Aranyár: venni kell most, vagy eladni?

Az arany ára 11 év töretlen növekedés után nominálisan tavaly szeptemberben érte el az eddigi csúcsát, közel 1900 dollárnál tetőzött az ára. Ezután egy folyamatos esésbe kezdett az árfolyam, a nyári holtszezonban hónapokig nem tudott kitörni az 1600 dolláros árról, majd a szokásos szeptemberi szezon beindulásával újra erőre kapott, jelenleg 1660 dolláron áll az ára.

Ebben a cikkben összefoglalom, amit aranyról tudni érdemes és megpróbálok arra a kérdésre is válaszolni, hogy érdemes-e venni, vagy eladni az aranyat.

Az arany árának változása

Az arany az európai és ázsiai kultúrában már a kezdeti időktől a pénz szerepét töltötte be, de a gazdasági fejlődés eredményeképpen a kínálata már nem tudott lépést tartani a kereslet növekedésével, ezért egyre inkább háttérbe szorult, mint pénz. Először még a devizák árfolyamát az aranyhoz rögzítették, ha nem is volt már mögötte valós aranyfedezet, majd miután ez több problémát okozott, mint amennyit megoldott, ez is a múlté lett. Legutoljára a háború utáni Breton Woods-i egyezményt – amely a dollár árának az aranyhoz, a többi deviza árát meg a dollárhoz kötő megállapodás volt- érvénytelenítette az Egyesült Államok kormánya 1971 őszén. Ekkor az addig harminc éven át (és előtte további évszázadig) mesterségesen szabályozott árfolyam elszabadult és az arany ára gyorsan bepótolta az előtte lévő évtizedek elmulasztott inflációs korrekcióját.

Az 1979-es iráni forradalom, az afganisztáni háború kitörése és a kommunista Kína elismerése az árat a mindenkori eddigi csúcspontjára nyomta, 1980-ban 850 dolláron tetőzött az arany ára. Ezután rossz két évtized következett az aranyra, az amerikai részvénypiaci optimizmus két évtizedes folyamatos csökkenésre kárhoztatta az arany árát, amely csak 2001-ben fordult meg és egy azóta is tartó gyakorlatilag töretlen emelkedés vette kezdetét, 264 dollárról 1664 dollárra nőtt az arany ára.

(A képen kékkel az arany dollárban kifejezett nominális árát láthatjátok, pirossal az inflációval korrigált értékét. Amint látszik, a hatóságilag kötött ár miatt évtizedeken át fix volt az ára 1971 előtt.)

Mire használják az aranyat?

A világ negyedévente mintegy 1000-1200 tonna aranyra tart igényt, ezt mindig változó mértékben az ékszerpiac, a befektetési célú vásárlás, jegybanki eladás-vétel és ipari felhasználás határozza meg. Az igény nagy részét a bányászat elégití ki, de az aranynál magas az újrafeldolgozás aránya is. A bányászat költsége jelenleg 670 dolláros átlagár körül alakul, így a jelenlegi árak ösztönözhetik az újabb bányák felkutatását és megnyitását.

A fizikai arany több mint felét az indiai és kínai piac veszi fel, itt tradicionálisan magas az arany, mint biztos befektetés szerinti megitélése. Az indiai piacot erősen visszavetette idén az arany behozatalának megadóztatása, illetve a rúpia erős leértékelése, ellenben a kínai piac az inflációs félelmek miatt ezt némileg ellensúlyozta.

Az arany mintegy 45%-át ékszerként használják fel. A szegényebb ázsiai országokban az arany ékszer megtakarításként is funkcionál egyben. Az arany puhasága miatt az ékszereket ötvözni szokták egyéb fémekkel, jellemzően ezüsttel és rézzel (fehér, sárga, vörös arany). Az így kapott arany tisztaságát karátban szokták megadni, ahol a 24 karát a 100%-os tisztaság, így például a 14 karátos arany csak 58,5% aranyat tartalmaz. (Ne keverjük össze a drágaköveknél használt karáttal, ami 0,2 gramm súlyt jelent.)

Legdinamikusabban a befektetési célból vásárolt arany mennyisége nőtt, a 2001-es 10%-ról 2010-re 35%-ra emelkedett az arányuk.

A jegybankok 2009-ig nettó eladók voltak, azóta viszont komoly vásárlásokba kezdtek összességében. Jelenleg mintegy 32 ezer tonna a jegybankok készlete.

Az arany ipari célú felhasználása mindig alacsony, jellemzően 4-6% között alakul. A fő felhasználók az elektronikai ipar és a fogászat. (Ebben különbözik például az ezüsttől, ott a felhasználás több mint felét az ipar adja.)

Az aranyár szezonalitása

Az arany bányatermék, ami azt jelenti, hogy éven belül a kínálata kiegyenlített. Ez nem mondható el a keresletről, a legnagyobb kereslet a kínai holdújévhez köthető február környékén és az indiai esküvői szezon beindulásához szeptemberben. A nyár teljes holtszezon, ilyenkor minden évben esik az arany ára, hosszú idősorokon kimutatható, hogy a nyári hónapokban erős csökkenés van az árfolyamban, vagy az árfolyam emelkedésében.

Miért jó eleme az arany egy portfoliónak?

Az arany egy klasszikus menekülő termék, borús kilátások között, amikor a részvények rosszul teljesítenek, vagy nő a félelem a világban, felszökik az ára, majd az optimizmus ideje alatt csökken.

Mivel az ipari felhasználása elenyésző, ezért az ipari konjunktúrára, a ciklikus változásokra nem érzékeny, szemben a legtöbb egyéb nyersanyaggal és a részvényekkel.

A korrelációja az amerikai részvényekkel csak 0,2, de a többi ipari nyersanyaggal is csak 0,5 körül van.

A korreláció azt mutatja, hogy egy termék, vagy értékpapír mennyire mozog együtt egy másik termékkel. Ha teljesen, akkor a korreláció 1, ha egyáltalán nem befolyásolják egymást, akkor nulla, ha teljesen ellentétesen változnak, akkor -1 a korrelációjuk. (Két bank részvényének az ára szinte mindig együtt mozog, mert hasonlóak a problémáik és az örömeik. Egy bank és egy olajipari cég részvénye már nem ennyire egyértelműen mozog együtt, de a részvénypiaci kilengések általánosságban mindketőjükre hat.)

Egy portfolió akkor jó, ha kiegyensúlyozott, az egyik termék ára akkor emelkedik, amikor a másik csökken. Erre a célra az arany jó választás a részvények mellé.

További érv az arany mellett, hogy ha az arany fizikailag is nálunk van, nem kell senkiben megbíznunk, azaz nincs partnerkockázat, ami még egy bankbetétnél is jelentős tud lenni, mert egy bank is csődbe mehet. A kormányok devizái is hidegen hagynak minket, ha össze is csuklik egy deviza, az arany akkor is arany marad.

Az arany hátránya

A legnagyobb hátránya az aranynak, hogy semmilyen kamatot, vagy bérleti díjat, egyéb bevételt nem termel, azaz egy uncia arany 50 év múlva is egy uncia arany marad, így egyetlen hasznunk az esetleges árfolyam-emelkedésből származhat. Az őrzés, szállítás, adásvétel is komoly költséget jelent.

Mi várható a piacon?

Az arany 11 év emelkedés után van. A kereslet az utolsó negyedévben erősen csökkent, ezer tonna alá esett, valószínűleg az indiai események miatt. Azonban az euró gondjai nem oldódnak meg egy hamar és az összes nagy deviza az alacsony jegybanki alapkamatok miatt negatív reálkamatokat kínál. Ezen túl a félelmek nem csökkennek a piacon továbbra sem. Mindez a befektetői érdeklődés fennmaradása irányába hat.

Sok jegybank, amelyik hatalmas euró és dollár tartalék felett ül, elkezdte részben lecserélni a bizonytalan devizák egy részét aranyra, ez is erősíti az arany jelenlegi pozícióját.

Véleményem szerint az aranynak jelenleg elég támasza van, hogy ne essen 1500 dollár alá az ára, de 11 évnyi emelkedés után, ha csak valami rendkívüli nem történik, szerintem nem fog tartósan 2000 dollár fölé emelkedni a következő egy évben.

Ami veszélyt hordoz magában, a beruházási célból vett fizikai arany (túl) magas aránya. Ahogy az ilyen célból felvásárolt mennyiség növekedése felhajtotta az árakat az elmúlt 11 évben, a lefelé  elinduló árak esését is felerősítheti. Amennyiben a befektetők látják, hogy az arany-befektetésük értéke esik, ők is gyorsan túl akarhatnak adni rajta, ezzel is hozzájárulva a további eséshez.

Az is gondot okoz, hogy az inflációtól való félelem miatt a befektetők túl nagyra fújták már az aranyár-lufit. Miközben az infláció csak nem akar elszabadulni immár négy éve, az ettől való félelem miatt az aranyár talán egészségtelenül magas lett.

A lenti képen a hosszú távú arany átlagárait látjátok, ez alapján jelenleg az arany ára bőven az átlagár duplája felett van értékelve. Az ár inflációval korrigált, azaz mai dolláron kell érteni az adatokat.

Azonban ennek ellenére azt gondolom, hogy a jelenlegi bizonytalan világgazdasági helyzetben erre a következő egy fél-egy évben nem fog sor kerülni. (Fontos megérteni, hogy a vásárlók közel kétharmada ázsiai (indiai, kínai, vietnami és thaiföldi), ezért főleg arra kell figyelni, hogy arrafelé mit gondolnak az emberek.)

Amennyiben igazam van (ami nem biztos), akkor a meglévő aranyakat most nem kell eladni, de árfolyam-emelkedésre számítva talán jelenleg felesleges aranyba beruházni. Viszont ha a portfoliónk biztonságát akarjuk növelni, a devizakitettségünket csökkenteni, akkor szigorúan csak biztosítási célból esetleg érdemes lehet a vagyonunk egy kis részét aranyban tartani. Ilyenkor a biztonság a lényeg, ahol az esetleges árfolyam-csökkenés a biztosítási díj, az árfolyam-emelkedés pedig csak talált pénz. (Mérjük fel az arany adásvételének a magas költségeit is, mielőtt döntést hozunk. Kis vagyonnál nem biztos, hogy érdemes megosztani azt túl sok felé.)

Fontos: a cikk csak az én véleményemet tükrözi és NEM befektetési tanácsadás, ilyen célra nem alkalmas.

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? A hat alkalmas tanfolyamról itt találsz további információt.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en

Share

15 hozzászólás

  • NxAlex

    Ismét egy érdekes cikk!
    Bár nekem a politikai/gazdasági bejegyzések is tetszettek.
    Egyébként szerintem mindenképp nőni fog az arany ára a közeljövőben, mivel az EUR pengeélen táncol. Az amerikai gazdaságban is sok probléma van, amit csak soká, vagy egyáltalán nem tudnak majd megoldani.
    Szóval nem rossz döntés most erre spekulálni.

  • Asznókay Bódog

    Tényleg jó a cikk. Vajon fogunk még aranynyaklánccal a péknél vásárolni, ahol szolidan lecsípnek pár szemet egy zsemléért?

  • Zoltán

    Gratulálok, tetszett a cikk!
    Különösen az arany hosszútávú árfolyammozgását bemutató grafikonnak örültem. Az “aranybrókerek” max. 15 éves időtávú grafikonokat szoktak mutogatni.

  • Kiszamolo

    Azon is látszik, milyen túlértékelt az arany… 🙂

    Írtam egy másik cikket is az aranyról, hamarosan kiteszem.

  • Nagyon jó írás, és igen, arról sosem beszélnek hogy több évtizedes távon hogyan mozgott az árfolyama az aranynak, és erről eleddig én sem találtam semmi érdemleges infót. Haszontalan dolog az arany, mindazonáltal én is a pénzem kb 1/4 ét aranyban tartom. (még jó pár évig valószinüleg)

  • Kiszamolo

    Olvasd el az újabb cikket is az arany-portfolióról.

  • Tomy

    A kereskedőcégekről tudnál esetleg egy áttekintést adni valamikor?
    Nem feltétlenül az a kérdésem lényege, hogy “kinél érdemes?”, bár kétségtelenül ez lenne a leghasznosabb infó, de gondolom erre nem egyszerű választ adni. Inkább a “kinél biztonságos”, ami érdekelne.
    Abszolút nem ismerem ezt a piacot, nem tudom kik a régi, jól bejáratott, meghatározó nevek, aztán elég csúnya dolgokat olvasok mostanság egy-két aranykereskedő cég kétes üzelmeiről… jó volna tudni, hogy kik azok, akiknél legalább attól nem kell tartani, hogy átvágnak.

  • Penészes_Songoku

    Az arany még mindig a legstabilabb értékű “valuta”. Egyrészt mert mindenhol elfogadják, másrészt mert valódi önálló értéke van, nem egy papírfecni valami címlettel.
    Bevételt nem termel, ez igaz, viszont nem is tud inflálódni. Egész egyszerűen azért nem, mert soha de soha nem lesz belőle olyan sok, hogy inflálódhasson. Ha aranyad van, egész biztos lehetsz benne, hogy a legnagyobb válság kellős közepén is lesz akkora értéke, amekkora azelőtt volt.

  • Gabcsiko

    Akkor most mit szólsz az aranyár eséshez? 1560-ról 3 nap alatt 1320-ig zuhant, mint a kő. Igaz visszakorrigált 1470-ig, de azért eléggé gázos ez a “tuti” befektetés nem?

  • Akos

    Gratulálok, nagyon jó írás!
    A befektetési ezüstről szivesen olvasnék hasonlóan igényes cikket, Robert T. Kiyosaki nagy fantáziát lát benne.. érdekelne mi a véleménye róla.

  • boxeres

    Ez egy kiváló elemzés bemutatása és gratulálok a cikk irójának.
    Talán még anyit szeretnék tudni, hogy kb. mikorra várható emelkedés az arany árában?

  • GabenHUN

    És a “jóslat” bejött.
    Menekülnek az aranyból. 3 havi mélyponton:
    investor.hu/news/20140528-menekulnek-az-aranybol.html

  • Aranyos Aranka

    Évek óta érdekel ez a téma,így nem bírtam ki,hogy ne írjam le a véleményemet.
    Sokan a politikusok,a bankárok,az újságírók balekjai vagyunk. Elhisszük amit mondanak, írnak. Amikor pár évvel ezelőtt azt jövendölték,hogy 2000 USD fölé fog emelkedni az Au. elhittük. Most az az érdeke ugyan ennek a befektetői körnek, és pribékeinek,hogy az ellenkezőjét higgyük el. És sokan el is hiszik. Elkótyavetyélik a már meglévő aranyukat, attól félve,hogy elértéktelenedik.Közben sok bank titkon óriási mennyiségű aranyat vásárol fel,a polgárokat megpróbálják távol tartani ettől a befektetési formától,különböző nyilatkozatukkal,szakértői véleményeikkel. De az igazság pillanata előbb utóbb eljön.
    Néhány idevágó linket közzétennék:
    profitline.hu/hircentrum/hir/312972/Olcsobb-aranyat-tartani-mint-penzt-a-bankban
    inforadio.hu/hir/tudositoink/hir-607258
    profitline.hu/hircentrum/hir/312414/Ausztria-tudni-akarja-megvan-e-az-aranya

  • Gáspár Gyula

    Szeretem ilyen időtávról olvasni a szakártői “jóslásokat”! Ugye, milyen megmosolyogtató ma az az 1500-as “támasz”, és a “meglévő aranyakat most nem kell eladni”? Pedig az alapgondolat jó volt… És az Aranyos Aranka “tutija”, hogy ne dőljünk be, és ne adjunk el…18 hónapja??? Engem csábítottak aranyvásárlásra akkor, azóta várom, mikor lesz meg az alja! Gondolom, még várhatok… Közben sokan mennek tönkre, mert annyi okos pénzügyi szakértő van, felelősségvállalás nélkül. Szerintem szépek lehetünk, okosak nem! Nyugalomban lehet kereskedni, eladni-venni-átrakni, de mikor bedől a piac, minden bróker annyira tárja szét a kezét, amennyire ergonómiailag képes rá… Könyveld el a veszteséget, majd bízd meg megint, mert a válságban is lehet ám kereskedni… Persze, a brókernek is van családja, gyereke, dolgozni neki is kell!