Itt az új szocpol

A kormány bejelentette az új szocpolt, vagyis az otthonteremtési támogatást, ami 2015 júliusától lesz elérhető. Az új támogatás évi 10 milliárd forinttal fogja megterhelni a költségvetést a számításaik szerint.

Az újdonság, hogy használt lakásra és már egy gyerektől is lehet igényelni az összeget és élettársak is igénybe vehetik meglévő gyerek(ek) esetén. Előre csak házastársak kérhetik a még meg nem született gyermekekre a támogatást.

A leírás alapján elég kusza, hogy akkor most kinek mennyit akarnak adni.

Aztán megtaláltam az eldugott pdf-et, abból kiderül, kinek mennyit szánnak.

szocpol

A leírás alapján nem lesz különbség a használt és az új lakás vásárlása esetén, csak a négyzetméter, az energetikai osztály és a gyerekek száma fog számítani.

Ha téged érint a dolog, olvasd el a belinkelt oldalt és a pdf-et, illetve figyeld a híreket.

(Véleményem szerint ez megint tévút, rengeteg felmérés van arról, hogy az ilyen állami támogatások kizárólag a lakásárakat nyomják feljebb, semmilyen más hatása nincs. Ugyanezen támogatások termelték ki azokat a százezreket, akik üres zsebre vették a drága lakásokat állami kezességvállalás mellett, csak hogy megkapják a szocpolt. Az így megnövelt kereslet miatt annyival lettek drágábbak a lakások, amennyi a szocpol összege volt. Az eredmény? Több százezer bedőlt hitel és magát túlvállaló adós. Inkább el kellene kezdeni az állami bérlakás programot, ami a hanyatló Nyugaton már bevált. De ezt csak így zárójelben jegyzem meg a hír mellé.)

Share

25 hozzászólás

  • Bruce

    Most akkor ha én vettem lakást idén a barátnőmmel együtt és jövőre születik meg a közös gyermekünk, akkor utólagosan is felvehetjük ezt az összeget a lakásra?

  • tgwh

    Remek! Főleg így, hogy már lassan lezárul, azaz nekem 8.
    A lakásárak amúgy is lassan elindulnak felfelé, a fővárosban gyorsabban, vidéken lassabban.
    Ismét nem tudom eldönteni, hogy a kormány ennyire hülye, vagy direkt akarnak egy újabb bedőlős hullámot elindítani.
    Azért majd kíváncsi leszek mennyire működik ez a fair-bank hitelrendszer a valóságban.
    De legalább lehet majd megint egyet szabadságharcolni a stadionok és a csökkenő szociális juttatások árnyékában.
    Érdekesség egy másik remek programról:

    A Minden Gyermek Lakjon jól Alapítvány által szétosztott csibéket Spanyolországból, a kacsákat Franciaországból, a disznókat pedig Pintér Sándoron keresztül börtöngazdálkodásból szerezték be. Csak a spanyolországi szállításra több mint 160 millió forint ment el. A külföldi beszerzésre elmondásuk szerint azért volt szükség, mert “a magyar kereskedők nem tudtak volna ennyi állatot biztosítani.”

  • mzsombor

    Bele sem merek gondolni, hogy bővítésnél micsoda adminisztrációs cunamit von ez majd magával… 🙁

  • kridli

    Van már erről benyújtott törvényjavaslat? Az ördög a részletekben rejlik, tuti lesz egy csomó feltétel, amit egyelőre nem reklámoznak.

  • KZoltán

    (A zárójel folytatásaként: ahogy az állami támogatás növeli a lakásárakat, úgy azzal ellentétesen, a negatív lakástámogatás meg csökkenti. A negatív lakástámogatás leánykori neve: ingatlanadó. És akkor pl. az M0-st sem kellene fizetővé tenni.)

  • kp

    Ja, teljesen értelmetlen. Aki akar és tud venni annak talált pénz (kisebb hitele v. drágább ingatlanja lesz) akinek meg nem fér bele annak ettől a kb 5-15% támogatástól sem fog.

    Annak ellenére mondom, hogy az ingatlanpiaci áremelkedést nem bánnám: a következő 10 évben eladóként leszek jelen (ha bárhogyan is).

    Zárójelekhez:
    – szerintem semmit ne csináljanak. Olyanok, mint a dagi a bronxi mesében: bármihez nyúlnak elsz@ródik…
    – elég volt az adókból. Majd akkor legyen ingatlanadó, ha SZJA-ból (és egyenértékű vállalkozói terhekből) levonhatom. Hányszor adózzunk ugyanazért a pénzért?

  • Janos82

    Ezt akkor vehetjuk ugy is, hogy erdemes ingatlanaremelkedesre szamitani:)

    En amugyis varnam egy par even belul ( azutan, hogy a bedolt ingatlanoktol sikerul a bankoknak megszabadulni), ugyhogy ez majd egy par millios loketet jelenthet az arakban.

  • Feri

    A barátom ismerősének a szomszédjának a nagynénje (áá, biztosan nem én:)) érintett lehet a dologban és a “talált pénz” kategória vonatkozhat rá.
    Ehhez egyetlen egyszerű kérdésre nem találok, őő, bocsánat ő nem talál, választ:
    Használt családi ház vásárlására igénybe vehető-e??
    Mert az nem logikus, hogy egy faluban, kisebb városban élőt csak azért hagynak ki a támogatásból, vagy terelnek be a városi lakótelepre (nekem a lakópark is egyfajta lakótelep), mert a helyben, olcsón megvehető családi házra nem vonatkozik a támogatás.
    A régen (kb. 10 évvel ezelőtt) működő rendszerben lehetett csalási házra is felvenni, ha jól emlékszem.
    A szomszédom nagynénjének a kislányának a barátja várja a véleményeket :)! Mert konkrétumokat úgysem lehet még találni.

  • Kiszamolo

    Feri, egyelőre nincs olyan megkötés, hogy ne lehetne, de meg kellene várni a pontos törvényt.

  • Feri

    @kiszamolo
    Másik kérdéses pont:
    A jelenleg is élő szabályozásban, ahol a támogatást csak új lakás, vagy új ház építésére lehet igénybe venni, előírás a minimum B-s energiatanúsítvány. Egy ilyen kitétellel azonnal ignorálható a használt családi házak 99 %-a. De gondolom, nem ez a cél.
    Várjuk a konkrét szabályozást!

  • tip

    Olcsó rezsi, drága lakás – így vigad a magyar.

  • snasim

    Két éve vásárolt ingatlanra is lehet majd igényelni az új szocpolt? 🙂

  • Gabi

    Teljesen egyetértek kiszámolóval,ez csak feleslegesen gerjeszti a lakásárakat.Az eredményt meg láthattuk,láthatjuk az elmúlt években.Persze ez csak a felelősség egy része,a szocpol.
    Viszont a külföldön látható állami bérlakás programról többet is olvasnék.Érdekelne hogy is néz az ki pontosan.

    Üdv. nektek

  • tip

    @snasim : szocpolitika visszamenőleg, nem is rossz ötlet. De ne álljunk meg itt. Én szeretnék visszamenőleg svejcihitelt felvenni és végtörleszteni. Nekem jól jönne 🙂

  • B.Csaba

    @bruce @snasim Csak a rendelet életbe lépése után vásárolt (szerződés dátuma számít) lakára fog vonatkozni. A gyermek születése annyiban számít, hogy nem a születés pillanatában lehet a pénzhez jutni, hanem a fogantatás után (ne aznap este, de nemsokára :)). Sőt évekkel utána is: nekünk a régi szocpol alapján a gyermek 3 éves korában jutott eszünkbe a szocpol. Csodálkoztak is, hogy van mád adószáma a gyereknek. Közben ott állt mellettem 🙂

  • B.Csaba

    Kiszamolo sem írta le, de ne felejtsétek el a 10 éves Államkincstári elidegenítési tilalmat. Bármilyen tulajdoni lapra felvezetik (nem zálog, nem kell első helyen lennie) és 10 év után veszik le. Addig megnehezíti az eladást, hogy egy másik lakásra át kell tenni vagy vissza kell fizetni! A lakásról lakásra átrakás is úgy megy, hogy letéti számlán kell elhelyezni! Azaz 1.5m Ft szocpol esetén lakás-csere vagy eladás-vétel esetén a pénznem (családi összefogásból :)) rendelkezésre kell állnia átmenetileg.

    A szocpol levétel viszont egyszerű, mert ha a 10 év letelt (igényelni kell, nem automatikus!!!), akkor az Államkincstár fizeti a 6600Ft-ot a földhivatalnak, hogy leszedjék a tulajdoni lapról.

  • L70

    Igen, 2 gyerek 1 millió szocpol, ami önerőnek számít.

    Vidéki városban lehet belőle panelt venni, úgy, hogy egy buznyákja sincs a delikvensnek.

    Elképesztő, de szinte ugyanott lennénk, ha minden gyerek alanyi jogon ingyen kapná a bölcsödei/óvodai/iskolai étkezést, középiskola végéig. Ha a tankönyveket is, akkor már tutira összejön ez a pénz.

    Támogatnánk vele a családokat, de nem emelnénk fel a lakások árát.

  • Jenő

    @kiszamolo : “Véleményem szerint ez megint tévút, rengeteg felmérés van arról, hogy az ilyen állami támogatások kizárólag a lakásárakat nyomják feljebb, semmilyen más hatása nincs.”

    A zárójeles részhez: egyetértek és épp akartam kérdezni, hogy az albérleteseket mivel támogatják?

  • tip

    @l70 : “Támogatnánk vele a családokat, de nem emelnénk fel a lakások árát.”

    De nem szólna akkorát politikailag.

    Kortársaim közül sokan a mai napig emlékeznek arra, hogy 13 éve melyik miniszterelnök juttatta őket lakástulajdonhoz. Arra már nem emlékeznek, hogy kellett-e fizetni az óvodai étkezésért.

  • tip

    @jeno : “az albérleteseket mivel támogatják?” – hozzásegítik a lakáskiadót a tulajdonhoz, hogy még többen tudjanak pénzt beszedni azoktól, akik távolabb voltak a húsosfazéktól. Kétszer rabol, ki gyorsan rabol 🙂

  • Béla

    Még egy dologról nem esett szó: a korábbi verziókban csak az első lakáshoz jutást támogatták volna “szocpol”-al. Jelenleg azt hirdették ki hogy bővítésre is felvehető lesz a támogatás (tehát lennie kell tulajdonnak). Vajon nagyobb lakásra/házra történő csere esetén fel lehet majd venni? Mikor láthatjuk ezt a bejelentést törvény/rendelet formájában?

    Addig megint leállhat a lakáspiac a késleltetett vásárlások miatt, illetve már most megnövelheti az ingatlanárakat.

    “Szép” “munka”…

  • tgwh

    Ja, még valami. Én már azon meglepődtem, hogy vagyonosodási adót kellett fizetnem… mert lett egy hitellel terhelt ingatlanom, a pénzem meg elillant 😀 hol vagyonosodtam én? 😀
    Hadd idézzek egy frisset:
    ,,Sínen vagyunk!

    Meg van a nagy nemzeti konszenzus! Most hallottam az ATV-ben, hogy nem jó ha az emberek pénzt tesznek el nyugdíjas korukra, mert az visszaveti a gazdaságot. No de ki tesz el pénzt? Hát akinek van. Vagyis a gazdasági fellendüléshez elengedhetetlen a szegénység. Abban meg jók vagyunk. Na lesnek is majd nagyot pár év múlva az imperialisták!”

  • Gábor

    Miért növelné (jelentősen) ez a lakásárakat? A csórót ez nem segíti ki, mert hitelt nem fog kapni, használt lakás esetén pedig fele az összeg…
    Szerintem ez egy komoly segítség lehet az önerő növelésére.

  • L70

    @gabor

    Miért növelné?

    Pl. Kazincbarcikán egy 51 nm-es 2 szobás panellakást most 4,7 M-ért kínálnak. Egy gyerekes család eleve kap 500 ezret, 2 gyerekes esetén pedig 800 ezret (Kiszámoló azt írta, a pdf szerint szó sincs feléről).

    Ma a 4,7 M valszeg a piaci ár közeli kínálati ár. Ha Te lennél az eladó, és tudnád, hogy holnaptól a lehetséges vásárlónak akár a semmiből is bejön 500-800 ezerrel nagyobb önerő, akkor hagynád ezt az árat, vagy emelnél?

  • Zabalint

    @gabor
    Ha a szocpol miatt többen tudnak lakást venni, az erősíti a keresleti oldalt, ami növeli az árakat. Ilyen egyszerű. Egyébként a legnagyobb gond, hogy önerőként beszámítható, így olyanok tudnak hitelt felvenni lakásra, akik soha egy fillért nem tudtak félretenni.