Megjelent az árfigyelő rendszerről szóló rendelet

2023-05-09
Oszd meg ismerőseiddel a cikket: 

Megjelent a Magyar Közlönyben az árfigyelő szolgáltatásról szóló kormányrendelet, "az ukrajnai fegyveres konfliktus miatt és a társadalom felemelkedése érdekében."

A szabály szokás szerint csak a gonosz külföldi multikra vonatkozik, évi 100 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező cégek az érintettek.

Az árakat boltonként és naponta kell felvinni és elméletileg nyilvános lesz az adatbázis. Hogy mely termékek árát kell majd feltölteni, az sajnos még nem derült ki, azt június közepéig fogják kidolgozni.

Bár az inflációt ez sem fogja letörni, ahogy a kötelező akciózás sem lesz jó semmire, de ennek legalább van értelme, a tudatos vásárlók megnézhetik, hol mi mennyibe kerül. Az is ki fog derülni, hogy az egyik Auchanban/Tescoban/Sparban sokkal drágább minden, mint a másikban, mert ott nincs a közelben konkurencia.

Reméljük, értelmesen kereshetőek lesznek az adatok, beleértve az archív adatokat is, akkor sok mindent ki lehet majd bányászni a közzétett információkból.

Lehet, hogy visszafelé fog ez is elsülni. Bár a kormánynak kedves bolthálózatoknak nem kell adatot szolgáltatni, (valamiért ebből is kimaradtak, ahogy a különadókból is mindig), azért az emberek még megnézhetik, hogy mennyibe kerül az a termék a multiknál, ami a helyi Coopban/CBA-ban ennyiért van kirakva.

Szóval egyelőre még sokat nem tudunk a működéséről, de reméljük, hogy egy használható rendszer lesz, ahol lehet majd keresni helyre, boltokra és termékekre szűrve is. (Bár kíváncsi leszek, mi lesz kész belőle határidőre, ha egy hónapja találták ki és még mindig nem tudjuk, milyen adatok lesznek feltöltve. S eddig is léteztek ár-összehasonlító oldalak, ha azokat sem használták az emberek, az állami oldalt miért használnák?)

Hozzászólások:

Komment szekció frissítés alatt!

Kedves Kommentelők!
Éppen egy új kommentmotorra állunk át, azonban a Kiszámoló blog régi kommentjei mind elérhetők, és az elmúlt 1 év Disqus hozzászólásait hamarosan, a következő napokban importáljuk az új rendszerbe. Ha van fontos észrevételed, kérjük, oszd meg velünk! Köszönjük a türelmeteket és megértéseteket.
120 hozzászólás
Legrégebbi
Legújabb Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Már csak húst vásárolunk Magyarországon, bár a Lidl-ben a szeletelt tarja kilója talán 3800 Ft volt? Azon azért lesokkolódtam. De sok minden még olyan 2500-3000 Ft körül van, ha meg az ember vesz nagy cupák combot, az talán 2000? Ausztriában ezek a dolgok olyan 4000 Ft környékén kezdődnek kilónként, a darálthús néha kissé olcsóbb. Az nem vigasztal, hogy itt minden osztrák hús.

De az utóbbi 2-3 alkalommal már úgy jártam, hogy nem tudtam húst venni, mert nem volt. A Tesco mindig is egy pusztulat volt tőkehúsból, egyedül a Lidl vehető komolyan, meg néha a Penny. De hiánytermék a mellfilé, karaj és a tarja is. Köröm meg ilyen baromságok sok van. De még az 1000 Ft-os leveshúscsontot is elviszik az emberek. Így, ha éppen nem mennénk arra kirándulni, benzinben is olcsóbb lenne már Ausztria azzal a pár kg hússal. Az időkiesést nem is számolva.

Ezt tegyék ki táblára a boltban.

Kiszámoló te sem gondolod komolyan, hogy az állami informatikai szféra képes lenne bármilyen értelmes dolgot pár hónap alatt összedobni úgy, hogy valószínű még a jogszabályok is össze vissza fognak változni.

@Kiszamolo "Esetleg majd valaki megoldja, hogy az elérhető adatokat értelmes és használható formába önti." - Rég nevettem ilyen felszabadultan!

Valamennyire ontopic amúgy, azt tudja valaki, hogy hol/kik fejlesztik az állami rendszereket, mint pld. ügyfélkapu, EESZT, stb.? Közalkalmazottak, vagy külsős cégek? És az üzemeltetés?

Nem értem ebben mi az új, ha penny és aldi árak érdekelnek akkor a roksh-on elérhető, a többiek közül a spar, tesco, auchan online webshopjából is lehet tájékozódni, kb a lidl lehet a kivétel, talán nekik nincsenek online elérhető áraik.

"reméljük, hogy egy használható rendszer lesz"
Itt egy négyzetméterre két négyzetméternyi kincstári optimizmus jutott.
Szerintem szkennelt pdf-ek lesznek kirakva, egyesével letölthetően.
De persze reménykedni szabad, sőt kell is. Én is azt teszem.

Nemzeti Cashmap?
Nincsenek illúzióim, az sem lepne meg, ha elforgatva beszkennelt pdf-eket töltögetnének fel.

szerintem már senkit sem érdekel a cba/coop és társai, _senki_ sem vásárol ott.

ez inkább arra kellhet, hogy amikor jön a következő árfixálás, akkor legyen hova visszanyúlni, könnyű legyen ellenőrizni. főleg amikor a nav-hoz a pénztárgép nem csak azt jelenti majd hogy mennyi a blokk végösszege, hanem konkrét termék/ár/stb is megy be a központba. aztán jöhet az automata bünti.

Nézd, apjuk, a miskolci Tescóban 3 forinttal olcsóbb a parizel, menjünk oda 2 óra alatt… Idióta egy intézkedés

Én szoktam használni a cashmap oldalt. Nem arra, hogy A vagy B boltba menjek, hanem hogyha valami akciós a kifli.hu-n (aminek az ára nincs fent sajnos a cashmap oldalon), érdemese-e onnan venni. Vagy ha kb ugyanannyi, mint máshol.

Meglepő, de több márkás termék annyiba kerül online kiszállítás mellett, mintha a sparban venném.

Kormányközeli ember megvette a Cashmap-et? 😀

@nacionalista Igen, én például tudom.

@nacionalista : alapvetően külsős cégek (NER közeli, baráti cégek, szerintem mindenki tudja miről van szó). Első kézből tudom, mivel jó pár éve sikerült egy ilyen helyre betévednem. Pár nap után magamtól álltam fel a botrányos IT fejlesztési folyamatok és forráskód láttán.

"Lehet, hogy visszafelé fog ez is elsülni. Bár a kormánynak kedves bolthálózatoknak nem kell adatot szolgáltatni"

Az emberek megnézik a neten, és a multiba mennek majd, ahol olcsó. Ha a többi nem közli az adatot, akkor arról kevesebben fognak tudni, és még több forgalmat fog hajtani a multikhoz.

"Bár a kormánynak kedves bolthálózatoknak nem kell adatot szolgáltatni, (valamiért ebből is kimaradtak, ahogy a különadókból is mindig), azért az emberek még megnézhetik, hogy mennyibe kerül az a termék a multiknál, ami a helyi Coopban/CBA-ban ennyiért van kirakva."

ismétlem magam, a te olvasóid eddig is megnézték, akinek meg tényleg segíthetne spórolni, az nem fog használni egy ilyen rendszert, hanem megy a megszokott helyre

de ne legyen igazam, legyen ez az (egyik) első hasznos húzása a magyar kormánynak

Ez izgalmasan hangzik, ha lesz nyilvános API összedobok hozzá valami elemző scriptet. 🙂

Ezzel a sok hülyeséggel csak maguk alatt vágják a fát. A tanárokkal is amit művelnek, az elfogadhatatlan. Pedig voltak azért olyan intézkedéseik, amikkel egyet tudtam érteni (nem sorolom, nem akarok vitát) de az utóbbi időkben csak a hülyeséget látom.

Más téma: néha meglep, hogy ezen a blogon is néhány embernek mennyire borzasztó a helyesírása. Ráadásul már minden böngésző aláhúzza a hibás szavakat. Parizer L-lel a végén? Jájj.

@nacionalista Külsős cégek, legalábbis azt a pár rendszert, amiről én tudok. Vannak köztük kisebbek, de ott vannak a kormányközeli nagy cégek is.
Amikor felmerül egy-egy banális hiba, leállás, akármi, a jellemző válaszom (még ha közük sincs éppen ahhoz a rendszerhez): "Mit vártál? A 4ig fejleszti."

Elvtársak! Én nem értem minek ezeket a dolgokat ennyire megbonyolítani amikor már elődeink mindent jól kitaláltak. Kell egy hivatal - lehetne a neve mondjuk Árhivatal - ami megmondja hogy mi mennyibe kerüljön - öt évre előre. És kész.:)

@komm Miért? A magyar fejlesztők körében népi sport az állami adatbázisok és szolgáltatások értelmes formára hozása. (Az állami szerveknél pedig állami sport ezen szolgáltatások ellehetetlenítése az API-k random és indokolatlan változtatásával. Ahelyett, hogy felkarolnák őket és örülnének, hogy nem kell a UI-val szöszmötölni.)

Fogadjunk, hogy faxon fogjak "feltolteni" 🙂

@nacionalista
Az egyik adatbázis fejlesztő cég az IdomSoft, állami tulajdonban. Nagyon nehézkesen működnek de a végeredmény jól szokott sikerülni. Ők csinálták az oltási igazolvány rendszerét, büntetőpont lekérdezést, az E-szmeélyi mögötti adatbázisokat illetve az új ingatlan nyilvántartó keretrendszert is.

Futólag olvastam csak a cikket, de ahogy nézem, csak adott termékeket fog érinteni, nem mindent.

Köszi mindenkinek az infót. @xavv neked különösen.

@XXY: ez nagyon érdekes. Az volt az elméletem, hogy állami tulajdonú cég teljesen lehetetlen, hogy értelmes szoftverterméket hozzon létre. Mondjuk amiket írtál abból csak az oltási igazolványost használtam, és azért az sem volt túl pro, de egy állami tulajdonú cégtől rosszabbra számítottam volna. Úgy tűnik vannak még csodák.

lazán kapcsolódik, de olyat melyik hatóságnál lehet jelenteni ( bár lehet értelme semmi ), hogy az egyik bolthálózat ( Spar) azzal a trükkel él, hogy kiírt ár rendkívül gyakran nem egyezik , más áruházakhoz képest , a rendszerben, a kasszánál megjelenő árhoz képest. persze ez bárhol előfordulhat és elő is szokott, kb 2 évente egyszer, de a sparnál már 10 éves időtávon azt tapasztalom, hogy 10 vásárlásból 2-3 alkalommal előfordul. amúgy ha kivárod akkor visszadják a pénzt, kb. 10-15 percet kell rá várni és pár tíz vagy max pár száz forintot jelent általában, szóval gondolom arra játszanak, hogy nem tűnik fel illetve kellemetlen, nem éri meg. köszönöm!

10 dkg magyar vaj a CBA-ban 985 Ft, 20 dkg ír vaj egy nem multi, de nem is "nemzethy" boltban 999 Ft.

Itt valami nagyon nem stimmel az ún. versenyképességünkkel.

Nem valószínű, hogy a nagyobb csomagolás miatt lenne ennyivel kedvezőbb az ír vaj ára.
És nem is arról van szó, hogy a magyar jobb minőségű, vagy a zsírtartalma nagyobb.

@tomi ezt nem hatosagnal kell jelenteni hanem a helyszinen a penztarnal, es jogosult vagy az alacsonyabb arat fizetni

@nacionalista

tigra.hu/referencia-partnerek/
Tobb ceg is van ok az egyik nagyobb

@tomi : en ezert tettem tiltolistara ugy 10 eve a Spart. Kb minden 2. vasarlasnal volt legalabb egy ilyen tetel, es kurvalkodni kellett hogy visszadjak a penzt, meg persze az ido is ment vele. Tavaly adtam nekik egy ujabb eselyt sok-sok ev szunet utan, es a 3. vasarlasnal ismet belefutottam. Ugy tunik naluk ez tudatos lehet, sokan biztosan nem nezegetik a blokkot meg 20-30 tetel eseten fel se tunik az a plusz parszaz vagy ezer Forint. Szoval tovabbra is kerulom a Spart.

OFF: A Magyar Közlöny 68.számában-megjelenés dátuma 2023.05.09- jelent meg a 44/2023.(V.9.) Miniszterelnöki határozat. Nem túl hosszú, sommásan összefoglalva: a korábbi USA-Magyarország közötti kettős adóztatást elkerő megállapodás újra tárgyalás előkészítését tartalmazza.

ON: május 0j6-án szombaton Németországban vettem Senseo kávét, egy csomag 1,99 Eur volt. Itthon 1189 Ft egy csomag. De volt már 1200 valamennyi is.

Kiváncsi vagyok lesznek-e olyan korrektek, hogy jsonban, csvben elérhetővé teszik a begyűjtött adatokat, hogy külsősök is írhassanak rá programokat.

@tomi vevoszolgalat@spar.hu, lefotózod a blokkot és 5 szóban leírod melyik termék ára nem stimmelt. Ne várakozz! Tipp: Mindig az önkiszolgáló kasszát válaszd, ha nem stimmel lehúzáskor az ár, hagyd csak ott a terméket, esetleg szólj az ott álló alkalmazottnak (bár abból megint csak várakozás lesz).

@v Mielőtt hozzászólsz szegény tomi hozzászólásához legalább olvasd el rendesen.

Értelmesen kereshető?

Mint COVID alatt a koronavirus.gov? 😀

@..... - Csak azon nevettem, hogy a tapasztalataink alapján már egyből ez a megoldás jutott eszünkbe. (Lásd sok másik komment.) Már-már otthon-érzést okoz ezt felismerni.

@szamok-tukreben
Koszi az OFF-ot, argus szemekkel figyelem,h mi lesz a kettos adoztatassal.

Itt a rendelet: njt.hu/jogszabaly/2023-162-20-22
Érdekesség:
5. §: nem az általában szokásos "X Ft-tól Y Ft-ig terjedő bírságot szab ki" megoldást használja, hanem simán "Y forint bírságot szab ki". 500 ezer, 1, 2 és 3 milliósak a bírságok, termékhiány esetében termékkategóriánként. 10% alatti termékhiány (azaz elvileg bármekkora kicsi, 1 db hiánya esetén is?) -> 500 ezer Ft. (Bázis a 2022-es év, ld. 3. §).
2. § (5) bekezdés: "Nem köteles a kereskedő az árcsökkentés alkalmazására azon akcióköteles termékkategória vonatkozásában, amely tekintetében e rendelet kihirdetésének napján nem forgalmaz legalább 5 különböző, az adott akcióköteles termékkategóriába tartozó terméket." - azaz "kihirdetésének napján", nem pedig "hatályba lépésének napján". (Nem mintha sokat nyertek volna azzal a plusz egy nappal...)

(De minek is kezdtem el ennek egyáltalán utánanézni, csak felhúzom magam. Pl. kormany.hu/hirek/julius-1-en-indul-az-online-arfigyelo-rendszer - itt miért nincs a cikkhez sehol egy dátum? Nemcsak ehhez, máshoz sincs.)

@raverguy ne legyenek illúzióid, tapasztalatom szerint ez az utolsó szempont nekik.

Több mindent integráltam be publikus adatok alapján ahol jó lett volna a standard json adat, de a BKK Futár/BudapestGo-n kívűl jellemzően egyiknél sem volt erre lehetőség vagy az API nem publikus halandó számára (pl. az autópálya-matrica lekérdezése).

"Az is ki fog derülni, hogy az egyik Auchanban/Tescoban/Sparban sokkal drágább minden, mint a másikban, mert ott nincs a közelben konkurencia."

Többiekről nem tudok nyilatkozni, de bő 5 év Tesco központi iroda után bátran merem állítani, hogy a Tesco ezt nem csinálja. Régen csinált régiós árazást, de 2015-16 óta biztosan nem. Ott minden ugyan annyi, bármelyik áruházat nézed.

@tomi - szintén kereskedelmi (irodás) tapasztalatból mondom, hogy ezt elhiheted, nem a központ szeretné. Nagyon sokra büntethető (éves forgalmuk 4%-a a max, számold ki 🙂 ) ha nem stimmel a kirakott ár. Mert - ami szomorú -, hogy legtöbbször nem ér oda az alkalmazott, hogy polccímkét cseréljen. Tehát egyszerű emberi mulasztásról van szó, nem áll érdekében így megtéveszteni a vásárlót a cégeknek.

@mutyilufi @tomi
Győrben is ugyanezt tapasztaltam a Sparral. Ráadásul amikor lefotóztam az árat, és úgy mentem reklamálni, akkor még ők csesztek le, hogy mit képzelek magamról, mert tilos fényképezni a boltban. Na eddig tartott a türelmem, és kértem a boltvezetőt, meg a panaszkönyvet. Elmondtam, hogy rohadt csaló banda, és minden egyes vásárláskor ez van.
Ez már évekkel ezelőtt történt. Természetesen semmi nem történt.
Azóta csak végső esetben intézek vásárlást a Sparban.

"Bár a kormánynak kedves bolthálózatoknak nem kell adatot szolgáltatni, (valamiért ebből is kimaradtak, ahogy a különadókból is mindig),"

Aztán azóta sem tudják ledolgozni a hátrányukat. Rá kéne már jönni, hogy érteni is kéne hozzá.

Amig 10% felett van az alapkamat addig marad a kamatstopp...
Vagyis iden nem varhato a kivezetese. "Ideiglenes" kulonadok is maradnak jovore is.

@nacionalista:

Had keserítselek el esetleg még jobban: Nem feltétlenül kell mindennek rossznak lennie azért, mert állami.
Azt sem feltétlenül kell készpénznek venni, hogy annyiért, amit az állam fizet (volt egy idő a közelmúltban, amikor nem volt versenyképtelen, az utóbbi pár évben sajnos ez nem javult (hú de finom vagyok)), csak kutyaütők dolgoznak ott. Ha a szükséges fizetés megvan, és az ember együtt tud élni az állami cég bizonyos folyamati sajátosságaival (had ne kelljen bővebben kifejteni) akkor bizony vannak olyan szempontok, amik vonzóvá tudják tenni a helyet a piaci, multis környezethez képest.
Amúgy ezek az állami cégek sok szempontból "átmenetek" a közalkalmazotti és a piaci cég között, ergo sima munkaszerződéses munkavállalók dolgoznak, piaci közeli fizetésért.

Fontos, állami és nem Fidesz közeli cégekről írtam. Tudni kell különbséget tenni. (Remélem sikerül "odafent" is.)

OFF
@axt

Nálunk pl. "parizel". És hogy egy nagy nyelvészünket (talán Grétsy-t?) idézzek: az a szóhasználat, amit két ember használ és megért, az helyes.

De mondok még neked ilyen borzalmakat:
kávé
kakaó
slusszkulcs
vedér, vider
stb...
Csak ezek már régebbiek.

@tomi szerintem ez a franchise boltokban lehet így. Nekik van némi szabad kezük

Boltszambol meg lehet mondani. A hetjegyu számosok a franchise-ok

Pl 6911500
spar.hu/uzletek/spar-partner-budapest-1055-szent-istvan-koerut-17-

De ez csak tipp

Vajon arra mit lépne a kormány, ha a tesco/lidl/stb átszervezné magát olyan méretű (leány)vállalatokra, hogy a cba/coop-pal azonos kategóriába kerülne?!

Félig off, de Redditen most nagyon megy a téma, hogy a Revolut migrálja az EEA térségbe tartozó ügyfelek trading fiókját és innentől 500 000 USD helyett csak valami 22000 euróra lesz biztosítva amit valami homályos litván cég "garantál" és mennek át az emberek IBKR-re tömegesen.

Tudtok ajanlani egy oldalt, ahol tudok inflaciot szamolni relativ friss adatokkal? Amiket talaltam, az csak tavaly ev vegeig kalkulal, ami legkevesbe sem lenne aktualis manapsag.

Koszonom

@Ezt most inkább álnéven írom

Egyetértek azzal amiket írsz, de azért az látszik, hogy állami megrendelésekből élő cégek között egyre és egyre kevesebb a nem Fidesz-közeli cég (ha még van egyáltalán).

Márpedig ha egy cég élére egy kontraszelektált majom ül, aki csak azért kerül oda mert valakinek a veje, az szépen lassan a legjobb céget is lerombolja. Nem azonnal, de akkor ő nyilván maga alá is a talpnyalóit ülteti, majd azok a haverjaikat veszik fel stb. és szépen lassan kisebbségbe kerülnek majd elfogynak a valódi szakemberek. Ezek lassú folyamatok, de garantáltak. Ha egy cég bevétele a termék minőségétől függetlenül garantált, akkor ott más képességek lesznek előnyösek a cégen belül és nem a szakmai hozzáértés.

De úgy tűnik nem ment végbe még itthon teljesen ez a folyamat, csak zajlik.

Cikkgyűjtemény
Új vagy az oldalon? A gombra kattintva találod az eddigi fontosabb cikkek gyűjteményét téma szerint.
Megnézem!
Keresés
Kövess minket
facebook
youtube
Hirdetés
Támogatás
Ha szeretnéd, van lehetőséged anyagilag is támogatni a munkánkat.

Átutalással a Raiffeisen Bank 12020407-01558219-00100002 számlaszámra a Kiszámoló Egyesület részére. A közlemény "Támogatás" (fontos!)
Bankkártyás támogatási lehetőség hamarosan. Köszönjük, ha érdemesnek tartasz bennünket a támogatásra.
Archívum

Archívum

crossmenu
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram