Villanyautós támogatás magánembereknek

2025-08-20
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Egyre többen pletykálják és egyre többen tudni vélik, hogy szeptembertől jön egy új támogatás villanyautó vásárlásra.

S ami érdekessé teszi, hogy magánemberek részére lesz igénybe vehető.

A keretösszeg a pletykák szerint 20 milliárd forint lesz, autónként ebből 2,5-4 millió forint igényelhető. (Nyilván vételár, esetleg akkuméret függvényében, a céges pályázaton az akkuméret volt a döntő.) A pletykák szerint a maximális vételár 25 millió forint lehet majd, azért ebbe az árkategóriába a legtöbb elérhető villanyautó belefér.

A céges pályázat nem volt egy sikertörténet, nagyon nyögvenyelősen sikerült csak kiszórni a 30 milliárd forintot másfél év alatt. Azonban ennek az volt az oka, hogy az áfa miatt a cégek jobban jártak a lízinggel, amire nem lehetett pályázatot kérni, mintsem a 4 millió forintos támogatással.

Magánembereknél ez nem jön szóba, így várhatóan nagy lesz az érdeklődés a pályázatra.

Még semmi nem biztos, de egyre több jel mutat arra, hogy jön a pályázat. Akár új, akár használt elektromos autót vennél, szerintem érdemes kivárni azt a pár hetet. (A használtak árát is le fogja nyomni az, ha az új autók négymillióval olcsóbbak lesznek.)

Hogy sok-e az a 20 milliárd forint, amit erre elszórnak és már megint összezavarják vele a piacot?

Ha úgy nézem, hogy hány CT-t vagy egyéb orvosi eszközt lehetne belőle venni, akkor rengeteg.

Ha azt nézem, hogy Európa egyik legszegényebb országa egy este alatt elkölt 14 milliárd forintot az augusztus huszadikai ünnepre, akkor már csak legyint rá az ember.

De akkor még egyszer a lényeg: ha venni akarsz elektromos autót, akkor most még várj egy kicsit, amíg kiderül, tényleg lesz-e pályázat.

Hozzászólások:

Csak Disqus-felhasználók léphetnek be és szólhatnak hozzá a cikkhez.
Subscribe
Visszajelzés
19 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

"De akkor még egyszer a lényeg: ha venni akarsz elektromos autót, akkor most még várj egy kicsit, amíg kiderül, tényleg lesz-e pályázat."

2024-2025 február között kb 23 ezerrel emelkedett a tiszán elektromos autók száma. Sajnos nincs róla adat, de szerintem ennek a kisebb része új, legalább fele behozott. 2023-ban az eladott autók 5%-a volt elektromos (kb 5800). 20 milliárdról szólnak a pletykák. Ha autónként átlag 2 millió lesz a támogatás, akkor 10 ezer ember fogja tudni igénybe venni, ha 4 millió, akkor 5 ezer. Tehát ez legalább duplázza a keresletet az elektromos autók iránt, viszont bőven van kishazánkban 5-10 ezer ember aki akar és tud elektromos autót venni - főleg ha ad az állam 2-4 milliót.

Konklúzió: szerintem pont ne várj, mert hatalmas áremelkedés lesz a pályázat meg 2 perc alatt lesz lezárva. Szinte biztos hogy drágábban tudsz majd elektromos autót venni.

Last edited 20 napja by rnd_5letek

Talán utólag lesz igényelhető 2026 áprilisig. 🙂

Remek összefoglaló, egy dologgal vitatkoznék: szerintem a villanyautos pályázat a választási osztogatásba nem illik bele, akár több szavazatot vihet, mint hozhat. Maximum 8000 autó vásárlását támogatják de ezek nem fognak ennyi szavazatot hozni. Kozben viszont lehet hergelni azzal a narratívával, hogy “a gazdagokat* támogatjàk az én adómból”
* aki elektromos autót vesz az nyilván gazdag az átlag szavazó szemében.

Egyébként az 5 évvel ezelőtti 3 perc alatt elfogyott keretből brutálisan sok lehetett a meg nem valósult autóvásárlás miatt bentmaradt pénz, több sikeres pályázóval személyesen is beszéltem aki utólag elengedte és inkább használt autót vett. És beszédes most az utófinanszírozott céges pályázatban, hogy a benyújtott pályázatok összege már 33,5 Mrd a 30-as keret ellenére, de a megkötött szerződések összege még csak 28 milliárdnál jár. Párszáz millió lemaradás biztosan van az adminisztrációban de nyilván nem 5 milliárd, azért engedik még mindig beadni 33,5-nél is, mert bőven10% feletti a visszalépés, még így is, hogy megrendelés után lehetett bekuldeni a pályázatot

"De ha van eszük"

jót röhögtem

Használt autó árakra sajnos szerintem kis hatással lesz, mert kb mind holland/német piacról jön be :S

“ Sajnos nincs róla adat, de szerintem ennek a kisebb része új,” már hogyne lenne adat, minden hónapban megírjuk a villanyautosok.hu-n, hogy hány zöld rendszámot adtak ki (kategóriánként) és azt is, hány új elektromos személyautót és kistehert adtak el. Havonta személyautóra 2000-2800 rendszám kerül, új elektromos személyautóból 800-1200 között mozog az eladás, a kettő kulülönbsége logikusan a hasznát import (1-2 hazai átrendszámozás persze lehet, de az elhanyagolható) szóval igen, az új személyautók 30-40 százalék, a használt import 60-70% a hazai elektromos forgalomba helyezésekben. Használt kistehernél valamivel magasabb az újautó arány, de ott eleve havi 100-150 autóról van csak szó, szóval a teljes flottában kevésbé jelentős. Busz, kamion évente, motorkerékpár havonta egytucat csak.

Tehát évente 9600-14400 új elektromos személyautót vásárolnak Magyarországon? Nekem ez túl soknak hangzik, kb 10%.

nem értem miért lenne sok? csak az én baráti körömben jópáran vettünk idén új elektromos autót, és nincs túl bő baráti köröm

Igen, már a 10%-ot közelíti a tisztán elektromos arány itthon is

Júliusban 10.800 új személyautóból 984 volt tisztán elektromos
https://villanyautosok.hu/2025/08/13/juliusban-70-szazalekkal-nott-a-villanyautok-eladasa-magyarorszagon/

Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy lehet jol jonne egy masodik auto. Most van egy nagy csaladi benzines, viszont az varosban, rovid utakra nem idealis. Jol jonne egy kis varosi rohangalos ha csak 1-2-3 fo utazna vagy esetleg csak par km-re de csomagokkal. Otthon nem tudok tolteni, de a kozelben van egy tolto. Viszont a leolcsobb villanyost 8 milliora irjak (BYD). Ha 4 millios tamogatas erre jarna akkor 4-ert el tudnam hozni. Viszont ehhez jon meg a plusz koltsegek (biztositas, gumik, kotelezo szerviz a garancia miatt). Mindent osszeadva mar sokallom. Lehet inkabb egy hasznalt Spring-et kellene venni. Vagy meg varni par evet es a csaladit lecserelni egy hasznalt mindenhova jo elektromosra.

Nem valoszinu egy 8M-s autonal a (korabbiak alapjan a) max.tamogatas. savosan (je, itt tudnak ilyet!?) osztottak a cegesben.
Plusz koltseg egy nem-villanyosnal is lesz, de kevesebb (nincs atirasi,regadoakarmi), viszont ket autot kell menedzselni, hely kell nekik, toltes is valoban jobb hazi korulmenyek kozott.
Spring meg egyik legdragabb ebbol a kategoriabol ("mar sokallom" miatt ez belefer nektek?).
Alapvetoen viszont pont arra lenne kitalalva, amit irtal, es meg a benzines sem kopna "tul" (optimalisabb hasznalat megiscsak olcsobb hosszabb tavon).

Igen, ezert se nagyon hajlok egy masodik autora, mert plusz koltseg mindig van illetve a masik meg jobban kihasznalatlan lesz.
Spring-eket lattam 3.5-ert, ugye nem kellene a nagyobb aksi varost se hagyna el soha.

“ varost se hagyna el soha” a többség igy veszi az elektromost aztán 2 hónap alatt rájön mennyivel jobb a hagyományosnál és azt veszi észre, hogy a töltőtérképet nézegeti, megoldható-e a balatoni nyaralás vagy a nagyi meglátogatása a kis elektromos városi autóval…

Hiszem, ha látom ezt az elektromos autó vásárlási támogatáat magánszemélyeknek. XD
Jómagam idén januárban vettrm egy új MG ZS EV-t 50 kWh-ás akksival. Jobb lett volna 72 kWh-ás akksival venni. XDXD

Szeptemberre nem jott meg. Gondolom szamoljak mennyire terul meg szavazatszamban

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram