Temetési tudnivalók
Az élet sajnos olyan, hogy egyszer mindenki meghal. A legtöbben váratlanul, mert ha tudjuk is, hogy egy idős vagy beteg ember egyszer meg fog halni, a legtöbben akkor sem készülnek fel rá.
S ebben az esetben ott állunk, hogy azonnal kell intézkedni az elszállításról, hűtésről, temetésről, van pár napunk, hogy mindent elintézzünk. Miközben azt sem tudjuk, mit is kellene intézni és hol.
Nem is tudjuk, reális-e az az ár, amit fizettetni akarnak velünk, mennyibe kerülne máshol vagy milyen alternatíva lenne elérhető.
Ezért gondoltam, jó lenne írni egy cikket erről a témáról. S mivel pont felbukkant a hozzászólásokban, nem is húzom tovább.
Azonban szerencsére még én sem tudok semmit a témáról, amit megoszthatnék veletek, ezért most ti jöttök.
Írd meg a hozzászólásokban, mikkel szembesültél, mire mennyit fizettél, hogyan csinálnád ma másként, ha már tudnád azt, amit ma tudsz. Mit rontottál el, mit csináltál jól. Mennyibe került a végén az egész temetés, mi az, amin tudtál volna spórolni, vagy éppen ellenkezőleg, inkább fizettél volna, hogy az is el legyen intézve. Temetés utáni ügyintézés, végrendelet, hagyatéki tárgyalás és a többi.
Ha összejön kellően sok és tartalmas hozzászólás, a lényeget majd átemelem a cikkbe is.
Kapcsolódó cikk, ami szintén fontos:
* Amelyik hozzátartozóval sosem ment az őszinte beszélgetés, azzal nagyon valószínű, hogy haldoklóként sem fog, így a fontos “rendelkezés” és az adatátadás, amiről Miklós és sokan mások is hangsúlyoztok, elmarad. (Mi mondjuk a családtag gyógyulási esélyeit próbáltuk maximálni azzal, hogy a másik kimenetelről nem beszéltünk vele, ő meg nem akarta felhozni, de utólag kárnak tartom. Szebb lett volna megbeszélni vele, hogy a házastárssal közös számláról szeretnénk most elutalni a pénzt, mint megtenni, mikor már öntudatlan volt; tudni, van-e kívánsága a temetkezésre, mint utólag találgatni.)
* A holmiját mindenki maga tartsa rendben és amire nincs szüksége, attól ő maga SZABADULJON MEG. Említett családtag után 8 hónapig pakoltunk, a négy örökösből rajtam kívül mindenki teljes munkaidőben dolgozott, nagyon nem hiányzott ez senkinek.
Örököltem egy ingatlanrészt X forint öröklési értéken, majd eladtuk nyereséggel, most kell adóznom belőle (május 20. 🙂 ) De a hagyatékban volt sok minden más is – rám eső teljes értéke Y Ft volt.
Az eladási árból a szerzési érték mellett levonhatók a szerzés költségei is, a hagyatéki eljárás költsége, ami Z Ft volt, gondolom, egyértelműen az. Az eljárás költségének a hagyatékelem értékével arányos részét számolhatom el csak (Z * X/Y), vagy az egészet (Z), vagy van valami jogszabály szerinti speciális számítás vagy elv? Légyszi, küldjetek hivatkozást, ha van mire, ne csak “úgy tudom”-ot.
Az 5 éves szabályt ismerem és az jól is dokumentált az idei bevallás kitöltési útmutatójában, amiatt ne fáradjatok.
Egyébként kb. 200 ezer Ft-ban volt az – elhunytak által kért hamvasztással, és a kért sírhelyre való temetéssel együtt – a teljes szertartás, darabonként értve az összeget.
A sírhelyet az elkövetkezô 25 évre kell megváltani és mivel anyukámat a nagyszüleim mellé temettük és azt a sírhelyet alig pár évvel korábban váltottuk meg, így csak pár évet kellett ráfizetni. A síron csak fakereszt van, így a sírkôvel nem kellett bíbeblôdni. Látom, ez komoly egyszerûsítés.
Ilyen piszlicsáré összeget lopni ilyen undorító módon…
A közjegyző húzta a száját, persze nem jelentettem fel, de a kapcsolatot megszakítottam.
OTP NYESZ számlára lehet venni PMÁP-ot!
Gondolkodom zsákoláson, a kérdés, hogy osztalékadó van NYESZ-en, KAMATADÓ is van rajta?
Előre is köszi
@Kiszámoló hozzászólásokat miért nem számozod? Sokkal jobban követhető lenne számomra, hogy hol tartottam a hozzászólások között.
Üdv
Elhunytnak volt néhány MFt bankszámlaegyenlege és pár ezer Ft hitelkártya-tartozása az OTP-nél (halála után hamar törlesztettük, tartozás nem is nőtt tovább, de a hagyatéki eljárásban csak a halál napján fennállt egyenleg számít).
Közjegyző a törvény szerint a tárgyalásra idézte a bank képviselőjét mint hitelezőt, akik, gondolom, a napi több tucat ilyen levelet el sem olvassák.
A hagyatéki végzés 15 nap múlva emelkedik jogerőre, vagy ha a tárgyalás végén minden érintett lemond a fellebbezés jogáról, akkor másnap. Távol levő bank ezt nem tudta megtenni, egyikünknek pedig nagyon kellett a pénz.
Teljes reménytelenséggel hívtam fel hazánk nagybankját, az ügyintéző azonnal közölte, hogy az OTP előtt ismert a probléma. Talán munkaidőben és személyesen kellett újra bemenni (?), de a központnak szólva órákon belül kiállították a fellebbezésről lemondásukat.
Nővérem kb. 2 hónapja hunyt el Érden. Kívánsága értelmében a hamvait ketté osztották, és 2 temetése volt; egy a szülővárosában, és egy Budapesten.
Megkerestünk egy érdi temetkezési vállalkozót, hogy bonyolítsa le a temetést. A hamvak fele szóróparcellában lelt végső nyugalomra, a másik felét leszállították a szülővárosba (kb. 200km Érdtől). Ezért kiszámláztak közel 500.000.- Ft-ot, amiből csak a szállítás 125.000.- Ft volt, ami nevetséges. Ráadásul mindezt egy sima kartondobozban, mindenféle kegyeleti szempontot mellőzve.
A másik nagyon visszatetsző tapasztalat, hogy a temetkezési vállalat ügyintézője (és ez nem csak az érdi, hanem a helyire is igaz) olyan stílusban tárgyalt velünk, mintha a piacon akarnánk tőle venni egy zsák krumplit.
Jo ha tudjuk:
– bankszámlára, egészségpénztárra, nyugdíjpénztárra lehet elhalálozási rendelkezést adni.
– LTP számlára, Értékpapír számlára, TBSZ, NYESZ számlára nem lehet adni elhalálozási rendelkezést. Itt a jogerős hagyatéki végzést meg kell várni az ügyintézéshez.
– egyre több embernek van külföldi szolgáltatónál valamilyen számlája. (Revolut, stb) Hogy itt hogy megy az öröklési eljárás ( ha nem tudjuk a kódokat) azt érdemes megkérdezni, lehet fordíttatni kell a hagyatékit meg a többi iratot, stb. Ezt is érdemes megtudni.
Személyes tapasztalat:
Van munkáltató aki az elhunytat saját halottjának tekinti. Ez esetben a temetési költségeket ők állják. Kevés ilyen van, nekünk ez nagy segítség volt.
A hamvasztásos temetés össz költsége Bp-en kb 250 000 ft volt. Amin még meglepődtem, az az, hogy hamvasztást kértünk, de mégis felszámoltak több nap hűtést.
Az is zokon esett, hogy a “déltepsi” kórházban volt a hamvasztás és azt mondja nekem telefonba akivel beszéltem, hogy vagy vigyek be 2 lepedőt amiben elhamvasztják, vagy fizessek darabonként 2500 forintot a lepedőkért.
– – – – –
A bankok a hitelkártya tartozás kamatozását a halotti anyakönyvi kivonat bemutatása után a halál napjával leállítják. Ha rendezni szeretné valaki a tartozást, akkor nem szoktak akadékoskodni hogy ő-e az örökös, vagy sem.
Hasonló cipőben járunk mi is. Adótanácsadóval egyeztetve a az ingatlanra eső hagyatéki költség lett levonva, nem az egész. Törvényhelyet a tanácsadó nem jelölt meg.
Közjegyzőknél úgy tudom relative olcsón letétbe lehet helyezni végrendeletet, ami azért jó, mert a hagyatéki eljárás kötelező része, hogy lekérdezik ebben a rendszerben (Végrendeletek Országos Nyilvántartása), hogy az elhunytnak van-e letétbe helyezett végrendelete. Tehát ez akkor is előkerül, ha senki nem tud róla (és még biztosan hiteles is).
A szolgáltatók (net, tv, közmű, stb.) jó része rugalmasan kezelte azt a problémát, hogy lemondtam/szüneteltettem az elhunyt nevén lévő szolgáltatásokat, pedig a hagyatéki tárgyalás végéig erre azt hiszem nem lettem volna jogosult (ráadásul nem is én voltam az egyetlen örökös). Még azokat is engedték lemondani, ahol hűségidő volt. Szóval ezt a részét a korrektnek éreztem.
Bankszámlánál simán kiutalják a hagyatéki tárgyalás után az örökösöknek. Értékpapír számlánál ez nehezebb, mert kell hozzá egy olyan értékpapír számla, amire átrakhatók az ott szereplő papírok, ami sok esetben csak az adott bank azonos értékpapír számlája, amit csak azért kell megnyitnia minden örökösnek, hogy legyen hova áthelyezni, mert aztán visszaváltja, felveszi a pénzt és megszünteti.
Temetőnként eltérő, hogy milyen lehetőségek vannak, de az ember nem is gondolná, hogy mi minden van (pl elektromos kiskocsival vigyék a koporsót vagy vállon, akik elhelyezik dobjanak-e virágot a koporsóra, legyen-e zene, vagy élő ének, stb.)
Kriptánál lehegesztett fémbetétbe kell rakni az elhunytat, azaz nem elég a koporsót megvenni. Ez pluszköltség.
Van olyan temető, ahol az ÁNTSZ már nem engedi a földbe temetést csak a hamvasztást (pl mert x évente magas belvizes terület).
A családtagnak volt bankszámlája, amelynél úgy tudtam, hogy haláleseti rendelkező/kedvezményezettként lettem megjelölve, így oda is hamar elmentem. Aztán kiderült, hogy csak sima rendelkező vagyok, így zárolták a számlát. Pedig meg mertem volna rá esküdni, hogy haláleseti rendelkezőnek állítottak be (egyszer direkt megkérdezték, hogy kérjük-e ezt az opciót). Erre mindenképpen érdemes odafigyelni, mivel nekem csak azért kellett a közjegyzőnek fizetni, mert ezt rosszul tudtam, ill. volt a bankszámla. A hagyatéki tárgyalás 4-5 hónap múlva volt. Erre mindenképpen nagyon oda kell figyelni! Egy bizonyos kor fölött talán érdemes a vagyoni viszonyokat is tisztázni, elosztani, átíratni. Tudom, ez sokaknál tabu téma, holott a halál hozzátartozik az élethez. Szóval, ennyit a pénzügyi részéhez.
Nem teljesen. A magyar öröklési jog szerint az örökös “ipso iure” örököl, az örökhagyó halálával megszerzi a hagyatékot. A hagyatéki eljárás és a közjegyzői végzés jogilag egy deklaratív eljárás. Ezért pusztán jogilag bármelyik (végzés szempontjából nézve: leendő) örökös – akik szintén jog szerint egyetemleges örökösök – intézkedhet a hagyatékkal kapcsolatban. Természetesen az általános kárfelelősség szabályai szerint. (Mondjuk nem illik lemondani az előfizetéseket, ha egy másik örökös marad az ingatlanban…)
Banknál szerintem adnak róla papírt eleve – legalább az olasz banknál mintha így rémlett volna – nekem a lepkésnél van az önyp, manyup-n, erre is lehet (kell) megadni kedvezményezettet.
Kitöltöttem a letölthető formanyomtatványt, beküldtem, pecsételve visszaküldték és látom is bent az internetes felületen, hogy ki az aktuális kedvezményezett.
Fogják nemsokára kicsit hirdetni a metróban (nincs sok büdzséjük rá), szerintem hasznos információforrás, érthetően megjelenítve.
Bank, közművek: természetesen semmilyen infót nem adtak, mivel nem volt megadva kedvezményezett, de legalább a hitelkártya tartozást befagyasztották a hagyatéki végzés bemutatásáig. A kül. szolgáltatók pedig az első banki visszapattanás után elkezdték küldözgetni a csekkeket, szóval azt mi is tudjuk fizetni. A hagyatéki tárgyalás időpontja még mindig nincs kitűzve…