Újabb dollár kamatemelés és eurós szigorítás

2018-06-17
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

A világban tovább folytatódik a pénzügyi szigorítás, úgy tűnik, végre tényleg közeledik a túl laza monetáris politika vége, ami a gazdasági előnyök mellett rengeteg kárt is okozott, többek között a további eladósodás miatt és az eszközárak, mint ingatlanárak, részvényárak, kötvények drágulásán keresztül.

Ingyenpénz: Kockázatok és mellékhatások

A FED a héten már másodszor emelt kamatot az idén, így a dollár alapkamata már most is 1,75-2% és idén még legalább kétszer fognak kamatot emelni, 2019 végére már 3% felett lesz az amerikai alapkamat. (Csak az összehasonlítás kedvéért, 11 éve a válság kitörése előtt 5,25% volt a dollár alapkamata, így a 3% feletti alapkamat sem fog magasnak számítani.)

Késéssel, de az Európai Központi Bank is bejelentette a héten, hogy felhagy a mennyiségi könnyítéssel, vagyis nem önt további pénzt a piacra, hogy ezzel mesterségesen lenyomja a kamatlábat és a kötvények kamatait és ezen keresztül élénkítse a gazdaságot. (Ha a központi bank töménytelen mennyiségben felvásárolja a kötvényeket, nem törődve az elérhető kamattal, ezzel lenyomja a többi kötvény hozamát is és ezen túl is pénzbőséget okoz a piacon. Mindez nulla közeli vagy akár alatti alapkamat mellett szinte ingyenessé teszi a hitelfelvételt.)

Szeptemberig folytatja a jelenlegi havi 30 milliárd eurós vásárlást, utána az év végéig már csak 15 milliárd eurót önt a piacra, majd az év vége után már semmit. (Összességében eddig 2.500 milliárd eurót öntött a piacra az Európai Központi Bank, aminek a mennyiségét is nehéz felfogni, kerekítve 800.000.000.000.000 forintnyi összegről van szó.)

2019 közepéig még marad a nulla közeli eurós alapkamat, a tervek szerint csak akkor merik elkezdeni majd emelni a kamatot.

Amint látszik, az Európai Központi Bank még csak nagyon óvatosan mer szigorítani, de egyértelmű az irány: véget kell vetni az ingyen pénz korszakának, mert a haszna elég kétséges (a rossz nyelvek szerint semmit nem javult az európai gazdaság sem szerkezetében, sem teljesítményében, a pénzeső csak átmeneti eredményeket hozott), de a hátrányai elég egyértelműen láthatóak.

Mindeközben idehaza a jegybank még kitart a túl laza monetáris politika mellett, nem került szóba az alapkamat emelése. Ennek következtében a forint régen látott mélységekbe zuhant, jelenleg úgy tűnik, hosszabb távon velünk maradhat a 320 forint feletti eurós árfolyam, hacsak nem lesz egy egyértelmű jelzés a jegybank felől az esetleges kamatemeléssel kapcsolatban.

Hogy meddig tartható a jelenlegi piaci folyamatokkal szembeni monetáris politika idehaza, egyelőre még kérdéses, de vagy gyenge és könnyen megtámadható forintra vagy emelkedő kamatokra érdemes felkészülni.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram