Csökkent a válások száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 50 éve nem volt ilyen alacsony a száma a válásoknak, miközben mindenki azt jósolta, hogy soha nem látott számban fognak elválni az emberek az összezártság miatt. Már-már el sem hiszem, hogy ezer házasságból csak 14,9 végződött válással egy év alatt, a házasságok átlagos tartóssága 19,8 évre nőtt.

Persze az örömteli számokhoz azt is hozzá kell tenni, hogy a házasságok száma sem volt még soha ilyen alacsony, ezer nem házas felnőttből csak 33 kötött házasságot az elmúlt évben. Így már nem is olyan hihetetlen a 14,9 válás. (Persze a házasságkötési kedvet eléggé negatívan érintette a járvány, így az idei adat azért olyan sokat nem mond.)

A kevesebb válásnak az egyik oka éppen ez: az emberek később, sokkal érettebben kötnek házasságot, ha egyáltalán. A másik sokkal prózaibb: a válság miatt az emberek nem mernek elválni, a gazdasági bizonytalanság és kilátástalanság inkább alkalmazkodóbbá teszik az embert, mintsem hogy ilyen körülmények mellett akarjon mindent felrúgni és akár nulláról kezdeni mindent. S van akiknek még jót is tesz, hogy végre nem csak reggel hétkor és este hét után látják egymást. Akit bővebben érdekel, a Yahoo cikke erre.

Share

3 hozzászólás

  • örök körök
    >S van akiknek még jót is tesz, hogy végre nem csak reggel hétkor és este hét után látják egymást
    Őőőő… Meg hétvégén?

    Egyébként szerintem baromira káros a folyamatos összezártság párkapcsolati szempontból, igen. A kevés válás oka egyrészt a bizonytalanság, másrészt meg hogy jelenleg más partnerek nem játszanak be a képletbe, nincs aki miatt érdemes legyen a válással vacakolni. Magyarán: hiába pocsék a kapcsolat ha nincs alternatíva.

    Korona válság végeztével meglátjuk hogyan alakulnak a számok.

  • rmm
    Jol ertem, hogy akkor a hazassagkotesek 45%-a valassal vegzodik?
    Nem kovetem ezt a statisztikat, de mintha bekeidokben is hasonlo lett volna az ara’ny. Nem?
  • András György
    2019 az adatsor vége, tehát a karantén nincs az adatokban. Kínából egyébként tényleg az jelentették, hogy a karantén után megugrott a válások száma, de az átfutási idő miatt ez is inkább beszámolókon alapul, mint adatokon. Amúgy érdekes információ, és az is kiderült, miért kell meghivatkozni a forrást 🙂

Vélemény, hozzászólás?

A megadott név fog megjelenni, ezért érdemes nem a valódi nevedet megadni a hozzászóláshoz.

A hozzászólás előzetes moderáció után fog megjelenni.

A hozzászólás párbeszédre van kitalálva és nem monologizálásra. Ezért fogalmazd meg úgy a mondanivalód, hogy beleférjen egyszerre egy hozzászólásba. Senki nem akar téged olvasni 15 hozzászóláson keresztül (rajtad kívül természetesen). Ha cikket szeretnél írni, ajánlom valamelyik ingyenes blog oldalt, azok valók ilyenre.

Minden hozzászólótól elvárjuk a minimális tiszteletet mások felé. Akiknek ez (még) nem megy, azoknak felesleges fáradnia a gépeléssel. Beszélj úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled beszéljenek. Ennyire egyszerű eldöntened, megfelelsz-e ennek a feltételnek.

A hozzászólás nem alanyi jog, hanem egy lehetőség, ha olyat tudsz mondani, ami mások számára hasznos és építő. Köszönjük a megértést.

(Elnézést kérek mindenkitől, a fentiekért, sajnos a félreértések miatt kénytelen voltam leírni ezeket. Természetesen a te hozzászólásodat is szeretettel várjuk.)

Figyelem: FIREFOX böngészővel gondod lehet a hozzászólás elküldésével. Használj másik böngészőt a hozzászóláshoz, amíg ki nem javítják a hibát.

 karakter még felhasználható

A hozzászólás elküldésével hozzájárulsz, hogy az IP címed technikai okokból tárolva legyen. Ha ezt nem szeretnéd, ne küldd el a hozzászólást. Kérésre a hozzászólást töröljük az IP címeddel együtt.