Szülőnek lenni szép, jó és költséges dolog. Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a szülő dolga, hogy középiskola végéig felnevelje a gyerekeit és józan keretek között, az anyagi lehetőségeihez mérten megadjon mindent a gyerekeknek ami által azok el tudnak indulni az életben.
Itt is van persze rossz példa, akik erejükön felül öltöztetik, kényeztetik és taníttatják a gyerekeiket, de nem erről beszélek. (A feleségem el szokta adni a gyerekek kinőtt ruháit. Még ő is csak a fejét csóválja, amikor anyukák lefoglalják a márkás és viszonylag drága ruhákat, de megkérik, hogy hadd fizessék a két-három ezer forintot két hét múlva, mert akkor jön meg a családi pótlék. Szó szerint máról holnapra élnek, egy háromezer forintos kiadáshoz már be kell várni a családi pótlékot, de az ő kis hercege vagy hercegnője csak márkás ruhában mehet az óvodába, még ha használtan kénytelen is megvenni.)
A kérdés az, meddig terjed a szülő felelőssége a gyerek anyagi és egyéb boldogulásával kapcsolatban. Azt látni, hogy rengeteg szülő még a felnőtt gyerekeit is támogatja anyagilag, azon az áron is, hogy az ő életszínvonala csökken vagy akár a nyugdíjmegtakarításait áldozza fel azért, hogy a gyereke kényelmes életet élhessen.
Ezzel sikerül kinevelni egy infantilizált, elkényeztetett fiatalságot, akik még 25-30 évesen sem akarnak dolgozni, ha nem muszáj, a családalapításról már nem is beszélve. Amikor a 28 éves kisgyerek még hazahordja a szennyest és hazajár enni, miközben az anyjának és az apjának 28 éves korában már két-három gyereke volt és a saját lábukon álltak 20-21 évesen. Ma rácsodálkoznak arra, aki 30 éves kora előtt szül. Hiszen az még gyerek.
Megjelent egy új felmérés a Meryll Lynch jóvoltából arról, mennyit költenek a szülők a nagykorú (18-34 éves) gyerekeikre az Egyesült Államokban.
Bár szülőnek lenni nagy kihívás minden tekintetben, így anyagi értelemben is, a gyereket nevelők 93%-a szerint a gyerek a legértékesebb része az életüknek és 92% mondta azt, hogy az életük legszebb emlékei a gyerekekkel kapcsolatosak.
79%-uk még a felnőtt gyerekeiket is támogatják, évente 500 milliárd dollárt költenek erre. Összehasonlításul, ez a duplája annak, amit nyugdíjas éveikre tesznek el. A felnőtt gyerek élelmezésére évi 54 milliárd dollár megy el, a szülők 23%-a teljesen, további 37%-a részben fizeti a felnőtt gyereke élelmezését, de még a telefonszámlát is a szülők állják évi 18 milliárd dollár értékben. Az autófenntartás teljes költségét a szülők 17%-a fizeti, részben további 30% száll be. A lakásbérlést vagy lakáshitelt a szülők 36%-a támogatja.
72%-uk állítja, hogy számára fontosabb a gyereke anyagi boldogulása, mint a saját nyugdíjas megélhetése, 63%-uk egyenesen a saját anyagi biztonságát is feláldozza a gyerekei érdekében. 82%-uk még nagy anyagi áldozatra is kész a felnőtt gyerekéért, a fele odaadná a megtakarításait, 43%-uk kész a saját életszínvonalát csökkenteni a felnőtt gyereke érdekében, 26%-uk kész eladósodni is a gyereke érdekében.
A szülők 11%-a gondolja úgy, hogy a gyerek az iskolás kor eléréséig kerül a legtöbbe, 44%-uk szerint az iskolás évek alatt, 45% szerint viszont a gimnázium elvégzése és a felnőtt korban kerül legtöbbe a gyerek.
A 18-34 éves felnőttek 31%-a él a szüleivel, ez másfélszerese az 1960-as adatnak, sőt, többen laknak a szüleikkel, mint a házastársukkal ebben a korban. Egy brit adat szerint Angliában a 20-34 éves férfi utódok 32%-a, míg a nők csak 20%-a él együtt a szüleivel.
Megjelent a "bumeráng-gyerekek" kifejezés, annyi gyerek költözik vissza a szüleihez néhány év különélés után.
Nagyon sok szülő túlgondozza a gyerekét. Ez azt jelenti, hogy olyan dolgokat tesz meg helyette, amit a gyerek korában már elvárható, hogy megtegye magának. Hétévesen még elviszem az iskolába, de 13 évesen már elég nagy ahhoz, hogy ne kelljen mindenhová nekem fuvarozni. Főzök rá és kimosom a ruháit, amikor nyolc éves, de 25 évesen már elvárom tőle, hogy a saját pénzéből egyen és mossa ki a saját ruháit.
Nagyon sok szülő azért csinálja ezt, mert nem akar szembenézni a ténnyel, hogy a gyerekei menthetetlenül felnőttek, többé már nincs szükségük rá. Azonban elfogadják az anyagi támogatást, az ingyen lakást, az ingyen ételt, hiszen ez sokkal kényelmesebb nekik, mintha mindenért nekik kellene megdolgozniuk.
Ezzel azonban menthetetlenül infantilizáljuk őket, úgy bánunk a huszon- és harmincéves felnőttekkel, mintha gyerekek volnának és ők is így viselkednek. 25 éves korukban a legfontosabb kérdés az életükben, hogy milyen buli lesz a hétvégén és hányan lájkolták a legutóbbi bejegyzésüket.
Fontosnak tartom, hogy kezeljük felnőttként a felnőtt gyerekeinket és tegyünk rájuk elég terhet, hogy tudjon fejlődni a személyiségük. Már egy 17-18 éves fiatal is meg tudja keresni a zsebpénzét vagy a nyaralásra szánt pénzét a nyári szünet alatt, de egy egyetemistától már végleg elvárható ugyanez. A "hadd bulizzon egész nyáron, hiszen még gyerek" hozzáállással gyártjuk a semmire nem alkalmas, infantilis felnőtteket. Egy 20-22 éves felnőtt már nem gyerek. Semmi baj nincs azzal, ha nem veszünk meg neki bármit, sőt nem veszünk neki semmit, diákmunkát mindig talál, ha szeretne pénzt keresni. Elmehet akárhová nyaralni vagy kikapcsolódni, de előtte keresse meg rá a pénzt munkával. Ez segít neki, hogy kialakuljon az értékrendje. Mindjárt másként fog nézni egy ötezer forintos belépőre meg az ezer forintos sörre, ha kiszámolja, hány órát gürcölt mindezért a Mekiben két műszakban, az olajszagban.
Ha otthon is él, különösen az iskolás évei után, tegyük számára világossá, hogy a lakhatás és az étel pénzbe kerül, amihez neki is hozzá kell járulnia. Fizessen valamennyit az ottlakásért, fizesse a rezsi ráeső részét és a saját élelmezését is. Minél hamarabb rájön, hogy véget ért a gyerekkor, annál jobban jár. Ha nincs pénze, minél előbb menjen el dolgozni.
A gyerekedet nem akkor szereted, ha minden nap csokoládét veszel neki, hanem akkor, ha nem szoktatod rá a csokira, mert tudod, hogy nem tesz jót neki, hiába szereti az ízét. Ezért csak néha veszel neki, mert szereted és jót akarsz neki. A gyereknevelés is jobb, mint a gyerek felesleges kényeztetése.
S válaszolva a címben feltett kérdésre: mivel én szeretem a gyerekeimet és nem szeretném, hogy nekik kelljen eltartaniuk öregkoromban és nem akarok beköltözni hozzájuk a kisszobába 72 éves koromtól halálomig, mert nem tettem félre eleget a nyugdíjas éveimre, ezért először a nyugdíjamra gyűjtők.
Nem veszek lakást a gyereknek, nem fizetem a drága iskoláit akkor, ha nem vagyok biztos, hogy ezt nem a nyugdíjam terhére teszem-e. De ha még lenne is annyi pénzem, hogy lakást vegyek neki 20 évesen, akkor sem fogom megtenni. Először tegyen le valamit az asztalra, szedje össze a lakás árának egy részét és majd kipótolom neki a maradékot. Szerintem ezzel sokkal jobbat teszek vele, mintha mindent alátolnék anélkül, hogy neki erőfeszítéseket kellene tennie. Semmi baja nem lesz a gyereknek, ha már elmúlt 25 éves és még mindig nincs neki saját lakása. Viszont sokkal tudatosabb és életrevalóbb lesz, ha neki kell elérnie dolgokat az életben, nem mindent készen kap a feneke alá.
Update: A cikk nem arról szól, hogy ne vegyél semmit a gyereknek, hogy semmiképp ne fizesd az iskoláját vagy ne engedd, hogy otthon lakjon. Ha neked ennyi jött át, akkor kérlek olvasd el újra a cikket hozzászólás előtt, mindenkinek jobb lesz úgy.
Online oktatás a pénzügyekről. 15 órányi anyag, nézz bele ingyen.
Valódi pénzügyi tanácsadás termékértékesítés nélkül csak 40 ezer forint.
20 millió forintos életbiztosítás havi 4.990 Ft-ért, életkortól függetlenül.
