Vodafone Tuti
Régi véleményem, hogy idehaza a mobilszolgáltatók hallgatólagos árharmonizációval élnek, hiszen például az összes feltöltőkártyás csomagnál 49 Ft körül alakul egy perc díja perc alapon, ami kb. 70 forintos percdíjat jelent másodperc alapon. Ez elég kemény azért a mai világban. (Ha egy csomag ennél olcsóbb, akkor pedig havidíja van, azt is beleszámítva az átlag megint csak ennyit fizet egy perc telefonálásért. De előfizetéses díjaknál sem találunk nagy eltéréseket egyetlen szolgáltató egyetlen csomagjánál sem.)
Ezért is lepődtem meg, amikor Tibor felhívta a figyelmemet a Vodafone új csomagjára, a Tuti-ra.
Havi díj nélkül 19 Ft-os perc- és SMS-díj, bármilyen belföldi irányba. Elolvastam az apróbetűt is, abban sem találtam semmit, ez tényleg ennyi.
Kalapot le, úgy látszik megtört a jég. Ha keveset beszélsz, vagy főleg VOIP-on beszélsz 3,2 forintért, de néha jól jönne egy megfizethető mobil percdíj, nézd meg ezt a lehetőséget is. Most ingyen kérhetsz SIM kártyát itt, ha vállalod, hogy az általad megadott, bölcsen megválasztott e-mail címre reklámokat kapsz. Erre a SIM-re aztán kérhetsz számhordozást is, ha annyira megtetszik a csomag.
Az internet sem annyira drága hozzá (mármint a feltöltőkártyás magyar árakhoz képest), megújuló 1 GB csak 1.500 Ft havonta. Ennél tudtommal csak a bluemobile olcsóbb 1.290 Ft-ért. Mondjuk nagy csúnya fekete pont a Vodának, sehol nem derül ki, milyen sebességet ad ezért a pénzért, pedig jó sokáig kerestem az infót.
(Azt nem értem, mi a különbség egy megújuló és egy egyszeri internetcsomag között egy feltöltőkártyás előfizetésnél, hiszen bármikor lemondhatod, vagy az egyenleged lehet nulla. Mindegy, a megújuló sokkal olcsóbb, én biztos azt kérném még akkor is, ha azonnal le is mondom utána.)
A csomag holnaptól (október harmadikától) él, a meglévő csomagodat is átválthatod erre.
Update: akciós internet is kérhető hozzá, első hónapban ingyen 500 MB, a másodikban 600 Ft, a harmadikban 1.200 Ft, bármikor lemondható. Köszi, headset.
(Ha csak internet kell ingyen, válaszd a net+ díjcsomagot, havonta fizess be 5.000 Ft-ot, kapj érte bónuszként havonta 1 GB internetet, majd jövő januárban vegyél belőle megyei autópálya-matricát vagy költsd el bármikor vonatjegyre. SIM kártyát szigorúan ingyen a fenti linken, kétkártyás telefonnal egyszerre ingyen internet és 19 Ft-os percdíj. De ezt már csak azoknak, akik ebből sportot űznek. 🙂 )
A Max tarifáról itt írtam, amikor megjelent.
Update kettő: közben befutott a Vodafone sajtóközleménye is, gondoltam érdekesek benne az adatok:
A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) júliusi adatai szerint ma Magyarországon a feltöltőkártyás mobiltelefont használók átlagosan havi 17 hívást indítanak, a hívásaik átlagosan 1,7 percig tartanak és havi 29 percet tesznek ki. A feltöltőkártyások emellett az NMHH adatai szerint átlagosan havi 3 SMS-t küldenek. Ez a forgalom az NMHH adatai szerint – a szolgáltatók jelenleg elérhető feltöltőkártyás tarifáival – kivétel nélkül több mint ezer forintba, sok esetben havi több ezer forintba kerül.
A Vodafone Tutival havi 29 percnyi hívás és 3 SMS elküldése a 19 Ft-os perc és SMS díjjal alig több mint 600 Ft-os havi költséget jelent. (Ebben persze több ferdítés is van. A perc alapú számlázás miatt 17 hívás átlag 1,7 perccel minimum 34 percnyi fizetést jelentene, de a valóságban inkább 45 percet. A másik, hogy rengeteg másodtelefonszám van feltöltőkártyás, amin semmi forgalom nincs, vagyis aki ilyenről valóban beszél, az lényegesen többet beszél 29 percnél, így jön ki az átlag.)
A 2000 Ft feletti feltöltéseket a Tuti csomaggal is 365 napig, a 2000 Ft alatti feltöltések összegét pedig 30 napig lehet felhasználni, úgy, hogy az egy év alatt semmilyen más összeget nem kell a kártyára tölteni.
A KSH legfrissebb adatai szerint a mintegy 11,7 millió magyarországi mobil felhasználó közel 40,9 százaléka, mintegy 4,8 millió ügyfél – vagyis a magyar lakosság közel fele – használ feltöltőkártyát. A Vodafone ügyfelei között a feltöltőkártyát használók aránya jelenleg 39,3 százalékos.
Negatívum (lehetőség):
– milyen SIM kártya méretet küldenek? Az újakba már nem jó a mini sim stb.
– azt írja nincs feltöltési minimum, de azért az ÁSZF-ből én úgy értelmeztem, hogy a szokásos értékek működnek csak, és 2000,- után van 365 nap érvényes időszak.
– 3 sim kellene, de számhordozás csak azonos átadó átvevő adatokkal lehetséges. Viszont rendelni csak 3 külön lakcímre engedte a simeket… ez így nem járható, magyarul – lesz Tuti simem, DE nem tudom, csak egyre a számot áthozni.
Ausztriában nincs:
– 27% ÁFA
– különadó
– közműadó
– minden piszlicsáré ügyön fennakadó, és büntetgető hatóság
– akkora országkockázati felár mint a magyar – amit a befektetők beáraznak az elvárt profitba
– kiszámíthatatlan gazdasági környezet
– kelet balkáni kereslet
Ausztriában LÉNYEGESEN többet költenek az emberek mobil szolgáltatásra.
Csúsztatás és fogalmatlan populizmus a weboldalon látott díjak alapján ekézni az itthoni szolgáltatókat, hogy “drágák”. Ezek a szolgáltatók per ügyfél fele annyi pénzből világszínvonalú hálózatokat építenek, nemrég volt hír, TOP3 helyzettek nemzetközi felmérésben a magyar hálózatok.
Nem mondom hogy nem lehetne olcsóbb. Jogos, a Digi mesterséges távoltartása a frekvenciáktól mutyi volt és megöli a versenyt.
De szánalmas itt minden drágább sírással etetni a másokat hibáztató populizmust. Ami szar itt azt magunknak köszönhetjük.
Olcsóbb a csóróbb Romániában és Bulgáriában, a velünk egy szinten lévő Horvátországban és a nálunk fejlettebb Ausztriában és Szlovákiában is, nagyjából mindenhol. Nézd meg Stanlee hozzászólását az egy ügyfélen elért bevétel tekintetében, egy ügyfélen 1,5-2,5× annyi bevétele van a szolgáltatóknak, mint a velünk egy szinten lévő országokban.
Ha akarod, magyarázzad csak, hogy nem drága a telefonálás nálunk, de szerintem magadon kívül senkit nem fogsz meggyőzni, magadat pedig már sikerült.
Úgyhogy ezt a vitát itt abba is hagytuk.
Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015. (III. 30.) rendeleT alapjan ha nem toltod fel fordulonapig a kartyat, akkor a szamfenntartasi ido lejaratat kovetoen (90 nap) egy even belul a szolgaltato KERESRE koteles visszautalni a megszunt kartya egyenleget.
Most válthat vissza az egész család a Blue mobile-ról…? Gondolkodom ezen erősen, mert ott azért vannak ingyenpercek is.
“– azt írja nincs feltöltési minimum, de azért az ÁSZF-ből én úgy értelmeztem, hogy a szokásos értékek működnek csak, és 2000,- után van 365 nap érvényes időszak.”
A TUTI kivétel. Már a legkisebb feltöltés (1000 Ft) után is jár a 365 nap. 🙂
Ezen kívül én nem emléxem, bármikor is elhasználtam-e 2 GB-nál többet mobilnetre. Az 1 GB-ból is szokott maradni, így édesmindegy, hogy hány GB-ot kapnék 1.700 Ft-ért.
Ha neked kell 4 GB és egyébként is sokat beszélsz, akkor ne akarj feltöltőkártyát venni.”
1700 Ft bruttó, nincs plusz költség, flottakezelői díj (aki ehhez plusz közbeiktat valakit az +6000/év/sim) ez a kártya csak adatra van (4GB) ha beszélsz is rajta akkor +800 Ft
Mint írtam, nekem van flottás sim-em, csak ha azon elfogy a 200MB net most 32kB/s-re lassítják ami 0. Ezért néztem ezt, de nem éri meg 1500/hó, akkor inkább +200 Ft és 4X annyi net, nem kell figyelni rá (Youtube, facebook, netrádió)
Nekem egy dolog nem világos:
– ezt a csomagot csak magánemberként, vagy cégre is igényelhetem.
A SIM igénylő oldalon csak vezetéknév/keresztnév mező van.
És hogyan lesz ebből számhordozás?
Svajci
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1500002.NMH
29. §
(2) Előre fizetett díjú szolgáltatások egyenlegfeltöltéssel történő meghosszabbítása esetén a szolgáltató az előfizető által kifizetett, de az egyenlegfeltöltést megelőzően fel nem használt összeget az új előfizetői szerződéshez kapcsolódó egyenlegen jóváírja. A szolgáltató a szerződés újabb feltöltés nélküli megszűnésekor az előfizető – az Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévülési időn belül előterjesztett – kérésére elszámol. Semmis az előfizetői szerződés azon rendelkezése, mely szerint a fel nem használt egyenleg elvész, vagy az előfizetőnek nem jár vissza.
//kiszamolo.hu/nem-beszelted-le-a-feltoltokartyadat-sebaj/
Ez nem azt jelenti,hogy nem tudom pld. több hónapon keresztül gyűjtögetni az egyenleget a havi 5 e Ft-os feltöltéssel? Vagyis minden hónapban vásárolnom kellene valamit az egyenlegből különben nem tudom aktiválni az újabb hónapra az ingyen netet?
“A bónusz net adatmennyiség legfeljebb 2 GB erejéig adódik össze, felhasználhatósági ideje az utolsó feltöltéstől számított 30 nap. A szolgáltatási időszak megkezdése előtti feltöltés összege nem lehet magasabb, mint 6000 Ft, mely tartalmazza a SIM kártyán lévő esetleges kezdőegyenleget is.”
köszi
“A szolgáltatási időszak megkezdése előtti feltöltés összege nem lehet magasabb, mint 6000 Ft, mely tartalmazza a SIM kártyán lévő esetleges kezdőegyenleget is.”
Csak addig van limitálva, amig a szolgáltatás meg nem indul.
Pl. előre meghirdetnek egy új tarifát, be lehet jelentkezni, de még nem lehet használni. Vagy pl. még nem aktiváltad a kártyát.
Nekem a net+ kártyámon most kb. 15 ezer Ft van, gond nélkül.
Mert úgy saccoltam, hogy 4 megyei matricát fogok venni, de eddig csak 1 kellett. Nem baj, mert folyamatosan elhasználom az 1500 Ft-os megújuló 1 GB-okra.
Árverseny a vevőért, mi? 🙂
2016-10-02 at 18:06
500MB ingyen a TUTI kártyához!
5.7. Akciós Havi megújuló 500 MB szolgáltatás
Ezt merre találni a voda oldalán és hogy lehet aktiválni,mert én nem találom
Talán pont ők fognak a Diginek hálozatot adni s azért már persze előre tudnak mindent.
Ez az egesz azert nem lehetetlen, mivel sokan arra sem gondoltak volna, hogy a telenor meg a telekom osszeall a videki LTE lefedettseg kialakitasahoz, a vodanak is kell valami szovetseges, mas meg nem maradt, csak a digi.
Köszi, majd keresgélek valamit, hátha akad használható 😀
A vodofon sajátmárkával az a baj, hogy nem mindig találni róla szakvéleményt, így nem tudod mennyire jó…
Amúgy nem mondtam hogy nem drága, az okokra próbálok rávilágítani, hogy MIÉRT “drága”.
Ha ez nem érdekel senkit az rendben van, tényleg nem kötelező, pedig nyilván tudnám még folytatni érdekes részletekkel 🙂
Az ötlet abszolút helyénvaló, csak van pár probléma.
1) A Vodafone már összeállt a UPC-vel, mint MVNO-val és globálisan is volt egy együttműködési próbálkozás a Liberty-vel. Így már nem fér bele a Digi, talán a UPC szerződésben is lehet ide vonatkozó tiltás.
2) Voda nagyon nem járna jól azzal, hogy maga alá beránt egy támadó-diszruptív piaci szereplőt, elveszne minden vonzereje…
3) A legnagyobb gond, hogy Romániában a Vodát irtózatosan megszívatta a Digi és nemigen fognak soha szóba állni velük…
“500MB ingyen a TUTI kártyához! …
Ezt merre találni a voda oldalán és hogy lehet aktiválni,mert én nem találom”
vodafone.hu/vodafonerol/aszf
Lakossági
Általános Szerződési Feltételek combobox -> jelenleg hatályos
5. számú melléklet Akciók
5.7. Akciós Havi megújuló 500 MB szolgáltatás
Az aktiválásról nem ír a pdf, csak a lemondásról. Gondolom, HAVI500M a 1270-re.
Vagy meg lehet kérdezni az ügyfélszolgálatot.
Ha sikerült, hadd legyen közkincs a módszer. 🙂
Csak küld el a 1270-re a TV Tuti
Azért fölösleges új kártyát vásárolni.
Hanem el kell menni a mostani szolgáltatódhoz adategyeztetésre, hogy pontosan milyen adatokat tartanak nyilván (olyan szintig, hogy pl. anyámnak két keresztneve van és a régi szolgáltatóm szerződésében csak az egyik volt és ha nem javítják ki, visszadobják a hordozási kérelmet.) Ha azok stimmelnek, lehet menni az újhoz.
Ott adnak egy simet ideiglenes telefonszámmal, aztán elindítják a számhordozást. Utána küldenek smst- hogy pontosan milyen időablakban lesz a számhordozás. Az alatt a 2-4 óra alatt nem leszel elérhető. S a végén az ideiglenes telefonszám megszűnik és a régi számod már az új szolgáltatónál cseng.
” AKTUÁLIS SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY TinyDeal EU raktára bizonytalan ideig egyáltalán nem ajánlott a DHL Feucht feldolgozóegységénél történő tömeges csomageltűnései miatt.”
Még jobban meglepődtem, hogy semmi ilyet nem találtam.
A gsm riasztóm feltöltőkártyás simről megy, így minden kommunikációváltás során 49 forint ment le a kártyáról. Átváltottam a tutira, és elégedetten láttam, hogy megmaradt az eddigi hátralévő felhasználási idő is (netes felületen nézem az adatokat, hiszen a risztó nem jelzi ki az sms-ek tartalmát, így sokkal egyszerűbb, ha online üszin keresztül nézem) így még az a felmerült gyanúm sem igazolódott be, hogy a váltás után újra fel kell majd töltenem az egy éves felhasználási időért cserébe…
Nos, gratula a Vodafone-nak, holnap a szüleim is átváltanak a tutira, mert ugye ők még mindig feltöltősök…
Jelenleg nekem Vitamax Joker csomagom van, ami megszűnt már vagy 10 éve, és így sajnos a percdíjam kb 70 forint, de ennél legalább egy feltöltéssel 1 évig megmarad az egyenleg.
Szerencse hogy most akartam rendelni tőlük…