Szabolcs küldött át egy ilyen volt-ilyen lett képet.
A két ábra egy új lakások építésévél és értékesítésével foglalkozó vállalkozás weboldaláról származik, a régi árral, majd a CSOK utáni új árral, amikor is az ÁFA kulcs is 5%-ra esett az eddigi 27%-ról.
Szabolcs a cég nevét és weboldalát is átküldte, de szerintem az ügy szempontjából lényegtelen.
Ezek a lakások eddig eladatlanul álltak évek óta, most hirtelen úgy lettek 20%-kal drágábbak, hogy az ÁFA kulcsa is az ötödére esett le. Vagyis a vállalkozó mintegy 40%-kal lesz gazdagabb az eddigi árhoz képest.
Írtam már arról, hogy minden felmérés szerint a lakáscélú állami támogatások mindössze annyit érnek el, hogy annyival emelkednek a lakásárak, így pusztán csak az adófizetők pénzét csatornázzuk át az ingatlantulajdonosnak.
(Kapcsolódó írás: Mennyibe fog kerülni a CSOK?)
Lássuk hát, mennyivel lett olcsóbbak az eddig eladhatatlan lakások az ÁFA csökkentés hatására:
Számoljunk egy kicsit:
A tavaly bruttó 31,25 milliós lakás idén nem drágább az új áfával, mint 25,83 millió forint.
Vagyis a vállalkozó benyelt első körben 5,14 millió forint áfacsökkenést.
Aztán rádobott még bruttó 7,62 milliót az eddigi árra.
Tehát nettó 12 millióval lett drágább a lakás egy hét alatt.
Mennyit is nyertél a 10 milliós CSOK-kal? Még 2 millióval többet kell fizetned a 10 millió felett is.
Ha van kedved, te is küldhetsz ilyen árváltozásokat, ha belefutottál ilyenekbe. (A Google kereső cache funkciója segíthet a régi verzió megtekintésében.)
Köszönjük Szabolcsnak az infót.
Update: azóta az origo is írt egy hasonló cikket, hasonló példákkal. A benyelt áfa-csökkentésről szót sem ejtenek, de anélkül is meredek árak vannak ott is.
Rövid távon valóban ez az eredmény, de ha sok új építkezés indul el és nő a kínálat akkor az árak is szépen az építési költségekhez fognak igazodni.
Csak akkor lenne igaz, hogy az állami támogatások átcsatornázódnak az ingatlan tulajdonosokhoz, ha változatlan maradna az ingatlan kínálat és nem épülne új lakás.
topfly, hosszú távon sem lesz más a hatás, még évekig sokkal nagyobb lesz a kereslet, mint a kínálat.
Valószínűleg már a tervasztalról el fog kelni minden lakás, bármennyiért.
Hehh, ez de durva.
Az RTL Klubbon a Házon kívűlben azt mondták hogy GYED-esek és GYES-esek nem vehetik igénybe. Ez igaz? Én erről nem hallottam, meg ha jól emléxem te sem írtál ilyet.
Benne van a törvényben, hogy milyen TB státusz számít bele a 2 év jogviszonyba. A GYES szinte biztos nem, a GYED-et nem tudom, el kellene olvasni a hivatkozott törvényt.
Csak a jövőre nézve... milyen rendszer lenne jó? Mert ez úgy fest, hogy nem fog túl nagy célt érni. Persze azt látom benne, hogy az építőipar felfutása várható, de hogy a másik célt ( könnyebb lakáshoz jutást) is segítsük, ahhoz mit kéne tennie a kormányztnak?
A jó hír: a piaci mechanizmusok legalább működnek még kis országunkban is...
Éljenek az építési vállalkozók, sokáig! 🙂
Azt azért nem értem, hogy a 60 négyzetméter alatti lakásokat ki fogja megvenni emelt áron, ha eddig sem vették meg.
Amúgy a CSOK-nál sokan figyelmen kívül hagyják, hogy legalább egy 12 négyzetméteres szobára szükség van és ez nagyon sok új lakásnál nincs meg jelenleg. Az ingatlan.com-on bevezetett új CSOK gomb sem veszi figyelembe.
Lehetett tudni, hogy ez lesz. Az epitesi vallalkozokhoz kerul a penz.
Ennek sok oka van. A piac generalta okokon kivul meg szerintem nagyon fontos, hogy az embereknek mas a hozza allasuk a
- sajat maguk alltal megkeresett penzhez
- az ingyen kapott penzhez (lehet az akar ajandek is vagy barmi mas)
- a jovot terhelo vallalasaik miatt kapott penzhez (hitel)
Az utobbi kettonel az erteket hajlamosak sokkal lazabban kezelni.
A masik, hogy az utobbi kettovel sokkal konyebben nyujtozkodnak tul a takarojukon.
Peldaul konyeben vallalnak egy szobaval nagyobb lakast.
De ugyanigy konyebben vallalnak dragabb lakast is.
Igy mukodnek az emberek.
Ez elozo hitel robbanasnal is meg lehetett figyelni, hogy az emberek akik hitelre veszik a lakasukat, az ugyintezo asztalanal, konyelmubben allnak pl. +2 millio forinthoz.
Nem erzik a valosagot.
Az ugylet resztvevoi (bank, valllakozo) meg beszedik a hasznot.
Folyamatosan emelkednek az árak, már csak a napi ingatlanfigyelő üzeneteken is látszik... csupa felfelé mutató piros nyíl. De a vállalkozók sem tagadják, siettetnek, gyorsan vegyél, mert még drágább lesz.
Lementett képem nincs róla, de az adatok beszédesek. XVIII. kerület Vecséshez közeli részén, 2009-ben (!) indult projekt: 34 lakásos társasházban az utolsó 89 m2-es 1+3 félszobás lakás árváltozása:
2014 ősz: 20,9 millió
2015 tavasz: 22,9 millió
Most: 27.5 millió
Ugyanennek a cégnek egy most induló Angyalföldi projektje is van. Ott egy hasonló paraméterű lakás (92 m2 3+1 szoba) emelettől függően 35,9-36,9 millió.
És hogy mennyire nem gondolkodnak az emberek: szintén Lőrinc széle, sátortetős panel: 90 m2, 2+2 szoba. Az épület szigetelve nincsen, ezért a házközponti fűtés átalány díja nyáron is 40e/hó (!), a lakás pedig teljesen felújítandó. Ennek megfelelően évek óta nem kell senkinek 14,2-ért. Tavaly nyáron leszedte a hirdetést. Ősszel talált egy ingatlanost, akinél még nem hirdetett és vele felrakatta újra 17,9-ért, (!!!) pedig a 10+10 erre nem vehető fel. Normális?
Sziasztok!
Ha most felvesszük 2 gyerekre a kedvezményt, de mégis 3 gyermek születik, mi a lehetőség? Erre vonatkozik a 400eFt/gyerek, vagy itt is kiegészíthető a kapott kedvezmény 10 M Ft-ig?
Köszönöm!
@Kiszamolo Ez csak akkor lenen igaz, ha azt feltételezed, hogy az össze CSOK-os totál irracionális lesz. Nyilván meg fog nőni a kereslet az új építésű lakások iránt, de ez a piac jelenleg csak a piac 3%-a. Az én környékemen például az új építésű lakások ára 100 000 forinttal magasabb négyzetméterenként az újszerű lakások áránál. Ez azt jelenti, hogy egy 100 m2 lakás 10 millió forinttal drágább, azaz az építési vállalkozó lenyúlja a CSOK 100%-át.
Ha értelmesen gondolkodik egy háromgyerekes csalás inkább vesz kötöttségek nélkül egy újszerű 100 m2 lakást, mint CSOK-al egy újat.
Egy baratom panaszkodott facebookon mult heten.
A CSOK elott akartak meg hazat venni, nem jott ossze. Most a kinezett haz egyik naprol a masikra lett dragabb 2 millioval. Buko...
Mi egyelore kivarunk. De ha latok egy jo telket, akkor alighanem azonnal megveszem.
Ez a vállalkozó kamata, amiért a pénze benne állt az eladatlan házban...illetve a bank kamata, aki a hitelt adta az építkezéshez.
barna, az adófizetők pénzéből????
40% plusz bevétel?
Miért nem támogatjuk mondjuk a webdesignereket, vagy a cipőfelsőrész-készítőket?
Vagy mindenkit?
Én támogatom a 2-3 gyerekesek lakásszerzésének segítését, de könyörgöm, ne ilyen balf.sz módon !!
Kapjanak alacsony kamatozású hitelt, amine egy részét leírhatják az SZJA-ból, vagy ilyesmi, de ne direktben osztogassa az állam a TŐLÜNK beszedett pénzt !
@megelhetesipolitikus
Nem lesz tokeletes jo rendszer.
"Persze azt látom benne, hogy az építőipar felfutása várható, de hogy a másik célt( könnyebb lakáshoz jutást) is segítsük, ahhoz mit kéne tennie a kormányztnak?"
Mert ha a cel (mindegy milyen eszkozokkel) a konnyebb lakashoz jutas biztositasa, akkor tobben fognak akarani konnyen lakashoz jutni. Tehat nagyobb lesz a kereslet amire a vallalkozok az araik emelesevel fognak reagalni.
A fenti pelda is erre egy lepes. Az ott emlitett vallalkozo ugy gondolja, hogy nagy lesz a kereslet arra a 2 lakasra es ebbol kifolyolag el fogja tudni adni dragabban is.
Az elet az meg majd vagy igazolja, vagy nem. De ez egy masik kerdes mar.
Raadasul, ha az mar tenyleg regebben felepult lakas. Akkor ott ketyeg az ora, hogy meddig arusithatja 5%-os afaval.
En a beragadt "szarjaimon" nem feltetlen igy probalnek tul adni, ahogy a fenti vallalkozo teszi.
@megelhetesipolitikus szerintem a lakáshitel valamennyi százaléka (mondjuk max. 50%) leírása az SZJA-ból, első lakásra. 3 gyerekesek 70%, és akár második, nagyobb lakásra is. Akkor mindenki abban lenne érdekelt, hogy minél magasabb legyen az SZJA, és minél magasabb fizetést érjen el.
Ezt abban a masodpercben lehetett tudni, amikor bejelentettek a CSOK-ot. Ezert irtam le minden cikknel be a kommentet, hogy minden allami tamogatas karos es szüksegszerüen rossz.
Ha 0% lenne az AFA es mindenkinek 20 misit adnank, meg jobban dragulna minden. Ez ennyire egyszerü. Ezert mondom, hogy ennel rosszabb dolog nem törtent az orszaggal az elmult 10 evben. (Na jo de, a kormany, de az mindig rossz.)
amugy:
portfolio.hu/short/lakas/ez_mar_a_csok-hatas_brutalis_dragulas.225263.html
Kb. 370.000-ről 450.000 lesz a négyzetméterár, ez gyönyörű. + ott a kötelező beálló/teremgarázs.
Azért kíváncsi lennék majd a használt lakások árára is, mert az eladók majd ehhez képest kezdenek el számolni, csak éppen egy álommesében ringatják magukat.
Nagyon jó! Ezzel elértük, hogy a vastag nyakú, hájfejű, Q7-esel járó építkezési vállalkozók nem 2 évente, hanem már évente tudják cserélgetni majd az autóikat...
Én most kezdtem 8 db lakáskasszát, tanácsodra fix 4-et 13,59 ebkm-el.
Eddig szuper, most jöhet a következő gondom, hogy vajon mennyibe fog kerülni egy lakás/ház 4 év múlva? 🙂
Abszolút negatív oldalról közelítes meg, de nézzük a másik oldalt. Azt is elmondod, hogy évek óta eladatlanok a lakások. Tehát a vállalkozónak benne állt a pénze. Ő kifizette a kivitelezőt, a munkásokat. stb... csak épp rajta maradtak a lakások. Lehet még hitelt is kellett felvegyen, hiszen nem jött a profit...
Most pedig, csökkent az ÁFA, ráadásul jött az új CSOK, naná, hogy aki nem hülye az kihasználja, és az esetleges veszteségeit, amit az eddig pangó ingatlanpiac miatt elszenvedett, most megpróbálja visszanyerni
Na és ezek után akkor nézzük meg újra a két táblát. Az eddig évekig üresen álló lakások hirtelen elkeltek. Eredmény?!
Az emberek lakást tudtak venni, a vállalkozó pénzhez jutott = élénkül az ingatlan piac
Kinek rossz?
Az adófizetőknek, akik állják a számlát? Évente 200-300 milliárd forintot legalább?
Ahelyett, hogy csökkenne az áfa és több maradna a zsebükbe, amikor bevásárolnak a boltban?
Minden lakásvásárló, aki most szív, mert 10 millióval drágábbak lettek a lakások?
Mindenki, aki építeni akart, mert most drágább lesz a telek, az építőanyag és a munkás is?
Olvasd el a belinkelt cikket.
Tessék: metrodom.hu/hir/hetfotol_aremelesek
Úgy, hogy a CSOK képes lakásokon már dobtak 25-30%-ot az év első hetében. És a nép továbbra is szopja be, hogy ez neki mennyire jó.
Várható volt.
Ezzel a mondattal viszont nem teljes mértékben értek egyet:
"(...) minden felmérés szerint a lakáscélú állami támogatások mindössze annyit érnek el, hogy annyival emelkednek a lakásárak, így pusztán csak az adófizetők pénzét csatornázzuk át az ingatlantulajdonosnak."
Ugyanis az LTP állami támogatása nem lenne sok szempontból hülyeség, ahogy a törvény bevezető bekezdése is írja:
"(...) annak érdekében, hogy
- ösztönözze a lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot,
- elősegítse a lakásvagyon állomány értékének megőrzését,
- megteremtse a lakás-előtakarékosság zárt és elkülönült rendszerben, biztonságos keretek között, állami támogatással történő lebonyolításának feltételeit,
(...)."
Ha Bajnaiék nem vették volna el a 8 éves futamidő szabadfelhasználási lehetőségét, akkor ez lenne a legjobb újraelosztási megoldás. Megmondom, miért. 🙂
Az egyik oka, ami maga az LTP létezése, hogy ÉSSZERŰEN, minden válságtól mentesen megőrződjék a lakásállomány értéke (azaz se túl, se alul ne legyen értékelve). Egyrészt a könnyebb önerőteremtés végett folyamatos tud lenni a kereslet, amivel könnyebben lehet értékesíteni az ingatlant, másrészt mivel az ingatlanom értéktartásába, -fejlesztésébe fordíthatom, szintén tartani tudom iránta a keresletet. Ez érvényes azokra a személyekre, akik ilyen célból nyitnak LTP-t.
A másik oka viszont a kiskeresetűek végett van, és ezért volt jó a nyolc éves szabadon felhasználható. Nekik igazából a megtakarítást teszi értelmessé, mert a havi 10 000 Ft-ra alapból nagy hozamot nem tud realizálni, de pl. a Fundánál már több mint 8 % éves EBKM jár az LTP-re, és azt bármire költhetnék. Ha így rávehetőek a takarékosságra, akkor legalább a gazdaságban forog a pénzük, amivel mindenki jól jár.
Az adófizetők állják a számlát elég demagóg hozzáállás, mert a kedvezményezettek is adófizetők, és a program deklarált célja, hogy szülessenek meg a jövő adófizetői is.
Az ÁFA-t pedig nem szabad csökkenteni mert a legjobban beszedhető adó és talán a legigazságosabb is.
A CSOK miatt áremelkedésről: elvileg a típusterves lakásokra pont emiatt van szükség, mert azoknál azért elég jól kalkulálható az építési költség.
Az sem ártana, ha az állam árletörő projektekkel szállna be a dologba.
Amúgy tudtommal a CSOK-ot csak energetikai szempontból is hatékony házaknál/lakásoknál lehet majd igénybe venni, tudtommal viszont a 2009 előtt épült ingatlanok többsége kifejezetten *** minőségű, abszolút nem korszerű.
Ezzel együtt szkeptikus vagyok, mert szvsz el fogják ***ni.
Ma (újra) foglalkozik az index a CSOK-os csalási lehetőségekkel.
A cikk végén a következő megjegyzésre lettem figyelmes:
"A cikkhez felhasználtuk a Kiszámoló blog posztját."
és a link a "Hogyan lehet csalni a CSOK-kal?" cikkre utal...
Gratula? 🙂
@attila "Kinek rossz?" az adófizetőkön túl azoknak, akiket nem ajándékoznak meg, mert ők is fizethetik a megemelt árakat. Vagy nem lesz ingatlanjuk. Ez ám az ajándékozás!
Az embereknek nem hirtelen lett lakásigényük, és nem hirtelen lett meg az önerejük sem. Az ingatlanpiac azért pangott, mert az emberek kivártak. Várták a mannát, a felelőtlen osztozkodást, az ingyenpénzt. Jó okuk volt rá: ennek a kultúrája mélyen gyökerezik a magyar népben, és be is lengették párszor.
Itt elsodeleges szempont az az epitoipar fellenditese volt. Igy becsomagolva.
A nemeteknel is az epitoipar fellenditese az egyik nagy cel, csak ahogy latjuk, Merkel mas csomagban adja ezt be a nemeteknek. (az epitoipari lobbi az mindenhol eleg eros ahhoz, hogy a politikara hatni tudjon)
Ennyi. Ezen felesleges filozni. Ertelmetlen.
@graphite
Pont egy ilyen rendszer miatt lett Hollandiaban a legnagyobb az egy fore juto adossag a vilagon. Miutan a nyolcvanas evek kozepen bevezettek, hogy a lakaskolcsonok kamatat le lehet irni az adobol.
Itt egy szep abra arrol hogy hogyan alakultak az ingatlan arak (inflacioval korrigalva):
commons.wikimedia.org/wiki/File:WaardeontwikkelingwoningenNL.JPG
Szepen felrobbantak p****ba, a lakossag meg vilagelso lett az eladosodasban.
@MegélhetésiPolitikus: adó-, járulék- és adminisztratív terhek csökkentése, beruházások felfuttatása, munkahelyteremtés.
Indirekt támogatásra van szükség, nem pedig olyanra, amilyenben a kormányzat politikai okok miatt gondolkodik, azaz "adjunk pénzt, aztán jó lesz mindenkinek!". Ez nem fenntartható, viszont sajnos az a szomorú igazság, hogy a magyar társadalom nem is igazán érett arra, hogy akármelyik kormányzat hosszútávú átalakításokat véghez vihessen, mert elzavarják őket, mielőtt bármilyen kézzelfogható eredmény születhetne. Innentől kezdve pedig csak az ad hoc politizálás maradt.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy nem halat kell adni az éhezőnek, hanem meg kell tanítani halászni, itthon viszont az éhező éhen hal, mire megtanulna halászni...
@tip
Azért ez komplikáltabb.
Egyrészt 2008/9 előtt azért is képződhetett lufi, mert a korlát nélküli ingatlan-áremelkedés hitében rengetegen befektetési célból vettek házat/lakást.
Ez a lufi egyfelől kipukkadt, másfelől lelépett vagy félmillió ember, javarészt fiatal, akik természetes vásárlói lehettek volna az új lakásoknak/házaknak, ezért is esett a kereslet.
Megjegyzem szerintem az árak esése nem követte a kereslet változását, ezért is volt pangás, mert az ingatlantulajdonosok nem akartak alkalmazkodni az alacsonyabb kereslethez, inkább kivártak.
Ezzel a mostani árrobbanással - kíváncsi vagyok mit tesznek azért, hogy ne legyen tartós, mert ha az marad, a CSOK politikai haszna nulla lesz - sajnos a lakást bérlők is nagyot szívnak majd, mert a lakásbérlés költsége is meg fog ugrani (már megugrott, de az tudtommal az airbn miattt lehet.
@tarzi
"Az adófizetők állják a számlát elég demagóg hozzáállás" mert az igazsag faj.
"Az ÁFA-t pedig nem szabad csökkenteni mert" akkor kevesbe lehetne csalni vele, valamint kevesebb adobol kevesebbet lehetne osztogatni/lenyulni.
"Az sem ártana, ha az állam árletörő projektekkel szállna be a dologba."
Az ocsai lakoparkrol hallottal mar? Hihetetlen magas m2 arak mellett felhuztak egy szellemvarost a semmi kozepen. A Te adodbol is.
"A CSOK miatt áremelkedésről: " A tortenelem azt mutatja, hogy barmilyen allami stimulus az ingatlanpiacon:
1, felnyomja az ingatlanarakat
2, nagyobb, felelotlenebb hitelfelvetel fele tereli a lakossagot
@megelhetesipolitikus "hogy a másik célt ( könnyebb lakáshoz jutást) is segítsük, ahhoz mit kéne tennie a kormányztnak?" - leginkább semmit, és ez a nehéz.
A lakhatás egy drága dolog. Egy épületet felépíteni és karbantartani anyag- és munkaigényes. A telek szűkös. Mindenkinek olcsó lakhatás a legjobb helyen, ez sehogyse fog működni. A kormányzat annyit tehet, hogy másokkal fizetteti a számlát, de attól nem lesz olcsóbb a lakhatás.
A semmittevéshez képest az lenne az előrelépés, ha kiszámítható lenne a piac. Ingyenpénz gerjesztette eufórikus áremelkedés és kivárásos pangás váltakozása helyett hihetővé kellene tenni, hogy vége az ingyenpénznek, nem lesz többet ajándéklakás. Azoknak meg, akik ilyen körülmények között sem sikerül megoldani a lakhatásukat, állami bérlakás.
Ha a honpolgár az életkeresete még nagyobb részét öli az ingatlanvásárlásba és annak kamataiba, az mitől is lenne jó?
És ez mitől is változik attól, mert az adófortintokból ölünk ugyanebbe, az is valakinek az életkeresete, nem?
A 2020-as évek a ft kamat emelkedés károsultak évei lesznek, szépen látszik. A 2030-as évek pedig az ingatlanpiacon a nehezen és árengedménnyel eladható, nagyméretű, 2015-2020 között épült használt lakások évei.
Az a legnagyobb baj, hogy ha ideadnak nekem 10 milliót, hogy vegyek lakást, akkor a számomra szükséges lakásért ugyanúgy simán kiadok 10-et, mint 6-ot, mert nem én fizetem. Pont leszarom, mennyibe kerül, hiszen nem én fizetem. Ezt használják ki az eladók - ugyanazt árulják drágábban. Nyilván már az alacsonyabb áron is megvolt a megfelelő árrésük, különben miért árulták volna annyiért. De mivel sok pénznél jobb a több, ezért drágábban adják ugyanazt.
Viszont a szopott pénisz rossz végén ezúttal az áll, aki a cehhet állja. Az állam. Vagyis én. Szóval nekem nem tetszik (ennek ellenére, ha lenne rá lehetőségem, kihasználnám, de nincs).
És itt jön megint a kérdés, amit már Kiszámoló is sokszor feltett: miért is kell feltétlenül, BÁRMI ÁRON saját lakásban lakni?
Tudom, itt a szülésösztönzés is cél, de menne az magától is, például ha csak feleennyire lenne korrupt a kormány, már jobb lenne.
@pista
Hogy a fenébe van neked 8 lakáskasszád? Én csak négyet tudtam kötni 🙁 Nekem nincs több feleségem, illetve egyenesági rokonom. Neked ilyen sok van?
Most nem azért, de simán mehetne a fogyasztóvédelmi panasz az ilyennek.
"Érvényes: 2015.október hó 12-től". Ez konkrétan hazugság, és a fogyasztó megtévesztése.
Amúgy nem nehéz rákeresni a vállalkozóra, elég idézőjelek közé beírni azt, hogy "Minden lakáshoz gépkocsibeálló (felszíni beálló" és kidobja a Google. Szerintem tudjanak csak róla az emberek.
Naív kérdésem: A használt ingatlanok ára is nőni fog emiatt? (Én nem fogok 3. gyermeket vállalni és használt ingatlan vásárlásában gondolkodom, önerőből, 2017. második felében, de ha mondjuk 5 millióval nő egy most 25 milliós ház ára, akkor nem lesz elég pénzem rá :()
Ezek igen ritkán A+ lakások/házak, tehát szépen ott maradnak a vállalkozó nyakán.
Az A+ lakásokat meg kevesen vesznek zöld megfontolásból, s mivel jóval drágábbak és 20 év alatt sem térül meg a több vételár a rezsin, ha túlárazzák,akkor a CSOK-sok jó része inkább építkezik kicsit távolabb a központtól.
Akinek meg van lakása, ahol eddig is megvolt, nem költözik +5-15 nm-ért 30millával drágább lakásban. 1 év kell a beállásra.
@en-is-akarok-kommentelni :
Akik jok:
Szuleid, nagyszuleid , ugyanok a felesegedre is ( itt mar 12 nel tartunk)
Magatok (2)
+ gyermekeitek
Nalunk a lehetseges maximum amugy 7, de nemsokara 8 lesz.:)
@peti :
A meret alapjan Csokos, de hasznaltak ara nem fog szerintem noni. Sot, a hasznaltake talan meg eshet is. Minek vennel 12 millioert 60 nmes lakast, amikor mellette az ujepuitesu 3-4 millio onerovel(szerencses esetben onero nelkul is akar), 55e ftos torlesztovel a tied lehet? UGyanis ennyibe kerul egy 23-24 millios csokos lakas...
Ráadásul nem is a lakástulajdonosokhoz lesz átcsatornázva a pénz, hanem néhány építési vállalkozóhoz! Az mégsem történhet meg, hogy az egyszerű állampolgár gazdagodjon közpénzből.
Nem tudjátok konténer házra is vonatkozik a CSOK?
@megelhetesipolitikus Az építőipar felfutása akkor lenne igaz, ha a plusz befolyó pénzekből a körbetartozás megszűnne illetve 40-60nm-es lakások is épülnének. Így csak egy szűk szegmenst (90-120nm?) jelölnek ki, amilyet építeni fognak.
@Kiszamolo "Miért nem támogatjuk mondjuk a webdesignereket, vagy a cipőfelsőrész-készítőket?"
Hirtelen mindenki webdesigner vagy a cipőfelsőrész-készítő lenne, de amire a céget megalapítja, addigra a támogatás megszűnne. Kapkodás, következetlenség, indoklás teljes hiánya a törvényalkotók részéről.
A használt lakások\házak ára meg kb ilyen mértékben csökken, vagy fog csökkenni szerintetek?
Na, akkor a 10milla ebben az esetben egyik részről sem éri el a hatását: a családnak nem nagy segítség, mert az ingatlanárak is felmennek 20-30-40%-kal. Az évek óta eladatlan ingatlannal pedig nem pörög az építőipar. Dupla kapufa. Persze az emiatt épülő ingatlanok legalább az építőipart pörgetik, de a 6-8-10 millával drágább ingatlanok miatt a családoknak ugyanúgy nem hatalmas segítség az állami ingyenpénz. A kimaradó adófizetők pedig szívhatják a fogukat.
Tarzi, te ugye nem sokat jártál mostanában az építőipar környékén? Méghogy az ÁFA könnyen beszedhető...
@kispista :
Nekem ugy tunik hogy kb 11.6 millio ( + Ami az AFAcsokkentesbol jon ) az elonye a csokos ujepitesunek a hasznalthoz kepest. Ez ugy jon ki, hogy kb 8.4 millios hitelt kapsz 25 evre havi 55 000 ftert, amiert a csokos hitel 10 milla lesz, + 10 millio tamogatas + Afakedvezmeny.
Ezenfelul meg indokolt egy par millios kulonbseg az ujepitesu javara.
Vagyis ha a kornyeken 25 millios egy ujepitesu 60 nmes lakas, akkor hasznaltban ujszeru allapotban, szigetelten, jo hazban maximum 13 lehet afaval...
Persze itt az is lehet, hogy masik iranybol allnak be az arak. Vagyis a havi 120 + rezsiert elkelo 60nmes albi erjen mondjuk 16 milliot, vagyis az ujepitesu lesz mellette 30 milla...
Arról kérhetünk majd egy cikket, hogy a hirtelen millióktól való elvakultságból bevállalt 3 gyerek felnevelése mennyibe fog nagyságrendre kerülni? Ezt gondolom most nem sokat mérlegelik...
Szerintem relatíve kevesen lesznek azok, akik úgy tudnak újat venni, hogy a régit is megtartják. A többiek viszont tömegével öntik már most a használtakat a piacra, miközben kereslet elsősorban az újra van. Mivel a használtak között kevés a jó a minőségű, újból meg egyenesen hiány van (most még), ezért ez jó ideig fékezni fogja az őrületet.
Ez ideillik:
napituti.co.vu/2016/01/14/egy-okos-amerikai-megfejtette-miert-szegeny-magyarorszag-olvasd-el-itt/