Az olaj típustól függően két-két és fél éves csúcsra drágult és további emelkedés várható a járvány lecsengésével, akár száz dollár közelébe is drágulhat, hacsak a palaolaj-kitermelők le nem nyomják az árát. (Ilyen árszinten már nekik is megéri kitermelni az olajat.)
Nem csak nálunk, de az Egyesült Államokban is mindenki házba akar költözni lakásból a járvány mellékhatásaként, áprilisban 13%-kal voltak magasabbak a házárak, mint egy évvel azelőtt. (Igaz, a normál infláció is 5% volt, nem volt ilyen magas 2008 óta.)
Egy kép az ingatlanok elmúlt húsz évnyi áremelkedéséről inflációval korrigáltan:
Újra forró téma az Egyesült Államokban, hogy a gazdagok gyakorlatilag nem fizetnek adót. A trükk egyszerű, mint a faék: adózni csak a realizált jövedelem után kell. Ezért a milliárdosok nem eladják az értékpapírjaikat, hogy aztán adózniuk kelljen, hanem helyette hitelt vesznek fel annak a terhére és a hitelből élnek szó szerint, amíg meg nem halnak. Az örökösök majd kifizetik a hitelt az örökségből (ennyivel is csökken az örökösödési adó alapja) és kész. Egy kellően gazdag embernek egész életében nem kell adóznia, ha nem akar.
Sok amerikai államban kifut az extra munkanélküli-támogatás, azonban a felmérések szerint nem nő a munkakeresők száma, sok helyen még csökken is az áprilisi adatokhoz képest. Ezt úgy értelmezik, hogy a heti 300 dolláros extra munkanélküli segély már nem tartja vissza az embereket a munkahely keresésétől.
Sokkolja az amerikai közvéleményt, hogy a nők termékenységi rátája, vagyis hogy hány gyereket szül egy nő élete során a 2018-as 1,73-ról 2020-ban 1,64-ra zuhant. Szeretnénk, ha nálunk bármikor is ennyi lehetne....
New York elvesztette az elsőbbségét a milliárdosok számával kapcsolatban, a legtöbb dollármilliárdos már Pekingben él, konkrétan száz fő, szemben New York szerény 99 személyével. (Egy év alatt 33 új dollármilliárdos lett Pekingben.) De a jó hír, hogy a new-yorki milliárdosok összvagyona még 80 milliárd dollárral nagyobb a pekingi milliárdosokhoz képest. Egyelőre.
Európának ennél nagyobb baja van, egyre kevesebb az európai cég a világ 100 legnagyobb cége között:
Miután Kína gyakorlatilag betiltotta a bitcoint (gyakorlatban megtiltotta a pénzintézeteknek, hogy olyanokkal üzleteljenek, akik a bitcoint árura vagy pénzre váltják), azért jutott jó hír is: El Salvador hivatalos pénznemmé akarja tenni a bitcoint. Persze amíg Kínát mindenki tudja, merre van, El Salvadorról nem is hallott soha az emberek kilenctizede. Még saját pénzneme sincs, dollárral fizetnek, mivel úgyis az ország legnagyobb bevételi forrása az USA-ban dolgozók hazautalásai. A szegénység még közép-amerikai mércével is nagy, Honduras után itt a legalacsonyabb az egy főre jutó GDP, 4.187 dollár, ez a negyede a magyar adatnak.
Ügyesen kitalálta a 39 éves elnök, hogy majd lehet fizetni bitcoinnal is a boltban, de a kereskedők nem akarják elfogadni az extrém volatilitása miatt és könnyen a pénzmosás fellegvárává válhat a bitcoin miatt az ország, ami azonnali nemzetközi szankciókat vonhat maga után. Majd meglátjuk. (Mindeközben az ország kétségbeesetten próbál pénzt szerezni az IMF-től a súlyos gazdasági helyzete miatt, de a tárgyalások elakadtak. De hírnek azért jó volt a bejelentés.)
A magyar inflációs ráta továbbra is 5% feletti, ami rossz hír. A jó, hogy az MNB rájött, hogy az ő dolga az infláció megfékezése, ezért sok év után kamatemelést kezdett el emlegetni. Meg is lett a hatása, a két éve rohamosan gyengülő forint végre magára talált, 348 forint környékén van egy euró. (Két éve persze még 322 Ft volt egy euró, viszont sokkal jobb, mint az eddigi 360 forint környéki árfolyam.)
Mivel jönnek a választások, a miniszterelnök pénzesőt ígért a gyerekeket nevelőknek, 550-580 milliárd forint értékben. Véletlenül pont úgy jön ki a lépés, hogy a választás előtti hetekben folyósítják ezt a pénzt. Mivel szja-visszatérítésről van szó, szokás szerint pont azok kapják majd, akiknek nincs rá égető szükségük (állandó munkájuk van, keresnek, be vannak jelentve és így tovább) és pont akkor, amikor már vége a járvány miatti anyagi nehézségeknek. Miközben a járvány hatásait látványosan nem kompenzálta a kormány, most elengedték a költségvetési deficitet és úgy tűnik, olyan választási költekezés lesz, ami talán még soha nem volt.
Ha úgy érzed, hogy ingyen pénzt találtál az adóvisszatérítéssel, majd jusson eszedbe, hogy az állam csak azt tudja osztogatni az egyik kezével, amit a másikkal elvett. A te károdra, a te adóból vásárolnak szavazatokat. Ajánlott cikk a témában:
"A jó, hogy az MNB rájött, hogy az ő dolga az infláció megfékezése, ezért sok év után kamatemelést kezdett el emlegetni."
Már korábban is írtam, az MNB véleményének a fordulása arra kell szerintem, hogy ne legyen éles a váltás egy esetleges politikai változás esetén. Ha nem jön be a pénzszórás a kormánynak, akkor a következőnek legyen sokkal nehezebb a dolga. Ami amúgy önmagában nem lenne baj, mert szerintem nem tartható az irány pénzügyileg, sem monetáris, sem fiskális oldalról.
Persze ha a másik cikkben említett társadalmi robbanás lesz a világban, akkor tökmindegy, vegyél víztisztítót és napelemet aksival 🙂
Itt van egy pénzügyi vlogger akinek más az álláspontja arról, hogy az emberek hogy osszák be a pénzt meg az életüket.
Ha hallani akarsz arról, hogy szerinte többlet költésekkel hogy tudja magát az ember jutalmazni, inspirálni , bekerülni a 'flow' állapotba (nem tudom, hogy így kell-e mondani), akkor érdemes belehallgatni. Amit 1:35-től mond, az alapján valószínűleg lesznek olyanok akik magukra ismernek:
youtu.be/Sn7Uzd0mw0k
Lesz itt államadósság növekedés rendesen.
Na mindegy.
Majd a jövő kormányai , jegybankjai elinflálják.
Én normálisnak tartom, hogy azt a lovat abrakolják, amelyik húz.
Tegnap a portfólión az elméleti szja összeg kifizetéséről írtak, ma már csak mindenki azt kapja vissza amit befizetett. És minkettőt példákkal mutatták be.
Egyébként meg ha ezt a pénzt máshogy költené el a kormány, akkor is fanyalgás lenne.
Nem % lesz az a termékenységi ráta, hanem gyerek darab/nő.
Többféle érték is van a neten, de 1.3 körülről 1.5 fölé környékére nőtt nálunk ez az érték az elmúlt 10 évben.
A propublica.org-os sztori arról szól, hogy szövetségi jövedelemadót mennyit fizetnek a gazdagok, egyéb adókról nincs adat. Azt kevesli az eredeti cikk, hogy 401 milliárdos becsült vagyonnövekedése volt a top25-nek, de csak 13,6 milliárd szövetségi jövedelem adót fizettek 5 év alatt, azaz fejenként évente kb.109 milliót.
Szerintem ebből nem az derül ki, hogy hitelből élnének és egy vasat nem fizetnének be adóban.
OK, OK, nem adják el a részvényeiket, de ha minden évben el kéne nekik valamennyit adni, hogy befizessenek mondjuk 5-10% vagyonnövekedési adót, az mit csinálna a részvénypiaccal vajon? Ki lépne fel vevőként? Kína? A maffia? És milyen árszinten?
Lásd még Bezos/Soros vagyonából egész Afrika... ja persze.
a termékenységi ráta nem %, ne zavard össze a népet 🙂
"Mivel jönnek a választások, a miniszterelnök pénzesőt ígért a gyerekeket nevelőknek, 550-580 milliárd forint értékben."
Emlékszem, 2010 körül barári társaságban javasoltam, hogy a devizahitelesek írhassák le az adójukból a 180 feletti részt (hiszen sokan 180-as árfolyamon végtörleszhettek), majdnem megvertek, az adó nem arra való, stb. Most, hogy ezek az emberek nincsenek akkora bajban, mint akkor, most lehet, senki nem lázong.
Nagyon érdekes ez számomra.
De csak akkor, ha a FIDESZ vesztésre áll… akarom mondani, ha 5.5%-ra mérik a gazdasági növekedést.
Miklós, a termékenységi rátánál hiba, hogy százalékot írtál. Az csak simán egy szám. Vagy ha úgy tetszik, akkor legyen gyerek/nő a mértékegység. 🙂
Köszi a cikket!
Akinek kevesebb gyereke van, relative többet kap majd vissza, náluk látványosabb lesz a pénzosztás. Volt panaszkodás amiatt, hogy túl nagy a különbség az adókedvezményben az 1 és 3 gyerekesek között, most megnyerik maguknak a kevesebb gyerekkel felszerelt családokat is.
Aztán ott lesz a 25 év alattiak szja-mentessége jan. 1-től, a legfiatalabb választók is megvéve.
A nyugdíjasoknak a 13. havi következő részlete gondolom csak az első a sorban,
biztosan lesz nekik rezsiutalvány, üdülési meg egyéb finomságok is.
És az átlag fid&sz-szavazó megint azt fogja mondani, hogy "ezek is lopnak, mint a szocik, de ezek legalább nekünk is adnak!" és ezzel el is van rendezve a fejükben a dolog.
Sajnos mert dolgozik igenis van az embernek szuksege penzre, ugyhogy annyira nem sajnalom, hogy nem annak megy aki nem dolgozott.
Hurrá! Ennek is majd meg lesz a böjtje. Emlékszem amikor a 25%-os ÁFÁ-t választás előtt levitték 23%-ra, utána meg 27%-ra emelték és ott is ragadt.
Bárki nyeri a választásokat kemény megszorításokat kell hoznia és hosszú távon rosszabbul járunk. Így nem kell az SZJA pénz.
Most már nyerjen a FIDESZ, hogy megegyék a sz*rt, amit főztek. Bár nem vagyok benne biztos, hogy örülni fogunk…
Az USA-ban folyton téma ez, de hallani se akarnak a vagyon megadóztatásáról egyik uralkodó párt köreiben se, minden ilyen ígéret igen gyorsan elhal, vajh' miért... A „turkeys voting for Christmas" esete lenne.
Az is más kérdés, hogy aki vagyonilag-üzletileg megteheti, előbb az USA államai között költözik, aztán meg külföldre (a „nomád jövedelem" most ott elég népszerű téma). Nem véletlenül találták ki politikusaik azt az ostobaságot, hogy akkor rákényszerítenek az egész világra egy minimum adót és punktum... az is a „gazdagok megadóztatása" c. parasztvakítás része.
A „gazdag" igen képlékeny definíciójáról már nem is beszélve: mindenki a maga életszínvonala fölé lövi be eggyel!
Most akarom a GYED kiegészítést önsegélyezőre igényelni átlag fizetésre (idén márciustól). Ezek szerint nem érdemes vele foglalkozni mert a papírmunka mellett még a pénztár költségeit is bukom?
Így van.
Meglesz a bojtje? :D....igy is meg ugy is szivas van. Meszaros vagyona annyi lett, hogy 80 even at keres ket naponta egy lakast es akkor ezert aggoddunk. A kerdes csak az, hogy a lopas kozepette kapunk vagy sem.
Én istenem jó istenem, még 4 év fideszt adj nekem!!! Utána már egy életre “kész” vagyok, ház kifizetve, lakás kiadva, babakötvények feltöltve. Még 4 év, hogy ilyen-olyan ürüggyel hozzám vágnak évi 5-10 milliót, covid, szja, dupla gyed,az is meghosszabbítva, csok, babaváró, jelzáloghitel elengedés aztán felőlem jöhet bármilyen kormány. Engem megvettek.
Akinek likvid tőkéje van , vegyen fizikai aranyat. Szerintem ez a legjobb válasz az előttünk álló pénzügyi kihívásokra. Persze néhány év múlva okosabbak leszünk...
@poli Egy "r" kimaradt a nevedből. És utánad a tűzözön. Mert nem egyedül vagy ezzel így. Mondjuk őszintén remélem, hogy csak irónia volt.
Huszas eveim vegen jarok, sok korombeli van a kornyezetemben, akit erintenek a csaladtamogatasok, es viszonylag sok olyan is, akit a 25 even aluliak szja mentessege.
Egyetlen egy olyan ismerosom sincs, aki amugy nem szimpatizal a fidesszel, de ezek miatt a tamogatasok miatt rajuk szavazna.
Mindenki igenybe veszi, es ugy van vele, hogy ha mar ilyen szar (az o ertekrendjuk szerint) a kormanyzas, legalabb valami hasznuk van belole, de azert varjak a kormanyvaltast.
Meg termeszetesen olyanok is vannak, akik elegedettek a kormannyal, de ok szinte minden intezkedessel.
Szoval nem igazan latom, kik azok, akiket CSAK EZ megszolit ugy, hogy a tobbi intezkedesuk nem es alkalmas szavazatvasarlasra.
Adrienn, az a baj, hogy a választásokat soha nem a gondolkodó kisebbség dönti el, hanem a tömeg. Van, akit egy zsák krumplival vesznek meg, akihez ez kevés, annak pénzt adnak a választás előtt.
@zsibbadt: Ebből én fél órát nem nézek meg.
Ez az emben egyszerűen épít magának egy szalmabábut, azellen érvel. (Tényleg nincs alternatíva a 300.000Ft-os iPhone és a 10.000-es kémtelefon között? Tényleg nincs semmi a fillér×××× és a spórolás között?)
Egyébként az 5. percig bírtam. Tényleg egy olyan ember pénzügyi tanácsait javaslod, aki egy kocsiban veszi fel a videót olyan mondatokkal tarkítva, hogy (bocs Miklós), "Ha ez a gyerek ideáll mellém, én megcsapom, az ku××aisten. És nézd má', most jön ide. Gyerekek, látni fogtok élőbe' ahogyan lecsapom."
Ezt ne nevezzük már pénzügyi tanácsadásnak. Ez egy trashvideó, amiben éppen arról beszél, hogy miért nem kell spórolni. Én azért jobban érzem magam, amikor a munkaerőpiacon alkupozícióban vagyok, mert nagyjából 5 évre elég pénzem van. (Cserébe olcsó a telefonom, 8 éves az akkor is olcsón vett laptopom, bár van egy új autóm, mert az kellett.)
@poli eleg olcson adtad magad
@laci-bacsi ezt a hulyeseget idorol idore beirja valami okos, aztan kiderul hogy ha kb 120 evet visszanezunk a gazdasagtortenelemben, 1 olyan valsagot vagy idoszakot nem talalunk az abran amikor ez igaz lett volna
@laci-bacsi Én szeretnék aranyat tartani a portfóliómban, de a fizikai arannyal az a gondom, hogy macera. Nem szeretném otthon tartani, nincs igazán ínyemre mondjuk a széfbérlés sem, főleg, mert nem ilyenre való, ha jól tudom, és mivel ezek is banknál vannak általában, még az is lehet, hogy nagy gáz esetén nem férnék hozzá a széfemhez se.
Néhány aranyérmét persze be lehet szerezni, de az nem sok, azt is a fiókban tartod?
Arany ETF és aranybánya cég-ETF tartása egy megoldás lehet szerintem. Az arany árfolyamának nagy megugrása esetén, még időben ez akár fizikai aranyra is váltható lenne.
Az "időben" fontos - ugye az okosok azt mondják, az ETF nem igazán arany, hiszen gáz esetén (amire az aranyat tartod ugye, kvázi biztosításként, mert hozama az nincs), az ETF-ből jó eséllyel nem tudsz aranyat csinálni, de akár még dollárt se...
Valaki ehhez jobban értő kifejthetné részletesebben.
A TFR idén akár lehet 1,6 fölött nálunk. És nem mindegy, hogy nálunk 1,2 körüliről lesz annyi, az USA-ban meg 2 körüliről.
Salvador és pláne Nayib Bukele elég különleges jelenség, rá érdemes lesz figyelni, mert alapvetően meghatározhatja a dél-amerikai politikai életet - az általa választott út ugyanis különleges a helyi viszonyok között. Nem mondom, hogy ez a helyes út, de ettől még lehet iránymutató (itt írnak róla bővebben).
facebook.com/latinamerikafigyelo/photos/a.102300091947377/102959078548145/
Kobe, nézd meg azt az ábrát jobban, és találni fogsz...
Egy szólás jutott hirtelen az eszembe, valahogy így szól: "Las Vegas, ez az a hely, ahol a pénz beszélni tud, és azt mondja: viszlát!"
Hirtelen, elkezdtek félni az inflációtól, pedig évek ótta azon igyekeztek hogy inflációt gerjesszenek valahogy. Most már ezek szerint nyomtatnak annyi pénzt hogy ez beinduljon. Szerintem kamatokat emelgetni nem nagyon fognak 5-6 bevallott százaléknál amig csak dumálnak róla az semmit nem jelent, majd esetleg ha magasabb lesz, mivel pont hogy el akarják inflálni az adósságokat. A kamatok emelésével pedig összedöntenék ezt az adósság lufit. Érdekes lesz ennek az egésznek a vége az biztos.
@ordas "Én normálisnak tartom, hogy azt a lovat abrakolják, amelyik húz."
Aha.
Csak közben az összeset éheztetik és szarrá adóztatják.
Az az abrak is inkább üveggyöngy.
Argentína 2.0
@papir-arany
Itt egy hozzáértő beszél arról, hogyan kell aranyat tárolni.
youtube.com/watch?v=YFtHjV4c4uw
Ez az szja-s pénzosztás kb. csak füst. Mindenütt elhangzott, hogy az éves terv 4,x%... Szóval ahhoz, hogy 5,5% legyen ahhoz teljesíteni is kell...
Évek óta alul volt tervezve (koronavírus előtt) a gdp, így mindig év vége felé derült ki, mennyi a többlet, amit el lehet osztogatni, tapsolni...
Nem tudjuk mit hoz a nyár-ősz, elég nagy a nemzetközi kitettség, a turisztika sem tudja hozni a 10%-ot... Én pesszimista vagyok 1%, vagy afeletti extra gdp növekedést nem könnyű összehozni. Trükkök százaival sem.
Fiatalok között is inkább ellenzékiek vannak, és szavazatvásárlásnak tartják a 0 szja-t.
Ha már emlegették többen a választást. Az ellenzék programja is világos, adóemelések, többkulcsos adó, privatizáció, brüsszeli hitel inkább, mint piaci, EU ügyészség, alapjövedelem, illetve az ingyenpénzek (nem munkához kötöttt) megemelése, pl. családi pótlék, és a mosani osztogatások eltörlése.
Treil, mièrt is nem èri meg az önsegèlyezőt igènybe venni? Azt hiszem 4% a levonás ès 20% a jóváírás, tehát 16%-ot nyersz. Papírmunka 1 db a4-es papír ès renszeresen utalnak. Átsiklottam valami felett?
Szomorú, hogy az emberek az ingyen pénznek örülnek és nem gondolnak bele, hogy mennyivel jobb lenne ha a fizetésük lenne olyan színvonalú amiből tisztességesen megtudnának élni.
Amíg ez a gondolkodás marad, addig itt semmi nem fog változni. Évközben kuporgatás, karácsonykor meg választáskor maroktartás, a maradék időben meg a hőbörgés meg a “bezzegAusztriábanmennyitkeresnék” mantrázás.
Csak egyszer látna mindenki egy random osztrák falut.. és egyre egyre messzebb jutunk a civilizációtól.
@zsibbadt : En csak ket dologra szeretnem felhivni a figyelmed. Az egyik az, hogy a purgatorium teologiai koncepcioja ugyanugy a "vagyak szenvedest okoznak" elven alapszik, mint a buddhizmus vonatkozo tanitasai, hiszen ha valakinek abbol all az elete, hogy jokat eszik, kocsikazik es csajozik, annak nem igazan tud neki mit nyujtani az isteni orokke letezes, mert az nem olyan, mint egy vegtelenitett videojatek. Ezert talaltak ki a purgatoriumot, ahol a lelek ilyen nevtelen alkoholistak klubbja szeruen leszokhat a foldi letezes hamis oromeirol, es valahol ez van az egyszeru elet koncepcioja mogott is.
A masik dolog, hogy ha van egy komoly eletfilozofiai problema, es az egyik oldalt kepviselok kozott ott van Markus Aurelius, Szokratesz es Szent Agoston, a masik oldalon meg ott van Berki Krisztian fukszos Jozsival, a penzugyi guruval, akkor erzed, hogy ezek nincsenek egy sulycsoportban.
netán otthoni széf? Pár Lipót tallér,pár ritkább Ferenc József arany dukát,korona és kinevetheted az inflációt...
Nagyon off
Debrecenben szeretnénk lakást venni. Szerintetek hány százalékot lehet alkudni a meghirdetett árból? Lehet egyáltalán?
Engem az lep meg, hogy mennyi embert - vagy legalábbis újságírót - meglep a világban az olajár növekedése. Szerintem teljesen logikus, h ez történik. Lényegesen csökkent a kitermelés, leálltak finomítók, még be sem indult projektek álltak le. Tökéletesen érthető, h a világ zöldülni szeretne, ez az egyetlen egészséges irány. Közben viszont nem tehetünk úgy, mintha az olajcsap gyors elzárása működőképes alternatíva lenne. Az igény nem tud azonnal hatalmasat csökkenni, így adja magát, h megy fel az ára.
Többször hallani párhuzamot a dohányiparral, pedig ez nagyon sántít. A cigaretta letétele egyéni döntés, megoldható egyik napról a másikra. Ugyanez lehetetlen a kőolajszármazékokkal, hisz annyira átszőtte az életünket, a mindennapi használati tárgyaink zömében is ott vannak. Sokkal komplexebb tervezés, lépések kellenek - és kényelmünk részbeni feladása! -, h ezt a függőséget megszüntessük.
Laci bácsi,
Nekem úgy rémlik, hogy évek óta visszatérően buzdítasz kommentjeidben fizikai arany vételére. Miközben lehet szerepe az aranynak egy komolyabb portfólióban, szerintem az olvasók döntő százalékának - még a kisebb 10 jegyű megtakarítással rendelkezőknek sem - ez nem praktikus. Egyszerűen jellemzően nincs olyan hozama, ami megérné a magas tárolási költségeket és macerát. Hacsak persze nem a világvégét várja az ember. Bár akkor nagyon erős "lakatok" és komoly védelmi arzenál is szükséges lehet majd megvédeni a fizikai aranyat.
Pontosan! Olcsón adom magam, 18 évesen nulláról indultam, sok év munkával és tanulással összeraktam egy lakást, az elmúlt 8 évben meg úgy jön/jött össze egy 90 milliós ház, hogy közben egyre kevesebb melóval, 2 kisgyerekkel, 3.a pocakban, mindkettőnk szüleit támogatva, és még mellette félre is rakva vígan élünk. Hm. Lehet bennem van a hiba. Nekem ez így pont jó.
"akár száz dollár közelébe is drágulhat, hacsak a palaolaj-kitermelők le nem nyomják az árát. (Ilyen árszinten már nekik is megéri kitermelni az olajat.)"
Azért ez nagyon régi emlékkép lehet ám Miklós, hogy ezt így leírtad.
Év eleje óta ismét Devon Energy (DVN) részvényes vagyok, 8 dollár óta vásárolgatok minden pénzemből belőle (megint szarok a diverzifikációra), 4400 részvényem van belőle éppen, és mivel tegnap volt az ex-dividend date és papírt kértem az osztalékból nem pénzt, ez megy még feljebb (amúgy most 30$ az árfolyama már, év végre remélem 40$ felett lesz).
Ez a kis független kőolajos cégecske az első negyedévben 31,5 dolláros áron termelt ki egy hordó olajat, és hála a WPX cég év eleji beolvasztásának és egyéb fejlesztéseknek, Q3-ra már 30 dollár alá tudják ezt szorítani (Q2-re nem merték még megígérni, hogy sikerül). Konkrétan nem bírják mire elkölteni a free cash flowjukat.
Családfő! Jó megfigyelő vagy, valóban régóta, és többször törtem pálcát a fizikai arany mellett. De..ahhoz nem kell világvége..hogy..stb..A világ nagy nemzeti bankjai nem véletlenül vásárolnak tonna számra aranyat. Pl. MNB ...stb..Mindig a nagyokat kell figyelni, ha jól akarsz járni. Ők nem vásárolnak kripto devizát, részvényt, lakást, de ezüstöt sem, arany érmét sem. Vajon miért nem? Lehet, hogy ők tudnak valamit, vagy én is olyan ostoba vagyok, mint ők? Erre kellene megkeresni a választ, amíg nem késő. Ez a rövid véleményem. Nekem nem az számít, hogy mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja.
Véleményem szerint - még ha furcsán is hangzik - jelenleg a kisbefektetők portfóliójában is egyre inkább szerepelni kell hosszú távon alacsony kamatozású hitelnek. Az egész világ ezt csinálja nagyban, szépen meg fog jelenni kicsiben is. Pontosabban az ingatlanpiacon és a vállalati szférában már meg is jelent.
Hozzá fognak szoktatni minket, hogy a hitelre, úgy tekintsünk, mint a kötvényre és a részvényre. Egyfajta befektetési lehetőségként, mivel az infláció alatti kamattal lehet folyamatosan hozzájutni. Ha nincs rá szükséged, akkor is használni fogod.
33% kötvény, 33% kockázatosabb befektetés, 33% alacsony kamatozású hitelre vett valamilyen biztonságos eszköz (általában ingatlan). Aztán jöhet a minden eladósodott állam által kívánt infláció.
...upsz, kisebb 9 jegyű befektetési portfóliót akartam írni.
(Kíváncsi leszek, hányan kötnek bele - jogosan - a 10 számjegybe öt óra alatt. 🙂 )
@kl ez egy nagyon jó rész. 🙂
@csaladfo Hát a kisebb 10 jegyű megtakarítással rendelkező Kiszámoló-olvasók véleményére én is kíváncsi lennék, azt már nem lehet úgy rejtegetni mint az órát a Pulp Fictionben... 🙂
Az elmélet amúgy úgy szól, hogy ha a portfóliód 10%-a aranyban van, az egy "normál" infláció, esetleges tőzsdei zuhé esetén is valamennyire kiegyensúlyozó szerepet tölt be, ha meg neadjisten mégis jönne az Armageddon meg a tízezer dolláros aranyuncia, akkor ezzel tudod a vagyonodat valamennyire átmenteni.
Megnéztem, egy 1 kilós aranyrúd most 17.8 millió forint, ez mondjuk 50 ezer euró most, 100 db. 500 eurós bankjegy. Bár az 500 eurós böhömnagy, a 100-as bankjegyköteg nincs 1 kiló, az arany jobban húzza a zsebet, ha futni kell vele, viszont jobban belefér... És ugye az a feltevése az aranyhívőknek, hogy a fiat pénz elértéktelenik majd, nem a mostani bankjegyköteget kell nézni.
@poli És még közben az összes pénz vihetjük is külföldre és élvezhetjük a 0 nyereségadót a tbsznek köszönhetően és a forint hanyatlásán meg kaszálunk. A nincsteleleneket meg lehet sajnálni, bár majd választáskor úgy is kapnak krumplit.
Csak az a bökkenő van ezzel a rendszerrel, hogy a normális óvoda 100 ezer forintnál, az iskola meg 200 ezernél kezdődik, az egyetem meg külföld. Az egészségügyi díjakról nem is akarok írni.
Azzal egyetértek, hogy az adóvisszatérítés időzítése kampányfogás.
Azzal viszont nem, hogy a gyerekeket nevelőket nem érte (anyagi) hátrány az elmúlt másfél évben. 2020 tavaszán a nagyszülők el voltak zárva, a szülők kényszerből mentek szabadságra, táppénzre, vagy akár elvesztették ezek miatt a munkájukat és sokuk otthon tanított tavaly és idén is a tanárok helyett. Mindezidáig nulla központi segítséggel.
Laci bácsi,
Szerintem nem érdemes összehasonlítani a nemzeti bankok ideális portfólióját a tieddel, enyémmel stb. Ami a részükről okos vagy épp szükséges dolog, az nekünk olvasóknak lehet értelmetlen. Vagy legalábbis találunk olcsóbb és praktikusabb alternatívát az aranyrudaknál.
papír arany, valóban, az órás megoldás nem működne. 😀
Poli, a logikát nem sokban különbözik attól, amit 70 éve mondhattak az újdonsült gyárigazgatók vagy tanácselnökök, miután kiemelték őket mondjuk a gyártósorról jó pártkatona voltuk miatt. Neki jó lett, de vajon az országnak is? (Tudjuk a választ.)
Poli, itt sajnos nem tudok írni olyat, amit szeretnék, mert Miklós kitiltana rögtön.
Így csak annyit írok, hogy majd a gyerekeid fogják megfizetni az árát mindennek, amivel most tönkreteszitek az országot.
"Treil, mièrt is nem èri meg az önsegèlyezőt igènybe venni? Azt hiszem 4% a levonás ès 20% a jóváírás, tehát 16%-ot nyersz. Papírmunka 1 db a4-es papír ès renszeresen utalnak. Átsiklottam valami felett?"
Azért mert SZJA-bol kapsz onsegelyezonel vissza, de ha atlagfizetesnel jövőre visszakapod a teljes SZJA-d akkor nem lesz miből onsegelyezot igényelni.
Vajon akinek idén született a gyereke vagy idén múlik el 18 éves, ő is megkapja az szja visszatérítést?
@lumpenproletar
Ez a rész amit félreértesz, az eszesebbeknél a gyerek az majd mehet külföldre ha szükséges. Egyfelől a vagyon egy jó része már most is is külföldön van, másfelől amúgy is érdemes a gyereket kiküldeni kicsit világot látni, harmadrészt a magánoktatásban nem épp a hazafi nevelésről szól. Arra valók az egyházi és a most behaharangozott katonai iskolák, ez az ami a köznépnek jár.