Ez történt a héten

Az amerikai infláció 6,5%-ra szelídült a novemberi 7,1%-ról, ezért egyre többen úgy gondolják (vagy inkább csak remélik), hogy a FED csak 0,25 százalékponttal fogja emelni az amerikai dollár kamatlábát a következő kamatdöntő ülés alkalmával.

A most kezdődő jelentési szezont is árgus szemekkel figyelik a részvénybefektetők, nagy kérdés, hogy az infláció és a lassuló gazdaság mennyire befolyásolta a cégek jövedelmezőségét. A legtöbb elemző enyhe recessziót vár a következő időszakban, 5-5,5%-os munkanélküliségi rátával, ez is negatívan befolyásolhatja a várakozásokat. Mindezek ellenére az amerikai részvényindexek a legjobb hetüket élték november óta.

Az átlagos amerikai háztartás hitelállománya 7,65%-kal nőtt és jelenleg 165,4 ezer dollárt tesz ki. Legnagyobb mértékben a hitelkártya adósságok nőttek, míg a diákhitelek állománya egy kicsit csökkent is. Ennek oka, hogy az árak jobban emelkedtek, mint a bérek, amire kevés példa volt az elmúlt tíz évben.

Nem csak a lakossági hitelállomány nő, ezzel párhuzamosan a megtakarítási ráta is történelmi mélypontokat közelít.

Egy felmérés szerint az amerikai dolgozók 96%-a fontolgatja az új állás keresését, 40% magasabb fizetést szeretne, 34% szerint nincs hová nőnie a jelenlegi munkahelyén, 25% szerint mérgező a munkahelyi környezet, 35% munkanélküli (???).

A felmérés hitelét a szememben rontja, hogy egy munkaközvetítő cég megbízásából végezték el, illetve semmit nem tudni a felmérés módjáról. Különösen a 35% munkanélkülit nem értem.

Az átlagos érték 65% körül szokott lenni, ennyi amerikai keres több-kevesebb intenzitással új állást egy adott pillanatban, egy átlag amerikainak 12,1 állása van az élete során és 4,1 évet tölt egy helyen átlagosan.

Az állásváltók jövedelme átlagosan 7,7%-kal nőtt a közelmúltban, szemben a nem váltokkal, akiknek csak 5,5%-kal.

Miután a madárinfluenza és a költségek emelkedése miatt közel ötszörösére, 50 cent fölé nőtt a tyúktojás ára néhány év alatt az Egyesült Államokban, s több helyen hiány is van belőle a boltokban, egyre többen tartanak tojótyúkokat. A legtöbb városban 10-20 darabig engedély nélkül lehet tartani őket, ha a helyük kellő távolságban van a környező lakóházaktól. (Egyébként ez nálunk is így van, de még mielőtt belevágnál, érdeklődj a helyi önkormányzatnál a pontos helyi szabályozásról.)

A Tesla az erősödő versenytársak és a csökkenő kereslet miatt 6-20%-kal csökkentette az árait, bár érdemes hozzátenni, hogy a csillagos egekből, mert a többi autógyárhoz hasonlóan sokszor és sokat emelt az elmúlt két évben. (Az árcsökkentés várhatóan a negyedével csökkenti majd az idei profitot.) Reméljük, a versenytársak is felveszik a kesztyűt és végre érdemben fognak csökkenni az (elektromos) autók árai, amit mindenki az egekbe emelt a gyártás visszafogottsága miatt. Egy gyilkos árháború sem lenne rossz a jelenlegi autóárak mellett, a mostani profitráták még komoly engedményeket tennének lehetővé.

A kanadai nagyvárosokból tömegek költöznek el a megfizethetetlen ingatlanárak miatt, csak a pandémia kitörése óta 43%-kal nőttek az árak. (Bár a magasabb kamatok miatt mostanában már csökkenek ezek az árak.) Csak Torontóból százezer fő költözött el egy év alatt. Ugyanakkor a nemzetközi migráció a nagyvárosokat célozza meg, így Torontóba 216 ezer új lakos is érkezett a határokon túlról.

A japán infláció az elképesztően magas 4%-ra nőtt decemberben, amire nem volt példa 41 éve. A végén még az is lehet, hogy a japán jegybank érdemben szigorítani fog. (Bár éppen most azt jelentette be, hogy még több japán állampapírt fog venni, hogy ne nőjenek a kamatok.)

Tovább nő a kínai diktatúra befolyása a kínai médiában, több médiacégben vesz speciális döntésjogokat biztosító, úgynevezett “aranyrészvényeket” a kínai állam, valószínűleg nem a cenzúra lebontása céljából.

A COVID elemi erővel tört Kínára, miután közel háromévnyi karantén után lázadások törtek ki a hatalommal szemben szerte az országban, így megszűntették az addigi lezárásokat. A január 21-i kínai holdújév ünnepe, ami a világ legnagyobb népességmozgásával jár minden évben, a fertőzés újabb hullámát fogja elindítani, az eddigi nagyvárosi gócpontokból a vidéki helyszínekre a hazalátogató rokonok miatt. A nagyvárosokban már túl vannak a nehezén, de most a vidéki lakosságot is eléri a fertőzéshullám. Mindez azért érdekes, hogy mikor fog talpra állni a kínai gazdaság és mikor nő újra például az energiaéhsége, ideértve a LNG gázszállításokat is.

Franciaországban továbbra is emelni szeretnék a nyugdíjkorhatárt, amit már többször elgáncsoltak a szakszervezetek. Sírig tartó munkáról azért most sem lenne szó, 62-ről 64 évre nőne a korhatár, mert az nem állapot, hogy hitelből finanszírozzák a nyugdíjfizetéseket, szólt a hivatalos indoklás.

Az infláció tovább nőtt Magyarországon, 24,5% volt decemberben a KSH adatai szerint, ezen belül is az élelmiszerek 44,8%-kal, a háztartási energia 55,5%-kal drágult. Részletek.

Share

195 hozzászólás

  • graphite
    Ha jól értettem, azok akik a Monsterhez jelentkeztek, azokkal készült a felmérés. Ez magyarázatot ad a 96%-os és a 35%-os arányra is.
  • Copywriter
    Várható valamikor a közeljövőben, hogy újra 450 Ft környékére gyengül a forint? Engem ez érdekelne, ha van itt szakértő, aki erre 4 hónap távolságában esélyt lát, akkor szívesen venném a válaszát.
  • Kiszamolo
    graphite, annak úgy nincs értelme. Hiszen akkor 100% lenne azok aránya, aki munkahelyet akarnak váltani.
  • Cartman
    Fiatal vagyok még. Magyarázza már el valaki, hogy honnan ered az az elvárás, hogy valaki x ledolgozott év után évekig vagy évtizedekig nyaralhasson, ha amúgy full egészséges és munkaképes?
    Ha nem lenne ilyen kényelmes életünk és önellátók lennénk, akkor is sírig kéne dolgoznunk, művelni a földeket, foglalkozni az állatokkal, vágni a fát, hogy legyen mit enni és ne fagyjunk meg. Talán jobb lenne olyan munkát választani, amit életünk végéig örömmel végzünk?
  • Belavoltam
    Kicsit negativ vagy. Sose ment 450 kornyekere a forint. Annyira meg ez se szar 🙂 Egyelore. Valoszinuleg senki nem latja most a tavaszi arfolyamot. Az valoszinu, hogy az EU-s penzek addig sem ernek ide.
  • Jövendőmondó

    Lesz az 500 is!
  • Jövendőmondó

    Vissza fog menni 350 alá!
  • Szabó Gábor
    Nincsen ilyen ember, aki ezt meg tudná mondani, hogy jövő hónapban – évben 200,300,500 Ft lesz-e az euró, a dollár, bármit. Ez egy varázslat. Nem lehetséges.
    Mihelyst ezeket el tudod majd engedni, sokkal jobban fogod érezni magad 🙂
  • graphite
    “graphite, annak úgy nincs értelme. Hiszen akkor 100% lenne azok aránya, aki munkahelyet akarnak váltani.” nem feltétlenül, nálunk a cégnél sokan csinálják, hogy jelentkeznek ilyen helyekre, linkedin-en, lehetőleg, hogy látszódjon, így könnyebb egy fizetésemelést elérni, és nem kell az új cégnél alkalmazkodni. A 96%-os arányt én nem tudnám másképp magyarázni…
  • BBalázs

    Szerinted a dolgozók hány %-a tud olyan munkát végezni amit élete végéig élvezne? Hány takarítónőt, gyártósori munkást stb tudnál mondani? Persze az általuk elvégzett munkának te is az élvezője vagy. Évtizedekig “kényszerből” (kvázi a megélhetésért) dolgoznak, csak megjár a nyugdíj. De egy 70+os tűzoltót se szívesen látnék, bármennyire az volt álmai munkája.

  • graphite
    a reálkamatot kell nézni, ha a reálkamat pozitív, akkor fogják venni a forintot, erősödik az EUR-hoz képest, ha negatív, akkor nagy eséllyel gyengül. Jelenleg 24%-os hivatalos infláció mellett 18% a kamat, elvileg gyengülnie kellene a forintnak. De nem vagyok szakértő, csak így látom.
  • cabala
    ha öregebb leszel, és már az ágyból kikelés is egy procedúra lesz (40-50 éves kor körül kezdődik), akkor örülni fogsz neki, hogy nem kell például fizikai munkát végezzél mert aktív idődben elég jószágot takarítottál meg ennek elérése érdekében.
  • Bitcoin fanatikus
    A btc árfolyama 22%-ot emelkedett.
  • Penge
    De hát ilyesmit nem ér beírni…

    Hiszen csendben duzzogtunk mikor 86746. alkalommal is eltemették a keynesiánus mainstream közgazdászok és sza(g)értők az egész kripto-tulipánhagyma őrületet. Most meg már megint itt viháncolunk…

  • zds
    Copywriter
    0 az esélye. Nem egyértelmű, hogy most a HUF nyerő? Ezt még a hüje is lássa. 16% éves kamat! Wow! De jó fejek!…Kit érdekel a sorosista euró vagy dollár?
    Komolyra fordítva a szót: ilyet inkább ne kérdezz, mert arra utal, hogy az elemzéseidben nem vagy önálló (fundamentális elemzés, technikai elemzés, kamatkülönbözet elemzés, jelentős vételi/eladási erő elemzés jelenlegi és piac által várt értéke).
  • testemen a jel
    “Franciaországban továbbra is emelni szeretnék a nyugdíjkorhatárt, amit már többször elgáncsoltak a szakszervezetek. Sírig tartó munkáról azért most sem lenne szó, 62-ről 64 évre nőne a korhatár”

    Érdemes összevetni ezt a hazai tanárok fizetésének ügyének alakulásával. Egy hangyafütyinyit se tudnak Magyarországon elérni egy ilyen alapvető kérdésben sem a hazai szakszik. Pont a minap jutottak eszembe a francia légiirányítók a szokásos sztrájkjukkal.

    Ismerek fideszes tanárt. Szerinte a tanárok fizetése nem alacsony, ezért nem tart a szakszervezettel/tiltakozókkal. Indok: neki két budapesti kiadott lakása van, amit örökölt. Ezért Ő köszöni, jól van. Szerinte ő reprezentatív minta. Az egyik lakást tanár-házaspárnak adja ki.

    Két budapesti kiadott lakás kb. 100 millió forint jelen értékén. Ez a jelenlegi tanári fizetést alapul véve kb. 40 évnyi félrerakott teljes fizetésnek felel meg.

  • Csizkek
    Canada ingtlanarakhoz: cbc.ca/news/business/crea-housing-number-november-1.6686776

    2022 feb kornyeken volt a csucs a property indexben, nyilvan ez atlagos, onnan azert volt nagyobb eses. Elemzesekbem varnak meg 10-20% csokkenest atlagarakban 2023 vegere, azaz nominalisan.

    Nagyon nem erdekel Canada ingatlanpiaca, de vmiert a nagy ingatlanpiaci elemzesekben mindig Canadat es Uj Zelandot veszik elo mint ingatlanpiaci elorejelzo a worldwide nagy piacokra, Usa, Eu, Azsia

    Nemeto. tobb nagyvarosaban egyertelmuen van mar nominalis arkorrekcio. No a kinalat es a 1,5-2 evvel korabbi, hirdetesek eltunnek 2-3 nap alatt, honapok ota ott allnak az ingatlanok..

  • Kálmán

    Azért mert már 30 éves korára sem egészséges az emberek többsége, 60 éves korára pedig egy kész roncs. Ha 80-ig kellene abból élnünk amit dolgozunk, sokan szerintem hamarabb feladnák a szenvedést.
  • Cartman

    Jogos a felvetésed. De én azt vallom, hogy van nagyon sok szakma, szerintem simán lehetne azt csinálni, hogy 5-10 évente átképezze magát az ember. Van sok ezer szakma, kétlem, hogy ne akadna mindenkinek 5-10 olyan, amit élvezettel végezne. Nyilván ne egy 70 éves bácsi legyen a tűzoltó, de remélem átjön a mondandóm.
  • Cartman
    Szerintem simán lehetne egy olyan rendszer, hogy mindenki végezzen mondjuk 10-15 év szociális munkát, 10-15 év fizikai munkát, még amikor ereje teljében van, 10-15 év szellemi munkát, kreatív munkát, 10-15 év gyártósori munkát, stb. Mindenki jobban becsülné egymás munkáját és senki se használódna el idős korára.
  • Ujgor
    en orommel vennem a 70+os tuzoltokat, orvosokat, tanarokat. De ha vannak ilyenek, ok es csak ok szolgaltathatnak a politikusoknak.
  • Къырымтатар

    Az elmúlt száz évben némiképp megnőtt az átlagéletkor.
    1000 éve aki megélte a 40-et, az már matuzsálem volt.
    Na most, egy 40 éves ember értelemszerűen munkaképes, egy 70 éves, főleg ha már minden ízülete tropára ment, már nem az.
    De nem értem, neked nincsenek idős rokonaid? Úgy néznek ki, mint akik bírják a napi 8 óra melót? Most nem az érdekel, hogy a nagypapa még naponta 1 órát fát vág, meg stb., itt most heti 40-50 óráról van szó.
    Nem önmagában a nyugdíj intézményével van a probléma egyébként.

  • BalatonTagado
    en meg mindig 50% minuszban vagyok azzal a sza×ral.
  • Kalv
    köszi, hogy szóltál, megyek is és realizálom a… ja még mindig 50% mínuszban vagyok, pedig esés után vettem. (szerencsére játékpénz mennyiségben)
  • TPéter
    35% talán háztartásbeli vagy pályakezdő. Őket általában nem számítják be se a munkanélküliek se a munkavállalók közé (tehát a 96%-ban sincsenek benne). Gyanítom hogy a két adat nem ugyanarra a csoportra vonatkozik, az első a munkahelyváltókra, a második az összes álláskeresőre.
  • Nils Holgersson

    A 35% munkanélküli egyik lehetséges magyarázata:
    youtu.be/GFb4rXMADvg

    A könyv szerzője szerint egész jelentős számú munkaképes fiatal férfi ül otthon a szülő vagy a barátnő kanapéján és videójátékot játszik. Ök állítólag annyira feladták, hogy a hivatalos munkaügyi statisztikában sem szerepelnek. Lehet, hogy most elkezdtek keresgélni…

  • Iron1
    régen sem feltétlenül dolgozott mindenki az élete végéig. Pl. a tehetősebb parasztok a tanyáról faluba költöztek, s a gyerekeik tartották el őket.
  • Számok tükrében
    (01,15)18:51
    Cartman, nagyon kevés ember szereti igazán a munkáját. A többség nem azt csinálja, amit szeretne mert nem élne meg belőle.
    Vannak fizikai korlátok, édesapám tűzoltó volt, anyugdíj előtt meghalt.
    De anyósom át sm tudnám elképzelni hogy 68-70évesen betegeket ápol a kórházban, mert ápolónő.
    Azt kellene kormányzati szintén kitalálni, hogy:
    a.) kevesebb munka órát dolgozhassanak X év felett, s akkor hidd el az emberek több mint fele nem sietnem nyugdíjba
    b) a beszedett munkaerő piaci járulékot valódi átképzésre fordítani.
    Nem arra gondolok, hogy 9 óra munkidő után menjél el este tízig cukrásznak tanulni, hanem komplett munkaerő piaci szerkezet átalakításra. Ez elég összetett, itt most nem tudom kifejteni.
    Abba is bele lehet fáradni, hogy minden napod 13-14 óra elfoglaltságból áll, mert a munkád mellett mást is kell tenned.
  • Zabolik
    A munkakeresők 35%-a keres azért munkát, mert munkanélküli, nem az amerikai dolgozók 35%-a munkanélküli. Ugyanez igaz a többire is a 2. sorban, a munkakeresők 40%-a szeretne magasabb fizetést, 25%-a szerint toxikus a légkör.
  • Okoskalennék
    Az EURHUF árfolyamhoz kapcsolódóan, valaki hozzáértő írna nekem pár sort itt, hogy mennyire van hatással az árfolyamra, hogy a 2022-es HUF infláció 14,5%(?) volt, míg az EUR inflációja 9,2%. Fél laikusként gondolom, hogy az inflációk közötti különbség hosszútávon megjelenik az árfolyamban is, mert egyébként a forint “túlértékelődik”.
  • Karcsi83
    Bitcoin fanatikus: de aki 10 millió felett szállt be, annak továbbra is teljes csőd a 7 milliós érték, nemde?
  • Treil
    70 éves korotokra annyi lesz az állami nyugdíj hogy úgyis dolgozni kell mellette. Aki meg 20-30 éven keresztül félre tud tenni évente 3 millió felett azt nem fogja érdekelni a nyugdíjkorhatár.
  • Ákos

    Nekem is van olyan fidesz felé hajló, vagy fideszes ismerősöm, aki ismer olyan tanárt aki 500 nettó körül vagy fölött keres. Minek a rinya. Ez van… Az összes keveset keresőnek kell kiharcolni a maguk számára a béremelést, mert szolidaritás feléjük az itt nem lesz. Ultimate érv: “hát mérnökként én is menjek tüntetni, hogy több bért kapjam” facepalm.

  • Spidy

    A 2022-es hivatalos vagyar infláció 24.5%. Az átlagos infláció a 14.5%. Az utóbbinak nem sok közgazdasági jelentése van, politikai kommunikációra használják, emelkedő trend esetén. Majd meglátod, hogy csökkenésnél az igazi, év/év inflációt fogják emlegetni, sőt, már volt olyan OV nyilatkozat, amiben a jövőre nézve azt használta.
    Normális években a kettő persze nagyon hasonló.
  • MÁgoston
    testemen a jel:

    Nagyon remélem, hogy ennyi értelemmel maximum tesitanár az illető.

  • Nacionalista
    Ahogy terjed az automatizálás, egyre csökken a fizikai dolgozók aránya. És ha lesz rá igény, akkor majd többet automatizálunk. Igen, pont a tűzoltót nem lehet, de abból nincs is sok azért az országban.

    Viszont pld. a gyári munkások melójának 90%-t lehetne automatizálni, és az építkezéseken dolgozó culágerek egy jó része is csak azért kap most munkát mert még relatíve olcsó.

    Jobban kell képezni az embereket és a szellemi/könnyű fizikai munka felé terelni, így tolható ki a nyugdíjkorhatár.

    Kötözködőknek: nyilván nem lehet MINDENT automatizálni, és nem lehet MINDENKIT gépbeállító technikussá képezni, de nagyon nem mindegy, hogy az ország 50%-a robban le 60 éves korára vagy csak a 25%-a.

    Úgyhogy van abban valami azért amit Cartman mond.

  • Mai fiatal
    Vagy az is lehetne megoldás, hogy például 40 milliós össz vagyon felett nincs nyugdíj. Az nem járja, hogy aki 50-100 milliós saját házban él, annak mi fizessük a méregdrága új suzukiját. A munkáért fizetés jár, nem pedig a következő generáción való élősködés joga. Ha rá lennének kényszerítve a mai idősek, hogy kijjebb költözzenek a városokból, akkor mindjárt enyhülne az ingatlanválság is.
  • QTT

    “simán lehetne egy olyan rendszer, hogy mindenki végezzen mondjuk 10-15 év szociális munkát, 10-15 év fizikai munkát, még amikor ereje teljében van, 10-15 év szellemi munkát, kreatív munkát, 10-15 év gyártósori munkát”

    Ezt azért gondolt át, mert (már bocsánat) baromság, de nagyon.

    Akinek lejárt a szellemi munka “ideje” és kötelezik a 10 év szalagmunkára, az szerinted milyen minőségben és motivációval látná el azt? (semmilyennel, országot váltana) Vagy ha szalagmunkával kezd, akkor majd a 3 műszak mellett kezdi magát képezni a következő etapban szereplő szellemi munkára?

    Egy orvost hogyan képzelsz el? 10 év szalagmunka után kezdjen el orvosnak tanulni, vagy kezdjen orvosként és 10 év után kötelezően otthagyni, mert irány a szalag? 😀 Vagy lesznek majd kivételek? 😀 😀

    Lehetne folytatni még a kérdéseket.
    Ilyen szerintem még a legelvetemültebb diktátoroknak sem jutott eszébe.

  • IDSx
    ezt a komédiât nem lehetne otthon, 4 fal közt…? Senki se cryptozik már, láthatóan nem váltotta meg a világot, kiderült hogy átverésekre viszont kiválò. Tavaly ilyenkor 20MUSD vagy akár 100MUSD volt a marketingszöveg, most meg gyakorlatilag aki 2020 decembere után vett BTC-t az még mindig minuszban van nominálisan, ha nem adta el, de reálértéken se sokkal jobb a helyzete, hiába nö éppen akármennyit.
  • Bitcoin fanatikus
    Egyben válaszolok több kérdésre: Nyilván van honnan emelkedni 80%+ esés után. A 22% még csak egy apró jel, hogy vélhetően lassan vége a macipiacnak. Vagy lehet csak egy macipiaci rali is. Ki tudja. Ami a lényeg: A blogszerző reményeivel ellentétben nem fog eltűnni, 0-ra menni, megszűnni, hanem továbbra is idegesítően itt marad, hiába mond ellent a keynesianus közgazdasági tévút minden elméletének. A fundamentális fejlődésről, latin-amerikai, afrikai adaptációs adatokról, a lightning-network növekedéséről is lehetne írogatni, de ez is kellemetlen még itt. Illetve ugye, amikor nagyobbat esik, akkor meg van említve a blogbejegyzésekben, amikor emelkedik, akkor csönd van róla. Jó néha megtörni a csendet és rámutatni a kettős mércére is.
  • tumpara
    “Szerintem simán lehetne egy olyan rendszer, hogy mindenki végezzen mondjuk 10-15 év szociális munkát, 10-15 év fizikai munkát, még amikor ereje teljében van, 10-15 év szellemi munkát, kreatív munkát, 10-15 év gyártósori munkát, stb. Mindenki jobban becsülné egymás munkáját és senki se használódna el idős korára.” – Cartman

    Most elképzelem a gyártósori munkást (jaja, sok van belőle Magyarországon, csak nem a saját buborékunkat kell nézni), aki két kevert közt tele empátiával elmegy szociális munkát végezni egy idősotthonban, aztán 10-15 évet lehúz a reklámszakmában, vagy elkreatívkodik valamilyen művészeti ágban (mondván festek én olyat, mint Picasso!). Az elméleted tök jó, de a valóságban csak akkor megvalósítható, ha a medián IQ/EQ egyformán magas lenne. Annál meg sokkal differenciáltabb a társadalom.

  • Kiszamolo
    Bitcoin, persze, amíg van lócitrom, mindig van veréb is.

    Tényleg írni kellene arról, hogy most éppen a játékpénz emelkedett egy hétig?

    Arról ne írjak, hogy elvitték a lottó főnyereményt, a jövő héten kár lottód venned?

  • Grand
    Nacionalista,
    “Ahogy terjed az automatizálás, egyre csökken a fizikai dolgozók aránya.”

    Voltam a tatabányai Bridgestone-ban.
    Elmondták, hogy a gyár két részben épült. 2008 környékén épült az első üzem, lényegében teljesen automatizált gyártás folyik ott. 2017-ben lett kész a második gyáregység, ezután dupla annyi abroncsot tudnak gyártani, mint előtte. Oda viszont már nem automatizált gyártósort telepítettek, hanem hagyományosat. Ha jól emlékszem a számokra, az első üzem kiszolgálásához műszakonként kb. 80 munkás kell, a másodikhoz kb. 600.
    Felvetődött a kérdés, hogy másodszorra miért nem automatizáltak. Az volt a válasz, hogy rettentő drága a telepítés és az üzemeltetés(!) is.
    Egyszerűen olcsóbb embereket alkalmazni.

  • Cartman

    Van abban is valami, amit ti mondtok, de ha erre lenne felépítve a rendszer, akkor meg lehetne valósítani. Nyilván nem a mostani félalkesz társadalomban meg azokkal, akik 30 éve csak gyártósori munkát végeznek és nem is állítom, hogy mondjuk egy orvos nyargaljon át a gyártósorra vagy kezdjen el festeni.
    Nem degradálásképpen, de fizikai munkához, gyártósori munkához, ápolási munkához nem kell 5-6 éves képzés. Tehát ha az iskolában a szellemi munkához szükséges tudást megszerezted, utána relatíve rövid idő alatt át tudod képezni magad a masik három irányra, ha szükséges.

    Persze lehetne automatizálni is, de akkor szintén adja magát, hogy mit kezdesz az alacsony EQ/IQ szegmensben lévőkkel, akik elveszítik a munkájukat, átképezni meg nem lehet őket?

    Vagy pedig hagyjuk őket tönkremenni a munkában. Milyen más lehetőségek vannak?

  • BBalázs

    Karbantartóként dolgozok 10 éve, több munkahelyem is volt,láttam elég sori dolgozót. A fizikai munkásnak sem kötelező 60 éves korára lerobbani, csak jelentős részük nagy ívben tesz az egészségére. Az óránkénti cigiszünet, gépi kávé meg a s*ar kaja mellé még túl is hajtják magukat. 8 órára számolt normát megcsinálja 6 óra alatt, hogy legyen idő tiktokra meg a hasonlókra. Inkább visz 2* annyit, emel sokkal többet csak maradjon ideje játszani a telefonon. Ahogy én látom, minél magasabban képzett az ember, annál inkább hajlamosabb figyelni az egészségére, gyári melós meg nem igazán túlképzett. És igen, ezen oktatással lehetne javítani. Nem felétlen továbbképzéssel, elég, ha ezeket meg tudnák értetni a fizikai munkásokkal, hiszen ők vannak legjobban kitéve ennek.

  • Attila11

    A világtörténelemben soha nem dolgoztak az emberek 60-70-80 évesen annyian, mint most. Nem csak számszerűen, hanem arányaiban sem.
    Régen általában meg sem érték ezt a kort, az a kevés, aki igen, pedig általában a “bölcs” szerepében az adott közösségben, családban köztiszteletben álló személynek számított és eltartották.
    Persze kivételek mindig voltak és vannak…

  • Attila11

    Remélem ha megéred azt a kort, akkor majd te önmérsékletet tanúsítasz és ha lesz saját ingatlanod, akkor nem veszed fel a nyugdíjadat, hanem eladod, kiköltözöl falura és a maradékból fogsz megélni.

  • Murphy

    Nos, annak magas a nyugdíja, akinek magas volt a jövedelme és sok járulékot fizetett az államnak (és így nyugdíjként az aktuális nyugdíjasoknak).
    Persze, lehetne egy járulékfizetési felső határ (én támogatnám), vagy fix járulék – lásd KATA – és akkor mindenki maximált, vagy azonos nyugdíjat kaphatna, de akkor a magasabb jövedelműeknek még több maradna minden hónapban a zsebében az alacsonyabb járulékfizetés miatt.
    A magasabb jövedelemmel rendelkező a jelenlegi rendszerben több nyugdíjast is tart el, mint egy minimálbéres.
    Szóval, szerintem azért gondold újra az álláspontodat..
  • Prakt

    Szerinted aki úgy megy nyugíjba, hogy sok megtakarítása van, meg drága ingatlanja, az nem fizetett nyugdíjjárulékot?
    Élősködik, meg a munkáért fizetés jár? És a fizetésből levont nyugdíjjárulékot mi alapján vonod le, tőle, ha utána rá akarod kényszeríteni, hogy elköltözzön a városból, mert te akarsz ott lakni.
    Majd ha visszafizetted neki azt, hogy az adójából az ő pénzéből tanultál, majd akkor írj ilyen baromságot!
  • Vicces vagy?

    ” Vagy az is lehetne megoldás, hogy például 40 milliós össz vagyon felett nincs nyugdíj.”

    Meg csak januar kozepe van, de bejelentkeztel az ev vicce cimre?

    40M egy lefosott 2 szobas panellakas, csak a miheztartas vegett.

    De tudod mit? Legyen.

    Csak akkor nyugdijjarulekot se szeretnek fizetni.

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.