Nem is Magyarországon lennénk, ha nem hoznának meg egy törvényt, majd miután kiderül, hogy mekkora marhaság, nem utólag akarnák korrigálni.
Miután az iparkamara elnöke kitalált egy agymenést, gyorsan odadobta a kormány asztalára, akik gondolkodás nélkül elfogadták, talán el sem olvasták.
Szokás szerint mindenkit elfelejtettek megkérdezni, akit érint vagy van szakmai rálátása a dolgokra.
De ami késik, nem múlik, ha szokás szerint utólag is, de a kamara most kíváncsi lett az érintettek véleményére is.
Átadnám a szót az iparkamarának:
"Parragh László úr, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nemrég letette a kormányzat asztalára azt a javaslatot, amiből nagyon gyorsan jogszabály lett. Sajnálatos módon ezt a javaslatot Parragh elnök úr a vállalkozók megkérdezése nélkül terjesztette elő."
Ádám küldte át a linket, ahol véleményt formálhatsz a változásról. Sajnos a véleményedre nem annyira kíváncsiak, mert csak az általuk kitalált panelekből választhatsz, mint megoldás, de a semminél több.
(Ha olvassák ezt a bejegyzést az iparkamaránál és úgyis fogják, akkor jelzem, jó lenne egy szabad szavas válaszadási lehetőség is, hogy tényleg megismerjék a vállalkozók véleményét, ne csak a sajátjaikból lehessen választani. Én például máris javasolnék egy fix adókulcsos, mondjuk 20%-os adóteherrel választható megoldást 40-50 millióig. Ennyit mindenki be tud és be is akar vállalni.
Legyen egyszerű, mint a faék: a keresetem 20%-át befizetem adóba és kész. Ebben legyen benne az összes adó, illeték, járulék és minden egyéb agymenés. (Az áfa lehet külön.) Se számlagyűjtés, se bonyolult adózás, havonta tíz helyre való adatszolgáltatás meg utalás, önmagam bejelentése minimálbérre meg a többi. Ha Romániában évi 350 millióig belefér egy ilyen adó 8%-os összes adóteher mellett, szerintem itthon is megugorható lenne egy ilyen 20%-kal.)
Na szóval, amiért újra írok a témáról: használd ki a lehetőséget és hallasd a hangodat, ha már egyszer kíváncsiak a véleményedre. Kattints ide és töltsd ki a kérdőívet.
Tehát te azt szeretnéd hogy hozzák vissza az evát? 🙂
kridli, hozzanak létre valamit, amivel egyszerű és korrekt adózni, nem cseszegetik szét kétévente és nem csak akkor használhatod, ha nem keresel havi ötszázezernél többet.
Az EVA-val az volt a rossz, hogy csak akkor érte meg, ha áfás voltál. Ha nem akartál az lenni, vagy nem tudtál, akkor semmi értelme nem volt.
Most rengeteg mikróvállalkozót visszalőttek az agyonbonyolított, átláthatatlan és irgalmatlan drágán adózó formába.
Innen indultunk a kilencvenes években, pont ezért jött létre az EVA, az átalányadó majd a KATA.
Most visszamentünk 25 évet az időben. Hurrá.
Ez a felmérés a budapesti kamara kezdeményezése, "Parragh László úr" pedig az országos kamara elnöke. A két kamara híresen komálja egymást, az idézett bekezdést ennek fényében kell értelmezni. Nem az MKIK jött rá, hogy elbaszta. 🙂
"Ha Romániában évi 350 millióig belefér egy ilyen adó 8%-os összes adóteher mellett, szerintem itthon is megugorható lenne egy ilyen 20%-kal."
Hiszen a magyar allam ket es felszer annyit ERDEMEL. 😉
Amúgy a kamara nem a vállalkozók érdekeit kellene, hogy képviselje? Hülyeséget gondolok?
Dániában volt/van ilyen adó. 25% adó és választhatóan 8% TB. A TB-ért kap az adófizető térítésmentes teljes EÜ + rokkantsági biztosítást és egyebet, nem tudom mit még.. Nyugdíj talán van benne, de fix összeges, nem emlékszem már pontosan.
Nem maximum, hanem minimum fizetés előírás van. Szvsz. Magyarországon mondjuk lehetne 1,5M/hó ez a határ és utána lenne választható minden alkalmazottnak ez az adózási módszer. Vállalkozóknak is engedném.
A 8% TB-t én kötelezővé tenném, mert aki nem kéri, de később szüksége lenne rá, az utána nyávogni fog és ingyen kellene az ellátás...
A 33% fix adó teljesen vállalható szvsz. Dániában nőttek az adóbevételek, miután bevezették.
De nem a konstrukcióval volt a baj, hanem a visszaélésekkel. Az EVA/KATA stb hatálya alatti vállalkozónak álcázott munkavállalók miatt szűntek meg ezek a konstrukciók. A színlelt vállalkozások kiszűrése lenne a fontos, nem az újabb és újabb konstrukciók kiagyalása, majd kivezetése mikor az ügyeskedők rárepülnek. Magyarországon a kötelezettségek elkerülésének, a dolgok okosba csinálásának hagyománya van, ennek a kigyomlálásával kellene kezdeni. Utána lehet ilyen közteher struktúrákat a különféle támogatandó csoportoknak célzottan kialakítani.
Maxi, jaja. Már leírtam, hogy egyedül az ügyeskedők ellen nem jó az új rendszer, mert csinálnak még két céget és kész. Az egész csak arra megy ki, hogy katás számlát ne fogadjanak be a rendes cégek plusz durva adóemelés.
Mert egyébként a külföldre dolgozókat meg a másodállású vállalkozókat nem szívatnák.
Az csak a rossz kamu szöveg.
De ezt már kitárgyaltuk.
Még álságosabbnak tűnik most a Kamara szerepvállalása ebben az ügyben.
Ha megmarad a mostani buta állapot, akkor a Kamara hathatós közreműködése okozta ezt.
Ha a Kormány valamit változtat, akkor mehetünk kezet csókolni a Kamarának, hogy ő milyen jól elintézte?
Számomra az egyik Kamara pont olyan mint a másik: Évi 5000 Ft-ot lerabló gittegylet.
Én is a százalékos adó pártján lennék, azzal akár a vállalkozás szüneteltetését is eltörölhetnék, viszont ha csak 10 ezer a havi bevétel, akkor legyen az adó is csak 2000 Ft. Ezt viszont szerintem nagyon nem akarják, kell a legalább 50 ezer forint fix bevétel a költségvetésnek. A másik, hogy szerintem a KATA-val rengeteget megspórolnak az ellenőrzésen, mert így egy csomó, jellemzően magánembereknek szolgáltató, a KATA összeghatárát elérő bevételről álmodni sem merő kisvállalkozót nem kell üldözni, hogy ad-e számlát vagy sem. Befizeti az 50 ezret, és szent a béke. Ha százalékot kell fizetni, akkor megint megy a cirkusz, hogy vajon ki mennyi bevételt sumákol el.
@maxi Ha lenne egy 30% körüli EVA, akkor már nem érné meg annyira a munkaviszonyt EVA-ra cserélni. Persze lenne olyan helyzet, ahol igen, de nem lenne akkora adóbevétel-kiesés, és valószínűleg nem választanák tömegesen az adóelkerülés ezen formáját. Ezen felül természetesen továbbra is lehetne ellenőrizni, hogy megfelel-e a szabályoknak.
Vagy mondjuk levihetnénk a munkát terhelő adókat a környező országok szintjére és máris meg lenne oldva a probléma.
Jó, némelyek kicsit lassabban gazdagodnának és sok felesleges kiadást is ki kellene kukázni, nem épülne Felcsúton a kert végében már a második hotel a pálya mellé az adókból, de ilyen áldozatokra az ország kész lenne.
Hardy, 30% adó a bevételből (nem a haszonból!) plusz még 27% ÁFA? Szerinted az normális adókulcs? Az rablás, különösen azért, mert akkor is adózol, amikor elköltöd az így megkeresett pénzt (újra fizetsz a boltban 27% ÁFÁt, jövedéki adók és a további 57 adófajta.)
Az nem normális, hogy te dolgozol meg a pénzedért, az állam meg el akarja venni a kétharmadát.
@Kiszamolo Én egyébként úgy ahogy van beszántanám a TAO-t is mindenestül, és csak bevételre adóztatnék.
Tök jó látszik, hogy a 0-2% IPA bevételek összesen ~700Mrd Ft-ot tesznek ki, míg a TAO bevételek ~500Mrd-t.
Ami egyébként azt jelenti, hogy - számoljunk 2% IPA-val - 35e Mrd bevétele van a cégeknek évente. Mivel a TAO kulcs 9% ezért a cégek átlagosan 16% bevételarányos nyereséghányaddal rendelkeznek. (35e * 0,16 * 0,09 = 500)
Mivel 16% a cégek IPA utáni nyeresége, ezért az adózás előtti ~18-20% (mivel egyéb adók is vannak ugye).
És ez úgy, hogy a kicsik számlázgatós trükközése is benne van, és az adminisztráció őrületes költségei is, amik ugye a nyereséget csökkentik.
Szerintem egy 5% bevétel-adó minden cégre minden egyéb bürokratikus teher nélkül tökéletesen megoldaná a dolgot, és a mai 700+500=1200 helyett nagyjából 2000Mrd Ft bevételt jelentene úgy, hogy a cégek is nyernének vele.
Grza, az ötlet jó, bár súlyozni kellene, mert más a kiadás (árubeszerzés költsége) aránya egy nagykerben mint egy tervezőirodában.
Amúgy tavaly majdnem kétszer annyi jött be IPÁ-ból, mint társasági adóból, az idei tervszámokat nem tudom.
Egyébként az is röhej valahol, hogy az SZJA bevételi terv 2600Mrd Ft (2020), míg a TAO terv csak 500Mrd, de a teljes céges összadó-terv is 1700Mrd.
Nem a cégeknek kéne inkább sokkal többet befizetni?
Egyébként a vagyonadót veled együtt még mindig tudom támogatni, de természetesen azt is terjesszük ki cégekre.
Pl. irodaházak, gyárak. Az ebből befolyó bevételt a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésérére (tömegközlekedés, közművek, utak) lehetne költeni...
Nem mellesleg csökkentené a céges adóelkerülést (azaz az anyacéggel körbeszámlázást) a bevételadó és a vagyonadó is.
Én KATA-sként dolgozom HO-ból lassan 4 éve, úgy hogy előtte egy pesti IT multinál voltam, és azóta 2 TELJESEN mással foglalkozó cégnek (1 dán, 1 angol) nyújtok technikai tanácsadást. Ebben mi a bújtatott munkaviszony? Így hogy „csak” 2 helyről kapom a pénzt, azért nem nehéz 3 millió fölé mennem egy cégnél, főleg, hogy a dán adja a fizetésem nagyobb részét. Ha kiszámolom nem járok sokkal jobban anyagilag, mint alkalmazottként, viszont én szabom meg, hogy mikor mennyit dolgozom és nem érzek kiégést, mint korábban szinten bármelyik multinál. Szigorítsanak, de azt jól átgondoltan tegyék.
@Kiszamolo Az igaz hogy az árubeszerzés költsége magasabb egy nagykerben, de cserébe a tervezőirodában meg a bérek magasabbak. Nem hiszem hogy a nyereséghányad lényegesen eltérne, mert ha dupla-tripla nyereséggel lehetne tervezőirodát alapítani kereskedőcéghez képest, akkor nem a kereskedőcégből lenne több...
De tőlem lehet tevékenység/ágazatfüggő kulcs is. De akkor meg el fognak kezdeni ide-oda könyvelni bevételeket.
Ha meg behozzuk a költségelést, akkor ugyanott tartunk megint mint most.
Nagyon nyomatod ezt az állandó felcsútozást, amit én is gyűlölök amit ott művelnek, DE hitelesebb lennél ha csak néha megemlítenéd tolvaj geriék lopásait is!
antitolvaj, az M7-es völgyhídja meg a nem létező hegyek alá rakott alagutak az M6-on legalább annyira bicskanyitogató volt. Annyi volt a különbség, hogy azok legalább a látszatra akartak ügyelni, tíz éve már az sincs. Már az se gond, ha a közvetlen családtagok meg a gyerekkori barátok lesznek százmilliárdosok.
Ha "geriék" lopnak, akkor gondolom Debrecenben vagy Győrben sem más a helyzet. S igen, minden lopás lopás. A gond az, hogy mi fizetjük. A 27%-os áfával, a rohadt magas egyéb adókkal.
Az mondjuk kár, hogy a kérdőív csak a jelenlegi katások véleményére kíváncsi, azokéra nem, akik váltani terveznének (én is szemeztem vele a jövő évre), a változások nagy tömegeket tudnak megmozgatni ilyen vagy olyan irányba.
"Nagyon nyomatod ezt az állandó felcsútozást, amit én is gyűlölök amit ott művelnek, DE hitelesebb lennél ha csak néha megemlítenéd tolvaj geriék lopásait is!"
A HUMOR AZ MINDIG ELLENZÉKI:(
@gerisz
"Amúgy a kamara nem a vállalkozók érdekeit kellene, hogy képviselje? Hülyeséget gondolok?"
Minden vallalkozo erdekeit kepviselik, es az volt a gond a KATA-val, hogy ahol alkalmazottakat katasitottak, ott tissztessegtelen versenyelonyre tettek szert, ezt a korrekt cegek bantak. A torvenymodositasban azt basztak el, hogy nem konzultaltak a KATAsokkal, mert sok korrekt, kulfoldre dolgozot is megszivatnak a modositasokkal.
@grza
A bevetel adoztatasaval kinyirnak az alacsony haszonkulccsal es magas koltseghanyaddal, pl. magas elömunkaigennyel dolgozo cegeket. Atlaggal szamolva igazad van. Ha az egyik vadasz 10 centivel mellelö balra, a masik jobbra, akkor statisztikailag eltalaltak a nyulat, mig az el es virul. Itt az ellenkezöje törtenne, kiverezne szegeny ugy, hogy senki nem lött ra.
Nahát. Egyszer az életben a BKIK tudott hasznos lenni. 🙂
G., azért még ne kiabáld el... 🙂
"geriék lopnak"
Nem annyira követem, milyen lopásokat követtek el eddig ?
A parkolás körül rémlik, hogy ment valami suskus, de az egyébként is egy katyvasz, mindkét oldal benne ül nyakig, amennyire ki tudtam venni.
>Legyen egyszerű, mint a faék: a keresetem 20%-át befizetem adóba és kész. Ebben legyen benne az összes adó, illeték, járulék és minden egyéb agymenés. (Az áfa lehet külön.) Se számlagyűjtés, se bonyolult adózás, havonta tíz helyre való adatszolgáltatás meg utalás, önmagam bejelentése minimálbérre meg a többi.
Van ilyen opció a kérdőívben (igaz konkrét érték nélkül), hogy magasabb, de még tisztes mértékű, %-os adó legyen és ne legyen bonyolítva az adminisztráció.
Egyébként egyetértek, 15-20% adó mellett már megéri szellemi szabadfoglalkozásúként vállalkozni ahhoz képest, mintha csak beülne az ember valami multihoz.
Az ÁFA határral csinálhatnának még valamit - ha már kívánságműsor - mert az elég hülyén van, hogy on/off egy konstans értékhez kötve, amit ha átütsz egy forinttal is (pl. forint gyengülés miatt), akkor 2 évig büntiből áfás leszel.
@ipa Ez a felmérés a budapesti kamara kezdeményezése, “Parragh László úr” pedig az országos kamara elnöke.
Ja, szóval ez csak egy cicaharc. Akkor az az idő is pazarlás volt, amit a kitöltésével töltöttem.
Én most kitöltöttem a kérdőívet, de hova kellett volna e-mail címet írni? Mert azt írják, hogy azon keresztül majd értesítenek a felmérés eredményéről.
Amúgy is prekoncepciósak egyes kérdések.
- A KATA tevékenységbe közvetlenül alkalmazásból váltott?
- Igen. Előtte 4 évig diplomata voltam a szöuli magyar nagykövetségen. Most pedig üzleti tanácsadással foglalkozok. Nehogy azt akarják beadni, hogy én bújtatott foglalkoztatottja vagyok a külügynek!!! Idióta barmok.
portfolio.hu/befektetes/20200724/komoly-bajba-kerultek-az-ugynokok-egy-komplett-szektor-halalos-iteletet-mondta-ki-az-uj-kata-szabaly-442234
Így az összes MLM rendszernek befellegzett lényegében, nem?
Valami ilyesminek látnám értelmét:
250000-ig 4% -> 10000, összesen 10000 -> adó 4%
250000-500000 8% -> 20000, összesen 30000 -> adó 6%
500000-1000000 12% -> 60000, összesen 90000 -> adó 9%
1000000-1500000 16% -> 80000, összesen 170000 -> adó 11,33%
1500000-2000000 20% -> 100000, összesen 270000 -> adó 13,5 %
2000000-3000000 24% -> 240000, összesen 510000 -> adó 17%
3000000-tól 40%
Sávos, alacsonyabb bevételűek is adóznak, de nincsennek ellehetetlenítve...
Kitöltöttem nekik én is. Viszont ez volt az az utolsó csepp a pohárban. Összeszámolni nem tudom, hogy hány problémám volt az előző x évben, olyan "magyar dolgok". Kontár könyvelő, ingatlanos átverés, hivatali visszaélések, inkompetens hatóságok, a saját jogbiztonságom viszont sehol, inkompetens banki hivatalnokok, adóhivatali túlkapás, rossz orvosok - és ez csak, ami hirtelen eszembe jutott... Volt részem testközelből látni a mutyi gépezetet is... és látni, hogy sajnálatos módon az ország csak süllyed és süllyed abban a kulturális mocsárban. Mert valljuk be, amilyen a nemzet, olyan a vezetés.
Van egy jogkövető (!) vállalkozásom, ami által azt csinálhatom, amit imádok, folyamatosan képzem magam - mégis úgy érzem, hogy a környezetem ellenem van.
Megbeszéltem a családdal, két év múlva elköltözünk, addig németezünk még, illetve elrendezzük a dolgokat. Akkor is, ha még marad a KATA.
Én idén lettem kata-s egyéni vállalkozó a vírus válság hatására. Nem érzem magam adócsalónak, mert van olyan megbízóm, aki havi 250 ezer Forintnál többet fizet. És nekem ebből kell félre rakni nyugdíjra/ betegszabira/munkábajárásra/irodai költségekreKülönösen stb., mert járásnak ezek lényegében nem járnak. Egy olyan országban különösen furcsán hangzik fillérek keresése és a társadalom ráuszítása a katásokra, ahol a ķorábban alkalmazott (és szintén bicskanyitogató) 10 % kenőpénz / korrupció helyett az elmúlt években már 90 % ot alkalmaznak. Igen, az állami / eu pénzeket ilyen arányban nyúlják le. Ahol a fél ország a kisgömböc magánvagyona, a másik fele meg a rokonságé, sleppé.
Még a bolgárok is megelégelték a korrupt politikusok garázdálkodását, de nálunk a birkanép mindenhez is tapsol. Mert EU, Soros, migránsok. Birkanépnek nincs hazája.
"Egyébként egyetértek, 15-20% adó mellett már megéri szellemi szabadfoglalkozásúként vállalkozni ahhoz képest, mintha csak beülne az ember valami multihoz."
Hát valahol pont erről van szó, hogy ha csak úgy éri meg hogy kapsz egy hatalmas adókedvezményt, akkor inkább ne csináld.
Csodálkozok, hogy még működik a gazdaság így hogy az állam ennyire rátelepszik a gazdaságra a sok adóval, meg a végtelenségig bonyolított átláthatatlan adminisztrációval.
"Én például máris javasolnék egy fix adókulcsos"
Örülök, hogy végre egyetértünk a témában. =)
"Parragh László úr” csak egy bohóc, egy bábu, egy marionett.
Ez ehhez hasonló árulók miatt szántották ma be az indexet is.
Kedves Kiszámoló!
Lehet hogy az ilyen O1G bértapsoncok mocskolódását nem kéne megjeleníteni!
antitolvaj
2020-07-24 at 09:57
(Ha ezt a kommentet sem jeleníted meg, megértem :)))
@deres
Bocsánat de ezt a kamut még mindig sokan beszívják.
Ezt a módosítást nem ez a Parragh kezdeményezte.
A fidesz olcsó trükkje, hogy mindig egyéni indítványból indítja a kellemetlen dolgokat,, és akkor lehet haragudni a Parraghra, hogy ez meg milyen hülye volt.
"A torvenymodositasban azt basztak el, hogy nem konzultaltak a KATAsokkal, mert sok korrekt, kulfoldre dolgozot is megszivatnak a modositasokkal."
Amúgy a kamara életében nem csinált még soha semmi hasznosat.
Ezt a kérdőívet a Kamaránál egy 10 éves csinálta? Ez egy vicc. Rossz kérdések, még rosszabb válaszok. Még a felszínt sem karcolgatja. Aki ezt összerakta, páros lábbal kéne kirúgni.
@sum
" El lehet menni! Tessék!"
Na most komolyan, a Gyurcsány tanácsai még érvényben vannak?
Lári-fári, azt nem úgy gondolta. Inkább maradjatok.
Vonjanak a katára közel annyit, mint a munkavállaló után és a probléma megoldva. Az előnye az, hogy nem olyan kötött a munka és viszontlátás, csinálja, aki ezt szereti.
@lala mivel vallalkozokent nagyobb a kockazatod es a felelosseged, illetve sajat magad kell fizesd a munkaeszkozoket stb, ezen felul nyugdijra sem lesz kb jogosult, nem gondolod hogy ez igy nem lenne fair?
A helyzet az, hogy minden mostani és korábbi KATA-s hozzászólásban megjelenik a munkavállaló- vállalkozó kettősség. Magyarországon nem téma, de nagyon sok külföldi újságban írnak arról, hogy kellene egy harmadik kategória is ezeken kívül. Tehát az úgynevezett "gazdaságilag függő vállalkozó" fogalma, aki szakmailag szabadon dolgozik, de kő keményen függ attól, akivel a szerződést megköti, beleszólása a vállalat/cég vezetésébe semmi nincs. Senki nem akar belevágni, erre törvényeket alkotni. Lehetne egy olyan csoport, aki ilyenformán élvezne bizonyos munkavállalói jogokat (classic munk. váll.-nál kevesebbet), ugyanakkor a szabadsága is megmaradna. Sok mindent megoldana. Nemrég a kormány előtt is volt ilyen javaslat, de nem foglalkoztak vele. Az egész téma sokkal bonyolultabb annál, mintsem, hogy ilyen egyszerűen meg lehetne oldani. A mostani törvény - javaslat emiatt eleve nem lehet jó.
Ez a kamara kb. annyira hasznos, mint az Artisjus, ami olyan adathordozók után is kéri a jogdíjat, amelyen saját adatok fényképek vannak.
Persze ment a mellébeszélés a Kata kapcsán, de: hány olyan kormány van a világon, aki választások előtt 1-2 évvel nyíltan adót emel, és bevallja, hogy kell a költségvetésnek a pénz??
Sajnos a nem egyenes beszéd kifizetődőbb, ugyanis a Katások közül is messze nem mindenki jár rosszul. Egyik nagy csoport, akinek sok kis bevétele van. Másik, aki(k)nek csak állami megbízó(k) fizet(nek) évi 3 milliónál többet. (ott nem érvényes a 3m határ) Aki szív, az lehet alig 10-20%, csak épp jelen fórumon felülreprezentált a számuk.
Miklós, légyszi ne beszélj a nevünkben. Milyen 20% adó? Fizessen mindenki 75e-t és kerüljön át a normál nyugdíjkategóriába. Szerintem ez is elég durva beavatkozás lenne, de akkor talán nem mennek át feketébe és/vagy külföldre.. Csak ezzel is 50%-kal több adó folyna be!!! LEGYEN ELÉG basszus!! 50% értitek? Az brutális növekedés az amúgy is sikeres KATA-ban. A nagyobb cégeket meg kezdjék el jobban vizslatni, és szeretkezzék meg őket durván, ha csalnak! ENNYI!!
A kivételek közé még 1-2 szakmát be lehetne tenni, akinek valóban csak egyetlen "megbízójuk" lehet és ezzel is igazságosabbá vált a dolog. Mert az egyértelműnek tűnik, hogy nem akarnak ellenőrzésekkel foglakozni, így ebbe az irányba elterelni a módosítás lehetőségét nem lesz sikeres.
Azért ne érezzük azt, hogy a bkik a jófiú és szerintem senki se töltse ki a kérdőívet.
13 kérdésből 9 adatgyűjtés, mégpedig elég érzékeny adat (nem személyiségi okból, hanem a vállalkozásod szempontjából)
3 loaded question (Ön szerint is csúnya dolog rossz dolgot csinálni? Tudta, hogy vannak csalók és azok ellen ön szerint is tenni kellene valamit? stb.) És a 13-ból van egy kérdés, ahol még mindig nem a te véleményed jelenik meg, csak az ő általuk nyomott agendákat lehet sorrendbe tenni.
Ennek semmi köze a te véleményedhez, de nekik alapot adhatsz, hogy rád hivatkozzanak:
Ha ezt kitöltöd, akkor a véleményed ki sem derült, de ők azt fogják állítani, hogy a vállalkozók azt akarják, hogy "...", hiszen a kerdőívet kitöltők ezt rakták első helyre, miközben a vállalkozók nem azt akarják, csak nem volt olyan választási lehetőség, amit akarhatnának. és nem írhatták le, hogy mit akarnak.
Aki szerint túl magas a bérre rakódó adó és a 27 százalék áfa. Üss be a kalkulátorba mondjuk bruttó 700at, 2020 és mondjuk 2009. SImán csak családi kedvezmény nélkül, nem kell cifrázni. Áfa akkor 25% (sokkal kevesebb kedvezményes termékkel).
Örültem hogy segíthettem!
Ennek semmi köze nincs Parraghoz. Nem hiszem, hogy ő egyik reggel úgy kelt, meg kell rendszabályozni a katát. Elvégre nem feladatköre az államkassza monitorozása, egy ilyen javaslat kizárólag a PM-től jöhet. Csak ebben az országban minden a Fideszhez van becsatornázva. Valójában az történhetett, hogy kitalálta a központi vezetés, hogy a katával kellene kezdeni valamit, majd rájöttek, hogy látszólag fidesztől távolinak kell lennie, aki elviszi a balhét. Tehát nem minisztérium, és nem képviselő terjeszti be, hanem találunk valakit, áááá a kamara jó lesz...
@nari
Én meg javaslom, hogy 2009 helyett 1001 január 1-et üssünk be a googleba. Értem én hogy régen minden szarabb volt, meg "elmúlt 8 év". De 10 év 2/3 után lehessen már többet elvárni, mint "csak Bulgária szarabb nálunk, de mennyivel jobban élünk..." Sokszor nézegettem külföldön a bruttó nettó arányokat. És kb ott vagyunk mint más országok, de 27 áfával. Az egyetlen dolog amiért nem mentem még el, az hogy ideje korán sikerült lakást venni és átlagon felüli ITs fizum van. De ha albérletben kéne laknom nem itt lennék.
Nari: teljesen igaz, sokkal jobb lett, de ennyi erővel a '90-es évekhez is hasonlíthattad volna. A mostani állapotot a mostani régiós versenytársakkal szerencsés összevetni, akkor derül ki, hol tartunk a többiekhez képest. Ami nagy szívfájdalmam, hogyha megnézzük mondjuk Észtországot (tudom, nem régiós versenytárs, de talán még lejjebbről indultak), ők 30 év alatt lassan elérik Finnországot. Mi is beérhettük volna Ausztriát (ugye ez volt a nagy álom), csak úgy elcsesztük, ahogy a régiós versenytársaink is. Ezért nem jár dicséret, még ha jobb is lett az elmúlt 10 évben.
Én továbbra sem értem, hogy aki éves szinten a magyar átlagkereset majdnem 3X-t viszi hasza (388ezer VS 1 millió), azoknál miért van rendben az, hogy ezt havi 50ezerért megteheti? Ezért gyűjtünk aláírást?
Nem KATAsoknak kellene lázadni most, hanem azoknak kellett volna eddig, akik a bérük 34%-át oda KELLETT, hogy adják standionépítésre...
NoKata....
Senki nem tiltotta meg meg neked, hogy kötelező alkalmazottnak lenned.. Bármikor továbbképezhetted volna magad és saját magadnak szerezhettél volna munkát és minden egyéb dolgot... Sőt elmehettél volna bármikor fizetés nélküli szabira, merthogy akkor meg nem keresel 1ft-ot sem. De nem késő, még most is megteheted. Januárig van 5hónap, amit kimaxolhatsz. Hajrá!