Személyi kölcsön jelzáloghitel helyett
A napokban beszéltem hitelügyintézős Gáborunkkal, ő mondta, hogy mostanra összecsúszott a legjobb személyi kölcsön kamata a szabadfelhasználású jelzáloghitel kamatával, sőt a lakáshitelek kamataihoz is nagyon közel került.
Kértem, hogy írjon róla egy cikket, mert sokan nem is gondolnak erre a lehetőségre.
Nem mindenre megoldás a személyi kölcsön, de van, amikor jobban járhatsz vele. Az első ilyen a lényegesen alacsonyabb kezdeti költség: se közjegyző, se fölhivatali bejegyzés, se értékbecslés, stb.
A második a folyósítás: néha egy-két napot vagy egy hetet vesz csak igénybe, szemben a jelzáloghitelek több hetes-hónapos átfutásával.
Előfordulhat, hogy azért maradsz le egy jobb vételről, mert beelőz egy készpénzes vevő.
Ha például csak 10 millió forint hitelre van szükséged a megfelelő ingatlan megvásárlásához és keresel is annyit, hogy kapj a banktól 10 milliót és ráadásul jó kamatra, megteheted azt, hogy felveszed, amíg nincs rá szükséged, addig diszkontkincstárjegyben kamatozik 13%-on a 10%-ért felvett hitel. Ha megtalálod a megfelelő lakást, azonnal tudsz lépni, akár még aznap tudsz fizetni az ingatlanért.
S ha egyébként is az a terved, hogy amint lehet, visszafizeted a pénzt, az a néhány tized százalékpontnyi különbség nem is jelentős egy-két év távlatában. (Főleg úgy, hogy egy lakáshitel kezdeti költsége több százezer forint, aminek egy részét elengedheti a bank, de jellemzően ki kell fizetni, ha öt éven belül előtörleszted a hitelt.)
Persze vannak korlátai is a személyi kölcsönnek, az egyik, hogy jellemzően 10 milliónál többet nem kapsz, a másik, hogy a rövidebb futamidő miatt magasabb lesz a havi törlesztőrészlet, illetve tényleg jó kamatot csak megfelelő jövedelem mellett fogsz megkapni.
Mindenesetre érdemes észben tartani a lehetőséget.
Ennyi bevezető után következzen Gábor írása:
Relatív olcsó személyi kölcsönök
A kiszamolo.hu-n megjelent írásaimnak gyakori apropója, hogy bizonyos hitelajánlatok kamata elhagyja a számára kijelölt sávot és megközelíti, vagy eléri az általában jelentősen olcsóbb hiteltípusok kamatát. A mostanihoz hasonló tematikájú írást olvashattatok például, amikor bizonyos szabadfelhasználású jelzáloghitelek kamata elérte a legkedvezőbb lakáshitelekét.
Arról pedig rendszeresen írok, amikor a különböző kamatperiódusú hitelek kamata összeér, vagy keresztezi egymást. Legutóbb: itt.
Az utóbbi hónapok fejleménye, hogy bizonyos személyi kölcsönök és a jelzáloghitelek kamata közti olló szinte teljesen összezárult. Először megnézzük a száraz tényeket, majd megpróbálom megfejteni a jelenség okát. Végezetül néhány bölcs tanácsot olvashattok.
A jelenlegi legkedvezőbb személyi kölcsön ajánlatok:
Hitelt nyújtó bank | MKB és Takarékbank | UniCredit |
Legjobb kamat | 9,99 % | 10,37 % |
Legjobb kamat feltétele | havi min. 600.000 Ft jövedelem érkeztetése bankszámlára | havi min. 400.000 Ft jövedelem érkeztetése bankszámlára és az adós havi nettó jövedelme eléri a 600.000 Ft-ot |
Kamatperiódus | FIX | FIX |
Futamidő | 1 év – 7 év | 1 év – 8 év |
Max.hitelösszeg | 10.000.000 Ft | 10.000.000 Ft |
Egyszeri költségek | – | – |
Előtörlesztés díja | Az előtörlesztett összeg 1 %-a, 0,5% ha a futamidő utolsó évében történik | Az előtörlesztett összeg 1 %-a |
Átfutási idő | néhány nap – max. két hét |
A harmadik helyre jelentős lemaradással a CIB bank 12,89% ajánlata futna be.
Amennyiben a fenti MKB-s ajánlatot súlycsoportján kívül megversenyeztetjük, a 7 éves futamidejű lakáshitel ajánlatokkal szemben is ezüstérmet szerez 10 millió Ft alatti hitelösszeg kategóriába. Egyedül az UniCredit Bank lakáshitel ajánlata előzi meg (legjobb kamat: 8,27%). A szabadfelhasználású jelzáloghitelek között pedig sz MKB ajánlata ugyanebben a kategóriában magyar bajnok lenne.
Ezek a meglepően előkelő helyezések nem is (csak) annak köszönhetőek, hogy a versenykiírást a kívánt eredményhez szabva fogalmaztam meg. Tudva, hogy jelenleg a fedezetes hitelek 10 évesre rögzített kamatok mellett jobb teljesítményre képesek, ezeket a legjobb kamatokat is mérjük le és írjuk fel a sajátos ranglistánkra! A szabadfelhasználású kategóriában ebben a hajlított valóságban is csak egy 9,69%-os kamatú jelzáloghitel tudja megelőzni az MKB 9,99%-át. Lakáshitelek között így már további 3 bank ajánlata ékelődik 8,3%-as és a 9,99%-os ajánlat közé.
Konklúzió: Nem lakáscélú hitel esetén a személyi kölcsön gyakran nem csak egyszerűbb, gyorsabb, hanem olcsóbb is. Lakáscélra igényelt kölcsön esetén is érdemes megismerni a legkedvezőbb ingatlanfedezetet nem igénylő ajánlatokat.
A fenti hiteltípusokon, kamatperiódusokon és futamidőkön átívelő kamatskálák kialakulásában a jelzáloghitel és személyi kölcsön ajánlatok árazásainak összefésülhetőségében nagy szerepet játszott az alábbi két árazási sajátosság:
Személyi kölcsönnél a hiteligénylő relatív magas jövedelme esetén jóval magasabb kamatkedvezmény jár, mint jelzáloghitelek esetén.
Jelzáloghitelek esetében 10.000.000 Ft alatt a legtöbb bank magasabb kamat mellett ad hitelt, mint felette. Ennek okát a következő bekezdésben bővebben kifejtem.
Számomra a legérdekesebb kérdés az ilyen nem szokványos jelenségek kapcsán mindig a miért. Miért éri meg egy pénzintézetnek relatív olcsó személyi kölcsönt kínálnia? Szerintem az alábbi okok szolgáltathatnak magyarázatot:
- Az egyes hitelek esetében a kérelem befogadásától a folyósításig tartó folyamat költségigénye hiteltípusokként az igényelt hitelösszeg nagyságától függetlenül viszonylag állandó (ugyanazok a folyamatok, ugyanannyi ember ugyanannyi munkaórája). A jelzáloghitelezés sokkal költségesebb műfaj, mint az ingatlanfedezetet nem igénylő személyi kölcsön. Minél kisebb a kamatfelár – márpedig manapság alacsony kamatfelárral kénytelenek dolgozni a bankok – annál fontosabb a fajlagos költségek alacsonyan tartása.
- Az elmúlt években jelentősen csökkent a késedelmesen fizetett személyi kölcsönök aránya…
- Ez nagy részben annak köszönhető, hogy az átlagos személyi kölcsön igénylő profilja megváltozott.
Ø A kamatok emelkedésének és a bírálat szigorodásának köszönhetően mára a fedezetlen hitel igénylés a középosztály azon tagjainak privilégiuma lett, akik még nincsenek túlságosan eladósodva.
Ø Az igazolt jövedelem függvényében adott kamatkedvezmények önmagukban is a magas jövedelműeknek kedveznek külön bírálati differenciálás nélkül is. Nem csak költségoldalról, hanem a nagyobb elérhető hitelösszegek vonatkozásában is.
Ø Szabadon felhasználható hitelről lévén szó arról nincsenek pontos statisztikák, hogy ki mire fordítja a felvett fedezetlen hitelt. A tapasztalatom szerint azonban sokkal több a lakásfelújításra, lakásvásárlásra felvett személyi kölcsön. Sokan tervezik úgy, hogy a felvett hitelt egy-két éven belül visszafizetik. Az ilyen hitelek pedig általában biztosabb lábakon állnak, mint fogyasztási cikkek vásárlására, vagy váratlan kiadások fedezésére felvett kölcsönök.
- Azoknak a bankoknak, amelyeknek az elmúlt fél évben jelentősen visszaesett hitelkereslet miatt sok forrás maradt a nyakukon, akár akciós áron is megéri kipörgetni a „készleteket”.
- Az MKB és a Takarékbank az összeolvadás után az OTP-vel konkuráló piacvezető státuszra törne. Az UniCredit a személyi kölcsönök piacán eddig kis szereplő volt. Szeretne a középmezőnybe felkapaszkodni. A piacszerzés mindkét banknál elsődleges cél.
Néhány észrevétel és tanács hitelvétel előtt állóknak:
- 10 millió Ft feletti hitelösszeg és/vagy 10 évnél hosszabb futamidő esetén csak jelzáloghitelben gondolkodhatunk! Egyébként érdemes a számunkra elérhető legkedvezőbb fedezetes és fedezetlen hiteleket több szempontból alaposan is összehasonlítani!
- Mindkét hiteltípus esetében brutálisan nagyok az egyes ajánlatok összköltsége közti különbségek. Személyi kölcsön esetében 9,99 – 22,05%, lakáshitelnél 7,9 és 11,71%, szabadfelhasználású jelzáloghiteleknél 9,54 -13,01% szóródnak az ajánlatok. A számunkra elérhető legjobbat, legolcsóbbat válasszuk!
- Az ajánlatok elkészítésében és a hitelügyintézésben érdemes egy felkészült és független hitelszakértő plusz költséggel nem járó közreműködését igénybe venni személyi kölcsön esetén is. Ajánlom magamat! 😊
Mikor érdemes személyi kölcsönt választani jelzáloghitel helyett:
- Ha összköltségben jobb megoldás, mint jelzáloghitelt felvenni.
- Ha a gyors átfutás fontos a hitelcél megvalósulása szempontjából.
- Ha hamarabb fizetünk, jobb árat kapunk a kivitelezőtől, eladótól.
- Ha az egyszerűbb, gyorsabb ügymenet megér nekünk annyi pluszköltséget, amennyivel a lakáshitel olcsóbb lenne.
Mindenképpen lakáshitelt válasszunk:
- Ha a személyi kölcsön ajánlat törlesztőrészletét túlságosan megterhelőnek tartjuk, válasszunk hosszabb futamidejű jelzáloghitelt.
- Ha valamilyen állami támogatást tervezünk igénybe venni (CSOK, Jelzálogtartozás elengendése, LTP-ből való előtörlesztés).
Vigyázat, önreklám következik:
Jelen cikk írója független hitelszakértő.
Amiben én és a kollégáim segítséget tudunk nyújtani:
- A legkedvezőbb személyreszabott hitelajánlatok elkészítése,
- Szóbeli és írásos tájékoztatás a hitelkondíciókról és a hiteligénylés folyamatáról,
- Előminősítés készítése,
- A hitelkérelem kitöltésének és a banki hitelügyintézés átvállalása.
Munkámért a bankok fizetnek jutalékot és azt nem is háríthatják át a hiteligénylőkre. Ügyfeleimtől pedig semmilyen jogcímen nem kérek munkadíjat, vagy költségtérítést.
Aki igénybe venné ezen szolgáltatásokat, vagy bővebb tájékoztatást kér, kérem az alábbi elérhetőségeken jelezze:
olcsohitelek.com
gabor.solymosi@benkspartner.hu
+36 70 603 9076
A bank nem jótékonysági intézmény!
és ha valamiért nem a valós állapotot tükrözi a térképmásolat, pl hiányzik róla egy épület(rész), mert ez esetben nagy valószínűséggel vissza fogják dobni a hiteligénylést.
Ha alacsonyabb lesz a kamat, nagyobb lesz a kereslet és drágább lesz az ingatlan is.
Most felveszed jó hosszú futamidőre, így csak apránként fizetsz, majd ha van kedvezőbb kiváltod magát a hitelt egy jobbra.
A hozzászólások száma szinte mindig rosszul van kijelezve, így “muszáj” lenyitni a kommentszekciót akkor is ha látszólag ugyanaz a szám van, hogy ne maradjon le az ember. Ezt lehetne javítani? Köszi!
Az nem ~40%-os kamat?
Ez nagyon egyszerűen kikerülhető, ha bármi okból visszafizetnénk rövid időn belül a kölcsönt. A teljes előtörlesztés helyett hagyjunk meg mondjuk tízezer Ft tőkét. Az elkegyeg ott a 3-5 év végéig havi mondjuk 200 Ft törlesztőrészlettel, majd utána már költség nélkül lezárható a szerződés. Ezzel a zsebünkben marad az a párszázezer Ft.
Azért ennyi esze a banknak is van és általában húz egy határt, hogy mondjuk 50%-nál többet nem lehet előtörleszteni büntetlenül. 🙂
A kedvenc mondatom.
Banki ügyintézők, hiteltanácsadók kedvenc csalogató marketing eszköze. Nincs olyan, hogy ezt ne sütnék el tárgyaláskor.
“Önnek is az a terve, hogy előbb visszafizeti, na ugye. Tisztában van a veszélyekkel, persze, tudom, hogy Ön felelősen gondolkodik. Látom határozott komoly a terv amire fel akarja használni a pénzt. Igen, most kell meglépni, az ingatlan ára úgyis felfelé megy. Úgyis drágul minden a piacon. Csinálunk mellé Önnek egy lakáskasszát (tudom ez már nincs) ott is gyűlik majd a pénz, pár éven belül túllesz az egészen, stb. stb. stb.
Hitelfelvevők 80%-a úgy tervezi, hogy igaz lesz ez rá. Örömmel együtt bólogatnak a bankossal vagy ügynökkel. 10-20 év aláírva.
Valóság: nyugdíjig tartó hitelfizetés, egyik hitelkiváltásból a másikba. Pár év múlva újra kezdés a 0-ról, válás, csőd, stb.
10 misivel mennyit lehet keresni egy év alatt?
drága hitel = kevesebb érdeklődő = alacsonyabb ár = nem számít 🙂
Ha amúgy nincs szükségem hitelre, akkor a személyi kölcsön maximális összegére (= 10MFt) ezt az évi 3%-os kamatkülönbözetet (= 300eFt) milyen esetben érdemes kihasználni?
Összevetve pl. a másik véglettel, amikor apró lépésekben rakjuk össze ugyanezt. Nulla megtakarításról indulunk, a fizetésből havonta 167eFt-ot tudunk erre szánni (ez a legkedvezőbb havi törlesztő a Takarékbankos ajánlatnál, azért ennyivel hasonlítsuk össze). Ekkor az első hónaptól a 10M-nak csak 1.67%-a fog kamatozni, de 13%-on. 12 hónap alatt lesz belőle kb. 189eFt = kb. 22eFt éves nyereség. A második hónapban ugyanez, de már csak 11 hónapra számolunk arra az évre esedékes kamatot (kb. 20eFt éves nyereség), és így tovább.
folyt.
Év végére kb. 150eFt lesz a nyereség és befizettünk 2MFt tőkét. Ehhez a kettőhöz már csak egy hónapnyit kell hozzátenni, hogy a következő év végére (változatlan feltételek mellett) már ez is hozza a 300eFt-os éves nyereséget. Minden ezt követő havi megtakarítással és annak hozamával már pluszban vagyunk a hitelfelvételes megoldáshoz képest.
Ergo: ez az arbitrázslehetőség tényleg csak speciális esetekre éri meg számításom szerint.
“Azért ennyi esze a banknak is van és általában húz egy határt, hogy mondjuk 50%-nál többet nem lehet előtörleszteni büntetlenül. ”
Nem foteltudósként okoskodtam, hanem konkrétan így történt. Egyetértek, hogy lehetne ennyi esze a banknak, de nem volt. 🙂 Természetesen elolvastam a hitelszerződést elejétől a végéig, és ennek tudatában vettem fel. Gáboron keresztül ment az a hitelem is, és élt a 3 éves szabály. Mivel időközben találtam még jobbat, akkor esett mélypontjára az alapkamat, vettem fel másikat. Az elsőt kvázi lezártam egy év után, bent hagyva a jelképes tőkét. Az ügyintéző először nem is értette a stratégiámat, és miután elmagyaráztam neki mondta, hogy ilyennel még nem találkozott. De látta, hogy rendben van. Fizettem a havi kétszáz forintokat a 3. év lejártáig, aztán lezártam az egészet. A kezdeti költségek pedig nálam maradtak. 🙂
Pont ezen gondolkoztam én is… Kb 15% a Premium Állampapír (?), felveszel 10 milliót 10%os kamattal és azonnal beteszed állampapírba, akkor találtál évente 5%ot?… Az 500e Ft…(Mínusz az 1% visszavaltasi költség).
Ha meg leesne az infláció es így az állampapír kamata is, akkor visszafizeted… Ez hülyeség? 🙂
Kedves Miklós!
Az átalányadózókra vonatkozóan van egy könnyítés, miszerint elég a negyedéves bevallás és az iparűzési adóbevallás is egyszerűsödött.
kataszabalyok.autokata.hu/hc/hu/articles/6834982339100-2023-as-v%C3%A1ltoz%C3%A1sok-az-ipar%C5%B1z%C3%A9si-ad%C3%B3-tekintet%C3%A9ben
Mennyire reális, hogy ezentúl valaki könyvelő nélkül is meg tudja ezt csinálni, mint a régi KATÁ-s évi egyet? Vagy nem reális ez könyvelő nélkül?
Köszönöm előre is!
Kezdem ugy latni, hogy az emberek nagyon nagy reszenek fingja sincs az elet dolgairol. Es nem csak a penzugyekrol van szo hanem minden masrol is, iskola ide vagy oda.
Ugyanakkor azt is latom, hogy egy resze ennek azert van, mert aki a tuloldalon ul az se ert a dolgahoz. En most mar bankba csak felkeszulten megyek mert egy egyszeru szamlaforgalom igazolast sem tudnak maguktol megcsinalni ha nem mondom el nekik, hogy hogyan kell. De minden ugyfelszolgalaton sajnos ezt tapasztalom es igy nem is csodalom, hogy az emberek nem mernek kerdezni mert meg oket nezik hulyenek.
“Bocs, ha vótmá’ de miért is éri meg a banknak 10%-on hitelt adnia, ha közben a jegybanki alapkamat 13% ?”
Nem értek hozzá, de gondolom azért, mert 7 évre fixált 10% jó dealnek tűnik a random napokon 23:59-kor bejelentett, másnaptól hatályos random rendeletek korában.
Mert olcsóbban is tud forrást szerezni, vagy más módon behozza a különbséget.
Pro tipp: személyi kölcsönhöz semmi szükség közvetítőre, saját banknál a legtöbbször napon belül folyósítják, csak telefonálni kell érte, de itt-ott már netbankból is felvehető.
Vannak persze hátrányai is ennek a megoldásnak, de az majd a maga idejében kiderül. 🙂
Webkincstáron is már 13.05% (tegnap még 13.1%) hozammal lehetett rövid DKJ-t vásárolni.
Érdekes, hogy mit fog kezdeni ilyen formában az MNB az alapkamattal, ha már bőven felette mennek a kincstárjegyek.
Tudom, hogy a devizahitel speciális eset volt, de ott sem az árfolyam volt benne az átverés. Ott volt a szar a palacsintában, hogy szüleink fölvették, 4 évre rá meghaltak, de még mindig ugyanannyival tartoztak. Nézzük, mi a franc. A fölvett tőke nagyjából ugyanannyi maradt, és vígan számolták rá nekik a kamatokat, mert a törlesztőrészletek szinte semmit nem koptattak belőle.
A világon ilyen nincs. Tessék erre rákérdezni, nem ám abrakadabra meg politikusi ígéretek.
A mortgage (jelzáloghitel) itt is rablás, még fix 2% hitel is érdekes banki matekkal jön ki, de legalább konkrétan meg kell adják a végösszeget, hogy csórikám a futamidő alatt mit törlesztesz és mi marad a hiteledből. Nincs hókuszpókusz, mint Bankárisztánban.
“Az nem ~40%-os kamat?”
??? az meg hogy jött ki? 1M-t felveszel, 1,08M visszafizetsz a 2. év végén. Az mondjuk egy 7,5% kamatláb, és mivel nem volt semmi trükk, ezért a THM is ennyi.
Jelenleg kb 13% mellett nem rossz 1.3 millió egy év alatt, csak figyelni kell pár utalásra. Akkor lenne tökéletes, ha az államkincstár vásárlás beleszámítana a visszatérítésbe, az még azért dobna 1-2% -ot a megtérülésen, de így sem rossz.
Szerintem ez jobb opció, mint felvenni 30-40 milliós jelzáloghitelt, és azt beforgatni. A végeredmény kb ugyanaz. Persze, ha nem figyelsz, és lemaradsz a visszafizetési határidőből, akkor az csúnya lesz.
Ha az ügyfélnek már megvan az igénye, hogy akar ingatlant és amúgy nincs elég kpja és hitelre kényszerül, akkor ha rosszul csinálja bemegy egy bankba és érdeklődik.
Ha felelősen és okosan, elmegy egy kiemelt hitelközvetitőhöz, aki tök ingyen, banksemlegesen megnezi hogy milyen bankokban hitelkepes az ügyfél, és azokat az ajánlatokat az ügyfél szempontrendszere szerint sorbarendezi.
Az ingatlan vásárlás és mellé a hitel felvétel az ügyfél döntése. A hitel pedig nincs ingyen, de egy igazi szakember tud segíteni, hogy milliokkal olcsóbb legyen, ha már egyszer a hitel mellett dönt.
“A bank nem jótékonysági intézmény!”
Ez persze igaz és fontos észben tartani, de azt azért hozzátenném, hogy a banknak sokkal jobb ha te igenis jobban keresel és mintaszerűen fizeted a hitelt.
A bebukott hitelek nekik sem nagy üzlet, sokba kerül a végrehajtás.
Szép az ajánlat, a valóság pedig az lesz, amit írt, akinek köszönöm, hogy részletezte.
Csodák nincsenek, az átlagember az ilyen ajánlatokkal sosem nyer! Ennek tudatában ugorjon mindenki bele egy recesszió küszöbén bármilyen hitelbe. Boldog új évet kívánok mindenkinek 🙂
Ha ctrl F5-tel frissítem az oldalt akkor nekem kiírja a jó hozzászólás számot.
akk.hu/content/path=UJPMAP2301
“Jövő hét csütörtöktől, azaz 2023. január 19-től 15,25% és 16% éves kamattal vásárolhatók a kamatadómentes, biztonságos Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) legújabb sorozatai, a 2027/K, illetve 2030/I, amelyek kamatbázisa ‒ az előző évi átlagos éves infláció mértéke ‒ 14,5% lesz, kamatprémiuma változatlan, az előző sorozatokéval megegyező, azaz a 2027-ben lejáró sorozaté 0,75%, míg a 2030-ban lejáróé 1,50%.”
…és elérkeztünk a 7 éves PMÁP-hoz.
Cirka 2 év alatt csináltak az 5-ből 7-et, de a kamatprémium persze nem nőtt.
2030-ig ezeknek a trógereknek én nem hitelezek.
Aki bebukik es elbukik, az csupan tervezett veszteseg. Ha tul sokan buknak el, akkor a bank matematikusai / az MNB kozgazdaszai hibaztak, akik rosszul allapitottak meg, hogy mennyit lehet kihajtani a rabszolgakbol.
Jó szívvel mondom, hogy nézd végig a kiszámoló akadémiát, hogy ne kommentelj többet ide butaságokat.
Annuitás amit keresel.
Lehetett volna egyenletes tőketörlesztést is választani, csak ha azt nézzük, mekkora havi törlesztő,, fér bele maximum ” akkor azzal bizony sokkal kisebb hitelt lehet felvenni.
Nem volt egyértelmű a hozzászólásból, azt hittem, hogy 2 évre havi 80.000 Ft-ért kaptál 1 millió Ft hitelt. Mert úgy 1.920.000 Ft lett volna a visszafizetendő összeg. És ettől függetlenül fogalmam sincs, hogy mit számoltam el, hogy 40% körül jött ki, mert most meg 72,52%-nak számolom.
Tehát a hitel költsége volt 80.000 Ft, 1 millió Ft-ra 2 év alatt kellett 1,08-at visszafizetni. Így tényleg 7,5% a kamat.
Amire várni kellett egy napot, az az online számlázó – amíg aktív nem lett gondolom az adószám. De már az is megy, akár számlázhatnék is. ONYÁn keresztül is minden ment eddig, kivéve a KOMA regisztráció – ahhoz még kell az ÁNYK. Iparkamara is pikk-pakk pipa, még a befizetés is pár nap alatt meglett – csak a papírost nem értem minek kell még hagyományos postán küldeni. HIPA szerintem okés lesz, ott is szinte minden automata. Igazság szerint mivel mindent számlát a nav számlázójával állítok ki, remélem lesz annyira kis okos a rendszerük, hogy elfogadják a bevallásokat is és előbb-utóbb ez is next-next-finish lesz. (Előnyöm, hogy anyósom nav ellenőr volt.)
Annuitásos hiteleknél az első pár évben tényleg nagyrészt csak a kamatot törleszti az ember. Én kaptam egy táblázatot hitelfelvételkor, hogy az elkövetkezendő 20 évben melyik hónapban mennyi kamatot és mennyi tőkét fizetek, szóval nem ért meglepetésként.
Ti nem tartotok valamitől?
Annyira szép ez, hogy igaz legyen: január végi forduló, mintha csak tényleg a vevők érdekét néznék, cserébe meg add oda 7 évre a zsozsót, ami nagyon hosszú idő jobban belegondolva.
Mivel tudnak trükközni az elcsalt inflán és a “nemváltomvisszcsakmajdavégén”-n kívül?
Olyan MAK+ szaga van az egésznek, ott éreztem ekkora hülyítést anno.
Párszáz ezret nyernék, ha a 2028K-t áttenném, de nem merem, (ha 2029-s lenne, akkor gondolkodás nélkül).
A MÁK-nál kell közvetlenül számlát nyitni.
10 mFt a január 20-án kijövő 2030/I-be. 2024. február 20-án (13 hónap után) fizet 1.736.000 forintot, az havi 133.538 forint.
10 mFt személyi kölcsönnek mennyi a havi törlesztője?
13 hónapon keresztül saját zsebből kell fizetni amíg megérkezik a kamat a kincstárból 2024 február 20-án. Sajnos úgy néz ki a 2023-as infláció is magas lesz, így 2025 február 20-án is egy magas kamat után kerül kifizetésre a hozam.
Ha 1% marad a visszaváltási jutalék, ez akkor igaz.
Volt ez már 2% is visszamenőlegesen.
Lehet újra 2% vagy még több.
Túl nagy a hype a PMÁP körül, mint a MÁP Plusznál volt anno.
Ebből valamilyen szívatás lesz szerintem.
Érdemes 0,75% különbségért 2030-ig odaadni nekik a lóvét, amikor most is mutyiznak az inflációval, hogy papíron kevesebb legyen?! Lásd fideszkomcsi árstoppok, miközben a kaja duplázott minimum.
Jelenleg kb 13% mellett nem rossz 1.3 millió egy év alatt, ”
Szívesen megnézném a számokat, ha nem titok..
Közben meg végül is ugyanezt teszem a meglevő hitelemmel. Régóta követem a blogot, emlékszem a javaslatra, hogy a legjobb befektetés a hitel mielőbbi visszafizetése. Persze jelenleg én sem így teszek, a 3,3%-os 10 évig végig fix lakáshitelemet (“természetesen” Gábor keze abban is benne volt) végtörleszthetném, de minek, ha több mint 12,5%-ot kereshetek a PMÁP-pal azzal, ha hagyom hogy a bank helyett nekem dolgozzon. Az annuitás miatt ahogy telik az idő meg már pláne nincs értelme, hiszen a kamat nagy részét az első években már visszafizetem.
Érdekesen kifordult helyzet ez jelenleg…
Nem tudom mi volt a MAP+ban a hülyítés. Azt ígérték, hogy bármikor kiszállhatsz belőle és be is tartották.
Az állam számára ez egy nagyon pocsék konstrukció volt, hogy adtak egy értelmezhető kamatot, amíg alacsony volt az infla, a bankbetétek kamata és a többi állampapír kamata, de amint azok felmentek mindenki pillanatok alatt át tudta rakni minden pénzét.
Tökéletes lekötött betét helyettesítő volt.
Az államnak ez akkor lett volna jó biznisz, ha 10%-os alapkamat fölött is beleragadtak volna az emberek, de nem ez történt.
Nincs kizarva, de azert kell odafigyeles.
Kicsit mas. Tavalyra ket HIPA bevallast kell beadni, egyet augusztus 31-ig a KATA-s idoszakra, egyet pedig a szeptember-december idoszakra. Es 22-re is ervenyes a max. 1% iparuzesi ado a mikro, kis stb. vallalkozasokra, de ezt a bevallasban jelolni kell. A 22-es bevallasban tudsz nyilatkozni, hogy 23-ban a savos adozast valasztod-e, viszont ebben az esetben semmilyen kedvezmenyt, levonast nem ervenyesithetsz, fix az ado.