Közeledik az év vége, itt az ideje az idén lejáró TBSZ számlák megújításának.
A TBSZ számlán tartott összeg kamatadómentes, ha 5 évig nem nyúlsz hozzá, 10% a kamatadó, ha három évig nem töröd fel.
Bővebben a videóban:
A harmadik vagy ötödik év lejáratakor dönthetsz, hogy mi legyen a befektetett összeggel.
Az első döntés, hogy semmit nem csinálsz, ekkor lejár a TBSZ számla és év végével megszűnik. Ilyenkor a teljes egyenleged lejár, az állomány átkerül egy normál számlára és időarányosan, január elsejétől adózni fog a megszerzett kamatjövedelem.
A második döntés, hogy 30 nappal az utolsó munkanap előtt, de legkésőbb idén rendelkezel arról, hogy a mostani lejáró TBSZ számládat meghosszabbítod újra 3 vagy 5 évre. (Például az Államkincstárnál ezt személyesen kell elintézned.)
Itt is két lehetőséged van. Vagy a teljes összeget bent hagyod, vagy csak részben. Ha veszel ki az összegből, legalább 25 ezer forintot bent kell hagynod. (Ez utóbbi lehetőség először idén év végén lett elérhető.)
Még két dolgot érdemes tudni a TBSZ számlákról. Az egyik, hogy szolgáltatók között mozgathatóak a számlák, ezt hívják lekötési átutalás indításának. Ilyenkor igazolást kell vinned a régi szolgáltatótól az új helyre 15 napon belül, hogy az átutalt állomány TBSZ (vagy NYESZ) számláról származik.
Ha most is állampapírban van a pénzed egy bankban és évente 0,3% díjat fizetsz az állomány után, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy áttranszferáld az állományt az Államkincstárba, ahol ugyanazt a szolgáltatást költségmentesen megkapod.
A másik, hogy meglévő értékpapír nem vihető be TBSZ számlára. Vagyis a meglévő értékpapírjaidat nem tudod normál számláról bevinni TBSZ számlára.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 35 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
@Kiszamolo
@Mindenki
Van arról információja/tapasztalata valakinek, hogy lehet külföldi szolgáltatónál (külföldön) TBSZ számlát kötni? A törvényi lehetőség megvan rá.
kamaraonline.hu/cikk/jovore-adomentes-lehet-a-kulfoldon-nyitott-tartos-befektetesi-szamla
Panasonic, ez már egy éves hír, viszont én még senkit nem találtam külföldön, aki nyitna magyar TBSZ-t. LEhetőség, az van, szolgáltató nincs.
3. éves TBSZ -em fordul, rajta értékpapír. Ha ki akarok venni róla, akkor el kell adni, vagy a normál számlára át tudják vezetni vajon?
Kedves Miklós, kérdésem lenne, hogy az Interactive Brokers-szel lehet TBSZ-t nyitni? Idén szeptembertől BÉT-en is lehet kereskedni náluk, valamint január egytől volt több módosítás is a TBSZ-ekre. Köszönöm, ha tudsz ebben segíteni.
Menyus
Egy kerdesem lenne: Evek ota minden evben nyitottam 1-2 TBSZ szamlat az allamkincstarban amire befizettem majd vasaroltam allamkotvenyeket. Iden dec31-el az elso ilyen lejar.
A kerdesem konkretan: rendelkezhetek ugy, hogy a rajta levo kotvenyeket tegyek at, az iden gyujtoevben levo szamlamra(ami iden dec31-el lezarul es 5 ev mulva lejar)? Ha lehetne, nem szeretnem eladni a kotvenyeket es ujravasarolni oket a mostani TBSZ szamlamon.
Elnezest, elgepeltem: nem 1-2 hanem 1-1. 🙂
Ertelemszeruen minden evben csak 1 TBSZ-t nyitottam.
Bocs, de nem hagyhatom ki: a TBSZ számla az olyan, mint a CD lemez? 🙂
Nem, az olyan mint a bacon szalonna.
Gorbag: Igen, rendelkezhetsz így. Személyesen kell megtenni decemberben.
Gorbag, igen, átviheted, pont erről szól a poszt.
Csak be kell menned személyesen (ezt is írta a poszt). "Vicces", mert mostantól mehetsz be decemberben, hogy a lejáró TBSZ-edről nyilatkozz (ha át akarsz róla vinni pénzt-értékpapírt), majd januárban is, hogy megnyisd a következő évit. Államigazgatás vs. józan paraszti ész... 🙁
Több infó itt: allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allampapir_allomany_kezelese_tartos_befektetesi_szamla
Itt megtalálod a papírt, amit kitöltetnek majd Veled: allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/allampapir_allomany_kezelese_tartos_befektetesi_szamla/313/
A TBSZ hivatalosan Tartós Befektetési Szerződés, nem számla. Szóval helyes a TBSZ számla. 🙂
Sorry az OFF-ért, de ez többünket érdekelhet. Alanyi áfamentesség határa 12M/év lenne jövőre, ha az EU rábólint.
hvg.hu/kkv/20171124_kata_alanyi_adomentesseg
@Kiszamolo: Köszönöm! Én is így tudtam.
@Gorbag: Igen, van lehetőség a lejáró TBSZ értékpapírjait feltörés nélkül átvezettetni az új TBSZ-re.
Interactive Brokers-nel (akiknel egyebkent egy rakas magyar "broker" is kotoget, rateve a maguk hasznat pluszban) nem lehet magyar tbsz szamlat nyitni, leven ez egy amerikai, illetve angliaban bejegyzett szolgaltato. De IB-s szamlat azert nem is erdemes nyitni hogy a bux-on vasarolgass szerintem. Inkabb ha az amcsi vagy eu-s piacon akarsz valamit. Amugy meg ahogy Miklos is irta, allamkincstar, vagy pl. egy erste / cib ertekpapirszamla boven jo.
Idén kell megnyitni a 2018. januárban indulót.
Arra vezetik át az idén lejárót.
Ha nem így lenne elveszne 1 év...
Mondjuk akinek államkötvényben van pénze lekötve egy bankban, attól megkérdezném, hogy mit vár az élettől 😀
@Miklós esetleg a mosquito szúnyog... 😀 😀
@Szabó Gábor
Itt van az első 10 millió nem likvid része. Akadémia 3/3. 😉
"De IB-s szamlat azert nem is erdemes nyitni hogy a bux-on vasarolgass szerintem."
Ezzel vitatkoznék. Hasonlítsd össze a kondíciókat a magyar szolgáltatókéval. Egyedül a TBSZ megléte szól a magyarok mellett.
OFF
Sziasztok,
Ha TBSZ számlára veszek pl amerikai részvényindexet, akkor az adózás hogy alakul?
Ugye a TBSZ miatt magyar adó nincs, de az USA adót ez hogy érinti?
Bocsi az offért.
Bela, az osztalék után azt le fogják vonni. Nem itthon, még kint az USÁ-ban vagy Németországban.
@Szabó Gábor
Jelenleg a kamatok olyan 2-3,8% korul mozognak allampapirban. Euroban meg 2,2%. En most kezdtem nezegetni, eddig annyira nem erdekelt. Lasd allampapir.hu/
Van ingatlanbefektetesem is, de ha most az ertek versus alberlet aranyt nezem, az kb. 6-7% korul van, de van vele nyug. Igaz, ha visszaosztom a napokkal, akkor nehany tizezer forint/nap-al lehet szamolni az ezzel eltoltott idot. Minusz a stressz, mert barmikor elromolhat a kazan es a csere sokszazezres tetel is lehet.
Anno ajanlgattak mindenfele remek befektetest, magas hozamokat, de a kornyezetemben van tobb olyan, akiknel a kedves "befekteto" eltunk a nehany milliojaval, de a multban tortentek "jo nevu" brokercegekkel is erdekes dolgok.
En nem akarok befektetesekkel milliokat keresni, azt megvan a munkammal is, amit jellemzoen elvezek. Az a nyugalom meg tobbet jelent, hogy ez a penz megvan.
Off:
Az milyen hatással lesz az ügyfélre, hogy a KBC Equitas beolvad a K&H-ba? Csak annyi, hogy a belga felügyelettől átkerül a magyarhoz, és változnak a kártalanítási limitek?
portfolio.hu/finanszirozas/bankok/beolvasztja-a-kbc-brokerceget-a-kh.269363.html
Daen, meg szerintem sokkal drágább lesz, mert a magyar BEVA súlyosan el van adósodva a Questor miatt és fel kell tölteni pénzzel. Ezért drágult piszkosul az összes szolgáltató itthon. A KBC nem, mert az a belga BEVA alatt volt.
Nyitottam az államkincstárnál egy TBSZ számlát még év elején,de nem fizettem be rá semmit és nem is akarok már. Meg tudom szüntetni,vagy felszámolnak rá valamit?köszi.
Dix, mivel év végén 25 ezer forintnak kell lennie rajta a törvény szerint, ezért gondolom hivatalból meg fogják szüntetni.
Engem az érdekelne, hogy sikerült-e valaha valakinek visszaigényelni pl. a német adóhivataltól a jogtalanul levont osztalékadót? Mi ennek a menete?
Tudom, hogy nem idevágó téma, de szeretnék segítséget kérni!
Érdemes Önkéntes nyugdíjpénztárat indítanom? Havi 10000 Ft-tat tervezem, jó esetben 12, rossz esetben a csillagos ég a határ a nyugdíjba vonulásomhoz. Egészségpénztárba havi 20000-t fizetek.
Akár emailban is várom a hozzáértők segítségét!
Köszönöm!
Kiváncsi vagyok, hogy ez a TBSZ meddig fog menni... Eddig azt hittem, hogy fejlett gazdaságokban csak off-shore módszerekkel lehet adómentesen részvényekkel pénzt keresni.
Létezik bárhol a világon hasonló? EU-n belül?
Ki mire szavaz, hány éven belül fogják eltörölni az egészet?
(NYESZ szerűség máshol is létezik, de azt ne keverjük a TBSZ-el.)
Ha a 3.év után ki szeretnék róla venni részbe, hogyan állapítják meg, mennyi hozam után kell fizetnem a 10%-t? Százalékos arányban?
@Ildikó70
Az igazi kockázat az, hogy nyugdíjas korodig kell befizetni minimum éves összeget, akkor is, ha már nem dolgozol. Érdemes megtudni, hogy pl a nők 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása jelenti-e az ÖNYP-hez jutást is.
Másik kockázat, hogy 10 év múlva veheted fel először adómentesen a hozamot (bár lehet, akkor más szabály lesz). Tehát kevésbé likvid, mint egy TBSZ, de cserébe ad 20% adóvisszatérítést.
Azt is nézd meg, mennyi a levonás a befizetésből adott pénztárnál, mert vannak eltérések.
Lehet rá megadni haláleseti kedvezményezettet, így jobb, mint egy értékpapír számla.
@Buci
"Ha a 3.év után ki szeretnék róla venni részbe, hogyan állapítják meg, mennyi hozam után kell fizetnem a 10%-t? Százalékos arányban?"
Röviden: igen.
Az Szja törvény 67/B. § szerint kiszámolják a befektetési hozamot, és a kivett dolgok dec. 31. napi értékének arányában kell 10 % adót fizetni. Az adófizetést a következő évben a bevallási határidőig kell megtenni a pénzintézet által kiállított igazolás alapján.
Adó = (teljes napi érték - befizetett pénz)*(kivett napi érték/ teljes napi érték)*10%
Off topik:
Valaki benne van az idei K&H használd a bankkártyád sokat és kapsz pénzt decemberben játékban?
kh.hu/ajanlat/30ev?utm_campaign=folyoszamla-tactical&utm_source=N9356.2751815ORG-OPTIUDM-TA-MLT&utm_medium=300x250&utm_term=cpm&utm_content=display
headset:
"Az Szja törvény 67/B. § szerint kiszámolják a befektetési hozamot,"
Mi alapján? Tegyük fel, aktuális értéken 10000 KHUF van a számlán befektetésekben és 1000 KHUFt szeretnék kivenni 3. évben. Ilyenkor a befektetéseket forintosítják (értsd eladják??) és ez alapján számolt hozam 1000 KHUF-ra arányos részét kell leadózni?
Ez így elég nagy bukta, mert ha a maradék befektetést még két évig benn szeretném tartani, akkor újra meg kell vásárolnom az eszközöket.
Ennek az eladom-visszavásárolom "akciónak" jelentős költsége lehet (pl erstenel etf kb 2x0.3 %..., azaz 10 MHUF esetén 60 KHUF)!
Iden inditottam egy TBSZ szamlat az Allamkincstarnal, van rajta Premium allamkotveny. Szeretnek venni amerikai reszvenyt is TBSZ szamlara. Ha jol ertem, egy evben csak egy TBSZ-em lehet, viszont ami van erre az evre, az az Allamkincstarnal van, arra ugye nem tudok venni a KBC-nel reszvenyeket. Ilyenkor mi van? Hogy tudok ebben az esetben TBSZ-re reszvenyeket venni?
Piz, bankonként lehet évente egy-egy tbsz számlád.
Ha már az adózásnál járunk... Elnézést, offtopik lesz.
Adott egy UL "befektetés". Ha jól rémlik, 10 év után adómentesen lehet kivenni belőle a pénzt (most hagyjuk magának az UL-nek a költségeit, kimondottan a befektetési jegyeken elért árfolyamnyereségre gondolok.)
Oké, oké, hogy 10 év, de mihez képest? Ha minden évben tettem be pénzt, és most likvidálni akarom az egész foskupacot, akkor pl. a tavaly vásárolt alapon elért árfolyamnyereség után már adóznom kell? Vagy itt van valami kiskapu, és a 10 év az UL megnyitásától számít, nem pedig az éves egyedi befizetésektől?
Zeddr nyitástól 10 év.
@SpurDisznó
Nem kell semmit eladni. Csak felértékelik az eszközöket a dec 31. napi árfolyam szerint.
A kamatozó dolgokat névérték + felhalmozott kamat alapján.
A részvényeket a tőzsdei árfolyammal.
A törvény azt is lehetővé teszi, hogy ha papírt akarsz kivenni, azt se kelljen eladni. Dec. 31-i árfolyamon átkerül a főszámládra és a 15%-kal adózandó hozam a későbbiekben ehhez képest számolódik.
Persze előfordulhat, hogy a szolgáltató a belső szabályzata alapján nem hajlandó papírt kivenni a TBSZ-ből. Akkor azt a részt el kell adni. Meg kell előzetesen kérdezni.
@SpurDisznó
A fejlett ipari országokban is van hasonló konstrukció. Angliában például ISA -nak (Individual Savings Account)-nak hivják.
gov.uk/individual-savings-accounts
Köszi, Miklós. Akkor azt mondod szüntessem meg a francba, szálljak ki most a tőzsdei csúcson, mielőtt bedőlnek az árfolyamok?:)
@gyurisc:
Köszi az infót, utánanéztem. UK és Kanadában találtam TBSZ-hez hasonlót.
Remélem sokáig marad a TBSZ nálunk, mert bedobtam egy-két jobb (új) BMW árát.
Már csak a költégek nem tetszenek, 0.5%/év simán elmegy low cost ETF plusz állományi díjra.
Bár szerintem előbb-utóbb ide is elér Vanguard-ra jellemző alacsony költség.
@headset:
Ebben biztos vagy? Felhívtam a szolgáltatót, és ott azt mondták, hogy 3. év részkivét esetén az egész számla forintosításra kerül (eladják a befektetéseket) és ez alapján lehet adóbevallást készíteni (átlag nyereség % a kivett részre). Lehet, nem megfelelő infót kaptam, vagy félreértettem.
@SpurDisznó
"Ebben biztos vagy?"
Abban biztos vagyok, hogy az eladást az Szja törvény nem teszi kötelezővé. A hozam megállapítására ezek a szabályok:
"...a lekötés megszűnésekor, megszakításakor...a befektetésben lévő pénzügyi eszköznek, külföldi fizetési eszköznek... IRÁNYADÓ SZOKÁSOS PIACI ÉRTÉKÉT,
...a szerződés megszűnése, megszakítása időpontjára MEGÁLLAPÍTOTT betéti kamatkövetelést...
...
Amennyiben a lekötési időszak utolsó napja munkaszüneti nap, ... a lekötési hozamot a lekötési időszak utolsó napját megelőző UTOLSÓ ISMERT ÁRFOLYAM alapján..."
És ezek kötelezőek a szolgáltató számára.
Lehet, hogy az ügyintézőnek az eladás az egyetlen ésszel felfogható módszer.
Vagy lehetséges, hogy a számlavezető nyerészkedni akar a jutalékon.
De amikor az AKK-nál úgy törtem meg a TBSZ-t, hogy a papírok egy részét csak később adtam el, akkor is meg tudták állapítani az adóköteles hozamot
Sziasztok,
korábban már utánajártam a NAV-nál hogyan kell külföldön TBSZ számlát nyitni, este készítettem erről egy videót amiben elmagyarázom: youtu.be/bVXDZYDkCUM
Remélem segít!
@SpurDisznó nem akarok személyeskedni, de aki új BMW-k árát dobálja be a számlára, nézzen már szét, hogy hol mennyi a számlavezetés, 0,5%/év az irtózatosan, kiba...tul sok. Ideje lenne szolgáltatót váltani, nem?
@V.Tamás
A 0.5% költség jelenleg elég gyorsan összejön. Mondjuk évi .12% állományi díj, egy olcsóbb iShares core ETF 0.3% körül van jelenleg, és erre rájön például 2x 0.3% (egyszeri) megbízási díj (mikor veszed v. eladod az etf-et). Ha HUF-EUR-t váltassz, (oda-vissza), akkor is leszednek rólad pár tized %-al. A fix Számlavezetési díjjak aprópénz ezekhez képest.
Például a legolcsóbb BUX indexkövető alap vagy ETF költsége 0.6 % felett van (MNB szerint).
Ezek már jelentős költségek, főleg, ha egy élet megtakarításairól beszélünk.
Tudsz ennél jobbat? Fenti csak egy pelda, szvsz legnagyobb Magyar bankunknál ezek a költségek magassabbak.
Na ezeket a költséget hasonlítsd ahhoz, ha USA-ban veszel low cost ETF-t pl. Vanguard-nál. Többszöröse!
Hidd el, aki pár (új) BMW árát bedobja TBSZ-re, nem teljesen h***e, utánanéz a feltételeknek.
A díjakat egyoldalúag, bármikor módosíthatják!
Mészáros Péter:
Zseniális!
Felhívtam a NAV-ot és megerősítették, hogy lehetséges külföldi számlát TBSZ-ként kezelni. Adminisztrációra még nincsen sajnos formanyomtatvány, ez a bejelentőre van bízva. Gyakorlatilag itt van egy kockázat, ha a papírmunka nem megfelelően van elvégezve, probléma lehet belőle.
Mészáros Péter:
Tegyük fel, már létetezik egy külföldi értékpapír számla, amin vannak eszközök (pl ETF-ek).
2018 tól ezt TBSZ-ként szeretném kezelni. A 30 napos bejelentési időn belül a NAV-nak hogyan kell jelzem a befektetések értékét? Aktuális árfolyamon? Mivel ezek nem új befektetések, a banki kimutatásban a bekerülési érték korábbi állapotot jelez.
Hogyan adózom le a 15% a korábbi nyereségre, ami az előtt keletkezett, hogy TBSZ-é lett "kinevezve" a számla?
Mivel a befektetés nem kerül eladásra, árfolyamnyereséget hogyan kell számolni? Erre vonatkozó adót gondolom a 2017 es bevallásban szerepeltetni kellene...
Az adminisztraciot leszamitva (neked kell jelezni hogy TBSZ szamlat nyitsz, elrakod az eves bizonylatokat, ha ido elott hozzanyulsz a szamlahoz es emiatt adot kell fizetned azt neked kell bevallani) minden ugyan az mintha magyar szamlat nyitnal:
Csak penzt vagy penzugyi eszkozoket lehet befizetni, utalni es uj szamlat kell nyitni. Nincs kivetel otthon sem, reszvenyt, ETF-et nem transzferalhatsz oda. Nyiss uj alszamlat, add el az ETF-et es vedd meg ujra az uj alszamlan, miutan bejelentetted a szamlat a NAV-nak! Az a lenyeg hogy az ETF arfolyamnyeresege mar a TBSZ szamlan keletkezzen, maskepp fogalmazva az adoalap azon a szamlan legyen nyomonkovetheto (aztan ha tartod 5 evig a szamlat akkor nem kell adot fizetned es be sem kell vallani).
Szoval ugy adozod le a 15%-ot az addigi nyeresegre hogy az a nyereseg letre fog jonni mert eladod az ETF-et, most meg nem a TBSZ szamlan.
Bevallani
Bevallani pedig az odautalas napjanak megfelelo forintositott erteket vallanam be, hiszen ezt az osszeget fogod lekotni, ezzel indul a szamlatortenet. Aztan hogy utana merre megy annak arfolyama az mar mindegy a NAV-nak es egy masik tortenet. Oke mar a dolog?
Orulok ha segithettem, remelem tudok kesobb is!
buta kerdes a kulfoldi tbsz temakorben: ha kinti szolgaltatonal, kinti adohatosag szeme elott tenykedem, akkor ott pl BMW (GER), McDonalds (USA) papirok utan, adott 2 piacon nyitva ilyen szamlat, adoznom kell. Peldaul ha osztalekot kapok. Amig itthon egy MTel utan nem kell.
Mi akkor az elonye a kinti "tbszesitesnek"? Ahogy megertettem ez inkabb (on)magam igazolasa a Mutyisztani (magyar) hivatal fele, ha netalan a kinti penzbol szeretnek venni nagyobb erteket, az honnan szarmazhat.
De a TBSZ fobb elonyei kozul joparat nem tudnek kihasznalni. (folyamatosan bejovo osszegeg (eveken tulnyulo) befektetese, 0% osztalekado,...)
Kár, hogy nincs még 3. opció a TBSZ 5 éves lejárat előtti megújításnál, mégpedig a plusz pénz befizetése.
Mészáros Péter:
Köszönöm az információkat!
@Mészáros Péter:
Köszi a leírást és a videót!
Az lenne a kérdésem (nem ismerem az IB vagy más bróker felületét, rendeszerét): ha mondjuk az IB-nél van alszámla lehetőség, akkor szerinted aaz alszámla megnyitása elég vagy minden évben új számlát kell nyitnom?
Galagonya:
Nézz jobban utána, a pontos adózás számos dologtól függ.
Ha példűul a kinti szolgáltató jobb költségekkel dolgozik, vagy esetleg jobban megbízol bennük, akkor talán érdemes lehet megfontolni a külföldi TBSZ opciót is. Például mo Erste-nél hiányolom, hogy nagyon sok low cost core ETF nem elérhető és kérésre sem veszik fel a listára... Bár itthoni viszonylatban a költségeik versenyképesnek tünnek, külföldi szolgáltatónál láttam már jelentősen jobbat.
Ha nagyobb összegű, pl 10-20-30 év megtakarításairól van szó, akkor az adózás már nagyon nem mindegy hosszú távon. Hacsak nem akarsz még pár évet feleslegesen dolgozni a költségek miatt...
@Mészáros Péter, köszönjük!
A videó alatti egyik válaszban írod, hogy csak az első befizetést kell bejelenteni, utána hónapokkal később tolhatsz be 100 millát, stb. Nekem ez nem tűnik logikusnak, hiszen ebben az esetben, ha egyszer majd 5-10-20 év múlva visszautalod a 100+ millát akkor mit mondasz a NAV-nak vagyonosodási vizsgálatkor, hogy miből van? Ha mondjuk valaki havonta fizetget be a gyűjtőévben, azt szerintem se kell minden alkalommal jelezni, de év végén egy szumma gyűjtőév befizetés azért kellene, nem?
Üdv,