Számlanyitás és bankbetétek Ukrajnában
A kormány mindent elkövet, hogy a vállalkozói számlák külföldre űzése után a bankbetéteket is a határon túlra száműzze. Mivel azonban a dolog lassabban halad a vártnál, ezért megduplázta a tranzakciós adót és a kamatadót is felemelte 22%-ra.
Így már biztos, hogy mindenki, aki szeretne kamatot kapni a pénzére, kénytelen lesz elhagyni az országot. Ugyanis ha elutalod a pénzed egy bankba, hogy megkapd az új pénzre járó 4%-os kamatot, lekötöd fél évre, majd utána kiveszed onnan a pénzt (mivel a következő félévre már semmi kamatot nem fogsz kapni a régi pénzedre), akkor hála a megemelt tranzakciós adónak és a szintén megemelt kamatadónak, combos 0,76%-os kamattal leszel gazdagabb. Ha ebből levonod a számlavezetés díját és az egyéb banki költségeket is, akkor tulajdonképpen ingyen vigyázott a bank a pénzedre. (Három hónapos futamidőnél kevesebb pénzt viszel haza, mint amit beraktál.)
Ennél már csak az eurós és dolláros betétek a viccesebbek, alig találunk 2% feletti kamatokat. Ehhez még hozzájárul, hogy a devizaszámlák közötti utalás, vagy a pénzfelvétel kategóriákkal drágább, mint a forintszámláknál, így gyorsan rájövünk, hogy kifejezetten sokat fizetünk a banknak (illetve inkább az államnak), hogy náluk lehetett a pénzünk.
Támogatva a kormány erőfeszítését, már többször írtam a határ túloldalán elérhető kamatokról, például a szlovákiai bankbetétekről itt, a román és bolgár eurós betétekről itt, a szerbiai eurós betétekről itt, a dináros betétekről pedig itt.
Folytatva a sorozatot, az ötödik ország, ahová vihetjük a pénzünket és vonzó kamatok várnak bennünket, az Ukrajna.
FIGYELEM! A CIKK MEGÍRÁSA ÓTA OROSZORSZÁG HÁBORÚBAN ÁLL UKRAJNÁVAL ÉS AZ ORSZÁG A CSŐD SZÉLÉRE KERÜLT, EZÉRT NEM AJÁNLOTT ODA BEFEKTETNI!
A többi külföldi országhoz hasonlóan itt is ingyenes a megtakarítási számla, nem kell fizetni a pénz befizetéséért és a kivételért sem, nincs régi pénz-új pénz szívatás sem. Ezek ugyanis mind magyar specialitások.
Ezen túl még a kamatadót sem ismerik Ukrajnában, de ne szaladjunk ennyire előre.
Először egy pár szót az országról. Ukrajna gazdasági helyzete elég felemás. A legtöbb mutatója sokkal jobb, mint a magyar számok, például az államadósság mindössze 35,89% és csökken. A magyar államadósság 82,4% és nő. A munkanélküliségi ráta is jóval kisebb, mint idehaza, az elmúlt években a recessziót is sikerült elkerülnie Ukrajnának, nem úgy, mint Magyarországnak.
Tavaly az inflációt éppen csak nulla százalék felett sikerült tartani, miközben itt 5,6% volt az éves infláció.
Ennek ellenére az ukrán gazdaság szerkezete elég átláthatatlan és túl nagy a mezőgazdaság és a bányászat szerepe, a gazdaság nagyban függ az orosz olajtól és olcsó földgáztól. Az országban túl sok a mutyi (bár lassan nálunk sem különb a helyzet), a folyó fizetési mérleg hiánya magas, a devizatartalékok pedig alacsonyak, pedig hamarosan komoly devizás adósságokat kell törlesztenie az országnak. Mindezek miatt “B” besorolású az ország a nagy hitelminősítőknél, bár ez csak eggyel rosszabb a magyar osztályozásnál.
Az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya a dollárhoz van kötve, ami egy újabb időzített bomba lehet, ha le kell értékelni a hrivnyát. A 2008-as nagy leértékelés komoly válságot okozott az országban. Most az elemzők egy 10%-os leértékelést várnak.
A bankszektor helyzete sem rózsás, bár a magyarnál nem sokkal rosszabb.
Hitel-betét arány Ukrajnában magas (140%), Magyarországon kicsit jobb a helyzet (120%). Ez a külső finanszírozásra való ráutaltságot mutatja, a bank nem csak a saját betéteiből finanszírozza a hitelezését.
Magyarországon már három éve veszteségesek a bankok, Ukrajnában a 2011-es komoly 5%-os ROE veszteség után tavaly már egy szerény 3%-os tőkearányos megtérülést értek el. Veszteséget termelő bankok sok bedőlt hitellel igen veszélyes kombó. Ha a bank tud nyereséget termelni, ez ellensúlyozhatja a bedőlő hitelek miatti veszteségét.
A legsúlyosabb a helyzet a bedőlt hitelek arányánál. (Ez az úgynevezett NPL ráta, vagyis a nem teljesítő hitelek aránya) Ez Magyarországon a lakossági szegmensben 18%, Ukrajnában hivatalosan ennél kevesebb, a valóságban ennél több, akár 30% is lehet. Ezért nagyon óvatosnak kell lenni, melyik bankra bízzuk a pénzünket. Majd ebben is igyekszem segíteni.
Mielőtt megmutatnám, milyen vonzó kamatok várnak odaát, nézzük, hogyan tudsz számlát nyitni a szomszédban.
Számlanyitás Ukrajnában lépésről-lépésre
A legelső és legfontosabb szabály, hogy csak a határon bejelentett pénzt teheted be a bankszámládra! Ezért a határon kérj egy vámáru nyilatkozatot, mondd, hogy bankhoz kell. Itt tüntesd fel a nálad lévő összeget, de pontosan! Én csak úgy találomra írtam be, lévén, hogy még nyolcvanezer forint sem volt nálam, el akarták venni, mert 5(!!!!) euróval és húszezer forinttal kevesebbet írtam.
Az Unióból maximum 10 ezer eurót vihetsz ki bejelentés nélkül és tilos is Ukrajnába ennél többet készpénzben bevinni. Alternatív megoldás a több ember, vagy a többszöri fordulás.
(Megjegyzés: a számlanyitáshoz mindenképpen ki kell menned, utána utalhatod is a többi pénzt, de ismerve a magyar utalások díját külföldre, általában olcsóbb autóba ülni.)
Ezután menj Beregszászra, az első határ melletti városba, ha nem akarsz továbbmenni autóval. Ha forintot hoztál ki, a főtérről nyíló utcában a két patika között van egy nagyon privát pénzváltó, aki igen alacsony marzzsal dolgozik, a középtől 0,5%-ot kér. Szintén jó az ár a főtéren lévő ékszerboltban lévő pénzváltónál.
(Tipp: ha sok pénzt akarsz beváltani, előtte csörögj oda, hogy legyen náluk elég hrivnya. Az ékszerboltban lévő váltó száma +380-99-525-86-56, a hölgy kevéssé beszél magyarul. A privát váltó számát nálam lehet elkérni, de ő sem beszél magyarul. Egyébként 10 emberből 7 magyar anyanyelvű Beregszászon, ezért nyelvi gondjaid nem lesznek.)
Ezután vegyél egy mobilkártyát, mert kell a bankban. Ez combos 15 hrivnya, azaz 400 forint és egy évig él. A life-ot válaszd, mert a többi fajtát fel kell tölteni 40 hrivnyával. Ezen fogod az internetbankos kódokat megkapni Magyarországon. A kártyát nem kell sehol bejelenteni, azonnal használható.
Készen is vagy, mehetsz a bankba.
A fenn említett bankszektort sújtó problémák miatt nekem csak két bank volt szimpatikus, a Privátbank és a Volksbank. Az utóbbit felvásárolta az orosz mamut, a Sberbank, a Privátbank pedig a piacvezető bank, ez a tájékoztató szerint a hitel/betét arány 100% alatti, a bedőlt hitelek aránya 5%, a ROE minden évben pozitív és nem is kevés, a Tier 1 tőkemegfelelés 14% feletti.
Ezeket a számokat bármelyik magyar bank megirigyelné, még az OTP is.
Vajon milyen kamatokat kapunk ebben a bankban?
Euróra 8% egy évre.
Dollárra 9,75% egy évre.
Rubelre 9% egy évre.
Hrivnyára 19% egy évre.
S amint már említettem, nincs kamatadó sem. Az eurós kamat így megfelel 10,25%-os magyar betétnek. Ha ehhez még hozzácsapom a 0,6%-os pénzfelvételi díjat is, akkor 10,85%-nak felel meg.
Kérhetjük, hogy a kamatot havonta tegyék ki a bankkártyánkra, vagy csak év végén, vagy hozzá is csapathatjuk a tőkénkhez, ha nincs rá szükség.
(A hitelkamatok még lakásra is 20% és felette hrivnyában. A személyi kölcsön 29%, hitelkártya 35-40%)
A számláidhoz kérhetsz bankkártyákat ingyen, amiken még név sincsen, így mindjárt a kezedbe is nyomják őket. Én kaptam is mindjárt hármat, eurósat, hrivnyásat is.
A Volksbankban 390 napra euró 6%, dollár 7,5%, hrivnya 17,5%. Kellően nagy betét esetén további 0,5% kapunk még mindenre.
Az OTP-nél (mert az is van) euró 4,5%, dollár 5,25%, hrivnya 16,5%.
A többi banknál (Unicredit, Raiffeisen, stb.) ezeknél valamivel szerényebbek a kamatok.
A betétvédelem felső határa 200 ezer hrivnya, azaz 5,5 millió forint. Ha nem normál, hanem annál magasabb kamatot kapsz, állítólag már nem vonatkozik rád a betétvédelem. Ezekkel kalkulálj.
Na, nagyjából ennyit kell tudnod az ukrán helyzetről és az elérhető kamatokról.
Fontos, hogy az írás nem befektetési tanácsadás, csak egy piaci körkép. Nem bátorítalak arra, hogy Ukrajnába vidd az összes pénzed, csak bemutattam a lehetőségeket. A pénzváltásnak, utazásnak is vannak költségei, ezt ne felejtsd el számba venni. Ha bírod a kockázatot, idehaza is találhatsz olyan befektetéseket, amelyek nagyobb hozamot (is) hozhatnak.
Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? Gyere el az Akadémiára. Részletek itt.
Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.
Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.
Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en
Aztán van még pár km a határ és a bank között ahol sok minden megtörténhet.
Lehet, hogy a bankrendszer faszább mint a szlovén, de lehetnek egyéb “országkockázatok” is. Elég egyszer ráfázni a 10ezer euróval….
Olyan közül lehet választani, hogy klasszikus lekötés (deposit), vagy havi kamatozású, esetleg debit kártya hitelkártyával kombinálva. Ez természetesen mind ingyenes. Több ukrán bank ingyen adja a paypass kártyákat is. A Privatbanknál jelenleg ez 50 hrivnya.
Beregszászon többnyire tudnak magyarul, Munkácson és Ungváron kevésbé.
Nyitható számla amit kiszámoló is megírt, szinte minden bankban €,$, Rubel és hrivnya. Egyes bankokban nyitható fontban, svájci frankban, aranyban is betétszámla. Min. 100$-tól fölfele.
A veszélyről és kockázatról lehet beszélni, de aki betartja az íratlan biztonsági szabályokat, azzal nem lehet baj.
I. Hosszú útra sok pénzzel egyedül utazni tilos.
II. Óvatosság és körültekintés! A vámos se hülye, hogy nyíltan logtatja a pénzt. Mindig külön helyiségbe hívják az embert ellenőrzésre
Betéti kamatok font sterlingben (max.4,13%): http://www.prostobank.ua/depozity/reytingi/(cur)/GBP/(of)/t
Befektetési arany lekötése esetén évi (6% is lehet)
http://www.prostobank.ua/depozity/reytingi/(cur)/XAU/(amount)/5000/(group)/1
és klasszikus lekötésre kamatok svájci frankban: (6% Ukreximbank- ez a második legnagyobb UA-ban)
http://www.prostobank.ua/depozity/reytingi/(cur)/CHF/(amount)/5000/(group)/1
A magasabb kamatokat általában a kisebb bankokok, takarékszövetkezetek hírdetik. Sok a regionális 1-2 fiókos bank is. Itt mindenki döntse el, hogy a nagy bankok mellett megéri-e kicsibe tenni a pénzét 1-2 % különbségért. Igaz hrivnyában elérthető 23-25%-os kamat is,ami a Privátbank 18%-jához képest jól hangzik, de a kockázat is nagyobb.
http://www.prostobank.ua/depozity/reytingi/(cur)/UAH/(amount)/100000/(term)/365/(group)1
1.: a minimum számlanyitási összeggel a zsebben megyünk csak ki. (ami mennyi is?)
2.: Itthon az Interactive Brokers számlámra utalom a nagy pénzem (legtöbb helyen a belföldi utalás ingyenes), ott a forintot átváltom, és onnan havi 1 ingyenes utalással átutalom az ukrán számlára.
3.: Internetbankon lekötöm a pénzt.
Mit rontottam el?
A nemzetközi bevett valutákat tudod váltogatni az IB-en,de a kisebb kelet európaiakat sajnos nem.
Tapasztalatok az Interactive Brokers oldallal kapcsolatban?
Kapcsolódó kérdés: Bankfiókban tudok a limitemnél több pénzt felvenni kártyáról?
Sajnos nem működik a dolog.
1. 10 ezer € felett nem tudsz semmilyen kártyáról levenni egy nap alatt, szerintem limit fölött esélytelen.
2. A vámnyilatkozat akkor is szükséges, ha igazolod, hogy másik országban levő bankszámládon volt eddig az összeg. Kivéve akkor nem kell vámnyilatkozat, ha átutalod az összeget, a már meglévő ukrán bankszámlaszámra. Azonban ekkor automatikusan átváltják az összeg nagyságától függően hrivnyára a pénzt. Az átváltás csak 15 ezer $ feletti összegnél érvényes. Az utalás EU-ból Ukrajnába nagyon bonyolult. Ukrajna nem lépett be az IBAN és SWIFT rendszerbe ezért közvetítő bankokat használ a tranzakció során (többnyire német vagy balti országok bankjait). Az ukrán bankszámlaszám 14 karakteres, megmaradt a régi poszt-szovjet/FÁK elszámolás rendszere. FÁK-on belül aránylag gyors az utalás.
A vámnyilatkozatot a bank kiadja, a pénz kivétele esetén,amelyre szük
Az jobban megérné, ha nyitnék pl. Beregszászon egy hrivnya alapú számlát, amit a paypal számlámhoz rendelnék és oda küldeném át a pénzt, majd pl. 2 hónap lekötés után kivenném a casht Ukrajnában?
Az utazási kültség nekem nem plusz tétel, mert amúgy is járok ki 4-5 alkalommal évente.
Tények, friss tapasztalatok első kézből (OTP és Privat Bank):
1. Ungváron ügyet intézni magyar nyelven lehetetlen (az angol is döcögős), Beregszászon OK.
2. OTP-be utalás kivitelezhető (magyar OTP-ből olcsó 2500Ft, de a deklarációs kötelezettség miatt megoldhatatlan, hogy deklarálsz a határon olyan pénzt, ami nincs nálad…) Ide kell még egy igazolás is egy ukrán címmel, ahol megszálltál. Privat Bank nem fogad utalást, ukrán cím viszont nem kell.
3. USD, EUR, UAH az elfogadott kp., a HUF nem pálya!!!
4. Számlanyitás 1000 UAH-tól.
5. OTP-ben, OTPdirekt nem működik más országban. (Ezt nehezen hittem el, de ragaszkodtak hozzá) innentől nem érdekelt.
6. Privat Bank, egy emberhez 3 ingyenes számla jár. USD, EUR, UAH. Ezekhez jár a 3 kártya. Internetes felület angol nyelven OK. (Life SIM kártya szükséges).
folyt…
Eddig a tények, most a személyes véleményem:
A lényeg, hogy a kőkemény hangsúlyt a”DEKLARÁCIÓ” folyamata kell, hogy kapja. Ezen bukik nálam az egész. Bankfiókból kivenni, előzőleg forintról valuta eladási áron váltott EUR-t vagy USD-t tranzakciós adóval kp-ben, majd deklarálni egy olyan ország határán, ahol iparággá fejlődött a külföldiek „szivatása”, komplett rendőrőrsök települnek – a legkorszerűbb technikával – egy zűrzavaros útkereszteződés mellé…
folyt…
Elképzelem, ahogy a szüleimmel és a párommal átlibbenünk a határon 40 ezer EUR-val (amit még le is írunk párszor, és jó meglengetünk, hogy mindenki lássa… egyszerűen nem hiszem el, hogy odaérünk a bankhoz vele.
A deklarációról: Én az elmúlt 12 évben nem adtam 10 ezer Ft csúszópénzt az ukrán vámosnak. Egyszer azért adtam, mert többször elrontották a deklarációt a rokonaim és akkor 5 ezer Ft ment a vámosnak. Kevesen is voltak szolgálatban és két ünnep között volt. Múltkor 5 €-t adtam,azért mert rendes volt én nem vette el a különbözetet kiszámolótól.
A maximálisan befizető összeg az elmúlt 15 évben változott. Először 8000$, majd pedig 10 ezret, néhány éve lehet 10€-t bevinni/fő.
Tőlem a deklaráció ellenőrzése során, soha nem vettek el egy $-rt sem. Mindig külön helyiségbe hív a vámos, ahol ellenőrizheti a valuta meglétét,de nem minden esetben kerül rá sor.A lényeg, aki sokszor akar több fővel kihordani valutát UA-ba, az ne csak Beregsuránynak járjon, én is mindig váltogatom az átkelőket. Lónya, Barabás és Tiszabecs is jó. Záhonyt a forgalom miatt nem ajánlom. Ezen kívül még jó a Halmi/Nevetlenfalu és a Felsőnémeti átkelőhelyek.Ft-ot és más valutát is kell deklarálni
Amennyiben akit érdekel, majd lesz kevés marzzsal hrivnya elérhető itthon, akár nagy összegben is.
Visszatérve a deklarációra, ezt nem csak Ukrajna alkalmazza, szinte az összes poszt szovjet utódállam (Oroszország,Fehéroroszország,Moldova,Transznyisztria, Kazahsztán,Üzbegisztán,Kirgizisztán, és Tádzsikisztán). Régen ez volt a FÁK alap űrlap mintája http://newspmr.com/uploads/2012/01/td.jpg
A felsorolt országokba a külföldieknek deklarálni kell a pénzüket, ha az adott ország bankjába szeretnék helyezni. A vámdeklaráció megszűnt Türkmenisztánban,Grúziában, Örményországban és Azerbajdzsánban. Grúziába és Örményországba könnyű számlát nyitni. Wizzair repül Kutaisi, aki időben foglal 30ezerből megjárja.
http://www.privatbank.ge/ga.html
A lari kamatok is jók most, pedig a lari sokat erősödött az elmúlt két évben 2,5-ről 2,14-re az €-hoz viszonyítva.
Georgia, vagy Grúzia a török és az azeri gazdaságtól függ. Örményországot az orosz és iráni befektetők tartják életben.
Örményországban ajánlom a HSBC-t vagy a Procredit bankot http://www.procreditbank.am . A bankkártya feltételek, számlavezetés minden ingyenes mint Ukrajnában.
Rendszeresen megjegyzed a kulfoldi kamatkondicioknal, hogy nincs kamatado / eho / akarmi. Ugye jol gondolom, hogy a kamatjovedelem utan keletkezo adot az SZJA reszekent / azzal egyutt evente be kellene vallani / befizetni kulfoldi szamlak eseten csakugy, mint itthon, szoval ez nem csak az itthoni szamlakra vonatkozik? Ezzel az erovel az itthoni bankoknak is (azt hiszem) meg lehet mondani, hogy ne vonjak le, de akkor a te felelosseged ezt megtenni. Vagy nem?
Szerintem mivel lehet utalni a helyi OTP-be, az járható, hogy oda elutalod, majd netbankon keresztül onnan egy másik ukrán bankba.
Van Unicredit, Rafi és minden más is, azon is csodálkoznék, ha nem tudnának legalább az anyabank fiókjaitól fogadni utalásokat.
portfolio.hu/gazdasag/barmikor_robbanhat_az_ukran_bomba.2.187017.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
“Egy esetleges válság valószínűleg alaposan megviselné az ukrán pénz-és tőkepiacokat, a reálgazdasági károkról nem beszélve. ” Mennyiben befolyásolja az esetleges betétek sorsát?
Ukrajnában amúgy sem túl rózsás a helyzet mostanában:
portfolio.hu/gazdasag/barmikor_robbanhat_az_ukran_bomba.2.187017.html
Egy ilyen írást bármikor lehet írni Magyarországról is, semmit nem kell csinálni, csak pár szót átírni. Felelőtlen gazdaságpolitika, populista politikusok. az IMF elutasítása, stb, stb.
A devizatartalékok alacsony volta valóban aggasztó, de ebben sincs semmi új, írtam is a cikkben róla.
Ezzel nem lebecsülni akarom a problémát, csak jelzem, hogy ez egy gazdasági bulvárcikk, nem kell annyira komolyan venni, naponta születik ilyen.
//kiszamolo.hu/igy-olvass-gazdasagi-hireket/
Abban az esetben mit javasolsz, ha arról van szó, hogy egy rendszeres havi ajándék összeget mely tfh egy ciprusi rokon küld és legalább 2 éven keresztül szeretné valaki egy bankszámlán gyűjteni, kamatoztatni akkor mi lenne a legmegfelelőbb megoldás?
Ukrajna vagy Szerbia?
Hova egyszerűbb az utalás és hol lehet legjobban pl netbankos rendszeren keresztül felügyelni a pénzt és különböző lekötésekkel operálni?
Természetesen EUR utalásokról lehetne szó.
Válaszát előre is köszönöm,
GG
Én érdeklődtem egy ukrán ismerősnél és Ő állitja,hogy csak úgy nyithatsz számlát Ukrajnában,ha van bejelentett lakcímed.tudsz erről valamit?Előre is köszi a választ.
Az lehet, hogy van olyan bank, ahol kérik, de én ezzel nem találkoztam.
Ezeket mint lehetőséget említi ugyan, nem kötelező, és ahogy a tapasztalataidból tudjuk a határ mentén valószínűleg nem sűrűn kérik, de azért jó tudni róla.
Illetve érdemes lehet előzetesen telefonon érdeklődni a kiszemelt fióknál telefonon.
Köszönöm a gyors választ.Esetleg még annyit kérdezhetek,ha nem titkos,hogy melyik az a bank ahol nem kérték feltételnek az ottani lakcímet?Előre is köszi a választ.
index.hu/gazdasag/2013/09/21/o/
Olyasmit gondolom nem lehet hogy postai levelben szamlanyitas vagy hasonlo? (ismerem az orosz-szovjet burokraciat szoval igencsak meglepodnek)
A nyelvtudas se lenne gond, oroszul tudok az ukran meg kb ugyanaz (de mondjuk Kijevben mindenki oroszul beszel)
A korrekt tájékoztatás végett majd légy szíves írd meg a történeted végét is! Sikerült-e kimenekíteni a pénzedet, ill. mennyit buktál…
Még ajánlod betétek elhelyezését pl. a Privat Bankba? Van már ott egy kevés pénzem dollárban, de az ország gazdasági helyzete miatt egyelőre nem merek többet tenni.
Viszont Madzsar kérdésére én is szívesen meghallatnám a válszt, nagy bukta volt?
Itt tényleg aktuális a klasszikus mondás: “Buy When There’s Blood In The Streets’. :((
Számíthatunk rá? 🙂
Időintervallum alatt, útiköltség levonva, %-os nyereség?
Mindezt valami metrika szerint mekkora kockázati szinttel tetted? Ha visszatekerhetnéd az időt, megismételnéd a manővert, vagy a mai tudásoddal inkább máshogy fektetnél be?
Köszi!