A lakástakarékok egy nap alatti beszántása nehéz helyzetbe hozta a lakástakarékokat. Bár a meglévő szerződések még végigfutnak, az egész konstrukció úgy van kitalálva, hogy folyamatosan érkeznek be az újabb befizetések, ebből tud kedvező kamatozású hitelt nyújtani a lakástakarék azoknak, akiknek már lejárt a megtakarítása.
Ennek lett most vége, hiszen állami támogatás nélkül mi értelme lenne fizetni egy ilyen terméket?
A Fundamenta ezért kijött egy új termékkel, ahol a 30% állami támogatást 5% kamatbónusszal helyettesíti a saját zsebéből, ám nem évente, csak a futamidő végén és csak akkor, ha végigvitték a fizetést.
A futamidő 5 év 11 hónap illetve 9 év 4 hónap lehet plusz két hónap kiutalási idő.
Mivel a nyitási díj még mindig megvan, ami a megtakarított összeg durván 2%-a, így 0,1% éves kamatról és nettó 3% haszonról beszélünk 6 és 9,5 év alatt.
Ezek mellett még mindig semmi értelme a terméknek.
Azonban ami érdekes lehet, hogy a futamidő végén igényelhetünk egy 2,9%-os kamatozású hitelt.
Ez nem tűnik jelenleg annyira kiugróan jónak, azonban ne felejtsük el, 6 vagy 9,5 év múlva fogunk ilyen kamatozás mellett hitelt kapni!
Ezelőtt 6 vagy 9 éve mindenki boldog lett volna egy ilyen hitelkamattal.
Ezért megérheti belevágni a megtakarításba.
Megérheti, de vajon meg is éri-e?
Nézzük meg közelebbről.
A termék EBKM mutatója, vagyis a nettó kamatozása a költségek után havi 20 ezer forintnál 0,43-0,62% illetve havi 40 ezer forint esetén 0,51-0,73%. (A magasabb kamat a rövidebb futamidőhöz tartozik.)
A hitel kamata ugyan 2,9%, de ez a kutyát sem érdekli, ami számít, hogy mennyi a THM mutató, vagyis mennyi a hitel teljes illetve valódi költsége.
Ez már egyáltalán nem olyan vonzó, 3,39-4,93%.
Az is gond, hogy a felvehető hitel futamideje rövid, öt és fél és hét és fél év. Kevés ember van, aki ilyen rövid távra vesz fel lakáshitelt, hiszen ilyenkor nagyon magasak a havi törlesztők.
Vagyis be kell érned 0,5%-os éves betéti kamattal 6-9 évig, hogy kaphass 4-5%-os hitelt 5,5-7,5 évig.
Tehát első gond, hogy maximalizált a hitel összege, futamideje és előre fixált a felvétel időpontja. Ezek erős kötöttségek, kérdés, ezzel együtt megérheti-e?
Nézzünk egy alternatív lehetőséget.
A pénzemet prémium magyar állampapírban gyűjtöm jelenleg 3,8% kamat mellett. Ha az infláció marad a jelenlegi, jövőre 5%-ot fog kamatozni ez a lehetőség.
Tehát a Fundamentánál le kell mondanom durván 3,3-3,8% éves kamatról, hogy utána kapjak egy rövid futamidejű hitelt 3,3-4,93%-os THM mellett.
Ilyen hitelt jelenleg 4% körül tudok felvenni, tehát akkor járnék jól a Fundamenta hitellel 6 vagy 9 év múlva, ha akkor a hasonló hitelek THM-e 4,+kb. 3,5% vagyis 7,5% felett lenne.
Azonban további gond, hogy ha a hitelek kamata 7,5% fölé menne, akkor a megtakarítások kamatai is emelkednének, így még nagyobb lenne a veszteségem, amiért csak évi 0,5% kamatok kapnék rá a megtakarítási időszak alatt.
Újabb probléma, hogy a Fundamenta csak akkor tud nekem ilyen kedvező hitelt adni 6 illetve 9 év múlva, ha lesz akkor olyan ember, aki be fog fizetni a rendszerbe. (Annak a pénzét adja oda nekem a Fundamenta, az ő haszna a megtakarítási és a hitelkamat közötti különbség.)
Azonban ha maradnak a mostani alacsony hitel és betéti kamatok, akkor azért nem lesz vonzó a termék, hiszen jelenleg 4,93%-nál olcsóbb kamatra is kapok jobb hitelt.
Ha pedig nőnek a kamatok (vonzó lesz a hitel része), akkor viszont a megtakarítási kamatok is nőnek, vagyis még nagyobb lesz a veszteség a megtakarítási részre.
Ha a kockázatokat, idő és összegbeli kötöttségeket és az elérhető haszon lehetőségét mérlegelem, nekem sehogy nem jön ki, hogy miért érné meg bárkinek is kötni ilyen szerződést.
(Megjegyzés: nem volt értelme pontosan kiszámolni a kamatokat, hiszen nem tudjuk, hogyan fognak alakulni a betéti és a hitel kamatok a következő 6-9 évben. A lényeg enélkül is érthető véleményem szerint.)
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
Elég értelmetlen konstrukció, 5% csak 1 év befizetéseire, az elég sovány.
Eltév, szerintem a végén kapod az egészre, de attól még nem lesz jó termék.
És ez az új csoda egy bármire használható "befektetési termék", vagy megmaradtak a lakáscélú kötöttségek továbbra is? Mivel gyanítom igen, így még meggyőzőbb, hogy ebbe tegyem a pénzem, hogy pár év múlva az addig folyamatosan inflálódott pénzemet (mert hozam gyakorlatilag nincs, az inflációból meg még a hivatalosan bevallott is nő, nem hogy a valós) legalább csak lakáscélra használhassam fel... Nagyon meggyőző, mindjárt nyitok is 3-at!
Névtelen, mivel a hitelt csak lakásra kapod és más értelme nincs, tulajdonképpen mindegy is, hogy a megtakarítási része kötött-e.
Itt az ősz. elhervadt a fodor-, a bors-, meg a fundamenta.
Nekem hiányozni fog. Több 4 éves szerződésünk volt egyszerre, 4-6 db.
Azzal plusz egyéb megtakarítással azért mutatós önerőt lehetett összerakni lakásvásárláshoz, illetve jól jött meglévő hitel betörlesztéséhez is.
EZ az új termék sajnos elég szánalmas... 🙁
Az ilyen cikkeidért olvasom az oldalad. Lehett, néha vitázok szubjektív kérdéseknél, de ha kérdeznek egy-egy általános pügyi termékről, a te írásod llinkekem.
Egyébként ezek után ki hiszi el, hogy nem változtatnak a legújabb szabályokon, és köt új fundamentát? Itt ugyan nincs állami támogatás, de attól még megvariálhatják a jogszabályt. Kötve hiszem, hogy ezek után tömegével fognak fundamentát kötni.
És ha nem jön be a fundamentának ez az új termék, tehát nem lesz annyi befizetés, akkor miből fog hitel adni a már futó szerződésekre?
(2021-ben jár le 2db, 76 hónapos szerződésünk és kicsit bizonytalan vagyok, hogy tud-e nekünk hitelezni akkor a fundamenta.)
Csodálkozom, hogy ezzel bírtak csak kijönni. Szerintem a Fundamenta ereje nem feltétlen az olcsó hitel volt, hanem a magas támogatás, legalábbis én ismerősi körből ezt szűrtem le, még azt is nagyon kevesen értik meg, hogy a 30%-ból hogy lesz jó 4% hozam a végére.
Én a helyükben a felvehető hitelt BUBOR-hoz kötve határoznám meg és belengetnék egy nagyobb támogatási összeget, mondjuk 20% minden befietésre, ami így hangzásra vonzóvá teszi a terméket, 5 év után még mindig csak nagyjából 3% EBKM-et kell kiköhögniük, amit bőven fedezni tudnak állampapírból, de mivel itt is lenne olyan, aki 10 évig pakolja be a pénzt, bőven megérné, mert senki nem számol utána.
"A konferencián Varga beszélt többek között arról is, hogy
szeretné a kormány, ha a pénzügyi tudatosság a mindennapok részévé válna, és legalább annyira megfontoltan döntenének a magyarok a nyugdíjcélú előtakarékoskodásról, mint az autó- vagy lakásvásárlásról,"
LTP? :DDDDD
A Fundamenta (és társai) pofátlan sokat akasztottak le az elmúlt években a lakástakarék befizetéseken. Csakúgy, mint anno a manyupok. A majdnem totális beszántás után a maradéknak valahogy mégis sikerült a költségeit a korábbi töredékére lefaragnia.
Kérdés még, hogy a Fundamenta mögött miyen garanciák állnak (OBA?), ha esetleg bedőlne.
Bpéter, az OBA.
Jól meglőttek mindenkit ezzel az egy nap alatt, egyeztetések nélkül bevezetett hülyeséggel, az biztos. Azt csinálnak, amit akarnak. Pont ezért veszti értelmét ma Magyarországon hosszútávú pénzügyi tervezésről beszélni. Sajnos. Mert az oké, ha esetleg majd valami mást találnak ki helyette, de akkor is, így beszántani valamit, nem szimpatikus. ( Még finom voltam. )
Még mindig vonzó lehet a magyar állampapír, de mi van, ha holnap Viktor arra ébred, hogy kell még egy kis lé a kisvonatra? Vagy gombfocistadionra...vagy Lőrincnek zsebpénz gyanánt? Lehet, hogy ez sosem következik be, de ki garantálja?
Tamás 2018-11-08 at 13:40
A manyupok olyan pofátlanul sokat akasztottak le, hogy a többségnek reálkamatot (infláción felüli hozam) fizettek a sok agyhalottnak.
Hehe, ahogy az Állam Bácsi nem osztogatja annyira a pénzt, máris tudnak egy jobb konstrukciót ajánlani. Ment volna ez előtte is...
Anno, amikor elkezdtek jönni a hírek a lakáslottóról, az első gondolatom az volt, hogy viszlát, LTP-k. Nem vagyok biztos benne, de talán még itt is írtam, hogy ez benne van a pakliban. Annyira forgatókönyv szerint ment a dolog, hogy nem is lehetett más a végkifejlet.
Elnézést az OFF-ért, ma ez az üzenet jelent meg:
"Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy az Erste Bank 2018. november 24. nappal megszünteti lakossági NetBankban elérhető Pénzügyi Monitor szolgáltatást.
Felhívjuk figyelmét, hogy a módosítás az Ön részéről elfogadottnak minősül, ha Ön 2018. november 24-ét megelőzően írásban nem értesíti a Bankot arról, hogy azt nem fogadja el. A módosítás hatályba lépése előtti napig Ön jogosult a módosítással érintett szerződést azonnali hatállyal, díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen felmondani."
Tud erről a hírről valaki többet?
Fox
Ugyanezen a véleményen vagyok. Magyarország nem volt, belátható időn belül nem is lesz jogállam. Tervezhetetlen, kiszámíthatatlan. Magamnak forgatom a pénzem. Viszont sok embernek nincs nagyobb megtakarítása, amit forgathat, még nem bízik magában, nem is ért hozzá. A kisösszegű, rendszeres megtakarítási "programok" nekik valók. Ezek közül a legjobbat most kilőtték, pedig ésszerűbb lett volna módosítani. Az átlagemberek öngoskodása így is gyenge volt. Mintha a korrupt rezsim a minél kiszolgáltatottabb, butább rabszolgakra és a középosztály pénzzel befoghatú szájú, gerinctelen csoportjára építene.
"Varga Mihály pénzügyminiszter egy csütörtöki konferencián beszélt többek között arról, hogy az utolsó napokban a lakástakarékok még 140 ezer új szerződést kötöttek."
"Varga Mihály a Világgazdaság mai konferenciáján beszélt arról, hogy a lakástakarékok állami támogatása indokolatlanul magas volt Magyarországon, 30 százalékos, miközben Németországban 4 százalék, Ausztriában pedig 1,5 százalék az állami hozzájárulás aránya."
De a "Rogán féle lakáslottó" támogatása megmaradt ... :DDDD
@szazegy Azért akárhogy csűrjük csavarjuk a dolgot, az LTP amikor indult kifejezetten úgy hirdettek, hogy lakásvásárlásra vagy építkezésre. Aztán az árak rakétaként kilőttek és az LTP-ből már az önerő se nagyon jött össze. Most semmi nem fekete-fehér, nyilván van olyan ember akinek LTP-ből lett lakása. Én a legelején kötöttem 97-ben mindjárt 2 LTP-t és mire lejártak 2001-ben, gyakorlatilag csak cseppek volt a tengerben, az épitkezés töredékére voltak elégségesek. A bankok egy időben kifejezetten a trükkös, 4 évig csak kamatot fizeted és mellette futtatsz 1-2 LTP-t nyomták az ügyfelek orrába, még a deviza hitelek idején is.
Arra gondolok, hogy szerintem túlnyomó többség arra használta, hogy a lakáshitelét faragta le vele. Ennek meg a nemzetgazdaság szempontjából semmi előnye nincs, az egyén szempontjából viszont sok. Ezzel nem azt mondom, hogy jogos volt a megszüntetés, csak egy szempont.
jé, milyen gyorsan elfogyott a fundamentából pénzügyi tehetség, amikor elfogyott a mások pénze
Ha valaki lakást akart venni, akkor korábban sem a 30%-ból vette meg...
Illetve ha csak a 30%-ot akarta felhasználni és lakásfelújításra használta fel az összeget, akkor pl ha vett egy ajtót, akkor úgyan úgy adózni kellett utána.
Illetve a THM is csak 3,36%...
Ezzel a konstrukcióval nem maradnak a talpon, szerintem szép lassan eltűnnek a piacról, vagy átalakulnak és nyugdíj megtakarításra, biztosításra vagy egyéb termékre szakosodnak.
Első tippre akkor már lakáscélú hitel, lehet jobban megéri...
Ööö… és hol a vélemény? Csak leírtad a konstrukció pár részletét.
Kiszamolo, hibásan írtad le a THM-et. A havi 40000 Ft-os megtakarítás esetén 5 év 11 hónapos szerződésnél csak 3,39% a THM. A hosszabb verziónál meg 3,15%. Első ránézésre csak a max megtakarításos szerződéseknek van értelme, azért írtam azokat.
A 4,93% rövid 1 700 000-as szerződéses összegre vonatkozik. Gondolom elég béna volt a marketinges aki írta, nem a legkedvezőbbet rakta szem elé.
Plusz 3%os feltoresi díj... 🙂
@joska-pista : a kettő nem zárja ki egymást (hu.m.wikipedia.org/wiki/Mag%C3%A1nnyugd%C3%ADjp%C3%A9nzt%C3%A1r - 3. Tablazat)
Az emberek többségét el tudja vakítani egy kiemelt százalék érték, mert nem értenek hozzá és nem olvasnak pénzügyi blogot. Se ezt, se másikat. Az emberek egyik fele (50%) pénzügyi döntések előtt megkérdez valakit, akiről úgy gondolja, hogy tud neki tanácsot adni. Másik fele (50%) nem kérdez, hanem megy a feje után. Éppúgy lesznek ezután is olyanok, akik megkötik majd a lakástakarékot, mint eddig. Lehet, hogy kicsit kevesebben, de lesznek. Aki odafigyel a pénzügyi tudatosságra (10%), az már úgyis megkötötte a régi feltételekkel.
Olyan, mint egy piramisjáték.
Amúgy lehet szidni a lakástakarékokat, hogy túl drágák voltak, de ennek a problémának a kezelésére nem az a megoldás, hogy beszántom őket. Ahogy a manyup is állítólag drága volt meg eltőzsdézte a zenberek pénzét, közben reálhozamot fizettek és sokkal jobban teljesítenek, mint a beszántásukból keletkező állami bevétel. Ami mit is csinál? Ööööö.....
Nem értem,
"A Fundamenta ezért kijött egy új termékkel, ahol a 30% állami támogatást 5% kamatbónusszal helyettesíti a saját zsebéből, ám nem évente, csak a futamidő végén és csak akkor, ha végigvitték a fizetést."
5% az egészre egyszer a végén, vagyis nem kamatos kamat? mert ha ez utóbbi, akkor nagyon kevés... kevesebb mint most az évi 1%.
Igaz egyértelmű, hogy a jelenlegi mesterségesen alacsony kamatok növekedni fognak. Tehát a termék tökéletesen jól fog működni, annak aki előre gondolkozik. 🙂
Amúgy a két hónap kiutalásnak mi értelme? Amíg volt állami támogatás és amiatt nehézkesen ment, még el tudtam fogadni az okot. De most, hogy nincs benne az állam?
@danka-ilona :
A kerdes csak az, hogy ha megemelkednek a kamatok, akkor majd tud-e, akar-e hitelt nyujtani a penztar:) Mert azert legyunk oszintek, nem kotelesek hitelt adni... Es nekem az a felelmem, hogyha mar a rovid allampapir is tobbet hoz nekik mint a hitel, akkor igyekeznek majd minel kevesebbet adni.
OFF
Mivel a hitelkartyas thread mar le van zarva, egy 10%-os visszateritest igero kartya. mkb.hu/energiaplusz Igaz ez csak az NKM-nel fizetett szamlakra. Tobb ingatlannal mar kimaxolhato.
Az eves kartyadij 4900 Ft es a havi zarlati dij 499 Ft/ho. Az eves koltseg igy min. 10 888 Ft. Cserebe evi 60 ezres visszateritest lehet hozni.
@nyman
Ez így elég átlagos, sajnos. A villany és gázszolgáltatótól összesen évi max. 21500 jön vissza pluszba (az 1%-on felül), viszont ahogy említetted, a kártyadíjra és zárlati díjra meg elmegy 10888 forint évente. Így - az 1%-on felül legjobb esetben is max. évi 10612 Ft "bónuszt" kapsz.
Ennyit egy egyszerűbb BB Tesco kártyával is nyerhetsz, ha a kereted 70%-át elköltöd, és kihasználod a havi kedvezményeket.
A BB UPC kártyáról már nem is beszélve.
Max 1000Ft per hó per szolgáltató az a "10%". Szóval gáz szamlabol lesz évi 12 ezer évente, 11 ezres költség mellett.
Fundamenta: állítólag megszűnt a lehetőség, hogy 5000-re szerződsz, 20e-t fizetsz. Akkor ezek szerint ezentúl felesleges többet fizetni, úgyis csak az 5000 után adják a 30%-ot? És ez a régi befizetésekre is igaz?