Az amerikai GDP nagyot ugrott a harmadik negyedévben, a második negyedéves 2,04 billió dolláros zuhanásból most ledolgozott 1,64 billió dollárt. Azonban a személyes jövedelmek csökkentek 540 milliárd dollárral, ennek oka azonban az állami pénzöntések kifutása a harmadik negyedévre.
Az amerikai tőzsde végre elindult egy kicsit lefelé a héten, de érdemes megemlékezni arról, hogy 2016-ban az elnökválasztás előtt ugyanezt csinálta bő egy héten keresztül, ezért olyan nagy jelentőséget még korai neki tanúsítani. Közben Bidennek egyre nagyobb előnyt mér a legtöbb felmérés, de már sokat nem kell aludni, hogy megtudjuk, ki nyerte az amerikai választást.
Az Unió engedélyezte a Fiat-Chrysler és a Peugeot csoport egyesülését, így létrejött a negyedik legnagyobb autógyár. A Fiat végre megszabadulhat attól, hogy méregdrágán vegyen CO2 kvótát az elektromos autók hiánya miatt és a fejlesztésükbe sem kell milliárdokat ölnie sem Európában, sem Kínában. Ha most nem venne kvótát más gyártól, évi egymilliárd euró büntetést kellene fizetnie a cégnek csak Európában.
(A Peugeot a nagyon kevés autógyár egyike (a Renault és érdekes módon a BMW mellett), amelyik könnyedén teljesítette eddig az új CO2 kvótákat, a többiek már csak az év utolsó negyedévében reménykedhetnek, hogy elég elektromos vagy hibrid autót tudnak eladni idén.)
A Netflix a harmadik negyedévben csak 2.2 millióval tudta növelni az előfizetőinek a számát az első félév 26 milliós növekedése után, így 195 millió előfizetővel rendelkezik. A 2019-es áremelés után újabb áremelést jelentett be egyelőre az Egyesült Államokban. Ez merész lépés az egyre nagyobb konkurencia mellett, miközben éppen sokak munka nélkül maradnak, de akár be is jöhet a döntés akár még csökkenő előfizetői szám mellett is. Jövő ilyenkorra tudni fogjuk.
Meredeken emelkedik a hidrogén iránti igény a világon, a Bloomberg cikke erre.
Egy újabb cikk arról, hogy nagy lehet a baj a bérlakások amerikai piacán, várhatóan év végéig 7,2 milliárd dollárral fog tartozni a lakosság a lakáskiadóknak. Mindezt úgy, hogy közben 70%-kal nőtt a hitelkártyából kiegyenlített bérleti díjak mennyisége is. További gond, hogy egy kilakoltatás a bérlők hitelképességét is negatívan befolyásolja, sokáig lesznek hátrányban a piacon, ha a hitelmúltjukban ott lesz egy kilakoltatás. A Salon cikke erre.
A mesterséges intelligencia a befektetések piacára is már régen betört. A Bloomberg cikkében szereplő "menedzser" is csúnyán rávert idén a tőzsdeindexre azáltal, hogy folyamatosan elemez több ezer cég adatait. A teljes igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a bevezetése óta eltelt három évben még mindig erős mínuszban van a piachoz képest.
A tönkrement cégek utáni kötvény-kifizetések rekord alacsonyra zuhantak idén, a normálisnak mondható 35-40% helyett idén nem ritka a mindössze 2-3%-nyi megtérülés sem. Kezd visszaütni a cégek túlzott eladósodottsága, ahogy a befektetők kényszerű túlzott kockázatvállalása is. Cikk erre.
A forint képes volt tovább zuhanni, már a 370 forintos euró-árfolyam is majdnem meglett. Európa egyik leggyengébb gazdasága, a horvát, amelyiket legjobban sújtott a járvány a turizmus miatt, ennek ellenére a horvát kuna is képes volt 10%-kal erősödni a forinthoz képest egy év alatt. A cseh koronaért 6,5%-kal kell többet adni, a román lejért 10,2%-ot, a szerb dinár pedig egyenesen 11,58%-kal lett drágább, ahogy a bolgár leváért is hajszál híján 12%-kal kell többet adni, mint egy évvel ezelőtt.
Még egyszer: egy év alatt gyengült ennyit a forint még a környező devizákhoz képest is. Vagyis a probléma idehaza van, hiába állít bárki bármi mást. Csak olyan kézi vezérlésű gazdasággal rendelkező féldiktatúrák előzték be a forintot a kontinens legrosszabb devizája címéért folytatott dicstelen versenyben, mint a török líra vagy az orosz rubel.
Senkit nem akarok megbántani, de most nem 500 éves víziókra lenne szüksége az országnak, hanem értelmes lépésekre, hogy a forint ne ilyen gyalázatosan teljesítsen még egy szerb dinárhoz képest sem, mert ez már egyszerre szégyene és gyalázata az ország gazdasági vezetésének. Mert bizony a vagyonod és a fizetésed is jó 10%-kal kevesebbet ér, mint tavaly ilyenkor. Még Szerbiából nézve is.
Nagyot bővült a online kereskedelem idehaza is az első fél évben, a szokásos 30-40%-nál jobban, 62%-kal. Azonban valószínűleg továbbra is az utolsók vagyunk Európában a netes rendelések számát és összegét tekintve. Cikk itt.
A válság miatt a cégek nem bővítenek, így viszont nincs szükségük új munkaerőre sem. Ezért várhatóan megáll a bérnövekedés is és az eddigi keresleti piac is megfordulhat a munkaerőpiacon idehaza. A portfolio cikket erre.
Egy átlag fanatikusnak nem tudom, mikor esik le az, hogy egy euroért lassan 370Ft-ot kell adni, míg 10 éve 275 Ft körül volt.
Folyamatosan értéktelenítik el a nemzet és a magyar emberek vagyonát. Az én szótáramban ez szimpla hazaárulás.
Miért élhetetlenek a városok?
- büdösek (autók)
- zajosak (autók)
- zsúfoltak (parkoló autók)
- piszkosak (szemét, hajléktalanok, graffity)
Az elektromos autók vélhetően az első problémát oldják meg leginkább.
Ha Paks2 megépül, akkor a mostani, súlyosan környezetszennyező szénerőműveket végre országszerte
lecserélhetjük és tiszta energiából tudnánk az elektromos autók növekvő igényeit biztosítani.
Már ha megépül 2050 előtt..
"Közben Bidennek egyre nagyobb előnyt mér a legtöbb felmérés"
Ööö, nem. Október eleje 10%+, most 7.8% az átlagos országos előny. Hogy mást ne mondjak, a CNN-nél 5%-ot hozott Trump.
realclearpolitics.com/epolls/2020/president/us/general_election_trump_vs_biden-6247.html#polls
", de már sokat nem kell aludni, hogy megtudjuk, ki nyerte az amerikai választást."
Ebben biztos vagy?
Postai szavazatok megszámlálása, huzakodás azon, hogy számítanak-e a választás napja előtt feladott, de 10 nappal később beérkezett szavazatok.
A robot és az AI az két nagyon különböző dolog, bár szeretik keverni a bs szövegekben.
A poszt többi részéhez nem értek, azok biztos pontosabbak:-)
KL, pont a postai szavazatok miatt írtam azt, hogy nem sokat, mert az még legalább egy hét.
A veréb is madár c. film vége jutott eszembe erről az Ft/Eur árfolyamról. Ma ha valaki az osztrák, német stb. eurós fizuját itthon költi el csak jobban és jobban érzi magát, de mi van azzal aki itt keresi ezt a gyenge Ft-ot. Európa prostijai vagyunk basszus. Itt az olcsó munkaerő .... fullszervíz ... stb.
Úgyhogy kérem a T. Minisztertanácsot, a Kedves Vezetőt, valamint az elnök elvtársat (MNB),
- ezentúl kezeljenek minket is úgy, mintha csak hazalátogattunk volna.
(legalább addig még a nyelvtudásunk elég lesz arra, hogy kint is a szakmában helyezkedjünk el... akkor már tetszeni fog ez a Ft/Eur!
CO2 kvóta: erdekesseg, hogy július végén több gyártó egész jól állt, de augusztusra visszaestek, talán nyáron megugrott a tavaszi karantén után a dízelek eladása
"Közben Bidennek egyre nagyobb előnyt mér a legtöbb felmérés.."
Ha Biden nyer, akkor vajon minden reggel el kell majd neki mondani, hogy ő az USA elnöke? Kicsit olyan Brezsnyev-fílingem van 🙁
Blend, mármint arra gondolsz, hogy két tata indult a választáson, a fiatalabb is talán 76 éves?
"hogy a forint ne ilyen gyalázatosan teljesítsen még egy szerb dinárhoz képest sem, mert ez már egyszerre szégyene és gyalázata az ország gazdasági vezetésének." így tud Magyarország Kínával versenyezni. Kínában az átlag jövedelem már magasabb, mit Magyarországon . Amíg az ország fő prioritása hogy a Videoton porszívókat szereljen össze olcsón, addig ez lesz. Ezért engedték el anno a CHF árfolyamot is, beáldozva a CHF hiteleseket (hivatalosan a bankok nyomorították meg az embereket). Lőrincz hotelei is majd csak úgy lesznek versenyképesek (ha majd egyszer végetés a COVID).
Mindent (is) beáldoztak az olcsó forintért, miért változtatnának rajta?
Közben az MNB számolatlanul lülti a pénzt. Jut festményekre, meg a Market Zrt NKP-s kötvényeire is.
The richers are getting richer...
Nem gondoltam volna, hogy csak a forint ilyen ótvarfos. Miklós, te látsz esélyt arra, hogy a forint erősödjön? Vagy ehhez új kormány kell és várni kell a forinterősödéssel legalább a következő választásokig?
Mivel nem egy sima választás lesz, így könnyen el tudok képzelni egy nagy S&P 500 esést pusztán az eredmény hiánya miatt egész héten, azaz november 3-a után is. A bizonytalanság nagy úr lehet a piacok számára. Valaki short-ol?
A választási esélyeseket meg lehet nézni a fogadóoldalakon, ahol figyelnek, hogy milyen szorzót kalkulálnak, mert nekik a biznisz múlik rajta, hogy jól tippeljenek:
hu1.unibet.com/betting/sports/event/1003652508
Nem teljesen világos, hogy egy magyar ember miért ír olyat, hogy a magyar Európa leggyengébb gazdasága, és ezért a kormány a hibás.
Inkább azzal kéne kezdeni, hogy a cikk írója mit tett le az asztalra és a közösbe azért, hogy ez ne így legyen.
Elmondjam miben világbajnok a magyar ember, a magyar gazdaság?
Pofázásban, sunnyogásban, másra mutogatásban, patópálozásban. Meg ájfónvétel kemény valutáért, az megy.
Majd ha exportáltok eleget (vagy importot váltotok ki haza gyártással), akkor lesz erősebb forint.
Én sem támogatom, hogy kamatemeléssel a nemzetközi tőkének reálkamatot adjon a forint. (Lakosság az más, de nekik van kettős kamatrendszer MÁP+ néven)
Szóval nem pofázni kéne meg a kormányra mutogatni, hanem dolgozni bazmeg. Ésszel.
Csak hogy teljesüljön amivel kezdtem, nekem abban van tevékeny részem, hogy sokkal kevesebb földgázt kell vennünk Putyintól.
És ti mit csináltok?
Random okos, a helyedben én borzasztóan szégyelleném ezt a hozzászólásod....
Remélem csak valaki visszaélt a neveddel...
Olyan "apróságok", mint én pont nem azt írtam, hogy a magyar a leggyengébb gazdaság, mert a szerb és a horvát is sokkal gyengébb nála. Ennek ellenére szemmel láthatóan valamit jobban csinálnak.
S mégis ki a reteknek lenne a hibája, ha nem egy 10 éve uralmon lévő kormánynak, bármi is történik ebben az országban?
Dolgozni ésszel. Döntsd a tőkét, ne siránkozz, ne szisszenj minden kis szillánkhoz, igaz?
Pofa be mindenki és nyomás a bányába, ha azt kívánja a Párt.
@kl
Nem az összesített eredmény a lényeg, de ezt szerintem te is tudod. A csatatérállamokban az utóbbi napokban mintha minimálisan növelte volna az előnyét (Georgia: 0.3% -> 1.6%, Arizona, Florida és North Carolina: mikroszkópikus különbség, de Biden tudott erősíteni), az igaz, hogy Texasban rontott, de itt csak pillanatokra vezetett, és ezt az államot előzetesen mindenki beírta fix Trumpra. Iowában rontott, de ez nem oszt, nem szoroz, ez egy Trump állam. Ohioban egy hete mintha Trump került volna előnybe, de az utóbbi 1-2 napban Biden behozta a hátrányát. Minden felsorolt államban olyan kicsi a különbség, hogy pénzfeldobásos alapon lehet csak tippelni. Trumpnak ezek közül MINDET meg kellene nyernie, és ezeken kívül még Pennsylvaniát is, ahol Bidennek 5%-os előnye van. Ha Biden csak egy államban nyer Arizona, Georgia, North Carolina hármasból, Pa.-t is elvesztheti, mégis győz.
"Ha Biden nyer, akkor vajon minden reggel el kell majd neki mondani, hogy ő az USA elnöke?"
Ha a vitát láttad, akkor tudod, hogy ott elég energikus volt.
A Trump-hívek terjesztik, hogy szenilis, stb.
Ilyen Euro/Ft árfolyam mellett egyszerűbb a külföldön megkeresett Eurót kint elkölteni, mert itthon már nem olcsóbbak annyival a termékek. Meg lehet nézni az interneten az Ausztriai ALDI/ Hofer vagy a Lidl és az egyéb üzletek árait (Billa, Spar, Merkur). Többnyire ugyanazt árulják / akciózzák és vagy olcsóbbak vagy közel azonos áron lehet kapni ugyanazt, néha talán kicsit jobb minőségben is.
@tibor "A Trump-hívek terjesztik, hogy szenilis, stb."
"He takes circuitous routes to the ends of sentences, if he finishes them at all. He sometimes says the opposite of what he means (...) He has mixed up countries, cities and dates, embarked on off-message asides and sometimes he simply cuts himself off.
New York Times, 2019 - pontosan egy éve
nytimes.com/2019/10/30/us/politics/joe-biden-debate-gaffes.html
Kiszámoló: "Blend, mármint arra gondolsz..."
Még az életkor a kisebbik baj (bár én támogatnám a politikusok nyugdíjkorhatárát).
De az komoly, hogy tegnap már George-nak hívta Trumpot?
Blend, én sem értem. Még ha Trump nyer is, ő is 79 lenne a ciklus végére. Biden még idősebb négy évvel.
Miért ne lehetne 65 éves kornál egy határt húzni? Ne egy nyugdíjas tata vagy mama akarja már vezetni a világ legnagyobb hatalmát.
"KL, pont a postai szavazatok miatt írtam azt, hogy nem sokat, mert az még legalább egy hét."
Ja jó, hát mennyi a sok?
Sőt ha csak minden második nap alszol, akkor meg még kevesebbet kell aludni.
Nyilván közelebb van minden jövőbeni esemény, mint egy hete, ezt nem vitatom.
"Nem az összesített eredmény a lényeg, de ezt szerintem te is tudod. A csatatérállamokban az utóbbi napokban mintha minimálisan növelte volna az előnyét"
Ez szintén messze nem az, hogy "Közben Bidennek egyre nagyobb előnyt mér a legtöbb felmérés"
Osztrák HOFER akciós ujság ELSŐ terméke csirkemellfilé: 3000.-Ft/kg
Ez pont a magyar akciós ár duplája.
Az akciós rizs 600.-Ft az első oldalon, ez is majd a duplája a magyar akciós árnak.
A gomba 800.-Ft, ez csak 20%-al drágább, mint nálunk akciósan, a paradicsom pedig ugyanannyi.
Az, hogy Ausztriában bármi is olcsóbb, leginkább egy mítosz. (viszont romlott ételeket tényleg elvétve sem árulnak)!!
Kiszamolo, szoktam olvasni kommenteket es en nem ezt a stilust szoktam meg randomtol. (nem tudom, nem ismerem).
Nem lehetne fejleszteni kicsit a komment rendszert? Egy thread alapu hozzaszolosdit sokkal konyebb lenne olvasni, kovetni mint ezt a lapos strukturat. A mas neveben kommentelest is lehetne szurni valami minimalis regisztracioval hogy ne legyenek ilyen visszaelesek marha az tortent az iment.
@random okos
"Nem teljesen világos, hogy egy magyar ember miért ír olyat, hogy a magyar Európa leggyengébb gazdasága, és ezért a kormány a hibás."
Nekem meg az nem teljesen világos, hogy magyar ember hogyan képes még mindig mentegetni ezt a külföldi tőkét kiszolgáló újfeudalizmust, ami felér egy hazaárulással...
@Péter
"A választási esélyeseket meg lehet nézni a fogadóoldalakon, ahol figyelnek, hogy milyen szorzót kalkulálnak, mert nekik a biznisz múlik rajta, hogy jól tippeljenek:"
A fogadóirodák nem tippelnek. Szépen néznének ki, ha ezzel próbálkoznának. A valóságban úgy állítják be egy esemény mellett vagy ellen fogadók odszait, hogy bármi történik, egy kicsivel kevesebbet keljen a nyerteseknek kifizetniük, mint a beszedett pénzek.
Ezért az odszok azt mutatják, hogy a fogadó emberek mit gondolnak. Minél nagyobb egy esemény nyereményszorzója, annál kevesebben gondolják, hogy be fog következni.
@random-okos
Szerinted mégis ki a franc tehet arról, hogy a forint gyengítéssel kizsebelik az embereket, csökken a nemzeti vagyon és a magyar emberek vagyonának értéke?!
10 éve ők vannak, minden döntés kihat az árfolyamra. Vajon például a nagy autógyárnak milyen árfolyamot ígértek a gyárért,ha már most majdnem 370 Ft egy euro, gyár pedig még nincs sehol?!
Szerencsére amikor most kilóg a hátsónk a gatyából, azért jut még közel 204 milliárd Ft az új atlétikai stadionra is, közben meg 25 milliárdért szétcseszik a Katát. Idióták.
@random-okos:
Hiába dolgozunk keményen (és jól), ha egyszer az adóterhek megfojtják a gazdaságot (és ez a rengeteg adó ráadásul szemlátomást rosszul van felhasználva). Kinek a hibája ez, ha nem a kormánynak? (Ok, 2.5 + 2.5 M választópolgárnak akinek ez így jó, ezt aláírom.)
@randomname
Van az a mondás, hogy "ha a német gazdaság tüsszent, a magyar gazdaság megfázik". Most a külső megrendelőinknek nem jó, miből gondolod, hogy nekünk az lesz?
Avagy el tudod képzelni, hogy bármelyik német cég vezetése ezt mondja: "Der Forint ist jetzt so stark, dafür die Ungarischen kosten uns jetzt sehr viel. Aber kein problem, wir zahlen ihnen gern. Macht's nichts, dass sie mehr als die Rumänien und kaum weniger als die Deutschen kosten." (Bocsánat a sok helyesírási hibáért.)
Egy feltörekvő deviza gond nélkül gyengül gyorsan, az erősödés közel se ennyire egyszerű.
Blend nem kell mindent elhinni utánanézés nélkül.
A kérdező neve volt George.. Megvágták a videót.
washingtonpost.com/politics/2020/10/26/no-biden-did-not-confuse-george-w-bush-donald-trump/
Vége lehetne már ennek az őrületnek.
@Kiszamolo "két tata indult a választáson, a fiatalabb is talán 76 éves?"
Van erre valami tanulmány, hogy nyugati demokráciákban miért a 60 pluszos generáció annyira meghatározó a politikában? NEm igaz, hogy nem tudnak fiatalabbakat kitermelni...
Gratulálok a fikázó hozzászóláshoz. Büszke lehetsz rá, de tényleg.
Szamomra aggaszto, hogy manapsag mar celszerubb Magyarorszagot Bulgariahoz es Romaniahoz hasonlitani a legtobb statisztikaban. Az orszag latvanyosan leszakadni latszik az EU regios atlagatol. Meg inkabb szomorunak tartom, hogy az eddigi tendenciak alapjan en mast nem nagyon tudok vizionalni a kovetkezo 10 evre sem.
Az amerikai elnokvalasztassal kapcsolatban szerintem erdekes, hogy nehany cikkben azon sakkoznak, melyik jelolt elne tul a 4 eves elnokseget nagyobb esellyel.
AI Fund (AIEQ) - várjuk meg hosszabb távon, mit tud...
Az Expense Ratio-ja 0.75% - szóval felül kell teljesítenie, hogy ne maradjon alul.
Én nem rohanok érte egyelőre...
+1 Peti véleményéhez.
disqus.com/
Esetleg?
Forint árfolyam:
Már korábban is említettem. Szemmel látható %-a a magyaroknak nyugat európai multinál dolgozik hazánkban. Hónapról-hónapra jobban járnak az anyacégek. Előző 5-7 évben lévő "bérrobbanást" korrigálja az ország vezetése, hogy maradjanak az országban. Ha nem tennék, akkor harakiri sose bocsi lenne. Minden itteni telephely low cost plant-ből high cost plant-be átkúszna.
Néhány hete itt még azt írtam egy hozzászólásban, hogy várok azért némi fizu emelést januártól. Akkor valaki mondta, hogy ne álmodozzak. Már belátom, hogy igaza volt. 1-2% látszat emelésen kívül nem várok már többet.
Utálom, hogy tücsök mentalitású vagyok. De bízom benne, jön még kutyára szalonna.
@stanlee erről talán már itt kiszámolón is volt szó, vagy guglizz rá: "boomer"
@usespanner
Aldi akciós basmati rizs otthon: 649 Ft (forrás: akcioleso.hu/aldi/happy-harvest-basmati-rizs-36572867).
Aldi akciós basmati rizs Zürichben: 683 Ft (1.99 SFr, forrás: offerscheck.ch/aldi-suisse/happy-harvest-basmati-reis-1y8k).
Zürich a világ negyedik legdrágább városa 2020-ban (forrás: timeout.com/news/revealed-the-most-expensive-cities-in-the-world-in-2020).
@random-okos "És ti mit csináltok?" Dolgozom (bazmeg) 8-10-12 órát egy nap (mikor hogy sikerül), miközben csak lesem, hogy amit forintban elteszek pénzt, az hova inflálódik 1 hónapon belül, és a fizetésem mennyivel ér kevesebbet hónapról hónapra. Ezen a blogon meg olvasom a tefélédeket, akik szerint nincs itt semmi látnivaló, fogjuk be a pofánkat és dolgozzunk tovább. Meg eleve nem a zsömle kicsi, hanem a pofánk nagy, mint tudjuk, ugye?
(Most egyébként ez a MÁP+ ez komoly felvetés volt ilyen infláció mellett, vagy csak trollkodás? (Mert annak végülis nem rossz)
@skipgeri "De bízom benne, jön még kutyára szalonna." Ígéretekkel, reményekkel tele van a padlás. Nekem is mondták, hogy tanuljak, képezzem magam, mert ez a legjobb hosszútávú befektetés, tanuljak meg nyelveket is, aztán majd jön a kánaán, meg a jó fizuk. Ilyen árak mellett a nettó 800-nál kezdődik a jó fizu, na hát azóta is jön. Én sosem voltam a disszidálás pártján, de a covid után felveszem én is a nyúlcipőt. (2006-ban magam sem gondoltam, hogy ennél létezhet még gyalázatosabb kormányzás.)
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem most telt be a pohár. Elég naiv voltam eddig, is, hogy reménykedtem mikor pl az euró először 350 volt. Már akkor hitetlenkedtem, és nagyon reménykedtem benne, hogy Matolcsy valamit csinál. Persze csak a ködösítés ment. Ha nem változott 360nál, miért változna 370Forintnál akkor?
Ahogy már sokan leírták ez teljesen tudatos "politika".
Ezért én már elkezdtem folyamatosan eladni a MÁP+ papírjaim. Nem érdekel már ha vissza is megy 330ra a forint.
Inkább értékpapírszámlára veszek TBSZ alatt SPY ETF-t, vagy pár osztalékfizető usa részvényt.
Persze kockázatosabb, de szerintem még így is minimum a pénzemnél vagyok, mert az euró már soha nem lesz 330 alatt.
@kommentelek
Nem csak a te szotaradban hazaárulás.
Viszont valszeg neked többet ér a szavad, te nem mondanal olyant, hogy ne arra figyeljünk amit mondasz, kvázi, hogy a szavad olyan lenne, mint a fing.
Valami géniusz egyszer ilyeneket mondott, kb. 16 éve.
"ellopják a pénzt az emberek zsebéből"...
"a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak."
Sajnos van egy érzésem hogy az utóbbi évek 20-30%-os atlagber novekedese nem a gazdasági növekedés eredménye hanem a munkaerohianye volt, és ezt most kíméletlenül visszaveszik szép lassan 380-390-es euroval. Mi valtozott volna? Építőiparon kívül, ami a hazai tokebol él elsősorban, bármilyen más hazai termék, vállalkozás, vallalat, export nőtt 30%-ot. Nem hiszem.
Ingatlanpiacra is az utolsókat lotykolik a benzineskannabol, talan a felijitas program szolhat nagyot, de itt már kutyának nem lesz penze 60 milliós hazakra.
"Még ha Trump nyer is, ő is 79 lenne a ciklus végére. Biden még idősebb négy évvel."
BIden mellett ott van Kamala. Ha BIden lemond majd pl. egészségi okok miatt, ő könnyen beugorhat helyette. Van rá esély, hogy ez a terv.
@xavv :
A nettó 800 is értéktelenebb 10%-kal. Arányaiban ez még nagyobb szívás . (Nyilván ezzel nem azt akarom mondani, hogy rosszabb többet keresni )
Én még mindig azt vallom, hogy maradok itthon. Nincs elég merészségem a költözéshez és valszeg ez később méginkább így lesz. Ebből a szempontból én birka vagyok. Hangya birka.
Neked hajrá.
@frederick
Egy ideje már infláció követő premium állampapírt veszek (350 alatt eurós papírt vettem ) a havi megmaradt pénzekből. Meglátjuk ki jár kevésbé rosszul
@Kiszamolo "Miért ne lehetne 65 éves kornál egy határt húzni? Ne egy nyugdíjas tata vagy mama akarja már vezetni a világ legnagyobb hatalmát."
Ugyanezt miért ne lehetne a szavazásnál is alkalmazni (Ha a 18 év alatti nem szavazás képes, akkor a 65 év feletti mitől az)? Tudom akkor a mérleg nyelve manipulálható (utalvánnyal/száraztésztával megvehető) nyugdíjas szavazóbázis kiesne. A Brexitet is olyanok szavazták meg akik lehet a "hasznát" nem élik meg.
Akik Biden szenilizmusról vagy általában véve az értelmi képességeiről beszéltek, és nem óvodás szintjén tudnak angolul azok hallották már Trumpot "beszédet" mondani? Mert annak szinte soha se füle, se farka. Szóval innentől aztán vicces azt hallgatni, hogy Biden a szenilis.
Példának berakok egy öt évvel ezelőtti "felszólalást" a vezírtől, azóta csak romlott: [folyt. köv.]
“Look, having nuclear—my uncle was a great professor and scientist and engineer, Dr. John Trump at MIT; good genes, very good genes, OK, very smart, the Wharton School of Finance, very good, very smart —you know, if you’re a conservative Republican, if I were a liberal, if, like, OK, if I ran as a liberal Democrat, they would say I’m one of the smartest people anywhere in the world—it’s true!—but when you’re a conservative Republican they try—oh, do they do a number—that’s why I always start off: Went to Wharton, was a good student, went there, went there, did this, built a fortune—you know I have to give my like credentials all the time, because we’re a little disadvantaged—but you look at the nuclear deal, the thing that really bothers me—it would have been so easy, and it’s not as important as these lives are (nuclear is powerful; my uncle explained that to me many, many years ago,
Egyébként aki követte és követi a választásokat tudja, hogy az egyik leghitelesebb előrejelző Nate Silver: projects.fivethirtyeight.com/2020-election-forecast/
Meg lehet nézni az itteni jóslatokat. Négy éve ő adta a legjobb oddsokat Trumpnak (talán 30% körülre). Persze nem őt tippelte győztesnek, és ebből sokkan levonták a következtetést, hogy nem tudja, miről beszél, mert nem értik, hogy működnek a valószínűségek. (Ti. hogy ha valakinek akár csak 10% esélye is van nyerni, és aztán nem nyer, az nem azt jelenti, hogy hibás volt a modell, hanem hogy a 10% jött be.)
Ettől függetlenül persze bármi történhet, hiszen nagyon sok a bizonytalan tényező, arról nem is beszélve, hogy a republikánusok és Trump igyekeznek mindent megtenni, hogy akadályozzák a szavazást. Azért én remélem, hogy végre jön egy kis nyugi ezután a hisztis bűnöző kislány után. Az amerikai tőzsdére is szívesebben raknék be pénzt Biden alatt (remélem, most lesz egy kis korrekció), akkor talán nem kell a sok pumpálás után a későbbiekben akkora krachtól vagy 10 évnyi oldalmozgástól tartani.
Megmosolyogtato, amikor az aldis ujsagokat hasonlitgatjak ossze. Mintha annak lenne csak igazan koze a megelheteshez, hogy hogye van az alma. Ulj be egy etterembe, javittasd meg a kocsit (es fizesd ra a biztositast, de jobbat mondok, szerezz jogsit pl franciaknal), menj el fodraszhoz, fizesd a lakbert, jarasd a gyereket bolcsibe, vegyel berletet vagy utazz par km-t taxival, hivd ki a villanyszerelot.
Igen, a benzin is majdnem ugyanannyi, sot a videokartya meg olcsobb is, es je, a Netflix is.
A szolgaltatasok arait hasonlitgassatok legyszives ossze.
@frederick A MÁP+ állampapírról már a megjelenése előtti napokban leírták bármelyik pénzügyi oldalon, hogy az infláció kockázatát átcsatornázza az emberek zsebébe, és ez a legnagyobb veszélye. Mindenki tudta, hogy humbug. Egyetlen percig se értettem (a koronaválság előtt se), miért vesz belőle bárki is, csak néztem és kerestem mindenütt, hogy mi az amiről nem tudok, mert kell lennie valaminek, mert különben a kutya se venné. Aztán szépen lassan rájöttem, hogy itt nincs semmi kacifánt, egész egyszerűen érvényesül a közgazdaságtan alapigazsága: megy a vásárba okos is meg hülye is. 🙂
Random okos csak humorizált egy kicsit. Köszönjük, én is jót mosolyogtam. Azért az látszik, hogy vannak még emberek, akik itt akarnak boldogulni. És ennek a munka része rajta nem múlik, ő megteszi amit tud. És mivel úgy gondolja, hogy helyesen cselekszik, ezért zavarják azok a vélemények, amikből kiszűrődik, hogy nem az ő és hozzá hasonló társai erőfeszítései alakítják ezt az országot. Az utóbi 70 év olyan mint egy fekete lyuk, ami elnyelte a munkánk gyümölcsét és úgy tűnik, hogy még maradunk ebben az állapotban egy darabig.
Nagy árat fizetünk azért, hogy döntő pillanatokban rossz oldalra álltunk.
Ez inkább tudatos forint leértékelésnek tünik, mivel eszköze és hatalma lenne rá a kormányzatnak hogy ezen változtasson, de látványosan nem csinálnak semmit
"de már sokat nem kell aludni, hogy megtudjuk, ki nyerte az amerikai választást."
Hát...
Nem lennék meglepődve, ha a végleges eredmény előtt még olvashatnánk egy (de inkább: két) darab heti összefoglalót.
Ugye idén sokat szavaznak levélben...
Az AI betörése a tőzsdére messze nem újkeletű dolog. Lásd Renaissance Technologies Medallion 2: en.wikipedia.org/wiki/Renaissance_Technologies#Medallion_Fund
Ez is ugyanúgy quant trading, borzalmas mennyiségű adatot túr egy AI. Évtizedek óta létezik és masszívan nyereséges.
Ajánlom olvasásra a "The man who beat the market" c. könyvet