Válság van?
Nagyon sok embertől hallom, hogy mekkora válság van. Olyanok is vannak, akik szerint a mostani válság nagyobb, mint a 2008-as válság volt.
Akik ezt gondolják, azoknak van egy rossz hírem: semmilyen válság nincs. Mármint a világban. A forint összeomlott, a magyar maginfláció hajszál híján 14% és komoly megszorítások vannak, de ez nem azért van, mert bármilyen válság lenne (már) a világban. Ez sajnos magyar csapás csak és ráadásul még ezt sem lehet válságnak hívni egyelőre. Bővebben ebben a cikkben:
Az Unió gazdasága az első és a második negyedévben is szépen nőtt, 5,4, illetve 4%-kal volt nagyobb, mint az előző év hasonló időszakában. Ekkorát utoljára 1973-ban nőtt Európa gazdasága. Nem kifejezetten mélyrepülésre utaló adatok. Idén a második negyedévben 0,7% volt a növekedés három hónap alatt, amit egész évre kivetítve a lassulás ellenére is átlag feletti növekedést jelentene.
A munkanélkülisági ráta 6,1% uniós szinten, ami erőteljes, 1,2 százalékpontos csökkenést jelent az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest. Nem csak a múlt évhez képest, de a megelőző hónapokhoz képest is csökkent a munkanélküliség. Ez is minden, csak nem válság.
Az eurózóna maginflációja 3,7%, ami lehetne kevesebb is, de nem tragikus. Az élelmiszerek 8,9%-kal drágultak egy év alatt az eurózónában, ami biztos kellemetlen, de túlélhető.
A nemteljesítő hitelek (vagyis a legalább 90 napja nem fizetett hitelek) aránya 2,06%, ami történelmi mélypont.
Az Egyesült Államok technikai értelemben recesszióba került, mert a második negyedévben 0,22%-kal csökkent a gazdaság, de nem véletlen, hogy ott sem hirdettek recessziót sem, nemhogy válságot.
A munkanélküliségi ráta ott 3,6%, ami történelmi mélypont. Nehéz recesszióról beszélni, amikor kínzó munkaerőhiány van. (5% alatti munkanélküliségi ráta a gyakorlatban munkaerőhiányt jelent.)
A hiteleket is rendesen fizetik:
A szomorú igazság az, hogy nemhogy válság, még recesszió sincs a világban. A világ jelenleg csak tart a recesszió lehetőségétől.
“De hát csökkent az amerikai tőzsdeindex 16%-ot idén.”
2008-2009-ben jóval 50% feletti volt a zuhanás.
“A kőolaj megfizethetetlen, 100 dollár felett van az ára.”
Igen, pont úgy, mint közel tíz éven át a kétezres években. Csak már olyan régen volt, hogy el is felejtettük, gond nélkül elkaristolt a világ 100 dollár feletti olajár mellett. Akkor az volt a normális.
“Na és a műtrágya? Ilyen drága még soha nem volt, éhen fog halni a világ.”
De volt már ilyen drága és akkor sem halt éhen a világ.
Jelenleg még jele sincs a válságnak. Problémák vannak, de ez még nem az.
Most kezd kijózanodni a világ egy 14 éven át tartó felelőtlen pénznyomtatás okozta mámorból, a bedurrant infláció miatt a jegybankok kénytelenek kamatot emelni világszerte. Most kezd ráeszmélni a világ, hogy az ingyenhitelek korszakának egy ideig mindenképp vége.
Elhalkult a zene, felkapcsolták a buli végén a lámpákat, most kezdik felfogni a világban, hogy egy korszak lezárult.
Itt tartunk most.
Sokan nem tudják, merre tovább, sokan attól félnek, hogy a 14 év mámor után következik a másnaposság vagy az elvonási tünet, ami nagyon fog fájni.
S lehet, hogy tényleg nagyon fog fájni hamarosan. Mert sok jel mutat arra, hogy igaz lesz a mondás, minél nagyobb volt a mámor, annál súlyosabb lesz a másnaposság is.
Nem azt mondom, hogy minden rendben van és azt sem, hogy nem csúszhat bele a világ egy komolyabb válságba is akár. Lehet, hogy néhány hónapon belül.
Csak annyit mondok, hogy a válság még nincs itt.
A fenti ábrákon is látszik, hogyan is néz ki egy valódi válság:
– 10% feletti munkanélküliség (2009-2013 között 10% felett volt a magyar munkanélküliségi ráta, három éven át még 11% felett is. Jelenleg 3,3% a munkanélküliek aránya itthon. Ma heteken belül találsz új munkát, 2010 környékén gyakran másfél év is kevés volt hozzá),
– Nemfizető hitelek aránya 10-15% felett (2015-ben közel 25%-át a hiteleknek nem fizették már legalább 90 napja, de az olasz adat is 18% felett volt. Most 4% alatti itthon a nemfizető hitelek aránya), a gazdaság zsugorodik és így tovább.
Valószínű, hogy a hét bő esztendőnek vége és még az is lehet, hogy most jön a hét szűk esztendő. De ebből a számok alapján még semmit nem látni.
Persze a számok csalókák, 1929 decemberében, de még 1930 nagyobbik felében is alacsony volt a munkanélküliség és a felszínen minden rendben volt. A folytatást már tudjuk a történelemből. Cikk erről:
2008 augusztusában is mint a mérgezett egerek vették az emberek az új autókat 0% önerővel, 10 év svájci frankos hitellel, majd rá néhány hétre beütött a válság, amekkorát nem látott a világ már közel nyolcvan éve.
Tehát bármi megtörténhet és az is megtörténhet, hogy nem történik semmi komoly dolog. De még egyszer a lényeg: nem, ami most van, az még nem a válság miatt van, mert az még nincs. De még csak recesszió sincs, amiből nem feltétlen lesz majd válság. Egyelőre még csak recessziótól való félelem van és sok olyan dolog, amiből akár rossz dolgok is lehetnek.
Válság majd akkor lesz, ha egy évig nem találsz munkát, ha a hitelek negyedét nem tudják fizetni az emberek, ha senki nem akar vagy tud majd új autót venni, ha majd az emberek nem képesek fizetni a rezsit és hónap végén nem marad majd kenyérre sem pénz.
Addig csak problémák vannak.
Persze ez még meg sem közelíti 2008-at és az azt követő éveket. Emlékszem akkor a megyei újságban sokszor összesen volt 5 db álláshirdetés ebből 3 biztosítási ügynök vállakozói jogviszonyban. 25000-es városban egy bolti eladó állásra volt 30-40 jelentkező. 50-60 km-re a megyeszékhelyre jártak busszal az egyetlen nagyobb gyárba minimálbérért 12 órában a szalag mellé az emberek. Ma ugyanott szinte csak ukránok dolgoznak.
a nem fizetett hitelekbe hogyan számolódnak bele a moratóriumok, ezt tudjuk?
Ahogy a kamatstop is.
De sehol nincs még a 25%
A szocializmusban is létezett “teljes foglalkoztatottság”, de szerintem olyan munkahelyeket senki nem akarna (pár elvetemült nyugdíjason kívül) és a gazdaságnak se tenne jót, ha most is úgy lenne “mindenkinek” munkája. Magyarországon például indokolatlanul sokan dolgoznak összeszerelő üzemekben, ráadásul a foglalkoztatási statisztikákba pár éve beleszámolják a közmunkásokat is (ami inkább szociális segély, mint valódi munka) és a külföldön dolgozókat is, jó lenne a mennyiség helyett valahogy inkább kéne a minőséget nézni. Van erre valami statisztikai mérőszám? Érdekelne.
Ha meg a gazdasági növekedést nézzük, az nálunk is még bőven a pozitív tartományban volt az első negyedévben, a másodikról még nem hallottam.
Szóval lehet, hogy ezt a posztot kicsit árnyaltabban is meg lehetett volna fogalmazni.
Volt baj 2011-ben is, 2013-ban is, japán földrengés, görög válság, déli államok válsága és így tovább.
Most éppen az infláció és a gazdaság lassulása.
Valami, amire oda kell figyelni és meg kell(ene) oldani.
De még nincs valódi válság.
Lehet, hogy lesz, lehet, hogy nem kell sokat várni, de még nincs itt.
Még csak problémák vannak, de azok mindig vannak.
Szar minden, de csak itt nálunk 😀
Hát, nem mondom, hogy megvigasztaltál a poszttal, de tényleg, teljesen igazad van, sajnos.
Forrásokat vontak el (milliárdos nagyságrendben) a szervezettől, létszámstop, minden külsős rendezvény lefújva, gépjármű használat megvágva és egyéb spórlások és költség csökkentés bejelentése. ha jól tudom más BM szervezeteknél is!
DE ami a legjobb, hogy az állam megállapodott a közmű szolgáltatokkal, hogy a KATVED, mint szervezet nem fizet a gázért és az áramért :). Pontosan nem tudom mennyi ideig, de gondolom később fogja a számlákat kiegyenlíteni.
Úgy látszik ekkora a baj, itthon :)! Ez elég durva dolog szerintem. Remélem odafent tudják mit csinálnak és ésszel teszik azt. A rendszer leváltására jelenleg nincs lehetőség.
Szóval én őszintén remélem a vezéreink nem hajtanak bele abba a bizonyos szakadékba.
Tavaly tavasszal 240 ft volt, iden tavasszal 330 mos aug 1tol 360.
Ez egy alapelelmiszer amit mindenki vesz. Na ahogy 90/240 az 10% ugy a legalacsonyabb nalunk az inflacio…
Tej,hus stb mind ugyanez ami nem hatosagi aras…
Nem látszik, hogy az EU tüdőn lőtte volna magát.
Ok majd visszajön mindenki és megnézzük, de mivel jelenleg ezek vannak ezért ha nem haragszol az eurostat-ot fogadjuk el hivatalosnak a te varázsgömböddel szemben.
Anyám. Féltek olvasni, vagy meg van tiltva, nehogy meg legyen mérgezve a lelketek?
Ott a cikk, mennyi volt a maginfláció Magyarországon és mennyi az EU-ban és hogy az miért használhatóbb adat, mint a normál infláció.
Aztán le van írva a cikkben, mennyi volt az élelmiszer infláció itthon és az EU-ban.
De inkább írtok, mint olvasnátok.
Mostantól csak az szólhat ehhez hozzá, aki azt a cikket elolvasta.
Sőt, ebben a témában mostantól csak ott lehet kommentelni.
https://kiszamolo.hu/mennyire-haborus-ez-az-inflacio/
, nem írnál egy cikket arról (ha még nem tetted meg :)), hogy mi lenne más itthon, ha minden ugyanígy maradna, de euró lenne? Mik változnának (meg)?
Oh, I see what you did here. 🙂
Vagy az a bizonyos hires megmondas 3.6 volt?
Akkor 4 vagy 0,7%?
Fuss neki még egyszer, mert egyszerű a válasz. 🙂
Kulcsszavak: “mint az előző év időszakában”, illetve “negyedévben”
Érted? Éves növekedés kontra negyedéves növekedés. 🙂
“Mindennek van előnye: lesz végre munkaerő a mezőgazdaságban”
Ez tok jo, es az a sok uj ember majd mit csinal a klimavaltozas altal (is) kicsinalt magyar mezogazdasagban? Szomoru tekintettel nezi a sivatagot?
Nem érdemes komolyan venni ezt a hivatalt sem, sajnos.
Én 3 körös interjúztatáson voltam a ksh-nál..engem tényleg érdekelne a tevékenységük, de kb ott elúszott a dolog, hogy az akkori aktuális munkahelyemnél kevesebb pénzt szántak volna, az első kérdésük az volt, hogy a pályázathoz beírt bérigényemből menyit engedek.. full hülyére veszik az embert.. amikor megmondtam nekik, hogy máshol ezt az összeget megkapnám ám, akkor csak pislogtak
Anyád szégyellné, ha tudná, miket szoktál írogatni a neten és milyen stílusban.
Ha nem érted, amit olvasol, akkor inkább ne is szólj hozzá.
Az, hogy másokba kényszeresen belerúgsz, azt jelzi, hogy nagyon komoly lelki és önértékelési problémákkal küszködsz.
Ha megteheted anyagilag, mindenképp kérj egy szakembertől segítséget.
Korábban mintha lett volna szó olyan zombi-cégekről amik addig “élnek” amíg van olcsó hitel…
A tömeget etetik a háborús inflációtól a háborús tanárhiányig (ennél már én is pampogtam) főleg azzal, hogy itt kivédhetetlen KÜLSŐ okai vannak a belső gazdasági gondoknak. Hát nem. Csak egyben jött meg a számlája az eddigi éveknek, fizu (=EU-s pénzek) nélkül. Amitől olyan fojtogató propaganda és kapkodó kormányzás lett, hogy irigylem copywriter és hasonló fórumtársak éleslátását.
A haza adatokban, úgy tudom, a gyeden lévő mamákat is beleszámolják mint aktívakat, plusz a közmunkások, plusz a külföldön dolgozók… Hát, elég komolytalan módszertan.
Talán ha valaha vezetett is volna valamilyen humán erôforrás alapú céget a jelenlegi klientúra, akkor talán sejtené, hogy mekkora bajban van…
Nem gondoltam volna ezelôtt, hogy a kalandvàgyon kívül, kvázi kényszerbôl itt kell majd hagyni Magyarországot, fôleg nem 2 kisgyermekkel, hogy nekik ne egy rendszert kiszolgáló “jobbágy” sors hanem szabadabb jövôjük legyen. Számomra ez válság, mély, nagyon mély válság.
Covid járvány: “most van itt a válság, mind meghalunk”, fél áron adták el a részvényeiket ismerősök, mert féltek, hogy földbe áll az árfolyam.
Ukrán háború: minden pénzt kivettek a bankból, 407-es eur-nál átváltották banki árfolyamon.. minden járművet betankoltak még az esővíz tározóba is benzin volt..
Médiumok rendkívül károsak lettek. Nagyszülőknek szoktam mondani, hogyha kikapcsolják a tv-t akkor mit éreznek, hogy vannak? Van étel, ital, lakás, nyaraló, autó, egészsèg? Van. Akkor tessék boldognak lenni és nem azt nézni Rtl klub főműsoridőben, hogy mekkora erdőtűz van Djibutiban..
Helyette a hittanoktatás kiadásait megnövelték, mert válságban az kell, nehogy ölni, lopni induljanak a zemberek.
“gépjármű használat megvágva”
Ez mit jelent? tűzoltóautók nem mehetnek oltani?
Beszéltem vidéki rendőrrel, akikhez három vagy négy falu tartozott. Konkrétan nem mentek át járőrözni a falvakba, mert nem volt benzin. Saját zsebből vették a papírt a céges nyomtatóba is.
Ez van, ha kapkodva, egyeztetás nélkül, szavazatokért hoznak intézkedéseket. De nyilván nem az ő hibájuk, “hüjjjebrüsszel/baloldal/gyurcsány/baloldalibrüsszelgyurcsánysoros”.
Kb félévente-évente elhangzik a “nem vagyunk tökéletesek, önkritikusak vagyunk és igyekszünk javítani a munkánkon” maszlag. Mindegy is, nem nyitom meg ezt a panaszládát, úgyis leírták már párszor nálam jobban a populizmust.
A lényeg, hogy szomorú olvasni így egyben ezt a sok CSUDÁLATOS megoldást, amivel “megvédenek” minket. Hajj.
Volt a portfólión egy cikk, ami összeszedte az orosz-ukrán háború lehetséges forgatókönyveit, és arra jutott, hogy nagyon sok forgatókönyv amit hangoztatnak, az vágyakból táplálkozik inkább, de valós realitása kb. semmi. Ezeket vágyvezérelt elméleteknek nevezi a cikk. (amúgy itt van ha érdekel valakit, szerintem higgadt írás portfolio.hu/global/20220721/elsopro-gyozelem-totalis-osszeomlas-bukik-putyin-mindegy-mi-lesz-ez-a-haboru-most-mar-orokke-fog-tartani-557223)
A fenti kijelentésedről ez ugrott be, félek ez is csak vágyálom, úgy tűnik sikerült a nemzeti agymosás, kb. úgy tűnik nekem semmi nem elég ahhoz, hogy elpártoljanak O.V-tól. Némi túlzással: az utolsó doboz vajat vigyorogva adják át, mert legalább nem Brüsszel kapja meg.