Tízévesek lettünk

2021-02-02
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Egy évtizeddel ezelőtt a feleségem bevonult a kórházba, hogy világra hozza elsőszülött fiunkat, én otthon unatkoztam egyedül.

Akkor vált divattá a blogírás (ez még a vlogolás meg az instagram előtt volt, az őskorban) és valamiért jó ötletnek tűnt, hogy én is elkezdjek írni egy blogot. Arról, ami foglalkoztatott: megéri-e?

Megéri-e a napkollektor, a LED izzó fényforrás, kimenni a Tescoba a sarki Sparral szemben, ha az utazás költségét is figyelembe veszem és így tovább. Ezeket akartam kiszámolni, ezért lett logikusan Kiszámoló a blog neve.

Hogy az első száz-ezer olvasó hogy talált rá a blogra a blog.hu bugyrainak a legmélyén, a mai napig nem tudom. Viszont az hamar kiderült, hogy őket kevésbé érdekli a LED izzók fényforrások megtérülése, viszont annál jobban izgatja őket, hogy nem csináltak-e nagy hülyeséget azzal, hogy unit linked biztosítást kötöttek vagy szeretnék megérteni, miért nem éri meg a nyolcéves LTP.

Mivel ezeket a termékeket árultam először biztosítónál, majd bankokban, illetve ezt is tanultam az egyetemen, illetve egyéb pénzügyi iskolákban, gondoltam egye kutya, végülis írhatok ezekről a témákról is, mindegy mivel szúrom el a drága időmet. Az hamar kiderült, hogy milyen nagy szükség van arra, hogy valaki elmagyarázza az embereknek, mit is jelent például az évi 8-10%-os TKM mutató a unit-linked biztosításoknál vagy hogy milyen költségekkel dolgoznak a befektetési alapok és így tovább.

Az első néhány évben nem volt nagy áttörés, biztosan, de lassan emelkedett az olvasók létszáma. A köz kívánatára valamikor 2012 tájékán elindult a Kiszámoló Akadémia (a youtube-on megtekinthető az anyaga), illetve a tanácsadás már viszonylag hamar beindult, mert igény, az volt rá. Ennek ellenére az első években a blog igazán pénzt nem hozott, inkább volt egy "pet project", mint valódi pénzforrás, időben lényegesen többet vitt, mint anyagilag hozott. De mivel nem is ezért csináltam, csak kedvtelésből, nem is igazán zavart a dolog.

2013  elején már-már azon gondolkodtam, hogy fel kellene mondanom a munkahelyemen, hogy legyen időm jobban tanácsadással és oktatással foglalkozni, amikor az utolsó főnököm a segítségemre sietett és kirúgott. Azóta a blogolásból, tanácsadásból és a pénzügyi oktatásból (mostanában már csak online céges oktatásokból) élek én és a családom.

Az oldal látogatottsága évek óta havi 125-150 ezer egyedi látogató között ingadozik, ennek bő fele visszatérő látogató, úgy tűnik, ennyi embert érdekel a téma ma Magyarországon.

10 év alatt született szűk 2.400 bejegyzés és 171 ezer hozzászólás, illetve lett 23 ezer Facebook követő.

Mindezek nem valósulhattak volna meg nélkületek, kedves és hűséges Olvasók. Reméljük, a húszéves ünneplést is meg fogjuk még tartani a bloggal kapcsolatban.

Previous Post
Jól döntöttem?

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
285 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Grat és köszi, én is spóroltam 2014-ben néhány százezret a unit linked biztosításomon.

OFF, de nagyon felhúzott a CIB. Ha Neked is van a régmúltból CIB Online számlád, figyelj oda a február elején felszámított számlavezetési díjra. Történt ugyanis, hogy a mai napon 1161 ft-os számlavezetési díjat számoltak fel a kedvezményes helyett. CIB24-et felhívva azt mondja a Kedves Ügyintéző, hogy ez csakis az ügyfelek érdekében történt, mert pár hónapig nem vizsgálták a kedvezményes feltételeket, és most hogy újraindult a kedvezményt vizsgáló rendszer, az nem tud a januárról, de majd márciusban érvényesíti a februárra vonatkozó kedvezményt. Csakhogy én folyamatosan teljesítettem a feltételeket és így pont a mostanival (1161-kedvezményes ár) mínuszban leszek akkor is, ha márciusban párban jelenik meg az akkori számlavezetési díj és a februárra vonatkozó díjkedvezmény. Ha Te is ilyen cipőben jársz, hívd fel a CIB24-et és tegyél panaszt, kérd a kedvezményed jóváírását.

Gratulálok, további "sportsikereket" kívánok! A 125-150e visszatérő olvasó egyikeként nagyon sok hasznos információt kaptam a blogon keresztül, melyet ezúton is köszönök!

Gratulálok, s szívből köszönök mindent, amit kaptam Tőled s a blogtól. Kommentelni nem szoktam, de kb.5éve napi, heti rendszerességgel olvaslak. Hiánypótló!

Hogy ontopic is legyek, én is köszönöm a blogba fektetett munkádat és a biztosítás szervezését is (remélem utóbbira "nem lesz szükség").

\o/
Nem semmi!

Boldog SZülinapot! Nagyon sokat köszönhetek ennek a blognak, sokat fejlődött a látásmódom, sok értékes információhoz jutottam, még a lelkes kommentelőktől is.
Miden nap jövök, szétnézek és várom a bejegyzéseket!

Köszönöm

Gratulálok a 10 évhez és köszöntet a munkádért!

Köszönöm Kiszámoló! Ez nekem 2012 óta a mindennap olvasott oldal. Teljesen laikusként is megértem amit írsz, az anyagi helyzetem stabil amit a blognak (is) köszönhetek! Sokszor visszaolvasok bejegyzéseket, mindig megerősítést kapok, hogy jó az irány!

Grat, reméljük a következő 10 évben már az előző 10 év fejlődését is sikerül megértened.

Hasonlóan Zeldikéhez, én sem szoktam kommentelni, azonban olvaslak napi rendszerességgel. Gratulálok az elmúlt 10 évhez, tartsd fenn a színvonalat, s ennél rosszabb ne legyen az elkövetkező decima sem!

Köszönöm , én is kb 5 éve olvasom illetve olvasom fel a családnak , ez nem arat mindig sikert. (éles a tükör).Már a kicsik is jajgatnak -:))) amikor állunk a játékboltban és elhangzik az a bizonyos mondat. " Bármit megvehetsz , de nem vehetsz meg mindent !"Köszönöm , hogy nyugodtan alszom és ,hogy nem esek kétségbe , ha jön a vírus hanem szuperül érzem magam , hogy még többet lehetek együtt a családommal.

Köszönöm !

Szintén gratulálok és további sok sikert kívánok! Hiánypótló az életműved a blogszférában.

Gratulálunk!!

Gratulálok a 10 évhez, köszönöm a sok hasznos tartalmat!

Bár én olyan 1 éve találtam rá a blogra, de ledaráltam a 10 évnyi tartalmat.

További sok sikert!

Visszakerestem, 2012 óta követem a blogot. Köszönöm a rengeteg hasznos írást! Valamint hálás vagyok azért a néhány barátért is, akiket innen eredeztethetően ismerek!

Szerintem ez a blog is legalább olyasmi, mint kimenni Mozambikba ami az előző cikkben volt..nélküle jópár olvasó ma sokkal rosszabbul élne köztük én is.Otthon vagy az iskolában kellene ilyen dolgokat tanítani. Valahogy az elején találtam rá a bloggra, mai szemmel nézve talán hihetetlen milyen szegénységben éltem akkor és részben az itt olvasottak, és az innen tanult szemléletmód hatására sikerült kimásznom belőle...Remélem még sokáig fog működni ez a blog mert nagyon hiányozna ha nem lenne

"Hogy az első száz-ezer olvasó hogy talált rá a blogra a blog.hu bugyrainak a legmélyén, a mai napig nem tudom."

Volt egy "elődöd", a híres-hírhedt T. András. Volt amilyen volt, de jókat írt szerintem. Na amikor ő eltűnt a színről, valamikor akkoriban indultál Te, hogy pontosan hogyan találtalak meg azt már nem tudom, de elég egyenes volt az út / átmenet.

Azért arra kíváncsi lennék, hogy az a főnök aki anno kirúgott, most mit csinál meg tudja e Te hova jutottál.

Gratulálok én is, remélem sokáig blogolsz még azért, mert szereted csinálni.
Én két éve csatlakoztam, és rengeteget változtatott az életemen és az anyagi helyzetemen, amit nálad olvastam. Köszi!

Gratulálok, és köszönjük a cikkeket! Sok embernek segítesz velük!

Grat! En vmikor az elejen talaltam rad epp egy kulfoldi utamon paraztam ra egy akkori EURHUF "dolesnel". (asszem a kosa kinyitotta a szajat es hopp 20% minusz a penzemen.)
Tobben csavarodtunk ra a blogra es szalloigevel valt, ha vitatkoztunk vmin. "Kiszamoljam"?:)
Azota is hianypotlo, iskolaban kellene oktatni sok temat innen.

Gratulálok, és köszönöm az akadémia videókat és az eddigi bejegyzéseket. A feleségemmel kb. 1,5 éve mióta ismerjük a blogot, minden egyes költés előtt amiről csak egy kicsit is azt érezzük hogy talán felesleges, elmondjuk hogy a "Miklós ehhez vajon mit szólna??" vagy pedig azt hogy "a Csernokizmus alapján ezt most nem szabadna megvenni!" És mit vettünk észre az elmúlt hónapokban? Egyre kevesebbszer "kényszerültünk" kimondani ezeket a mondatokat. Megemeltük a nyugdíjra gyűjtés összegét, és sokkal-sokkal tudatosabban bánunk a pénzünkkel. Igaz, nem mindenben értünk egyet, pl. szerintem tök jó ötlet volt 3 évvel ezelőtt új autót venni bőven több mint 6 havi bevételünkből, amikor még nem is ismertük a blogot, most van egy király autónk, és ennek ellenére jóval több mint 6 havi vésztartalék, és a nyugdíjra sem 5 ezret teszünk félre. 1-2 kérdésben nem értünk egyet, de a 90%-ban igen

Gratulálok, köszönöm az eddigieket és csak így tovább!

Gratuláció, remek munkát végzel. Én voltam nálad tanácsadáson, de minden infó megtalálható a blogon is, ezért külön köszönet. Csak ki kell számolni. 🙂

és ez a 90% rengeteg pénzügyi témában felnyitotta a szemünket, ezért hálásak vagyunk. Üdv!

Gratulálok a 10 évhez, meg ahhoz, hogy maradandót és értékeset hoztál létre.

Érdekes, hogy egy csomó sikeres vállalkozót a kényszerek vittek arra az útra, amiben aztán ismertek és sikeresek lettek.
További sok sikert!

Szinén Gratulálni szeretnék a 10 évhez és megköszönni a bele fektetett munkádat.
Ha már rávettem magam, hogy írjak, akkor a látogatóidnak is köszönöm, mivel Tőlük is rengeteget tanultam.

Köszönöm az eddigieket és sok erőt, egészségét a folytatáshoz!

Köszönjük Miklós!
Csak így tovább! 🙂

CIB Online, nekem 3 hónapot néztek be, az éves díjértesítőről tűnt csak fel, reklamáció alatt van.

2012-ben találtam rá a blogra az Okos úr és Buta úr autót vesz cikken keresztül. Azóta is napi szinten követem, minden létező kommentet elolvasok. Bátran ki tudom jelenteni hogy ez a blog járult hozzá a pénzügyi tudatosságomhoz, és az azóta elért anyagi biztonsághoz. Van tartlékom, portfólióm, tervezem a jövőm, és tudom kritikus szemmel nézni a mások által "tuti befektetésnek" titulált lehúzásokat. Ezt nem lehet elégszer megköszönni, tényleg megváltoztattad az életét, a pénzhez való hozzáállását sok embernek. Szerencsésnek érzem magam hogy időben rátaláltam a blogra.
Köszönöm szépen Miklós a családom nevében is!

Gratulálok és köszönöm!

Gratulálok, és nagyon köszönöm a tízéves munkádat. Kb az elejétől fogva követem, voltam akadémián is, rengeteget fejlődtem és tanultam ezalatt, így (és a tavalyi részvénypiaci boomnak is köszönhetően) sikerült év elejére elérnem a százmilliós összvagyont, ami tíz éve egy hihetetlen és elérhetetlen összegnek tűnt. Szóval köszi mindent még egyszer.

Húzhatnám itt hosszúra, hogy mennyi hasznos dolgot olvastam és tanultam a blogodból, de fölösleges, mert sokan leírták már, amit én is írnék.
Ezért csak annyi: köszönöm.

Gratulálok a munkádhoz. A videók nagyon jók, melyek megnézését a két nagy gyermekemnek is "kötelezővé" fogok tenni. Köszönjük.

Gratulálok a munkádhoz, és az elmúlt tíz évhez! Nekem sokat segítesz, és segítettél tisztán/tisztábban látni a pénzügyekben, és abban, hogy igazán ésszerűségi, logikai alapokra helyezzem a pénz- és vagyonkezelést az életemben. Van még mit tanulni bőven, de úgy érzem, hogy az alapok bent vannak.

Amikor felköltöztem BP-re volt szerencsém az egyik akadémiára elmenni. Nem kerestem rosszul (azt hittem) és emlékszem amire nagyon kifakadtam magamban, hogy a 'mibe rakjunk félre 10 milliót?' arra az volt a válaszod, hogy az semmi, teljesen mindegy hova rakja félre az ember. Sokáig töprengtem rajta, mivel nekem az elképzelhetetlen mennyiségű pénz volt. Ami megint megfogott még, hogy nem 'az XYZ drága, hanem te keresel keveset'. Azóta sikerült megdupláznom a bevételeimet, a 6 havi vésztartalék is megvan. Szépen lassan haladok az úton. A cél minél nagyobb tartalék képzése, valamint figyelni, hogy az életszínvonalamat minél kevésbé infláljam el. Nem minden gondolatoddal értek száz százalékig egyet, de a mentalitás amit képviselsz, azzal érdemes azonosulni. A másik amit látok, hogy sokan irigykednek, hogy bezzeg pesten könnyű nekem. Nem, nem az, és nyitva az út más előtt is, hogy idejöjjön..

Ez uton is boldog szulinapot a nagyfiunak, es gratulalok az oldalhoz!

"Megéri-e a napkollektor, a LED izzó..."

Még mindig várjuk a hőzöngő komment-cunamit a műszaki szekciótól, hogy az nem LED izzó mert az helytelen elnevezés mint pl. a robbanómotor is!! 🙂

Jó ez a blog. Hasznos dolgokat olvastam itt. Jók az írások is, de a hozzászólásokat is szeretem elolvasni.

Gratulálok én is a bloghoz! Kb. 2012 elejétől folyamatosan olvasom én is a cikkeket. Valahogy úgy érzem, hogy a blogon megjelenő cikkekkel párhuzamosan haladtam én is.

Anno a unit-linked biztosítási ügynököt, aki megkeresett, pillanatok alatt szó nélkül tudtam hagyni, és többször nem is hívott.

A blogon olvastam először a CIB Malacpersely számláról. Rögtön nyitottam egyet én is. Majd amikor a kamat nagyon lecsökkent, akkor megint a blog tippjei alapján néztem befektetési alapok után.

A szuper-megtakarítós üzemmódról is a blogon olvasottak után kapcsoltam alább.

Az ingatlannak az ára, amit megvettünk, majdnem kereken 4 évnyi fizetésünknek megfelelő volt (4 év plusz 1-2 hónap). És ez csak néhány azok közül, amik számomra emlékezetesek voltak, és amik még beleférnek a 900 karakterbe. Biztos vagyok benne, hogy az életem másképp alakult volna, ha nem olvasom a blogot.

Én már 2010-ben is olvastam ezt a blogot

Az első cikkek még dadogósak voltak, aztán belejöttél.
A Tesla rantjeid, meg kriptó-ellenességed szórakoztat, és én értem, hogy nyilvánosan nem viszel be embereket az ezekkel és hasonlókkal kapcsolatos spekulációkba.
A tudatosság emelése és a kultúra fejlesztése fontos, a kommentszekcióban visszatérő sablonemberek sokszor Insta-filtereket megszégyenítő, rózsaszín ködös beírásai olyan elegyet alkotnak a bejegyzésekkel, hogy itt mindenki megtalálja a számítását.
Lehet tanulni, szórakozni, rongyot rázni, túlozni, és van itt sok ember aki megmenekült a "tuti" befektetésektől.

Nem a kezdőlapom a blog, de minden nap megnyitom.

Gratulálok Miklós és egyúttal nagyon köszönöm. A blogot kb. öt éve találtam a híres-hírhedt Tóth A. után, ahogy egy korábbi kommentelő is említette. Azóta az első 50% (visszatérő) látogatóhoz tartozom a napi látogatottságommal. Mind a 2400 bejegyzést elolvastam, sőt a kommentek 80%-t is, természetesen a youtube-ra feltett filmekkel együtt, amit szintén köszönök és javasolnám az általános oktatásban kötelezővé tenni. Mind a blog mind a videók nagy lükést adtak a pénzügyi tudatosságomnak.
Kitartást és így tovább. A ma délelőtti cikkedre reflektálva mondanám, hogy ez a te "Afrikád". Te a magyarok pénzügyi kultúráját javítod igen nagy mértékben. Ha számot vetsz magaddal ezt feltétlenül számold bele

Én is T András blogja után találtam rá a Kiszámolóra még a legelején. Más véleményeket is el szerettem volna olvasni az unit-linkedről nemcsak az övét, így sikerült kigooglizni ezt a blogot. Gratulálok az oldalhoz! Nagyon-nagyon sokat segített az évek folyamán mindenféle döntéseket hozni.

Gratulalok es koszonom, amit ertem (es masokert is) tettel. Ha te nem vagy en most nem ulnek most itt egy tengerparti varosban a laptopom elott, 40-50 ev kozotti nyugdijaskent a csaladommal poloban es rovidgatyaban mialatt hulyere rohogom magam az Irodai Rabszolga postjain, mert mar nem erintenek.
Ulnek valami felig lepukkant irodaban a koltseghatekony laptopot pufolve, meetingeken unatkozva, stresszelve, a fizetesemet szamolgatva, hogy kijovok-e belole ho vegeig vagy sem es tudok-e valami ujabb hulyeseget venni vagy hitelt felvenni.

Koszonom a remek postokat, a gondolatebreszto irasokat, hireket es azt, hogy ezert semmi penzt nem kertel. Boldogan fizettem az ingyenes videokert es nagyon remelem, hogy neked is es nekem is egyre jobban megy majd a sorunk.

Keep up the good work 🙂

2014 óta olvaslak heti rendszerességgel. Előtte is inkább spórolós voltam, de a te segítségeddel sokkal tudatosabb lettem pénzügyi és karrier szempontból. Köszönöm

Köszönöm Miklós a rengeteg munkát amit a blogba és az abból kiindult projektekbe fektettél, rengeteget tanultunk! További jó munkát kívánok!

Mikor rátaláltam a blogra, az alapvetően jó fizetésem ellenére, folyt ki a kezemből a pénz, néha a hónap végén várnom kellett a fizetést (1-es kategória). Aztán megszabadultam minden adósságtól és tartalékot képeztem. Azóta számomra megdöbbentő sebességgel kezdett nőni a tőkém. Úgy csökkentettem a kiadásaimat, hogy nem érzem, hogy az életszinvonalam csökkent volna, kevesebbet dolgozom, mint anno, és még többet is keresek. Már csak azt sajnálom, hogy nem találtam rá a blogodra előbb. Ha csak 3 évvel korábban sikerül, akkor súlyos milliókkal előrébb lennék.

Én egyébként úgy kerültem ide, hogy volt egy pont, amikor rájöttem, hogy fenntarthatatlan, amit csinálok és megoldást kerestem rá. Módszereket és pénzügyi tudást/kultúrát. Célirányos keresésre úgy emlékszem, hogy azonnal rátaláltam a blogra.

CIB Online témában - ígérem, többet nem offolok, de úgy korrekt, hogy leírom, hogy tévedtem. A számlakivonatokat előtúrva és leellenőrizve a számladíjkedvezményt eddig is az utána következő hónapon írták jóvá, azaz volt egy olyan hónapom (2020.05), amikor számladíj nem, de kedvezmény jóváírás történt. Elnézést a vaklármáért.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram