletek a fenti linken, beleértve a listát is, hogy melyik település melyik állami erdőgazdasághoz tartozik. (A lista megyei bontású, nem abc sorrendben vannak a települések.)
Ez a 30ezres hatósági ár méteres vagy kétméteres hosszúságú fára értendő és az átvevőhelyeken annyi. A szállítás költsége még erre rájön és a feldolgozásé is (fűrészelés 25-33-50 cm hosszra attól függően mekkora fér be a kazánba és a hasogatás) ha nem tudja valaki saját maga megoldani.
Persze így sem rossz főleg ha tényleg tudják garantálni a szállítást a fűtési szezonra, mert azt a tisztességes kereskedők esetén már kétséges. A marketplace hirdetésből fa vásárlást nem ajánlanám senkinek..
narancs mókusos áruházban múlt héten csodálkoztam rá az 1 erdei m3 kalodás konhyhakész (25-33as) fára…
119.000 -ért…
Mikor ide költöztem 2009 -ben rendeltem egy másik nagyáruháztól. Akkor szállítva kaptam forintra ugyanennyiért hat metrikus m3 -t… Kereslet-kínálat.
gondolkodok én is rajta, de nem hiányzik a kuglizás meg a hasogatás (persze akkor háromszor is átmelegít).
Arról nem is beszélve egy nem túl nagy ház se fűthető ki 10 m3 fával…
Szállításról is kell gondoskodni, ami minimum 5.000 Ft/m3, rosszabb esetben 7-8.000 Ft/m3.
Kuglizás, majd hasogatás és behordás.
1 m3 fa ára mindennel együtt 40-45.000 Ft is lehet
Míg ez tavaly kijött 23-26.000-ből…
Egy fatelep megvásárolhatja vajon magánemberektől a kedvezményesen vett fát? Mert akkor elég triviális lesz a haszonszerzés ezen. Be kellene zárni a kiskapukat?
Na most az erdészetnél tavasszal rendelve kb. még beleférsz, hogy valamikor nyáron, amikor kedvük van, kihozzák a rendelést. Most a kormány kitalálta, hogy a fél éve kivágott fából legyen hirtelen annyi, amennyit akarnának. Hogyan, visszamennek az időben? A normál keresletet is alig bírják. Aztán könyv szerint 2 évig kellene szárítani a fát tüzelés előtt, de legalább 1évig. Anélkül olyan vizes, hogy sokszor folyik belőle a nedv.Ezzel tüzelni?
Erősen kétlem, mert a lakas ahol felnottem pl. lakotelepi volt es cserepkalyhaval futottunk.
Nyilvan lehetne szurni, de kizart hogy foglalkozzanak ezzel.
Valakiket nagyon ki fognak rúgni, Főispán Úr, Főispán Úrnagyasszonyság Istenségét már nékie!!
A mostani ár ennél magasabbnak tűnik.
Ahogy én látom, nem lesz elegendő tüzifa.
1-2 évig a barnaszenet kellene kicsit elővenni, fa, szén, áram, gáz, pbgáz kombóval valahogy ki lehet bírni pár évet.
Amit most spórolunk a rezsivédett fán, majd elköltjük a pulmonológián.
90m2 körüli nem szigetelt rossz elosztású (L alakú) házban 12-13m3 fa fogyott egy szezonban. 2 évvel ezelőtti árakon ez kb. 400 ezer forint kályhakészen, kiszállítva.
Ugyanebben a házban a gáz bevezetése után kondenzációs kazánnal 2000 m3 fogyott el egész évben, de ebben már benne van a főzés és a melegvíz előállítás is (fafűtéssel ez gázpalackról és villanybojlerról ment), Ez kb 220ezer ft rezsicsökkentett áron.
Mindent egybevetve a 2000 m3 még a mai tarifával is olcsóbb lenne mint a fafűtés+villanybojler+gázpalack. Persze nem maradunk teljesen a gáznál, meghagytuk a rendszerben a fás kazánt is így 2-3 m3 fa eltüzelésével az 1729 m3 alatt maradunk.
A röhej csúcsa, amikor a távfűtést reklámozzák környezetbarátnak – persze, mert a felhasználó csak a meleg radiátort tapasztalja, azzal meg nem kell foglalkozni, hogy honnan jött az a meleg… Olyan ez, mint amikor a németek bezárták a csúnya-csúnya atomerőműveket, aztán elkezdtek lengyel széntüzelésű meg francia… atomerőművekből venni az áramot.
130nm kadarkocka, 30cm kozetgyapot szigeteles, padlason 40cm uveggyapot, hoszigetelt uvegezesu fa nyilaszarok.
Atmos faelgazosito kazan, 2000 literes puffertartaly, rajta majd egy meter vastag szigeteles.
Ameddig nincs minusz, addig heti egyszer gyujtok be, utana a tartaly tartja a hot, a hazban termosztattal szabalyozom a meleget. Ha miniszok vannak, akkor heti ketszer.
Semmi fust nincs, 23 fok nappal, 21 fok ejjel. 7-8 m3 2-3 eves, SZARAZ faval kijon egy szezon.
Es hidd el pajti, sokkal zoldebb vagyok, mint te a tavfuteses lakasodban 😉
Gondolom, nem véletlen, hogy nem mentek sokkal alá a hatósági árral a normálisnak. Nekem úgy tűnik, hogy ez az intézkedés inkább azt szolgálja, hogy a hirtelen fellépő nagyobb kereslet ellenére legyen biztosítva mindenkinek, akinek kell, és ne szálljon el a csillagos égig az ára.
Köszönöm a hozzászólást. Megédesítette a nevetés az estémet!
Illetve külön köszönet Bambababbbának és Kiszámolónak a vármegye kulcskérdés felvetéséhez és megoldásához!
Komojjjjra fordítva a szót:
Amúgy meg mire ezt a sok rendelést teljesítik az erdészetek, tavasz lesz (de melyik?). Nem találni kétkezi munkást a vágáshoz.
Az ügyintéző elmondása szerint aznap reggel már kb. 60-an voltak. Mindenkinek elmondták, hogy ha most megrendelik és kifizetik, kb. januárban lehet átvenni, mert most vágják. A szállítást mindenki magának oldja meg. A felrakásban nem tudnak segíteni (1,7 méter hosszú rönkök). Ismerős megkérdezett egy helybeli teherautóst, akinek van daru az autóján, a 10 köbmétert a 15 km-re lévő átvevő helyről 80 ezer forintért hozná el.
Ha meg eljut valaki végre egy közepesen, de normálisan leszigetelt házig, akkor meg eleve felejtős az ilyen hodály kazánok használata, mert nem lehet megmaradni bent 60+fokos előremenő víz mellett, és nem feltétlenül éri meg kisebb kazán+puffer+vezérlés+csövezések átalakítás. Ha már adott a gázvezeték akkor feldobsz egy legolcsóbb kondis kazánt és elvagy kényelmesen….
Tehát egy agyonszigetelt házat kb annyiból fűtesz ki, mint amennyiből egy minimális szigeteléssel rendelkezőt egy fokkal korszerűbb fűtési móddal ki lehet, de legalább koszolsz meg füstölsz.:)
Legutóbb tavasz végén vettem fát az erdészettől, akkor 28.000 Ft-ot kértek egy erdei köb feldolgozatlan méterfáért, így a jelenlegi fékezett ár is drágább, mint fél éve, plusz a szállításért is elkér a fuvarozó min. 6.000 Ft-ot köbönként.
De ezzel együtt is sokkal inkább megéri, mint bárhogy máshogy, a kalodás tűzifa most 110-120 eFt/erdei köb, a hálós ömlesztett, erdei köbnek árult “bűvésztrükk” pedig általában a fele sincs, ha az ember összepakolja, így pont ugyanannyira jön ki a végén, mint a kalodás.